Csernovszki-Nagy Alexandra - Lina múltja

 Fülszöveg:

„A szív elhatározza, hogy nem érez többé, az ész eldönti, hogy nem hisz többé, s erre jön valaki, aki felforgatja az egész világunkat.”

1867.

Gyarmaty Karolina a kor szokásaitól eltérően, már-már vénlányként megpecsételve megy feleségül az ellenállhatatlanul jóképű Végváry Gyulához. Nagynénje, aki fiatalkorától kezdve neveli őt, ellenére van a frigynek, de a szerelmes lány nem hallgat a józan észre. Ahogy halad előre az idő, Lina rájön arra, hogy a férje nem az, akire oly sokáig várt és vágyott. Rosszabb annál.

1870.

Lina bizalmatlan és sebezhető, amikor legjobb barátnője családjához költözik. Eltökélt szándéka, hogy újra felépíti önmagát, és megtanul bízni az emberekben.

Hamarosan betoppan az életébe Márton, a Lévay család legmagánakvalóbb tagja, akibe talán bele is tudna szeretni. De lehet-e erre esélye egy olyan múlttal, amilyen neki adatott?

Megérkezése után nem sokkal a ház közelében egy holttestet találnak, és lassan világossá válik, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát. Lina hiába hagyta maga mögött a múltját, a rémálom az új házban, az új emberek között is folytatódik. Megkezdődik a nyomozás, melyben a tét nem kevés: Lina élete.

Mindeközben szépen lassan feltárul előttünk egy kezdetektől halálra ítélt házasság történetének első éve.

Recenzió:

Csernovszki-Nagy Alexandra regényének az első, 2019-es kiadását olvastam, ami a Garbo Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet igen rövid, ezért akik a rövidebb történeteket szeretik, azoknak tökéletes, de akik úgy gondolnák, hogy egy ilyen rövid történetbe nem érdemes belekezdeni, azoknak felhívom a figyelmét, hogy ne kövesennek el hatalmas hibát! A Lina múltja igazán fordulatos és akciódús krimi, feszültség vibrál szinte minden oldalán, olyannyira letehetelen, hogy pár óra alatt kiolvastam.

Minden megvan benne, ami egy jó krimihez kell: fokozatosan adagolt információk, amelyek végig fenntartják a figyelmet; hátborzongató jelenetek, amikor a főhős közvetlen életveszélybe kerül; fenyegető üzenetek egy ismeretlentől; családi titkok; holttestek stb stb.

Nagyon tetszett, hogy két szálon futott a történet: az egyik a múltban, 1867-68-ban, amikor Lina rettenetes házasságát ismerhettük meg, a másik a „jelenben”, 1870-ben, mikor Lina a férje halála után új életet kezd legjobb barátnője családjában. Azaz új életet kezdene, mert kísérti a múlt, mintha a férje még a halála után is képes lenne megkeseríteni az életét. Különféle titkos üzenetek, jelek várják időről időre a szobájában, melyek egyre hátborzongatóbbá válnak, így nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki áll a szörnyű tettek mögött. Ebben segítségére van a család egyik tagja, Márton, egy rendkívül kedves, szimpatikus, és jóképű fiatalember. Titokban nyomozásba kezdenek.

A családban a múltban is történtek rejtélyes halálesetek, mielőtt még Lina odakerült volna, de a megjelenésével folytatódnak a gyilkosságok, hamarosan egy hullát mos ki a megáradt víz a talajból a ház közelében. Katalin, annak a nőnek a húga, aki befogadta Linát, úgy tűnik, hogy nagyon is sok mindent tud a halálesetekről, de nem hajlandó semmit elárulni, csupán nyomatékosan figyelmezteti Linát, hogy jobban tenné, ha elmenekülne a házból, mert ott nincs biztonságban.

A regény remekül ábrázolja a 19. századi férfi-nő viszonyokat, és a nemekről való gondolkodást. A történetben többször határozottan kijelentik, hogy a férfi dolga a gondolkodás, a politizálás, a család fenntartása, a nő helye pedig otthon van, az, hogy egyetemi tanulmányokat kezdjen, egyenesen nevetséges, lehetőleg ne is olvasson, mert tudományosan bizonyított (!), hogy a gondolkodás olyan hatással van a női testre, ami megnehezíti a gyerekszülést. És ugyebár mi lehetne fontosabb egy nőben, mint annak a lehetősége, hogy gyermeket szüljön?

Lina nyíltan és homlokegyenest nekimegy ezeknek a nézeteknek, helyet követel a gondolatainak, a tetteinek. Hisz önmagában, még azután is, hogy egy igen durva, bántalmazó kapcsolatból lépett ki nem is olyan régen, azzal, hogy a férje meghalt. Gyula szörnyen bánt vele, testileg és lelkileg is bántalmazta, és ez azért fájt Linának még jobban, mert ő a kapcsolatuk elején még fülig szerelmes volt a férfiba. Most mégis megállíthatatlanul tör előre a célja eléréséért, azaz, hogy felfedje annak a személynek a kilétét, aki veszélyes játékot űz vele. Márton, hű társa a nyomozásban, azon kevesek egyike, akiben feltétlenül megbízik. De a gyilkos és/vagy az ő fenyegetője valószínűleg a ház népéből való. Ki árulta el?

Kinek fog tetszeni?
- Annak, aki szereti a romantikus krimit;
- akinek tetszett az Ambrózy báró esetei sorozat;
- aki egy izgalmas, fordulatos krimire vágyik;
- aki szereti az erős női karaktereket.

Ferenc K. Zoltán - Az ördög evangéliuma

Teljes hírzárlatot rendeltek el! Soha, sehol, senki sem fog írni erről, mert ez nem történik meg! Nem fér bele az állam rendjébe egy sorozatgyilkosság! 

Fülszöveg

1963 ​tavaszán Budapest lakossága nyugodtan készülhetett a felszabadulás ünnepére. Az utcákon rend volt és fegyelem, a gyárakban munka, otthon pedig család és étel várta az embereket. Senki sem hitte volna, hogy a városban szörnyű gyilkosság történhet. Egy megcsonkított nő holttestére bukkannak, körülötte pedig vérrel festett szimbólumokra. A párt azonnali hírzárlatot rendel el, az ügyet pedig két veterán nyomozóra Benkő Miklósra és Fehér Zoltánra bízzák. Eközben Fehér Zoltán felesége Zsuzsanna, a Magyar Nemzet újságírója titokban nyomozni kezd, hogy megtalálja az elkövetőt, ám hamar rá kell döbbennie, hogy ezúttal nem egy elszigetelt esetről van szó, hanem olyasmiről, ami a kommunista paradicsomban nem történhet meg: egy rituális gyilkosságsorozatról. Az események forgatagában mindenkiben ugyanaz a kérdés merül fel. Ki fog végezni velük előbb, az állam vagy a gyilkos?

Egy rituális gyilkosságsorozat története a kora Kádár-korszakból, ahol mindenkinek súlyos titkai vannak, ahol mindenki fél igazat mondani és ahol nem minden fohász az Úrhoz szól…

...

A történetben két családot ismerünk meg a Kádár-korszakban, a gyilkossági ügyben nyomozó Fehér Zoltán és Benkő Miklós családjait. Zoltánnak van egy kisfia és felesége, akit mind a ketten rajongásig szeretnek. Miklós két feleségét is elveszítette a háborús időkben, most idős édesanyjával él, és két gyermekével, a fiatal felnőtt Tímeával és a kis Gergővel. A két család közt szoros a kötelék, Tímea gyakran vigyáz az öccsére és Zoltán kisfiára, Tamásra. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor Gábor megjelenik a történetben. Tímeával két éve együtt vannak, és néhány más fiatallal együtt egy Horthy-kört alapítottak. Amikor a felszabadulás ünnepén a Horthy-kör egy látványos rendszerellenes eseményt produkál, a fiatalokra akasztás vár. Miklós rendőri befolyása révén kihúzza a lányát a bajból, Gábort pedig Zoltán veszi a szárnyai alá. Így hamarosan hárman (Zoltán, Miklós, Gábor) kapják meg a feladatot, hogy találják meg egy igen felkavaró rituális gyilkosság elkövetőjét, méghozzá egy héten belül, mert ebben az országban, ebben a rendszerben nem fordulhat elő gyilkosság, brutális kegyetlenséggel elvégzett rituális sorozatgyilkosság pedig abszolút lehetetlen.

Zoltán és Gábor között eleinte nagy a feszültség, a fiú előbb halna meg, mint hogy kiszolgálja a Kádár-rendszert, ahogy Zoltán teszi. Azonban Zoltán ráébreszti, hogy a halála teljesen értelmetlen lenne, semmin sem változtatna, és a történet során Gábor lassan azt is megérti, Zoltánnak fel kellett adnia az elveit, hogy mentse a saját és családja életét. Már így is túl sokat veszített. Gábor az a szereplő, aki a legnagyobb karakterfejlődésen megy keresztül, sok mindent megért nézetekről és elvekről, a rendszerek működéséről, és szépen lassan felnőtté érik a történet során.

Érdekes arról olvasni, hogy a fiatalok milyen határozottan, ugyanakkor meggondolatlanul ragaszkodnak a régi Horthy-rendszerhez, míg az idősebbek, akik megélték a háborút és a rendszerváltást, egyrészt mennyi mindent és mindenkit elveszítettek, másrészt hogy voltak kénytelenek feladni az elveiket az életükért cserébe. Most pedig mennyire haszontalannak, kiöregedettnek érzik magukat. Zoltán és felesége, Zsuzsa többször beszélgetnek arról, hogy egész addigi életükben mennyire aktívak voltak, és mennyire fontos volt, amit csináltak, most azonban csak látszatügyekkel, látszatproblémákkal foglalkoznak mind a rendőrségnél, mind az újságnál. Zsuzsannát ez is vezeti oda, hogy titokban nyomozni kezdjen a gyilkos után, előtör régi oknyomozó újságíró énje. A nő nagyon bátor, tettei figyelemreméltóak, de meggondolatlanok is, nyomozásával ugyanis életveszélybe kerül.

A könyv cselekménye aprólékosan kidolgozott, izgalmas, fordulatos. A nyomozás, a sorozatgyilkos felkutatása Zsuzsa és Zoltánék párhuzamos szálaival remekül felépített, az olvasóban egyre fokozódik az izgalom, ahogy a nyomozók közelebb kerülnek a gyilkoshoz. A döntő fordulat nekem teljes meglepődést okozott, nem tudtam magamtól rájönni, hogy ki a gyilkos, mert az író olyan ügyesen és olyan apró nyomokat hintett el a történetben. Ám utólag visszagondolva logikussá és érthetővé vált minden mozzanat, ami a gyilkosra utalt.

A regény közegét fantasztikusan festette meg a szerző. Közelről láthatjuk a Kádár-rendszerben élő emberek hétköznapjait, problémáit, kihívásait, mely utóbbiból nem volt kevés. Egy olyan korról beszélünk, ahol folyamatos az életveszély, és minden túlzás nélkül egy rossz szó vagy mozdulat börtönt, kínzást vagy kivégzést hoz magával. Ahol a rendszer nem ismer kegyelmet. Ahol mindenki arcok mögé rejtőzik, hogy védje önmagát, családját, és ahol pusztán ennyin múlik egy élet:

Azt mondtam, kivésés, maga ostoba, nem azt, hogy kivégzés! […] Nem érdekel, hogy maga nagyothall! Akkor ne a süket fülére rakja a kagylót, az isten verje meg!

A regény Márai egyik híres versére is rájátszik az alábbi sorral:

Ez a világ a tehetségtelenek aranykora volt, ahol a szorgalom, a tisztesség és a becsület üldözendővé vált.

Hogyan boldogul a tisztességes ember ebben a világban? Hogyan képes elfogadni, hogy életében több rendszert is ki kell szolgálnia, olyanokat, melyek ellen korábban a vérét adta egy szabad hazáért és a szerettei életéért?

– Szégyellem, hogy őket szolgálom – hajtotta le a fejét Zoltán.

– Nem őket szolgálod. Hanem a hazádat és a családodat.

Ilyen, és hasonló kérdésekkel is foglalkozik a könyv, olyan morális dilemmákkal, melyek szépen lassan felőrlik egy ember lelkét.

Az ördög evangéliumában az a leghátborzongatóbb, hogy az érzékletes leírásokkal bemutatott brutális rituális sorozatgyilkosság messze nem indokolatlan vérengzés, hanem a kifosztott, meggyalázott emberi elme és lélek olyan megnyilvánulása, amely képes igazolni önmagát. Azaz a történet antagonistája, a sorozatgyilkos, jogosnak érzi több tucat lány megkínzását és meggyilkolását, mert az ördöggel szövetségre lépve kíván visszatalálni belső békéjéhez.

Soha nem érdekelt mások fájdalma. Elég volt együtt élnem a sajátommal.

A karakterek egytől egyig szerethetőek, részletesen kidolgozottak, valóban izgul értük az olvasó, a korfestés hibátlan, humorból sincs hiány, és az emberi lélek olyan mélységeit tárja fel a regény, ami egészen hátborzongató.

Azoknak ajánlom az ördög evangéliumát,

- akik kedvelik a horrorisztikus 18+-os jelenetektől való borzongást;

- akik szeretnének egy izgalmas, fordulatos krimit olvasni;

- akik szeretik a lélektani regényeket;

- akik szívesen olvasnának a Kádár-korszak mindennapjairól;

- akiket érdekelnek a rituális gyilkosságot megjelenítő könyvek.

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió, Pál Babette - Szökés

 

Sziasztok!

Ma egy igaz történet alapján íródott könyvről osztom meg veletek a véleményemet:

Pál Babette – Szökés

Fülszöveg:

IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Egy sötét diktatúra,
amelyben tilos ellenszegülni,
különben elenyészel.
Emily mégis megkísérli a lehetetlent,
hogy beteljesítse szerelme
hőn áhított álmát.
Megéri szembeszállni az országot védő
őrszemekkel egy olyan férfi kedvéért, akit az első perctől kezdve lefizettek?
Van rá esély, hogy a szeretetlensége újult
fordulatot vegyen?
Vajon kinek az illúziói teljesülnek?

A borítóról:

Egyszerűsége mellett az egyik legkifejezőbb borító, amire leginkább csak a könyv végére jöhet rá az olvasó. Mindenesetre nekem már olvasás előtt is nagyon tetszett.

Egy nagyravágyó anya, és az országot sújtó diktatúra által szétzilált, „tönkrement” család története.

A sztori az 1980-as években játszódik, de írónőnk közlése nélkül a könyv világát/hangulatát megalapozó konkrét helyet illetőleg csak találgathatunk, hogy pontosan hol.

Azt gondolom, hogy hogyha tudom, hogy hol játszódik a sztori, jobban bele tudtam volna képzelni/élni magamat. Ez eleinte kicsit zavart is, bár ha úgy vesszük, másrészről emiatt érdekesebb is volt. Hogy ez volt-e a cél, s emiatt nem lettünk ebbe „beavatva”, vagy csak bizalmasan kellett kezelnie ezt az infót az írónőnek, nem tudom. De jól megoldotta, és végül is enélkül is érthető, s átérezhető volt a történet.

Babette váltott szemszögekből íródott regényében több akkori személy szemén keresztül láthatjuk az akkori világot, több gondolkodásmóddal és többféle érzéssel, értékrenddel bíró, és más-más mozgatórugóval rendelkező karakterek „mesélik” el az általuk vélt- és megélt gondolataikat. 

Legfőbb főszereplőnk Emily, egy nagyon naív, szerethető, de a családja által mégsem szeretett, kedves és szép lány, aki a felnőtté válás küszöbén áll. Anyja már a születésétől kezdve elutasítja, s kb szolgaként tekint rá. Apja bár szereti, saját problémái miatt mégsem foglalkozik vele. A bátyja pedig az anyjuk példáját követve nagyravágyó, önző, kapzsi, és pénzsóvár lett, s ebből adódóan ő is elfordult, eltávolodott tőle.

Viszont abban a pillanatban, mikor megpillantotta Johnt, az élete megváltozott. 

Egy minden nehézség ellenére kitartó kapcsolat bontakozik ki közöttük, amit a szerelem, a bizalom, a hűség és az önzetlenség tesz elszakíthatatlanná. 

De a legnagyobb megmérettetéseket talán nem is az országuk sötét diktatúrája méri rájuk, hanem Emily édesanyja, Donna. 

Egy nő, aki érdekből házasodott, és ha MINDEN az övé lehetne, az sem lenne neki elég. Egy nő, aki a saját lányát képes kisemmizni, fenyegetni, az őrszemek elé vetni. Egy nő, aki némi plusz „előjog” reményében simán odaadja magát egy befolyásos embernek, úgy, ott, és akkor, amikor akarja. Egy nő, aki ahelyett, hogy a saját házasságát tenné rendbe, másét akarná tönkrevágni.

A nő, akiről én azt gondolnám, soha nem tanúsítana megbánást a tettei iránt, olyan szinten velejéig romlott. – Vagy mégsem?

Írónőnk regénye egyszerűen megfogalmazott, de annál bonyolultabb történetet mesél el, tele titkokkal, ármánnyal, gátlástalansággal, és egy jobb élet utáni vággyal.

Az írásmódja pedig egészen lényegre törő. Ami... igazából nem ment a történet, s e könyv rovására, de személy szerint én nem bántam volna, ha inkább 2-3 kötetben olvashattam volna, és sokkal jobban részletezve, kibontva. Mert bizony, azok a részek, amik kitehettek volna még vagy plusz 200-200 oldalt külön-külön, csak 1-2 oldalt kaptak. Ilyen volt pl John és Emily kapcsolatának elmélyülése, azaz az, hogy miként ismerkedtek meg.

Ez a rész kb úgy van leírva, hogy Emily velük (a bátyjával és annak haverjaival) tartott egy nyaralásra, ahol jobban megismerhették egymást, sokat beszélgettek, nevettek, aztán hoppá, már össze is jöttek. Ennyi. Megtudjuk, hogy ez történt, de hogy hogyan, azt nem, mivel annak a nyaralásnak, annak a környezetnek, annak a sok beszélgetésnek és nevetésnek nem lehettünk a „részesei”. 

Ez jó hír a kevésbé romantikus olvasóknak, ezért ők betudhatják az írónő lényegretörőségének. Viszont akiket meg érdekelt volna, azokban hiányérzetet okozhatott, és simán írhatják a felületesség számlájára. Nos, bárki-bárhogy veszi, ez van, ezt „kell” szeretni.

Nekem furcsa volt, és bevallom, eleinte volt is némi meglepett pislogásom az ilyen eseteknél, de végülis... tetszett!

Ahogy a hatalmas csavarok is! Szuperek voltak, nagyon szépen felépítve, majd lebontva!

A drámaibb részek pedig a rövid terjedelmük ellenére is megérintettek, és a Donnás fejezetek, amiket leginkább az aljasság, a kicsinyesség és a rosszindulat jellemzett, hipp-hopp el tudott borzasztani, nem volt ott sem szükség sok-sok oldalnyi iszapra, hogy fullasztó legyen. – És ezek miatt is vagyok azon a véleményen, hogy Babette lényegretörősége nem ment a sztori rovására. És így azok is a részesévé válhatnak, akik nem csípik a több száz oldalas trilógiákat...

Örülök neked, Babette, és nagyon köszönöm, hogy megosztottad Emilyék történetét velünk, olvasókkal!

Szerintem ez egy nagyszerű kezdete írói pályádnak, és még nagyon sok sikert kívánok a továbbiakhoz!

Szeretettel:

E.Klaudia

A képekről:

Fotó: Pásztor Digi Gábor 

( GP Photography Gabor Pasztor )

Smink: Sóvári Dóra

Gregus Gábor - Megjelöltek

Másnap is hideg, csípős idő volt. Az örök ősz birodalma. Messzi gyárkéményekből fehér füst fodrozódott és veszett bele az égbolt szürkéjébe. Egy csöves cigit kért Szikrától, aki nem tudott adni, így sajnálkozva állt tovább. A koszos fickó vállat vont, majd nagyot húzott a kezében lévő üvegből.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a könyv. Az ábrázolt világ nyomasztó szürkeségét tökéletesen jellemzi a fenti pár sor, de ez a szürkeség egy percre sem untat; mert a hétköznapi ember életének szürke hétköznapjait és küzdelmeit tárja az olvasó elé, azaz felismerjük benne önmagunkat, rólunk szól. A szereplők bármelyike lehetnél te is és én is, azokban az időszakokban, amikor eluralkodik rajtunk a fásultság, az „örök ősz birodalma”, ahogy az író nevezi. Mind ismerjük azt az érzést, amikor folyton szürke fölöttünk az ég, az összes ember közömbösnek tűnik körülöttünk, a napok egyformák, mégis (vagy pont ezért?) minden nap egy küzdelem. A szereplők időről időre felteszik az élet nagy kérdéseit, és lényeges megállapításokat tesznek életről, halálról, célokról. A könyv talán legfontosabb kérdése, hogy mi az élet értelme, mi az, amiért érdemes küzdeni. Úgy gondolom, hogy egy kielégítő, mégis igazán egyszerű választ ad erre a regény.

Tudod, láttam birodalmakat létrejönni. És láttam ugyanezeket a birodalmakat elporladni pillanatok alatt. Ismertem milliónyi embert, és tudod mire jöttem rá? Az emberek mindig ugyanazok. Nem változnak. Senki és semmi nem változik.

Egy szürke város szélén bizonyos időközönként összejön egy csapat ember. Mindegyikük különleges, mert egy spirál jelet hordanak a testükön, ami azt jelzi, hogy kiválasztottak. A megadott időben kiállnak egymás ellen pisztolypárbajban, és aki nyer, azaz aki életben marad, megkapja a legyőzött fél életét, és meghosszabbodik a sajátja. Emellett elpusztíthatatlanok, csupán az Öregtől, a ceremóniamestertől kapott pisztolyokkal lehet őket megölni. Bárki bárkit kihívhat, de a kihívást nem lehet sem visszavonni, sem elutasítani. Ölniük kell az életben maradásért, a hosszú életért, de emellett bármikor kiszállhatnak azzal, hogy soha többé nem mennek el a párbaj helyszínére. Ekkor szépen lassan megöregszenek, és végül meghalnak. Vannak, akik így döntenek, vannak, akik soha el sem jönnek, pedig megjelenik rajtuk a jel. De vannak olyanok is, akik nem akarják feladni a hosszú életet. És vannak, akik nem merik. Egy átlagos emberért a halál egyszer eljön. Általában tragikumként éljük meg, hogy nem tudjuk, ez mikor történik meg. De vajon nem rémisztőbb az, ha nekünk kell döntenünk, és önként elhagynunk az életet? Képesek lennénk rá?

Miközben Szikrát a jutalomként kapott energia járta át, mérhetetlen keserűség szállta meg. Egy újabb életet oltott ki. Nem akarta. Vagy mégis? Csupán életösztöne védte meg? Érdemes-e egyáltalán ezen gondolkozni? Biztos volt benne, hogy ezúttal lassabban csinálta, mint ahogy képes lett volna rá. Sajnálta a srácot, de fel tudta volna áldozni magát emiatt? A válasz „nem” volt, hiszen győzedelmeskedett, de mennyi része volt ebben a biológiai parancsnak, és mennyi tudatos énjének? Eljuthat addig a pontig, amikor készakarva választja a halált?

Semmi sem olyan biztos, mint a halál […] És semmi nem olyan bizonytalan, mint az, hogy mikor jön el értünk.

A Megjelöltek fontos kérdéseket tesz fel életről, halálról, küzdelemről és célokról, ezért úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kellene ismernie. Felnyitja a szemet, és megnyugtatja a lelket. Garantáltan mindenki több lesz azután, hogy elolvasta.

S. A. Locryn - Gyufaláng

Azt mondják, időzíteni tudni kell. Nos, én időzítettem. Életem első LMBTQ regényét ebben a zűrzavarban olvastam, bár mikor belefogtam, még nem is tudtunk, mi vár ránk ilyen szempontból. Mindenesetre eleget teszek a törvénynek, és felhívom minden olvasó figyelmét, hogy a kötet témája 18 éven aluliak számára csak szülői engedély mellett ajánlott, így megkérném a kiskorú olvasókat, konzultáljanak szüleikkel, hogy ez a kötet valóban megfelel-e az általuk alkotott nézetek elfogadásához és csak ezután olvassák el az erről szóló véleményemet és a kötetet magát. 

Na, most hogy végigmentünk (ezen az abszurd) procedúrán, bele is kezdenék magába a véleménynyilvánításba.

A kötet a szerző jóvoltából került hozzám, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. Nem szoktam első mondatokkal kezdeni az értékeléseket, de ezt egyszerűen nem tudtam magam mögött hagyni. Pláne azt a tényt, hogy mikor a szerző leírta ezt a mondatot, még sejtelme sem volt arról, mennyire realisztikus és egyben provokatív lesz majd egyszer. A történet 1945. 04. 24-én kezdődik, a prológusban egy külső szemlélő kezd bele egy rövidke tényfeltárásba Szép Tamás őrmesterről és Nemessy Sándor századosról. Ezután kezdődik a váltott szemszögű történetmesélés, amiben hol az őrmester, hol pedig a százados szemén át kísérhetjük végig az események alakulását. 

Az egész kötet aprólékosan ki van dolgozva, néha azt éreztem, már túlságosan is belemegy a részletekbe, de aztán minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy minden apró részletnek megvan a maga jelentősége. Nem egy egyszerű tiltott szerelmi történetről van szó egy olyan világban, ahol főbenjáró bűn volt a másság, hanem egy mély érzésekkel és küzdelmekkel tarkított, misztikus elemekkel színesített izgalmas történetet kaphat az olvasó azáltal, hogy a kezébe veszi a kötetet.

Nem fogok hazudni, számomra ez volt az első ilyen témájú történet, kissé furcsán éreztem magam olvasás közben, de ez semmiképpen sem a szerző vagy a történet hibája. Nyilván, mint oly sok olvasó, én is a ,,standardnak" titulált férfi-nő kapcsolatokhoz vagyok szokva egy regényben, de mindenképpen fontosnak tartom, hogy kapjunk egy kis rálátást a másik oldalra is. Hiszem, hogy a szerelem az szerelem, és nem lehet kategorizálni. Egyszer egy népszerű tévéfilm sorozatban hangzott el az a mondat (nem teszem idézőjelbe, mert nem vagyok biztos benne, hogy szó szerint idézem): lehet, hogy nem értem, de meg ne próbálj más lenni, mint amit a szíved diktál. 

