Abby Winter

Vargáné Wolf Andrea vagyok. 1980. február 7-én születtem, Várpalotán. Mindig tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, így nem is volt kérdés, tanár lettem. Elég egyértelmű volt így az út, amit bejártam, és amelynek az írás csak alig négy éve része. Az olvasás mindig a szenvedélyem volt, de soha nem gondoltam, hogy írói pályára lépek. Valóban: soha ne mondd, hogy soha. Akkor, 2017 őszén, egy korábban megfogalmazódott történetet vetettem papírra, amit egy csoportban tettem közzé. Nagy megtiszteltetés volt, hogy sokan szerették volna a folytatást olvasni, így nagyon sok segítséggel, amit Emy Dust írónőtől kaptam, végül december elején már a kezemben is tarthattam az első könyvemet. Azóta, mintha megnyitottak volna egy csapot, folyamatosan jönnek az ötletek és a lehetőségek, így éppen decemberben már a nyolcadik regényem látott napvilágot.

Eleinte magánkiadásban jelentek meg a regényeim, de a Treasure sorozat első részétől kezdve, a NewLine Kiadó gondozásában kerülnek kiadásra.

Alapvetően elég érzékeny ember vagyok, olvasni is romantikusakat szoktam, így nem volt kérdés, milyen témájú könyveket szeretnék írni. Amellett, hogy a szerelmi szál minden könyvemben megvan, némelyikben komoly témákat is feszegetek (függőség, betegség, elengedés) néha drámával és egyes esetekben némi pikáns jelenettel fűszerezve.

Szeretném bemutatni a könyveimet megjelenési sorrendben.

1. Leomló falak: 2017. (magánkiadás), 2020. (NewLine Kiadó)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_607584.jpg?1589142880Alíz, több év sikertelen házasság után, a válás mellett döntött. Hogy újra talpra álljon a csalódás után, barátnői segítenek neki. Ryan gazdag és sikeres férfi, de az életében bekövetkezett tragédia beárnyékolja mindennapjait. Egy véletlen találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja. A köztük fellángoló érzelmek talán új reményt adnak az élethez. De mi történik, ha a múlt és a távolság közéjük áll? Nem csak a környezetükben felmerülő problémákkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. Van még bennük elég erő, hogy ledöntsék a közéjük húzódó falakat? Egymásra találhat két megtört szív, ami már végleg feladta a reményt? Csalódás. Szerelem. Szenvedély.

 2. Csapdába csalt szerelem (Emy Dust írónővel közös regényünk): 2018. (magánkiadás), 2019. (NewLine Kiadó)

Alice Taylor  egy kisvárosban született, ahonnan Los Angelesbe költözik, hogy saját életét élje, hátrahagyva a szüleit és régi kapcsolatát. 

https://moly.hu/system/covers/big/covers_558911.jpg?1562530395Az új barátnője fejébe veszi, hogy társat talál Alicenak. A sokadik rosszul elsült randi után, Alice egyik este bajba keveredik.  Félelmei miatt zsarolás áldozata lesz. Az egész élete a fejetetejére áll. Kénytelen hazudni és leplezni mindenki előtt, hogy zsarolója belekényszeríti az éjszakai életbe, ahol idegen férfiaknak kell vetkőznie. Nagy kihívást jelent az eddigi visszahúzódó lánynak helytállni, hogy elkerülje az őt fenyegető börtönt. Van esélye megszabadulni zsarolójától, aki minden egyes lépését figyeli? Vagy ki tud tervelni valamit, hogy visszanyerje szabadságát? Mégis a  legnagyobb problémát a zsarolója iránt fellobbant érzelmek okozzák Alicenak. Egy váratlan fordulat talán mindent megváltoztat kettőjük között, amitől Alice újra reményt kap a nyugodt és boldog életre. Vagy egy ismeretlen mindent felborít, letaszítva Alice zsarolóját is, mert magának akarja a lányt a saját sötét világában? Le tudják küzdeni együtt a felbukkant problémát? Mihez kezd Alice a legnagyobb titokkal, amit csak a zsarolója tud? Megannyi titok, szenvedély és hazugság egy történetben, aminek csak úgy vethetsz véget, ha elolvasod.
Két írónő egy toll, de annál több fordulat.

