Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Ma egy olyan könyvről írok nektek véleményt, amit amióta megláttam, vonzott, mint a mágnes!

GÉCZI VIKTÓRIA - ILLÉS ÖRÖKSÉGE

...ééés nem véletlen érezhettem így! Ugyanis e könyvet olvasván egy igazán különleges élmenyben volt részem.

De nézzük először a borítót...: IMÁDOM!

És hogy nincs fülszövege....!? Komolyan mondom, egy másik borítóval-címmel valószínűleg felháborodnék ezen, de így... ezzel a nagy feketeséggel, ezzel a címmel, és a gyönyörű hollóval... érződik, hogy a tartalma is amolyan mély, sötét, titokzatos, de egyben gyönyörű történetet rejt.

Nem csak a borítójával tér el bőven a manapság megszokott kortárs művektől, hanem írói stílusával is, mivel a "régies", kissé klasszikus szépirodalmat ízlelgethetjük általa.

A történet gyökerét az 1800-as évek egyik grófja "ihleti". Az ő emléke a leszármazottjai körében egy bizonyos "Rabán átok"-ról szóló "mesében" maradt fenn -, miszerint Szalviusz Rabán minden elsőszülött fiú leszármazottja az ő kegyetlen tettei miatt elátkozva születnek. Az átok úgy szól, hogy a haláluk előtti utolsó évükben fájdalommal adóznak, s azt veszítik el, ami számukra a legfontosabb.

Mint például: az unokája imádta a zenét, és az 1900-as években, (zenész létére) a halála előtti

évben a hallását veszítette el. Ebből kifolyólag sejlett fel a dédunokájában a gyanú, hogy az apjától ismert, róluk szóló átokról hallott mesék talán mégis igazak, így elkezdett kutakodni a felmenői története után. Mivel ő író volt, így kapóra jött a téma egy regényhez, amit az ezzel kapcsolatos kutatásai alapján meg is írt.

Erre a regényre (ami elsősorban Szalviuszról szól) talál rá a "napjainkban" élő utódja, azaz az ük-ük-ük(...) unokája, méghozzá a nemrégiben elhunyt mamája padlásán.

Így e könyvben gyakorlatilag azt olvashatjuk, ahogy ő (Illés) olvas egy olyan könyvet, amit az írója (H.J. azaz Holló József) maga is különböző feljegyzésekre és mesékre-emlékekre hagyatkozva írt meg. Amúgy... Illés 2 történetet olvas párhuzamosan, azaz egyiket kiegészítve a másikkal. H.J. - Rabán átok c.regényét, és H.J. - Életem és vérem c.kötetét, ami Holló József amolyan önéletrajza volt. Ebben írta le a kutatásait is, hogy miként járt utána a regény történetének alapjául szolgáló információknak, hogy miket -, s miként tudott meg a felmenőiről, aztán azt is, hogy ezeket miként kezelte.

Eleinte nem tudtam, hogy ÉN miként kezeljem a dolgot, hogy gyakorlatilag olvasok egy könyvet, amiben Illésünk olvas KETTŐ történetet egy csaknem 200 évvel ezelőtti őséről...

...de végül ez adta a hozzá készülő fotó(i)m ötletét: Az

-1800-as évek, amikor maga a story "történt", 

-az 1900-as évek, amikor (H.J. által) megíródott, 

-és napjaink, amikor olvassák (azaz Illés által épp "olvasódik").

Viki a történetnek így egy nagyon érdekes szisztémát hozott létre, és bár eleinte furcsa volt, hamar hozzászoktam, és egész jól át is láttam ennek miértjét. Olyan stílusosan és logikusan kapcsolódtak a szálak egymáshoz, hogy... azt hiszem, maga Szalviusz is megemelné előtte a kalapját, és büszke lenne erre a könyvre.

Ugyanis a történet szerint Szalviusz egy nagyon intelligens, céltudatos, s ha az érdekeit szolgálta, akár kegyetlen ember is volt. De.... a körülmények hatására a legbelsőbb énje a jó irányba terelődött, és ha kívülről "démoni" embernek is tűnt, különb volt a legtöbbeknél. Egy egészen kivételes, a szó valódi értelmében: NEMES ember. Imádtam a felfogását, a reakcióit, és az egész karakterfejlődésének útját, amit e történetben bejárt.

