A.J. Avans


1991. szeptember 6-án láttam meg a napvilágot, egy esős pénteki napon, Budapesten.
Polgári nevem: Baksai Beáta
A szüleim elég korán elváltak. Az édesanyám második házasságából született 1994. augusztusában egy öcsém. Átlagos gyerekkort tudhatok magam mögött. Felnőtt koromig Budapest harmadik kerületében éltem.
Általános iskolai tanulmányaimat a Csillaghegyi Általános iskolában végeztem. Csupa kedves emlék köt az itt eltöltött, időszakhoz.
Középiskolai tanulmányaimat rendvédelmi középiskolában töltöttem. Bár eredeti terveim szerint a Tiszti főiskolára készültem, végül meggondoltam magam.
Akkoriban eltántorodtam, hogy valójában ezt a hivatást szerettem volna művelni. Végül érettségi után úgy döntöttem, hogy valamilyen nőiesebb szakma után nézek. Beiratkoztam a MOSZI kozmetikus képzésére, amit két év alatt el is végeztem.
Az írással elég fiatal koromban már foglalkoztam. Tizennégy éves lehettem, amikor otthon saját magamnak átírtam a Harry Potter egyik éppen akkor olvasott részét, mondván, miért csak fiuk lehetnek világ megmentők. Mindig próbálkoztam különböző történetekkel, amiket valahogy félbe hagytam. Majd egy tragédia végett elég sokáig nem tudtam, hogyan vessen papírra a bennem tomboló érzéseket. Ha megpróbáltam, csak egy nagy káosz lett belőle.
2016. októberében megszületett a kislányom, Diána. A vele otthon töltött babázós időszakban kezdtem el újra írogatni. Eleinte csak kikapcsolódásként, és saját magam szórakoztatására íródott meg a Szenvedélyek viharában első változata, ami akkor 550 oldalra rúgott. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, elégedetten a fiók mélyére száműztem. Az évek teltek, és 2018 nyarán megszületett a kisfiam. Lassan azt vettem észre, hogy engem az írás, és az olvasás tudott teljesen kikapcsolni, így ha volt egy kis szabad időm, kreáltam egy világot.
Majd jött egy sugallat, és miután megírtam egy következő könyvet, újra elővettem a Szenvedélyek viharábant.
Végül 2019 –ben úgy döntöttem, hogy ezt a kezdetleges irományt, három külön kötetbe szedem, és itt ott kiegészítek, illetve amit unalmasnak találtam elvettem, és végül lassan felvette a mai ismert, és kiadott formáját.
2020 elején megmutattam pár ismerősömnek, és jöttek a kérdések, hogy miért ne? El kellene küldeni egy kiadónak. Annyira nem bíztam magamban, és az esetleges sikerben, hogy hosszas unszolás után adtam csak be a derekamat. Eközben egyszer teljesen törlődött is az egész addigi munkám. A szerencsének hála még is sikerült megmenteni, így befejeztem teljesen, és az nap egy kedves írótársamnak köszönhetően, el is küldtem az Ágenda kiadónak.
2020.augusztus 31-én a kiadó gondozásában megjelent a Szenvedélyek viharában. A megjelenéstől számítva tíz nap múlva megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a Dugonics András Irodalmi díjra jelöltek között találtam a nevem romantika kategóriában. Olyan írókkal szerepeltem egy listán, akik műveit előszeretettel olvasom. Igaz nem nyertem, de már maga a részvétel is hatalmas élmény volt, amit mai napig nem hiszek el.
Jómagam is a főállásom, és az itthoni teendői mellett alkotok, így vannak napok, amikor több időm jut az írásra, van amikor kevesebb.
2021. január 28- án megjelent az Érzelmek hálójában című regényem, amely a Szenvedélyek viharában folytatása.
Hamarosan megjelenik a Kísértő múlt, ami egy alvilági szerelmi történet, de gőzerővel dolgozom a trilógiám befejező részén is.
Rengeteg történet van még bennem, ami kikívánkozik, így folyamatosan jár az agya az újabb karaktereimen. Kacsingatok a történelmi romantikus történetek felé is. Talán egyszer előrukkolok, egyel. Ki tudja?

Elérhetőségeim. 
A.J. Avans írói oldal
   A.J. Avans írói csoport
Ágenda Kiadó


Bódai-Soós Judit

 

A Bódai-Soós Judit felvett, írói nevem, „ősnevem”, melyet nagyapáim vezetéknevéből alkottam. Ebből a névből éppen úgy, mint valós gyökérből a fák, táplálkoznak írásaim. Úgy érzem, hogy ennek a névnek természetes helye van a verseim, novelláim, meséim, regényeim alatt. Egy szép kerek pont a mondat végén.
2008 óta ezen a néven publikálom írásaimat.
Szekszárdon születtem 1974-ben, és Tolna megyében, Bogyiszlón nőttem föl. Szegeden, a JATE matematika tanár szakán diplomáztam, 2000 óta pedig Budapesten élek férjemmel. 2012-ben született meg Péter, a kisfiam, azóta tehát már hárman vagyunk. A szülés előtt (2005 óta) magántanárként oktattam a matematikát, az azt megelőző öt évet pedig a szociális szféra csodálatos, de embert próbáló világában töltöttem.
Időközben családterápiát tanultam és az önismerettel kezdtem el mélyebben foglalkozni, aztán a tanítványaimtól is sokat tanultam, elsősorban önmagamról, és a világról, melyet együtt építünk magunk körül. E világ egy-egy kis szeletkéje, a velünk és bennünk élő csoda képezi írásaim alapját, melyre fantáziám fest bőszárnyú pelerint.
Az írás az életem gerince, váza, a legnagyobb támaszom, hiszen örömét szinte a beszéddel, járással együtt ismertem meg, s mindeddig soha nem hagyott cserben. Már óvodás koromban megszülettek első rigmusaim, aztán végigverseltem az általános iskolát. Középiskolás koromban kísérleteztem első novelláimmal, majd később a mesékkel. Első regényemet pedig felnőtt fejjel írtam. Nyilvánosság elé mégis csak 2007-ben léptem meséimmel, verseimmel, novelláimmal
Nagyon fontosnak tartom az író és olvasó közötti valódi kapcsolatot, ezért részt vettem a Gyermek- és ifjúsági írók tanácskozásán, voltak irodalmi programjaim – író-olvasó találkozók, rendhagyó irodalomórák, dedikálások – Szentendrén, Bátán, Bogyiszlón, Mattersburgban, Gyulán, Budapesten, Zalaegerszegen, Szegeden, Marosvásárhelyen, Maroskeresztúron, Bösztörpusztán (MOGy), Nagyalásonyban, Isaszegen, Gyenesdiáson, Szekszárdon és bízom benne, hogy lesznek még másutt is.
Rendszeresen zsűrizek irodalmi pályázatokat, és alkalmanként a szervezésükben is részt veszek.
2008. óta állandó szerzője vagyok a dévai Corvin Kiadó gyermek- és ifjúsági kiadványainak, Romániában színesítve ezzel a magyar irodalmat.
2011. óta az Élő Magyar Líra Csarnokának – www.magyarparnasszus.hu – vezető szerkesztőjeként igyekszem támogatni a kortárs költészetet.
2015. óta a nagymúltú Dörmögő Dömötör állandó szerzőjének mondhatom magam, többek közt a magazin alap meséjét is én írom.
2016-tól az ARTICITY Kiadó megjelenés előtt álló könyveit korrektúrázom.
Számos írásom jelent meg nyomtatásban különböző hazai, vagy határon túli folyóiratban (Agria, IPM, Ügyészek lapja, Dörmögő Dömötör, Kisalföld Breki Magazin, Mini Manó foglalkoztató, Avana Arcképcsarnok, Nyírségi Gondolat, KisLant, Szilaj Csikó, Átalvető, Sikoly /Szerbia/, Napút, Dió magazin, illetve a dévai székhelyű Corvin Kiadó különböző kiadványai, gyermekújságjai)
Szerepelnek írásaim válogatáskötetekben, antológiákban, mesekönyvekben is. 
Tételes, képes publikációs listám: http://juditti.hu/content/megjelent-irasok
Mindemellett folyamatosan írok megrendelésre egyedi meséket és egyedi névreszóló verseket.
2014-ben Eliza Beth szerzőtársammal közös mesekönyvünk az Underground Kiadó gondozásában jelent meg Tündérsúgta mesék címmel.
Önálló kötetek:
ü  Visszafelé szaladó fák (ifjúsági regény, Cégér Kiadó, 2009.)
ü  Kőbányai Mese-kifestő (kifestő füzet, alapítványi kiadás, 2011.)
ü  Az elvarázsolt diákok (kifestő füzet, alapítványi kiadás, 2011.)
ü  Állatmikulás (kifestő füzet, Silver Tek Kiadó /Marosvásárhely/, 2011.)
ü  Meseputtony (mesekönyv, Silver Tek Kiadó, 2011. 2015.)
ü  Hóember és a hajnalmadár (e-book mesekönyv, Ulpius-ház Kiadó, 2012.)
ü  Verselő hónapok (gyermekversek, magánkiadás, 2014.)
ü  Fényporszemcsék (verses fotókönyv, magánkiadás, 2015.)
ü  Petya, Matyi és a duliánok (meseregény, Rupa Publisher Kiadó, 2015.)
ü  Mesék Rukkoláriából (mesekönyv és e-book, Publio Kiadó, 2016.)
ü  Dörmögő Dömötör és Tenyérke meséi I. – Hónapok (mesekönyv, Drize Kiadó, 2016.)
ü  Névversek kiskönyve I. – Keresztelőre (versek, Gyémántfelhő Kiadó, 2018.)
ü  A legnagyobb varázslat (kifestő füzet, Gyémántfelhő Kiadó, 2019.)
ü  Csillagálom (felnőtt színező versekkel, Gyémántfelhő Kiadó, 2019.)
ü  Más világok (misztikus novellák, Élő irodalom – Élő könyv műhely, 2020.)
Saját weboldalamon (www.juditti.hu) ízelítő található verseimből, novelláimból, elbeszéléseimből,
meséimből.

Kopácsi Krisztina - Sötét múlt

 Fülszöveg
Egy vagyonos és jóképű férfi. Egy szegény, de csodaszép lány. Az esély, hogy valaha is találkozzanak, egy az ezerhez. A sors mégis úgy dönt, hogy egy véletlen baleset eredményeképp keresztezzék az útjaik egymást. Alex és Stephanie között lassan lángra lobban a szerelem, ám kapcsolatukat egyre durvább fenyegetések árnyékolják be. Végül Stephanie cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, amit csodával határos módon túlél. Minden nyom egy ember felé mutat, és a zaklatót letartóztatják. De vajon tényleg a bűnös került rács mögé? Amikor elrabolják Stephanie-t, robban a bomba, a múlt újra életre kel. Túléli-e a kapcsolatuk a napvilágra bukkanó titkokat? Vajon képes lesz-e Stephanie megbirkózni a szörnyű igazsággal és a feltáruló családi tragédiával?

 

Értékelésem

5/4

Kettős érzésem van, nagyon erősen ezzel a történettel kapcsolatban. Hogy őszinte legyek, egy kicsit haragszom az Írónőre. Kitalált egy őrült izgalmas, csavarokkal teli történetet és elkapkodta. Na, azt azért megjegyzem, hogy amikor már tövig rágtam a körmöm, hogy most mi lesz, nem bántam, hogy szaladunk előre.

 Ez a történet vagy több oldalszámért, vagy több kötetért kiált. Néhol túl sokat pattogtunk, ugráltunk az események között. Ugyan az Írónő felhívta a figyelmemet arra, hogy a példány, amit kaptam hibás, össze csúsztak a jelenetek közti kihagyások, így nekem sokszor még nehezebb volt követni az eseményeket. Volt ahol kellett pár mondat, hogy feleszméljek most hol is járunk térben és időben, s hogy kerültek ide azok az emberek. Ez az egyetlen negatívum, amit tudok mondani a kötetre. Emellett kaptunk egy fordulatokkal és izgalmakkal teli történetet, összetett karaktereket és eseményeket. Úgy sunnyogtak a megoldások a bőrünk alá, hogy azt észre sem vettük, és amikor már ott voltunk a küszöbén annak, hogy a történések értelmet nyertek, nem egyszer majdnem felkiáltottam a felismeréstől, hogy „neee”. 

Azonban, végig fent tartotta az érdeklődésemet, mert hiába léptünk át egy ajtót, az arcomba csapott egy másikat, amiért izgulhattam, hogy mi is van mögötte. Sőt mi több, csak hogy legyen min rágódnom, a végén még egy kis agyalni valót hagyott azért a levegőbe. No nem sokat, csak pont annyit, hogy meglegyen az az érzésed, hogy ezt még bizony lehetne tovább ragozni. És őszintén szólva szívesen olvasnám. Bizonyos mértékben megszerettem a karaktereket, megszerettem az Írónő észjárását. Csak az a fránya sietség. 

Mindenesetre, Kopácsi Krisztinát figyelemmel fogom kísérni ezután is. Remek képzelettel és gondolkodással megáldott Írónő, és nagyon remélem, hogy az első kötet mámora után, jobban oda fog figyelni a jelenetek és karakterek kidolgozására.

Az, ami számomra kifejezetten különlegesség tette az egész történetet, azok a levelek. Bevallom először nem tulajdonítottam nagy dolgot nekik, nem hittem, hogy lesz bármi értelme. Aztán ahogy haladtunk előre a sztoriban, azon kaptam magam, hogy egyre jobban érdekelnek, egyre kíváncsibb vagyok hogyan is kötődnek ezek Stephanie és Alex történetéhez. Igazán eredeti ötlet volt.

Ha teljesen őszinte akarok lenni nem kerültek kifejezetten közel hozzám a főszereplők, de nem is éreztem ellenszenvet irántuk. Alex kissé szimpatikusabb volt, mint Stephanie, de a vége felé már kezdett ő is átmenni a semleges zónába. Csak úgy halkan szeretnék súgni az Írónőnek, hogy nekem az abszolút legszimpatikusabb Troy volt (khm, csak mondom). Illetve aki még nagyon szimpatikus volt az Georg. Vártam, hogy kapjon ő is, valamilyen komolyabb szerepet a történetben, bár azért jelentősen vitte előre a sztorit, de őt egy kicsit befejezetlennek éreztem.

És persze akit mindenképpen meg kell említenem, Rose. Na az ő élete még megérne egy kötetet. Nehéz spoiler mentesen beszélni erről a könyvről.  Sokat adott, mégis sok kérdést hagyott a levegőben is. Nem szeretem mikor az írókat unszolják a további szálak boncolgatására, mindenesetre ebben a regényben van még potenciál, amit remélem az Írónő ki is fog használni. Én biztosan olvasni fogom.

Köszönöm szépen az Írónőnek, ezt az élményt, hogy megtisztelt azzal, hogy recenziós példányként olvashattam a művét.


Ti írtátok: E. Klaudia recenzió

 E. Klaudiát lassan tiszteletbeli HazaÍrók Angyalnak kiálthatjuk ki. Értékeléseivel nagyban segíti a munkánkat, és hatalmas lelkesedéssel támogatja a hazai írókat. Ezúttal Farkas Bíborka - Druidaösvény kötetéről írt nektek véleményt. Fogadjátok szeretettel!
,,Bíborka könyvének elég volt csak megpillantanom a borítóját,
,,Jé, valami keltás könyv! Na nézzük csak..." -és már kattintottam is!
A motívumok és a cím bőven elég árulkodó volt, hogy tudjam, ez engem érdekelni fog! Nem mondanám magamat fanatikus rajongónak e kor és stílus iránt, de az eddig írottakból már levonhattátok a következtetést: nagyon szeretem.
A fülszöveg bár szerintem az átlagosnál kissé hosszabbra (és a könyvet kinyitva, a borító még befelé is hajolva ad egy kis ízelítőt a storyból, a hátoldalon lévő behajló részen pedig az írónőről kaptunk némi infót), de nagyon jól sikerült! Ha a borító eleje nem lett volna elég meggyőző, a hátulja tutira már révbe ért volna.
Már megvettem a könyvet, és ki is volt tűzve, hogy az elsők között lesz az idén olvasottaknak, mikor hallgattam egy rádiós beszélgetést az írónővel.
Mivel ebből már nyilvánvaló volt, hogy milyen magas szinten tájékozott a kelta kultúra kapcsán, felötlött bennem, hogy lehet, hogy egy tankönyvet vettem!
Szóval elkezdtem olvasni, és képzeljétek...! Az is! De nem konkrétan az, csak az IS!
Ugyanis mindamellett, hogy egy történetet mesél el nekünk, záporoznak a számunkra idegen, kelta (szak)szavak! De nincs ok az aggodalomra, csakúgy, mint a tankönyvekben - ezen szavak számozva vannak, és a lap alján meg is tudhatjuk, hogy mit jelentenek.
Elmondom... a suliban utáltam tanulni, a tankönyvek sem voltak a szívem csücskei. De ezt... IMÁDTAM!
A betűtípus is a ,,gondolati" részeknél jó választás volt, plusz érdekesség, hogy a szövegben itt-ott pár szónál, amikben ,,st" található, a ..t" betű kapott egy kis ,,fülecskét". Gondolom, hogy ezzel is csak "keltásítani" szándékozták a könyv szövegét, viszont eddig még nem jöttem rá, hogy konkrétan miért és honnan is jött ez az ötlet - de ettől függetlenül nagyon is tetszik.
A történetről:
Ahogy a könyv borítója, úgy vélem, a benne írott történet is hűen ábrázolja a kort és stílust. A nevek, a szavak, a mondatok megfogalmazása, a beszéd stílus és persze maga a történet témája is. Nevek terén van egy kedvencem, ami minden alkalommal megmelengette a szívemet: Dana (a főszereplőnk legidősebb nővére). Még a lovas munkáim során volt egy ilyen nevű lóval dolgom, és már jó ideje nem gondoltam rá, pedig nagyon szerettem, ritka kedves jószág volt, sokat köszönhetek neki. Ő előtte, és utána sem találkoztam a nevével még sehol. Pedig milyen szép...!
Pár sort ki is emelnék a szövegből, amikkel úgy vélem, elég jól tudom szemléltetni a stílust:
"Nem tőle tanultam, hogyan kell verset vagy históriát szerezni, maguktól fakadtak belőlem a szavak, olyan természetességgel, mint sziklahasadékból a forrásvíz."
"Én, aki a fel-fellobbanó háborúságból jöttem, nem bírtam megérteni, hogyan lehet békében élni.
- Nektek nincsenek harcosaitok, Nagyanya. Fegyvereitek sincsenek? - kérdeztem egyszer a klánfőnöktől.
Gyapjúövet készíteni tanított a tűz mellett, csontlapocskákat forgatva mozgékony ujjai között. Odakinn szakadt az eső.
- Ó, dehogynem! - legyintett. - Csak nem mutogatjuk. A férfiak pedig akármikor képesek harcosokká válni. Ha eléggé feldühítik őket, bárkit agyonvágnak az evezőlapáttal!"
"Fionn hozzám fordult: nem csak ösztövér volt, de kis növésű is. Fiatal férfiú létére alig sarjadt egy kevés rőtbarna haj a tarkóján, domború homloka szinte világított. Sápadt arcát milliónyi szeplő pettyegette; olyan volt a feje, mint egy nagyra nőtt vadmadártojás. Élénk, vízkék szemében azonban az Istenek tüze lobogott, megszépítve éles vonásait. Hangja még Connorénál is öblösebben zengett."
És ha már így szó esett Connorról: a kedvenc szereplőmmé vált. Jobb tanítót (és "apapótlékot") nem is kívánhatna magának az ember. Olyannyira szimpatikus számomra, hogy arra a kérdésre válaszolva, hogy ha tehetném, mely karakterrel találkoznék a könyveimből - ő lenne az.
A könyv majdnem felénél van egy rész, ahol sanszosnak tartottam - "lehet, hogy neki eddig tartott a történet", és úgy aggódtam érte, hogy az utolsó fejezetekhez lapozva átfuttattam pár oldalon a szememet, hogy meg lesz-e még. Pedig nem szokásom az ilyen...
És amúgy gyanítom, hogy ez is az olvasólistám egyik legpörgősebbre íródott könyve, mivel ebben is épp hogy túl vagyunk egy "eseményen", már csöppenünk is bele a következőbe. És ráadásul hébe-hóba cikázunk az időben is (vannak visszaemlékezések), és főszereplőnk, Gwyneth - alias Kicsi Tölgyfa - néha egy " másik világba" is kerül, ahol kelta isteneket lát és beszél velük. Plusz, mivel ez még mindig UNCSI (remélem érzitek az iróniát...), még a nővéréhez fűződő erős kapcsolat/kötelék miatt párszor, mintha belereppenne, az ő szemén keresztül is lát és érez, így abba is betekintést nyerhetünk néha, hogy Danával épp mi történik/mi fog történni (mert hogy őt meg közben megkaparintották a rómaiak...).
Így beszélve róla elég kaotikusnak hangzik a könyv tartalmilag - de nem az! Csak valószínűleg a lehető legszínesebb módon írodott, így egyike a legérdekesebb könyveknek. Én pl tudtam követni a dolgok menetét, szóval mondhatom, hogy követhető, sőt, egészen izgalmas és élvezhető!
Ami talán egyeseket zavarhat, az az, hogy főszereplőnk elég gyakran elpityeredik/sír/zokogásban tör ki/könnyeket morzsol el. (Amúgy ha nem lenne megemlítve, én nagyon nem így képzelném el azokat a helyzeteket, mert nem úgy beszél-viselkedik, mint aki bőgő masina lenne...talán emiatt engem pl egyáltalán nem zavart.)
Nálam a viselkedésével és a gondolkodásával elég erős kontrasztban állt az érzékenysége, mármint, hogy elég gyakran elsírja magát. Viszont visszaemlékezve, az ő korában én is hasonló voltam. Az átlag gyerekekhez képest komoly, és érettebb gondolkodású - viszont az érzelmeimnek nem tudtam parancsolni, akkor is elsírtam magamat, mikor tudtam, hogy nem "kéne". Ha valami, hát ez tényleg megmutatta, hogy történetünk fő karaktere egy 9-13 éves (a történet több évet ölel át...) kislány, hiába, hogy komoly dolgokra képes és fontos dolgokra hivatott, ő akkoris még gyerek!
Ami még a mai, evilági szemmel nézve kissé fura, de annál érdekesebb: az ő szerelmi kapcsolata egy alig idősebb fiúval.
Hát ez valami rém aranyosra íródott! De mindamellett egész "felnőttesre" is. Ismét egy kontraszt, amit csak olvasva tudhatunk meg: tök jól működik! És nem mellesleg a romantikarajongók is "élvezkedhetnek", viszont mivel nem ez a fő szál, így a kevésbé romantikusok sem fogják zokon venni...
"Keltásoknak" kötelező olvasmány! (Ahogy az írónőnk által alapított "Keltaklub" nevű Facebook csoportban levő részvétel is!) És mindenki másnak is szeretettel ajánlom, mert a megszokottból jócskán kitépi az embert, és teljesen újat mutat. Már csak a változatosság jegyében is érdemes lenne mindenkinek elolvasni.
És... itt még Gwyneth kislány éveiről szól a történet, és már most nagyon izgalmas, tetszik. De tudom, hogy ez még csak a bemelegítés volt... ahogy haladni fogunk vele az útján, és nyomon követhetjük fejlődését - elért eredményeit és viszontagságait - az évek során, nos... én még "durvább" és izgalmasabb dolgokra számítok. Ez már a könyv közepe felé megfogalmazódott bennem, de a vége meg is erősítette.
Úgyhogy várva-várom a következő kötetet!
És köszönöm Bíborka, hogy ilyen nagyszerű témában, ily' fantasztikus könyvvel áldottál meg minket!
És mivel még nem ittunk pertut, vendégem leszel egy mézsörre! Egy siklósi ismerősöm nagyon finomat készített anno, nem leszek rest felkeresni ez ügyben...
E.Klaudia"
Köszönjük a véleményt!

