Veda Sylver - Titkok ​vihara a Boszporusznál (A Boszporusznál 1.)

Mire képes egy ember, akinek összetörték a szívét? Meddig megy el egy új szerelem reményében? Milyen az élet egy teljesen idegen kultúrában, egy új kontinensen?

Ezekre a kérdésekre mind választ ad Veda Sylver debütáló regénye, a Titkok vihara a Boszporusznál, a Boszporusz sorozat első kötete, amely a Gyémántfelhő kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A történet Holly Reed és Kemal Güven szövevényes, titkok árnyalta történetét mutatja be. A kérdés már csak az, elég erős-e a szerelmük, hogy kibírják a múlt mocskos titkait és a jövő fenyegető árnyait. Történetük nem egyszerű tündérmese, a boldog befejezés ígéretéről pedig szó sincs.

 És talán ebben rejlik a mű egyedisége. Nem kerget hiú ábrándokat, nem akarja elhitetni az olvasókkal, hogy minden tökéletes, a mesei vég nem mindenkinek garantált. Amikor csak egy karnyújtásnyira lennének a boldogságtól, a sors mindig keresztülhúzza a számításaikat.

Viszont a történt nem teljesen egyedi. Számos regény alapja a főnök-alkalmazott szerelmi viszony. Egyik legnagyobb névnek számít itt a Szürke 50 árnyalata könyvsorozat, illetve a belőle készült filmes franchise is, azzal és több száz társával ellentétben, számomra az írónő képes volt valami újat adni és izgalmassá tenni egy olyan történetet, amitől rendszerint falra mászok. Különös kedvencem volt a török kultúra fontossága és tradicióinak bemutatása, valamint jelentős hangsúlyt kaptak a kultúrák közti különbségek is, amit szintén nagyon szerettem, számos humoros és izgalmas jelenetnek volt a melegágya.

 

A mű üzenete tiszta, mégis mindenkinek más. Számomra az akarás, a küzdés és a győzni akarás érzése sugárzott a sorokból. Holly megmutatta, hogy alázattal, kitartással és mérhetetlen akarással bármit el lehet érni, akár egy olyan sivár szívet is képes meglágyítani, mint a Kemálé.

Összeségében egy aranyos és izgalmas romantikus történetet kap az olvasó, remek kulturális merüléssel karöltve. Megvannak a mű hibái, néhány helyen igencsak ráncoltam a szemöldököm. Végül rájöttem, a regény célja, hogy kikapcsoljon, szórakoztasson, semmi több. Ha pedig erre az érzésre rátalál az olvasó, onnantól garantált, hogy imádni fogja és teljesen elvarázsolja ez a világ.

Buótyik Dorina - III. Amenemhat rejtélye

Buótyik Dorina története egy izgalmas és érdekes kalandregény. A könyv nem túl hosszú, és kevés szereplőt mozgat, ezáltal nagyszerűen lehet követni az eseményeket, pedig szinte minden oldalon felsejlik egy titok, egy kérdés, vagy egy újabb rejtély, ahogy kalandoraink egyre közelebb jutnak III. Amenemhat fáraó rejtélyének megfejtéséhez.

Adott Gracie, egy egyiptológus a British Múzeumból; az ő asszisztense, a kissé habókos Louis; titkokat hordozó nagybátyja, Adam; David, a nagymenő, "ami a szívén az a száján" srác, akit pont e tulajdonsága miatt nemrég kirúgtak riporteri posztjából; Ahmed, az Egyiptomi Nemzeti Múzeum alkalmazottja, egyben Gracie barátja, aki segíti a többiek nyomozását; Rania, az eltűnt egyiptológus illetve Lara Nazira, a titokzatos és gyanús archeológus.