Én hiszek ebben a mondatban, és abban is, hogy ha ezt mindenki mérlegeli, egy jobb világgá válik a társadalmunk. Nem mondom, hogy mostantól falni fogom az LMBTQ könyveket (ha egyáltalán lesz lehetőségem rá), mert nem kifejezetten tudtam magam annyira beleképzelni a szereplők helyzetébe mint amennyire amúgy szoktam az olvasmányaim során. De külső szemlélőként, ahogy végigpörgettem az eseményeket, a karakterekkel együtt izgultam, féltem, sőt olykor rettegtem és örültem is. 

Van szerencsém egy hangyányit ismerni a szerzőt, és tudni róla pár dolgot, de ha ez a tudás nem is lenne a birtokomba, akkor is teljesen egyértelmű lenne számomra, hogy imádja a macskákat, hiszen egy kis négylábút helyezett a középpontba, de olyan szinten, hogy az olvasónak meghagyta, ahogy ő nevezte, ,,szörnyeteg" szerepének kialakítását. Villámhárító, menedék, megnyugvás, ragaszkodás... Szörnyeteg szerepe sok minden volt, mégis elrejtette őt a sorok között. 

Magát a háborús szerelmi történetet körbefonja egy misztikus szál, mellyel Szép Tamást ruházták fel. Ez bevallom, egy cseppet homályos volt számomra, itt egy kicsit túl rejtélyesre volt véve a történetmesélés. Örültem volna, ha a végén határozottabban fény derül Tünde és a hozzá hasonló szereplők kilétére. Tünde egyébként nekem abszolút kedvenc karakter lett. Lehet őrült vagyok, de megjelenésével felpezsdítette az egész történetet és adott neki egy olyan pluszt, ami nekem kifejezetten jól esett. 

Másik kedvenc karakterem Emil-Ferenc, mikor hogy hívják. Szeretem az ilyen kis dörzsölt, jólelkű karaktereket, akik bár a törvény ellen mennek (kérdés az helyes-e), de mindent puszta jószándékból tesznek, s hatalmukat, tudásukat a segítségnyújtás oltárán áldozzák fel.

A vége is kifejezetten tetszett, végül mindenki megkapta azt a lehetséges jövőt, ami a legjobb volt a számára. S hogy ezt miért így fogalmazom? Olvassátok el és megtudjátok. Mert van, amin nem lehet változtatni, de a jövőnek mindig vannak lehetséges változatai, s nekünk pedig halandóként is megvan a lehetőségünk arra, hogy a számunkra a legmegfelelőbbet válasszuk ki ezek közül. 

S.A.Locryn olvasói kerekasztal

Blog

É.Tóth Judit - bőréhség

 

„egymásra pakoltunk mindent –

egy percig bírtuk a terhet

majd szoborrá dermedve vártuk

hogy a csönd kettétörjön minket…”

Első körben szeretnék tisztázni egy fogalmat, mely szorosan kapcsolódik a kötethez, hiszen jobbára ilyen írásokból tevődik össze, ez pedig a haiku.

"A haiku egy 13. századból származó japán versforma és műfaj.

A haiku versformát követő versek három sorból állnak, amik 5, 7 majd 5 morából (magyar nyelvben szótagból) épülnek fel és nem feltétlenül rímelnek."

Forrás: lexiq.hu

É. Tóth Judit munkássága nem volt ismeretlen számomra. Már régóta követem őt a közösségi média felületein, akkor még Egy elképzelt könyv néven volt jelen. S valóban, Judit elképzelte, a könyv pedig itt van, teljes valójában. És micsoda páratlan kötet ez. Kicsi, rövid, de annál hangosabb a maga néma sikoltásaival, érzékenységével, döbbenetével és meghatóságával.

Judit rövid, tömör versei és haikui a bőröd alá másznak, beleférkőznek a tudatodba és megtelepszenek ott. Olyan dolgokról ír, melyeket mindannyian sajátunknak érezhetünk. Mondhatnám azt is, hogy modern köntösbe burkolt horoszkópok ezek a kis versek. Segítenek emlékezni, feldolgozni, remélni.

Szerettem volna kedvencet választani, de nem tudok. Minden sornak megvan a maga varázsa, egyedisége, tartalma.

Örülök, hogy Judit kitartott az elképzelése mellett és nem hagyta a közösségi média felületein elkallódni ezeket a kis anekdotákat, így az olvasók egy kötetben élvezhetik, adott napokon fellapozhatják és elmélkedhetnek. Mert ezen a köteten van mit elmélkedni, az biztos.

„ olcsó pólóra

írt életbölcsességekkel

verem át magam”

A könyv egyszerű, vektor képekkel illusztrált, amik önmagukban is sokatmondóak, és mély tartalmat közvetítenek.

Erre a modern verseskötetre  azt hiszem, szüksége van a rohanó világnak. Egy pillanatra megállni pár sor felett, ízlelgetni, végig gondolni, aztán menni tovább. Egy cseppnyi kikapcsolódás, egy cseppnyi gondolat, az amúgy is háborgó tengerben. Valami, ami két szóval szed darabokra, majd rak össze újra.

"súgd meg a titkod -

színezd ki üres lelkem

a bizalmaddal"

É.Tóth Judit

Bőréhség

 Grafika: Kaprinyák Dóra

Diana Soto - Csak a bolondok boldogok

„De elfárad a szív egy szaladó korban.

Elfárad a lélek, ha nincs miért küzdeni,

ha nincs mit szeretni, ha nincs mit érteni.”

Fülszöveg:

Csupán 24 óra kell ahhoz, hogy a világ a feje tetejére álljon. Pákozdiék elsőre hétköznapi családnak tűnnek. Egy mindent tudni akaró anya, egy fotelbe ragadt apa és egy különleges titkot rejtő testvérpár. Ez a szombat reggel azonban megváltoztatja az életüket. Elmegy az áram…

1793. Párizs utcáit átjárja a forradalom szelleme, Marie Antoinette gyermekeitől elszakítva várja a döntő tárgyalást. A népet kettéosztja a pazarló királyné, aki beismeri bűnösségét, holott ártatlan. Viszont, amikor fellobban egy új eszme, senki nem menekülhet…

I. e. 480-ban a Perzsa Birodalom a fénykorát éli. Hámán a király tanácsadójává válik, élvezi a hirtelen kapott hatalmat, azonban egy héber férfi nem hajlandó meghajolni előtte. Hámán elhatározza, hogy eltöröl egy népet a föld színéről…

Három nő. Három dráma. Három történet. Egy tanulság.