Mimi Taylor & Abby Winter - Egy közösen megalkotott, szívszorítóan gyönyörű történet az elfogadásról és a szerelemről


Ezúttal Mimi Taylorral és Abby Winterrel beszélgettem közös könyvük: Az utolsó kívánsággal kapcsolatosan. Azért is érdekes ez az interjú, mert maguk az interjú alanyok sem tudják mi is hangzik el pontosan, hiszen az Írónőket külön kérdeztem meg. Szándékos volt ez a lépésem, mert kíváncsi voltam mit is gondolnak külön külön. Azt meg kell hogy mondjam, mint ahogy az a válaszokon is látszik olykor, hogy az Írónők között nagy az összhang, többször adtak azonos választ. 

Ez a könyv hatalmas élményt nyújtott számomra, mint olvasmányilag, mint lelkileg. Azt gondolom, nagyon sok mondani valója van, és érdemes megfontolni benne bizonyos dolgokat. Az elfogadás, elmúlás és újrakezdés köré fonódik a történet, izgalmas csavarokkal és karakterekkel. 


Honnan jött a közös könyv ötlete?
Abby: Egyik nap beszélgettünk chaten, amikor Mimi felhozta az ötletet.
Mimi: Derült égből :))))
Tulajdonképp én korábban szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet megírni egy könyvet ketten úgy, hogy aztán ne legyen észrevehető, hogy melyik szövegrészt ki írta. Mert ugye mindenkinek más a stílusa.
Andi már írt korábban közösen könyvet, engem pedig egyre jobban foglalkoztatott a gondolat, hogyan lehet mindent összeegyeztetni.
Egy este teljesen más témáról beszélgettünk, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve felvetettem az ötletet. Poén volt. :))) Nem esett le neki, hogy őrá céloztam. Gratulált az ötlethez, aztán megkérdezte, hogy kivel, mire én: veled.

