A.J. Avans


1991. szeptember 6-án láttam meg a napvilágot, egy esős pénteki napon, Budapesten.
Polgári nevem: Baksai Beáta
A szüleim elég korán elváltak. Az édesanyám második házasságából született 1994. augusztusában egy öcsém. Átlagos gyerekkort tudhatok magam mögött. Felnőtt koromig Budapest harmadik kerületében éltem.
Általános iskolai tanulmányaimat a Csillaghegyi Általános iskolában végeztem. Csupa kedves emlék köt az itt eltöltött, időszakhoz.
Középiskolai tanulmányaimat rendvédelmi középiskolában töltöttem. Bár eredeti terveim szerint a Tiszti főiskolára készültem, végül meggondoltam magam.
Akkoriban eltántorodtam, hogy valójában ezt a hivatást szerettem volna művelni. Végül érettségi után úgy döntöttem, hogy valamilyen nőiesebb szakma után nézek. Beiratkoztam a MOSZI kozmetikus képzésére, amit két év alatt el is végeztem.
Az írással elég fiatal koromban már foglalkoztam. Tizennégy éves lehettem, amikor otthon saját magamnak átírtam a Harry Potter egyik éppen akkor olvasott részét, mondván, miért csak fiuk lehetnek világ megmentők. Mindig próbálkoztam különböző történetekkel, amiket valahogy félbe hagytam. Majd egy tragédia végett elég sokáig nem tudtam, hogyan vessen papírra a bennem tomboló érzéseket. Ha megpróbáltam, csak egy nagy káosz lett belőle.
2016. októberében megszületett a kislányom, Diána. A vele otthon töltött babázós időszakban kezdtem el újra írogatni. Eleinte csak kikapcsolódásként, és saját magam szórakoztatására íródott meg a Szenvedélyek viharában első változata, ami akkor 550 oldalra rúgott. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, elégedetten a fiók mélyére száműztem. Az évek teltek, és 2018 nyarán megszületett a kisfiam. Lassan azt vettem észre, hogy engem az írás, és az olvasás tudott teljesen kikapcsolni, így ha volt egy kis szabad időm, kreáltam egy világot.
Majd jött egy sugallat, és miután megírtam egy következő könyvet, újra elővettem a Szenvedélyek viharábant.
Végül 2019 –ben úgy döntöttem, hogy ezt a kezdetleges irományt, három külön kötetbe szedem, és itt ott kiegészítek, illetve amit unalmasnak találtam elvettem, és végül lassan felvette a mai ismert, és kiadott formáját.
2020 elején megmutattam pár ismerősömnek, és jöttek a kérdések, hogy miért ne? El kellene küldeni egy kiadónak. Annyira nem bíztam magamban, és az esetleges sikerben, hogy hosszas unszolás után adtam csak be a derekamat. Eközben egyszer teljesen törlődött is az egész addigi munkám. A szerencsének hála még is sikerült megmenteni, így befejeztem teljesen, és az nap egy kedves írótársamnak köszönhetően, el is küldtem az Ágenda kiadónak.
2020.augusztus 31-én a kiadó gondozásában megjelent a Szenvedélyek viharában. A megjelenéstől számítva tíz nap múlva megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a Dugonics András Irodalmi díjra jelöltek között találtam a nevem romantika kategóriában. Olyan írókkal szerepeltem egy listán, akik műveit előszeretettel olvasom. Igaz nem nyertem, de már maga a részvétel is hatalmas élmény volt, amit mai napig nem hiszek el.
Jómagam is a főállásom, és az itthoni teendői mellett alkotok, így vannak napok, amikor több időm jut az írásra, van amikor kevesebb.
2021. január 28- án megjelent az Érzelmek hálójában című regényem, amely a Szenvedélyek viharában folytatása.
Hamarosan megjelenik a Kísértő múlt, ami egy alvilági szerelmi történet, de gőzerővel dolgozom a trilógiám befejező részén is.
Rengeteg történet van még bennem, ami kikívánkozik, így folyamatosan jár az agya az újabb karaktereimen. Kacsingatok a történelmi romantikus történetek felé is. Talán egyszer előrukkolok, egyel. Ki tudja?

Elérhetőségeim. 
A.J. Avans írói oldal
   A.J. Avans írói csoport
Ágenda Kiadó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése