S. A. Locryn - Gyufaláng

Azt mondják, időzíteni tudni kell. Nos, én időzítettem. Életem első LMBTQ regényét ebben a zűrzavarban olvastam, bár mikor belefogtam, még nem is tudtunk, mi vár ránk ilyen szempontból. Mindenesetre eleget teszek a törvénynek, és felhívom minden olvasó figyelmét, hogy a kötet témája 18 éven aluliak számára csak szülői engedély mellett ajánlott, így megkérném a kiskorú olvasókat, konzultáljanak szüleikkel, hogy ez a kötet valóban megfelel-e az általuk alkotott nézetek elfogadásához és csak ezután olvassák el az erről szóló véleményemet és a kötetet magát. 

Na, most hogy végigmentünk (ezen az abszurd) procedúrán, bele is kezdenék magába a véleménynyilvánításba.

A kötet a szerző jóvoltából került hozzám, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. Nem szoktam első mondatokkal kezdeni az értékeléseket, de ezt egyszerűen nem tudtam magam mögött hagyni. Pláne azt a tényt, hogy mikor a szerző leírta ezt a mondatot, még sejtelme sem volt arról, mennyire realisztikus és egyben provokatív lesz majd egyszer. A történet 1945. 04. 24-én kezdődik, a prológusban egy külső szemlélő kezd bele egy rövidke tényfeltárásba Szép Tamás őrmesterről és Nemessy Sándor századosról. Ezután kezdődik a váltott szemszögű történetmesélés, amiben hol az őrmester, hol pedig a százados szemén át kísérhetjük végig az események alakulását. 

Az egész kötet aprólékosan ki van dolgozva, néha azt éreztem, már túlságosan is belemegy a részletekbe, de aztán minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy minden apró részletnek megvan a maga jelentősége. Nem egy egyszerű tiltott szerelmi történetről van szó egy olyan világban, ahol főbenjáró bűn volt a másság, hanem egy mély érzésekkel és küzdelmekkel tarkított, misztikus elemekkel színesített izgalmas történetet kaphat az olvasó azáltal, hogy a kezébe veszi a kötetet.

Nem fogok hazudni, számomra ez volt az első ilyen témájú történet, kissé furcsán éreztem magam olvasás közben, de ez semmiképpen sem a szerző vagy a történet hibája. Nyilván, mint oly sok olvasó, én is a ,,standardnak" titulált férfi-nő kapcsolatokhoz vagyok szokva egy regényben, de mindenképpen fontosnak tartom, hogy kapjunk egy kis rálátást a másik oldalra is. Hiszem, hogy a szerelem az szerelem, és nem lehet kategorizálni. Egyszer egy népszerű tévéfilm sorozatban hangzott el az a mondat (nem teszem idézőjelbe, mert nem vagyok biztos benne, hogy szó szerint idézem): lehet, hogy nem értem, de meg ne próbálj más lenni, mint amit a szíved diktál. 

Én hiszek ebben a mondatban, és abban is, hogy ha ezt mindenki mérlegeli, egy jobb világgá válik a társadalmunk. Nem mondom, hogy mostantól falni fogom az LMBTQ könyveket (ha egyáltalán lesz lehetőségem rá), mert nem kifejezetten tudtam magam annyira beleképzelni a szereplők helyzetébe mint amennyire amúgy szoktam az olvasmányaim során. De külső szemlélőként, ahogy végigpörgettem az eseményeket, a karakterekkel együtt izgultam, féltem, sőt olykor rettegtem és örültem is. 

Van szerencsém egy hangyányit ismerni a szerzőt, és tudni róla pár dolgot, de ha ez a tudás nem is lenne a birtokomba, akkor is teljesen egyértelmű lenne számomra, hogy imádja a macskákat, hiszen egy kis négylábút helyezett a középpontba, de olyan szinten, hogy az olvasónak meghagyta, ahogy ő nevezte, ,,szörnyeteg" szerepének kialakítását. Villámhárító, menedék, megnyugvás, ragaszkodás... Szörnyeteg szerepe sok minden volt, mégis elrejtette őt a sorok között. 

Magát a háborús szerelmi történetet körbefonja egy misztikus szál, mellyel Szép Tamást ruházták fel. Ez bevallom, egy cseppet homályos volt számomra, itt egy kicsit túl rejtélyesre volt véve a történetmesélés. Örültem volna, ha a végén határozottabban fény derül Tünde és a hozzá hasonló szereplők kilétére. Tünde egyébként nekem abszolút kedvenc karakter lett. Lehet őrült vagyok, de megjelenésével felpezsdítette az egész történetet és adott neki egy olyan pluszt, ami nekem kifejezetten jól esett. 

Másik kedvenc karakterem Emil-Ferenc, mikor hogy hívják. Szeretem az ilyen kis dörzsölt, jólelkű karaktereket, akik bár a törvény ellen mennek (kérdés az helyes-e), de mindent puszta jószándékból tesznek, s hatalmukat, tudásukat a segítségnyújtás oltárán áldozzák fel.

A vége is kifejezetten tetszett, végül mindenki megkapta azt a lehetséges jövőt, ami a legjobb volt a számára. S hogy ezt miért így fogalmazom? Olvassátok el és megtudjátok. Mert van, amin nem lehet változtatni, de a jövőnek mindig vannak lehetséges változatai, s nekünk pedig halandóként is megvan a lehetőségünk arra, hogy a számunkra a legmegfelelőbbet válasszuk ki ezek közül. 

S.A.Locryn olvasói kerekasztal

Blog

Fayer Sándor - Ördögi kör

Amikor tavaly belekezdtem a HazaÍrókba, volt egy eszmém, melynek hangot is akartam adni. Egy eszmém, mely arról szólt, hogy a hazai írók munkája van olyan értékes, mint a világ többi szerzőjéé. Hogy a hazai írók nem kapják meg azt a tiszteletet, s elismerést melyet megérdemelnek.

