A háromfelvonásos cselekményszerkezet - Three Act Structure

A tegnapi cikkben felvezettem, hogy mi az a cselekményszerkezet, mire jó, és milyen fajtáival fogunk foglalkozni, ezért ha még nem olvastad el, akkor ajánlom, hogy most tedd meg, mielőtt belefogsz mai cikkbe. Itt találod.

Akkor vágjunk is bele! Sok cselekményszerkezet eredetileg forgatókönyvíráshoz készült, így a háromfelvonásos szerkezet is – ez látszik néhány cselekménypont nevében, pl. nyitókép és zárókép. A háromfelvonásos szerkezet a legtöbb cselekményszerkezet alapját képezi, és ez nem véletlen, hiszen a történet három részre való felosztása egészen Arisztotelészig nyúlik vissza. Az eleje-közepe-vége felosztás a háromfelvonásos cselekményszerkezetben a következő neveket is kapta: első felvonás – felállás, kezdeti beállítás, nyitókép; második felvonás – konfrontáció; harmadik felvonás – döntés, megoldás. Az elejétől a tetőpontig felfelé ível a cselekmény, azaz folyamatosan fokozódnak az izgalmak, a főhős egyre közelebb ér a céljához, aztán a tetőpont után átlépünk a második felvonásból a harmadik felvonásba, és innentől már lefelé ível a cselekmény, a probléma megoldódik, a főhős megszerzi, amit akart, a történet szépen lassan lecsendesedik.

Az első felvonás szerepei:

✔ bemutatni a helyszínt, időt, a karaktereket

✔ bemutatni a főhős célját, és az akadályokat, amik előtte tornyosulnak

A második felvonás szerepei:

✔ emelni a téteket

✔ kihívások, megpróbáltatások elé állítani a főhőst

✔ fenntartani az izgalmat

A harmadik felvonás szerepe:

✔ feloldani a történetet vagy a főhős sikerével vagy a bukásával

Lássuk, milyen cselekménypontokat és hol érdemes elhelyeznünk a történetünkben!

ELSŐ FELVONÁS

kezdőpont (exposition): Ez egy nyitókép, mely bemutatja a főhősünk mindennapi környezetét, megismerjük a karakter legalapvetőbb tulajdonságait, hogy mik fontosak számára, és megtudjuk, hogy az élete nem teljes, valamire szüksége van, valamit akar, vagy valami kényszeríti a változtatásra.

katalizátor (catalyst/inciting incident): Egy olyan esemény, ami nyomást gyakorol a főhősre, hogy induljon el az úton (ha nem szó szerint, akkor átvitt értelemben), és szerezze meg, amire szüksége van, amit akar; vagy az esemény az akaratán kívül kilöki a főhőst a komfortzónájából. Ez az a pont, ami beindítja a történetet, ami nélkül az nem jöhetne létre.

Az író és szerkesztő Kristen Kieffer szerint a legfontosabb kérdések, amelyeket fel kell tennünk, mikor megírjuk ezt a két cselekménypontot, a következők:

❔ Miért nem elégedett a főhősünk az életével? (ha a főhős tök elégedett az életével, akkor nincs miről szólnia a történetnek)

❔ Mi kellene ahhoz, hogy a főhősünk megelégedjen? (ez lesz a célja)

❔ Mik a főhős legnagyobb félelmei és hibái? (ezeket rettentően fontos tisztázni, mert egy jó történet ezekre építi fel az érzelmi ívet, egyben a karakterfejlődési ívet)

❔ A cselekvések, amiket a főhősünknek véghez kell vinnie, hogy megelégedjen az életével, hogyan kényszerítenék őt arra, hogy szembenézzen a félelmeivel és a hibáival? (ez pedig az, amiről lényegében szólni fog a történetünk)

A katalizátor eseményt kalandra hívásnak (call to adventure) is nevezik, amit szintén lehet szó szerint vagy átvitt értelemben is érteni. Lényege, hogy arra kényszeríti a karaktert, hogy kilépjen a komfortzónájából.

bizonytalanság (debate/doubt/second thoughts): Előfordulhat, hogy a karakterünk valami okból kifolyólag először ellenáll a hívásnak, elutasítja azt. Pl. az út olyan veszélyes és félelmetes lenne, túl sok mindent veszíthet, ha balul sül el. Ezen a ponton a karakter olyanokon gondolkodhat, mint például

❔ hogyan fog megváltozni az élete?

❔ az útja hogyan fogja befolyásolni a közeli környezetében élők életét?

❔ mi forog kockán ha sikerrel jár? és ha nem jár sikerrel?