Aminát szintúgy, a váratlan és meglepő értelmi és érzelmi intelligenciájával, a kitartásával, kedves jellemével, hűségével és odaadásával.

Az öreg Morell doktort, a bölcs gondolkodásmódjával, szintúgy a hűségével, és azzal, hogy hiába volt, hogy egyes tetteivel "ellent mondott" szeretett fiának, akkor is azt tette, ami helyes.

A pap, Tibád. Imádtam! Egy kedves humorú, optimista, és kivételesen rafinált, de egyenes és talpig becsületes ember, aki a hivatásához hűen jó szándékkal áll minden emberhez, de mindemellett valahogy élvezetét leli mások "botlásaiban". Már-már komikusnak tekinti a falubeli pletykákat, hiedelmeket és ijedelmeket, még ha megalapozottak is. Ő egy olyan eleven valaki, aki szereti, ha történnek körülötte dolgok, és ezeknek szem-és fültanúja lehet, bár tudja jól, hogy "részesévé" max a gyóntatófülkében szabad válnia.

Aztán... hát, lovas múltú emberkeként hogyan is ne tetszett volna nekem Bartal, a lovász/lóidomár (de inkább Szalviusz jobb kezeként funkcionál a storyban). Igazi "kocsis" módjára káromkodik, egy egyenes, határozott, és ugyancsak hűséges ember, akinél jobbat szerintem egy gróf sem kívánhatott maga mellé. Amúgy... szerintem ő volt a történet legidősebb karaktere.

A lovakról csak pár szó esik (a Rabán név szorosan kapcsolódik hozzájuk), de nagyon tetszettek, ahogy a hollók, na meg a látványvilág is.

És ahogy Illés olvasta a könyvet... még valahol az elején megfogalmazódott benne, hogy egy "kosztümös film"-ként képzeli el az olvasottakat, kb úgy voltam vele én is. Nagyon élveztem.

Ahogy a történet vége felé megbarátkoztam Illéssel is. Hisz' míg a képbe nem került Ákos, a nagybátyja, addig nem nagyon volt esélye megkedveltetnie magát, mivel kb csak evett-aludt-és olvasott.

Aztán ahogy beugrott Ákos is, és útra keltek, és "megtárgyalták" az olvasottakat, elnyerték a szimpátiámat és az együttérzésemet. Érdekes volt "hallgatni", ahogy hozzááll a 2 utolsó leszármazott a megörökölt "átok"-hoz. Érdemes lenne mindenkinek elolvasni. Leírnám, hogy miért, de ez a tanulság csak a könyvet olvasva válhat igazán érthetővé.

Végezetül kiemelnék pár jelenetet, amik igazán tetszettek:
-Gábor képbejövetele, majd a későbbiekben a gyilkossági kísérlete. 

-Flávia "megalázása"
-Idősebb Morell, amikor- ahogy udvarlási tanácsot adott Szalviusznak 

-A könyv kezdete a pap "belovaglásával"
-Amikor Amina a kastélyba került, és a festményeket tanulmányozva beszélgetett a dokival (itt kezdett kibontakozni az intelligenciája)

-A jelenet, mikor Amina először látogatott el Szalviusz hálószobájába a titkos alagúton. (Az az egész... ahogy bement hozzá, ahogy beszélt vele (azaz hozzá...) ahogy elaludtak, és ahogy/amire Szalviusz ébredt.)

-Az idősebbik Morell halálának napja. (Az egész ötlet, az elejétől a végéig... ahogy a lovas meghozta a hírt, és épp ott volt a Rabán birtokon az ifjabbik Morell... ahogy a fürdőbe kellett mennie Szalviuszért, és ami-ahogy ott fogadta. Aztán, hogy a titkos alagutat használva mentek a "vad" lovakhoz, és azokkal vágtáztak a haldokló Morellhez. Ott a pofon, ami elcsattant. Na meg... minden más is. Ez mind-mind nagyon ötletesen, gyönyörűen, és izgalmasra, meghatóra lett megírva.)

-A kiskacsás rész, ahol ifj.Morell először találkozik kishugával. (Imádtam azt a jelenetet, annak ellenére, hogy a gyerekek korukat meghazudtolóan már-már túlzottan is éretten fogalmaztak-szólaltak meg. De maga a jelenet imádnivaló és szívet melengető volt, már a nyitásával és egészen a jelenet zárásáig - végig! )

-Aztán a közvetlen ezután történő jelenet, amikor Szalviusz "leszidta" őket.

-A megváltozott Eugén...

-Idősebbik Morell levele...

-És végezetül, ahogy Illés és Ákos eljutnak a kastélyba, ahogy ott kirabolják őket, és hogy ebből milyen következtetésre jutnak.

Tudom, sok mindent felhoztam (remélem nem bánja egyikőtök sem!), de azért mertem ennyit,

mert ez még nagyon messze van a mindentől! Ez csak PÁR kedvenc részem volt, és higgyétek el, még egy csomót rejt ez a csodaszép könyv! 

Viki egy mély, itt-ott megható, néhol némi humorral meghintett (bár ezek szerintem inkább azoknak feltűnő, akik rendelkeznek hasonlóval), intelligens, néhány filozófikus monológgal tűzdelt, elgondolkodtató és gyönyörű könyvet írt meg.

Stílusában és megfogalmazásában egy egészen érett jellemű írót véltem megismerni, aki korához képest igazán bölcs lehet - legalábbis e könyve minden oldala ezt érezteti. És én nagyra becsülöm, szeretem az ilyet.
 

Drága Viki!

Igen, e munkádban megannyi értéket és mélységet találtam, és nem tetszett, hanem egyenesen imádtam! És imádni is fogom, mert el nem felejtem...

Nagyon köszönöm, bőven megérte rá várnom, és várva-várom a következő kötetet (aminek történetszálát nem mellesleg egész ügyesen belefüzted e könyv végébe, azaz Illés örökségének történetébe)!

A fotó(k)ról:

Bár leginkább a frizura és a smink, amivel igyekeztünk a korokat bemutatni (sajna a kosztumök már nem fértek bele a keretbe így csak "olyasmi" ruhákat használtam), és nagyon büszke vagyok a stábomra, állatira szerencsésnek érzem magamat, hogy ilyen profikkal "dolgozhattam" együtt! Nagyon különleges minden fotózásom mindegyik csapatommal, és mindegyiket imádom. De e könyv kapcsán talán az eddig leg "melósabb" ötleteimet segítettek megvalósítani (leszámítva szegény Gáborunkat, amikor otthon szenved a fotóink utómunkáival, hisz' mindig neki jutnak a fantasy-s ötleteim). Komoly munka volt (mármint nekik, én csak ültem-álltam-néztem...), de ha csak fele annyira élvezték mint én, akkor nem lehet okom panaszra. Úgy vélem, a képek (pár nap múlva mindet megosztom veletek, hisz' még rengeteg készült) magukért beszélnek...

Jár a taps az én csoda csaj csapatomnak:

Sminkes: Orosz Ivett  

Fodrász: Forgács Hajnalka 

Fotós: Balla Nóra 

Asszisztencia: Sárközi Anikó

Pfeiffer Gábor: Lábnyomok a sárban

"Az ember, ahogy korosodik, egyre többet foglakozik a múlttal."

