„Önismeret nélkül ma már nehéz elképzelni az életünket. Ahogyan szeretnénk tisztában lenni saját belső folyamatainkkal, ugyanúgy igényünk van arra is, hogy értsük a másik ember motivációit, mozgatórugóit. Steigervald Krisztián abban segít nekünk, hogy eligazodjunk a különböző generációk világában, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek.”
Orvos-Tóth Noémi"STEIGERVALD KRISZTIÁN évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében – egy sikeresebb, boldogabb élet reményében.
Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni – vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk…
„Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – s így például a tisztelet – fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.”
Steigervald Krisztián
STEIGERVALD KRISZTIÁN a múlt évezred legvégén, 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi „vidéki” lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott több pozícióban is. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával húsz éve, szülői, pedagógusi, vezetői, céges workshopokkal, tréningekkel öt éve foglalkozik."
Ígéretesen indult ez a könyv. Bevallom még fel is szisszentem az elején, hogy "hmm, talán itt tényleg megtalálom a generációs Szent Grált" azt a magyarázatot és megértést amivel az alcím is kecsegtet. Nem mondom azt, hogy teljesen hasztalan volt, hiszen annak ellenére, hogy a közepe felé már a szemöldökömet vonogatva olvastam, nagyon sok miértre kaptam választ, sőt, még arra is amivel nem értek egyet.
Azt előre kell bocsátanom, hogy a generációs sztereotípiák véleményem szerint semmiképpen nem helyénvalóak, hiszen mindenkinek Önön személyisége az ami megmutatja azt miképpen is viszonyul az adott életkorszak viszontagságaihoz, így semmiféleképpen sem lehet általánosítani. Becsületére legyen mondva a szerzőnek, ezt valóban ki is emelte, így semmiképpen nem lehet megsértődni rajta. Azt is meg kell itt említeni, hogy ösztönös tény, hogy mindenki a saját generációját érti meg jobban (vagy nem érti az itt most funkcionálisan lényegtelen), a saját malmára hajtja mindenki elsőként a vizet és veszi fel az ösztönös védekező reakciót. Talán ez nálam is így van, és valóban csak a negatívabb tulajdonságok körvonalazódtak a szemem előtt, generációmról olvasva, ezesetben elnézést kérek, no de ha így is van, legalább igaza a kép melyet az Y generációról állít a szerző.
Fiatalságom okán, és mivel a modern kor vívmányaként, már nem többgenerációs házban nőttem fel, mély betekintést nem tudtam hozzáadni a kötethez, a veterán és babyboomer generációk jellemzésénél. Elfogadtam a tényeket, és némi történelmi ismeret lévén, elfogadtam a generáció korszakainak viszontagságaiból kialakult személyiség jegyeket. Ide sorolható a világháborúk és rendszerváltások okozta lelki sérülések, a szegénységből fakadó gyűjtögetésre való hajlam. Nem rossz dolgok ezek, bizonyos mértékig, és sok minden megszívlelendő melyet ezek a, valljuk be, túlélő generációk megalkottak maguk köré.
Aztán jöttek az X-ek. Ó, ama csodálatos X generáció, akiket a kötet mártír generációnak nevez sokszor. Nem tisztem megítélni igaz mindez vagy sem, a szerző azonban le se tagadhatja, hogy ehhez a réteghez tartozik, hiszen ezen generációt magas piedesztálra emeli, és mindennemű felelősség alól felmenti, hiszen ők mindig csak a rendszer, a körülmények áldozatai. Nem tehetnek ők semmiről, ők csak sodródtak, miközben lélekszakadva dolgoztak, hogy nekünk elkényeztetett és hálátlan Y generációnak jó legyen. Félreértés ne essék, semminemű tiszteletlenség nincs bennem, hiszen X generációs szüleim, és még nagyon sokak felé mély alázatot érzek, valóban van bennük egy olyanfajta küzdési hajlam, és vannak olyan tulajdonságok melyek példaértékűek. De hangsúlyoznám, ezek inkább személyiségből fakadó jegyek, nem feltétlenül generációsak, bár ezt ugye el lehet mondani minden egyes nemzedékre is.
Tulajdonképpen azt érzem a könyv az X generáció magasztalásáról szól, és a felelősség alól való kimenekítéséről. Hiszen mint már mondtam ők csak áldozatok, nem tehetnek semmiről.