A kockázat egy rendkívül fontos eleme minden történetnek. Ha nincs elég kockázat, a történet unalmas, és az olvasó lehet, hogy leteszi a könyvet, mert érdektelenné válik a sztori iránt. Minél magasabb a kockázat, az olvasó annál jobban fog izgulni a főhősért, annál jobban fogja magával ragadni a történet.

első felvonás tetőpontja (climax of act one): A főhős eldönti, hogy kalandra indul – esetleg elfogadja, hogy nincs más választása –, ez az a pont, ahonnan nincs visszakozás, nincs megállás.

MÁSODIK FELVONÁS

akadályok/felfelé ívelő cselekmény (obstacles/rising action): A főhős az utat járja, közben akadályokba ütközik. Természetesen, hiszen ha nem lennének előtte akadályok, azaz könnyedén elérné a célját, akkor a történet unalmas lenne, a karakter pedig nem fejlődne azáltal, hogy a külső akadályokat és a belső akadályait is legyőzi az út során. A történetnek egy nagyobb részét teszi ki ez a rész. A főhős megismerkedik az új környezettel és/vagy új helyzettel, szövetségesekkel és ellenségekkel (amennyiben vannak ilyenek), itt feltűnhet már a legfőbb ellenfél is (ami, ha olyan történetet írunk, amiben nem szó szerinti ellenfél van, lehet például a legfőbb probléma is, ami a főhőst hátráltatja a célja elérésében). A főhős kezdi megérteni, mi vár még rá, ezért lassan megváltozik, adaptálódik a környezetéhez, hogy nagyobb eséllyel érje el a célját. Ebben a szakaszban azonban még inkább passzív, mint aktív a szereplőnk, nem annyira cselekszik, mint amennyire mindenféle dolog történik vele, ő pedig igyekszik adaptálódni mindehhez.

felezőpont (midpoint): A felezőpont – meglepő módon – a történet közepe felé helyezkedik el. Egy nagy eseményt jelöl, ami általában valami katasztrófával végződik, valami nagyon nem úgy alakul a főhős számára, ahogy kellene. Ez a cselekménypont szorosan kapcsolódik a főhős céljához, leggyakrabban úgy, hogy nagyban veszélyezteti, hogy a főhős elérje azt. Itt érti meg a karakter igazán, hogy mennyi minden forog kockán.

második felvonás tetőpontja (climax of act two): A főhőst lényegesen kizökkentette a felezőpont eseménye, nehéz időszakba taszította. Itt általában reflektál a történet fő konfliktusára. Itt válik passzív hősből aktív hőssé, összeszedi magát, és 100%-on megy tovább. Vagy megtalálja önmagában az erőt a folytatáshoz, vagy van segítsége hozzá pl. egy barát képében, aki egy kis motivációs beszédet tart neki, ami most fontosabb, mint bármikor, hiszen továbblöki a főhőst az útján.

HARMADIK FELVONÁS

harmadik felvonás tetőpontja (climax of act three): A főhős, amennyire lehetett, felkészült az ellenféllel való ütközetre, de az ellenfél is erősödött. A főhős és az ellenség összecsapnak, és itt látszólag az ellenség győz, fölénybe kerül, mert ott üt, ahol a legjobban fáj. Az ellenfél erősebb, mint a főhős gondolta, és ez végzetes hibának tűnik ezen a ponton. Még ha tudjuk is, hogy a főhősnek győznie kell – legalábbis ez a cselekményszerkezet ebben a formában erre épít –, ezen a ponton jó ötlet elbizonytalanítani az olvasót ebben.

A főhős először kiheveri a csapást, ami a harmadik tetőpontban érte, nyalogatja a sebeit, majd újult erővel, még egyszer utoljára szembenéz az ellenséggel, és győzedelmeskedik.

megoldás, kifejlet (denouement): A főhős győzedelmeskedett, a történet üteme lelassul, mindennek a végéhez közeledünk. Ha a főhős nem érte el a konkrét célját az előző pontban, akkor most megszerzi. A kifejletben még a következőknek kellene történnie:

✔ minden csehovi puskát elsütünk,

✔ lezárjuk a lezárandó szálakat,

✔ kihangsúlyozzuk a történet mondanivalóját (amennyiben szükségét érezzük),

✔ feloldjuk a feszültséget, ami eddig a pontig csak gyűlt.

Fontos, hogy a felsorolt cselekménypontok nem egyforma oldalszámot igényelnek, van, amelyiket el lehet intézni egy jelenetben, és van, ami többfejezetesre nyúlik.