Miért szerettetek volna közös történetet alkotni?
Mimi: Tanulni, tapasztalatot szerezni akartam. Megtudni, hogy képes vagyok-e rá, ezáltal átlépni a saját határaimat. A legjobb partnert választottam. :)
Abby : Nekem már volt lehetőségem mással együtt írni. Egyrészt nagyon jól szórakoztam, másrészt meg hatalmas megtiszteltetés számomra, ha ilyenkor rám gondolnak J

Mennyire volt könnyű vagy esetleg nehéz a közös munka? Mi volt a legnehezebb, illetve a legkönnyebb?
Abby : Nekem nehézség nem akadt, esetleg a borító kapcsán J De a közös munka során nem volt ilyen. Gördülékenyen ment minden.
Mimi : Egy percig sem éreztem nehézséget írás közben. Tökéletesen kiegészítettük egymást. Amikor az egyikünk megakadt, a másik folytatta.
Az egyetlen nehézség a borító elkészítésénél volt. Alaposan megizzasztottuk Ash-t, hiszen ebben nagyon nehezen jutottunk dűlőre, de végül szerintem sikerült kihozni belőle a maximumot.

Ha úgy mélyen belegondolunk és átlátunk a romantikus szálon, elég nehéz témát választottatok. Olyat mely több karakter szemszögéből megmutatja a legnagyobb félelmeinket, az elmúlást és hogy mi történik azokkal kiket itt hagyunk, s hogy lehet feldolgozni valaki elvesztését, aki a legfontosabb számunkra. Tudatos ez a téma választás? Mit szerettetek volna üzenni ezzel?
Abby: Igen. Amikor eldöntöttük, hogy belevágunk a közös munkába, Mimi felvetett több témát is, végül ezt választottam J Az üzenet talán annyi, hogy soha nem vagyunk egyedül, és a felhők fölött mindig süt a nap.
Mimi: Három sztoriötletet vetettem fel Andinak, végül ő döntött emellett. Az alapötlet megvolt, és leginkább a romantikus szálat akartuk kidolgozni

Ki a kedvenc karakteretek?
Abby: Nekem talán Sebastian.
Mimi : Nekem Joan. Épp csak megismerjük őt, de a lénye, a személyisége áthatja az egész sztorit.

Szpojlermentes választ kérek. Ti megtettétek volna azt, amit Joan? Lett volna ez az utolsó kívánságotok?
Abby: Ez nagyon jó kérdés. Az egyik felem rögtön azt válaszolná, hogy igen, de ha jobban meggondolom, nem biztos, hogy ilyen előre megfontolt beteg lennék.
Mimi: A legjobbat akarnám a gyerekeimnek, de azt hiszem erre nem lettem volna képes. Őrületes erő kellhet hozzá.

Sok szereplő, sokféle fájdalmát részletesen és mélyenszántóan írtátok le. A kisfiú érzelmeit viszont csak érintőlegesen említettétek. Bevallom ez nekem nőként, sőt anyaként igazán jól esett, mert már ebbe az érintőlegességbe is megszakadt a szívem. Tudatos volt ez a döntés, vagy ez a női, -anyai ösztönök alakították így?
Abby: Ez inkább Mimi kérdése, általában ő írta ezeket a részeket.
Mimi: Szerintem ez nem volt tudatos… talán csak annyira, hogy a romantikus szálra próbáltunk nagyobb hangsúlyt fektetni.

Terveztek még közös munkát? Mik a terveitek a jövőre nézve?
Abby: Egyelőre mindegyikünk a saját megkezdett munkáit igyekszik befejezni, de nem zárkózunk el az ötlet elől
Mimi: Egyelőre most mindketten a saját, megkezdett sztorijainkat szeretnénk befejezni, de nem zárkózunk el újabb közös munkától sem, hiszen mindketten nagyon élveztük azt a 4 hónapot, amikor minden este együtt írtunk. De ez még a jövő zenéje.

Kinek a karakterét volt a legnehezebb megalkotni?
Abby: Nekem nem volt ilyen. Joan szívszorítóra sikerült, így talán az övét, az viszont Mimi munkája 
Mimi: Azt hiszem Joan. Aki elolvassa a könyvet, érteni fogja, hogy miért.

Melyik a kedvenc (szpoilermentes) jelenetetek? Mennyire volt nehéz elengedni ezt a könyvet?
Abby: Én nagyon szeretem az első érzelmi kinyilatkoztatást, és a barátokkal való kiruccanást is J
Mimi: Lehet azt mondani, hogy mind? :)))
Ez a regény több dolog miatt is nagyon közel áll a szívemhez. Vannak benne olyan pillanatok, sőt, olyan mondatok is, amik valójában megtörténtek / elhangzottak.
Bennem kettős érzés volt, miután befejeztük. Részben sajnáltam, mert annyira jó volt elmerülni a történetükben, ugyanakkor alig vártam már, hogy mások is megismerjék őket.

Csete Dóra - interjú

Sziasztok! Ma egy interjút hoztam el nektek, melyben Csete Dórával beszélgettem, aki mesélt egy picit jövőbeli terveiről, arról, hogy milyen volt a közös munka és elárult néhány kulisszatitkot arról, hogy hogyan is készül egy-egy mese.

Aki követ a Facebook oldaladon az láthatja, hogy készül az új mesekönyved. Mesélnél egy picit róla?
Ez egy állatmesés könyv lesz, kimondottan az ovis korosztály (3- 6 év) számára. A címe, A Zöldlomb – erdő lakói. 6 kis állat főszereplésével. Sutyi, a nyuszi fiú, Móka, a mókus, Horka, az öregecske vaddisznó, Ravi, a rókalány, Szellő, az őzike és Böki az anyáskodó sündisznó. 10 kis történet, mindegyik egy kis tanulsággal. A történet előrehaladtával, haladunk az évszakokkal és a nevezetes ünnepekkel, szokásokkal. Most zajlik egy próbaolvasás is anyukákkal kíváncsi leszek a véleményekre.