Mi történik, ha lerántjuk a leplet, és végre önmagunkba nézünk?

Személyes véleményem:

Őszinte leszek. Szerintem ez volt az első dráma, amit olvastam, de annyira tetszett a címe, hogy mindenképpen el szerettem volna olvasni. Hisz annyira igaza van. Tényleg csak a bolondok boldogok. Annak ellenére, hogy nem mozgok otthonosan ebben a műfajban, csak úgy faltam az oldalakat. Imádtam a rímekbe szedett sorokat, és hogy egyszerűen visz magával a történet. Rengeteg igazság volt a sorok között, és talán egy kicsit én is átgondoltam azt, hogy mennyit töltök naponta a netezéssel. Mármint, ha már csak azt nézem, hogy a munkahelyemen is netkapcsolat kell a munkámhoz, akkor már az kitesz 8 órát. Ezenkívül ott a blog és a barátaimmal történő kapcsolattartás. Na meg persze a párommal is folyamatos kapcsolatban vagyunk, ha épp nem találkozunk. Szóval a napom 80 százalékát minimum a neten töltöm, és közben lehet, hogy vannak dolgok, amikre én sem figyelek, amiket elmulasztok, mert nem a való világot néztem.

Magáról a könyvről

A könyv 3 részből, vagyis inkább 3 történetből áll.

Az első történet a Pákozdi család életébe enged betekintést, méghozzá éppen a legdrámaiabb napon. A nap ugyanúgy kezdődik, mint bármelyik másik, mégis egyik pillanatról a másikra elmegy az áram és egymásra maradnak. Emlékszem erről régen ment egy vicces mém a Facebookon. Elment az áram, és le kellett ülnöm beszélgetni a családommal. Aranyos embereknek tűnnek. Belegondolva most mekkora igazságnak tűnik.

„Elfogadni a könnyeket egy csata zajául,

s túlélni egy szerelmet, mely miattad elárult.”

 A család is most jön rá, hogy mennyi mindent nem tudnak a másikról, hogy milyen álomvilágban élnek, és hogy egy nap alatt mennyi minden megváltozhat. Egyszerűen egy családi élet dőlhet romba. Még belegondolni is szörnyű. Viszont valószínűleg a legtöbb családnál ez van. Mármint az, hogy a szülők és a gyerekek között kevesebb a kommunikáció, és nehezebben engedik be őket az életükbe. A kamaszokkal amúgy is nehéz, nem?

„Tudod, voltunk mi is fiatalok,

szerelmesek, halhatatlanok.

Legalábbis ezt hittük magunkról,

míg a halál mindent le nem rombolt.

Mégis, ha visszanézek, boldog vagyok,

a szerelem nem csak fájdalmat hagyott.”

Viszont nem lövöm le a sztorit. Olvassátok el, hisz rengeteg érdekes dolgot mutat meg nekünk. Ezenkívül tanulhatunk is belőle, mert szerintem erre szükségünk van.

A második történet a francia királyról és királynőről szól. Ebben a pillanatban a király már meghalt, és Marie Antoinette várja az ítéletét. A nő az elején nagyon rossz embernek gondolja magát, és úgy gondolja, hogy megérdemli a sorsát, de a történet alatt végigvesszük élete bizonyos momentumait, és szép lassan rájön, hogy nem minden fekete és fehér. Ebben a történetben is voltak fontos momentumok, amiket már a történet közepén és végén is megtalálhattunk. De ami a legfontosabb, hogy az életünkért ne mást okoljunk, hanem saját magunkat. 

„Bár kívánhatnám, hogy a köldökzsinór

születésemkor inkább gyorsan megfojtson.”

Ha valamit elszúrtunk, ha valami nem úgy sikerült, akkor gondolkodjunk el rajta, hogy mit csinálhattunk volna másképp. A mai világban is szeretünk mások életében vájkálni és mást hibáztatni, hogy ezért rossz nekünk, mert neki jó. Ezt, ahogy látom, több mint kétszáz év alatt sem sikerült levetkőznünk. Pedig igen rossz szokás. Aztán lehet, én vagyok hibásan nevelve, mert engem pont nem érdekel, hogy a másiknak mi van. Engem csak az érdekel, hogy én a céljaimat hogyan és milyen áldozatokkal tudom elérni.

A harmadik történet még régebbi időszakra visz el minket. Méghozzá a perzsai király udvarába. A lány, akit a perzsa király választott, annak származása valójában zsidó. Amit Hadassanak el kellett titkolnia, és nagybátyja átkeresztelte Eszternek. Igazából én itt picit meg is állnék. Hisz egy újabb olyan probléma, ami még most is megállja a helyét. A népek továbbra sem elfogadóak. Kinéznek téged a vallásod, a bőrszíned, a beszéded és a nemi identitásod miatt. Konkrétan már azért is beléd kötnek, ha szőke vagy, vagy ha barna. Tökmindegy miért, de céltábla leszel.  Ezeket a problémákat évezredek alatt sem sikerült leküzdenünk, és van egy olyan megérzésem, hogy ez később sem lesz máshogy.

Egyben az egész

Mivel a történetek maguk rövidek és fontos leckéket adnak, így nem nagyon szeretnék rólunk részletesen írni. Nem fogom elmondani, hogy mi lett a három történet közepe és vége. Viszont szerintem mindet érdemes elolvasni. Rengeteg tanítás van bennük. Talán még nem késő, hogy mi magunk is tanuljunk. Én köszönöm az írónőnek a lehetőséget az olvasásra. Egyszerűen napokig emésztettem a könyvet, és kimondottan 1-1 történetet. Ez tényleg dráma és drámaian drámai, hogy ez a szomorú valóság is. Szóval fiúk, lányok. Én most leveszem a kezem a billentyűkről, és kimegyek a szabad levegőre, hogy embereket is lássak. Mondjuk tegnap reggel a metrón csak zombikat észleltem, de azt betudom a hétfő reggelnek.

Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti 😊

Szép Zsolt: Kárpát walzer

Szép Zsolt Kárpát walzere egy kívül-belül gyönyörű és nagyszabású kötet. A borító és a fülszöveg azonnal megvett magának, már akkor sejtettem, hogy ez a könyv igazán nekem való. Olvasás közben egyre csak erősödött bennem ez az érzés, imádtam a történetet. Ilyen igényes borítóval – úgy gondolom – ritkán találkozik az ember, egyértelműen a könyvespolcom egyik éke a könyv. Illusztrációi, melyek a szereplőket ábrázolják, még különlegesebbé teszik ezt a remekművet, melyet Kárpát walzernek hívnak. Mikor megérkezett, megleptek a méretei is. Lényegesen nagyobb egy sztenderd könyvméretnél, és a vastagsága sem elhanyagolható, 651 oldal. Tekintélyes méretei előrevetítik az általa hordozott történet grandiózusságát.

A Kárpát walzer ugyanis sok szereplőt mozgat, sok helyszínen, több idősíkon és több nézőpontból bomlik ki a cselekmény.

Az idő 1866, 1872 és 1873 hosszabb-rövidebb szakaszait öleli fel, rendszeresen utazunk az időben. A helyszínek igen változatosak, nagyrészt talán Budapesten járunk, de a Monarchia különböző helyein megfordulunk. Igen sok kedvenc jelenetem van a könyvből, az egyik Duna-Varsányban játszódik. Itt feltűnik egy nagyon szimpatikus és eredeti karakter, Kalavuz Kardocsa, akiről később kiderül, hogy köze van a vigilistákhoz, ahhoz a szervezethez, melyhez a Garabonciás, a történet egyik fő mozgatórugója is tartozik. Kardocsa egy alapvetően kedves és bölcs, de ha kell, bántóan őszinte öregember, akit a természetfelettiről való tudása miatt különcnek tartanak, senki sem veszi őt komolyan. Egy útszéli csárdában találkozik vele Arnót, aki épp keres egy számára fontos személyt, és Kardocsa vezeti el egy gémeskúthoz, aminek a mélyén megtalálja a szükséges válaszokat. Borzongatóan jó az a jelenet, amelyben kivonulnak az erdő közepére a szürkületi ködben, és Arnót lemászik a gémeskútba, hogy ott megtalálja a passagét, az átjárót egy másik világba.

 

„– De mára sokkalta lényegesebbé vált, hogy rohanjunk – Kardocsát nem tudta kizökkenteni. – Hogy legyőzzük az időt, mindig és mindenhol. A gyorsaság, a sietség és a kapkodás lett a fontos, hogy minél előbb elérjük céljainkat, hogy napokat, órákat és perceket nyerjünk. A fejlődés, a modern kor technikája elveszi a valódi szépséget, megfoszt minket a részletek megfigyelésétől, az alaposságtól, az idő és a pénz egyre nagyobb úr lesz a földkerekségen.”

Duna-Varsányban egy másik természetfeletti jelenség is történik, egy másik nagyszerű jelenet. A szereplők egy csapata útban Pest felé megszáll egy üresen álló vadászházban. A kunyhót mágikus tejszerű köd veszi körül, mely néha egy bizonyos személy arcát veszi fel, majd holtak egy kisebb serege özönlik ki belőle, hogy elpusztítsa az átutazókat. A sarokba szorított karakterek közül az egyik azonban mágikus képességekkel rendelkezik, és idegen nyelven kántálva, furcsa táncot járva igyekszik visszatartani a Pokol teremtményeit.

Vonattal elutazunk Fiumébe is, melynek leírása szintén nagyszerű. A hegyek között pöfékelő gőzvonat, a tenger és a kikötő képe, a szűk utcák és monumentális épületek lefestése fantasztikusan hat. Emellett a csapat ott-tartózkodása során megelevenedik a fiumei nép élet- és világszemlélete, ami remekül árnyalja a regényt. A fiumei nép se nem magyar, se nem osztrák, se nem olasz, ahogy a nyelve sem, hanem fiumei. Hangosak, őszinték, kedvesek, rajongással fordulnak minden felé. Körmöczi Zsuzsannának eleinte nagy nehézségeket okoz beilleszkedni, talán nem is sikerülne neki Drakvóch Kornél nélkül, aki jól ismeri a fiumeieket, és úgy szereti őket, valamint a fiumeiek is őt, mintha oda tartozna. Ebből a színes kavalkádból csatlakozik a csapathoz a két Rossi-testvér, a fiatal és bugris Tonin és Giovanni, akik nem beszélik a magyart.

Fiume mellett áll egy elhagyatott kis falu, Scebek, ami szintén mágikus események helyszíne, és több meglepő jelenet játszódik benne. Az első és talán legizgalmasabb, amikor Kiss-Zombory kapitány érkezik ide, aki ezúttal két elrabolt gyermeket keres. A falu teljesen kihalt, a házak üresen állnak, a szél sem lengedezik, és állatok sem neszeznek, teljes a nyomasztó csend és mozdulatlanság. Majd élőholtak kezdenek özönleni a sötétségből, ellepik az utcákat, és bekerítik a kapitányt, aki a templomba menekül. Úgy tűnik, itt kis ideig biztonságban van, mert a holtak képtelenek átlépni a küszöböt, megszentelt területre nem mehetnek. Azonban a templomban már meghúzta magát valaki. A kapitány pedig nem időzhet sokáig, hiszen két gyermek élete múlhat rajta, hogy minél előbb megtalálja őket.

A regény egy-két karakterének háttértörténetét részletesen megismerjük egy-egy fejezetben. Ezekben a részekben egészen különböző helyszíneken vagyunk, például Pressbourgban vagy a Lengyel és Cseh Királyság területein.

A karakterek mind jól kidolgozott, érdekes személyiséggel és háttértörténettel rendelkeznek, emiatt nagyon szerethetőek, egyúttal felejthetetlenek is. Körmöczi Zsuzsanna az erényes vidéki nevelőnő szilárd erkölcseit és szigorú neveltetését megrengető földöntúli kalandokba keveredik.

„Kint továbbra is vad dulakodás hangjai hallatszottak, egy nagyobb valami hangos döndüléssel az ajtajuknak csapódott. Zsuzsanna összeszedte minden bátorságát, keresztet vetett, életét Istennek ajánlotta és az ablakhoz lépett, hogy mászni kezdjen.”

Kiss-Zombory Arnót huszárkapitány a becsületét és minden érzését veszíti el, amikor párbajra kényszerül szerelmének bátyjával, valamint egy titkos katonai küldetésen elveszti legjobb barátját és minden emberét, majd dezertőrként a bujdosást választja. 

 

„- Valóban? – lepődött meg a nő. – Azt gondoltam, hogy maguknak mindenre kész válaszaik vannak, a váratlan helyzetekre is. 

– Ne gondolja. Mi mindnyájan rögtönzünk, és reménykedünk abban, hogy jól döntöttünk. De erre mindig csak később kapjuk meg a választ.”

Drakvóch Kornél az egyik kedvenc karakterem, a habókos, humoros beszédű egykori útonálló haramia, aki postakocsi-kísérőnek áll, és a jó útra igyekszik térni. Iwo Wieslaw a másik kedvencem, a mindig vidám és pozitív, büszke lengyel, aki legtöbbre az élet szeretetét tartja, talán pont azért, mert korábban ő is mindenét elveszítette.

