Fayer Sándor - Ördögi kör

Amikor tavaly belekezdtem a HazaÍrókba, volt egy eszmém, melynek hangot is akartam adni. Egy eszmém, mely arról szólt, hogy a hazai írók munkája van olyan értékes, mint a világ többi szerzőjéé. Hogy a hazai írók nem kapják meg azt a tiszteletet, s elismerést melyet megérdemelnek.

Azóta sok minden történt, az eszmém igazabb, mint valaha. Rengeteg fantasztikus szerző remek munkájával ismerkedhettem meg. S ennek köszönhetem azt is, hogy megadatott nekem az a lehetőség, hogy elolvassam Fayer Sándor Ördögi kör című kötetét.

Hiszek abban, hogy minden könyv hozzánk tesz valamit, hiszek a sorsszerűségben. És hiszem, hogy ha nem olvasom el Sándor könyvét akkor most egy kicsit kevesebb lennék, mint korábban. Ez a könyv rengeteget adott. Érzést, felismerést, válaszokat és még annál is több kérdést. Kérdéseket, melyekre választ szeretnék kapni. Még többet szeretnék tudni erről a közegről, a hősökről, és az egész világról, amiben ők benne vannak.

Ez a könyv az élő példa rá, hogy a bajtársiasság nem csak egy rózsaszín ködbe burkolt maszlag, hogy ez nem csak hang, ezek tettek. Ezek a katonák tudják milyen az mikor meg kell bíznod a társadban, és tudják milyen az, hogy felelősséggel tartozol valakiért. Amellett, hogy ezeket a mély érzéseket az író férfiasan és hősiesen a sorok mögé csempészi, olyan humorral van megáldva, ami számomra borzasztó szórakoztató volt. Nem egyszer történt, hogy egy szorult helyzetű eseményben, szürreális módon elmosolyodtam egy-egy szófordulaton. Imádtam a stílusát, a humorát. A csípős humor mellett, köntörfalazás nélkül az arcodba mondja azt, amit tudnod kell.

Megdöbbentő volt számomra az egész világ, amiben ezeknek a katonáknak harcolniuk kellett. Bárcsak kitaláció lenne, de sajnos tudom, hogy nem az. Felfoghatatlan, hogy képesek egy vallás, egy magasztosabbnak hitt eszme miatt emberek érzelemmentes robotokká változni, ahol nincs szeretet, nincs gyermek, nincs élet. Ezek a katonák ebben a világban harcolnak egy cseppnyi jóért, szívüket lakatra zárva hurcolják át a lelküket a napokon, éveken, s csak reménykednek, hogy ha megélik a hőn áhított szép kort, nem kísértenek majd az emlékek.

Hatalmas tisztelet a katonáknak, hatalmas tisztelet a hősöknek.

És hatalmas tisztelet Fayer Sándornak, nem csak azért, mert megírta a regényt, s ezzel bepillantást engedett a katonaéletbe, hanem mert a kötet legalább ötven százalékát a Bapista Szeretetszolgálat Tisztelet a Hősöknek programjának adományozta. Emellett nem tudtam elmenni szó nélkül.

A kötet főhőse Tamás, az amerikai tengerészgyalogsághoz átszerelt magyar katona, olyan jellemfejlődésen megy keresztül, ami szépen lassan az olvasó bőre alá férkőzik. Mikor még nincs indok a túlélésre, csak tengetjük a napjainkat talán könnyebbnek tűnik minden, de nem igazi élet. Az igazi élet a szeretet, és az az érzés mikor tudjuk tartozunk valahová, s haza várnak. Onnantól már értelmet nyer a túlélés ösztöne, mert akkor már nem magunk miatt éljük túl, hanem valakiért, akit tiszta szívből szeretünk. Talán a harcokban nem segít, talán így nehezebb a háború. Mégis maga az ember lesz több ezáltal. 

Biztos vagyok benne hogy egy könyv nem tudja teljes egészében visszaadni azokat a borzalmakat és érzéseket melyeket egy katona átél a háborúban. Ezt talán nem is lehet szavakba önteni. De Fayer Sándor közelebb hozza az olvasónak ezeket. Egy kicsit megérthetjük, egy kicsit átélhetjük, és egy kicsit elgondolkodhatunk. 

Nem szoktam olyat mondani, hogy egy könyvet újra fogok olvasni. Egyrészt nem szeretek vaktába ígérgetni, másrészt mindig azt mondtam, hogy túl sok a jó könyv ahhoz, hogy legyen időm egy már olvasott könyvet ismét átlapozni. Azonban most megszegem ezt a szabályomat, és kimondom. Nem tudom mit fog hozni a jövő, biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok csodás könyvet, de nagy esélyt látok rá, hogy ezt a kötetet még kézbe fogom venni és el fogom olvasni. Több okból is. Amikor arról olvastam, hogy ezek a katonák mennyire összetartanak, mit is jelent a barátság, mit is jelent a hit és a bátorság, mit jelent az áldozat és az erő, akkor bennem teljesen más kép körvonalazódott meg a világról és a magáról az emberi jellemről. Kell nekem még ez a könyv, már csak azért is, hogy emlékeztessen bizonyos dolgokra. A másik ok pedig ami miatt még elő fogom szedni ezt a kötetet a polcról, azok a katonai leírások, maga a háború körvonalazódása. Nőként talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom voltak benne olyan megfogalmazások, amiket nem értettem kristály tisztán, pedig a szerző szépen el is magyarázta. Ezen értetlenkedések az én hibáimból fakadnak, de felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy meg akarom érteni, amennyire csak lehet tájékozódni akarok ebben a témában, és ezt is köszönöm a szerzőnek, hogy egy új tanulás felé terelt engem.

S hogy mit keres az ördög egy háborús visszaemlékezésben? Az ördög mindenhol ott van, pláne a háborúban.

Fayer Sándor szerzői oldala

Fayer Sándor blog

Megyeri Judit - Rózsakői rejtélyek 1. - Holttest az Ambróziában

Tudtátok, hogy szeretem a krimit? Nem? Na, hát én sem. Eddig! 

Mikor Megyeri Judit írónő felkeresett azzal a lehetőséggel, hogy elolvasnám-e az egyik könyvét, egyrészt persze nagyon boldog voltam, hogy számomra új szerző munkáját ismerhetem meg, másrészt viszont féltem is kicsit, mert tudtam, hogy Judit krimiket ír, én pedig még soha nem olvastam ilyen jellegű könyveket. Az a fajta ember vagyok, aki, ha oda van írva, hogy csak erős idegzetűeknek, már továbbgörgetek. Hiszek én a népnek, nekem meg nem erős az idegzetem. Pontosan emiatt nem bírom a horrort. Na, persze, egy krimi azért messze van ettől, de tudom magamról, hogy ha valami éket ver az agyamban, azt soha nem pucolom ki onnan. Félek ettől a zsánertől, talán pont a valóságalapjuk miatt. Addig amíg arra kicsi az esély - egyelőre -, hogy egy zombi ugrik rám a sarokból, addig sokkal nagyobb esély van arra, hogy egy kés landol a mellkasomban egy esetleges bagatell szócsata következményeként. Hosszas mérlegelés után, melyik regényre is essen a választásom, a lányok rántottak ki a döntésből, mert ők a Rózsakői rejtélyek – Holttest az Ambróziában című kötetre adták le a szavazatukat. Én pedig, mint ahogy a „csak erős idegzetűeknek” felirat nyomán, mentem a tömeg felhívása után. És milyen jól is tettem.

Fülszöveg:

Amikor azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok...Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra. Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak. Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?

Persze azt azért hozzá kell tenni, hogy ez a kötet egy romantikus krimi, úgyhogy megvoltak benne azok a finom cselekmények is, melyek korábbi olvasásaimból már ismerősnek számítottak. Ezen a szálon továbbhaladva a karaktereket kifejezetten megszerettem. Bár, mint általában, itt is a férfi karaktereket kedveltem meg jobban. Ben az a tipikus rosszul kiismert, lelkiismeretes csábító, akiről azt gondolja a világ, csak a szoknyák libbenése kelti fel a figyelmét, pedig ennél sokkal több van benne, ami ki is derül a regény történései során. Ben legjobb barátja Alex, ő volt számomra az a karakter, akit tudtam, hogy nagyon kedvelek, azt viszont nem, hogy miért. Aztán a regény végén ez a megfejtés is közelebb kerül hozzám. Ugyancsak egy-két mondat erejéig, de megláttam benne azt, amit már az elejétől éreztem. Flóra igazából olyan átlagos szereplő volt számomra. Se nem kedveltem túlzottan, de nem is volt vele semmiféle ellenszenvem.

És akkor maga az esemény. Mint ahogy az a fülszövegben is olvasható, adott egy kávézó, az Ambrózia, ahol holttestet találnak. Elindulnak a találgatások, az események, én pedig elsőnek görcsösen összpontosítottam, hogy rájöjjek a tettes kilétére. Ez persze abbamaradt, ahogy sodortak magukkal az események. Amikor felötlött bennem egy gyanú, az írónő egyből elhessegette. Aztán a végén legszívesebben felordítottam volna a felismeréstől, pedig nem tudtam semmit egészen addig a pontig, amíg a szerző meg nem engedte, hogy tudjam. Judit végig szórakozott az elmémmel.

Arra viszont határozottan emlékszem, hogy amikor az utolsó lapokat olvastam, a szívem olyan erősen dobogott, hogy szerintem a pólón keresztül is látni lehetett. Nem tudom nektek megmondani, mi váltotta bennem ki ezt az érzést, de én így érettségi óta még nem izgultam. Pedig szinte biztos voltam az események végkimenetelében, mégis legszívesebben ordítottam volna, bele a könyvlapok közé, utasításokat adva, ki mit csináljon.

Azt mondom, nagyon jó kezdés volt nekem ez a krimik világába. Kicsit hazai terep (ez a romantikus szál), kicsit újdonság. Biztos vagyok benne, hogy olvasni fogok még ebben a zsánerben, és abban is, hogy Megyeri Judittól is fogok még könyvet olvasni. 

Köszönöm szépen az Írónőnek, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget.

 Egy élmény volt minden sort olvasni!

Megyeri Judit szerzői oldal

NewLine kiadó

Dezső Nikoletta: Női szemmel

Az áldozat a hibás, a bűnös az áldozat... Mikor jutottunk idáig? Mikor lett az áldozat hibáztatása és megalázása, meghurcolása hobbi, az elkövető sajnálata pedig erény? Mikor következett be az, hogy az igazságszolgáltatás menten azon ügyködik, hogy a vétkes szabad legyen és bátran folytathassa, amit csinált? Akkor hajlandók lépni, mikor késő, amikor már visszafordíthatatlan károk keletkeztek. Hogyan jutottunk idáig?

Dezső Nikoletta ezt a témát is feszegeti Női szemmel című regényében. Jane történetén keresztül kendőzetlenül beszél az igazságszolgáltatás ítélkező, sokszor áldozathibáztató hozzáállásáról, a toxikus kapcsolatból történő kilépés nehézségeiről és mindarról a lelki megpróbáltatásról, amivel ez jár. Jane-nek nincs könnyű dolga, volt párja lépten-nyomon a sarkában lohol, ellehetetleníti az életét, egy alkalommal pedig a tettlegességtől sem riad vissza. Ekkor dönt úgy a hölgy, hogy sorsát az igazságszolgáltatás kezébe helyezi, akik viszont csúful elárulják: inkább hinnének zaklató exének, mint neki. Kezdetét veszi a végtelenségbe nyúló bírósági procedúra, melynek végén közel sem biztos, hogy Jane kerül ki győztesen.

 

Ezt a könyvet maga az élet írta és ezért is olyan különleges szerintem. Nem kell nagy történésekre és akciókra számítani, inkább az üzenete az, ami csodás és magával ragadó. Jane példakép lehetne mindenki számára, aki hasonló cipőben jár, mint ő. Küzdött, és bár a világ összeesküdött ellene, milliószor került padlóra, ő mégis felállt és győzött. Elérte, hogy toxikus exe megkapja, ami igazán jár neki, ezzel sok más potenciális áldozatot megmentve és valós, kézzel fogható példát statuált a hasonló helyzetben levőknek. 

A történet összetört, bár egy egészen más módon, mint például Tormási Vyktória - Szerethetetlen című alkotása. Ez esetben a valóság súlya szakadt a vállamra. Ismét egy olyan szegmensét és arculatát ismertem meg a világnak, amelyről tudtam, hogy létezik, de nem akartam látni, nem akartam hallani, mint sajnos sokan mások is teszik. Itt pedig feltevődik a kérdés: mikortól számít egy kapcsolat toxikusnak? Honnan lehet felismerni? 

 

Minden olyan ember életében, aki hasonló kapcsolatban él, eljön az a pont, amikor realizálja, hogy amiben él az káros. Hogy a dicsérő, becézgető szavak mögött nem rejlik őszinteség és arra szolgálnak, hogy elhitessék veled,  számodra ők a világ, és az, hogy újra és újra bántanak a szavaikkal, a te érdekeid szolgálják. Pedig nem így van, közel sem. Sosem lesz rendben, hogy bántsanak, megalázzanak és elhitessék veled, egy senki vagy, aztán pedig néhány kedves szóval elfeledtessék az egészet. Ez egy végtelen tortúra, aminek addig nem lesz vége, ameddig te magad nem szabsz határt neki. 

 

Csak hogy példával éljek a személyes életemből, nálam a változást pont ez az olvasmány idézte elő. Sok mindenre rádöbbentett, köztük arra, hogy amit eddig jónak hittem, közel sem az. Jane karaktere olyan erővel ruházott fel, amelynek hála bátran, már-már kihívó mosollyal tudok szembenézni a magam kihívásaival. 

 

A regény üzenete szerintem egyértelművé válik mindenki számára: küzdj, harcolj bármi áron az igazságért. Ne add fel akkor sem, ha felhőssé válik az ég feletted, mert minden sötét felleg hordozza a napsütés ígéretét és minden reménytelen helyzetből van kiút. 

Jane példa lehet mindenki számára. Kitartása, bátorsága és akaratereje olyan inspirációt képes nyújtani, amely nem csak a felszínt kaparássza, hanem igenis a belsődig hatol. A könyv széttör és össze is pakol és bátran ki merem jelenteni olvasása után nem leszel többé ugyanaz, mindezt alapozva a saját életemre. 

 

Ezt az alkotást nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, ennek egy kötelező darabbá kellene váljon mindenki számára. Egy kissé erős idegzetet megigényel a téma, de tálalása végett viszonylag emészthető. Felzaklat, de a végén mégis egy elégedett mosollyal teszed le.

Pfeiffer Gábor: Lábnyomok a sárban

"Az ember, ahogy korosodik, egyre többet foglakozik a múlttal."

Pfeiffer Gábor könyve teljesen letaglózott. A második világháború idejétől a hetvenes évekig terjedő pár évtizeden vezet minket végig a háborús Magyarországon élő rokonai életén. Ettől a könyvtől mindent megkaptam, amit egy jó könyvtől kívánhat az ember: nevetést és könnyeket. Szívbemarkoló volt megtapasztalni, hogy a háború mit tett emberi sorsokkal. Annál inkább, mert amellett, hogy igaz történetek alapján készült a regény, a benne lévő számos régi fényképen látni is lehet a történet valódi szereplőit. Egészen különös érzés nézni egy kedves arcú férfit, akiről kiderül, hogy valójában iszákos és erőszakos volt, vagy egy asszonyt, akinek szinte egész élettörténetét végigkövetjük, és a képeken is látjuk először menyasszonyi ruhában, majd ősz hajjal otthonkában egy dédunokájával az ölében. Az író  elevenné varázsolta azokat az időket, melyek számomra eddig csupán dátumok és rideg tények voltak a történelemkönyvek lapjain.

A háború kegyetlensége, a sok halál, igazságtalanság és megaláztatás leírása mellett Pfeiffer a gyengéd érzelmek ábrázolásában is nagy tehetségnek bizonyul. Az a jelent, amiről a könyv a címét és a borítóján az illusztrációt is kapta, a könyv egyik – ha nem a legnagyobb – mélypontja. Úgy gondolom, hogy az író tökéletesen eltalálta a határt, hogy meddig érdemes elmenni a kegyetlenség megfestésében, ugyanakkor a szerelem, vágyódás megjelenítésében anélkül, hogy az érzelgőssé váljon. Feszegeti a határokat, és pont a szélsőségessége miatt annyira eleven ez a mű.

"Pedig hányszor látta csukott szemmel Teréz érett, telt idomait, ahogy lehullik róla a hálóing! Ennél szebbet el sem tudott képzelni. Messzebbre azonban sosem jutot­tak. Csak gondolatban lehettek egymáséi.
Georg attól a naptól kezdve perben és haragban állt az egész világgal. Úgy érezte nincs igazság a földön.
Nap mint nap úgy kellett tennie, mintha minden rend­ben lenne. Pedig dehogy volt. Persze anyja észrevette, valami nem stimmel a gyerek­kel. De hiába próbálta faggatni, Georg nem árulta el, mi bántja. A szikra lángot fogott, és már nem lehetett elol­tani."

Három összefüggő történetben ismerjük meg Georg, Rosa, Josef és családjuk életét a háború alatt és után. A rokoni szálak a történet vége felé egyre kuszábbak lettek, örültem volna egy családfának is a képek mellé. De azért minden követhető volt. Georg a "szomorú szemű magyar", remek műszaki érzékkel rendelkezik, szenvedélyesen szereti a fegyvereket, ugyanakkor a művészeteknek is hódol: verseket ír és harmonikán játszik. Csendes, kedves, jóravaló ember, aki a háborúban mégis kénytelen ölni. Érzékeny lélek, aki mindenhez, amivel foglalkozik, szenvedéllyel nyúl. Ezért olyan szimpatikus karakter, mert hibái ellenére elmondható, hogy mindenbe a szívét teszi.

"Tekintetük egy pillanatra összetalálkozott. Szeme borostyánként ejtette rabul Georg szembogarát. Szégyenlősen rámosolygott a fiúra. Talán csak az tudja igazán, mit jelent egy ilyen mosoly, akinek már nagyon régen volt része ebben a csodában. Tánya valami érdekeset, megmagyarázhatatlanul nyugtatót látott azokban a szomorú szemekben. Olyan érzése támadt, mintha megérkezett volna valahová, mintha otthon lenne. A félszeg fiú pedig rögtön tudta, a lány a veséjéig lát. Szavak nélkül értették egymást."

Rosa egy cserfes cselédlány, akit könnyű azonnal megkedvelni. Ugrándozik, táncol, énekel munka közben, imádja a gyerekeket, de kissé bugris. Az ő története élete nagy szerelmével kezdődik, majd az ő sorsát követjük a leghosszabb ideig a regényben. A háború az ő napjait is gyökerestül megváltoztatja, és sok-sok hosszú évnyi megpróbáltatásait kísérjük végig.

"Lassan telt a hét. Rosa már hétfőn be volt sózva, és egész héten szórakozottan látta el a rábízott munkákat. Kedden például az úr kávéjába cukor helyett sót rakott. Böhm még a bankban is prüszkölt. Szerdán a padlófé­nyezés volt soron.
– Jön-e velem, nadság shimmyt járni? Bizsereg a vé­rem, nem tud várni – énekelte megkergülve, miközben a lábára erősített kefékkel, táncolva vixelte a padlót."

"Hétkor nem bírta tovább. Anyja legnagyobb megle­petésére felkelt, és izgatottan járkált fel-alá a konyhában.
– Mi van veled, te gyerek? – kérdezte anyja, furcsáll­va a szokatlan viselkedést. – Máskor vasárnap a kilences misére is alig tudlak kiverni az ágyból. Főleg ha a szom­bati kártyaparti hosszabbra nyúlik a Wagner kocsmában. Most meg itt mászkálsz, mint zsidóban a fájdalom. Nem bánnám, ha hagynál nyugodtan főzni.
– Különös álmot láttam, édesanyám.
– Aztán mi volt olyan különös benne, hogy felébresz­tett ilyen korán?
– Hát, ha én azt elmesélném, bizony elpirulnánk mind a ketten – vigyorgott kobakjában még a délibábbal." 

Josef története a legrövidebb és a legboldogabb a három közül. Az előző két részben is feltűnik, ebben az utolsóban egy, a rokonainál tett látogató alatt ismerkedünk vele tovább, ahol szépen körbeér a történet.

"Így ismétli önmagát néhány száz évenként a történelem. Valahonnan elindulunk, aztán sok-sok harc árán, előbb-utóbb ugyanoda megérkezünk."

Ez a regény a szerelem és a háború regénye, mely megmutatja nekünk, hogyan vészelte túl vagy adta életét az egyszerű sváb ember a második világégésnek, mely elválasztott egymástól annyi testvért, anyát és apát a gyermekétől, szerelmes párokat, akiknek egy része sosem látta újra egymást. Ugyanakkor hosszú idő óta elvált barátok újbóli egymásra találásáról is olvashatunk a Lábnyomok a sárban című regényben. Megindító történet, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia legalább egyszer életében. Köszönöm, Pfeiffer Gábor, hogy betekintést engedtél a családod múltjába, sokáig nem fogom elfelejteni ezt a lenyűgöző történetet.

"Kiosont a barakkból, a zsebéből papírt és tintaceruzát vett elő. Rágyújtott, meg­nyálazta a ceruza végét, és a holdfénynél, fagytól reszkető kézzel írni kezdett valamit. A betűk úgy folytak ki az irón hegyén, mint a megáradt folyó vize az ürgejárta gáton."

Géczi Viktória: Illés öröksége

 

"Az egész földön csupán egyetlen nagy, kerek történet létezik. Mindannyiunké. Ott kezdődik, hogy az első ember kinyitotta a szemét, s ott fog majd befejeződni, hogy a legutolsó ember örökre behunyja majd az övét."                                                                                                     /Géczi Viktória/

Géczi Viktória könyvének egyik csodája, hogy érezteti az olvasóval: minden ember része a legnagyobb történetnek, az egyetlen történetnek, ami maga az élet. Ebben a történetben pedig mind összetartozunk.

"Az ember megszületik és meghal, így van ez rendjén, s életével csupán egy pici alkatrésze a hatalmas gépezetnek, amelyet szolgálnia kell."

Képzeld el, hogy utoljára meglátogatod egy elhunyt rokonod üresen álló házát, és a padláson egy kincsesládát találsz. Ez a kincs pedig egy történet, az őseid története, az örökséged.

Illéssel éppen ez történt. A főhősünk a nagybátyjával, Ákossal utazni készül, hogy megismerje a világot, és hogy külföldön teljesebb, színesebb életet kezdhessen. Mielőtt elhagyná Magyarországot, és vissza se nézne, ellátogat nemrég elhunyt nagymamája házába, ahol a poros padláson egy ládába zárva talál egy regényt, A Rabán átkot, egy önéletrajzot, az Életem és véremet, egy naplót, és egyéb iratokat, leveleket. Belemerül a dokumentumok olvasásába, és lassanként egy hihetetlen történet bontakozik ki előtte.