Pfeiffer Gábor könyve teljesen letaglózott. A második világháború idejétől a hetvenes évekig terjedő pár évtizeden vezet minket végig a háborús Magyarországon élő rokonai életén. Ettől a könyvtől mindent megkaptam, amit egy jó könyvtől kívánhat az ember: nevetést és könnyeket. Szívbemarkoló volt megtapasztalni, hogy a háború mit tett emberi sorsokkal. Annál inkább, mert amellett, hogy igaz történetek alapján készült a regény, a benne lévő számos régi fényképen látni is lehet a történet valódi szereplőit. Egészen különös érzés nézni egy kedves arcú férfit, akiről kiderül, hogy valójában iszákos és erőszakos volt, vagy egy asszonyt, akinek szinte egész élettörténetét végigkövetjük, és a képeken is látjuk először menyasszonyi ruhában, majd ősz hajjal otthonkában egy dédunokájával az ölében. Az író  elevenné varázsolta azokat az időket, melyek számomra eddig csupán dátumok és rideg tények voltak a történelemkönyvek lapjain.

A háború kegyetlensége, a sok halál, igazságtalanság és megaláztatás leírása mellett Pfeiffer a gyengéd érzelmek ábrázolásában is nagy tehetségnek bizonyul. Az a jelent, amiről a könyv a címét és a borítóján az illusztrációt is kapta, a könyv egyik – ha nem a legnagyobb – mélypontja. Úgy gondolom, hogy az író tökéletesen eltalálta a határt, hogy meddig érdemes elmenni a kegyetlenség megfestésében, ugyanakkor a szerelem, vágyódás megjelenítésében anélkül, hogy az érzelgőssé váljon. Feszegeti a határokat, és pont a szélsőségessége miatt annyira eleven ez a mű.

"Pedig hányszor látta csukott szemmel Teréz érett, telt idomait, ahogy lehullik róla a hálóing! Ennél szebbet el sem tudott képzelni. Messzebbre azonban sosem jutot­tak. Csak gondolatban lehettek egymáséi.
Georg attól a naptól kezdve perben és haragban állt az egész világgal. Úgy érezte nincs igazság a földön.
Nap mint nap úgy kellett tennie, mintha minden rend­ben lenne. Pedig dehogy volt. Persze anyja észrevette, valami nem stimmel a gyerek­kel. De hiába próbálta faggatni, Georg nem árulta el, mi bántja. A szikra lángot fogott, és már nem lehetett elol­tani."

Három összefüggő történetben ismerjük meg Georg, Rosa, Josef és családjuk életét a háború alatt és után. A rokoni szálak a történet vége felé egyre kuszábbak lettek, örültem volna egy családfának is a képek mellé. De azért minden követhető volt. Georg a "szomorú szemű magyar", remek műszaki érzékkel rendelkezik, szenvedélyesen szereti a fegyvereket, ugyanakkor a művészeteknek is hódol: verseket ír és harmonikán játszik. Csendes, kedves, jóravaló ember, aki a háborúban mégis kénytelen ölni. Érzékeny lélek, aki mindenhez, amivel foglalkozik, szenvedéllyel nyúl. Ezért olyan szimpatikus karakter, mert hibái ellenére elmondható, hogy mindenbe a szívét teszi.

"Tekintetük egy pillanatra összetalálkozott. Szeme borostyánként ejtette rabul Georg szembogarát. Szégyenlősen rámosolygott a fiúra. Talán csak az tudja igazán, mit jelent egy ilyen mosoly, akinek már nagyon régen volt része ebben a csodában. Tánya valami érdekeset, megmagyarázhatatlanul nyugtatót látott azokban a szomorú szemekben. Olyan érzése támadt, mintha megérkezett volna valahová, mintha otthon lenne. A félszeg fiú pedig rögtön tudta, a lány a veséjéig lát. Szavak nélkül értették egymást."

Rosa egy cserfes cselédlány, akit könnyű azonnal megkedvelni. Ugrándozik, táncol, énekel munka közben, imádja a gyerekeket, de kissé bugris. Az ő története élete nagy szerelmével kezdődik, majd az ő sorsát követjük a leghosszabb ideig a regényben. A háború az ő napjait is gyökerestül megváltoztatja, és sok-sok hosszú évnyi megpróbáltatásait kísérjük végig.

"Lassan telt a hét. Rosa már hétfőn be volt sózva, és egész héten szórakozottan látta el a rábízott munkákat. Kedden például az úr kávéjába cukor helyett sót rakott. Böhm még a bankban is prüszkölt. Szerdán a padlófé­nyezés volt soron.
– Jön-e velem, nadság shimmyt járni? Bizsereg a vé­rem, nem tud várni – énekelte megkergülve, miközben a lábára erősített kefékkel, táncolva vixelte a padlót."

"Hétkor nem bírta tovább. Anyja legnagyobb megle­petésére felkelt, és izgatottan járkált fel-alá a konyhában.
– Mi van veled, te gyerek? – kérdezte anyja, furcsáll­va a szokatlan viselkedést. – Máskor vasárnap a kilences misére is alig tudlak kiverni az ágyból. Főleg ha a szom­bati kártyaparti hosszabbra nyúlik a Wagner kocsmában. Most meg itt mászkálsz, mint zsidóban a fájdalom. Nem bánnám, ha hagynál nyugodtan főzni.
– Különös álmot láttam, édesanyám.
– Aztán mi volt olyan különös benne, hogy felébresz­tett ilyen korán?
– Hát, ha én azt elmesélném, bizony elpirulnánk mind a ketten – vigyorgott kobakjában még a délibábbal." 

Josef története a legrövidebb és a legboldogabb a három közül. Az előző két részben is feltűnik, ebben az utolsóban egy, a rokonainál tett látogató alatt ismerkedünk vele tovább, ahol szépen körbeér a történet.

"Így ismétli önmagát néhány száz évenként a történelem. Valahonnan elindulunk, aztán sok-sok harc árán, előbb-utóbb ugyanoda megérkezünk."

Ez a regény a szerelem és a háború regénye, mely megmutatja nekünk, hogyan vészelte túl vagy adta életét az egyszerű sváb ember a második világégésnek, mely elválasztott egymástól annyi testvért, anyát és apát a gyermekétől, szerelmes párokat, akiknek egy része sosem látta újra egymást. Ugyanakkor hosszú idő óta elvált barátok újbóli egymásra találásáról is olvashatunk a Lábnyomok a sárban című regényben. Megindító történet, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia legalább egyszer életében. Köszönöm, Pfeiffer Gábor, hogy betekintést engedtél a családod múltjába, sokáig nem fogom elfelejteni ezt a lenyűgöző történetet.

"Kiosont a barakkból, a zsebéből papírt és tintaceruzát vett elő. Rágyújtott, meg­nyálazta a ceruza végét, és a holdfénynél, fagytól reszkető kézzel írni kezdett valamit. A betűk úgy folytak ki az irón hegyén, mint a megáradt folyó vize az ürgejárta gáton."

Géczi Viktória: Illés öröksége

 

"Az egész földön csupán egyetlen nagy, kerek történet létezik. Mindannyiunké. Ott kezdődik, hogy az első ember kinyitotta a szemét, s ott fog majd befejeződni, hogy a legutolsó ember örökre behunyja majd az övét."                                                                                                     /Géczi Viktória/

Géczi Viktória könyvének egyik csodája, hogy érezteti az olvasóval: minden ember része a legnagyobb történetnek, az egyetlen történetnek, ami maga az élet. Ebben a történetben pedig mind összetartozunk.

"Az ember megszületik és meghal, így van ez rendjén, s életével csupán egy pici alkatrésze a hatalmas gépezetnek, amelyet szolgálnia kell."

Képzeld el, hogy utoljára meglátogatod egy elhunyt rokonod üresen álló házát, és a padláson egy kincsesládát találsz. Ez a kincs pedig egy történet, az őseid története, az örökséged.

Illéssel éppen ez történt. A főhősünk a nagybátyjával, Ákossal utazni készül, hogy megismerje a világot, és hogy külföldön teljesebb, színesebb életet kezdhessen. Mielőtt elhagyná Magyarországot, és vissza se nézne, ellátogat nemrég elhunyt nagymamája házába, ahol a poros padláson egy ládába zárva talál egy regényt, A Rabán átkot, egy önéletrajzot, az Életem és véremet, egy naplót, és egyéb iratokat, leveleket. Belemerül a dokumentumok olvasásába, és lassanként egy hihetetlen történet bontakozik ki előtte.