„Körmöczi kisasszony bosszúsan nézett rá, azután fáradtan legyintett, most nem volt ereje a riposztra, elvette a férfitől a fegyvert, amelyet a lábára szíjazva csempészett be.
– Velem együtt hurcolták ide, a sorstársam, és félek, hogy bajban van. Maguk mehetnek, ha félnek, de én biztosan nem fogom magára hagyni.
Iwónak más sem kellett, minthogy a kisasszony gyávának titulálja.
– Én félni? – sértődötten felszisszent. – Én lengyel vagyok, féljen az, aki az utamba kerül! – azzal kilépett a szobából.”

Itt van még a titokzatos, kedves és segítőkész nemes, akit egy ideig a Garabonciás álnéven követünk, majd egész hamar megismerkedünk valódi személyével és titkaival, melyek szoros összefüggésben állnak a történetben szereplő természetfelettivel. Ő fogadja maga mellé a társadalom kitaszítottjait, azaz ebben az esetben Kiss-Zombory Arnótot, Drakvóch Kornélt és Iwo Wieslawot, akikben elég bátorságot lát az előttük álló rendkívül nehéz és veszélyes feladat elvégzéséhez, a gonosz megállításához.

„Tudja, kisasszony, mindig bebizonyosodik, hogy legnagyobb ellenségünk a tudatlanság, a nemtörődömség, a babona és a félelem. Amit nem ismerünk, azt eltorzítjuk és mindenféle szörnyű dolgot képzelünk mögéje.”

A gonosz oldalán áll Rudner Edmond, a csúnya ábrázatú, erkölcstelen, erőszakos, ugyanakkor olykor buta és gyáva gazdag iparmágnás. Vele karöltve Szadlonczay-Szomolán Antónia, a kápráztatóan gyönyörű, ugyanakkor hasonlóan erkölcstelen, viszont agyafúrt és igen gazdag grófnő. Mindkettejük gyermek- vagy fiatalkora tartogatott olyan eseményeket, melyek örökre megváltoztatták őket, és emiatt a gyűlöletnél vagy a bosszúnál már nem látnak tovább. Antóniáról a könyv végére egészen elképesztő dolgok derülnek ki.

Nagyon tetszett, hogy a regény természetfeletti vonulata az ősmagyar mitológiából építkezik. Táltosok csak említés szintjén vannak jelen, de a Lúdvérc lénye és Tündérország nagyon is megelevenedik. A könyv egy olyan képpel indít, melyben a Lúdvérc megjelenik. Ez az első fejezet azonnal beszippantja az olvasót, remekül megírt, thrillerhangulatú bevezető az eseményekhez. Egészen a könyv végégig azt hittem, hogy ennek a fejezetnek csupán ez a szerepe, de még a vége előtt néhány hatalmas titokra fény derül, és a  fejezet új értelmet nyer, nagyon is fontossá válnak a részletei. Ezután sokáig nem találkozunk mágiával és természetfölötti dolgokkal, majd egyszer-egyszer megjelennek a regényben, és borzasztóan izgalmas jeleneteket szülnek, míg az utolsó körülbelül 50 oldalon rengeteg varázslatot kap az olvasó.

A történet nagyvonalakban arról szól, hogy a Lúdvérc a Földre lépett, hogy előkészítse az utat a legfőbb gonosznak, a Marchochiasnak, aki elpusztítaná az egész emberiséget. És mi követjük, ahogy a Monarchia legkülönbözőbb helyszíneiről származó karakterek életútjai keresztezik egymást, barátokká és szövetségesekké válnak a gonosz ellen, hogy a Garabonciás vezetésével megállítsák a Lúdvércet, megelőzzék, hogy a Pokol légiói a Földre szálljanak. A történet során mindannyiuknak nagy áldozatokat kell hozniuk, és sok mindent el kell veszíteniük, mert a gonosz nem ismer kegyelmet.

Hibákat szinte alig tudok mondani, azok is elég aprók. Például a vesszőhasználat sok helyen hibás, és néhány elütés, helyesírási hiba is maradt a szövegben. A párbeszédeket néha túl hosszúnak és ismétlőnek éreztem, illetve néha a narráció is el-elcsúszott, a szöveg hirtelen váltott egy másmilyenre. Utóbbit a nem elég szemfüles olvasó észre sem veszi. Ezek azonban nem vonnak le az élvezeti értékéből, a Kárpát walzer az egyik kedvencem lett, alig várom, hogy megjelenjen a folytatás.

Olyanoknak ajánlom, akik szeretik a hosszabb, összetett könyveket sok mondanivalóval, a gyönyörű leírásokat, a magyar közegben játszódó történeteket vagy a történelmi regényeket egy kis mágiával megfűszerezve. A regényben a Kárpátok ölén járjuk a bánat, veszteség, titkok, bosszú és remény bűvkörében az események egyre gyorsuló walzerét.

Végezetül néhány kedvenc idézetemet is szeretném megosztani veletek.

„Miként értékelhetnénk a jót a rossz nélkül? Nincs-e szükség arra is, hogy viszonyíthassunk, felmérhessük a döntéseink következményeit a további életünkre. Szükségünk van a gonoszra, hogy tudjuk és akarjuk a jót. Nélküle képtelenek lennénk a tájékozódásra. Most bizonyosan megbotránkoztatom, de az én véleményem az, hogy a mi világunknak épp annyira kell a rossz, a szenvedés és a fájdalom, mint a jóság és a boldogság.”

„Az üresen kongó házak, az ablakok és az ajtók, elnagyolt, merengő arcoknak tűntek, és az álmukból ébredő épületek úgy bámultak álmos, nagy szemeikkel Arnótra, mintha ismernék minden sötét titkát, amelyeket mélyen magába zárva őrzött.” 

„Körmöczi Zsuzsannának ekkor a nők legősibb és legtitkosabb reakciója sietett a segítségére, amelyet ugyan sehol nem tanítanak, de az élet ösztönszerűen felvértezi vele ezeket a finom teremtéseket. Halkan felsóhajtott, homlokához kapott, és eszméletét vesztve elalélt.”

„– Daróc még mindig nem tért vissza! – Arnót ideges arcot vágott. – Valami történhetett, érzem. Réd-Allmáry gróf emberei két órája jöttek meg Fiuméből, és már Torday gróf is távozott a birtokról.

– Te nem szoktál aludni? – Iwo nyúzottan kapaszkodott a kilincsbe. – Tudod? Dunyha, ágy és vízszintes helyzet... legelszántabb hódolói a nap nyugvása és felkelése között űzik. A Jászságban vagy hol ismeretlen ez a fajta úri passzió?”