Aztán jön a hálátlan, lusta és elkényeztetett Y generáció (itt magasba emelem a kezem, és a konfettizáporban vonulok a színpadra), akik az X- esek árnyékában csak végigevickélik az életet és nem tudják értékelni azt. Fogalmuk sincs mi az a kemény munka, mi a küzdés, a technika erőszakos előretörésével pedig minden segítséget megkapnak ahhoz hogy ez a kényelem csak fokozódjon tunyaságuk pedig még jobban elterüljön. (szemöldököm már kb a tarkómon) Ne tessék félreérteni, nincsenek illúzióim, nagyon is tisztában vagyok saját és generációs hibáimmal. Azonban az a lealacsonyítás mely összegezve éri a mi generációnkat, nem hinném, hogy teljes mértékben megállja a helyét ( fujj, az én Y generációs egómnak).
Aztán jönnek a Z- sek akik már azért egy fokkal jobbak nálunk, hiszen ők már megtanulták optimálisabban kezelni azt a könnyű életet, melyet nekünk az X generáció csak úgy megteremtett (szarkazmus). A szerző állítása szerint sokkal optimálisabban kezelik a világháló és a social média adta lehetőségeket.
Aztán érkezett a jelenleg is születendő Alfa generáció, akik a jövő reménységei, akikben megvan a lehetőség, hogy jobbá tegyék a Földet és apró reménysugarai a jövőnek. Reméljük így lesz!
Halkan jegyzem meg, csak így záró akkordként: a jövő reménységeit az elkényeztetett, lusta Y generáció neveli fel.
Mondhatja bárki, hogy ez egy sértődött bejegyzés, de ez nem így van. Semmi magasztos rosszallás nincs bennem, és a nemlétező egóm se sérült. Azonban úgy érzem némi fals képet mutat ez a kötet, az utószóról pedig még nem is szóltam, ahol konkrétan az X generáció hősies buzdítása kerül terítékre. Ám legyen. Szóval ajánlom ezt a könyvet minden X-esnek, nektek nagyon jól fog esni, egy kis felmentés, egy kis léleksimogatás, egy kis nosztalgia. És minden olyan fiatalnak, aki szeretne kicsit tájékozódni, vannak benne megszívlelendő dolgok, példaértékű tulajdonságok, generációk hibái melyeket érdemes tudatosan javítani. A többi generációnak üzenem, vegyél mindent magadra a könyvből, aztán szortírozz, ,mert vannak nagyon is félrecsúszott dolgaink, de azért nem minden ennyire fekete és fehér.
Végül pedig, semmiképpen nem kívánom a szerző munkáját lealacsonyítani. Minden kutatói munka előremozdítja a világot, tisztelet jár neki azért mert ezen a nehéz terepen evickél, hiszen maga a személyiség feltérképezése is nagy falat, pláne ha azt generációkra bontanánk. Nem rég mondta egy bölcs pszichológus, hogy ha megsértődök valamin az azért van mert én magam nem vagyok tisztában azzal az adott dologgal, mert az a gyenge pontom, az achilles sarkam. Nos, lehet ebben némi igazság, nem mondom, hogy nem. Ez a privilégiumot megtartanám magamnak, és Y generációsként azon leszek, hogy rácáfoljak mindennemű előítéletre. Szerencsére, ismerek még néhány ilyen ambíciózus embert a generációmból, úgyhogy talán még van remény. ;)
Azt még azonban végső végszóként megjegyezném, hogy vannak égbekiáltó problémák amik felett nem hunyhatunk szemet. Csilingel a vészcsengő már egy ideje, és ildomos foglalkozni már vele. Elgondolkozni mi is vinné előre a világot, mik azok a tulajdonságok miken érdemes változtatni, DE saját meglátásom az, hogy ez a válasz nem generációkban keresendő, hanem mindenkinek a saját lelkében. Mielőtt generációs előítélet burkot vonunk bárki köré, egy tükörbenézést, egy mélyebb lelki, viselkedésbeli és személyiségbeli betekintést érdemes megejteni. Mert én most is azt gondolom, ha én el tudok számolni a lelkemmel, a hibáimmal, tisztában vagyok az ok-okozatokkal, azzal, hogy miképpen kellene viszonyulnom embertársaimhoz, miképpen reagálok le helyzeteket, akkor már elindultunk egy jobb világ felé. Felesleges a generációkra mutogatni, a hangsúly mindig és mindenekelőtt az egyénen van.