A könyv még egy különlegessége, hogy regény a regényben. Párhuzamosan olvassuk Illés történetét, és Szalviusz Rabánét, a titokzatos írás főhőséét. A Rabán átok írója H. J. Illés egyre mélyebbre merül a történetbe a dokumentumok forgatása közben, és az olyan kérdésekre keresi a választ, mint: Ki az a H. J.? Hogy kerültek a nagymamája padlására az iratok? Hogyan függ össze H. J. és Szalviusz Rabán személye? Talán még ő magához is köze van a történetnek?

Szalviusz Rabán gróf jelleme egészen elképesztő. Egy megtestesült angyal és maga az ördög egy személyben. Ugyanakkor nagyon hasonlít az "Igazságos Mátyáshoz". Szeret igazságot szolgáltatni, de ezt gyakran kegyetlenül teszi, lelketlenül, mintha nem ismerné az érzelmeket. Lenyűgöző és fordulatos párbeszédeket folytat az emberekkel, csupán a szavak erejével képes feltárni bárki lelkét. A falu vagy féli a grófot, vagy lesújtó véleménnyel van róla, vagy a kettő együtt. Szalviusz a történet elején még csupán tizenhét éves, de már egy mitikus alak, aki magában él a fényűzően gazdag Rabán-kastélyban. Sötét, félelmetes és kegyetlen a nép szemében, mint ahogy az apja is volt. Vajon igazak a legendák, és egy velejéig romlott ember, vagy csupán egy gyermek, akit sosem szerettek, ezért ő sem képes szeretni?

"Viktor megcsóválta a fejét.

– Nem most kéne súlyos pénzeket kiadni a ház csinosítására. Kérsz egy kis whiskyt? Skót ital, ha még nem kóstoltad, mindenképp figyelmedbe ajánlom. Tehát az időpont nem éppen kedvező, ugyanis nem mennek a dolgaink túl fényesen.

Ian belekortyolt a kitöltött italba.

– Úgy tűnik, a skótok nem mindenben spórolnak. – Egy kicsit elmosolyodott, majd komoly arcot vágott. – Mit jelent az, hogy nem mennek jól a dolgaitok?

Viktor bosszús képet vágott.

– Két szó: Szalviusz Rabán."

A Rabán átokban olvashatunk arról, hogyan manipulálják az emberek az igazságot, olvashatunk titkokról, eltűnt emberekről, akik megkerülnek, pusztító tűzvészről, gyermekkori traumákról, szeretetről és szerelemről, ármányról és hazugságról.

Vajon a Rabán családra telepedett átok valóban létezik vagy csupán véletlenek sorozata? Egyáltalán mennyi igaz a történetből? Hogyan változtatja meg Illést az igazság?

"De az élet túl rövid. Igen, néha gyötrelmes, nehéz napokon úgy érezzük, túlságosan hosszú... De végül, ahogy az évek elsuhannak mellettünk, ráeszmélünk a rövidségére. Az eszmélés félelmetes. Az út végén megbánunk dolgokat; nem jó és rossz cselekedeteket, azt közben is tudjuk, hogy helyes volt-e vagy sem, amit tettünk... Az út végén megbánjuk azt az időt, amit feleslegesen pazaroltunk el. Drága gyermekem! Úgy élj, hogy minél kevesebb megbánnivalód legyen!"

Köszönöm, Géczi Viktória, hogy ilyen remek történettel ajándékoztál meg, ami egyre izgalmasabb és izgalmasabb lett, miközben olvastam. Sokáig nem fogom elfelejteni Szalviusz Rabánt, hányattatott életét, és azokat a dolgokat, amelyeket anélkül tanított nekem, hogy valaha is ismert volna.

Ugyanakkor nem hagyhatom megjegyzés nélkül, hogy a szövegben számos hiba maradt, ami nagyon zavaró volt számomra, majdnem le is tettem a könyvet emiatt. Nagy kár, mert a történet igazán magával ragadó, és elég sokat levon az értékéből a figyelmetlenség.

A könyv adatlapja