Azóta sok minden történt, az eszmém igazabb, mint valaha. Rengeteg fantasztikus szerző remek munkájával ismerkedhettem meg. S ennek köszönhetem azt is, hogy megadatott nekem az a lehetőség, hogy elolvassam Fayer Sándor Ördögi kör című kötetét.

Hiszek abban, hogy minden könyv hozzánk tesz valamit, hiszek a sorsszerűségben. És hiszem, hogy ha nem olvasom el Sándor könyvét akkor most egy kicsit kevesebb lennék, mint korábban. Ez a könyv rengeteget adott. Érzést, felismerést, válaszokat és még annál is több kérdést. Kérdéseket, melyekre választ szeretnék kapni. Még többet szeretnék tudni erről a közegről, a hősökről, és az egész világról, amiben ők benne vannak.

Ez a könyv az élő példa rá, hogy a bajtársiasság nem csak egy rózsaszín ködbe burkolt maszlag, hogy ez nem csak hang, ezek tettek. Ezek a katonák tudják milyen az mikor meg kell bíznod a társadban, és tudják milyen az, hogy felelősséggel tartozol valakiért. Amellett, hogy ezeket a mély érzéseket az író férfiasan és hősiesen a sorok mögé csempészi, olyan humorral van megáldva, ami számomra borzasztó szórakoztató volt. Nem egyszer történt, hogy egy szorult helyzetű eseményben, szürreális módon elmosolyodtam egy-egy szófordulaton. Imádtam a stílusát, a humorát. A csípős humor mellett, köntörfalazás nélkül az arcodba mondja azt, amit tudnod kell.

Megdöbbentő volt számomra az egész világ, amiben ezeknek a katonáknak harcolniuk kellett. Bárcsak kitaláció lenne, de sajnos tudom, hogy nem az. Felfoghatatlan, hogy képesek egy vallás, egy magasztosabbnak hitt eszme miatt emberek érzelemmentes robotokká változni, ahol nincs szeretet, nincs gyermek, nincs élet. Ezek a katonák ebben a világban harcolnak egy cseppnyi jóért, szívüket lakatra zárva hurcolják át a lelküket a napokon, éveken, s csak reménykednek, hogy ha megélik a hőn áhított szép kort, nem kísértenek majd az emlékek.

Hatalmas tisztelet a katonáknak, hatalmas tisztelet a hősöknek.

És hatalmas tisztelet Fayer Sándornak, nem csak azért, mert megírta a regényt, s ezzel bepillantást engedett a katonaéletbe, hanem mert a kötet legalább ötven százalékát a Bapista Szeretetszolgálat Tisztelet a Hősöknek programjának adományozta. Emellett nem tudtam elmenni szó nélkül.

A kötet főhőse Tamás, az amerikai tengerészgyalogsághoz átszerelt magyar katona, olyan jellemfejlődésen megy keresztül, ami szépen lassan az olvasó bőre alá férkőzik. Mikor még nincs indok a túlélésre, csak tengetjük a napjainkat talán könnyebbnek tűnik minden, de nem igazi élet. Az igazi élet a szeretet, és az az érzés mikor tudjuk tartozunk valahová, s haza várnak. Onnantól már értelmet nyer a túlélés ösztöne, mert akkor már nem magunk miatt éljük túl, hanem valakiért, akit tiszta szívből szeretünk. Talán a harcokban nem segít, talán így nehezebb a háború. Mégis maga az ember lesz több ezáltal. 

Biztos vagyok benne hogy egy könyv nem tudja teljes egészében visszaadni azokat a borzalmakat és érzéseket melyeket egy katona átél a háborúban. Ezt talán nem is lehet szavakba önteni. De Fayer Sándor közelebb hozza az olvasónak ezeket. Egy kicsit megérthetjük, egy kicsit átélhetjük, és egy kicsit elgondolkodhatunk. 

Nem szoktam olyat mondani, hogy egy könyvet újra fogok olvasni. Egyrészt nem szeretek vaktába ígérgetni, másrészt mindig azt mondtam, hogy túl sok a jó könyv ahhoz, hogy legyen időm egy már olvasott könyvet ismét átlapozni. Azonban most megszegem ezt a szabályomat, és kimondom. Nem tudom mit fog hozni a jövő, biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok csodás könyvet, de nagy esélyt látok rá, hogy ezt a kötetet még kézbe fogom venni és el fogom olvasni. Több okból is. Amikor arról olvastam, hogy ezek a katonák mennyire összetartanak, mit is jelent a barátság, mit is jelent a hit és a bátorság, mit jelent az áldozat és az erő, akkor bennem teljesen más kép körvonalazódott meg a világról és a magáról az emberi jellemről. Kell nekem még ez a könyv, már csak azért is, hogy emlékeztessen bizonyos dolgokra. A másik ok pedig ami miatt még elő fogom szedni ezt a kötetet a polcról, azok a katonai leírások, maga a háború körvonalazódása. Nőként talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom voltak benne olyan megfogalmazások, amiket nem értettem kristály tisztán, pedig a szerző szépen el is magyarázta. Ezen értetlenkedések az én hibáimból fakadnak, de felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy meg akarom érteni, amennyire csak lehet tájékozódni akarok ebben a témában, és ezt is köszönöm a szerzőnek, hogy egy új tanulás felé terelt engem.

S hogy mit keres az ördög egy háborús visszaemlékezésben? Az ördög mindenhol ott van, pláne a háborúban.

Fayer Sándor szerzői oldala

Fayer Sándor blog