A háromfelvonásos szerkezet csak egyik módja a történetünk vázlatolásának. Nem egy olyan struktúra, amit szigorúan követnünk kell, de abban segít, hogy megértsük, melyik cselekménypontoknak kell, és melyikeknek lehet helye a történetünkben, és azok hol helyezkedjenek el, mi legyen a céljuk, a szerepük abban, hogy a történetünk működőképes legyen. Ha megértettük a háromfelvonásos szerkezet mechanikáját, akkor tudni fogjuk, melyik pontok szükségszerűek és melyek kihagyhatók a történetünk szempontjából. Ez a formula leghatásosabban a sci-fi, fantasy, kaland, történelmi zsánerekre alkalmazható, ám kisebb-nagyobb átalakításokkal minden zsánerhez használható. Ehhez az kell, hogy jól ismerjük és értsük a cselekményszerkezetet és a saját történetünket is.

Forrásaim:

https://www.studiobinder.com/blog/three-act-structure/

https://blog.reedsy.com/guide/story-structure/three-act-structure/

Bevezető a cselekményszerkezetekhez

A karakterek témáját Edina az eddigi cikkeiben nagyszerűen körüljárta, mától átevezünk a cselekmény vizeire. A történet e két aspektusa szorosan kapcsolódik egymáshoz, így az én cselekményről szóló cikkeimben is bőven lesz még szó arról, hogyan érdemes megírni az egyes szereplőket és útjukat a történetben.

A mai egy bevezető cikk lesz a cselekményszerkezetekhez, holnaptól mindegyik alább felsorolt szerkezetről egy-egy részletes cikk fog érkezni.

Mi az a cselekményszerkezet, milyen fajtái léteznek, és miért kellene minden írónak ismernie legalább az alapjait?

Szokás az írókat megkülönböztetni az alapján, hogy mennyire részletesen tervezik meg a regényük cselekményét, mielőtt leülnének megírni a szöveget. Angolul plannernek, azaz tervezőnek nevezik azokat az írókat, akik részletesen terveznek, sok-sok jegyzettel, karaktertáblákkal, világépítéslistákkal, részletekbe menő cselekményvázlatokkal stb. Pantsernek pedig azok az írók számítanak, akiknek megjelenik egy ötlet a fejükben, és kevés jegyzettel vagy mindenféle jegyzetelési hercehurca nélkül leülnek, és megírják a regényt. Magyarul a planner építész, mert tudatosan építi fel a történetét kőről kőre, tégláról téglára, a pantser pedig kertész, mert elveti a történet magvait, és végigkíséri, mi fejlődik ki belőle a végére.

Gyakori vita tárgya azonban, hogy van-e értelme így megkülönböztetni az írókat és az írói módszereket, ebbe most nem mennék bele, de amennyiben ti el szeretnétek mondani a véleményeteket a témában, tegyétek ezt meg bátran a discordon.

 

Amennyiben szerettek tervezni és jegyzetelni, már valószínűleg hallottatok a cselekményszerkezetekről – angolul story structure. A cselekményszerkezet egy olyan vázlatszerkezet, ami egy ajánlott sorrendben felsorakoztatja azokat a cselekménypontokat, amelyeknek szerepelnie kell és amik esetlegesen szerepelhetnek a regényünk cselekményében. Biztosítja, hogy a történetünknek legyen eleje, közepe, vége, megfelelő íve, és a szereplőink eljussanak A pontból B pontba, és ne csak a szó szerinti értelemben. A dolog egészen egyértelműnek tűnhet, néhányan felháborodhattok, hogy „persze, hogy a regényemnek van eleje, közepe meg vége, hiszen anélkül nem is jöhetne létre, micsoda hülyeség ez”. Fizikailag nyilvánvalóan megvannak minden regény ezen részei, azonban a cselekmény szempontjából előfordulhat, hogy nem működnek, nem töltik be a szerepüket. A történet elejének, közepének és végének megvannak a maga feladatai, és a szükséges elemei, amik ha kimaradnak vagy rosszul ábrázoltak, akkor az egy olyan hiba, amit az olvasó is érzékelni fog, még akkor is, ha esetleg nem tudja pontosan megmondani, mi nem stimmel.

Számtalan cselekményszerkezet létezik, röviden bemutatom a legismertebbeket.

Three Act Structure – Háromfelvonásos szerkezet

A rengeteg cselekményszerkezet közül a legtöbbnek ugyanaz az alapja, a Three Act Structure, azaz a háromfelvonásos szerkezet. Ennek lényege, hogy a történetet három részre bontja, melyből az első felvonás a történet eleje [Setup – felállás/kezdeti beállítás/nyitókép], a második a közepe [Confrontation – konfrontáció], és a harmadik a vége [Resolution – döntés]. Ezeken belül megnevezi azt a pár cselekménypontot, amelyeknek az egyes felvonásokon belül ott kell lenniük, hogy a történet részei betöltsék a szerepeiket.

