Bauer Barbara - A fekete rózsa

FÜLSZÖVEG:

Azt ​mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végébe ültetve. Vajon egyszer megtudja majd, milyen is a színe valójában?

Anna, vagy ahogy a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen a szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért is, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi.

Andris felmenői – szíjgyártók és borászok – a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nemcsak az van benne, aki készítette, de az is, aki issza. Talán még a jövendőt is meglátja, aki kortyol belőle. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy ezért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret?

A háború, az utána következő politikai változások, a kitelepítések a falu és Annus életét is fenekestül felforgatják. Az egyedül maradt lány felköltözik a szőlőhegyre, a Vénemberhez, abban reménykedve, hogy Andris visszatér. Ám szerelme helyett valaki más érkezik, és Annust minden korábbinál nagyobb próbatétel várja. Vajon lesz elég ereje és bátorsága legyőzni a kishitűséget, a reménytelenséget, sőt még a halált is? Megőrizni a szerelmet, megfejteni a fekete rózsa és a Vénember különleges borának a titkát?

Bauer Barbara legújabb, személyes élmények és érzések ihlette, mélyen átélt regénye egy sorsfordító, családokat szétszakító, fájdalmas történelmi korszak, egy sorozatos tragédiákat elszenvedő, de élni akaró falu és egy igaz szerelem hiteles, megrendítő története.

..............................

Körülöttünk háború dúl, a nevetést elnyomja a fegyverek hangja, a szeretetet a gyűlölet, a hitet az erőszak. Hát milyen világ ez?

RECENZIÓ:

A fekete rózsa nem egy könnyű olvasmány. Nem lehet, és nem is szabad gyorsan haladni vele, a sorait ízlelgetni kell, átgondolni, érezni. Annak ellenére, hogy egy átlagos hosszúságú könyvről van szó, én majdnem egy hétig olvastam, mert néha már sok volt, le kellett tennem egy kicsit, és hagyni ülepedni.

Tegnap még a pajta mögött játszottunk, futottunk, vödörrel locsoltuk egymást. Önfeledtek lehettünk, boldog gyerekek, ma pedig, egy hír hallatán, minden megváltozott.
Felnőttünk.

A fekete rózsát az élet írta. A könyv végén a köszönetnyilvánításban olvasható, hogy az írónő az etyekiek elbeszéléseiből és a saját tapasztalataiból, családi történeteiből ollózta össze, alkotta meg a regényt. Nagyon sok mindenről mesél nekünk: háborúról, gyűlöletkeltésről, elnyomásról, tehetetlenségről, szerelemről, életről és halálról, ígéretről, megannyi érzelemről. A könyvben bölcsesség követ bölcsességet, általuk generációk történeteit ismerhetjük meg a második világháború előtti, alatti és utáni időszakból, emellett magunkról és Az Emberről is tanulhatunk.

Mindig azt hisszük, hogy nem történhet meg, aztán végignézzük, ahogy mások ott állnak a halálsoron, vonulnak a halálmenetben, és még mindig nem hisszük el, hogy a következőben már mi is ott lehetünk. Más eszme mögött felsorakoztatva, más ideológia mentén.

A regény sablonkarakterekkel dolgozik, és pont ez benne a jó. Ezzel is univerzálissá teszi szereplőinek érzelmeit, gondolatait problémáit; ahogy az írónő írja az utószóban: „… hisz mindenhol van egy öreg templom, régi iskola, rétest sütő nagymama. Mindenhol jelen volt a történelem, pusztított vihar és szólt a harang”. Főszereplőnk, Annus, egyes szám első személyben meséli el életét kiskorától fiatal felnőtt koráig bezárólag, egy gyermeki szerelemtől kezdve egy örökké tartó ígéret beteljesüléséig.

Éppen újra fellendült a karja, amikor elkaptam a markában lévő vékony bőrdarabot, a kezemre tekertem, és odahúztam vele magamhoz. Nem állt ellen. A közénk szorult satu sem akadályozta meg, hogy a benne feszülő indulat és a bennem tomboló szenvedély egymásra találjon.

Annus kiskorában szerelmes lesz egy fiúba, és ez a szerelem az évekkel egyre erősebbé válik. Azonban Magyarország belép a második világháborúba, Annus szerelme, Andris megkapja a behívóját, és a két szerelmesnek el kell válnia egymástól. A gyermeki, majd az elsöprő szerelem néhány jelenetét követően elérkezik a búcsú ideje, majd a könyv középső és leghosszabb része a várakozásról, az ígéretről szól, illetve arról, hogy hogyan vészeli át Annus és családja a háborús időszakot. A legvégén pedig vagy megtörténik Andris visszatérése, vagy sem, ezt nem árulom el.

Tudod, ha belépünk a körülöttünk dúló háborúba, akkor nem én döntöm el, hogy megyek vagy sem. Ezt tudnod kell. Hidd el, a férfiak nem ostobák, nem akarnak fegyvert fogni. De ha meg kell védeni az országot, benne a családjainkat, akkor ott a helyünk, ez nem kérdés.

A regény egy olyan időutazás, aminek segítségével az 1930-as, de inkább 40-es évek emberének hétköznapjaiba nyerünk betekintést. Követjük őket a pincébe a bombázások alkalmával, a boltba fejadagért menet, de egészen a borsópucolásig vagy répahámozásig a leveshez. Különösen tetszett, hogy olyan praktikákról is olvashattam, amiket az asszonyok kénytelek voltak feltalálni annak érdekében, hogy az ínséges időkben is tudjanak ételt biztosítani a családjuknak. A kedvencem talán az újságpapírra kent rántás volt, amit csak fel kellett önteni forró vízzel, és használhatóvá vált. De az egész titkos láda a padláson, ami tele volt hasonlóan szemfülesen elrejtett étellel, lenyűgözött. Történelemből tanultam arról, hogy a földbe ástak el ételt a háború idején, hogy ne kelljen beszolgáltatni, de itt olyan dolgokról is olvashattam, amik nem lelhetőek fel a történelemkönyvekben, és ez tette számomra igazán különlegessé és élővé a történetet. Akik pedig megélték ezeket az időket, azoknak ez a könyv emlék, ami fölött lehet sírni vagy mosolyogni.

Igazságtalan ítéletek. Értelmetlen háborúk. Hát nem tanulunk? Újra és újra hatalomra jut az önkény, eltorzítva mindazt, ami valaha igaz volt, megtagadva a valóságot, eltiporva a jóságot. Félelmet ébreszt, ellenségességet szít, gyűlöletet kelt.
Gyanakvóvá teszi a világot.

A Vénember, Andris nagypapája személyében, de leginkább az ő különleges borán keresztül egy misztikus szál is került a történetbe. A Vénember remeteként él a hegyen (dombon), és hatalmas szeretettel műveli a szőlőjét. Olyan bort tud készíteni, amihez hasonló nem létezik, szinte mágikus erővel bír. Miután Annus megkóstolja, homályos képeket lát a jövőből. A háború végeztével felköltözik a hegyre a Vénemberhez, hogy ott várja vissza Andrist, mert még akkor is várja, mikor megrendül a hite abban, hogy valaha hazatér. A természettel összhangban műveli a szőlőt, közben megfejti a fekete rózsa és a Vénember különleges borának rejtélyét is, és annak mintájára elkészíti a saját borát, amibe beleönti önmagát, a szeretetet és az ígéretet is.