Rania, aki összerakott és megszervezett egy nagyszerű tárlatot az Egyiptomi Nemzeti Múzeumban, érthetetlen módon a tárlatvezetés előtt pár nappal egy felmondólevelet hagy Ahmed asztalán, és később senki sem tudja elérni őt. Ahmed Gracie-t kéri fel, hogy tartsa meg a tárlatot, ezért a lány asszisztensével, Louisszal Egyiptomba utazik, véletlenül pont azzal a járattal, amivel David, az exriporter is, azzal az egyszerű céllal, hogy megnézze a piramisokat. Aztán az események bepörögnek. A tárlat után Gracie összefut a bazárban nagybátyjával, aki zaklatott lelkiállapotban átadja a lánynak rajzokkal és titkosírással teli naplóját, miközben homályos utasításokkal és figyelmeztetésekkel látja el őt. A csapat így belekeveredik III. Amenemhat rejtélyébe, a napló segítségével titkos alagutakra és rég elveszettnek hitt ékszerekre bukkannak, melyekről kiderül, hogy többek is, mint puszta ékszerek, valamint egyéb egészen elképesztő dolgokra lelnek a piramisok mélyén. Például egy másik világra. A kalandorok igyekeznek felgöngyölíteni a szálakat, de csak egyre több kérdőjelre és megmagyarázhatatlan dologra bukkannak. A végére azonban minden a helyére kerül, Gracie-ék megoldják a rejtélyt.

A III. Amenemhat rejtélye egy nagyszerűen megkomponált mű, az események logikusan követik egymást, de azzal, hogy az írónő több megoldási lehetőséget is felvet a történet folyamán, mégsem lehet kitalálni a könyv végét. Különösen tetszettek azok a nyomok, amiket Adam hagyott Gracie-nek a naplón kívül. Nagyon kreatívak.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a rövidebb történeteket, a kalandregényeket, a krimit, a low-fantasyt/portál fantasyt, vagy akik szeretnének egy távoli, egzotikus országba utazni a könyvek lapjain.

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Sziasztooook! 

Ma.... 

Andy T. Miller: Areán - Magam vagyok a tűz! regényéről osztom meg veletek a véleményemet. 

Kiolvasva a könyvet, azt mondanám, hogy lehetett volna még cifrázni a borítót... de egyáltalán nem bánom, hogy nem lett! Annyi meg annyi "karakterábrázolásos" könyv van, hogy nem is baj, hogy ennél szó szerint csak egy elemet emeltek ki, és pont ezzel az egyszerűségével tették nagyszerűvé és különlegessé a külsejét. 

Na de a belseje se semmi ám! 

Mint már nem egyszer említettem: újra és újra lenyűgöztök, ti, magyar íróink! Andy-nek is sikerült, hisz' ezzel a könyvvel már kivételeset alkotott, egy egészen új világot, és egy teljesen új fajt - ha mondhatom így. 

Hogyan is kezdjem... 

Szerintem e sztori alapját igen nagy részben a középkori inkvizíció és az azzal járó eretnekség felszámolása szolgálta. 

Ugyanis e történet szerint a keresztény hittel összeférhetetlen emberi, de hatalmas erővel és valamiféle halhatatlansággal rendelkező személyek felkutatása és kiírtása volt az amúgy "boszorkányüldözés"-nek nevezett "őrület". 

Holott... nem voltak ők rosszak, csak... fejlettebbek, mint az átlag emberek. 

Így történhetett meg, hogy a 2000-es évekre ezen személyek igen kevesen maradtak, és a legnagyobb titok övezte létezésüket. 

Viszont az átlag emberek között is fel-fel ütötte egy-egy "alvó génjük" a fejét, és az átlagos szülőknek mégis ilyen különleges gyermekük született. 

Így volt ez Areánnal is. Átlagos szülők gyermeke, akiből 17 éves korára "előbújt" az ereje. 

Erről ő mit sem sejtett, míg nem rátalált egy rejtélyes dobozra egy régiségkereskedőnél. E dobozban pedig válaszokat, és voltaképp - élete párját... 

Ugyanis mikor Areánhoz került a doboz, a tulajdonosa (Akiram) telepatikusan felvette vele a kapcsolatot.

Mivel egy több ezer éves lélekről van szó, akit a boszorkányüldözések alatt nem tudtak elpusztítani, így elzárták a világ elől, és majd' 1000 évet raboskodott, mire valakivel (Areánnal) kapcsolatba tudott lépni, így eleinte csak emlékekkel-képekkel és érzésekkel kommunikáltak. 