 

Save the Cat/15 Beat Structure – A 15 ütemű szerkezet

Blake Snyder

Ez a szerkezet – mint sok másik is –, a háromfelvonásos részletesebb változata, ami 15 cselekménypontot nevez meg a három felvonáson belül. Sokan ezt már túlságosan részletesnek is tartják – ahogy én is –, de nem szükséges minden cselekménypontot felhasználnunk a regényünkben, főleg, mert nem minden történetre húzható rá ez a séma, leginkább a sci-fi és fantasy zsánerek, a kalandregények és talán még a történelmi regények esetében a legmegfelelőbb választás.

 

The Hero’s Journey – A hős útja

Christopher Vogler

A hős útját már nem lineárisan szokás ábrázolni, mint a felső kettő szerkezetet, hanem körként. Joseph Campbell The Hero with a Thousand Faces (Az ezerarcú hős) című nagyon híres regényében írja, hogy számos mítoszt és régi történetet megvizsgálva a világ különböző pontjairól, észrevette, hogy minden történet nagyjából ugyanarra a sémára épül fel: a hős elindul, különböző kalandokon vesz részt, majd a kezdőpontba tér vissza, de már megváltozott emberként. Az emberiség a kezdetektől fogva így mesél történeteket. Christopher Vogler fogta ezt az elképzelést, és megalkotta belőle a hős útja nevű cselekményszerkezetet. Tehát ha eddig nem volt szimpatikus számodra, hogy "sémákba szorítsd" a regényed, most megbizonyosodhatsz róla, hogy a cselekményszerkezetek nem olyan szigorú és merev sémák, amiknek minden pontjának meg kell felelned, és ezzel elveszik a kreativitás az írásból. Ezeket valójában a már meglévő történetekből alkották, tehát fontos, hogy nem a történetednek kell szolgálnia a sémát, hanem a séma szolgálja a történetedet. Nem minden részletét kell felhasználni, hanem érteni kell a mechanikáját, és így eldöntheted, hogy melyik az a cselekménypontok azok, amelyeknek a te regényedben is szerepelnie kell, és melyek azok, amelyeknek nem.

 

Plot Embryo/Dan Harmon’s Story Circle – A cselekménykör

Dan Harmon

Ennek a szerkezetnek nem találtam magyar megfelelőjét, ezért cselekménykörként fordítottam, de inkább a pontosabb plot embryo kifejezést fogom használni a későbbiekben, mert ez a pontos. Ez a cselekményszerkezet A hős útjának egy karakterközpontú változata, ami inkább a főhősre koncentrál, a karakterfejlődési ívből (ami már ismerős lehet nektek Edina egy korábbi cikkéből) alkotja meg a cselekményt. Négy nagy részre bontja a történetet, a negyedeken belül pedig kettő-kettő cikkre, így jön ki az összesen 8 körcikk, amik nem annyira cselekménypontokat jelölnek, mint inkább a karakter viselkedését, hozzáállását a történet bizonyos részeihez.

Snowflake Method – Hópihe-metódus

Randy Ingermanson

Ahogy az elnevezés elárulja, itt valójában nem cselekményszerkezetről van szó, hanem egy vázlatolási metódusról, ami a cselekményen kívül a karakterek kidolgozására is kitér. Azért gondoltam, hogy erről a módszerről is írok, mert sokan már ismerik a magyar írói berkekben, ez az a módszer, aminek a magyar neve a legtöbbször szembe jött már velem. A hópihe nevet egyébként Koch matematikus görbéjéről kapta, melyet az úgy hozott létre, hogy egy egyszerű alakzatból indult, és azt felosztva majd önmagával kombinálva egyre bonyolultabb alakot hozott létre, ami a végén egy hópehelyre hasonlított. A hópihe-metódus így arról szól, hogy az egyszerűtől építkezünk az összetett felé. Azaz megragadjuk az alapötletünket, és az adott szempontoknak megfelelően addig bővítjük, míg el nem készül a vázlatunk.

Még több cselekménykidolgozással kapcsolatos cikk érkezik, ahogy már említettem, de megmutatom nektek, hogy milyen szuper jelvényt zsebelhettek be akkor, ha teljesítitek azt a borzasztóan nehéz feladatot, hogy elkészítitek a regényetek vázlatát:

Ki hogyan szokott megbírkózni a vázlatolással? Milyen részletességgel szoktatok vázlatolni?