A könyv még egy különlegessége, hogy regény a regényben. Párhuzamosan olvassuk Illés történetét, és Szalviusz Rabánét, a titokzatos írás főhőséét. A Rabán átok írója H. J. Illés egyre mélyebbre merül a történetbe a dokumentumok forgatása közben, és az olyan kérdésekre keresi a választ, mint: Ki az a H. J.? Hogy kerültek a nagymamája padlására az iratok? Hogyan függ össze H. J. és Szalviusz Rabán személye? Talán még ő magához is köze van a történetnek?

Szalviusz Rabán gróf jelleme egészen elképesztő. Egy megtestesült angyal és maga az ördög egy személyben. Ugyanakkor nagyon hasonlít az "Igazságos Mátyáshoz". Szeret igazságot szolgáltatni, de ezt gyakran kegyetlenül teszi, lelketlenül, mintha nem ismerné az érzelmeket. Lenyűgöző és fordulatos párbeszédeket folytat az emberekkel, csupán a szavak erejével képes feltárni bárki lelkét. A falu vagy féli a grófot, vagy lesújtó véleménnyel van róla, vagy a kettő együtt. Szalviusz a történet elején még csupán tizenhét éves, de már egy mitikus alak, aki magában él a fényűzően gazdag Rabán-kastélyban. Sötét, félelmetes és kegyetlen a nép szemében, mint ahogy az apja is volt. Vajon igazak a legendák, és egy velejéig romlott ember, vagy csupán egy gyermek, akit sosem szerettek, ezért ő sem képes szeretni?

"Viktor megcsóválta a fejét.

– Nem most kéne súlyos pénzeket kiadni a ház csinosítására. Kérsz egy kis whiskyt? Skót ital, ha még nem kóstoltad, mindenképp figyelmedbe ajánlom. Tehát az időpont nem éppen kedvező, ugyanis nem mennek a dolgaink túl fényesen.

Ian belekortyolt a kitöltött italba.

– Úgy tűnik, a skótok nem mindenben spórolnak. – Egy kicsit elmosolyodott, majd komoly arcot vágott. – Mit jelent az, hogy nem mennek jól a dolgaitok?

Viktor bosszús képet vágott.

– Két szó: Szalviusz Rabán."

A Rabán átokban olvashatunk arról, hogyan manipulálják az emberek az igazságot, olvashatunk titkokról, eltűnt emberekről, akik megkerülnek, pusztító tűzvészről, gyermekkori traumákról, szeretetről és szerelemről, ármányról és hazugságról.

Vajon a Rabán családra telepedett átok valóban létezik vagy csupán véletlenek sorozata? Egyáltalán mennyi igaz a történetből? Hogyan változtatja meg Illést az igazság?

"De az élet túl rövid. Igen, néha gyötrelmes, nehéz napokon úgy érezzük, túlságosan hosszú... De végül, ahogy az évek elsuhannak mellettünk, ráeszmélünk a rövidségére. Az eszmélés félelmetes. Az út végén megbánunk dolgokat; nem jó és rossz cselekedeteket, azt közben is tudjuk, hogy helyes volt-e vagy sem, amit tettünk... Az út végén megbánjuk azt az időt, amit feleslegesen pazaroltunk el. Drága gyermekem! Úgy élj, hogy minél kevesebb megbánnivalód legyen!"

Köszönöm, Géczi Viktória, hogy ilyen remek történettel ajándékoztál meg, ami egyre izgalmasabb és izgalmasabb lett, miközben olvastam. Sokáig nem fogom elfelejteni Szalviusz Rabánt, hányattatott életét, és azokat a dolgokat, amelyeket anélkül tanított nekem, hogy valaha is ismert volna.

Ugyanakkor nem hagyhatom megjegyzés nélkül, hogy a szövegben számos hiba maradt, ami nagyon zavaró volt számomra, majdnem le is tettem a könyvet emiatt. Nagy kár, mert a történet igazán magával ragadó, és elég sokat levon az értékéből a figyelmetlenség.

A könyv adatlapja

Kirsch Ákos - Négy lövés

Eleinte vegyes érzéseim voltak Kirsch Ákos Négy lövés című kisregényével kapcsolatban, egyszerre vonzott és féltem tőle: vonzott, mert imádom a krimiket, pláne, ha olyan érdekes háttere van a cselekménynek, mint amilyen itt is volt, viszont féltem, mert nagyon rég sikerült belemélyednem egy igazán jó könyvbe, tartottam attól, hogy ezzel a kötettel sem leszek megbékélve. Szerencsére egyáltalán nem így lett.

Furcsa, meglepő, a végére pedig kellemes volt számomra a görög környezet. Mindig is imádtam ezt az országot, talán emiatt is örültem, hogy ilyen különleges helyszínen játszódik Ákos könyve. Tetszettek a tájleírások, éppen annyira voltak részletesek, hogy könnyedén el tudjam képzelni őket. A személynevek eleinte hihetetlenül szokatlanok voltak, egyeseket le is betűztem, emiatt pedig sokszor jót nevettem magamon.