Ha nem csalnak az információm, pedagógusként dolgozol. Te mint pedagógus hogy építed be a meséket az oktatásba? Milyen meséket tartasz megfelelőnek a gyermekek számára?
A pedagógusi pályát, az idei tanévvel kezdtem, napközisként. Így, amikor van egy kis szabadidőnk, néha szoktunk meséket feldolgozni, hallás után. Én felolvasom a gyerekeknek, megnézik a képeket, majd egy pár kis játékosabb feladattal feldolgozzuk azt. Illetve rövidebb szövegértés feladatokat szoktunk csinálni. Én is tanulom még a szakmát, bele kell jönni ebbe, nem egyszerű, de szeretem a kihívásokat. Mindenképpen fontosnak tartom az életkori besorolást egy mesekönyvnél, mert ezáltal tudjuk kiválasztani a megfelelőt. Az oviskonak elég egy rövidebb, kicsit cselekményes történet, míg az iskolások már szeretik a nagyobb eseményeket, izgalmakat. Mindenképpen legyen mindegyik mesében egy kis tanulság, hiszen ezzel is tanulnak a gyerekek, felkészítik őket a felnőtté válás útjára.  

Miért döntöttél a meseírás mellett? Későbbiekben tervezed magad más zsánerbe is kipróbálni magad?
Kicsit mindig is gyerek maradok lélekben, szeretek néha elkalandozni. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, ezért nem is volt kéréds, hogy meséket fogok írni. Viszont, nagyon szeretem a fanatsyt és közösen írtunk egy fanaty mesekönyvet Kőszegi – Arbeiter Anitával, Lillen, a tünde címmel. Én szeretnék ennek egy utótörténetet, amelyben Lillen már felnőtt és Nelorent, ahol él a többi fajjal együtt, veszély fenyegeti. Konkrétan egy csata közeleg. Az előszót és néhany fajleírást már megírtam, mert ez egy különálló regény lesz és szeretném, ha azok számára is érthető lenne, akik nem ismerik  a mesét. De ez még a jövó zenéje. Az biztos, hogy 16+ lesz. 

Mennyire nehéz meseíróként érvényesülni a magyar könyvpiacon? Milyen nehézségekbe szoktál ütközni?
Azt kell mondjam, hogy elég nehéz. Sokan is írnak meséket, több magyar meseíró már ismertebb, sokan ragaszkodnak hozzájuk. Nehéz az embereket az új felé terelni. A legnehezebb most a vírus helyzet miatt, hogy nem lehet könyvbemutatókat, meseórákat tartni, amivel jobban megismerhetne az olvasó közönség. Így minden marad online. Ez nem is lenne olyan nagy baj, viszont a meseköyv bemutatásánál sokkal nagyobbat szól a személyes találkozás, az, ha a szülő és a gyerek bele tud lapozni a könyvbe és az illusztrációkat is megismerve el tudja dönteni, hogy megveszi – e vagy sem.

Hogyan körvonalazódik egy-egy mese a fejedben? Hogyan történik a megírási folyamat?
Kell egy hely, egy történés, ami elindítja a fantáziámat. A többi pedig már jön magától. Először mindig a szereplőket képzelem el, a külsejüket, viselkedésüket, majd magát a világot, ahol élnek. Aztán jöhetnek is a történetek.

Mi a legfőbb célod a mesékkel? Mit szeretnél adni a gyerekeknek általuk?
 A legfőbb célom az olvasóvá nevelés. Ez manapság nagyon fontos, hogy a kisgyerekek is szeressenek könyveket forgatni, ne csak a TV előtt ülni. Én a meséimmel egy gazdag fantáziavilágot szeretnék nekik adni, aminek segítségével az értelmi és az érzelmi inteligenciájuk az egészséges fejlődés útján haladhat.
Bátran mondhatjuk, hogy aki felnőtt fejjel olvasta a Lillent az szinte mind magára ismert a kis tünde lányba, köztük én is. Kiről mintáztad valójában? Hogyan született meg az a kinézet, amit a könyvben magában is látunk? Az illusztrátor magától találta ki, vagy esetleg ti instruáltátok őt?
Ő igazából egy általam meg nem formált szerepjátékos karaket. Elképzeltem, azonban a jó 10 évvel ezelőtti mese nem úgy haladt, hogy ezt meg tudjam valósítani, így ezt most megtettem. Ugyanakkor a saját kislányom kíváncsisága, elevensége is megjelenik általa. Én megírtam először azt a mesét, amiben Lillen kinézetét taglalom, majd azt küldtem át az illusztrátornak, amit ő fantasztikusan kivitelezett.