Ha valamire szükséged van, azt megtalálod. Odavezet az utad […]

Azoknak ajánlom A fekete rózsát, akik szeretnének elmerülni egy korszakban, érzelmekben és leírásokban. Akiket érdekel, milyen nyomot hagy a háború az emberekben, akik inkább lélektani mint kalandregényre vágynak. Akciódús, fordulatos cselekményre ne számítson az olvasó, itt máson van a hangsúly: a gondolatokon és az érzelmeken.

Csernovszki-Nagy Alexandra - Lina múltja

 Fülszöveg:

„A szív elhatározza, hogy nem érez többé, az ész eldönti, hogy nem hisz többé, s erre jön valaki, aki felforgatja az egész világunkat.”

1867.

Gyarmaty Karolina a kor szokásaitól eltérően, már-már vénlányként megpecsételve megy feleségül az ellenállhatatlanul jóképű Végváry Gyulához. Nagynénje, aki fiatalkorától kezdve neveli őt, ellenére van a frigynek, de a szerelmes lány nem hallgat a józan észre. Ahogy halad előre az idő, Lina rájön arra, hogy a férje nem az, akire oly sokáig várt és vágyott. Rosszabb annál.

1870.

Lina bizalmatlan és sebezhető, amikor legjobb barátnője családjához költözik. Eltökélt szándéka, hogy újra felépíti önmagát, és megtanul bízni az emberekben.

Hamarosan betoppan az életébe Márton, a Lévay család legmagánakvalóbb tagja, akibe talán bele is tudna szeretni. De lehet-e erre esélye egy olyan múlttal, amilyen neki adatott?

Megérkezése után nem sokkal a ház közelében egy holttestet találnak, és lassan világossá válik, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát. Lina hiába hagyta maga mögött a múltját, a rémálom az új házban, az új emberek között is folytatódik. Megkezdődik a nyomozás, melyben a tét nem kevés: Lina élete.

Mindeközben szépen lassan feltárul előttünk egy kezdetektől halálra ítélt házasság történetének első éve.

Recenzió:

Csernovszki-Nagy Alexandra regényének az első, 2019-es kiadását olvastam, ami a Garbo Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet igen rövid, ezért akik a rövidebb történeteket szeretik, azoknak tökéletes, de akik úgy gondolnák, hogy egy ilyen rövid történetbe nem érdemes belekezdeni, azoknak felhívom a figyelmét, hogy ne kövesennek el hatalmas hibát! A Lina múltja igazán fordulatos és akciódús krimi, feszültség vibrál szinte minden oldalán, olyannyira letehetelen, hogy pár óra alatt kiolvastam.

Minden megvan benne, ami egy jó krimihez kell: fokozatosan adagolt információk, amelyek végig fenntartják a figyelmet; hátborzongató jelenetek, amikor a főhős közvetlen életveszélybe kerül; fenyegető üzenetek egy ismeretlentől; családi titkok; holttestek stb stb.

Nagyon tetszett, hogy két szálon futott a történet: az egyik a múltban, 1867-68-ban, amikor Lina rettenetes házasságát ismerhettük meg, a másik a „jelenben”, 1870-ben, mikor Lina a férje halála után új életet kezd legjobb barátnője családjában. Azaz új életet kezdene, mert kísérti a múlt, mintha a férje még a halála után is képes lenne megkeseríteni az életét. Különféle titkos üzenetek, jelek várják időről időre a szobájában, melyek egyre hátborzongatóbbá válnak, így nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki áll a szörnyű tettek mögött. Ebben segítségére van a család egyik tagja, Márton, egy rendkívül kedves, szimpatikus, és jóképű fiatalember. Titokban nyomozásba kezdenek.

A családban a múltban is történtek rejtélyes halálesetek, mielőtt még Lina odakerült volna, de a megjelenésével folytatódnak a gyilkosságok, hamarosan egy hullát mos ki a megáradt víz a talajból a ház közelében. Katalin, annak a nőnek a húga, aki befogadta Linát, úgy tűnik, hogy nagyon is sok mindent tud a halálesetekről, de nem hajlandó semmit elárulni, csupán nyomatékosan figyelmezteti Linát, hogy jobban tenné, ha elmenekülne a házból, mert ott nincs biztonságban.

A regény remekül ábrázolja a 19. századi férfi-nő viszonyokat, és a nemekről való gondolkodást. A történetben többször határozottan kijelentik, hogy a férfi dolga a gondolkodás, a politizálás, a család fenntartása, a nő helye pedig otthon van, az, hogy egyetemi tanulmányokat kezdjen, egyenesen nevetséges, lehetőleg ne is olvasson, mert tudományosan bizonyított (!), hogy a gondolkodás olyan hatással van a női testre, ami megnehezíti a gyerekszülést. És ugyebár mi lehetne fontosabb egy nőben, mint annak a lehetősége, hogy gyermeket szüljön?

Lina nyíltan és homlokegyenest nekimegy ezeknek a nézeteknek, helyet követel a gondolatainak, a tetteinek. Hisz önmagában, még azután is, hogy egy igen durva, bántalmazó kapcsolatból lépett ki nem is olyan régen, azzal, hogy a férje meghalt. Gyula szörnyen bánt vele, testileg és lelkileg is bántalmazta, és ez azért fájt Linának még jobban, mert ő a kapcsolatuk elején még fülig szerelmes volt a férfiba. Most mégis megállíthatatlanul tör előre a célja eléréséért, azaz, hogy felfedje annak a személynek a kilétét, aki veszélyes játékot űz vele. Márton, hű társa a nyomozásban, azon kevesek egyike, akiben feltétlenül megbízik. De a gyilkos és/vagy az ő fenyegetője valószínűleg a ház népéből való. Ki árulta el?

Kinek fog tetszeni?
- Annak, aki szereti a romantikus krimit;
- akinek tetszett az Ambrózy báró esetei sorozat;
- aki egy izgalmas, fordulatos krimire vágyik;
- aki szereti az erős női karaktereket.

Ferenc K. Zoltán - Az ördög evangéliuma

Teljes hírzárlatot rendeltek el! Soha, sehol, senki sem fog írni erről, mert ez nem történik meg! Nem fér bele az állam rendjébe egy sorozatgyilkosság! 

Fülszöveg

1963 ​tavaszán Budapest lakossága nyugodtan készülhetett a felszabadulás ünnepére. Az utcákon rend volt és fegyelem, a gyárakban munka, otthon pedig család és étel várta az embereket. Senki sem hitte volna, hogy a városban szörnyű gyilkosság történhet. Egy megcsonkított nő holttestére bukkannak, körülötte pedig vérrel festett szimbólumokra. A párt azonnali hírzárlatot rendel el, az ügyet pedig két veterán nyomozóra Benkő Miklósra és Fehér Zoltánra bízzák. Eközben Fehér Zoltán felesége Zsuzsanna, a Magyar Nemzet újságírója titokban nyomozni kezd, hogy megtalálja az elkövetőt, ám hamar rá kell döbbennie, hogy ezúttal nem egy elszigetelt esetről van szó, hanem olyasmiről, ami a kommunista paradicsomban nem történhet meg: egy rituális gyilkosságsorozatról. Az események forgatagában mindenkiben ugyanaz a kérdés merül fel. Ki fog végezni velük előbb, az állam vagy a gyilkos?