Majd ahogy elkezdte a doboz tartalmát Areán jobban megfejteni, és közben tanulni Akiram nyelvét, egyre jobban megértette és kötődött hozzá... 

Míg nem végül el is döntötte, hogy bármi áron kifogja szabadítani. 

A tanulása, és a kutatásai során még megismerkedik pár hozzájuk hasonló személlyel, akik segítik és támogatják őt. 

Picit többet róluk:

- 21éves korukra érik el a teljes fizikai fejlettséget, és onnéttól halhatatlanok (na meg meddők is...), azaz a sejtjeik "újraalkotják" a sérült sejteket. De elpusztításukra a középkorban találnak módszert (boszorkányégetés), viszont az igazán öreg halhatatlanokat teljesen elpusztítani így sem tudták, mivel a lelkük túlélt mindent...

- különleges képességeik közé tartozik a telekinézis, telepátia, (ha jól értettem) az elemek uralma, és a földből/égből nyert energia felhasználása-továbbítása- és akár ezekkel az energiákkal való gyógyítás. 

Érdekes Areán felkészülése Akiram kiszabadítására, és az is, ahogy kommunikálnak, és ahogy éreznek már most egymás iránt a karakterek. Mind, nem csak Areán és Akiram. 

Maga az elképzelés, az ötlet és a történet nekem nagyon tetszett, teljesen bekebelezett! 

Ami kicsit furcsa volt, hogy más könyveknél általában "megvagyunk kímélve" hogy mondjuk mikor elmagyarázza egy karakter a másiknak, hogy mégis mi ő, ki ő, s mit csinál ő, azt nem kell 3x-4x újra olvasnunk, mikor harmadjára és negyedjére is úgy alakul, hogy végigkell zongoráznia 2-3-4 másik karakterrel is a dolgot. Itt azt hiszem, először Karlnak, aztán az anyjának magyarázta el Areán, hogy mi is ő. Ezután az apjának... aztán a legjobb barátnőjének.... aztán... azt hiszem ennyi. És... érthető, oké, hogy a sztoriban elmagyarázta nekik a dolgokat, de ezt nekünk is újra és újra elkellett olvasni, holott kb mindegyik ugyanúgy szólt, és kb mindegyikre ugyanúgy reagált az összes említett karakter (talán egyedül a Karlal lefolyt beszélgetés, ami különb volt...)

Nincs ezzel baj, csak SZERINTEM ebben az esetben, ha már le volt írva a dolog 4x, jó lett volna még bele valamivel több csavar mindegyiknél, hogy ne 4x olvassuk kb ugyan azt a kb fél oldalt, vagy pont hogy csak 1x leírni, a 2.-3.-4. alkalommal meg.... valahogy csak a tudtunkra adni, hogy "Areán itt kénytelen volt a barinőjét is beavatni, így félrevonva elmondott neki mindent, amit tudnia kellett..."-vagy valami hasonló.  

Nem vagyok író, nem is tervezek ilyen pályára lépni. De mint olvasó szeretném csak megemlíteni, hogy vagyunk egy páran, akiknek nem igazán esik jól mondjuk egy fél oldalt leíró valamit 4x újraolvasni még ugyanabban a kötetben itt-ott elrejtve. Jobb szeretjük, ha ennek kiküszöbölésére kitalál valamit az író. 

De ahogy mondtam, ennek ellenére teljesen magával ragadott a történet. 

És ahogy a fülszövegében is írva van:

Elakartam hinni az utolsó betűig. 

Őszintén reménykedek, hogy lesz még folytatása, és ameddig lehet, nyomon követhetjük Areán és a többi karakter életét, s hogy ezáltal jobban megismerhetjük majd a világukat és a képességeiket. 

Köszönöm Andy T. Miller, és további sok sikert kívánok! 

E.Klaudia 

Ui.: Pár sort idéznék a könyvből, hogy ezzel jobban bemutathassam: 

"Bezártak egy háromszoros gyűrűbe, amin nem tudok áthatolni, most a megsemmisítésemre keresik az igét. Nem fog sikerülni, már túl öreg vagyok hozzá, de be tudnak zárni az idők végezetéig, örök magányra kárhoztatva, csak még nem tudják a módját. Azért írom le ezeket, hogy egyszer valaki, aki olyan erős lesz, mint én, tudomást szerezve a létezésemről, kiszabadíthasson. Nem vagyok bűnös, csak halhatatlan. Ezt nem tudják elviselni, akkor sem, ha nem ártok nekik..." 