3. Tiltott szenvedély: 2018. (magánkiadás), 2019. (NewLine Kiadó)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_553936.jpg?1559978086Julie Hamilton hosszú idő után végre kilépett az apja árnyékából. Miután megunta, hogy minden lépését figyelik, barátnőjével New Yorkba költözik, és új életet kezd. Mostanra majdnem mindene megvan, amire korábban vágyott. Lakás egy jó környéken, egy klassz munkahely és David, aki mindent megad Julie–nak, neki azonban mégis hiányzik valami az életéből. 
Jonathan Parker volt katonaként egy biztonsági céget üzemeltet. Múltjának köszönhetően megbízható, határozott és megfontolt. Egy nap azonban olyan megbízást kap, ami mindent megváltoztat.
Már az első találkozás alapjában rengeti meg mindkettőjük világát.
De milyen jövője lehet egy kapcsolatnak, ami mögött több titok is lappang?
Mit tesz Julie, mikor kiderül, hogy senki nem az, akinek kiadja magát?
Lehet jövője egy szenvedélyes, de tiltott kapcsolatnak?

4. A múlt fogságában: 2018. (magánkiadás), 2020. (NewLine Kiadó)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_605459.jpg?1588254367Vivien nem akart mást, csak új életet kezdeni egy új városban, és túllépni a múlt fájdalmain. Napközben egy lakberendező vállalkozást vezet, éjszaka pedig férfiakat csavar az ujja köré. Alapszabály, hogy mindegyikkel csak egy éjszakát tölt el, hiszen érzelmeknek nincs helye az életében.
Daniel egy jól menő cég vezérigazgatójaként mindent megkapott az élettől, amit csak lehetett. Gazdag, támogató családot, hatalmat, pénzt és nőket.
Egy nem várt találkozás, egy szenvedélyes éjszaka és minden megváltozik.
Mi történik, ha ez az éjszaka mindkettőjük életében fontosabb lesz, mint azt gondolták?
Vajon Vivien ki tud lépni a múlt fogságából? 
Mi lesz, ha a fájdalmas emlékek újra a felszínre törnek? Ha váratlanul visszatér a múltja? Meg tudnak birkózni a titokkal, ami napvilágra kerül?
Csalódás, szenvedély, szerelem egy történetben.

5. Treasure – Érezni akarlak: 2019. (NewLine Kiadó)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_529179.jpg?1547311008Ann egy átlagos nő, átlagos élettel.  Unalmas mindennapjaiból barátnője szakítja ki egy meglepetés szülinapi koncertre, Londonba. Egy rég dédelgetett vágya válik valóra, mikor kiderül, hogy kedvenc zenekarát láthatja élőben, de arra, ami ott történik, legmerészebb álmában sem gondolt.
Brad a világ egyik leghíresebb zenekarának frontembere. Több éve a rivaldafényben éli mindennapjait, amiből kezd elege lenni. Nem csak a maga gondjával kell megküzdenie, de zenekara, a Treasure sincs a helyzet magaslatán. Meddig tudnak a csúcson maradni, ha kicsúszik a kezéből az irányítás?
Aztán egy váratlan találkozás úgy tűnik, mindent megváltoztat, és Brad úgy érzi, végre révbe ért. 
De vajon elég erősek az érzései, vagy csak egy múló fellángolás a részéről?
Ann elbír a sztársággal járó kellemetlenségekkel?
Küzdelmes úton kell végigmenniük, ha együtt szeretnének lenni. Vajon képesek legyőzni az ellenségeiket?
„Érezni akarlak, érezni mindig.”