Egy rituális gyilkosságsorozat története a kora Kádár-korszakból, ahol mindenkinek súlyos titkai vannak, ahol mindenki fél igazat mondani és ahol nem minden fohász az Úrhoz szól…

...

A történetben két családot ismerünk meg a Kádár-korszakban, a gyilkossági ügyben nyomozó Fehér Zoltán és Benkő Miklós családjait. Zoltánnak van egy kisfia és felesége, akit mind a ketten rajongásig szeretnek. Miklós két feleségét is elveszítette a háborús időkben, most idős édesanyjával él, és két gyermekével, a fiatal felnőtt Tímeával és a kis Gergővel. A két család közt szoros a kötelék, Tímea gyakran vigyáz az öccsére és Zoltán kisfiára, Tamásra. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor Gábor megjelenik a történetben. Tímeával két éve együtt vannak, és néhány más fiatallal együtt egy Horthy-kört alapítottak. Amikor a felszabadulás ünnepén a Horthy-kör egy látványos rendszerellenes eseményt produkál, a fiatalokra akasztás vár. Miklós rendőri befolyása révén kihúzza a lányát a bajból, Gábort pedig Zoltán veszi a szárnyai alá. Így hamarosan hárman (Zoltán, Miklós, Gábor) kapják meg a feladatot, hogy találják meg egy igen felkavaró rituális gyilkosság elkövetőjét, méghozzá egy héten belül, mert ebben az országban, ebben a rendszerben nem fordulhat elő gyilkosság, brutális kegyetlenséggel elvégzett rituális sorozatgyilkosság pedig abszolút lehetetlen.

Zoltán és Gábor között eleinte nagy a feszültség, a fiú előbb halna meg, mint hogy kiszolgálja a Kádár-rendszert, ahogy Zoltán teszi. Azonban Zoltán ráébreszti, hogy a halála teljesen értelmetlen lenne, semmin sem változtatna, és a történet során Gábor lassan azt is megérti, Zoltánnak fel kellett adnia az elveit, hogy mentse a saját és családja életét. Már így is túl sokat veszített. Gábor az a szereplő, aki a legnagyobb karakterfejlődésen megy keresztül, sok mindent megért nézetekről és elvekről, a rendszerek működéséről, és szépen lassan felnőtté érik a történet során.

Érdekes arról olvasni, hogy a fiatalok milyen határozottan, ugyanakkor meggondolatlanul ragaszkodnak a régi Horthy-rendszerhez, míg az idősebbek, akik megélték a háborút és a rendszerváltást, egyrészt mennyi mindent és mindenkit elveszítettek, másrészt hogy voltak kénytelenek feladni az elveiket az életükért cserébe. Most pedig mennyire haszontalannak, kiöregedettnek érzik magukat. Zoltán és felesége, Zsuzsa többször beszélgetnek arról, hogy egész addigi életükben mennyire aktívak voltak, és mennyire fontos volt, amit csináltak, most azonban csak látszatügyekkel, látszatproblémákkal foglalkoznak mind a rendőrségnél, mind az újságnál. Zsuzsannát ez is vezeti oda, hogy titokban nyomozni kezdjen a gyilkos után, előtör régi oknyomozó újságíró énje. A nő nagyon bátor, tettei figyelemreméltóak, de meggondolatlanok is, nyomozásával ugyanis életveszélybe kerül.

A könyv cselekménye aprólékosan kidolgozott, izgalmas, fordulatos. A nyomozás, a sorozatgyilkos felkutatása Zsuzsa és Zoltánék párhuzamos szálaival remekül felépített, az olvasóban egyre fokozódik az izgalom, ahogy a nyomozók közelebb kerülnek a gyilkoshoz. A döntő fordulat nekem teljes meglepődést okozott, nem tudtam magamtól rájönni, hogy ki a gyilkos, mert az író olyan ügyesen és olyan apró nyomokat hintett el a történetben. Ám utólag visszagondolva logikussá és érthetővé vált minden mozzanat, ami a gyilkosra utalt.

A regény közegét fantasztikusan festette meg a szerző. Közelről láthatjuk a Kádár-rendszerben élő emberek hétköznapjait, problémáit, kihívásait, mely utóbbiból nem volt kevés. Egy olyan korról beszélünk, ahol folyamatos az életveszély, és minden túlzás nélkül egy rossz szó vagy mozdulat börtönt, kínzást vagy kivégzést hoz magával. Ahol a rendszer nem ismer kegyelmet. Ahol mindenki arcok mögé rejtőzik, hogy védje önmagát, családját, és ahol pusztán ennyin múlik egy élet:

Azt mondtam, kivésés, maga ostoba, nem azt, hogy kivégzés! […] Nem érdekel, hogy maga nagyothall! Akkor ne a süket fülére rakja a kagylót, az isten verje meg!

A regény Márai egyik híres versére is rájátszik az alábbi sorral:

Ez a világ a tehetségtelenek aranykora volt, ahol a szorgalom, a tisztesség és a becsület üldözendővé vált.

Hogyan boldogul a tisztességes ember ebben a világban? Hogyan képes elfogadni, hogy életében több rendszert is ki kell szolgálnia, olyanokat, melyek ellen korábban a vérét adta egy szabad hazáért és a szerettei életéért?

– Szégyellem, hogy őket szolgálom – hajtotta le a fejét Zoltán.

– Nem őket szolgálod. Hanem a hazádat és a családodat.

Ilyen, és hasonló kérdésekkel is foglalkozik a könyv, olyan morális dilemmákkal, melyek szépen lassan felőrlik egy ember lelkét.

Az ördög evangéliumában az a leghátborzongatóbb, hogy az érzékletes leírásokkal bemutatott brutális rituális sorozatgyilkosság messze nem indokolatlan vérengzés, hanem a kifosztott, meggyalázott emberi elme és lélek olyan megnyilvánulása, amely képes igazolni önmagát. Azaz a történet antagonistája, a sorozatgyilkos, jogosnak érzi több tucat lány megkínzását és meggyilkolását, mert az ördöggel szövetségre lépve kíván visszatalálni belső békéjéhez.

Soha nem érdekelt mások fájdalma. Elég volt együtt élnem a sajátommal.

A karakterek egytől egyig szerethetőek, részletesen kidolgozottak, valóban izgul értük az olvasó, a korfestés hibátlan, humorból sincs hiány, és az emberi lélek olyan mélységeit tárja fel a regény, ami egészen hátborzongató.

Azoknak ajánlom az ördög evangéliumát,

- akik kedvelik a horrorisztikus 18+-os jelenetektől való borzongást;

- akik szeretnének egy izgalmas, fordulatos krimit olvasni;

- akik szeretik a lélektani regényeket;

- akik szívesen olvasnának a Kádár-korszak mindennapjairól;

- akiket érdekelnek a rituális gyilkosságot megjelenítő könyvek.

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió, Pál Babette - Szökés

 

Sziasztok!