"Akiram vagyok, a halhatatlan, aki meghal, s mégis él." 

"Nekem még alig volt érezhető a Jelem, ő nem találhatott rám. Te öreg vagy, erős és tapasztalt, mégsem érzed innen, én pedig éreztem, megtaláltam, elértem. Azt mondod, nem élhettem volna túl a kapcsolódást, mert túl gyenge és fiatal voltam hozzá, mégis itt vagyok. Mindent túl fogok élni, és visszahozom őt. Egészen visszahozom! Ha a tűzbe kell mennem érte, hát én magam leszek a tűz, az izzó láva!" 

"Mit tettél vele? - támadt neki Karl, amint egyedül maradtak. 

- Nyugi! Semmi baja, néhány horzsolás. Én is ugyanígy néztem ki, csak gyorsabban gyógyulok, de már ő is fejlődik. Van ragtapaszod? Szerintem pár darab elkelne neki, mielőtt felöltözik. 

- Ragtapasz!? Úgy néz ki, mintha megnyúztad volna!"

Fotó: Pásztor Digi Gábor ( GP Photography Gabor Pasztor )

Smink: Dóra Sóvári 

"HazaÍrókosítás": Edina Lukács

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

A borító egyszerű, de nagyszerű.

Nekem is volt egy 7-8 évig tartó tigris (és nagymacska) imádó korszakom (a plüssállataim 98%-a tigris volt, a kedvenc mesém meg az oroszlánkirály), így a borító már épp elég volt, hogy felkeltse a figyelmem.

A fülszöveg is teljesen jó, bár a témát illetőleg egy picit hezitáltam. Valahogy nem akartam kegyetlen orvvadászokról olvasni... filmekben nagyon nehezen viselem a kemény horrort az ijesztő és durva gyilkolászós jelenetekkel, de állatbarátként, amikor állatokat kínoznak-gyilkolnak, azt még nehezebben.

Szóval, az említett hezitálásom után úgy döntöttem, hogy a "félelmem" ellenére is engedek a kíváncsiságnak, és beszerzem (méghozzá magától az írótól! Bi-bi-bííí ).

...aztán megérkezett.

,,Na ez már KÖNYV!" - állapítottam meg a terjedelmére tekintve.

Majd belelapozva láttam meg, hogy nem kevés az ÜRES oldal! Nem értek a szerkesztéshez-nyomtatáshoz, de úgy sejtem, hogy ez bármily' jól is néz ki (mert amúgy tetszik, és szerintem egy kicsit ezzel is igényesebbé van téve a könyv), akkor is pazarlásnak tartom... 

A fejezetekre szedettsége viszont nagyon bejön, főleg, ahogy az első oldalaikon rögtön kivannak írva-emelve az új helyszínek, mint a filmekben (pl mutatnak egy képet Párizsról, és a kép sarkára írják: "Párizs"). Ez nagyon letisztulttá, változatossá és könnyen érthetővé-követhetővé tette a történetet. Erre adok is egy jó nagy piros pontot! 

Így hát kezdeném is a helyleírásokkal kapcsolatban a szót.

2 komolyabb ilyen volt, és az első egy bengáli-öböli erdőről szólt. Eskü', nem vagyok oda az oldalakon át tartó leíró részekért. De ez... úgy magával ragadott, hogy elképzelni sem tudjátok! Kicsit Natgeo./Animal Planet feeling volt, de egy olyan narrátor elbeszélésével, aki rengeteg színt visz stílusával az amúgy is nagy szín-miliőbe. Frankón leesett az állam. Hát még mikor ebből a meghitt oldalakból egy hirtelen eldurranó vadászpuska véres brutalitást festett,- na... Ügyes vagy Gáborom, amellett, hogy elment az étvágyam az akkori ebédemtől, a vérem is felforrt a "gyász" okozta dühtől! És ezt bizony így kellett. Ebben a könyvben ez így volt jó!