A cselekmény egyszerre pörgős és mégsem. Hogy miért? A történet E/3-ban íródott, amit személy szerint egyáltalán nem szeretek, mert sosem sikerül elég közel engednem magamhoz a karaktereket, és ez most sem volt másképp. Ennek ellenére szinte minden oldalon történt valami olyan, amire felkaptam a fejem.

Iliász karaktere számomra csak azért hagyott kivetnivalót, mert én kinéztem volna belőle, hogy szerelembe esik és meggondolatlanul cselekszik a főszereplő nő miatt. A nagy románc elmaradt, de úgy gondolom, a gabalyodás nélkül is volt elég konfliktus, szikra közöttük. Iliász egy érdekes figura, volt néhány erőltetett/nem oda illő poénja, összességében viszont egy nagyon jó rendőrkarakter, aki okosan, reálisan döntött a konkrét helyzetekben.

Összességében úgy gondolom - bár nincs sok tapasztalatom még a krimik terén, főleg a magyar krimikben -, Ákos könyve ugyan nem az a tipikusan robbanásszerűen induló történet, mégis, ha az olvasó igazán elmerül benne, egy remek írással lesz gazdagabb, amire bármennyire is igyekszik figyelni, a végén úgyis rájön majd, hogy egyik karakter sem az, mint aminek mondja magát. A háttértörténet, a lezárás, a gyilkosságok módja pedig számomra igazán mély nyomot hagyott, mivel olyan történet van az okok mögött, ami miatt ökölbe szorul a kezem. Köszönöm Ákosnak a könyvet, és hogy a történetébe belecsempészte ezt a vonalat is, hiszen ez olyan mozzanat, amiről kevesen és nagyon ritkán beszélnek.

A könyv adatlapja

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Fogadjátok szeretettel, Tormási Vyktória - Rólunk szólt 

hamarosan megjelenő regényéről írt véleményemet! 

Csoportunk alapítójától számomra (mint itteni "vélemény-író") nem is lehet nagyobb elismerés, mint

hogy felkért az idén áprilisban megjelenő 2.kötetének előolvasására! (Naaaagyon köszikösziköszi, puszi  )

Így büszkén tudhatom magamat e gyönyörű történet első olvasói között, és mivel már megrendeltem a könyvet, büszke tulajdonosa is leszek, hisz' a könyvtáram egyik ékességeként fogok rá tekinteni. 

És ezzel azt hiszem, a borítóról már el is mondtam mindent... (... millió szivecske )

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy hajdani ismeretségünk (középsuli) végett nehogy bárki is azt gondolja, hogy elfogult voltam/vagyok/leszek Viki könyveivel a véleményírásaim során! Mert hogy... emiatt valójában még inkább kritikusan állok hozzá (az a típus vagyok, akinek bőven vannak fenntartásai a barátok kapcsán). Úgyhogy elhihetitek, teljesen őszinte írásom lesz - ez is!

Viszont a dolgom annyival van nehezítve, hogy ez a könyve még nem jelent meg, így most még nem a végleges állapotában olvashattam, szóval nem térek ki az összes észrevételemre, hisz' Viki kérésének eleget téve voltak dolgok, amikre felhívtam a figyelmét, és kíváncsian várom, fog-e változtatni rajtuk, s ha igen, miként... :) Ezeket meghagyom a mi titkunknak. ;)

Viszont! Ha valaki olvasta az írónőnk előző kötetét... kíváncsian várom, hogy mit fog szólni a mostanihoz!

Ugyanis számomra érezhető volt a fejlődés, szerintem ez a történet sokkal kiforrodtabb, összeszedettebb, kerekebb! Bár a "Szerethetetlen" is többek számára egy elképesztő story, nekem a "Rólunk szólt" még jobban tetszett, számomra is meglepő módon nagyon-nagyon jól esett olvasni!

A szerző stílusilag hű maradt önmagához, azaz a könyvben:

- rengeteg a mélyen szántó gondolat,-elmélkedés

- gyönyörű az érzelmek megfogalmazása

- van romantika, humor, dráma, tragédia

- keser-édes boldogság,

- na meg persze tanulság is.

Nem igen fordul elő velem, és gondolkoztam is rajta, hogy ezt megosszam veletek: Anna, a főszereplőnk karaktere kísértetiesen hasonló (gondolkodásmódban) a 10-22 éves önmagamhoz. Én akkoriban éltem olyan "szabályok" szerint, ahogy e történetben ő. Zárkózott, céltudatos, másokkal szembe bizalmatlan, kimért, komoly, és amolyan "magának való". De még azzal is segíthetem a róla kialakítható kép leírását, hogy azt mondom: a legtöbbek számára úgy fest, hogy egy érzéketlen, karót nyelt, unalmas, anti-partyarc, jégkirálynő.