Ma egy igaz történet alapján íródott könyvről osztom meg veletek a véleményemet:

Pál Babette – Szökés

Fülszöveg:

IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Egy sötét diktatúra,
amelyben tilos ellenszegülni,
különben elenyészel.
Emily mégis megkísérli a lehetetlent,
hogy beteljesítse szerelme
hőn áhított álmát.
Megéri szembeszállni az országot védő
őrszemekkel egy olyan férfi kedvéért, akit az első perctől kezdve lefizettek?
Van rá esély, hogy a szeretetlensége újult
fordulatot vegyen?
Vajon kinek az illúziói teljesülnek?

A borítóról:

Egyszerűsége mellett az egyik legkifejezőbb borító, amire leginkább csak a könyv végére jöhet rá az olvasó. Mindenesetre nekem már olvasás előtt is nagyon tetszett.

Egy nagyravágyó anya, és az országot sújtó diktatúra által szétzilált, „tönkrement” család története.

A sztori az 1980-as években játszódik, de írónőnk közlése nélkül a könyv világát/hangulatát megalapozó konkrét helyet illetőleg csak találgathatunk, hogy pontosan hol.

Azt gondolom, hogy hogyha tudom, hogy hol játszódik a sztori, jobban bele tudtam volna képzelni/élni magamat. Ez eleinte kicsit zavart is, bár ha úgy vesszük, másrészről emiatt érdekesebb is volt. Hogy ez volt-e a cél, s emiatt nem lettünk ebbe „beavatva”, vagy csak bizalmasan kellett kezelnie ezt az infót az írónőnek, nem tudom. De jól megoldotta, és végül is enélkül is érthető, s átérezhető volt a történet.

Babette váltott szemszögekből íródott regényében több akkori személy szemén keresztül láthatjuk az akkori világot, több gondolkodásmóddal és többféle érzéssel, értékrenddel bíró, és más-más mozgatórugóval rendelkező karakterek „mesélik” el az általuk vélt- és megélt gondolataikat. 

Legfőbb főszereplőnk Emily, egy nagyon naív, szerethető, de a családja által mégsem szeretett, kedves és szép lány, aki a felnőtté válás küszöbén áll. Anyja már a születésétől kezdve elutasítja, s kb szolgaként tekint rá. Apja bár szereti, saját problémái miatt mégsem foglalkozik vele. A bátyja pedig az anyjuk példáját követve nagyravágyó, önző, kapzsi, és pénzsóvár lett, s ebből adódóan ő is elfordult, eltávolodott tőle.

Viszont abban a pillanatban, mikor megpillantotta Johnt, az élete megváltozott. 

Egy minden nehézség ellenére kitartó kapcsolat bontakozik ki közöttük, amit a szerelem, a bizalom, a hűség és az önzetlenség tesz elszakíthatatlanná. 

De a legnagyobb megmérettetéseket talán nem is az országuk sötét diktatúrája méri rájuk, hanem Emily édesanyja, Donna. 

Egy nő, aki érdekből házasodott, és ha MINDEN az övé lehetne, az sem lenne neki elég. Egy nő, aki a saját lányát képes kisemmizni, fenyegetni, az őrszemek elé vetni. Egy nő, aki némi plusz „előjog” reményében simán odaadja magát egy befolyásos embernek, úgy, ott, és akkor, amikor akarja. Egy nő, aki ahelyett, hogy a saját házasságát tenné rendbe, másét akarná tönkrevágni.

A nő, akiről én azt gondolnám, soha nem tanúsítana megbánást a tettei iránt, olyan szinten velejéig romlott. – Vagy mégsem?

Írónőnk regénye egyszerűen megfogalmazott, de annál bonyolultabb történetet mesél el, tele titkokkal, ármánnyal, gátlástalansággal, és egy jobb élet utáni vággyal.

Az írásmódja pedig egészen lényegre törő. Ami... igazából nem ment a történet, s e könyv rovására, de személy szerint én nem bántam volna, ha inkább 2-3 kötetben olvashattam volna, és sokkal jobban részletezve, kibontva. Mert bizony, azok a részek, amik kitehettek volna még vagy plusz 200-200 oldalt külön-külön, csak 1-2 oldalt kaptak. Ilyen volt pl John és Emily kapcsolatának elmélyülése, azaz az, hogy miként ismerkedtek meg.

Ez a rész kb úgy van leírva, hogy Emily velük (a bátyjával és annak haverjaival) tartott egy nyaralásra, ahol jobban megismerhették egymást, sokat beszélgettek, nevettek, aztán hoppá, már össze is jöttek. Ennyi. Megtudjuk, hogy ez történt, de hogy hogyan, azt nem, mivel annak a nyaralásnak, annak a környezetnek, annak a sok beszélgetésnek és nevetésnek nem lehettünk a „részesei”. 

Ez jó hír a kevésbé romantikus olvasóknak, ezért ők betudhatják az írónő lényegretörőségének. Viszont akiket meg érdekelt volna, azokban hiányérzetet okozhatott, és simán írhatják a felületesség számlájára. Nos, bárki-bárhogy veszi, ez van, ezt „kell” szeretni.

Nekem furcsa volt, és bevallom, eleinte volt is némi meglepett pislogásom az ilyen eseteknél, de végülis... tetszett!

Ahogy a hatalmas csavarok is! Szuperek voltak, nagyon szépen felépítve, majd lebontva!

A drámaibb részek pedig a rövid terjedelmük ellenére is megérintettek, és a Donnás fejezetek, amiket leginkább az aljasság, a kicsinyesség és a rosszindulat jellemzett, hipp-hopp el tudott borzasztani, nem volt ott sem szükség sok-sok oldalnyi iszapra, hogy fullasztó legyen. – És ezek miatt is vagyok azon a véleményen, hogy Babette lényegretörősége nem ment a sztori rovására. És így azok is a részesévé válhatnak, akik nem csípik a több száz oldalas trilógiákat...

Örülök neked, Babette, és nagyon köszönöm, hogy megosztottad Emilyék történetét velünk, olvasókkal!

Szerintem ez egy nagyszerű kezdete írói pályádnak, és még nagyon sok sikert kívánok a továbbiakhoz!

Szeretettel:

E.Klaudia

A képekről:

Fotó: Pásztor Digi Gábor 

( GP Photography Gabor Pasztor )

Smink: Sóvári Dóra

Gregus Gábor - Megjelöltek

Másnap is hideg, csípős idő volt. Az örök ősz birodalma. Messzi gyárkéményekből fehér füst fodrozódott és veszett bele az égbolt szürkéjébe. Egy csöves cigit kért Szikrától, aki nem tudott adni, így sajnálkozva állt tovább. A koszos fickó vállat vont, majd nagyot húzott a kezében lévő üvegből.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a könyv. Az ábrázolt világ nyomasztó szürkeségét tökéletesen jellemzi a fenti pár sor, de ez a szürkeség egy percre sem untat; mert a hétköznapi ember életének szürke hétköznapjait és küzdelmeit tárja az olvasó elé, azaz felismerjük benne önmagunkat, rólunk szól. A szereplők bármelyike lehetnél te is és én is, azokban az időszakokban, amikor eluralkodik rajtunk a fásultság, az „örök ősz birodalma”, ahogy az író nevezi. Mind ismerjük azt az érzést, amikor folyton szürke fölöttünk az ég, az összes ember közömbösnek tűnik körülöttünk, a napok egyformák, mégis (vagy pont ezért?) minden nap egy küzdelem. A szereplők időről időre felteszik az élet nagy kérdéseit, és lényeges megállapításokat tesznek életről, halálról, célokról. A könyv talán legfontosabb kérdése, hogy mi az élet értelme, mi az, amiért érdemes küzdeni. Úgy gondolom, hogy egy kielégítő, mégis igazán egyszerű választ ad erre a regény.

Tudod, láttam birodalmakat létrejönni. És láttam ugyanezeket a birodalmakat elporladni pillanatok alatt. Ismertem milliónyi embert, és tudod mire jöttem rá? Az emberek mindig ugyanazok. Nem változnak. Senki és semmi nem változik.

Egy szürke város szélén bizonyos időközönként összejön egy csapat ember. Mindegyikük különleges, mert egy spirál jelet hordanak a testükön, ami azt jelzi, hogy kiválasztottak. A megadott időben kiállnak egymás ellen pisztolypárbajban, és aki nyer, azaz aki életben marad, megkapja a legyőzött fél életét, és meghosszabbodik a sajátja. Emellett elpusztíthatatlanok, csupán az Öregtől, a ceremóniamestertől kapott pisztolyokkal lehet őket megölni. Bárki bárkit kihívhat, de a kihívást nem lehet sem visszavonni, sem elutasítani. Ölniük kell az életben maradásért, a hosszú életért, de emellett bármikor kiszállhatnak azzal, hogy soha többé nem mennek el a párbaj helyszínére. Ekkor szépen lassan megöregszenek, és végül meghalnak. Vannak, akik így döntenek, vannak, akik soha el sem jönnek, pedig megjelenik rajtuk a jel. De vannak olyanok is, akik nem akarják feladni a hosszú életet. És vannak, akik nem merik. Egy átlagos emberért a halál egyszer eljön. Általában tragikumként éljük meg, hogy nem tudjuk, ez mikor történik meg. De vajon nem rémisztőbb az, ha nekünk kell döntenünk, és önként elhagynunk az életet? Képesek lennénk rá?

Miközben Szikrát a jutalomként kapott energia járta át, mérhetetlen keserűség szállta meg. Egy újabb életet oltott ki. Nem akarta. Vagy mégis? Csupán életösztöne védte meg? Érdemes-e egyáltalán ezen gondolkozni? Biztos volt benne, hogy ezúttal lassabban csinálta, mint ahogy képes lett volna rá. Sajnálta a srácot, de fel tudta volna áldozni magát emiatt? A válasz „nem” volt, hiszen győzedelmeskedett, de mennyi része volt ebben a biológiai parancsnak, és mennyi tudatos énjének? Eljuthat addig a pontig, amikor készakarva választja a halált?

Semmi sem olyan biztos, mint a halál […] És semmi nem olyan bizonytalan, mint az, hogy mikor jön el értünk.

A Megjelöltek fontos kérdéseket tesz fel életről, halálról, küzdelemről és célokról, ezért úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kellene ismernie. Felnyitja a szemet, és megnyugtatja a lelket. Garantáltan mindenki több lesz azután, hogy elolvasta.

Varga Erzsébet - Kaméleon és Tulipán királylány

 Leírás:
A könyv izgalmas, olvasmányos urban fantasy stílusban írt krimi, mely két fő részre, a Kaméleonra és a Tulipán királylányra tagolódik. Főhősei, Vali, az alakváltó lány, és Áron, a bátor és nagyon emberi nyomozó válásuk után próbálnak új életet kezdeni, ám útjaik ismét keresztezik egymást. Szerencsére félelmetes ellenségeik legyőzésében nagyszerű barátaik is segítenek.
Vajon újra egymásra talál-e Vali és Áron? Leona, az igazságügyi miniszter asszony megússza-e az ellene szőtt ördögi tervet, vagy Demóna, a katatón állapotba került Tulipán királylány gyilkos vagy áldozat?

Varga Erzsébet regényét egyelőre csupán e-könyv formában szerezhetitek be a Holnap Magazin webáruházából.

Mi vár rád ebben a történetben? Nyomozók, rendőrök, egy különleges képességekkel rendelkező lány, egy sorozatgyilkos, egy pedofil, egy korrupt rendőr, fenyegetés, zsarolás, tettesek, áldozatok, és még sok más. A könyv két nagyobb részre tagolódik, ahol a konfliktus eltérő, de a szereplőgárda egy része megegyezik. Az első rész, a Kaméleon című, Valiról szól, arról a lányról, aki képes megváltoztatni a külsejét. A regény nagyon fontos kérdéseket feszeget: Érdemes-e megváltoznunk azért, hogy szeressenek? Ha éveken át mindenkinek azt az arcunkat mutatjuk, amelyiket a leginkább látni akarja, és elveszítjük önmagunkat, boldogok lehetünk? Ki vagyok én, ha bárki lehetek? Vali egyszerre mindenki és senki. Szomjazza a szeretetet, de sosem kaphatja meg, ha nem változik vissza önmagává. Hiszen akkor nem őt fogják szeretni, hanem csak egy arcot, amit visel.

Egy ilyen képesség önmagában véve is veszélyes a személyiségre nézve, azonban akár az életébe is kerülhet. Hiszen gonosz, önös célokra használva olyan eszköz, amivel szinte mindent megkaphat az, aki birtokolja. Valit pedig csapdába is ejti egy bűnöző, aki a lány képességét kiaknázva akar meggazdagodni.

A Tulipán királylány már összetettebb, és komolyabb témákat boncolgat. Itt több gyilkosság is történik, és szinte mindenkinek veszélyben forog az élete. Ebben a részben hőseinknek egy sorozatgyilkossal és egy pedofillal kell megküzdeniük.

Nehéz a könyvről spoilermentesen írni, egyrészt rövidsége miatt, másrészt azért, mert egymást érik az események, valóban egy pörgős, izgalmas krimiről beszélünk.

Úgy érzem, a könyv néha nincs tisztában a korcsoportjával és a zsánerével sem. Az egyik oldalon meseszerűen fogalmaz, tinilányok flörtölését utánozza, és cukormázas a romantikája, a másikon káromkodnak és véresen gyilkolásznak, a két stílust pedig meg sem próbálja összebékíteni. Emellett a nyelvezeten érződik, hogy a szerző még nem gyakorlott az írásban.

Varga Erzsébetnek azonban remek a fantáziája, a történetalkotása kellően kreatív, egy igen összetett történetet/történeteket kaphattunk tőle. Ezért úgy hiszem, hogy jobbnál jobb írásokat olvashatunk még a tollából.

Szép Zsolt - Sárkányhant (Kárpát Walzer 2.)

A természet és az ember párharcában lehet csatákat nyerni, de a háborút nem kétséges, hogy melyik fél nyeri majd.

 

Szép Zsolt újra tartalommal ruházza fel a klisét, hogy milyen szép a magyar nyelv; úgy ír, hogy feléleszti bennem a hálát, amiért magyarnak születtem és eredetiben olvashatom ezeket a művészi sorokat.

Mikor megláttam, hogy a Sárkányhant mennyivel rövidebb az első résznél, attól féltem, hogy esetleg össze lett csapva, vagy az író lassan kifogy az ötletekből. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

A Sárkányhant bőven hozza azt a színvonalat, amit a Kárpát Walzerben megszokhattunk. Mind a csavaros történet, mind a fantasztikus szereplők, mind a gyönyörűen megkomponált sorok tekintetében, mely utóbbiak fölött rendre meg-megáll az olvasó, és újra meg újra elolvassa, ízlelgeti, csodálja őket.

Ebben a kötetben a Lúdvércnél is hatalmasabb és veszélyesebb szörnnyel kell szembenézniük a karaktereknek: a Kalamonával. A Kalamona az időjárást irányító, leginkább egy sárkánygyíkra hasonlító mágikus bestia. A Lúdvérc esetével ellentétben a Kalamonát már évekkel korábban foglyul ejtették a vigilisták, de a természet egyensúlya megbomlott, ezért kezdi visszanyerni az erejét. A Kalamona mozgolódik. Cservejtő, a falu, aminek határában eltemették a bestiát, átok alá esik: az emberek szenvednek a szárazságtól, vannak akik egy furcsa betegségben halnak meg, és vannak, akiket elrabol a Kalamona. Újabb mitikus lények is említésre vagy a színre kerülnek, például a Bákász.

A Föld kifordult a sarkából, és csak idő kérdése, hogy mikor mossa el az ember alkotta világot!

Nagyon érdekes, hogy Réd-Allmáry gróf – aki fontos szerepet tölt be mind a vigilisták között, mind a történet alakulásában – egy sakkjátszmához hasonlítja a jó és a rossz közt dúló jelenlegi harcot. Ez a gondolat már a Kárpát Walzerben is megjelent, ahol a szerző egészen különlegesen bontotta ki ezt a koncepciót. Itt pedig visszatér ez a motívum: a békéért és az egyensúlyért küzdő fehér bábuk játszanak a káoszt és sötétséget előidézni igyekvő fekete bábuk ellen. Mindkét oldalon vannak erősebb és gyengébb bábuk, és minden lépést alaposan át kell gondolni, különben katasztrofális következményekkel járhat.

Az egyik dolog, amit különösen kedvelek az író munkáiban, hogy nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel. Az őszintét elárulják, a tisztességeset megbecstelenítik, az erényesen erőszakot tesznek, a csupa szív embert pedig értelmetlenül, kegyetlenül meggyilkolják. Hihetetlenül erős jelenetek ezek, a szereplők újra és újra a tűréshatárukon túlra taszítódnak, miközben az olvasónak megszakad értük a szíve. Aztán miután leülepszik a könyves gyász okozta sokk és a fájdalom, rádöbbenünk, hogy talán azért nyújt maradandó élményt a történet, mert kiszakít és elrabol egy darabot a lelkünkből, amelyet magával visz, összekötve az olvasót a történettel az emlékezet örökében.

Delilovics úr megrökönyödve figyelte, hogy mi történik körülötte, mozdulni sem tudott.

Ezt a pillanatot használta ki Körmöczi kisasszony. Kiugrott a kocsiból, közben kisméretű táskájából pisztolyt rántott elő, és a harmadikként feltűnő férfi orra alá dugta. […]

– Ez nem az a nő, akit én ismerek! – bukott ki Delilovics úrból a félelemmel vegyes megállapítás.

– Ő már halott – válaszolta rezzenéstelen arccal a fegyvert markoló dáma. – Maguk ölték meg.

A viszontagságok és a próbatételek mindig megmutatják, hogy igazából mik vagyunk […]. Békében és jólétben könnyedén játszhatjuk a hőst, de a baj és a vész ideje az, ami megmutatja az igaz embert.

 

Mindemellett humorban sem szegény a Sárkányhant. A következő önjellemzés az egyik új szereplő, Tasziló szájából hangzik el, és találóbb nem is lehetne:

Tudok inni, nem ismerem a félelmet, emelkedett stílusban, választékosan szitkozódom, illetve a művészi balegyeneseim és jobbhorgaim is párjukat ritkítják. Hiába, erre a mesterségre teremtődik az ember, tanulni nem lehet.

A Sárkányhantban találtam egy olyan gondolatot, ami különösen megfogott, mert úgy gondolom, hogy sokkal több van a szavak mögött, mint ami első látásra tűnik. Ezzel zárom a recenzióm:

[...] tiszteljétek és szeressétek a világot és az életet. Adni, nem csak elvenni, mindössze ennyi teendőtök van!

Ysabella Mallows: Játék az élet...

Sophie Hill vagyok, és ez a világ nem az én otthonom. Azt kérdezed, hogyan lehetséges ez? Elmesélem.

Már a könyv első sorai igen figyelemfelkeltőek. Sophie, akit a regény során Phoebe néven követünk nyomon, elmeséli sorsát ötéves korától kezdődően egészen harmincéves koráig. A kis Sophie egy, a miénkkel párhuzamos dimenzióban él, ahol az emberek különleges képességekkel rendelkeznek, főként a telepátiával és a telekinézissel. Egy napon Sophie és szeretett testvére a gonosz nénikéjükhöz utaznak, mivel a dadájuk betegszabadságon van, szüleik pedig éjt nappallá téve dolgoznak. Kiderül, hogy nénikéjük szeret kísérletezni, bár hogy pontosan mit kutat, az nem derül ki azonnal, csupán akkor válik egyértelművé, mikor Sophie egy szerencsétlen véletlen folytán a nénikéje által létrehozott dimenziókapun átesik az általunk ismert dimenzióba.

Itt hamar a hatóságok kezébe kerül, akik hiába próbálják megtalálni az otthonát. Hosszadalmas ügyintézés után végül Sophie számára is világossá válik, hogy soha többé nem mehet haza, és mindenét örökre elvesztette. Az élete innentől fogva nem könnyű. Rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, nem tartozik sehova, folyton kiközösítik, megbélyegzik furcsaságai miatt. Alig lesz egy-két személy az életében, akitől szeretetet kap. Megtapasztalja a fényűző gazdagságot és a mélyszegénységet is. Folyamatosan ellentétek között hányódik, miközben nem érti a körülötte lévő világot, legkevésbé pedig önmagát.

Egy árvaházban kezdődnek Sophie kalandjai, ahol mindenki megveti őt, és rosszul bánnak vele. Majd

nem éppen legális módon örökbefogadják. Egy luxus körülmények között élő család kislánya leesik otthon a lépcsőn, és meghal. Az álomcsalád mindenképpen fenn akarja tartani a tökéletesség illúzióját, ezért Sophie az elhunyt Phoebe helyébe lép. Befestik a haját, és egy évvel idősebbnek hazudják. Valahol itt kezdődik a hazugságokkal teli élete. Az árvaház sanyarú körülményei után új családjában mindent megkap, csak éppen a szeretetet nem. Sosem lesz teljes értékű tagja a családnak, és ezt éreztetik is vele. Kap egy dadát, Rubyt, aki onnantól fogva mindig vele marad. Ő pótolja a kislány számára az anyai szeretetet, Phoebe pedig a gyermeket pótolja Ruby számára, mint később kiderül. Phoebe nevelőanyja tökéletes utódot akar nevelni a kislányból, akinek így csinos ruhában, kifinomultan és kifogásolhatatlanul kell viselkednie mindenféle bemutatókon és luxuspartikon. Hibátlan kirakati bábnak kell lennie nevelőanyja oldalán, ahol a szabad akarat nem létezik. Habár Phoebe nem mindig élvezi a fényűzést és a csillogást, nevelőanyja nevelésének hatása előbb-utóbb megmutatkozik személyiségén, és anyja nyomdokaiba lépve kezd érzéketlenné, elkényeztetetté és nagyképűvé válni. Ruby igyekszik a valóság talaján tartani a kislányt, aki lassan nehezen kezelhetővé válik, és igyekszik megadni neki a gyerekkort, melyet a nevelőszülei mellett nem kaphat meg. Nagyon szoros kötelék alakul ki közöttük, ami katasztrófával végződik. Rubyt nemcsak elküldi a család, de tönkreteszik a karrierjét is. Majd Phoebe nevelőapja csődbe megy, a szülők elválnak és Phoebe az utcára kerül nincstelenül.

Kétségbeesésében felkeresi Rubyt, és közös életet kezdenek. A két nincstelen embert próbáló időkön megy keresztül, Phoebe a minden után a semmibe zuhan. A feszültség gyakran csattan a két nő között, kapcsolatuk közel sem felhőtlen, de mindennél jobban szeretik egymást. Időközben Phoebe keresi önmagát. Pszichiáternek tanul, több helyen dolgozik, ahol mind értékes tapasztalatokat gyűjt, próbálgatja természetfölötti képességeit, és szerelmet keres. Gyakran rossz bandákhoz keveredik, az élete is többször veszélybe kerül. Majd egy fiút egy idegen férfi segítségével lebeszél az öngyilkosságról, és innentől fogva a sorsuk összekapcsolódik.

Az idős férfi, Arthur, egy féllény, aki segít Phoebe-

nek megtanulni használni az erejét. Bölcsességei miatt az egyik kedvenc szereplőm. A fiú, aki többször akarta elvenni magától az életét, Zach. Zach-ről nehéz spoilermentesen írni, de azért megpróbálom, mert az egyik legjobb könyves férfi főszereplő, akiről eddig olvastam. De tényleg. Ysabella Mallowsnak erőssége, hogy nagyszerű karaktereket teremt. Összetettek, hitelesek, könnyű velük azonosulni, és ami a legfontosabb, esendőek. Egyik karaktere sem tökéletesített, mindegyik követ el hibákat, sokszor orbitális hibákat, amelyek miatt többször épphogy csak megmenekülnek a haláltól. Phoebe nem a tipikus jókislány, és nagyon sok pofont kap az élettől. Zach drogos, díler, erőszakos és még sorolhatnám. Borzasztó dolgokat követett el a múltban, amelyeket az olvasó sem feltétlenül bocsát meg neki. De vállalja tettei következményeit, vállalja a vezeklést, Phoebe-ért pedig bármire képes. Nagyon igyekszik megváltozni, a jó útra térni, és védelmezni a gyengéket, segíteni az elesetteket. Az ő esetében semmi sem fekete-fehér, ettől nagyon emberi és szerethető. Különösen tetszett, hogy kívülről sincs idealizálva. Nincs szó markáns arcvonásokról, kockahasról, közel kétméternyi magasságról. Zach egy átlagos kinézetű, arányos testfelépítésű, talán kicsit vézna srác, akit azért szeretünk, aki, és nem azért, ahogyan kinéz.

Nagyon érdekes, hogy a játék motívuma milyen szerepeket tölt be a regényben. Először egyszerű gyermeki szórakozás, majd menekvés a gonosz nagynéni elől, unaloműzés, de később a póker képében túlélési eszköz is, vagy Ruby esetében egy olyan dolog, ami tönkreteheti valaki életét. Menekülés, veszteség, veszély, de remény is, és még sok minden más.

Hosszú regényről van szó, amiről hosszan lehetne értekezni, de most megállok, hogy hagyjak nektek önálló felfedeznivalót is. A Játék az élet... érdekes történet remek karakterekkel, és alig várom a folytatást, hogy tovább követhessem a szereplők útját, és választ kapjak a kérdésekre, melyeket egyelőre nyitva hagyott az írónő.

S. A. Locryn - Gyufaláng

Azt mondják, időzíteni tudni kell. Nos, én időzítettem. Életem első LMBTQ regényét ebben a zűrzavarban olvastam, bár mikor belefogtam, még nem is tudtunk, mi vár ránk ilyen szempontból. Mindenesetre eleget teszek a törvénynek, és felhívom minden olvasó figyelmét, hogy a kötet témája 18 éven aluliak számára csak szülői engedély mellett ajánlott, így megkérném a kiskorú olvasókat, konzultáljanak szüleikkel, hogy ez a kötet valóban megfelel-e az általuk alkotott nézetek elfogadásához és csak ezután olvassák el az erről szóló véleményemet és a kötetet magát. 

Na, most hogy végigmentünk (ezen az abszurd) procedúrán, bele is kezdenék magába a véleménynyilvánításba.

A kötet a szerző jóvoltából került hozzám, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. Nem szoktam első mondatokkal kezdeni az értékeléseket, de ezt egyszerűen nem tudtam magam mögött hagyni. Pláne azt a tényt, hogy mikor a szerző leírta ezt a mondatot, még sejtelme sem volt arról, mennyire realisztikus és egyben provokatív lesz majd egyszer. A történet 1945. 04. 24-én kezdődik, a prológusban egy külső szemlélő kezd bele egy rövidke tényfeltárásba Szép Tamás őrmesterről és Nemessy Sándor századosról. Ezután kezdődik a váltott szemszögű történetmesélés, amiben hol az őrmester, hol pedig a százados szemén át kísérhetjük végig az események alakulását. 

Az egész kötet aprólékosan ki van dolgozva, néha azt éreztem, már túlságosan is belemegy a részletekbe, de aztán minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy minden apró részletnek megvan a maga jelentősége. Nem egy egyszerű tiltott szerelmi történetről van szó egy olyan világban, ahol főbenjáró bűn volt a másság, hanem egy mély érzésekkel és küzdelmekkel tarkított, misztikus elemekkel színesített izgalmas történetet kaphat az olvasó azáltal, hogy a kezébe veszi a kötetet.

Nem fogok hazudni, számomra ez volt az első ilyen témájú történet, kissé furcsán éreztem magam olvasás közben, de ez semmiképpen sem a szerző vagy a történet hibája. Nyilván, mint oly sok olvasó, én is a ,,standardnak" titulált férfi-nő kapcsolatokhoz vagyok szokva egy regényben, de mindenképpen fontosnak tartom, hogy kapjunk egy kis rálátást a másik oldalra is. Hiszem, hogy a szerelem az szerelem, és nem lehet kategorizálni. Egyszer egy népszerű tévéfilm sorozatban hangzott el az a mondat (nem teszem idézőjelbe, mert nem vagyok biztos benne, hogy szó szerint idézem): lehet, hogy nem értem, de meg ne próbálj más lenni, mint amit a szíved diktál. 

Én hiszek ebben a mondatban, és abban is, hogy ha ezt mindenki mérlegeli, egy jobb világgá válik a társadalmunk. Nem mondom, hogy mostantól falni fogom az LMBTQ könyveket (ha egyáltalán lesz lehetőségem rá), mert nem kifejezetten tudtam magam annyira beleképzelni a szereplők helyzetébe mint amennyire amúgy szoktam az olvasmányaim során. De külső szemlélőként, ahogy végigpörgettem az eseményeket, a karakterekkel együtt izgultam, féltem, sőt olykor rettegtem és örültem is. 

Van szerencsém egy hangyányit ismerni a szerzőt, és tudni róla pár dolgot, de ha ez a tudás nem is lenne a birtokomba, akkor is teljesen egyértelmű lenne számomra, hogy imádja a macskákat, hiszen egy kis négylábút helyezett a középpontba, de olyan szinten, hogy az olvasónak meghagyta, ahogy ő nevezte, ,,szörnyeteg" szerepének kialakítását. Villámhárító, menedék, megnyugvás, ragaszkodás... Szörnyeteg szerepe sok minden volt, mégis elrejtette őt a sorok között. 

Magát a háborús szerelmi történetet körbefonja egy misztikus szál, mellyel Szép Tamást ruházták fel. Ez bevallom, egy cseppet homályos volt számomra, itt egy kicsit túl rejtélyesre volt véve a történetmesélés. Örültem volna, ha a végén határozottabban fény derül Tünde és a hozzá hasonló szereplők kilétére. Tünde egyébként nekem abszolút kedvenc karakter lett. Lehet őrült vagyok, de megjelenésével felpezsdítette az egész történetet és adott neki egy olyan pluszt, ami nekem kifejezetten jól esett. 

Másik kedvenc karakterem Emil-Ferenc, mikor hogy hívják. Szeretem az ilyen kis dörzsölt, jólelkű karaktereket, akik bár a törvény ellen mennek (kérdés az helyes-e), de mindent puszta jószándékból tesznek, s hatalmukat, tudásukat a segítségnyújtás oltárán áldozzák fel.

A vége is kifejezetten tetszett, végül mindenki megkapta azt a lehetséges jövőt, ami a legjobb volt a számára. S hogy ezt miért így fogalmazom? Olvassátok el és megtudjátok. Mert van, amin nem lehet változtatni, de a jövőnek mindig vannak lehetséges változatai, s nekünk pedig halandóként is megvan a lehetőségünk arra, hogy a számunkra a legmegfelelőbbet válasszuk ki ezek közül. 

S.A.Locryn olvasói kerekasztal

Blog

Péri Györgyi - Aki hétszer született

 Péri Györgyi minden várakozásomat felülmúlta. Kevés információ birtokában vetettem bele magam a kötetbe, így hát nem is támasztottam felé nagy elvárásokat. Már olvasás közben megfogalmazódott benne a kérdés, mely az utolsó lap után csak erősödött bennem: ez a könyv miért nem kap nagyobb visszhangot, miért nem kap nagyobb elismerést? Pedig megérdemli.

„Történetünk valahol a koraújkor kezdetén játszódik, abban a korban, ahol a babona az úr.” hangzik a fülszöveg első mondata. Mindig is lenyűgözve olvasok korábbi életekről, felfogásokról. Olykor sokkoló, olykor megbotránkoztató, olykor inkább furcsa, de előfordul, hogy sokkal pozitívabbnak érzek bizonyos momentumokat azokból az időkből. Mindenképpen más volt, vagy talán mégsem? Ezen nem tudtam dűlőre jutni, a történet olvasása során. Hiszen bármennyire fejlett világot élünk, a babonák, a nézetek, az elméletek még mindig uralkodnak az elménk felett, sőt most talán még jobban, mint valaha. Talán véletlen, talán a sors keze, hogy ennek a kötetnek most kellett megszületnie, napvilágot látnia. Mindenkit buzdítok arra, hogy olvassa el, lásson a sorok mögé, és amennyire tudja illessze bele jelen korunkba az olvasottakat, s akkor rádöbben arra, hogy a világ nem változik, csupán a technika fejlődik. Érzelmek hullámvasútját jártam át, annak ellenére, hogy nem kifejezetten az extrém eseményekkel dúsított pergős nyelvezetű kötetről beszélünk. Nekem  jól esett olvasni, a maga fájdalmával, s sokkoló mivoltával. Gyengéd mondatokba bújtatott kegyetlen valóság, talán ez jellemezheti leginkább.

 

Egy babonákkal teli világban, hol az Isten s az ördög mindenek felett áll, születik egy gyermek, nem mindennapi testi adottságokkal. S emiatt, egy ártatlan cseppnyi lelket, béklyóznak meg egész életére, pusztán a maguk önös, szemellenzős meggyőződésük miatt. Egy élet, mely az emberi rosszindulat és negatív meggyőződés miatt szenved, egy gyermek, ki nem érti mit vétett, miért nem érdemes a szeretetre, önmagát bünteti csak azért, mert a világ bűnösnek titulálja. Élete első másodpercében megpecsételőik a sorsa, s az emberek nem tágítanak, még akkor sem mikor bebizonyosodik, hogy tévednek. Újabb elméleteket gyártanak, mert van egy bűnbak, akire mindent rá lehet fogni, s ettől megnyugszik önző lelkük. Mert mindenért egy embert lehet okolni, s saját kötelességünk, felelősségünk immáron háttérbe szorul. 

 

Ugye nem is változott semmit a világ, csak átalakult.

 Péri Györgyi talán tudatosan, talán ösztönös tehetségből fakadóan játszott úgy a szavakkal, eseményekkel, hogy az teljes mértékben elgondolkoztassa az arra nyitott olvasót, és kivetítse a jelen életünkre, helyzetünkre, felfogásunkra. Mindenkit arra bíztatok olvassa el, fogadja be Remény történetét, lásson túl a hófehér alapon fekete tintán, és gondolkozzon el azon, hogyan is éltek akkor, hogyan is élünk mi. 

Ezt a könyvet nem lehet elmagyarázni, ezt a történetet meg kell élni, át kell érezni. Péri Györgyit pedig csak biztatni tudom, hogy ne hagyja abba az írást, hiszen első könyves íróként ilyen megragadó, és átfogó történetet írni, bizonyosan tehetségre vall. 

Természetesen azért akadtak kérdéseim az események kapcsán, de bízom benne, hogy a következő kötet választ ad mindre.

Köszönöm a lehetőséget az Írónőnek, élmény volt olvasni (hol fájdalmas, hol örömteli), minden sorát.

"Történetünk valahol a koraújkor kezdetén játszódik, abban a korban, ahol a babona az úr.
Bár játszódhatna akár most is, hiszen a babonák túlélve minden ellenük irányuló kísérletet mai napig részei kultúránknak. Az a babona, amely megkeseríthet egy egész életet, de néha, valamilyen csodás módon meg is mentheti.
Péri Györgyi eddigi irodalmi munkái antológiákban jelentek meg és a 7torony irodalmi magazinban. Ezzel a fejlődésregénnyel, mint önálló kötettel most lép először a közönség elé."

Péri Penna facebook oldal