Csontos Imola - Az óceán kis gyöngye. Talán

Csontos Imola novellás kötete 2020-ban jelent meg a Garbó Kiadó gondozásában.

„Így ír a szerző a könyvről: Érezted már úgy, hogy ugyan tömeg vesz körül, de mégis egyedül vagy? Anna már nagyon sokszor. Néhány évvel korábban súlyos veszteség éri, és az egyébként is introvertált személyisége még inkább befelé fordul. Írni kezd, terápiás céllal, mely átsegíti a nehézségeken. Megismerjük a barátai és a családja történeteit: átlagos emberek mindennapi, mégis érdekes eseményeit. Népszerűség, szerelem, féltékenység, félelem: mind szerepet kapnak egy-egy elbeszélésben, melyeket Anna rendszerint kommentárjaival egészít ki.”

Őszinte leszek, amikor elkezdtem olvasni a kötetet, kissé megrettentem. Nem értettem, mit szeretett volna a szerző a történetekkel. Hiszen nincsenek benne földet rengető csavarok, körömrágós, izgalmas jelenetek. Sőt, amikor az első novella végére értem, még bosszankodtam is kicsit a történet miatt. Félre is tettem. Jöttem-mentem a lakásban, és azon gondolkoztam, hogy ha sikerült kissé felbosszantania a sztorinak, akkor lehet benne valami, ami túljutott a közömbösségemen és mégis megfogott. Úgyhogy újra leültem. Olvastam, de nem gondolkodtam. És talán ez a varázsa ennek a könyvnek. Az igazi életszagú, egyszerű eseményekre fekteti a hangsúlyt. Nem történik igazából semmi, mégis valami.

Bár volt olyan történet, ami kifejezetten szíven ütött. Belegondolva, hogy igaz történetek alapján íródott mindegyik, s ezen emberek köztünk élnek, éltek, adott egyfajta pikantériát az egyszerű mindennapi eseményeknek a szememben. Mert igazán el tudtam őket képzelni, akár sétálni az utcán, akár a ház körül tüsténkedni, akár egy buliban táncolni.

Ami kifejezetten megfogott, az a szerző által írt bemutatásban az introvertált személyiség, illetve, hogy terápiás céllal íródott a kötet. Ez a két momentum az, ami igazán megragadta a figyelmem, lehet, hogy ha ezen megjegyzések nem kerülnek a szemem elé, nem is kelti fel annyira a figyelmemet a történetek valódisága, illetve mélysége. De így valami más. Az introvertáltság és a személyiségzavarok, illetve érzelmi hullámok kutatása - aki ismer, tudja, hogy kifejezetten a szívem csücske és igyekszem odafigyelni minden eldobott morzsára ezzel kapcsolatban. Talán emiatt is értékelem ezt a könyvet.

A szerkesztésről nem tudok nyilatkozni, mivel a könyvet át kellett konvertálnom, hiszen a szerző maga küldte el a részünkre, olvasására, így valószínűleg a konvertálás által csúsztak meg bizonyos pontok. A szóhasználaton és a fogalmazáson, valamint a dramaturgia felépítésén még van mit dolgozni, habár ez elég relatív dolog egy ilyen kötet esetében. Mivel valószínűleg, ha leülünk egy idegennel beszélgetni, aki rákérdez az életünk bizonyos eseményeire, nem fogunk szépen megfogalmazott körmondatokat alkotni, azonban az irodalmi berkekben elengedhetetlen, hogy igazán megragadjuk az olvasók figyelmét.

Szó, ami szó, egyedi könyvet olvashattam, nem is gondoltam volna, mennyire jól esett a lelkemnek a maga egyszerűségével és mindennapiságával. Bár az elején óckodtam nagyon tőle, és féltem, hogy nem találom meg benne azt a varázslatot, melyet igyekszem minden történetben kikutatni, de szerencsére ahogy haladtam előre, a könyv hagyott is gondolkodni meg nem is. Olvasva nem igazán fogtak meg a történetek, azonban vissza gondolva bizonyos eseményekre át tudjuk látni azoknak az egyszerűségeknek a magasztos történetét, melyeket szerintem a szerző át szeretett volna adni az olvasói számára.

Van mit csiszolni az írásmódon, ez tény, nem is biztos, hogy elsőre megragad mindenkit, azonban azt hiszem, nem is kifejezetten ez volt a szerző célja vele. Inkább kiírni magából a szállingózó család történeteket, melyeket visszaolvasva kellemes mosoly vagy éppen döbbenet futhat át az arcunkon. Ez sikerült is.

A kötet inkább azokat fogja jobban érdekelni, akik érintettek is a történetek által, azonban nekünk is enged egy cseppnyi rálátást egy család, egy társaság egyszerűen hétköznapi múltjába, a karácsonyi nagycsaládi vacsorák sztorizgatásába, vagy éppen a tábortűz körül ülők történeteibe. Akit érdekelnek az ilyen egyszerű elbeszélések, azoknak tetszeni fog a könyv. Akik a hatalmas, eget rengető izgalmakat várják, nem ajánlom. Mert ez a kötet nem erről szól.

Köszönöm a szerzőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam, és hogy megtisztelt bizalmával.

Facebook

Garbo Kiadó

A könyv adatlapja

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

A márciusi kiadónk könyvei közül ma kettőrről osztom meg veletek a véleményemet, méghozzá egy sorozat első két részéről: Tanila Jensen - Viveca (1.-2.) (NewLine Kiadó)

A borító:

Mire eljutott hozzám a sorozat híre, már a 2. része is megjelent.

Így nem kicsit lepődtem meg a két igencsak hasonló borítón. Mivel először nem egymás mellé téve láttam őket, hanem külön-külön kerestem rájuk, a 2.résznél felmerült bennem a gyanú, hogy az 1.részhez tartozó borítót tette ki a webshop, valamilyen tévedés áldozataként. Szóval megnéztem másutt is, és mivel ott is ugyan az fogadott, szemöldök ráncolva tettem be a kosaramba - "na nézzük mi lesz ebből..." hozzáállással. Aztán mikor mindkettőt a karomban tarthattam : "Nahát! Na mostmár látom a külömbséget...! "

Bár a borítók tényleg szépek, (amúgy az gáz, ha azt mondom, nekem a hátsójuk jobban bejön? mert amúgy azok NAGYON) úgy vélem, kissé bátor döntés volt, hogy ennyire hasonlóak. Persze ez is csak egyedivé teszi a sorozatot, de ha édesapámra gondolok...

Mikor egy könyvről kérdezem, ha tetszett neki akkor általában az írója nevét megjegyzi. A címet szinte soha... a borító meg csak haloványan dereng... Ha látná, felismerné, de látatlanba - emlékezetből leírni csak ritkán tudja...

Szóval egy ilyen emberke, mint az én drága jó édesapám, ha bemenne egy könyvesboltba és meglátná a Viveca 2.részét a polcon - lazán tovább menne, mert azt hinné, ő ezt már olvasta (pedig az az első része volt...).

Nos, ezen személyeknek jól jön, ha van egy lányuk, aki szemfüles, és beszerez nekik minden JÓ könyvet!

...mert hogy, bizony nem csalt a megérzésem. Tanila könyvei kapcsán számomra voltak, amik "negatívum" -ként értek, de azoktól függetlenül is igencsak jó választásnak ítélem őket! :)

Kezdjük az 1. rész, "A FÉLELEM ÁRNYAI" elején

Az első fejezettel már kaptam hideget-meleget.:

1. Hmmm, de rejtélyes, vajon mi lesz itt...

2. Oh, 1 templom!

3. Stukker? Démonok?

4. Egy pap, és egy csinos nő...

5. Szerelem? Neeee....

6. Erotika? Uuuu bakker...

7. Most meghalt valaki? Ez mind csak álom, vagy csak egy démon szórakozik, vagy most mi vaaaaan...???

És vége az első fejezetnek...

Nem tudom, hogy az eddigi olvasói hogy voltak vele, de én csak kamilláztam! :D És ezzel rendesen fel is csigázott az írónő, úgyhogy meg sem álltam, olvastam tovább...

Nos... lehet, hogy bennem volt/van a hiba, de tovább lapozva is még mindig eléggé kuszák voltak a dolgok. Kicsit mintha Tanila túltolta volna a koffeinadagját írás közben, mert nagyon pörgősek a fejezetek, viszont mindeközben számomra tényleg kissé kuszák is. Sokáig az az érzés volt bennem, hogy "valamiről lemaradtam, ennek a könyvnek valahol lehet egy előző része", mert annyira a story közepén vágott bele. Ennek a következménye lehetett, hogy számomra nehezen értelmezhetőek-követhetőek voltak az események. Szóval vártam, hogy végül csak kiderüljenek az előzmények, de mit ne mondjak... kaptam is meg nem is - betekintést karaktereink múltjába.

Ilyen könyvek esetén (ahol a "csapjunk a közepébe" jeligével kezdenek...) az írók többsége legalább pár "előzmény-morzsát" elhint az olvasóknak - gondolom pont a könnyebb érthetőség érdekében. Tanila viszont (szerintem) elég fukarul szánt meg eme morzsákkal...

De csak vártam, és vártam, majd csak lesz egy komolyabb "visszaemlékezés", amivel minden a jelenben játszódó szitu is majd jobban értelmet nyer...

Viszont az hamar kiderült, hogy a könyv címe kissé megtévesztő. Oké, nyilván fontos szerepet tölt be benne Viveca is, de valahogy a főszerepet inkább Philip kapta. Leginkább az ő cselekedeteit és gondolatait követve szól a történet. Mondjuk... az igaz, hogy ettől még a sorozat címeként még oké.

Amúgy... bocsi, de nekem iszonyat unszimpatikus volt Viveca. Valahogy úgy éreztem, hogy a story végett neki jónak "kellene" lennie, de én már az első pillanattól, hát... ha nem is utáltam, de nem olvastam róla valami szívesen. (Leginkább, mert nekem az jött le, hogy kb csak annyi az erénye, hogy szép... )

Aztán...

Volt egy dolog, ami többször is ugyanúgy fordult elő a szövegben, ez pedig a "háhá"-nevetés. Egyrészt jól működött, mert a hideg futkosott a hátamon minden egyes alkalommal, amikor olvastam (a démoni lények nevetésénél volt ez mindig írva), másrészt nekem nagyon fura volt. Egyszerű ezt így leírni, - háhá - viszont életszerűen elképzélni... nem igazán. Főleg, hogy valójában mindenki másképp nevet. Itt pedig, ha úgy vesszük, több szereplő is ugyanúgy (ugyanígy) nevetett. Ami... fura. De ijesztő is egyben, szóval ha ez volt a cél, akkor ezt ki is pipálhatjuk ✔

Viszont! Kéééépzeljétek! Volt egy jelenet, amikor "ördögi nyelven" olvastak fel egy könyvből, ami így szólt:

"Sineades desala pre tor miars torola..."

EZAAAZ!

VÉGRE VALAKI! Aki nem csak annyit ír, hogy "3x elkántált két érthetetlen sort, és bumm...!" Köszönöm Tanila, hogy te engedted, hogy olvasóid részesei lehessenek ennek az élménynek, és "hallhassák", ami ott és akkor elhangzott! Imádtam, köszönöm!

Olvasás közben felmerült bennem az

- "Odaát" világhírű filmsorozat, (a démonok és az ellenük alkalmazott technikák és módszerek, +a fegyverek és boszorkányság, a feketemágia végett érezhettem hasonlóságot) és

- "A Pap - Háború a vámpírok ellen" c.film. (nyilván maga a pap miatt, és a storyban megelevenített világ-béli kereszténység fontossága és nagyfokú hatása miatt. Meg... az írónőnk hasonlóan komor-"komoly" stílusban is írt. Helyenként szó szerint: véresen komolyan.)

E könyvben humorral egyáltalán nem találkozni. Csak a tömény rejtélyekkel (részben az előzmények csekély ismerete végett) és szereplőink küzdelmével a világ- és a saját démonaikkal (és érzéseikkel) szemben.

Kiolvasva, és mindent egybevetve az első fejezetnél felmerültekhez képest már ilyen dolgok forognak a fejemben:

1. Nem igazán van benne romantika. Csak 1-2 kisebbecske.

2. Erotika - hááát, csak egy szösszenetnyi, de az sem az "igazi".

3. Halál? Van. Méghozzá jooooo sok. Sok-sok vérrel. Viszont leginkább a könyv utolsó negyedében, de akkor durván töményen.

4. A történet eleji kuszaság immáron rendeződött? Úgy... 25%-ban.

Pár dologra fény derült: Féltékenységre, bosszúra, "árulásra", és egy amolyan reinkarnáció szerű dologra is. De amúgy... még mindig nagyon kusza az egész.

Tanila első Vivecája számomra furcsa, "nehéz", és kissé fárasztó volt a súlyos és eléggé fekete hangulata miatt. De egyúttal izgalmas is (2 nap alatt kiolvastam, azaz csak pár óra!). Részben azért is élhettem én ezt meg így, mert nem erre számítottam. A könyveim 95%-ánál arra törekszem, hogy csak a kellő infókra támaszkodva válasszam ki őket és olvassam el. Ami azt jelenti, nézem a kategóriát, hogy miben íródott. Az írót, a címet, a borítót, a fülszöveget... ha ekkor még hezitálok, (bár ez nagyon ritka!) akkor pár véleményt is, esetleg "beleolvasót"...

Ennél a könyvnél nem mentem magán a borítón- fülszövegen túl. És a webshopok-nál mindenhol szimplán "Fantasy"-nak írva láttam.

Pedig ez nem egyszerűen csak fantasy! Hanem jócskán krimi és thriller is! :)

Szóval... én kicsit light-osabbnak képzeltem, na.De! Nem volt ez így rossz, sőt! Örülök, hogy íróNŐ létére is tud valaki ilyet alkotni, pláne magyar berkekben.

No de, tartok egy kis szünetet a 2.Viveca előtt. Abban bízva, hogy Tanila ott már engedi rendeződni az itteni kuszaságok. Mert nagyonis érdekel, hogy mi lesz ebből...

Szóval, egy kis PAUSE

(Klaudia a "Gyere haza tegnap!"-ot olvassa... )

Aztán, újra PLAY, menjünk tovább!

Tanila Jensen Viveca-jának 2.része - "FELOLDOZÁS":

A két rész közti könyv befejeztével már nagyon vártam, hogy nekiálljak, pedig az első rész eléggé kimerített a komor, sötét hagulata miatt, de most, hogy már tudtam, hogy kb mire számítsak, izgatottan vártam! Úgyhogy jót tett a köztes szünet...

És őszintén mondom, a világ, az elképzelés, amit megteremtett, változatlanul nagyon tetszik. Viszont ami nem tetsztett, az továbbra sem volt kedvemre való.

A világ maga az "komoly" (még mindig). Viszont... (még mindig) úgy érzem, hogy karaktereink indittatásai valahogy nem "passzolnak" ehhez a komolysághoz.

Philip számomra érthetetlen módon konkrétan ki is jelentette, hogy Vivecát talán még jobban is szereti, mint egykori (már halott) menyasszonyát. (Itt Klaudia fel is mordult: "HOGY MICSINÁSZ!??") Pedig... úgy vélem, Alexát szeretnie bőven volt miért, azon túl, hogy gyönyörű volt. (Pedig a vele való kapcsolatáról se tudhattam meg sokkal többet, mint a Vivecához fűződőről...) Vivecának meg továbbra is csak a szépsége az egyetlen erénye. Legalábbis... ha van neki több, az számomra nem derült ki.

Aztán, a másik, ami ellenszenvet ébresztett bennem (FIGYELEM! SPOILERES SOROK JÖNNEK...):

Az előző rész azzal zárult, hogy Philip otthagyta Vivecát a városban. Gondoltam, hogy azért, hogy miután biztonságban tudhatja a csajt, védeni akarta azzal, hogy egyedül/nélküle folytatja harcát a természetfelettivel (hiszen ehhez jobb, ha pap marad, s Viveca mellett nem tudna az maradni...).

Erre fel, nagy bőszen elugrott a feletteseihez, hogy feladja papi hivatását, hogy Vivecának szentelhesse további életét. És az ő karakterére szerintem nem igazán valló módon (mert okosabbnak véltem), ezt, mikor elment, nem mondta el Vivecának, hanem csak OTTHAGYTA, lelépett, kész, vége, finito...!

De hát embeeeer. Érett férfi létére csak közölte volna vele eme tervét, mielőtt lelép...!

Persze a könyv kb 1/3-ánál az írónő Philip egyik gondolatán keresztül megosztja velünk, hogy azért tette ezt így, hogy ezzel is csak Vivecát védje... de számomra ez nagyon gyenge érv. Nekem ez úgy hangzott inkább, mint mentegetőzés arra, hogy jól tudja: ezt elszúrta, csak nagyon nem akarja bevallani.

No de, ez még nem is volt elég.

Ennek hatására Vivecát újra bekebelezte a "gonosz", és sértett érzése lévén (hogy szerelme csak úgy ott hagyta, mint eb a sz*rát...), bosszút esküdött Philip és minden szerette ellen.

Na de kérlek! Egy érett nő!? Ilyenért!? Így!? Aki álítólag hú de kedves és ártatlan volt (bár nem tudom, miből jött a következtetés)...

Szóval nekem ez az iszonyat kontraszt, a komor, sötét, démonikus világban ezzel a szappanoperatikus, totál értelmetlen féltékenységi és bosszúállási drámával valahogy... nem tudott tetszeni.

Persze a végén ennek (a "gyerekes" viselkedés és gondolkodásmódnak) is kiderültek az okai, de...

Attól még úgy éreztem, hogy a könyvtől a "nagyot akarok mondani" érzés átjött, de igazából nem járt sikerrel.

Pedig maga a világ, és a stílus, amiben íródott, nagyon bejön. Méghozzá annyira, hogy minden nemtetszésem ellenére is szívesen olvastam, és fogom is olvasni! Viszont nem bánnám, ha a továbbiakban "komolyabb" érvek-okok lennének karaktereinknek a szerelemre és a gyűlöletre is, ha már ezen érzések tombolnak bennük. Mert így nekem csak tini kisgyerekek hormonháborúját játszották. Ami... tényleg nagy kár, mert a köré épített világ igazán megérdemelte volna, hogy ne csak "játszanak", hanem legyenek "rendes" indittatásaik is.

A könyv utolsó fejezetei elég nagy csavarokat rejtegetnek! Bizony, nem is egyet!

Itt kiderül, hogy egy olyan személy állhatott a dolgok hátterében, aki a presztízs és az irígység miatt, bosszúállasból, és a hatalomért csinált mindent, amit tett. Egy olyan valaki, amire szereplőink amúgy soha nem gondoltak volna.

És erős utalások vannak rá, hogy a következő részben is bőven van még mire rájönnünk, sok-sok sötét titokra, és valahogy... úgy érzem, hogy a főfőfő gonosz még mindig rejtve van, és "mások mögé bújik". Ami számomra igazán érdekessé tette az egész eddigieket, és a továbbiakat is.

Visszaolvasva eme véleményemet, érzem, ez most sajnos igencsak negatív hanglejtésűre sikeredett. Pedig... sem megbántani nem akarok vele senkit, sem elvenni a kedvet e könyvek olvasásától.

Viszont amivel meghozhatnám, azt nem tudom kifejteni, mert ahhoz el kell olvasni!

Ilyenek voltak pl:

-a látványvilág

-az írói stílus

-az igazi sötét jelenetek, vérrel, mágiával, latin mondatokkal, félelemmel

- a tudományon és "valódi" eszközökön túl, Istenbe vetett hit és bizalom "használata", mint "fegyver" - a szeretteikért és a világért

- a rejtélyek

-és a meglepően fordulatos csavarok.

Így amondó vagyok, hogy aki szereti a démonikus-feketemágiás fantasyt, itt lakmározhat belőle jócskán, úgyhogy szeretettel ajánlom!

Én is evégett+a rejtélyek végett fogom elolvasni a következő részt is. Szerintem Tanila ezen könyvei iránti lelkesedésemet ha a róluk írt véleményem nem is tudja igazán tükrözni, a velük készült fotóm igencsak árulkodó - hiszen a benne írt világ hangulatát (is) igyekeztem szemléltetni, és... nem törtem volna ennyit magamat miatta, ha nem tetszett volna. Így pedig örömömre szolgált fotózkodni velük.

Köszönöm Tanila a különleges élményt, amit a könyveid által nyújtottál számomra! Várom a továbbiakat!

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Amikor Vyki létrehozta a "Könyvek kategóriák szerint" nevű albumot a csoportunkba, madarat lehetett volna velem fogatni! Mert annyira jó, hogy ezzel is segítette megkönnyíteni a könyveitekkel való találkozást, és a válogatást közöttük! Úgyhogy aki még nem tette volna, pötyögje be a sajátját a maga kategóriájába! (És a megjelenő könyveit is... ) Köszi

Klári könyvére ott figyeltem fel először, méghozzá a ski-fi kategória átvizslatásakor.

Arra emlékszem, hogy elgondolkodtam rajta egy különös megérzés miatt, de "félresöpörtem", mivel ahogy a filmekben, úgy könyvek terén sem érdekelt különösebben az időutazás témája.

És milyen jó, hogy meglett választva márciusi könyvünknek! Mert így mégis elolvastam, és abszolút nem bántam meg!

Számomra csak az eleje nem volt fáklyás menet, mert igazán ott fektetett csak hangsúlyt az időutazásra, és az időutazó gép működésére, meg e témához kapcsolódó szakmai (fizikai, matematikai stb...) dolgokra. Amik tőlem nagyon távol állnak, szóval hevesen bólogatva "hallgattam", de ha a könyv visszatudott volna kérdezni, hogy "Érted?", akkor pár bólintás után fejcsóválva mondtam volna: "Ööö...Nem".

De ez nyilván nem az ő hibája. Le merem fogadni, hogy a lehető legérthetőbben vannak ezek a részek is megírva-leírva, csak annak, akit ez soha nem érdekelt, nos... kínai.

Viszont! Tényleg csak az elején van igazán hangsúly fektetve erre. Utána kezdetét veszi a KALAND.

Hogy miként dolgoznak össze a karaktereink a cél érdekébe, hogy hogyan alakulnak a kapcsolataik mindeközben, és hogy miféle nehézségekkel és támodásokkal kell megküzdeniük ezidő alatt. Mindez átfűzve néhol némi feszültséggel, romantikával, erotikával, meghitt családias hangulatú pillanatokkal, aztán meneküléssel és persze a szükséges tudományos-furmányos helyzetekkel, meg hétköznapi, könnyed, de intelligens humorral.

Mindig történik valami. Tájleíró rész ha van is benne... nem emlékszem rá, szóval igencsak minimális, a helyszínek egyáltalán nincsenek "túltárgyalva".

Picit a storyról:

Van egy magyar kutató csapat, ami feltalál egy időgépet, ami a múltba visz vissza. Anno az egyik tag kivált a csapatból, mivel sokkal nagyobb anyagi részesedéshez akart a projekt által jutni. Így egy "Font kartell" nevű szervezettel veszi fel a kapcsolatot, és azon ügyeskedik velük, hogy megkaparintsák egykori csapatának gyümölcsét.

A csapat meg nyilván azon, hogy ez ne sikerüljön nekik, mert mindamellett hogy megfosztanák őket a saját sikerüktől, az "ellenfél" még valószínűleg rossz dolgokra is szándékozza azt használni.

Így kerül a történetbe menekülés, és még gyilkosság(ok) is.

Romantika-erotika meg úgy, hogy csapatunk 2 feje-főnöke, a 2 főhősünk idő közben összeboronálódik. De meglepődve tapasztaltam, hogy jól esett az ő alakulásukat is olvasni... mint tudjuk, nem vagyok egy romantika fan (ha romantikus könyvet olvasok, akkor oké, helyén kezelem, de mint pl ez esetben - egy ski-fi-be belefűzve, elég kritikusan állok hozzá), és az erotikát is jobb szeretem megélni, mint olvasni. Khm... (Számomra ez már olyan szinten intim dolog, ami nem tartozik a nagyközönségre, ezért sem igen olvasok szívesen róla...) De valahogy itt még teljesen a jó kategóriába fért még nálam is. Nem volt túl sok, és az sem volt túl elhúzva, túlrészletezve. Inkább amolyan ízelítőt kaptunk csak belőle.

De legjobban a meghitt, aranyos, és kissé viccesebb jelenetekért voltam oda. Ezek leginkább Szami gyerekeivel együtt töltött pillanatok voltak, plusz volt egy (FIGYELEM!PICURKA SPOILER...!), amikor Blanka szülés utáni libidócsökkenése volt a "téma", és ahogyan ezt, és ennek "megoldását" leírta az írónő, az valami... hát számomra megható, és gyönyörű volt. Szeretem nagyon az ilyen életszerű dolgokat. De mielőtt azt képzelnétek, hogy oldalakon keresztüli fejfájásról meg rinyálásról beszélek e kapcsán - nem. Szó sincs erről. Egy jelenet van megírva ezt a problémát felvetőleg, + ennek valódi okát és rögtön a "megoldását" is megosztja velünk az írónő. Ami... tényleg szépre sikerült.

Aztán a történet vége... hát...

Hipp-hopp meghalt, aki(k) megérdemelte, a többiek meg boldogan éltek, míg meg nem haltak. Persze Klári ezt jobban kifejtette, de igazából elég rövidre zárta a befejezést. Meg is lepődtem, de komolyan mondom: tetszett!

Köszönöm angyalok, hogy "elolvastattátok" velem!

Klári, e könyved pedig megérdemelné, hogy ki legyen nyomtatva!

 Szólj mindenképp, ha elérhető lesz "fizikális változatban"!

Kasza Tamás

  

Kasza Tamás vagyok, magyar író és előadó, 

Kaposváron születtem 1974. szeptember 3-én.

Édesapám Dr. Kasza György szülész-nőgyógyász orvos, többszörös országos bajnok tőr- és kardvívó. Az iskolái alatt kard és tőrvivó volt. Többszörös országos bajnok egyéniben és csapatban is. Ennek köszönhette, hogy statisztának kérték a Tenkes Kapitánya című filmsorozathoz labancnak.

Édesanyám Dezső Erzsébet tanár és óvodavezető. Orosz-irodalom tanárként kezdte, aztán a tanácsnál volt kulturális előadó Nagyatádon, és Kaposváron, majd a Gyermek és Ifjúság Védelmi Intézet általános igazgatóhelyettese lett, végül a Kaposvári Megyei Kórház óvodájának igazgatója nyugdíjáig.

Nagyatádon éltem gyerekkoromban, majd Kaposvárra, később Pécsre költöztem.

Orvos és tanár gyerekeként, már fiatalon érzékenyen érintettek mások gondjai és problémái. Lakásunkon vállalatvezetők (állami), igazgatók, vállalkozók (GMK), orvosok és pedagógusok fordultak meg. Mind sikeresek, (de átláttam rajtuk), nem igazán boldogak.

Apám sokszor vitt magával betegekhez, és beszélt azokról, akik életét megmentette. Anyám vitt magával táborokba, és láttam azokat, akiknek a jövőjéért felelt.

Az egyetemen és a tovább képzéseken megszerzett tudásuk ellenére, a Biológia, Pszichológia, Szociológia, Pedagógia tárgyai nem tudtak egy csepp iránymutatást sem adni bizonyos esetekben, barátaik vagy saját életükben, legyen szó akár munkahelyi csatározásokról vagy házassági válságokról. Elhatároztam, én kezelni fogom az ilyen helyzeteket.”

1993-94-ben a JPTE angol bölcsész tanulmányokat folytattam. Angol felsőfok és eszperantó középfok nyelvvizsgákkal rendelkezem.

32 könyvet alkottam. Köztük egy mese, két sci-fi és egy fantasy, és egy regény, amit forgatókönyvben is megírtam. A többi könyvemet a vezetésről, értékesítési lezárásról és személyiségfejlődésről írtam. Könyveimet szlovák, román, bolgár és orosz nyelvre fordították le. 70.000 példányban keltek el.

Jelenleg Tengelicen élek. Feleségem legényfogó gesztenyés tortájánál nincs finomabb. Szeretem a jó filmeket, és kertészkedem.

Művek:

Fontossági sorrend, sci-fi könyv (Tom Skythe álnéven, társszerző: Eugene Nordern), ENA Hungary (1997) https://moly.hu/konyvek/eugene-nordern-tom-skythe-fontossagi-sorrend)

Kiválasztottak, sci-fi könyv (2015)

Magyar Mese (2017) https://magyarmese.hu/

Kardtánc delej fantasy, szatíra könyv (2017)

Nem számít! - thriller és Nem számít! - forgatókönyv (2017), Négy évszak tréning kiadó

További információk:

Kasza Tamás hivatalos honlapja

Kasza Tamás YouTube

Tormási Vyktória - Rólunk szólt

Rövid, mégis tartalmas, egyszerűnek tűnik, mégis a lelkemig hatolt. Ennél találóbb mondatnál jobbat ki sem tudnék találni, ha Tormási Vyktória - Rólunk szólt c. történetére gondolok. Az alig kétszáz oldalas regény szinte azonnal belopta magát a szívembe, amit később sikerült alaposan összetörni, végül egyberagasztani. 

Azt hiszem, nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom: Vyki engem a táncos résszel vett meg magának kilóra. Imádok táncolni, érezni a zene ritmusát, együtt lüktetni a dallammal, és nagyon meglepődtem, mennyire könnyed és élvezetes volt a regénynek az a része, ahol a főszereplők táncolnak. Kevés író tudja igazán átadni a zene, a mozdulatok, az érintések fontosságát, a Rólunk szóltban viszont teljes mértékben el tudtam engedni magam, együtt léptem Annával, éreztem azt, amit ő, és ez olyan nagyon jó volt.

Mindkét főszereplőt sikerült megkedvelnem, holott Ádámnak és Annának is volt egy-egy olyan lépése, amivel egyáltalán nem értettem egyet. Úgy érzem, Anna egy összetört lelkű, mégis erős karakter. Összetört a múltjában történt események miatt, és erős, mert nem adta fel. Ennek ellenére viszont nem nyitott, nem mindig látja a dolgok szép oldalát, és már szinte teljesen lemondott arról, hogy egy férfi képes lenne nőként ránéznie, vagy már annyira elszokott az ellenkező nem közeledésétől, hogy elfelejtette, hogyan kell bánni egy szép szóval, egy mosollyal, egy utalással és egy csábos mosollyal. Ádám karaktere tökéletesen rápasszol egy sármos, de szerény zenészre, nagyjából olyan a jelleme, mint a hazai kisebb előadóknak, akik még nem szálltak fel a csillagokig, hogy onnan nézzenek le a szegény, buta emberekre. Ugyanakkor - és lehet, más nem vette észre - szinte végig éreztem benne a dühöt. Eleinte nem értettem, miért, hogy csak úgy a világra haragszik, mint minden meg nem értett művész - auch, kinek nem inge... -, vagy konkrét oka van, csak még nem akarja elárulni nekem.

Nagyon tetszett még a kettejük közötti szópárbajt az elején, külön örültem, hogy nem kimondottan klisés jeleneteket olvastam, hanem érdekes fordulatokat, meglepő jeleneteket. Tetszett még az újságíró szobatárs, teljes mértékben magamra ismertem.

VISZONYLAG SPOILERES RÉSZ!!! Ez a könyv igazi hullámvasút volt számomra, amit a való életben sem szeretek. A felfelé ívelés szinte tökéletes volt, a szereplőkkel, a cselekménnyel együtt szárnyaltam, aztán puff le a mélybe, amitől még a szívem is belesajdult. Nem gondoltam volna, hogy az írónő ennyire jól csavarja a szálakat (akkor még nem olvastam a Szerethetetlent, nem volt viszonyítási alapom, így álmodni sem mertem volna, hogy ilyen vége lesz). De őszintén? Egyáltalán nem bánom. Elegem van a tökéletes boldogan éltünkből, s abból is, hogy mindenki imádja egymást és cukorszirup folyik még az égből is. Ez a történet egy ilyen végkifejlettel úgy tökéletes, ahogy van. Nem is azért, mert - sajnos - életszerű, és minden esély megvan arra, hogy egy nőnek ez legyen a veszte, hanem azért is, mert ,,benne volt a levegőben", hogy Anna és Ádám története nem szokványosan fog végződni. Mondhatom azt is, hogy a Rólunk szólt kellett már a magyar szórakoztató irodalomba, kellett azért, hogy egy kicsit visszarántson a földre. 

Ajánlom ezt a történetet mindazoknak, akik nem egy tipikus Hamupipőke történetet akarnak olvasni, akiknek hozzám hasonlóan elegük van a boldog befejezésből, és szeretnének egy kiadósat sírni. Vyki könyve nem tökéletes, megvannak a maga hibái, tisztelem és becsülöm, amiért ezt felvállalja. Ez az első befejezett regénye, amit ezelőtt tíz évvel írt, ennek ellenére nagyon kevés olyan ,,vakvágánynak számító" baki van a történetben, ami dramaturgilag nem állja meg a helyét. Éppen ezért gondolom úgy, hogy nagyon jó úton halad afelé, hogy a történetei ismertebbek legyenek akár a nagyobb olvasói berkekben is, hiszen van bennük potenciál, megérdemlik a figyelmet.

A könyv adatlapja

Közösségi Írók Céhe - Stigma

 

 Másnak lenni nem rosszat jelent. Másnak lenni többet jelent. Többet látni a világból, többet érezni belőle... és többet adni hozzá. Sosem az az értékes, amiből sok van. Hanem az, ami ritka.

Csitáry-Hock Tamás

Talán az idők kezdete óta a másság társadalmi probléma az egész világon. Ha valaki más, attól ösztönösen félnek az emberek, hiszen eltér a megszokottól, mely a biztonságot nyújtja az életünkben. A megszokás egy pangó pocsolya, ebben taposni az idők végezetéig sokkal kimerítőbb, mint ellátogatni a tengerhez, és megérteni, hogyan is zajlik a világ. Amint az emberek képesek lesznek elfogadni egymást, sőt mi több, saját magukat is, elindul egy folyamat egy szebb világ felé. Másnak lenni nem bűn, másnak lenni életszerű. Mégis, ha valaki kilóg a sorból, kitaszítják onnan. Pedig puszta megértéssel sokkal többet lehetne elérni, mint a kiközösítéssel. Vannak meghökkentő esetek, és vannak szélsőségek, azonban ezek is fakadnak valahonnan. Természetesen, ezen szélsőségek megítélése már nem a társadalom határkörébe tartozik, de azok melyeket mi magunk is kezelni tudunk, újabb lehetőségek arra, hogy a világ színei élesebben ragyogjanak, és belássuk azt mennyire különbözünk mégis ugyan olyanok vagyunk.

Stigma szó jelentése megbélyegzés, jelölés. De mi is a bélyeg, amit a társadalom rányom az emberekre? Valóban a gonoszt jelöli? Vagy csupán valakit, aki más, mint a többi, de nem feltétlenül rosszabb?

Mi történik akkor, ha egy kis közösség álmodik egy nagyot? Ha egy maroknyi csapat szembe megy az árra, a sztereotípiákkal és mer álmodni? Elmondom, mi történik; valami varázslatos. A Közösségi Írók Céhe, röviden KIC, egy Facebook csoportból nőtte ki magát, és mára bizton állíthatom, hogy valami olyat alkottak, mely megmarad az utókor számára. Egy apró közösség gondolt egyet, amatőr, de tehetséges írók összeverődtek és megalkották a Stigmát.

Kezdjük ott, hogy maga a névválasztás zseniális. Elmond mindent, amit erről a kötetről tudni kell. Hívogat, hogy igen, te ezt olvasni akarod. A borító egyből megragadta a tekintetemet. Alapból nagyon szeretem a kifinomult, minimalista terveket, emellett pedig ez a borító pontosan arra utal, ami a kötetnek a mondanivalója. Az egységre. Mindannyian egy körbe tartozunk, még ha mások is vagyunk. Emberek vagyunk, és nem megbélyegzettek.

Ezúton szeretném megköszönni Alex L Hooper írónőnek, hogy fizikai példányként is megkaphattam ezt a kívül–belül gyönyörű kötetet.

Az antológia öt érzékeny témát dolgoz fel: mentális betegségek és személyiségzavarok, introvertáltság. LMBTQ, gyermektelenség, hajléktalanság.

Nem kívánok végigmenni a témákon, hiszen mindenki maga dönti el, melyik témakör áll hozzá a legközelebb. Nyilván a legerősebb téma talán a mentális betegségek, legalábbis számomra ez volt a legmeghatározóbb. De talán csak azért, mert a legsokkolóbb is.

Úgy vélem az introvertáltságot a mai napig egyfajta misztikum öleli körül. Az emberek többsége talán nincs is tisztában a szó, vagyis inkább a személyiség jelentésével, mivoltával. Tévesen antiszociálisnak titulálják, holott ez egy sokkal összetettebb dolog.

Amit kissé hiányosnak érzek, az a gyermektelenség témakör. Ebben a témában olyan írások szerepelnek, melyek a tudatos gyermektelenség köré épülnek. Ez is egyfajta társadalmi megbélyegzés melegágya, hiszen az emberek nem képesek elfogadni sokszor ezt. Azonban én kitértem volna még arra a témára is amikor külső hatás okán nem tud valaki gyermeket vállalni. Hiszen ez is egy fontos téma, és sokszor emiatt is atrocitás éri a párokat.

Nyilván, voltak kifejezett kedvenceim minden kategóriában, azonban ezeket nem kívánom egyenként kiemelni. Egyrészt mert ezek csupán az én ízlésemet tükrözik, másrészt mert ez a kötet úgy egységes ahogy van.

Utólag megtudtam, hogy a mentális betegségek témakörében, a szerzők tudatosan választottak egy biztos pontot, és a köré szőtte mindenki a maga kis sztoriját, amiért külön gratuláció. Zseniális ötletnek tartom, és adott is egyfajta sejtelmességet a történeteknek.

Egyvalami biztos. A Stigma egy korszakalkotó kötet, melyre szüksége volt és van a világnak. Én személy szerint nagyon büszke vagyok az alkotókra, köszönöm nekik, hogy létrehozták ezt a könyvet.

Közösségi Írók Céhe csoport

Közösségi Írók Céhe oldal

A könyv adatlapja

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

A borító egyszerű, de nagyszerű.

Nekem is volt egy 7-8 évig tartó tigris (és nagymacska) imádó korszakom (a plüssállataim 98%-a tigris volt, a kedvenc mesém meg az oroszlánkirály), így a borító már épp elég volt, hogy felkeltse a figyelmem.

A fülszöveg is teljesen jó, bár a témát illetőleg egy picit hezitáltam. Valahogy nem akartam kegyetlen orvvadászokról olvasni... filmekben nagyon nehezen viselem a kemény horrort az ijesztő és durva gyilkolászós jelenetekkel, de állatbarátként, amikor állatokat kínoznak-gyilkolnak, azt még nehezebben.

Szóval, az említett hezitálásom után úgy döntöttem, hogy a "félelmem" ellenére is engedek a kíváncsiságnak, és beszerzem (méghozzá magától az írótól! Bi-bi-bííí ).

...aztán megérkezett.

,,Na ez már KÖNYV!" - állapítottam meg a terjedelmére tekintve.

Majd belelapozva láttam meg, hogy nem kevés az ÜRES oldal! Nem értek a szerkesztéshez-nyomtatáshoz, de úgy sejtem, hogy ez bármily' jól is néz ki (mert amúgy tetszik, és szerintem egy kicsit ezzel is igényesebbé van téve a könyv), akkor is pazarlásnak tartom... 

A fejezetekre szedettsége viszont nagyon bejön, főleg, ahogy az első oldalaikon rögtön kivannak írva-emelve az új helyszínek, mint a filmekben (pl mutatnak egy képet Párizsról, és a kép sarkára írják: "Párizs"). Ez nagyon letisztulttá, változatossá és könnyen érthetővé-követhetővé tette a történetet. Erre adok is egy jó nagy piros pontot! 

Így hát kezdeném is a helyleírásokkal kapcsolatban a szót.

2 komolyabb ilyen volt, és az első egy bengáli-öböli erdőről szólt. Eskü', nem vagyok oda az oldalakon át tartó leíró részekért. De ez... úgy magával ragadott, hogy elképzelni sem tudjátok! Kicsit Natgeo./Animal Planet feeling volt, de egy olyan narrátor elbeszélésével, aki rengeteg színt visz stílusával az amúgy is nagy szín-miliőbe. Frankón leesett az állam. Hát még mikor ebből a meghitt oldalakból egy hirtelen eldurranó vadászpuska véres brutalitást festett,- na... Ügyes vagy Gáborom, amellett, hogy elment az étvágyam az akkori ebédemtől, a vérem is felforrt a "gyász" okozta dühtől! És ezt bizony így kellett. Ebben a könyvben ez így volt jó!

Na vissza a helyekhez.

BUDAPEST

Zseniális, ahogy írónk belefűzte a sztoriba a fővárosunkat, és sok budapesti lakos helyi ismeretét megszégyenítően tárja fel a város megannyi értékét és látványosságát. Szeretettel oszt meg velünk itt is minden apróságot, a történelmi emlékektől a Városligeten át a Rigoletto kávézóig, és még tovább... Bár jártam már nem 1x Bp-en, Gabrielünk szemén keresztül nézve egészen más színben láthattam. Igazi, és mégis nagyszerű színekben! Büszkeség töltött el ezen oldalakat olvasván, hisz' olyan jó, hogy e könyv is magában hordoz némi hungarikum-ot! Ráadásul úgy, hogy az ember abszolút nem számít rá. 

Aztán... a helyeken túl (azaz belül) nyilván vannak szereplőink is.

Méghozzá mindegyik kellőképp kidolgozva, és igazából... nekem mindegyik nagyon tetszett! A "rosszak" és a "jók" egyaránt. Ezzel kapcsolatba megemlíteném, hogy vannak durva és trágár megszólalások is (de csak 1-1fejezetben), ennek ellenére a galamblelkűek is olvassák csak el, max majd a vasárnapi mise előtt-után meggyónhatják... :)

Ééés... bizony beigazolódott a megérzésem, nem igen lettem megkímélve az állatokkal szembeni brutalitástól (mondjuk az emberek közöttitől sem). De jába szegény, ez kellett a hitelességhez. Mivel ez nem mesekönyv. Ha a történetnek nem is, de amiről alapjaiban szól, annak megvannak a valóság alapjai. És sajnos ez gyakran nagyon "csúnya".

Viszont vannak benne szép dolgok is! A természeti adottságain és a gyönyörű állatokon túl, lett

bele fűzve némi romantika... Ha eddig nem tudtátok, most kimondom: nem vagyok valami romantika fan. Olvasok azt is, de... nem a szívem csücske.

Ennek ellenére azt mondom, ebbe a könyvbe kellett! Kellett, ami még egy kicsit lágyít rajta. Lágyít a kegyetlen valóságon. És nagyon jól esett, mert nem az igazán szirupos, ömlengős formában kapott szerepet, hanem a kellemes, és már hosszú ideje a mélyben lassan megteremtődő, és csak most bimbódzó módon. Adam és Eve kapcsolata jó ideig inkább csak bensőséges, mint "szerelmetes", és szerintem pont ezzel a "tapintatossággal" megmelengetheti még a legridegebb szíveket is. Szóval úgy, hogy nem tolakodó és nem (még számomra sem) idegesítő.

Továbbá a könyvnek egy jó része a családi-rokoni kapcsolatuk alakulásának történetét is leírja. És bár erre se nagyon számítottam, mikor belefogtam az olvasásába, egyáltalán nem bántam.

Pár pontjában emlékeztetett a "Pi élete" c.filmhez, pl itt is van költözés, és persze tigris (nem is egy). + egyes fejezetek Indiában játszódnak... és kb ennyi a közös pont! Maga a hangulata és a témája merőben eltérő.

...és ha már téma, pár szót megemlítenék róla:

Hiába "nehéz ügy", őszintén örülök, hogy ezzel kapcsolatba jött meg Gabriel írhatnékja. Bár ő Indiába és (Ó-ó-ó-) Afrikába vitt el minket ahhoz, hogy betekintést nyerjünk az ilyen jellegű problémákba, de ha úgy vesszük, nem kell messzire mennünk. (Jó, itt nem a fajok kipusztulása fenyeget, viszont rengeteg pl a bántalmazás.) Sokunknak sajnos elég csak a szomszédhoz átnéznie. Kutyák, macskák, haszonállatok, vagy díszállatok... teljesen mindegy melyiket nézzük, hihetetlen nagy gondok vannak az emberek fejében. Gyakran csak a tudatlanság (a szakértelem- és következetesség hiánya) végett, de van, hogy a primitív szemlélet és az empátia minden hiánya miatt esik rengeteg állat eszméletlen brutalitás, kínzás, és sajnos nem egyszer "gyilkosság" áldozatául. És most nem a haszonállat "feldolgozására" gondolok. (Nem vagyok vegetáriánus...) Hanem egyszerű "dolgokra", kezdve a tartáskörülményektől a nevelésen át a velük való együttélésig/munkáig. A pincsikutyától a tejhasznú marhán át a díszhalakig. Bőven lenne miről beszélni e témában a hazai állapotokról is.

Nem tudom, hogy erre mennyire érett meg a világ... De "A tigris szeme" egy jó kezdő lépés. Aki szereti az állatokat-tigriseket, annak azért érdemes elolvasni, aki nem, annak meg azért. Mindamellett, hogy teljes körű olvasói élményt nyújt - vannak benne kisebb humorral ízesített részek, kisebb akció, kisebb romantika, KIS dráma tragédiával, sőt, némi misztikum is lett belecsempészve - viszont aki ódzkodna tőle, nem kell aggódnia, mert nem követi folyamatosan a történetet, hanem csak az utolsó fejezetekben (2 alkalommal) van belefűzve. És mindamellett, hogy izgalmas és érdekes, szinte minden egyes pontjában ad elgondolkodtatnivalót is!

A legvége egy elég nagy fordulatot tartogatott számomra. Többé-kevésbé spoiler mentesen úgy tudnám mondani: éééén azt hittem, hogy egy másik női karakterrel boronálódik majd össze az ott írt pasi karakter. De tetszett a "megoldás", így szépen a helyére került minden egy igazi happy end-hez! (Jó, ez utóbbi mondatom talán egy csipetnyit spoileres volt. Nézzétek el nekem! )

Így én végül a "kellemes jóllakottság"-, azaz a teljes elégedettség- érzésével fejeztem be e könyv olvasását. Pedig... nem a kedvenc műfajom.

Petróczki Kitti - Lujzi élete

Lujzinak nincs arca. Lujzi te vagy, Lujzi én vagyok. Ez a kötet nem egy szerző által kreált, a föld felett lépdelő jól megírt sztori. Ez maga az élet. A mi életünk, a törtetők élete. Néhol felsikoltottam, néhol elborzadtam, de minduntalan rá kellett jönnöm, hogy Lujzi mi vagyunk. Emberek. Ki így, ki úgy, de mi éljük meg az életet. S ha odafigyelünk a másikra rájövünk, hogy mind ugyanazt az életet éljük, csak más köntösbe bújtatva. Mindannyian az álmainkért és az önmegvalósításért küzdünk, szeretetre vágyunk és fájdalmakkal harcolunk. Mindannyian élünk úgy, ahogy Lujzi tette.

Nem mindennapi kötet ez. Kezdve a már elején felvezetett QR kódos rendszerrel, amely szerintem zseniális ötlet. Ugyan kivesz kissé az olvasás lendületéből, ha rákeresel a zenére, melyet a kód rejt, de figyelmen kívül is lehet hagyni, vagy esetleg utólag, az utolsó QR kóddal végig hallgatni a kötetben található zenéket.

Tulajdonképpen Lujzi naplóját olvashatjuk, visszaemlékezéseit. Nem az a szokásos történet szálakat felölelő regény. Lujzi most a barátod, aki leült veled szembe egy üveg borral, szép lassan feloldódó gátlásokkal és elmeséli neked az életét. Te pedig hallgatod őt. Érdeklődve, megértve, s olykor nem értve. De ő Lujzi, az új barátod. Aki már veled marad örökre, mert Lujzi szépen lassan alattomosan te leszel. Mindannyian keressük a megértést az életben, de rá kell jönnünk, hogy senki nem ért igazán minket, csak saját magunk. És ehhez is rögös út vezet, hogy mi magunk is megértsük mi is zajlik az elménkben. Külsőségekből várjuk a motivációt, az értéket, holott mindezek bennünk élnek. A saját motivációnk, a saját értékeink. Minden más ember csak a saját igazát keresi benned. De nem baj ez, hiszen így alkot egy egységet a világ.

Lujzit bevonnám a középiskolás tananyagba, és nem azért, mert vetekszik esetleg egy Antigonéval vagy egy Édes Annával. Lujzit azért vonnám bele mert mai, igazi. Ápolhatjuk a régi eszméket, sőt kell is, hiszen mindez hozzánk tesz valami értékeset. De a mai világgal is haladni kell, s Lujzi a mai tinik nyelvén beszél. Nincsenek benne hatalmas megfejtendő mondatok, nincsenek benne erőszakos filozofálásra késztető momentumok. Egyszerű, egyedi, mai, 21 - századi. Azoknak kik nem értik még a saját világképüket, a saját gondolkodásukat útmutatást jelenthet Lujzi. Megmutatja, hogy nem velük van a probléma, egyszerűen csak a fejlődésnek az állomásai ilyenek. Néhol fájnak, néhol összetörnek, néhol nem értjük, de mindig mi vagyunk azok. El kell fogadni, feldolgozni és ezekből a téglákból építkezni. Mindaddig, amíg ki nem alakul az a vár, az az erőd, melyek mi vagyunk, a személyiségünk, a lényünk.

Nem mondom, néhol elvesztem a nevek áradatában. Akadt, hogy erősen vissza kellett emlékeznem most ki is ugrott ismét a képbe. De pont ilyen az mikor egy barátnővel beszélget az ember. És Lujzi a barátod. Lujzi te vagy. Ülj le egy pohár borral, és hallgasd meg Lujzi történetét. Biztos vagyok benne, hogy te is barátra találsz. Ahogy én is.

Nem tökéletes könyv, de hát az élet sem tökéletes. Csupán igyekszünk kihozni a legjobbat a lehetőségeinkből. Mert minden nap úgy kell felkelni, hogy „az élet szép”.

Köszönöm az Írónőnek a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet.

Petróczki Kitti Hivatalos Írói Oldal

Smaragd Kiadó

A könyv adatlapja

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Ez az a könyv, ami annak ellenére sem tudott nem érdekelni, hogy egy kisebbeknek való mesekönyv.

Gondoltam, majd elajándékozom valamelyik pici rokonomnak... de nem, azt hiszem, ezt most önző módon megtartom! Majd olvasok nekik belőle, ha meglátogatnak...

Dóri és Anita könyve szerintem minden olvasót levesz a lábáról, ahogy biztosan a kicsiket is, mikor anyu-apu és a többiek felolvasnak nekik.

Ugyanis Lillen, a mi cserfes tündelányunk amellett, hogy nagyos szép és csinos, - kedves, együtt érző, barátságos, kíváncsi és kalandvágyó is. Szomjazza a tudást, és kirándulásai során egyre csak gyűjti a barátokat, és általuk a legújabb tudnivalókat.

Nehéz kedvencet kiemelni a kis történeteiből, de egyet-egyet mindkét íróhölgytől szeretnék megemlíteni... :

Csete Dórától "A pipacsmező" talán, ami nálam egy hangyányival elnyerte az első helyezést. Itt Lillen megismerkedik egy Harmat nevű tündérkével, és egy csodálatos gesztusnak lehetünk részesei...

Kőszegi- Arbeiter Anitától pedig a "Lillen és a sellő" Itt még egy Lillennél is cserfesebb, huncut sellőlány, Nixi az új szereplőnk, aki igencsak sokat dobott a könyv vidámságfaktorán.

És Sándor Anita által rajzolt képek is nagyon aranyosak, szépek, ízlésesek és igényesek! Úgy nézegetem őket, mint a kisgyerekek, közülük is nehéz kedvencet választani, de talán az én szívemhez most a "Lillen és a főnix"-es, ami legközelebb áll. Ezen Lillent az anyukájával láthatjuk a kandallótűz előtt ülve, miközben a lángok között Írisz, egy főnixmadár jelenik meg.

Bár gyermekeim (még) nincsenek, de úgy vélem, igazán jól mesélni csak azon mesekönyvekből lehet, amit maga a felolvasó is tud szeretni, élvezni.

Nos, tündevilág kedvelő anyukák, ez a kedvencetek lesz! Viszont akitől eddig távol állt ez a műfaj, ideje belekóstolnia, mert e könyv által hihetetlen könnyen szerethetőnek vélem.

Leginkább esti mesének ajánlom... Vannak benne vidám, mókás részek is, de inkább a meghitt, elgondolkodtató és lenyugtató stílus, amit a csajok papírra vetettek. Szerintem az ilyen meséktől csendesednek el könnyebben a kicsik, és álmodnak gyönyörű-szép álmokat.

Lányok, munkátok gyümölcse egészen édesre és mégis egészségesre sikerült! Ami a célcsoportot nézve kiemelkedően fontos!

Így minden lurkó és olvasó-felolvasó nevében köszönöm, és még sok-sok Lillen kalandba bízva kívánok további jó munkát és sok sikert nektek!

És ami azt illeti... én speciel imádnék a tündelánnyal egy ifjúsági regényt, s majd később a felnőttkorára épülő történetet is...! Megértem, ha a gyerekeknél maradtok... de azért még reménykedem, hátha mi is kaphatnánk egy nagyobb szeletet ebből a kedvességből!

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Íme, L. J. Wesley - Hetedhét Birodalom c. könyvéről írt véleményem, ami bár hosszúra sikerült, őszintén remélem, hogy nem bánja meg, aki elolvassa!

Első ami megfogott, az az, hogy az írója egy pasi! Bocsi csajok...

Aztán a borító: gyönyörű, sőt, csodaszép! És nekem fura mód fel sem tűnt igazán a kiszőkült hajtincs rajta, amíg nem olvastam róla... A könyvben ez a rész nagyon tetszett, és igen klassz, hogy a borítón is meglett jelenítve! Wesley, bizony tartsd meg Dodo-t (a borítótervezőt) mert még nagyon sok borítót akarok tőle látni!

Aztán a fülszövegtől meg már-már elaléltam! Mert ilyen egy TÖKÉLETES fülszöveg! Nem tudsz meg a storyról semmit, mégis tudhatod, hogy miről szól, mire számíthatsz, és ebből már rögtön eldöntheted, hogy vevő vagy-e rá, avagy sem! És ez a téma engem már régebb óta érdekelt, (hogy mi történik a mesék "boldog befejezése" után), úgyhogy szökdécselve-tapsikolva-vigyorogva vágtam a kosaramba!

Aztán elolvastam...

Ahogy arra már a fülszövegből számíthattam, rögtön egy "keményebb" jelenettel indult a történet, de egyáltalán nem bántam. Az első fejezetekben már kiderül, hogy miféle is ez a Hófehérkénk, és a jelenlegi körülményei inkább valóság szerű (középkori), mint tündérmese. Szóval nem éppen egy leányálom. Nekem tetszett ez a fajta ábrázolása, és hogy az eddigiekhez képest egy teljesen más, totál új Hófehérkét ismerhettem meg...

Viszont ha én írtam volna a könyvet, akkor a "varázserejéhez" (ami az állatokkal és a növényekkel kapcsolatos) valamelyst igyekeztem volna picit a jellemét, személyiségét is hozzá igazítani. Úgy értem, hogy ahogy mondjuk egy szél elemet uraló boszorka hurrikánt tud idézni, várhatólag emberi jellemzői közé tartozik, hogy ahol megjelenik, "nagy port kavar", azaz általában zavart kelt. A tűzé meg rend szerint ha kell, ha nem, a tűzzel játszik - szó szerint és átvitt értelemben is. Így Hófehérkétől, ha már van neki az az adottsága, hogy vonzza az állatokat, akkor én jóval több állatszeretetet várnék tőle, valahogy éreztetném az olvasókkal, hogy számára az állatok és a környezet fontos, és imádja őket - nem csak akkor, amikor szüksége van rájuk, hanem egyfolytában kötődjön-kapcsolódjon valamilyen módon hozzájuk. Pedig mikor még a történet elején úton voltak Zinnel - nem árulom el, hogy miért, de amúgy zseniális okból, én speciel imádtam az ötletet! - simán nyílt volna lehetősége a csajnak (és így nekünk is) jobban megismerkedni a képességeivel, hiszen lóháton, a szabadban, erdőkön-mezőkön át utaztak...

De nem én írtam, és jól is van ez így, L.J.Wesley-sen.

Bárhogy is nézem, tényleg tetszik az ő Hófehérkéje! Mint már mondtam, teljesen más mint az eddigiek, pedig már láttam párat, (pl a Tükröm-tükröm c.filmből, meg a Hófehér és a vadász-ból... mindegyikben volt bőven kivetnivalóm, az utóbbiban leginkább, hogy hogy tarthatta a tükör Kristen Stewart-ot szebbnek, mint Charlize Theron-t!!??? Elismerem, Kristen tud szép is lenni... de hetero nőként is határozottan megtudom állapítani, hogy Charlizehez képest... ugyan már...! ) szóval nálam eddig e témában ez a könyv viszi a prímet!

És a karakterekkel +a történettel kapcsolatos minden szimpátiám ellenére még volt valami, ami hagyott egy kis hiányérzetet bennem. Méghozzá az, hogy hiába adódott már a könyv elejétől nem egyszer rá alkalom, az író az akció jelenetek bővebb kifejtése helyett inkább a képzeletünkre bízta azon helyzeteket, ahol mondjuk egy jól "megkoreografált" harcot "láthattunk" volna. Gondoltam, talán úgy érezhette, hogy több kutatómunka szükséges egy hiteles kardvívás leírásához, de mikor elértem Zin Hófehérkének tartott első vívóleckéjéhez, abból más jött le. Szóval mivel a könyvben Hófehérke maga az elmesélőnk, így betudom az ő hiányos vívótudományának az olyan jelenetek részletes leírásának elmulasztását, amik amúgy szerintem megérdemeltek volna pár szóval többet... de a rémálmos leírás és a csatajelenet, aminek inkább a mágikus oldalát mesélte el viszont kárpótoltak, nagyon tetszettek, faltam az oldalakat!

Hadd mondjam el (csak hogy mire számíthattok a következő vélemény írásaimmal kapcsolatban), hogy a csatolt fotómat nyilván a könyv alapjául szolgáló mese ihlette, és ezzel alkalmam nyílt életemben először vörös rúzst használni! Úgyhogy nyugodtan lehet nevetni, mer' gőzöm sincs, hogyan kell... Csak valahogy kipattant a kobakomból, hogy hogyha már képet készítek a könyveitekről-könyveitekkel, akkor a témáikhoz illő/rájuk utaló kellékekkel megpróbálom majd feldobni őket, mert magamat nem tartom a legideálisabb reklámarcnak... 

Így L.J.Wesley másik könyve, az "Egy űrállomást-takarító naplója" már okozni fog némi fejtörést, de ha azt nézem, hogy a Mentőexpedíció c.filmet Magyarországon forgatták (ami filmek terén nálam bent van a Top5-ben), és a stábtagok leginkább magyarok voltak, na meg az egyik kedvenc mondásom is a "leleményes a magyar!" - hát kifogok találni valamit!

És igen... ezzel el is árultam, hogy Wesley-től még egy kötettel biztosan jelentkezni fogok a közeljövőben. Hogyan is ne tenném... hisz' a Hetedhét Birodalom olvasását igen élveztem, már most egész beleszerettem az író stílusába.

E könyv viszont tényleg nem kislányoknak való, mert érett, akár egy gyönyörű piros alma. De a meglévő ropogósság (de keménynek azért én még nem mondanám...) mellett találunk benne humort, és egy csipetnyi romantikát is - de tényleg csak egy egészen picirit, szóval akinek nem zsánere, azt se tántorítsa vissza, mert ez még tényleg az a mennyiség, ami csak némi extra ízzel tuningolja fel a könyvet. Mamám szokta mondani, hogy MINDIG tegyek egy csipet sót a süteményekbe, ha írja a recept, ha nem... Mert kiemeli az ízeket! Nos, ebben a könyvben az a picuri romantika a csipet só! Akik meg amúgy is romantika imádók, ha addig nem is kajálták volna annyira a storyt, annál a pontnál ellesznek ájulva, hogy igen, bőven megérte már csak azért az 1-2 sorért is elolvasni, mert tényleg jókor, jó helyen, és szuperül lett megírva.

A befejezés elég rövidre sikerült, viszont nem is volt szükség tovább húzni - így, hogy várható a folytatása, legalábbis nagyon remélem!

Örülök, hogy rátaláltam erre a gyöngyszemre!

És jár a puszi mindenkinek, aki időt szánt rá, hogy végigolvassa a róla szóló irományomat!

Köszönöm!

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Sziasztok!

Egyenlőre még nagyon visz a lendület, remélem nem bánjátok, hogy ebben a hónapban így megbombázlak titeket a véleményeimmel-ajánlóimmal...

Igazából amilyen egyszerű a borító, engem annyira megfogott! Szép és szolid, igényes és sejtelmes. Szeretem az ilyet! Anyagát tekintve fényes és strapabíró - épp nekem való! És persze az sem utolsó, hogy fantasy fan vagyok, és a címét olvasva is "befigyelt a radarom", a fülszövegnél meg máris szó esik egy angyalról. Bár ott írva nem titkolta a könyv romantikus mivoltját, ennek ellenére engem ez sem tántorított vissza. Fura mód eddig még nem igen olvastam angyalos könyveket, ellenben rengeteg filmet láttam, amiket szerettem. És... megsúgom, hogy pár éve belevágtam egy regény írásába, amiben angyalokról is szó esik (de ne féljetek/örüljetek, jó ideje félreraktam, kicsi az esélye annak, hogy komolyan nekiüljek és legyen belőle valami). Na mindegy.

Lényeg, hogy ez a könyv kíváncsivá tett! Hát mikor utána néztem a beszerezhetőségének, és arra jutottam, hogy útba tudom ejteni, hogy személyesen az írónőtől vehessem át, nem is maradt több kérdésem - AKARTAM!

Aztán elkezdtem olvasni és... te jó ég, milyen részletes írásmód! És ezt nem negatívumként mondom!

Írónőnk az első fejezetben precízen, minden momentumot és apróságot megoszt az olvasóval, mert semmit sem akar az önálló képzeletünkre bízni, azt akarja, hogy teljes mértékben azt "lássuk", amit ő mutatni szándékozik! És ez 100%-osan sikerül is neki - de én egyáltalán nem bánom, mert amit általa láthattam, nagyon is tetszett!

De nem akarom, hogy félreértsetek!

Lang nem úgy részletezi a dolgokat, hogy túlzásokba esne! Nem arról van szó, hogy látunk egy fát, és oldalakon keresztül kell olvasnunk róla, hogy az egyik levele zöldebb, mint a másik... Inkább olyat képzeljetek el, hogy: látunk egy gyönyörű fát, mellette egy kristálytiszta vizű tóval. Üde zöld gyep terül el a kettő között, amit lágyan borzol a langyos nyári szellő, magával hozva megannyi illatot. Főszereplőnk mélyet szippant belőle ahogy a látványból is, és melegséggel szívében, kedves mosollyal arcán ballag a mittudomén - mondjuk tölgy árnyékába. Aztán valami tökjó dolog történik...

Értitek? Nem az van, hogy tó,fű,fa, ember, aztán cselekmény, hanem... ott vagyunk, és tisztán látjuk, érezzük a cselekmény köré épített világot, látjuk és érezzük, amit a szereplőink látnak és éreznek. De még a jó, kellemes mennyiségben, és egyáltalán nem megterhelően-túlzóan!

Persze ez azzal járt, hogy valamivel lassabban haladtam, mint pl az előző könyvemmel, de tovább olvasva ez a töménység egy kissé hígult, míg nem számomra is könnyebben csúszott.

Viszont! Ahogy gondoskodott arról, hogy mind látványbeli, mind érzelmi téren "jelen" lehessünk a történetben... úgy akadt valami, amiből kimaradtunk, pedig szerintem adott volna némi pluszt a "hangulathoz".

Ez pedig nem más, mint az idegen nyelvek.

Főszereplőnk (Sarah) ugyanis angyali másodhegedűsünkkel karöltve több országban is megfordul. Evégett több nyelvet is beszélnek/hallanak. Amellett, hogy vannak helyzetek, hogy Ronael (az angyalunk...) nem evilági, hanem angyali nyelven szólal meg.

Nos. Tény, hogy egész jól megvan oldva ezen beszédek "elmismásolása", de tegye fel valaki a kezét, aki olvasta/látta a Harry Pottert, és legalább 1 varázsige nem dereng neki! Ugye? Én elsőre megjegyeztem kb az összeset, és jókat mosolygok magamon, amikor pl felakarok tenni a szekrény tetejére valamit és valahogy nem működik a "Vingárdium levi ószá". Na meg aztán... nézzünk egy boszis könyvet/filmet. Sokkal komolyabb hatást érnek el, ha a mágia nyelvén kántálnak és ezt hallhatjuk/olvashatjuk is, mint hogy az anyanyelvünkön, vagy ne adj' isten csak annyit kapunk: "aztán 3x elismételt egy számomra érthetetlen sort és bumm".

De csak ha franciául beszélnek pl egy filmben, legalább egy "madame" vagy egy "monsieur" használatával elérik, hogy meglegyen a kellő "franciás" hatás.

E könyvben egyedül csóri házigazda neve ( Didier Dupois, ejtsd "Didié Düpüi") volt, ami némi francia töltetet kölcsönzött a fejezetnek, amiben épp ott jártak. (Meg még talán a bagett...) Bár a törökországi résznél már több dologgal is "törökösítve" volt a hangulat (szóba kerül egy nazar amulett, a raki - azaz ánizspálinka, hagyományos török ételek, és a hastánc is természetesen... ), de a török beszéddel itt sem volt módunkban megismerkedni. Oké, az ország egy turista paradicsomi részén szálltak meg, de rádióból vagy valahonnan csak kaphattunk volna némi érdekes török mondatot...

Tudom, hogy az idegen nyelvek használata, mint "hangulatfokozó", sokaknak nem hiányzik a könyvekből, s talán fel sem tűnik nekik ez a mulasztás. És nincs is vele gond, nem létfontosságú. De én pl értékelném, ha benne lenne... Ezt, kedves írók, vegyétek inkább egy ötletnek, amivel felturbózhatjátok az írásaitokat, ha esetleg idegen nyelven szólalna meg a karakteretek.

No de hadd ejtsek pár szót magáról a storyról is:

Kissé irracionálisnak tartottam olvasás közben, hogy Sarah a voltaképp "világmegmentő" küldetés alatt gyakran leginkább Ronael iránt érzett vonzalmával volt elfoglalva. Habár nem ítélkezem, ki ne epekedne egy angyalért...!? (Valószínűleg engem csak azért zavart kissé, mert negyede annyira nem vagyok romantikus meg vágyakozó típus. Viszont aki hasonlóképp nincs oda a romantikáért, szerintem ezzel a könyvvel kissé megbarátkozhatna vele, mert nem az az émelyítően szerelmetes kategória. Aki meg amúgy is szereti... ezzel tovább szeretheti)

Mire Törökországba értek, már komolyan gyanús volt, hogy főszereplőnk tényleg nem éppen egy minta "angyalsegéd"! A kis lükét megint csak jobban érdekelte minden más (a szálloda nyújtotta lehetőségek), mint az ok, amiért ott voltak. Tény, hogy addigra már eléggé kikészült idegileg, és ráfért volna egy törökfürdős spa, na de na... ennyire butusnak lenni!?

Na szóval ott kezdtem igazán megkérdőjelezni Ronael döntését, hogy részben egy ilyen csajra hagyatkozva próbálja teljesíteni a feladatát. De aztááán!

Kb a könyv felétől minden hasonló "sorstársam" fellélegezhet, mert onnan indul be igazán a buli - és bőven megéri túltenni érte magunkat az előzetes "szenvedésen".

Nehéz spoilermentesen beszélni erről a könyvről. Mert... iszonyat nagy pozitív csalódás volt. Nagyon tetszett az egész világ, amibe általa cseppentem, és amilyen nehézkesen rágtam át magamat a könyv elején, olyan csodálattal olvastam a végét! Az utolsó előtti fejezetek a pokolban játszódnak. Írónőnknek itt is elképesztő és gyönyörű ötletei voltak, aki elolvassa, megérti, miért e két szavat használom. Az utolsó fejezet pedig engem totál kikészített. De a szó pozitív értelmében! Nem tudom... amiket átéltem a könyv elejétől a végéig a karaktereinkkel, olyan hatással voltak rám, hogy nem bírtam nem elkönnyezni magamat. És ezen könnyekbe volt gyötrelem, fájdalom, küzdelem, boldogság, meghittség, és hála.

Aztán, pár sort ki is emelek:

"Miután elmúlt a megszeppentsége, elöntötte a pulykaméreg." - nálam ez kilőtte a cukiságfaktort, és nem egy ilyenre bukkantam a könyv olvasása során. Pl

"Sejtette, hogy lesz még ennek következménye. Ha más nem, akkor az, hogy Ronael ismét csendkirályosat fog játszani".

De tetszett az a rész is, hogy:

"...majd mindenki megdöbbenésére egy férfi hastáncos következett. Értette a dolgát, de mégiscsak szívesebben gyönyörködött volna a publikum java egy nőben."

"Logikát keresett az irreálisban, miközben éppen olyan gyarlónak érezte magát, mint bármely halandó."

"...olyan lágyan csókolta meg, mint ahogyan a pillangó száll a hajladozó virágra."

Szóval, írónőnkre igencsak illik a valódi neve (Tünde), mert tündéri, ahogy ír!

Továbbá, olvasás közben ráleltem pár dologra, ami lehetőséget kínálhatna egy spin-off könyv megírására. Őszintén remélem, hogy írónőnk élni fog vele, mert kétség se fér afelől, hogy sorba állnék érte! És remélve, hogy addigra ez a vírusos nyavaja nem szab gátat a szándékomnak, amiről a mostani alkalommal le kellett tennem: majd meghívnálak egy kávéra/teára egy sütivel!

Köszönöm T.C.Lang (Tünde), hogy utazhattam a fantáziád birodalmába! Minden percért megérte, ez így volt kerek, ahogy meglett írva - elejétől a végéig!

Végezetül hadd ajánljam a franciás fejezethez Indala - Dernière Danse c. dalát egy kis hangulatfokozónak. E könyvhöz nem csak a nyelv végett, hanem stílusában-hangulatában, és kissé a dalszöveget illetően is passzolónak érzem.

Pár szó a fotóról:

Még soha nem fordult elő velem, hogy így örültem volna egy fotónak, amin totál előnytelenül festek. Bár messze van a tökéletestől, most megengedem magamnak, hogy büszke legyek az ötletre, és hogy Drágó kutyám világítós labdájával, és a párom 5 perces segítségével sikerült is kivitelezni! Hiába a cseppet sem szép ábrázatom, és a fagyasztószekrény pirosan derengő lámpája a hajamnál. (Semmi tudással és tapasztalattal próbáltam el tüntetni eme hibát, de vérszemet kaptam és végül vele együtt eltüntettem az arcomat is. Úgyhogy inkább elfogadtam olyannak, amilyen, és nem erőlködtem.) Számomra izgi a könyveitekkel képeket készíteni, ha csak fele annyit mulattok rajtuk mint én, akkor meg pláne megéri!

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

 Ma egy számomra is még alig ismert műfajú (ski-fi-horror-steampunk) könyvről hoztam nektek véleményt: 

Szivecskéim. E könyv borítója a lehető legjobban tükrözi a tartalmát - sötét, kissé bizarr, új és mégis valahogy régies, sejtelmes és kissé ijesztő, de egyben tudományos-furmányos is. (Szerintem k*rva jó!)

Furcsa egy ajánló lesz ez, mert azzal kezdeném: aki nem szimpatizál ezzel a borítóval, annak a benne rejlő story sem igazán való. :) - Merek kissé nyersen őszinte lenni, mert nem akarok senkinek csalódást okozni, és persze a negatív vélemények sem hiányoznak senkinek, szóval: SZERINTEM, akinek nem kenyere az ilyen könyv, egyszerűen ne olvassa! (Ha csak az illetőnek ne lennének mazochista vonásai... akkor bátran álljon neki ő is! :D )

Azért nem szeretem az igazán negatív véleményeket, mert úgy vélem, a megfelelő kezekben MINDEN könyv nagyszerű!

Ahogy ez a könyv az enyémben is, mivel engem kifejezetten érdekelt! :) És teljesen le is nyűgözött a világ, amit Viktorunk alkotott... :)

Úgyhogy mesélek is róla egy kicsit...

Amint felütöttem az első oldalaknál, kissé meglepődtem a brutál teleírt lapokon. Mondom: BRUTÁL! Azt csodálom, hogy a szóközöknek helyet adtak...

"Ééééé gyerek, mikor fogok ezzel végezni!?" - kérdeztem magamban. Aztán nekiálltam, és úgy beszippantott a történet, hogy pikk-pakk a 20.oldalnál jártam. (A 207-ből...) Onnantól már nem volt kérdés, hogy 1-2 óra, és megleszek vele. Nem mintha az lett volna a cél, hogy hamar letudjam! De ha hetekig csücsülök egy könyvön, az nálam nem azért van, mert sokáig akarnám élvezni...

Na vissza a teleírt oldalakhoz: írónk nem végzett félmunkát, minden részlettel segíti elképzeltetni velünk az ő képzeletében kifejlett világot, - és milyen jól tette! Úgy vélem, e történet esetében így is kellett ezt csinálni!

Viszont... inkább a pasik lehetnek a célcsoport, mert relative sok műszaki dolog van említve benne. Én mondjuk nő létemre is tudtam érteni, mert mindamellett, hogy egy műszaki zseni édesapával áldott meg a sors (aki egyben korunk egyik "multinautája", hisz' minden közlekedési eszközt tud vezetni, pl repülőt is...), aki mellett gyakran figyeltem és segédkeztem szerelés közben - még mezőgazdasági suliba is jártam, ahol ha jól emlékszem, 4 évig tantárgy volt a Műszaki. Azaz tanultam is... :) így számomra nem voltak olyan idegenek az itt használt szavak.

De a csajok se ijedjenek meg! Ha épp fogalmatok se lenne a szivattyú rendszerről meg a hidraulikáról, franciakulcsról, laposfejű- és kereszt élű csavarhúzóról stb... ezek inkább csak töltelékei a szövegnek, amik adnak egy hangulatot az egésznek, de ezek ismerete/értése nélkül is a szövegkörnyezetből le lehet vonni a lényeget... :)

Aki pedig a horror-os oldalak miatt ódzkodna az olvasásától, ne tegye! Az én ízlésem szerint e könyvbe csak némi fűszerként van alkalmazva, de abszolút nem dominál! Ne féljetek tőle! :)

Talán a leginkább ebbe a kategóriába illő jelenet, amit az egyik legizgalmasabbnak és leglátványosabbnak tartok: Mikor T.O.M. kicsinál 1-2 verőlegényt, aztán a kalmárral (Milovan) "lebeszéli" a megbeszélnivalókat...

Bár (könyvekben) én nem tartok a horrortól (filmekben annál inkább!), a kedvenc-től is távol állnak. Ennek ellenére ebben a könyvben egészen jól esett egy-egy ilyen részecskét olvasni. :)

De az a rész is a szívem csücske, mikor Erikáék ellátogattak Slawához. Ötletes volt az ottani akció is, és Slawa maffiózós helye, ahol a manát "állították" elő. Jobban mondva - csapolták le a pasasból (aha, jól olvastad, lecsapolták belőle).

A másik, amit kiemelnék, az egy Silas Kraft általi "visszaemlékezés" - amivel elmeséli történetét a többieknek. Itt betekintést látunk az író általi, valódi korunk vélt/jósolt/kreált jövőjének - és egyúttal vesztének. Ugyanis az ő elképzelésében méginkább eluralkodik az elektronika és a technika, majd egyszer mindez befuccsol, és megáll az élet. (Nekem is volt ez már téma barátokkal/rokonokkal.) Innen pedig a könyv szerint újra kissé kénytelenek leszünk "visszafejlődni", hisz' újra az olaj és egyebek által nyert energiát kell majd használnunk. Ezt mind, ahogy Viktorunk papírra vetette, nagyon-nagyon érdekesnek találom. És... kissé még reálisnak is, azaz szerintem nem elképzelhetetlen, hogy egyszer tényleg így legyen.

Aztán a könyv elején is egy "ikonikus" jelenet van, hiszen T.O.M. "feltámasztásával" indul a story, és...

gyakorlatilag a saját alkotója megölésével. Durván hangzik, de igazából tök szépen van megírva! :)

Helyszínek terén az egyik kocsmát találom valami esssszméletlen csúcsnak! A neve "Lokomotív", és kívül-belül vonatos-mozdonyos hangulatra van kialakítva (k*rvajoooooo!).

Az egyik kedvenc karakterem sajna viszonylag hamar kinyiffant (Gerard). Hát... hitelesebb minden story, ha menet közben pár "főbb" szereplőt is kimer iktatni az író. Mondjuk szegény Geri elég mellékes karakter volt, de attól még sajnáltam. :D

Ami egy pinduricit zavart:

A Marvin általi dohányzási RÍTUS többszöri megemlítése. Oké, azért is nevezem rítusnak, mert szerintem szándékosan van gyakran leírva. Ezzel kapcsolatba teljesen biztosra veszem Viktorunk szándékosságát abban, ahogy ezt leírta újra és újra minden alkalommal ugyan abban a 1,5 sorban, - ahogy ez a karakter miként gyújt rá a cigire. Látványos amúgy, na de na... nekem harmadjára olvasva már igencsak elég volt. És nem akkor olvashattam utoljára... Valakinek ez biztos szívet melengető - mint mondtam, egy darabig nekem is az volt, - szóval nem valószínű, hogy rossz ötlet volt ezt így többször is belerakni. De olvassátok el, és döntsétek el ti magatok! :)

A könyv vége is "megmosolyogtatóra" sikerült. Nekem bejött ez a csata utáni báros buli, ami a győzelem ünnepléséül szolgált, és a lényege az volt, hogy szereplőink egy asztalnál ülve "csevegjenek". Utolsó szóként az is kiderül, hogy mi is lett Silas sorsa. És... ha így is tervezte az öreg, hát le a kalappal előtte. :)

Filmek terén néhány pontjában hasonlít az

"Alita: a harc angyala" és a

"Ragadozó városok" c.filmhez.

...amit én speciel egyáltalán nem bántam, hiszen mindkettőt szeretem. Viszont e könyv története egy árnyalatnyit sötétebb! És ez joooooooo!

...úgyhogy Viktor! A könyved által rákaptam méginkább a ski-fi ízére, és a horrort is elkezdhettem kóstolgatni. És ráadásul könyvek terén még totál steam-punk "szűz" voltam, nekem ez volt az első alkalom, hogy ebben a műfajban olvashattam. :D Üdítő újdonság volt, nagyon köszi!

A csatolt fotómról:

Első sorban T.O.M.-ot szerettem volna "megtestesíteni", de a maszkkal belekevertem egy picit Ambrose-t is, mert ő volt az egyetlen, aki a könyv elején nem orrba helyezhető szűrőt, hanem maszkot használt.

Köszönjük Balla Nóra fényképész-nek a szemeim "megheftelését" azaz a vörös "retinatuningot" :D Bár a távolság végett Nóri fényképész mivoltját sajnos nem igen tudom segítségül hívni, - már tervben van, hogy a tavaszi szabadságom alatt összehozunk egy közös fotózást pár könyvetekkel. Így húsvét után számíthattok tőlem jóval profibb képekre is! ;) Én már nagyon várom! Remélem ti is...

Szmog(-és vírus)mentes, tiszta levegőt kívánok!
E.Klaudia