Pedig... valójában ez csak egy "fal", ami egy amolyan önvédelmi reflexként jött létre nála, az eddigi csalódásai végett, és a kitűzött célja elérésének sikeressége érdekében.

Számomra nem volt nehéz azonosulni vele, könnyedén megértettem az ő személyiségét, és az ő gondolkodásmódja és tettei miértjét.

Bár Anna szemén-fülén keresztül láthatjuk-hallhatjuk a történetet, a többi karakter kidolgozottságáról is kapunk bőven elég "infót" ahhoz, hogy ugyanannyira ismerhessük őket, ahogy Anna maga. Nekem sikerült éreznem mindent, amit-ahogy ő érzett velük kapcsolatba. És az összkép minden szereplő kapcsán pozitív, nagyon szerethetőek és szimpatikusak! Mindegyik komplex, a maguk ügyes-bajos hibáikkal és erényeikkel, így mindegyik érdekes is.

Ami még nagyon megdöbbentő volt a számomra: annak ellenére, hogy ez egy rövid történet, egy csomó minden történik benne, ráadásul úgy, hogy telis-tele van "elmélkedéssel", és ennek ellenére egyáltalán nem unalmas!

Karaktereink a story folyamán mind-mind jókora fejlődésen mennek keresztül, és eddigi életük több szempontból hatalmas fordulatot vesz.

A romantika része nincs túlcukrozva, ahogy a "kínlódós" gondolatok sincsenek túlnyújtva, nincsen az a mély depresszió és szenvedés (na jó, van, de csak 1x, és pont csak a kellő mértékben - oda az tényleg kellett, és úgy, ahogy meglett írva!), ahogy egetrengető, tündérmesebeli boldogság sem.

Ez most nem a végletek könyve, egy abszolút realisztikus, könnyedén "napjainkban is előfordulható" történet, de valahogy mégis azt mondhatom, hogy egészen egyedi!

Az én világomat ezáltal Vyki igencsak megrengette, ugyanis egyáltalán nem számítottam rá, hogy egy romantikus könyvtől kapom meg a nagy "Ó"-t. (Nem ő-t... ó-t.) Mert bár nagyon szerettem az eddigi könyveimet is, ezt a történetet most kifejezetten jól esett olvasni!

Viki, nagyon köszönöm, és örülök, hogy töretlenül büszke lehetek rád! 

A fotóról:

Mivel Vyki szeretett csoportunk nagyrabecsült alapítója, és még a középsuliban osztálytársam is volt (sőt, a kollégiumban majdnem egymással szemközti szobában laktunk), így nem volt kérdés, hogy a most megjelenő könyvével egy "komolyabb", minőségibb képet készítsek. (Megsúgom, hogy a Szerethetetlennel is pótolni fogom eme elmaradásomat.) Ráadásul, a régebbi ismeretségünkből kifolyólag igyekeztem egy csipetnyi személyes töltetet is adni a képnek, amire kíváncsi vagyok, hogy rá fog-e jönni, kifogja-e találni, hogy mi az.  (Hajrá drága, várom a válaszod!)

Szóval, ahogy megjelent a kobakomba a koncepció, máris elkezdtem az itteni (ausztriai) "csapatomat" összetoborozni, hogy a tőlem telhető legjobban készülhessen el az elképzelésem. Amúgy... ha már magyar írókat támogatunk, megemlíteném, hogy a "projektem" által is egy itteni magyar fényképeszt ( Pásztor Digi Gábor), és egy magyar sminkest (Dóra Sóvári) hívtam segítségül. Ezúton is nagyon köszönöm/köszönjük a munkájukat! 

És elárulom, hogy Magyarországra is vár haza egy lelkes csapat, akiknek biztosra veszem, hogy ugyancsak szuper képeket köszönhetünk majd! (1-1 könyvvel, és ha rendelhetőek lesznek majd a "HazaÍrók"-os termékek, (khm... ehhez díszpárnában, pólóban, és bögrében reménykedek, magamnak meg egy faliórában!) akkor azokkal is.)

Szóval, megéri nyomon követni csoportunkat, hisz' a jobbnál-jobb tartalmakon túl, ki tudja... lehet, hogy pont a TE könyved lesz a soron következő, amiről írni fogok, és amivel "pózolni próbálok"! 

(...ami nem mellesleg a csoportunknak, - így Vykinek hála, mivel ha ő nincs, most nem olvasnék ennyit tőletek, nem írnék véleményeket, s pláne nem fotózkodnék ennyit...)

NewLine kiadó

Tormási Vyktória írói oldal