Na vissza a helyekhez.

BUDAPEST

Zseniális, ahogy írónk belefűzte a sztoriba a fővárosunkat, és sok budapesti lakos helyi ismeretét megszégyenítően tárja fel a város megannyi értékét és látványosságát. Szeretettel oszt meg velünk itt is minden apróságot, a történelmi emlékektől a Városligeten át a Rigoletto kávézóig, és még tovább... Bár jártam már nem 1x Bp-en, Gabrielünk szemén keresztül nézve egészen más színben láthattam. Igazi, és mégis nagyszerű színekben! Büszkeség töltött el ezen oldalakat olvasván, hisz' olyan jó, hogy e könyv is magában hordoz némi hungarikum-ot! Ráadásul úgy, hogy az ember abszolút nem számít rá. 

Aztán... a helyeken túl (azaz belül) nyilván vannak szereplőink is.

Méghozzá mindegyik kellőképp kidolgozva, és igazából... nekem mindegyik nagyon tetszett! A "rosszak" és a "jók" egyaránt. Ezzel kapcsolatba megemlíteném, hogy vannak durva és trágár megszólalások is (de csak 1-1fejezetben), ennek ellenére a galamblelkűek is olvassák csak el, max majd a vasárnapi mise előtt-után meggyónhatják... :)

Ééés... bizony beigazolódott a megérzésem, nem igen lettem megkímélve az állatokkal szembeni brutalitástól (mondjuk az emberek közöttitől sem). De jába szegény, ez kellett a hitelességhez. Mivel ez nem mesekönyv. Ha a történetnek nem is, de amiről alapjaiban szól, annak megvannak a valóság alapjai. És sajnos ez gyakran nagyon "csúnya".

Viszont vannak benne szép dolgok is! A természeti adottságain és a gyönyörű állatokon túl, lett

bele fűzve némi romantika... Ha eddig nem tudtátok, most kimondom: nem vagyok valami romantika fan. Olvasok azt is, de... nem a szívem csücske.

Ennek ellenére azt mondom, ebbe a könyvbe kellett! Kellett, ami még egy kicsit lágyít rajta. Lágyít a kegyetlen valóságon. És nagyon jól esett, mert nem az igazán szirupos, ömlengős formában kapott szerepet, hanem a kellemes, és már hosszú ideje a mélyben lassan megteremtődő, és csak most bimbódzó módon. Adam és Eve kapcsolata jó ideig inkább csak bensőséges, mint "szerelmetes", és szerintem pont ezzel a "tapintatossággal" megmelengetheti még a legridegebb szíveket is. Szóval úgy, hogy nem tolakodó és nem (még számomra sem) idegesítő.

Továbbá a könyvnek egy jó része a családi-rokoni kapcsolatuk alakulásának történetét is leírja. És bár erre se nagyon számítottam, mikor belefogtam az olvasásába, egyáltalán nem bántam.

Pár pontjában emlékeztetett a "Pi élete" c.filmhez, pl itt is van költözés, és persze tigris (nem is egy). + egyes fejezetek Indiában játszódnak... és kb ennyi a közös pont! Maga a hangulata és a témája merőben eltérő.

...és ha már téma, pár szót megemlítenék róla:

Hiába "nehéz ügy", őszintén örülök, hogy ezzel kapcsolatba jött meg Gabriel írhatnékja. Bár ő Indiába és (Ó-ó-ó-) Afrikába vitt el minket ahhoz, hogy betekintést nyerjünk az ilyen jellegű problémákba, de ha úgy vesszük, nem kell messzire mennünk. (Jó, itt nem a fajok kipusztulása fenyeget, viszont rengeteg pl a bántalmazás.) Sokunknak sajnos elég csak a szomszédhoz átnéznie. Kutyák, macskák, haszonállatok, vagy díszállatok... teljesen mindegy melyiket nézzük, hihetetlen nagy gondok vannak az emberek fejében. Gyakran csak a tudatlanság (a szakértelem- és következetesség hiánya) végett, de van, hogy a primitív szemlélet és az empátia minden hiánya miatt esik rengeteg állat eszméletlen brutalitás, kínzás, és sajnos nem egyszer "gyilkosság" áldozatául. És most nem a haszonállat "feldolgozására" gondolok. (Nem vagyok vegetáriánus...) Hanem egyszerű "dolgokra", kezdve a tartáskörülményektől a nevelésen át a velük való együttélésig/munkáig. A pincsikutyától a tejhasznú marhán át a díszhalakig. Bőven lenne miről beszélni e témában a hazai állapotokról is.

Nem tudom, hogy erre mennyire érett meg a világ... De "A tigris szeme" egy jó kezdő lépés. Aki szereti az állatokat-tigriseket, annak azért érdemes elolvasni, aki nem, annak meg azért. Mindamellett, hogy teljes körű olvasói élményt nyújt - vannak benne kisebb humorral ízesített részek, kisebb akció, kisebb romantika, KIS dráma tragédiával, sőt, némi misztikum is lett belecsempészve - viszont aki ódzkodna tőle, nem kell aggódnia, mert nem követi folyamatosan a történetet, hanem csak az utolsó fejezetekben (2 alkalommal) van belefűzve. És mindamellett, hogy izgalmas és érdekes, szinte minden egyes pontjában ad elgondolkodtatnivalót is!

A legvége egy elég nagy fordulatot tartogatott számomra. Többé-kevésbé spoiler mentesen úgy tudnám mondani: éééén azt hittem, hogy egy másik női karakterrel boronálódik majd össze az ott írt pasi karakter. De tetszett a "megoldás", így szépen a helyére került minden egy igazi happy end-hez! (Jó, ez utóbbi mondatom talán egy csipetnyit spoileres volt. Nézzétek el nekem! )

Így én végül a "kellemes jóllakottság"-, azaz a teljes elégedettség- érzésével fejeztem be e könyv olvasását. Pedig... nem a kedvenc műfajom.

Ti írtátok: Eőri Klaudia recenzió

Kedvesek!
Úgy gondoltuk, a facebook csoportunkba írt rövidebb-hosszabb ajánlókat/véleményeket is meg szeretnénk osztani, így létrehoztunk ennek egy Ti írtátok menüpontot.  
Fogadjátok szeretettel a februári közös olvasmányunkról szóló recenziót Klau tollából!

________________

A borító nagyon szép: a farkast imádom, a tőr egyedi, a keretnek szánt motívum is gyönyörű.
A cím megfogó, szerintem nem igen van fantasy rajongó, aki meglátván ne lenne rá kíváncsi, a betűtípusa pedig nagyon el lett találva, az arany-fekete színkombináció meg csak hab a tortán! Amúgy nem tudom, mennyire volt tudatos (a cím színválasztása), de találtam ezzel is egy kisebb összefüggést a történet közepe felé. Szeretem, mikor ilyen apróságokkal is utalnak a borítótervezők a könyv történetére - már ha tényleg direkt, és nem véletlen volt. Utóbbi esetben vegyük a tudatalatti művének!  Az anyagát (amolyan finom, puha, selymes tapintású) illetőleg bár csodaszép, nem véletlen kaptam "szivacsfóliába" bugyolálva, ugyanis iszonyat kényes. Már mikor kicsomagoltam, tudtam, hogy ez azon könyveim egyike lesz, amit nagyon fogok sajnálni, mert képtelen leszek ilyen szép állapotban tartani.
Aztán a fülszöveg! A szövegét illetően jó, de... Édes szíveim, hát mit csináltatok!? 27 éves vagyok, s bár rég jártam szemészeten, elvileg teljesen jó a látásom - mégis majd kiestek a szemeim, mikor kiakartam olvasni a sötétszürke háttérrel, feketén írt szöveget! Hát a tücsök rúgja meg, a tettesnek most küldök egy atyai pofont, és pár perc kukoricán térdelést, hogy gondolkodjon el! Mert előttem a kép, ahogy egy könyvesbolt polcán édesapám megpillantja a borító elejét, és egyből rányúl. De már magához húzva fordít rajta, és mivel rohadtul nem lát a hátoldalán semmit, vállát rántva vissza is teszi - mert egyik boltost sem fogja megkérni, hogy olvassa fel neki, az 100%! Szóval neeee... ezt, ilyet, soha többé! Oké!? Csak remélni tudom, hogy időben szólok...!
Na! Most, hogy kellőképp lecsesztem amit/akit le kellett, jöjjön némi dicséret:

A tartalom
Rögtön az első fejezettől eszméletlen sebességgel jönnek egymás után a cselekmények, és már az első oldalakon több szereplő nevével is megbarátkoztunk. (Nekem könnyen ment, mert bár legtöbbje nem a legszokványosabb, szerintem kifejezetten szépek!) Elég sok párbeszéd is helyet kapott a szövegben, így aki a tolkienes, 50 oldalakban részletező tájleíró olvasmányokhoz szokott, annak most jól meglesz tornáztatva az agya, mert itt nem tökölünk, hanem csak apróbb szusszanásokkal haladunk, nincsenek nagy elmélázások! Az írónő persze nem hagyja a szereplőinket egy fekete üregben, épp eleget ír a helyszínekről, tájakról és látványról is, hogy legyen hova elképzelnünk őket - csak egyáltalán nem viszi túlzásba. Nekem ez a fiatalos, lendületes stílus kifejezetten üdítően hatott, tetszett, jól esett, már-már ringatóztam ültömben olvasva, mert nyugton maradni nem tudtam. Benne volt a bugi a lábamban, menni akartam a karakterekkel mindenhová...
És ha már karakterek... Nagyon színes és változatos felhozatalról beszélhetünk, amiből kettőt kiemelnék - személyes okok miatt -, és az Christopher meg Jack. Kedves Zsófi! Tán ismered a bátyáimat? Mert Chris pont olyan gyökérül viselkedik, ahogy az idősebbik testvérem, pedig egy intelligens, mély érzésű, jó ember - katona. Tudom-tudom, nem róla formáztad... de attól még vicces volt róla olvasni, köszi!  Jack meg mint a másik fivérem... mindenből jeles, jófej, bölcs, de ritkán szólal meg, zárkózott, titokzatos, kissé magának való, és persze ő is a jók táborát erősíti.
Amúgy a történetben mindenkit egész megkedveltem, de evégett talán őket egy picurit jobban... 
De! Kövezzetek meg, engem a főszereplőnk modora a Chrisszel való tiszteletlenségét illetően sokkal jobban irritált, mint az őt utáló lány (Tilda) viselkedése vele szemben. Persze, ez is egyedivé tette a történetet, és a szereplőinket is, de én konkrétan vártam, hogy Chriszukánk egyszer végre megkongatja Megaira buksiját párszor az iskolapadba - bocsi. És amúgy nem vagyok szadista, csak normál esetben egy Chris féle alaktól ez lett volna várható... de hát a főszereplőnkkel nyilván kivételt tett. 
Bevallom, a borítóból és a fülszövegből valami Cassandra Clare-es Árnyvadászos storyra számítottam Maggie Steafvater - Mercy Falls farkasai trilógiájával elegyítve, de felmerült bennem a "Legacies – A sötétség öröksége"-c. filmsorozat is.
Hááát... hasonló ízvilág, hiszen ez is
- részben egy "különleges képességű" fiataloknak alapított intézményben játszódik ✔
- van benne farkas✔
- vannak benne fegyverek és démonok✔
de ezektől eltekintve mégis EGÉSZEN MÁST kaptam. És ez kellemes csalódás volt számomra! Megfogom kérni édesapámat, hogy ez legyen az első könyv, amit olvas a csereadagból, mert nála olvasottabb embert (főleg fantasy kategóriában) nem hogy nem ismerek, de talán még nem is hallottam, hogy lenne. Kíváncsi vagyok, számára mennyire lesz újdonság ez a könyv, mennyire talál más történetekkel hasonlóságokat benne. Mert nekem nem sikerült, úgyhogy minden elismerésem! 
Plusz pozitívumként még megemlíteném, hogy annak ellenére, hogy inkább a fiatal korosztálynak valónak ítélném ezt a könyvet (de bátran ajánlom fenőtteknek is!), néhány nem éppen hétköznapjainkban használatos szóra bukkantam, (pl privilégium, retorzió, ováció, stb) amik szerintem még jobban megdobták a minőségét. Mikor az első ilyennel futottam össze, nekem az 1997-es Herkules mese ugrott be... voltam kb. hét éves, mikor először láttam, és mikor az egyik jelenetben Hádész olyat szól: "A prológussal megvolnánk, jöjjön a konfliktuuuuus!" - nos, akkoriban nyilván fel sem tűnt, hogy két számomra idegen, ,,felnőttes" szót hallok, de mai fejjel nézve-hallgatva viszont állatira bejön, hogy belerakták! Így a fegyverforgatót olvasván sem véletlen teszek róla említést: jár az elismerő vállveregetés Zsófinknak ezen szavaiért (is). 
Továbbá az is érezhető, hogy az írónőnk tele volt/van ötletekkel. Kb. az okozhatott neki nehézséget, hogy melyiket használja fel - nem véletlen, hogy több rész is várható - de gond egy szál se, mert jókat választott! Bár hihetetlen mennyiségű jelenetet kaptunk a könyv terjedelme ellenére, mind-mind jó, találó, és a sorrend is rendben van, összefüggő, egymásra épülő. Mennyisége ellenére sem zavaros...
És... megfogadtam, hogy nem fogok ódákat zengeni róla, mert egy véleményt olvasva nekem az mindig gyanús, ha valaki mézes-mázasan áradozik. Viszont talán úgy elfogadható, ha így fejezzem ki, hogy miért s mennyire tetszett ez a könyv:
Nekem eddig 3 igazán ismert kedvenc fantasy világom volt:
- Gyűrűk ura
- Harry Potter
- Végzet ereklyéi (Árnyvadászok)
És magam is alig hiszem el, hogy egy MAGYAR könyvre ilyet tudok mondani, de:
Bár még közel sem olyan ismert, mint az előbb említettek - Fróna Zsófiánk által teremtett Fegyverek háza világa lenne a 4. a sorban. Ha egyszer lesz rá anyagi keret, hogy külföldön is forgalomba hozathassák, szerintem vinni fogják, mint a cukrot!
Végezetül pár sort ki is emelnék, amik kifejezetten tetszettek:

"Minden fegyver épp annyira gonosz, amennyire a forgatója."

"-De ha annyira erős, akkor miért vágyik az erőre?

-Az okos ember miért szomjazza a tudást?"

"-Azt mondják, ha leesel a lóról, azonnal szállj rá vissza.

-És mit mondanak, ha egy szikláról esik le az ember? Kapard össze magad?"

Drága Zsófi!
Köszönöm, hogy ilyen fantáziadús, humoros, ügyes-okos csaj vagy! Örülök neked, büszke vagyok rád! És szívből kívánok további sok sikert! 

A könyvvel készített fotómról:
Sajnos ami kellékként legelőször eszembe jutott, otthon van, úgy 550 km-re tőlem. És a heti egy szabadnapomon inkább olvasok, mint hazavezetek... Így csak remélni tudom, hogy a következő részhez is alkalmas lesz, mert szerintem imádnátok. Te, Zsófi, legalábbis elég valószínű...
Szóval fogadjátok Drágót, az én ,,fegyveremet" (aki olvasta már a könyvet, érteni fogja) - bár valójában elég csak csúnyán ránézni, és máris inkább kiscica, mint farkas. Kivéve, ha engem fenyeget valami veszély... ami szerinte leginkább postás képében szokott megjelenni. Olyankor a legvérmesebb farkason is túl tesz.
Amúgy ő egy menhelyről szalajtott igazi, hű társ, és még biztosan fog velem "modellkedni", (és előszeretettel trollkodja szét a képeim, itt is az alsó képen amúgy ÉL ÉS VIRUL, hiába tetteti a haldoklót) úgyhogy illene bemutatnom...
Ha van, akit érdekel, itt láthat róla még képeket és olvashat róla többet: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1591650031020284&id=100005259064264
Puszi, pacsi:
Drágó és Klaudia