6. Treasure – Téged akarlak: 2019. (NewLine Kiadó)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_566657.jpg?1566457013Scott Harrison a népszerű Treasure dobosaként mindent megkap, amire csak vágyik. Pénz, nők, pia és drog, korlátlan mennyiségben. De valóban így jó minden, ahogy van? Egy fékevesztett buli után ultimátumot kap a csapattól: visszavesz, vagy kereshet más bandát magának. Vajon van annyi ereje, hogy ki tudjon jönni a magának ásott gödörből segítség nélkül?
Liza Newton fájdalmas évek után a saját lábára állt. A családi tragédia után végre a maga ura. Van munkája, és egy szuper lakása a St. James Park mellett. Minden úgy alakul, ahogy azt szeretné, egészen addig, amíg el nem viszi Annt, a barátnőjét egy szülinapi koncertre. 
Mi történik, ha a határozott lány és a nagyszájú rocksztár találkozik?
Vajon meg tudnak birkózni a múlt terheivel, amikor a démonjaik megpróbálják legyőzni őket?
„Én téged akarlak,
még ha fáj is néha,
nem lehet, hogy
nekünk
a boldogság ne járna.”

7. Treasure – Magamnak akarlak: 2020. (NewLine Kiadó)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_593423.jpg?1582229326Kyle élete úgy tűnik, végre sínen van. A Treasure nevű rockbanda billentyűseként elérte az álmait. Majdnem mindene megvan, amire korábban vágyott. 
Egy nap azonban a múlt árnyai újra feltűnnek. 
Elég a barátság, vagy egy különleges lány felbukkanása, hogy megoldja a gondjait?
Ginának az elmúlt évek nem alakultak szerencsésen. Nem elég, hogy a férje elhagyta, és egyedül maradt a lányával, de egy nap az állását is elveszti. Éppen akkor, amikor imádott zenekara és billentyűse a városban van, aki szintén nem könnyíti meg a dolgát. Igyekszik ugyan helyt állni, de ez nem egyszerű, hiszen nem szeret másoktól segítséget kérni.
Valóban egyedül kell megküzdenie a rosszakarókkal?
Hova vezethet egy véletlen találkozás?
Ismerd meg Emy Dust írónő Csalfa viszonyok című könyvében már megismert Gina Swansonnak, és a Treasure billentyűsének, Kyle Meyersnek fordulatokkal teli kapcsolatát!

8. Az utolsó kívánság (Mimi Taylor írónővel közös regényünk): 2020. (NewLine Kiadó)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_639846.jpg?1605040506Sebastian Lawson úgy érzi, az élete végre révbe ért. Fiatal színészként megkapja a szerepet, amelyre vágyott; otthon gyönyörű felesége és imádott kisfia várja, akiket mindennél jobban szeret. Megvan mindene, amiről egy ember csak álmodhat. Azonban egy telefonhívás mindent megváltoztat.
Meghan Baker a munkájának él. Minden idejét annak szenteli, hogy egy olyan betegség után kutasson, amely hatással volt a gyermekkorára, s amely majdnem tönkretette őt. Egyetlen barátnője egy nap azonban olyan hírt közöl vele, ami alapjaiban rengeti meg eddigi életét. 
Egy telefonhívás.
Egy szörnyű hír.
Egy utolsó kívánság.
Mi történik akkor, ha két olyan embert sodor egymás mellé az élet, akik szívből gyűlölik egymást? Képesek lesznek megbirkózni a rájuk háruló feladattal, vagy egyszerűen feladják? 
Mimi Taylor és Abby Winter közös története megmutatja, mire képes az összetört szív, ha igazán szeret.

A következő helyeken érhettek el:

szerzői oldalam: www.facebook.com/abbywinter2017
csoportom a Facebookon: Titkaim könyvtára
Instagram: abbywinter2017

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése