S.A. Locryn- Éjfekete

 Az írónő már harmadik alkalommal tisztelt meg bizalmával és küldte el nekem, recenziós példányként a munkáját, amit szívből köszönök. Ebből kifolyólag, van viszonyítási alapom, és rálátásom a korábbi és a mostani művére. Sok helyen olvastam olyan véleményt, hogy az Éjfekete, Locryn leggyengébb írása, amivel nem feltétlenül értek egyet. Az tény, hogy teljesen más mint a korábbiak, mint zsánerben, mint pedig írástechnikában. 


Ahogy már megszokott a szerzőtől, egy LMBTQ regényről beszélünk, ami tele van fájdalommal, meg nem értéssel, küzdelemmel és érzelmekkel. Korábbi stílusából kiszakadva, most egy misztikusabb légkörbe helyezte ezeket az elemeket. 
Nem mondanám gyengébb történetnek, mint a korábbiak, azonban tény, hogy teljesen más. Locryn itt a metaforikus elemekre helyezte a hangsúlyt, a bennünk dúló haragot, sötétséget, félelemet formálta meg fizikai valójába, és ezek köré szőtt egy varázslással és szerelemmel teli sztorit. 

Ami nekem egyből szemet szúrt, a korábbi könyvekkel szemben, itt nagyon gyorsan kialakult az érzelmi szál. Láttam, hogy a szerző teljesen ezekre a hasonlatokra fekteti a hangsúlyt, korábban pedig a lassan és bizonytalanul kibontakozó érzelmek domináltak. Ez egy kicsit furcsa volt számomra, a korábbi szerelmi kapcsolatok után, de gyorsan túl tudtam lendülni ezen, hiszen amiből elvett ezáltal, egy másik oldalon hozzá adott valami újat és izgalmasat. 


Sok fontos problémát boncolgat a történet, mint a családon belüli ellentéteket, és az ebből kialakult meg nem értést, az iskolán belüli erőszakot, árulást, bizalmatlanságot, féltést. Mindegyikről fontos beszélni, és bevallom nem egyszer felbosszantottam magam az eseményeket. És talán azért is mert túl igaznak véltem. 

Elliot a meg nem értett kamasz fiút, a szülei egy bentlakásos iskolába küldik, ahol társai kegyetlen tréfát eszelnek ki ellene. Beküldték éjszaka az erdőbe, nem sejtve, hogy ezzel milyen kaput nyitnak ki. Elliot balszerencséje lett a legnagyobb szerencséje is, hiszen itt találkozhatott Nyr-el, aki fenekestül felforgatta az életét, és viszont. Nagyon szépen vezeti le, metaforákkal és eseményekkel a szerző azt, hogyan is egészítik ki egymást, és hogyan mentik meg a másik életét, néha nem csak szimbolikusan. 

Nekem, mint inkább érzelmileg túlfűtött szerzőnek, nagyon tetszett, hogy itt most inkább a lélek dolgait boncolgatja Locryn és nem a fizikai szerelmek kiteljesedésére fekteti a hangsúlyt. Tetszett a misztikus szál, érdekesnek találtam a legendákat, bár ott éreztem hiányosságot. Szerettem volna ha ez a rész jobban ki van dolgozva, többet megtudhatunk róla, múlt embereiről, eseményeiről. Örültem volna ha erről olvashatok többet, nem csak néhol egy gyors magyarázatot. 


A bizalom és a megértés ritka madár, és ha valaki egyszer rátalál ne hagyjuk elveszni. Sokan felejtik el ezt a mai rohanó világban, de remélem hogy hamarosan vissza találunk önmagunkhoz, és kilépünk az erdő sötét oldalának fogságából. Ne hagyjuk hogy a Sötét uralkodjon felettünk. Az érzelmeinket csak mi birtokolhatjuk és mi vagyunk azok akik irányíthatják azt, amivé válunk általuk. 
 
Köszönöm a lehetőséget és az újabb bizalmat S.A. Locryn szerzőnek. 

Smaragd kiadó


Marosi Nikolett - Szakadék

 Marosi Nikolett könyve a HazaÍrók által szervezett karácsonyi kampány forgatagában került a szemem elé, olyan szinten, hogy maga szerző keltette fel rá a legjobban az érdeklődésemet egyetlen egy mondatával. Nikolett annyit mondott nekem, hogy nem meri felajánlani a könyvet a kampány részeként, mert túl polgárpukkasztó, túl őszinte, túlontúl eltér a ma megszokottól, de ha én szeretném olvasni nagyon szívesen küld egyet. Haha, nem is volt kérdés, ide vele. Egy pillanatig nem gondolkodtam, Marosi Nikolett kimondta nekem a kulcsszavakat, amitől egyből felcsillan a szemem egy könyv iránt, bár akkor még azt gondoltam költői túlzással él. Pedig annyira nem is...


Fáradságos és nehéz időszak áll mögöttem. Talán jókor jó időben akadt a kezembe a könyv, talán ez a könyv mindig jó időben akad az ember kezébe. Még nem fejtettem meg a misztikumát, bár sejtem, hogy mindannyiunk érzéseit veti papírra, kegyelmet nem ismerve, néhol simogatva, néhol pedig egy erős jobb egyenessel arcul csapva. A szerző bevallom töredelmesen, engem az előszóval vett le a leginkább a lábamról. Annyira igaz, annyira emberi és annyira az volt amire nekem ott akkor abban a pillanatban szükségem volt. Csak hevesen bólogattam olvasás közben és azon pörgött az agyam, hogy ez a nő miért írja le minden gondolatom? Aztán rádöbbentem, azért mert mindannyiunkkal ugyan az történik ebben a világban, csak elfelejtettünk kommunikálni. 

"Az emberi érzelmek hihetetlen erővel bírnak. Észrevétlen irányítják az életünk, befolyásolják tetteink, ezáltal kihatnak ránk és a minket körülvevő világra. Minél jobban magukkal ragadnak, annál többre vagyunk képesek. Bátran állítom, bármire. Ha veszélyt érzünk, a követ is kimozdítjuk stabilnak hitt helyéről. Ha boldogok vagyunk, nincs akadály, mely legyűrné az álomszerű képet. De óvatosak legyünk, mert az erő, mit kapunk, pozitív és negatív tettekre is biztat, és az irányítást magunk felett könnyű elveszíteni feszült, fokozott állapotunkban!"

Mit sejtet az a könyv, mely így indul? Elárulom, mindent! Ebben az aprócska, cirka 135 oldalas könyvben mindenről van szó, mely ebben a világban érzékeny, kommunikációra éhes téma lenne. 
Talán nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom, tőlem a politikai rész állt a legtávolabb, és nem a nézetek, hanem az abszolút felszínes érdekeltségem ez iránt a téma iránt okozta ezt. Mindazonáltal, mélyen elgondolkodtató minden sora és külön köszönet jár a szerzőnek azért, hogy korunk aktuális tragédiáiról is megemlékezett néhol. 


Agresszió, ateizmus, álmok, barátság, szerelem, egyenlőség, gyerekkérdés, haza, lélek, magány, élet... csak néhány témakör melyet boncolgat Nikolett ebben a kötetben, és nem amolyan szájbarágósan. Bizony hagy téged elgondolkodni az adott témakörökön, és kell is. Nem szabad befalni egyben ezt a kötetet, ízlelgetni értelmezni kell. 

Személyes kedvencem, ha lehet ilyet mondani erről, a "Vita a homuszexualitásról" című kiragadott Facebook poszt volt. Annyira nyersen és egyszerűen megmutatja, kik is vagyunk mi emberek és mit tett velünk a social média. Nikolett posztjához pedig külön gratulálnék, sajnos magán a felületen nem volt szerencsém olvasni, de a kötetben bepótolhattam, és abszolút egyetértek minden szavával. 

Kinek ajánlom ezt a könyvet? NEKED! Igen, pontosan neked, aki szeretnél kicsit gondolkodni a világ dolgain. Nem gond ha nem értesz egyet vele, Nikolett arra is gyönyörűen felhívja a figyelmet, hogy a vita jó dolog, de csak abban az esetben ha az érett és értelmes keretek között zajlik.

 
Kérlek, beszéljük meg egy jó kávé mellett! Kérlek, kommunikálj, nyiss a világra! Ne legyen köztünk ekkora szakadék!




Ferger Annamária - Néma utazás

 

"Vegyél egy nagy levegőt és bátran merülj alá!A versek egyszerű sorokból állnak, amelyek kinyílnak neked, ha olvasni kezded őket. Megelevenednek és a szemedbe mondják az igazságot.
Érezd át a verseket úgy, hogy közben megpihensz. Szakadj ki egy pillanatra a világból és hagyd, hogy a bátran alkalmazott költői képek megérintsenek, körbeöleljenek és elgondolkodtassanak téged."


Mindig nehéz verseskötetről bármiféle recenziót írnom, hiszen véleményem szerint a vers egy olyan intim irodalom, mely mindig az olvasóban magában kelt érzéseket és ezt nem lehet teljes mértékben átadni másnak ilyen formában. Olyan sok mindentől függ a vers megítélése, hogy azt nem is lehet egy pontban kategorizálni. Élethelyzet, érzelmi állapot, beállítottság, stílus... Egy vers olyan sokféle és csupán egy dolog azonos benne, a másság. Hiszen mást jelent nekem és mást neked. 

Ferger Annamária a kortárs költészet egy ilyen alakja, kinek versei tele vannak érzelmekkel, mély gondolatokkal, s ki felszínesen olvassa azokat talán nem is érti. Egy verses kötetet nem egy szusszra olvasunk el, azt ízlelgetjük, s megértjük. Ha nem értjük talán nem megfelelő időben olvassuk, tegyük félre, és valamikor majd újra elővesszük. 
Olyan sokszor hallottam azt a mondatot az iskolában verselemzés során, hogy "mire gondolt a költő", és órákat töltünk azzal, hogy kielemezzük a vers eredetét és születését, pedig szerintem egy vers sokkal inkább szól az olvasóról mint az íróról. A szerző bele ad egy érzelmi síkot, a saját világát, a saját meglátásait, melyet átad az olvasónak, aki ugyan így a maga szemléletére formálja. Így véleményem szerint, sokkal helyénvalóbb lenne az a mondat, hogy "mire gondol az olvasó". 


Nem választok kedvencet, mert holnap talán másképpen ébredek, és máris változnak a nézetek. A világunk tele van folytonossággal, változással, egyéniségekkel. A vers az mely velünk van a pillanatokban, örökkön mozgó, folyton álmodó költészet, s talán ez a legszebb a verselésben, s ez a legszebb Ferger Annamária verseiben is. Érzelmekkel teli művek, melyeket a ropogó tűz mellett egy pohár bor társaságában olvasgatunk. Ezt a kötetet nem lehet habzsolni, inkább ízlelgetni, érezni.


Köszönöm a lehetőséget a szerzőnek, bizonyos, hogy a vers örök, s Annamária költészete is a szemem elé fog még kerülni az idők múlásával. 



Kopácsi Krisztina - Sötét gondolatok

 


"A ​Sötét múltból megismert Greg Wilson, a tárgyalótermek ünnepelt sztárja, a jóképű ügyvéd élete úgy tűnik végre révbe ér. Megismerte álmai nőjét, Lizzy Stevensont, a gyönyörű fodrászlányt, akivel már közös jövőjüket tervezik. Azonban Blystone utcáin egy fenevad bukkan fel, aki kegyetlen brutalitással mészárolja le az áldozatait. Troy Robinson, a frissen kinevezett kiemelt főnyomozó kapja az ügyet, aki nem mellesleg Greg egyik legjobb barátja. Újabb és újabb holttest kerül elő, a rendőrség pedig pedig tehetetlen. A média által A Fogorvosként elnevezett elkövető, profi módon cserkészi be a kiszemeltjeit, és hibátlanul hajtja végre a gyilkosságokat.
Nincs nyom!
Nincs gyanúsított!
Nincs kapaszkodó!
A rendőrség csak arra vár, hogy végre hibázzon, de amint ez bekövetkezik, elszabadul a pokol! Greg közvetlen közelről tapasztalja meg a rettegés, a gyötrelem és a kín keserű ízét. Minden perc számít, Troy kénytelen versenyt futni az idővel! De vajon képes lesz időben cselekedni és megállítani a gyilkost? Vagy újabb trófeával bővül a Fogorvos gyűjteménye?"

Volt szerencsém Kopácsi Krisztinának mind a három könyvét olvasni, ráadásul megjelenési sorrendben, a szerző felajánlásából, így az izgalmas történetek mellett, figyelemmel kísérhettem a szerző fejlődését, mely az írásai során kialakultak. A Sötét gondolatok egy folytatás regény, mely a Sötét múltban szereplő páros Lizzy és Greg saját szerelmi sztoriját mesélheti el, azonban néhány utaláson kívül, azt gondolom az is értelmezni tudja az eseményeket akik nem olvasták a Sötét múltat, így önálló kötetként is megállja a helyét. Korábban a Sötét múlt kapcsán, azt mondtam hogy a szerző kissé kapkodós stílusban mutatja be az eseményeket, néhol nehéz volt nyomon követni a szélviharként pörgő történetet és ez egy idő után fárasztónak hatott, habár az tény és való hogy így minden pillanatban sakkban tudta tartani az olvasó figyelmét, hiszen minden oldalon történt valami kulcsfontosságú lépés. Ez a Sötét gondolatoknál jócskán finomodott. Nagyon szépen felvezeti és bemutatja a karakterek életét, érzéseit, időt szánva arra, hogy az olvasó megkedvelje őket. Van egy kettő felesleges mozzanat, de azt gondolom ez nem ront a történet minőségén, bár én ilyen szinten nem vagyok romantikus fajta, mint amilyen Lizzy és Greg karaktere, de mindezt betudtam a kezdeti szerelmi kapcsolatnak és rózsaszín ködnek, amit nagyon szépen jellemez az ahogy viselkednek egymással. Kicsit talán sokáig is húzta a szerző az izgalmak felgöngyölítését, vártam volna hogy egy két körömrágós mozzanatot, belecsempésszen már az elején, csak olyan sejtelmesen. Azt viszont tagadni sem tudnám hogy az utolsó száz oldalt dobogó szívvel és izgatottan olvastam végig. Nagyon szép utalások voltak a történetvezetés során, a személyiségek szépen sejtelmesen rajzolódtak ki, de csak annyira hogy az olvasó gyanakodhasson, mégse tudja biztosra az igazat. 

*************************SPOILER***************************

*

*

*

Végül pedig két különböző, azonban egy közös pontba összefutó krimi szállal találhattuk szembe magunkat, amit egyébként eltartott pár percig míg értelmezni tudtam, hiszen annyira bennem volt a sorozatgyilkos szál, hogy szépen megvezetett Krisztina azzal, hogy a háttérben azért sumák módon munkálkodott egy másik krimi vonal is. Ez tetszett és izgalmassá tette még pluszban a történetet.

*

*

*

********************SPOILER VÉGE*********************

Krisztina harmadik regényében határozottan érezhető a fejlődés, és azt gondolom ha ezen a vonalon és ilyen ütemben halad tovább, figyel tanul és megfogadja a jó tanácsokat szakértőktől, akkor remek krimi regények kerülhetnek ki a keze alól. Van még mit csiszolni persze, de mindannyiunknak van bőven tanulni valója, és én azt látom Krisztina akarja is a fejlődést, és nagyon szépen halad vele.  

Nagy örömömre, a kötet végén megtudtam, hogy hamarosan újra találkozhatunk a szereplőkkel, hiszen Troy életébe is betekintést nyerhetünk, ami meglehetősen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a nyomozó élete és munkája, már a korábbi könyvekből is megtudhattuk hogy nem olyan egyszerű. Kíváncsian várom az ő sztoriját is. 


Kopácsi Krisztina

NewLine Kiadó


BORÍTÓLELEPLEZÉS丨Tarja Kauppinen - A rendszer ellensége

Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy hamarosan megjelenik Tarja Kauppinen - A rendszer ellensége című regénye a Napkút Kiadó gondozásában. Nagyszerű érzés számunka, amikor részt vehetünk egy-egy csodatörténet születésében, bízunk benne, hogy ez is elnyeri a tetszéseteket, Íme, a borítója!

Fülszöveg

Havasfelföldön tort ül a gyarlóság, az erény szitokszónak számít. Leiden Ahnenstolzot ábrándjai a nagyvárosba csábítják, azonban az égbe nyúló bérházak közt beteljesedés helyett csak önzést és kilátástalanságot talál. Meg egy új világrendet, mely a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását hirdeti…
Gunyoros és megrázóan valószerű kalandjai Leident, ezt a kisszerűségében nagyon is ismerős figurát a történelem útjába sodorják, s nyomában kő kövön nem marad. Fineszes főurak, vérbő perditák, zord amazonok, önkény, ármány, köpönyeg és annak forgatása kíséri végig főhősünket valóság és fikció merész, pikírt és duhaj nászán, ahol az emberi esendőség távlatait a fantasztikum eszköztára bűvöli végtelenné.
A többszörösen díjazott írónő második regénye görbe tükör, abszurd humorú szatíra, mely az emberi természet fonákságait állítja pellengérre. Szarkasztikus látlelet kiüresedett, eszméit vesztett társadalmunkról. Bravúros profizmussal megírt drogos trip, ínyenceknek.
Benkő-Szabó Zsanett, kritikus, blogger

A szerzőről


Vitovszki Szilárd / Perfekt Szilu-ett Fotó

 Tarja Kauppinen 1987-ben született kicsiny hazánk egyik mély bugyrában, ahol hamar megtanulta, hogy a világ őrültségét csak humorral lehet átvészelni. Az élet egy párszor földhöz teremtette, de mindig talpra állt, és keresetlen szavakat dünnyögve továbbhaladt. Végül hátat fordított a XXI. századnak, s megtalálta a helyét: hegyek ormán, falu szélén, az erdő vadjai és a lég madarai között. Barátai 2017-ben győzték meg arról, hogy ne csak a fióknak írjon, azóta egy regénye és 24 novellája jelent meg kötetekben, pályázati sikerek folytán. A 100 szóban Budapest c. pályázaton négyszer került a legjobb 100 művet tartalmazó antológiába több ezer pályázó közül, legutóbb publikált novellája pedig az Ayahuasca című sci-fi, amely a Cherubion kiadónál jelent meg. Első regénye, A nép igazsága című szatíra [bekezdés]-díjat nyert, és 2020 őszén került a boltokba a Twister Media gondozásában. A nép igazsága a Dugonics András Irodalmi Díjon II. helyezést ért el „Humor, szatíra” kategóriában, A legszebb magyar könyvborító díját „Humor” kategóriában megnyerte, és Margó-díjra is jelölték. Idén érkező második regénye, A Első regénye, A nép igazsága című szatíra [bekezdés]-díjat nyert, és 2020 őszén került a boltokba a Twister Media gondozásában. A nép igazsága a Dugonics András Irodalmi Díjon II. helyezést ért el „Humor, szatíra” kategóriában, A legszebb magyar könyvborító díját „Humor” kategóriában megnyerte, és Margó-díjra is jelölték. Idén érkező második regénye, A rendszer ellensége szintén szatíra, mely immár a szépirodalmi toplistákon mindig jelesen szereplő Napkút Kiadónál fog megjelenni.

Kedvhozó részletek

#1
A bátor hangadók igazán a máglya tüze sem változtat.

#2
Tekintete tétován vándorolt ide-oda a jobbjában szorongatott sarló és a baljában tartott kalapács között, azon tűnődve, hogy miféle műveletet lehetne ezzel a kettővel elvégezni. Kalapálja bele a sarlót valamibe? Vagy vágja ketté a kalapácsot? Minél tovább töprengett, annál kevesebb értelmet látott a dologban.

#3
– Vegyél magad mellé annyi embert, amennyit csak jónak látsz…
– Csúcs! Akkor egyedül megyek.

#4
– Szociológus voltam – improvizált a nő, mert nem volt kedve belemenni ilyen személyes kérdésekbe.
– Az mit termeszt?
– Szociográfiákat. Jegyzeteket a mélyszegénység kultúrájáról, hogy az értelmiségnek legyen min röhögnie.
A fickó bólintott, mint aki érti. Arra gondolt, hogy alighanem látott is már szociológust, az a tag volt az a krimóban, aki tréfás anekdotákat adott elő, mire két spanjával megvárták a tyúkól mögött, és a műsor után irtózatosan elpáholták.

#5
Pár hónap múlva aztán meglett az ürge, aki leadta a gázolajas kannát. Egy illegális bevándorlókat szállító szénás szekér hajtójaként fogták le a vámosok, amikor gyanús lett nekik, hogy a ló elég nehézkesen halad ahhoz képest, hogy csak széna a rakománya. A széna alatt egy tucat megfulladt bevándorló hullájára bukkantak, amelyek láttán emberünk váltig állította, hogy soha semmiféle gázolajos kannát nem talált szomszédja, a Külső Gyártelep dűlő 13. helyrajzi szám alatt lakó Pálinkás Fribold csíkos lábtörlőjén folyó év nyárközép hava hetedik napján, hajnali két óra harminchét perckor, mialatt épp a reterátról tartott visszafelé. A leírás alapján rövidesen Pálinkás Fribold is meglett, a Lunából fogták ki pár mérfölddel lejjebb, de már nem volt kihallgatható állapotban.


Rendeljétek elő a regényt kedvezményesen a kiadótól az alábbi LINKEN.

Csete Dóra - A zöldlomb-erdő lakói

 Dóra könyvét volt szerencsém előolvasóként is olvasni, és most fizikai példány formájában már a kislányom is élvezheti a meséket. 



Kedvelem azokat a gyermektörténeteket, melyek amellett hogy szórakoztatnak, még valamilyen szinten tanítanak is. Nem kell ezeknek nagyon mélyenszántó gondolatoknak lennie, hiszen a gyerekek nagyon fogékonyak az apró dolgokra is. Sőt, kisebb korosztálynak még a mindennapok eseményeiről, történéseiről és miértjeiről kell beszélni, hiszen ez által tudnak megfelelően szocializálódni. Dóra meséiben az tetszett a legjobban, hogy kedves erdei állatok segítségével, - akiket a gyerekek azonosítani tudnak, akár a környezetükből, akár a mindennapokból, - mesél el olyan egyszerű eseményeket, melyek bármikor megtörténhetnek akár velük is. 

Fontos ünnepeket, mint a karácsony, húsvét, farsang és a hozzájuk tartozó szokások is megelevenednek a könyv lapjain. Mivel a történetek, viszonylag hosszabbak, és nyugodtak, ezért bátran merem ajánlani őket esti meseként. A gyerekek kedves, olykor csintalan történetekkel térhetnek át az álmok világába, ahol tovább folytathatják a meséket. 







Zsíros-Takács Mária - Préda



Azzal kezdeném, hogy szerintem a fülszöveg kicsit átverés. Legalábbis számomra az volt. Azt írja "egy könnyed, izgalmakkal és fordulatokkal teli regény" és én ennek a tudatában álltam neki. Olvasás közben el is könyveltem magamban egy strandon olvasós lányregénynek, ami igazából csak kiránt kicsit a hétköznapokból, de különösebb agyalnivaló nincs rajta. Ezt a felvetésemet jeleztem is a kiadó vezetőjének, aki csak annyit mondott, várjak még egy kicsit, lesz agyalni való bőven. Még mindig nem hittem neki, de úgy voltam vele, szeretem ha meglepnek a szerzők, úgyhogy adok ennek a felvetésnek is egy esélyt. Voltak már az elején sunyi utalások, de még mindig nem gondoltam, hogy ez bármi módon szándékos lenne. Természetesen észrevettem a furcsaságokat, de azt gondoltam a szerző kiéli a gyermekkorában látott tündérmesék feelingjét. Azt gondoltam... Hát tévedtem. 

Miután a szerző, és az egész történet, elringatott ebben a hitben, hirtelen jöttek a pofonok, én meg csak kapkodtam a fejem. És jöttek is a felismerések, hogy tudtam, annyira tudtam, hogy itt valami nem stimmel, és valóban, nagyon nem stimmelt valami. 
A legszomorúbb az egészben pedig az, hogy maga a Préda története fikció, valóság alapja viszont nagyon is van. A mai világban pedig egyre nagyobb. 
A megfogalmazást és magát a szöveget, én egy kicsit mélyebben írtam volna meg, sokkal hosszabbra szőttem volna az eseményeket. Lehetett volna ezt még csiszolni, és alakítani, de így is élvezhető és érdekes kötet látott napvilágot.
 Voltak benne olyan párbeszédek amik egyenesen idegesítettek, például mikor Ella a fodrász barátjával társalgott. Tény, hogy engem a való életben is borzasztóan zavarnak az ilyen fajta megszólítások, de néhol már émelyegtem a sok "édesemtől", "drágámtól", "kicsimtől". Az én környezetemben nem beszélnek ilyen kedveskedően egymással az emberek, talán emiatt is bosszantott. Bár vehetjük ezt is egy bizonyos megtévesztésnek is, és akkor viszont teljesen megállja a helyét. 


Nincsenek olyan illúzióim, hogy a bántalmazás a huszonegyedik század "betegsége", sőt mind tudjuk, hogy a korábbi időkben ez majdhogynem még elfogadottnak is számított. Azonban, még mindig kevesen mernek beszélni róla, bár többen felszólalnak ellene. Ez a könyv is egy ilyen vészcsengő, hogy óvatosan kell bánni a bizalommal, mert drága kincs az, de nem mindenki tudja értékelni, sőt vannak olyanok akik ki is használják, amiből pedig komoly problémák lehetnek. 
Nőként, illetve lányos anyukakként, azt gondolom nem meglepő, hogy extrém fontosnak tartom, hogy ezekre a problémákra, veszélyekre felhívjuk a figyelmet, és pontosan ezért mondom azt, hogy a Prédát olvassa el mindenki. Nagyon tetszett az is, hogy bemutatta a félelmet, mely az ilyen jellegű bántalmazások után az emberben benne ragad. Nem állította be egyből a főhősnőt harcos amazonnak, hanem igenis megmutatta, hogy a bántalmazott emberekben kialakul egy fal, egy blokk, melyet nagyon nehéz leküzdeniük. Sajnálom, hogy nem lett jobban kifejtve ez a történet. Fontos figyelmeztetések vannak benne, és felhívja a figyelmet arra, mennyire embertelen világban élünk, és hogy a veszély mindenhol ott leselkedhet. Természetesen nem azt mondom, hogy rettegve kell leélnünk az életünket, bizalmatlanul és egyedül. Csak azt, hogy érdemes nyitott szemmel járni, és hallgatni a vészcsengőnkre ha az halkan is de elkezd csilingelni. 

Köszönöm szépen a szerzőnek és a Smaragd kiadónak a lehetőséget.





Németh Krisztina - A hazara

 

" Az lenne a legjobb, ha ez a könyv létre se jött volna, hiszen rengeteg ember szenvedése és nehéz sorsa íródott meg benne" - kezdi a szerző köszönetnyilvánítását ezzel a mondattal, amivel teljesen egyet értek, és úgy gondoltam én is ezzel kezdeném. Bárcsak soha nem kellett volna megíródnia ennek a sztorinak, bárcsak egy fikció lenne, bárcsak eszünkbe sem jutna hasonló. De nemcsak hogy eszünkbe jut, de vannak olyan emberek akik mindezt átélik, emlékeikben élnek, vagy a mindennapjaik része az ebben a könyvben leírt borzalmak. 


"A 70-es évek Afganisztánja olyan változásokon megy át, amely elől az Alizada család sem bújhat el.

Az olvasó, a könyv első felében egy család-, a másodikban pedig egy kalandregényt kap, gyönyörű leírásokkal. Három generáción átívelő vándorlásról szerzünk tudomást. A költözésnek pedig mindig oka van. Hamid elindulásának indoka saját szemével tekintve gazdasági, mert egy barátja jobb életet ígér neki Iránban. Előtte azonban megismerhetjük ősei életét, akik a forradalmak, háborúk elől vándoroltak, és főhősünk kvettai léte is a mindennapos terrorról szól.

Van-e lehetőség maradni ott, ahol a mollah azt terjeszti: „aki megöl akár csak egy hazarát is, megváltotta a jegyét a mennyországba”? A regényből megtudhatják a választ. Az emberöltőként történő helyváltoztatást a kényszer mellett a bizalom mozgatja: „fájdalom nélkül kilépni a múltból csak úgy lehet, ha a jövő boldogságot ígér.”


Nehéz megszólalni egy ilyen regény olvasása után, pláne azok után, hogy tudom, igaz történeten alapszik. Hamid életét papírra vetni, bátor, lelket tépő, de úgy gondolom nagyszerű ötlet volt a szerző részéről, olyan ami egy nélkülözhetetlen kötetet hozott létre. Sok előítélettel élünk ebben a világban, Hamid pedig sok hirtelen haragból jött gondolatot el tud csitítani szemléletével, gondolataival és élettörténetével. Nekem mindig is az volt a véleményem hogy sem vallás, sem életkörülmény, sem nemi identitás alapján nem szabad megítélni egy embert, egy népcsoportot vagy bárkit ezen a világon. Véleményem szerin nem egy vallás vagy egy hova tartozás tesz rossz emberré valakit. Csak emberek vannak, személyiségek, akarat és remény. Remény egy jobb életre, egy szebb jövőre. Hamid remélt és tett is azért, hogy az élete olyan legyen amit megálmodott magának, nem kímélve saját testi épségét sem. Hihetetlen amin ez a fiú, és hozzá hasonló társai átélnek, azért mert ők menekülnek egy pokolból, ami embertelen körülményeket alakít nekik. 
Félünk? Hát persze. Bizalmatlanok vagyunk? Az ember sajátja ez az érzés. De szívünket nem zárhatjuk be a Hamidhoz hasonló jó emberek előtt, azért mert vannak rossz emberek a világban. Nem büntethetünk egy jó embert, a sok rossz ember miatt. 

A könyv két részre van osztva. Az első részben az Alizada család története, hogyan küzdöttek a háborúval, és hogyan próbálkoztak a túléléssel egy élhetetlen világban. Az utolsó oldalakat zakatoló szívvel, rettegve olvastam. Egyszerűen annyira sokkolt ami ott történt, főleg az igazság tartalma miatt, hogy utána félre is kellett tennem a könyvet egy kis időre. Meg kellett emésztenem az olvasottakat, hogy újra bele vethessem magam. 
A második részben már Hamid meséli életét, és szökésének történetét a pokolból. 


Hamid, és sok hozzá hasonló fiatal, már gyerekként megtapasztalta milyen is rettegésben élni, sőt ez a mindennapjaik részévé válik. Milyen minden pillanatban a halállal nézni farkas szemet, rettegni egy szerettünk elvesztéséért. Félve haza indulni, akár az úton történt borzalmak látványától, akár attól hogy haza érve olyan híreket kapunk melyet a lelkünk képtelen feldolgozni. Gyerekek, anyák és apák százai választják inkább a bizonytalant és az ismeretlent, hiszen az ahol élnek csak egy dolog biztos igazán, a borzalmas halál. 

Csak reménykedni tudok, hogy egyszer az emberiség békére lel, és a jó emberek megkapják azt a nyugalmat amit megérdemelnek. Addig pedig kedves Hamid és a hozzá hasonló bátrak, kitartásotok példa értékű, és őszintén kívánom nektek a békét, és hogy el tudjátok csitítani a lelketekben dúló háborút. Higgyétek el, ha jó emberek vagytok, azt vissza kapjátok az élettől. 

Németh Krisztina egy olyan könyvet hozott össze, melyet kötelező olvasmánnyá tennék, akár már a középiskolában. Sok szemléletet megváltoztatna a fiatalokban, és talán egy sokkal elfogadóbb társadalom nőné ki magát. 
Persze, most elkezdhetünk dobálózni a rosszal, ellenpéldákkal és minden egyébbel mely az ellen szól, hogy az emberek kedvesen és befogadóan viszonyuljanak a másikhoz. Szélsőségek mindig vannak és lesznek is. De ha nyitott szemmel és szívvel járunk a világban észre vehetjük benne azokat az embereket akik csak egy kis segítséget kérnek, akik hálásak minden lehetőségért, és akiknek a múltjuk melyet a hátukon cipelnek, billogként zakatol már mindenhol, de ezt a nehéz terhet nem ők pakolták oda, és cipelniük is nehéz. 

Egy kegyetlen világban, csak az ember kegyelmessége hozhat változást, és fordíthatja békére a háborgó lelkeket. Lehet, hogy veled indul el egy jobb élet lavinája. Tegyél érte. 

" ... a lelket nem lehet csak röptetni, magasságokba emelni.
Néha olyan mélységekbe is le kell húzni, ahol az ember meglátja önmagát, a hibáit, 
a gyarlóságát, hogy megértse mindazt,
 ami belül nyomja és szorítja; aztán pedig újult erővel tudjon a magasba szállni."


Szavakkal nehéz kifejeznem ennek a könyvnek a mélységét és mondani valóját. Így hát csak egy tanácsom van mindenkinek: olvasd el, nyisd ki a szíved, éld meg, és aztán értsd meg mit üzen. 

Elmondhatatlanul hálás vagyok a szerzőnek a lehetőségért. Sokat adott ez a könyv, és hiszem hogy mindenki így fog vélekedni, aki elolvassa. 




 

Alex L. Hooper (szerk.) · Monos Anett (szerk.) · M. Z. Chapelle (szerk.) - Sssh!

 Mikor a hazai szerzők összefognak, mindig valami különleges és egyedi alakul. Ha pedig elfojtott titkokról van szó, akkor mindannyian tudunk azonosulni a leírtakkal. 



Mindenkinek van, mégsem beszélünk róla. Görcsösen kapaszkodunk belé, féltve őrizzük. Néha egészen apró, olykor viszont mázsás súlyként nehezedik a vállunkra.
A lapokon szárnyat bont a sokszínű szerelem. Tizenhárom novella kalauzol izgalmas világokba, különböző sorsokat, életutakat mutatva be.
Az ecset mérgező fullánkká változik a festő kezében, aki bánatát pasztellzöld életfestékbe mártja. Vibráló feszültség tölti meg a kocsit, de a vizsgájára siető lány a megfelelő autóba szállt be? Érzelmeik pokolian perzselik a harcost és királyát: vajon Lucifer meddig képes leplezni emésztő vágyát?
Szenvedély.
Elfojtott vágyak.
Elsuttogott ígéretek.
Mindenkinek van titka. Mi a tiéd?


A művek szerzői: 


Általában, ha egy antológia ötlete felröppen, akkor azt bekategorizálják mind a téma, mind pedig zsáner tekintetében. Itt azonban nem volt ilyen kritérium, ebben a kötetben megtalálhatóak a filozófiai hangvételű novelátol kezdve, a fantasyn át, az egyszerű szerelmes történetekig. Volt szó kétségbeesett szerelmekről, harcos úrnőkről, a pokol uráról, angyalokról, varázslatról. Egy valami volt csupán közös az összes történetben, a szerelem, a szenvedély, a vágyakozás és az el nem suttogott titkok. Kicsit féltem ettől a sokszínűségtől. Egymást érték a történetek, hol egy fantasy, hol pedig egy élettörténet, de be kellett látnom, hogy kifejezetten üdítően hatott ez a kötetre nézve. Hiszen nem volt sok egymás után egy bizonyos zsáner, ha több történetet olvastam egymás után, néhol olyan erős volt a kontraszt, hogy kellett egy kis idő, míg átáll az agyam egy másik zsánerre, de azt gondolom, ez cseppet sem vett el az élményből, és a szerzők tudták úgy vezetni a gondolataimat, hogy azonosultam a legtöbb élethelyzettel. Nyilván nekem is vannak jobban, illetve kevésbé tetsző novellák, ezeket pár szóban ki is fejteném. 

Hóvarázs 

Kedves kis kezdő történetként indult, amolyan bemelegítő sztori. Bár én kissé húztam a számat, mikor olvastam, hogy a mai világban csak úgy behuppanunk egy idegen autójába, kedvesen csacsogva. De nézzétek el nekem, lányos anyukaként, görcsben volt végig a gyomrom, ha erre gondoltam, pedig sejthettem, hogy ennek a sztorinak nem lesz olyan barbár végkimenetele. 

A Szakember
Lekli Medárdot már korábban is dicsértem. Engem teljesen megragad a mai, huszonegyedik századba illesztett filozofikus írásmódja. Szeretem az ilyen sejtelmes, figyelmet igénylő írásokat. Olyanok ezek, mint a horoszkóp. Az is a saját életébe tudja illeszteni, aki nem is akarja igazán. 

A Határvidék Úrnője

Na ez volt az első novella, ami hirtelen pofán csapott. A két életszagú történet után egy fantasy. Itt kellett kattannia egyet az agyamnak, hogy már nem iktathatom a valóságba a szereplőket, hanem magasabb, képzeletbeli vizekre kell eveznem. Miután átállt erre az elmém, egyre jobban kezdtem élvezni a dolgot. Bár a vége számomra kicsit furcsa volt, de mint megtudtam, ez nem is igazán vég, csak a kezdet. Ebben az esetben pedig izgatottan várom a folytatást, mert az én érdeklődésem nagyon felkeltette az a misztikum ami ebben a könyvben elkezdődött. És itt jegyezném meg, hogy végre egy női harcos. Na nem olyan lagymatag, aki játssza az eszét, aztán a végén mindig miatta halnak az emberek. Hanem egy igazi, vérbeli amazon, aki kivívta magának a tiszteletet. Imádtam a karaktert, és szívesen olvasnék még róla. 

Tükörlélek

Remekül felépített történet a másságról, arról mikor még mi magunk sem tudjuk kik is vagyunk igazán. Mikor a saját elménkben keressük a válaszokat, aztán egy csoda folytán bebizonyítja az élet, hogy pont azok vagyunk akinek kell, és pont ott vagyunk ahol lennünk kell. Szerettem az érzelmi hullámokat, ahogy felvezeti micsoda kételyek és szorongás lehet egy fiatalban, és szerettem a megnyugvást is amit adott végül. 

A béklyók mögött


Oké, Hölgyeim, tegye fel a kezét, aki nincs oda totálisan a sorozatbéli Luciferért... Sejtettem! Na hát ezzel én is így vagyok, és micsoda meglepő módon, kissé az ő karakterét képzeltem ide, habár nem egészen ugyan arról van szó. Mindenesetre a pokoli sztorik mindig is közelebb állnak valamiért a szívemhez, mint az angyalos történetek. Nagyon szépen feszítette a húrt az írónő, bár a végét egy kicsit kapkodósnak éreztem. Valamivel tovább írtam volna a sztorit, vagy más lezárást adtam volna neki, mert ez így nagyon hirtelen volt számomra, ahhoz képest, hogy végig feszítette az idegeimet, aztán egyszer csak bumm, vége. És csak zárójelben jegyzem meg, kedves szerzőtársaimnak, hogy annyira szeretnék már Lilithről bővebben olvasni. Miért pakoljátok őt mindig a háttérbe? Kérek szépen valakit, írjon róla egy jó kis sztorit. 

Fecske

Érdekes történet volt, bár némely részét kicsit kidolgozatlannak találtam. Elég hamar rájöttem a végkifejletre, ennek ellenére tudtam élvezni a sztorit. Sokat nem tudok mondani róla, hiszen nagyjából egy azon esemény köré épül az egész, majdhogynem egy helyszínen. Nem volt rossz, viszont szerintem lehetett volna ezt még feszíteni egy kicsit. 

A zenébe szikkadó, szétfolyt életfesték

Az egyik kedvencem lett, de talán ez nem meglepő, hiszen szeretem az ilyen jellegű történeteket. Ugyan itt is hamar rájöttem mire is megy ki a játék, azonban a szerző olyan gondolatokkal fűszerezte meg a sztorit, hogy sorról-sorra érdemes volt tovább olvasni. Remek feldolgozása ez az elengedésnek. Gratulálok. 

Mint tavaszi zápor fűszere a földnek


Ezzel a novellával kissé bajban voltam bevallom, mert nem igazán érintett meg. Úgy éreztem, ez egy hosszabb történet első pár oldala, mikor felvezetjük a történetet, bemutatjuk a szereplőket és később érkezik a dráma, az izgalom. Sajnos ezen a novellán gyorsan túl tudtam lépni, pedig maga a történet izgalmas lehetett volna, hiszen a családi dráma mindig jó alap. 

Szerelmünk örök lángja


Ezt is egy átlagos szerelmi sztorinak könyveltem el, cseppet klisés jelenetekkel. Tudtam végül mi lesz belőle, és azt is mi miért történik. Nem igazán lepett meg. 

Játsszuk el!

Szintúgy egy teljesen kiszámítható történet volt számomra, elég gyorsan fel lehetett figyelni azokra a jelekre amik bemutatták a teljes végkimenetelt. Néhol ezért elmosolyodtam az abszurd jeleneteken. Összességében azonban, a mondani valóját tekintve szépen értelmezhető történetnek gondolom. 


A két kehely próbája


Mint már korábban is említettem, a pokoli történetek jobban megragadnak, talán az izgalmak miatt, illetve ha angyalokról van szó, mindig félek, hogy átmegy túlzottan vallásos irányba a történet, és azt egy idő után, ha erőteljesen van hangsúlyozva, nehezen tudom megemészteni. Ebben a sztoriban azonban nem volt hiba egyik részről sem. Izgalmas, jól felépített történet, pont annyi vallással és hittel.amennyi kell bele. 

OdOn 

Érdekes történet volt, bár elég tipikus jelenetekkel. Viszont ez nem vett el az élvezhetőségéből. Viszont a szerző korábbi írásait olvasva ez kicsit furcsán hatott nekem. Az előző világ jobban tatszett amit alkotott a könyvben. 


A lány aki kívánni sem mert

És a végére azért kapunk egy jókora gyomrost, csak hogy legyen min rágódni, miután letettük a könyvet. Az LMBTQ világa meglehetősen ismeretlen számomra, azonban azt már felfedeztem, hogy a férfi párokról szóló történetekhez valamiért sokkal bátrabban nyúlnak a szerzők, mint a női párosokhoz. Ezért is tartom kifejezetten különlegesnek a sztorit, arról nem is beszélve, hogy végig körbeöleli valami olyan sejtelmesség amit nem lehet megmagyarázni. Bevallom én féltem is egy kicsit. Vártam, hogy hol zúdít a nyakamba valami olyat amit nem biztos, hogy fel tudok dolgozni olyan könnyen. Hát, nem tudom ez bekövetkezett e vagy sem, még mindig kattog az agyam ezen a sztorin. De hát ilyennek kell lennie egy jó történetnek, nem? 




Náray Mia - Bíborfelhők Savaria felett

 Úgy kellett nekem ez a könyv, mint a levegő. Nem tudom igazán megmagyarázni mi is kötött ennyire hozzá, de teljesen a tudatomba férkőzött, és elnyelte minden gondolatom. 




303 februárjában tűz üt ki a nicomediai palotában. Másnap Diocletianus császár kiadja első keresztényüldöző rendeletét. Ezzel egy olyan lavina indul el, amely felforgatja az egész Római Birodalmat, így az éppen átalakulófélben lévő Pannonia Superior tartomány új polgári székhelyén, Savariában élő emberek mindennapjait is.
Ez a morális kérdéseket is feszegető, valós történelmi alapokon nyugvó regény lebilincselően korhű leírásokkal és izgalmas karakterek kalandjain keresztül mutatja be a kor társadalmi, gazdasági, jogi és vallási sajátosságait, különös hangsúlyt fektetve a korai keresztények életére, dilemmáira és félelmeire.


A kötetre és az írójára egy kedves szerző társam, Fayer Sándor hívta fel a figyelmem, és adta meg a lehetőséget úgymond, hogy olvashassam, amiért borzaszó hálás vagyok neki is, és Náray Miának is, hogy megtisztelt bizalmával és hallgatott Sándor ajánlására, miszerint keressen fel engem.  
Aki korábbról már ismer, az tudja, hogy sajnálatos módon, nekem meggyűlt a bajom anno az iskolában a történelemmel, így kicsit félve vettem a kezembe ezt a könyvet. Ironikus módon, a történelmet és magukat az eseményeket, a hozzájuk kapcsolódó elbeszéléseket nagyon szeretem, és szomjazom a tudást, hogy még jobban megismerhessem a régi korokat, mégis az iskolából bennem maradt, száraz, évszám magolós történelem órák még a mai napig meg tudnak ijeszteni és zavarba tudnak hozni ha erről kell beszélnem. Ilyen kettősséggel, és azzal az érzéssel veszek a kezembe egy ilyen könyvet, hogy görcsösen indulok neki és meg akarok jegyezni minden mozzanatot, mert később biztosan fontos jelentősége lesz, és ha egy évszámot eltévesztek már borul az egész sztori a fejemben. Kezdetben ezzel a görccsel olvastam, bár az igaz hogy a nevekkel olykor meggyűlt a bajom, hiszen hasonló csengésű, és különböző titulusban megnevezett személyekkel van tele a kötet, mégis miután engedett ez a kezdeti feszültség bennem, olyannyira magába szippantott a történet, hogy még mindig a hatása alatt vagyok.

 Talán amiatt is izgultam nagyon, mert tudtam, hogy a szerző mennyi kutatómunkát és energiát fektetett bele. Olyannyira lenyűgözött az igyekezet, amit ennek a könyvnek a tökéletesítésére fordított, hogy nagyon szerettem volna szeretni. De feleslegesen aggódtam, nem hogy szerettem, imádtam minden sorát, minden mondatát. 
Az utóbbi időben, inkább könnyedebb olvasmányaim voltak, javarészt a szórakoztató kategóriából, melyen annyira nem kellett gondolkodni, inkább csak érezni, megélni a pillanatokat. Talán ezért is esett ennyire jól ez a történet most, mert amellett hogy szórakoztatott, rengeteget tanított. Nem is értem, miért nem ilyen könyveket választanak a középiskolában kötelező olvasmányoknak. Magamból kiindulva, ha egy ilyen kötet kerül a kezembe anno, biztosan állíthatom, hogy sokkal nagyobb érdeklődéssel vetem bele magam a tanulásba, és még az évszámok sem zavartak volna. 
Innen szeretném halkan üzenni a oktatásban részt vevőknek, hogy a diákokkal igenis meg lehet szerettetni a tananyagot, és nem feltétlenül csak beléjük verni erőszakkal (szerencsére vannak ezen a nézőponton még tanárok, hálás köszönet nekik). Náray Mia ezt most megtette velem. 


Minden szereplőt megkedveltem, mindenkiben volt valami igazán szerethető. 
Az igazán nagy kedvencem azonban Nara és Rufus lett. Ők ketten voltak azok a karakterek akiknek minden mozzanata bele ivódott az agyamba, és akár órákat is tudtam gondolkodni rajtuk. Érdekes volt olvasni az akkori szokásokról, meggyőződésekről és félelmetes mennyire természetes volt anno a rabszolgatartás és hogy az ember maga egy másik, egy feljebb valónak a tulajdona legyen. 


Minden benne van ebben a könyvben amit csak egy jó történettől elvárok. Szerelem, csalódás, keserűség, bánat, öröm, titkok és igazságok. Harc az igazságért, küzdelem a hazugságban, s végül egy olyan végkifejlett mely az után sem hagy nyugodni, hogy becsuktad a könyvet. 
Biztos vagyok benne, hogy számomra ez a könyv nem egyszer olvasós lesz. Elő fogom még venni, és újra átélni mindazt amit ad és amit elvesz. Tanulni belőle, megérteni és nem érteni. Mert tudom, hogy van ami felett átsiklottam, és tudom, hogy több olvasás után, többet fog adni. 


Köszönöm még egyszer a lehetőséget. És hogy kiknek ajánlom ezt a könyvet? Neked! Mindenkinek! 
A szerzőnek meg csak annyit üzenek, hogy haladjon tovább ezen az úton, mert én még nagyon sok ilyen remek történetet akarok olvasni tőle. 






Bauer Barbara - A fekete rózsa



FÜLSZÖVEG:

Azt ​mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végébe ültetve. Vajon egyszer megtudja majd, milyen is a színe valójában?

Anna, vagy ahogy a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen a szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért is, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi.

Andris felmenői – szíjgyártók és borászok – a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nemcsak az van benne, aki készítette, de az is, aki issza. Talán még a jövendőt is meglátja, aki kortyol belőle. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy ezért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret?

A háború, az utána következő politikai változások, a kitelepítések a falu és Annus életét is fenekestül felforgatják. Az egyedül maradt lány felköltözik a szőlőhegyre, a Vénemberhez, abban reménykedve, hogy Andris visszatér. Ám szerelme helyett valaki más érkezik, és Annust minden korábbinál nagyobb próbatétel várja. Vajon lesz elég ereje és bátorsága legyőzni a kishitűséget, a reménytelenséget, sőt még a halált is? Megőrizni a szerelmet, megfejteni a fekete rózsa és a Vénember különleges borának a titkát?

Bauer Barbara legújabb, személyes élmények és érzések ihlette, mélyen átélt regénye egy sorsfordító, családokat szétszakító, fájdalmas történelmi korszak, egy sorozatos tragédiákat elszenvedő, de élni akaró falu és egy igaz szerelem hiteles, megrendítő története.

..............................

Körülöttünk háború dúl, a nevetést elnyomja a fegyverek hangja, a szeretetet a gyűlölet, a hitet az erőszak. Hát milyen világ ez?

RECENZIÓ:

A fekete rózsa nem egy könnyű olvasmány. Nem lehet, és nem is szabad gyorsan haladni vele, a sorait ízlelgetni kell, átgondolni, érezni. Annak ellenére, hogy egy átlagos hosszúságú könyvről van szó, én majdnem egy hétig olvastam, mert néha már sok volt, le kellett tennem egy kicsit, és hagyni ülepedni.

Tegnap még a pajta mögött játszottunk, futottunk, vödörrel locsoltuk egymást. Önfeledtek lehettünk, boldog gyerekek, ma pedig, egy hír hallatán, minden megváltozott.
Felnőttünk.

A fekete rózsát az élet írta. A könyv végén a köszönetnyilvánításban olvasható, hogy az írónő az etyekiek elbeszéléseiből és a saját tapasztalataiból, családi történeteiből ollózta össze, alkotta meg a regényt. Nagyon sok mindenről mesél nekünk: háborúról, gyűlöletkeltésről, elnyomásról, tehetetlenségről, szerelemről, életről és halálról, ígéretről, megannyi érzelemről. A könyvben bölcsesség követ bölcsességet, általuk generációk történeteit ismerhetjük meg a második világháború előtti, alatti és utáni időszakból, emellett magunkról és Az Emberről is tanulhatunk.

Mindig azt hisszük, hogy nem történhet meg, aztán végignézzük, ahogy mások ott állnak a halálsoron, vonulnak a halálmenetben, és még mindig nem hisszük el, hogy a következőben már mi is ott lehetünk. Más eszme mögött felsorakoztatva, más ideológia mentén.

A regény sablonkarakterekkel dolgozik, és pont ez benne a jó. Ezzel is univerzálissá teszi szereplőinek érzelmeit, gondolatait problémáit; ahogy az írónő írja az utószóban: „… hisz mindenhol van egy öreg templom, régi iskola, rétest sütő nagymama. Mindenhol jelen volt a történelem, pusztított vihar és szólt a harang”. Főszereplőnk, Annus, egyes szám első személyben meséli el életét kiskorától fiatal felnőtt koráig bezárólag, egy gyermeki szerelemtől kezdve egy örökké tartó ígéret beteljesüléséig.

Éppen újra fellendült a karja, amikor elkaptam a markában lévő vékony bőrdarabot, a kezemre tekertem, és odahúztam vele magamhoz. Nem állt ellen. A közénk szorult satu sem akadályozta meg, hogy a benne feszülő indulat és a bennem tomboló szenvedély egymásra találjon.

Annus kiskorában szerelmes lesz egy fiúba, és ez a szerelem az évekkel egyre erősebbé válik. Azonban Magyarország belép a második világháborúba, Annus szerelme, Andris megkapja a behívóját, és a két szerelmesnek el kell válnia egymástól. A gyermeki, majd az elsöprő szerelem néhány jelenetét követően elérkezik a búcsú ideje, majd a könyv középső és leghosszabb része a várakozásról, az ígéretről szól, illetve arról, hogy hogyan vészeli át Annus és családja a háborús időszakot. A legvégén pedig vagy megtörténik Andris visszatérése, vagy sem, ezt nem árulom el.

Tudod, ha belépünk a körülöttünk dúló háborúba, akkor nem én döntöm el, hogy megyek vagy sem. Ezt tudnod kell. Hidd el, a férfiak nem ostobák, nem akarnak fegyvert fogni. De ha meg kell védeni az országot, benne a családjainkat, akkor ott a helyünk, ez nem kérdés.

A regény egy olyan időutazás, aminek segítségével az 1930-as, de inkább 40-es évek emberének hétköznapjaiba nyerünk betekintést. Követjük őket a pincébe a bombázások alkalmával, a boltba fejadagért menet, de egészen a borsópucolásig vagy répahámozásig a leveshez. Különösen tetszett, hogy olyan praktikákról is olvashattam, amiket az asszonyok kénytelek voltak feltalálni annak érdekében, hogy az ínséges időkben is tudjanak ételt biztosítani a családjuknak. A kedvencem talán az újságpapírra kent rántás volt, amit csak fel kellett önteni forró vízzel, és használhatóvá vált. De az egész titkos láda a padláson, ami tele volt hasonlóan szemfülesen elrejtett étellel, lenyűgözött. Történelemből tanultam arról, hogy a földbe ástak el ételt a háború idején, hogy ne kelljen beszolgáltatni, de itt olyan dolgokról is olvashattam, amik nem lelhetőek fel a történelemkönyvekben, és ez tette számomra igazán különlegessé és élővé a történetet. Akik pedig megélték ezeket az időket, azoknak ez a könyv emlék, ami fölött lehet sírni vagy mosolyogni.

Igazságtalan ítéletek. Értelmetlen háborúk. Hát nem tanulunk? Újra és újra hatalomra jut az önkény, eltorzítva mindazt, ami valaha igaz volt, megtagadva a valóságot, eltiporva a jóságot. Félelmet ébreszt, ellenségességet szít, gyűlöletet kelt.
Gyanakvóvá teszi a világot.

A Vénember, Andris nagypapája személyében, de leginkább az ő különleges borán keresztül egy misztikus szál is került a történetbe. A Vénember remeteként él a hegyen (dombon), és hatalmas szeretettel műveli a szőlőjét. Olyan bort tud készíteni, amihez hasonló nem létezik, szinte mágikus erővel bír. Miután Annus megkóstolja, homályos képeket lát a jövőből. A háború végeztével felköltözik a hegyre a Vénemberhez, hogy ott várja vissza Andrist, mert még akkor is várja, mikor megrendül a hite abban, hogy valaha hazatér. A természettel összhangban műveli a szőlőt, közben megfejti a fekete rózsa és a Vénember különleges borának rejtélyét is, és annak mintájára elkészíti a saját borát, amibe beleönti önmagát, a szeretetet és az ígéretet is.

Ha valamire szükséged van, azt megtalálod. Odavezet az utad […]

Azoknak ajánlom A fekete rózsát, akik szeretnének elmerülni egy korszakban, érzelmekben és leírásokban. Akiket érdekel, milyen nyomot hagy a háború az emberekben, akik inkább lélektani mint kalandregényre vágynak. Akciódús, fordulatos cselekményre ne számítson az olvasó, itt máson van a hangsúly: a gondolatokon és az érzelmeken.