 Egy korábbi interjúban már kérdeztem tőled ugyan, de érdekelne, hogy milyen volt a közös munka Anitával? Tervezetek még közös történetet esetleg, egy folytatást Lillen kalandjainak?
 Anitával nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, hasonlóak az elképzeléseink. Jó barátok is lettünk közben, amit a mai napig ápolunk, igaz csak online gyelőre, de remélem lassan már lehet utazgatni kicsit és akkor ismét tudunk talaálkozni. Lillennek mindenképpen szeretnénk egy folytatást, ahol a kis tünde kapna egy fiú társat és együtt mennének már nagyobb kalandokra. Valószínüleg jövöre lesz esedékes, ha csak Lillen nem fog nyerni a Kiadom a könyvem oldalán meghirdetett játékban, aminek a fődíja az, hogy az oldal teljesen átvállalja a következő kötet elkészítésének költségeit. Nagyon szeretnénk nyerni. 
Mik a terveid a jövőre nézve? Esetleg várható lesz kollaboráció más meseírókkal vagy egy Lillen folytatás is?
Mint fent már említettem, idén jön a Zöldlomb-erdő lakói, szeretnék egy kis foglalkoztató füzetet is még idén. Ebben csak egy kis mese lenne, amihez pár aranyos feladat is tartozna. Aztán egy Lillen folytatás és Lillen felnőttkori külön álló regénye. Egyelőre ezek vannak tervben. Most úgy néz ki más írókkal nem fogok együtt dolgozni, inkább a saját utamon járok.

Mi a legnehezebb dolog az írói életben? Ha visszamehetnél az időben bevállalnád újra, hogy meseíró legyél?
Én azt gondolom, hogy az érvényesülés, az olvasói kör kialakítása. Úgy látom,az emberek nehezen nyitnak az új és az ismeretlen felé. Talán, ha ez a mostani állapot rendeződik, az olvasók is nyitottabbak lesznek.
Még szép, hogy bevállalnám. Semmit se csinálnék másképp. Nagyon szeretek írni, így teljes az életem. 

Farkas Bíborka

1974-ben születtem, az ikrek és a sárkány jegyében. Egy álmos kis községben nőttem fel, Budapest közelében. 

Író vagyok, azaz valami olyasféle. Írok novellákat, meséket, regényeket, és néha, a hecc kedvéért verseket (a rímekhez nemigen értek). Évekkel ezelőtt műfordítottam is, főleg kelta témájú forrásszövegeket. Fordításaim nagy része nyomtatásban megjelent, és rádióban is elhangzott, a régi szép időkben, amikor még a Civil Rádió műsorkészítője voltam. Ezzel manapság már nem foglalkozom, jelenleg egy trilógiává bővített, történelmi fantasyn, Az Istenek akaratán dolgozom (el sem merem mondani, mióta…). Az első része tavaly decemberben jelent meg, Druidaösvény címen a Pergamen Libro kiadó gondozásában. 

A legtöbb író olvasóként kezdi. Velem nem egészen így történt: bár a kezdetektől sokat olvastam,  az írásba is hamar belecsöppentem. Azt hiszem, másodikos lehettem, hét-nyolc év körüli, amikor a napköziben a tanítónéninek megtetszett az a pár sor és a rajz, amit egy papírra firkáltam. Azt kérdezte, volna-e kedvem könyvet készíteni belőle. Persze, hogy volt! A rajzomat és még pár lapot összeöltött, mintha egy könyv lenne, én pedig teleírtam-rajzoltam. Így készült el az első képregényem, amit még egy csomó követett, tisztán a szórakozás kedvéért. 
Aztán tizenkét évesen legjobb barátnőmmel, Melindával közösen rajzolgattunk egy papírra a tavaszi szünetben: egy grófkiasszonyt, egy szörnyű anyukát, egy lakájt, egy papagájt, egy szellemet… Na, ebből lett az első regényem! Kézzel írtam, gondosan megvonalazott papírra, később a tsz-irodáról leselejtezett, hatalmas, rokkant írógépen. Első komolyabb művem történelmi-romantikus zsánerben „hasított”: a szerelmes grófkisasszony és a pásztorfiú sokszor megírt története volt, igazi lerágott csont. Eltettem, még ma is megvan, nagyon vicces, garantált depresszióűző.
Sokáig ez maradt az egyetlen olyan regényem, amit be is fejeztem. Tizenévesen tele voltam ötletekkel, ide-oda kaptam, elkezdtem, aztán elvetettem őket. Félig megírtam például egy, az ókori Rómában játszódó regényt, aztán abbahagytam, és egészen másba fogtam. Viszont akkor kutattam életemben először történelmi témában, és rájöttem, hogy ez mennyire izgalmas, ha jól csinálom. Ez a későbbiekben, amikor már komolyabban elmerültem a keltaságokban, nagyon hasznosnak bizonyult. 

És, hogy miért pont a történelem érdekel? Talán azért, mert nem igazán találom a helyemet a XXI. században. Gyerekkorom óta mindig is a régi holmik, a régi szokások és a régi történetek érdekeltek. Ez nemcsak az írásaimban és a kutatás szeretetében nyilvánul meg: az egyik szakmám is a régi holmikhoz kötődik, ugyanis műtárgybecsüs vagyok. Nemcsak szeretem, de gyűjtöm is a régiségeket. A hétköznapokban azonban nem becsüsként dolgozom, hanem egészen mással foglalkozom: Budapest egyik nagylétszámú hajléktalanszállóján vagyok szociális munkás.   

Számos furcsaságaim közül sokak szerint a legfurcsább dolog a keltamániám. Hiszek abban, hogy  a lélek testből testbe vándorol, és hogy nem véletlen, ha az ember egyszer csak szenvedélyesen érdeklődni kezd egy hajdanvolt nép után. Mintha hazataláltam volna, olyan érzés volt először hallani kelta ihletettségű zenét. Loreena McKennitt Lady of Shalott című száma volt az. Azonnal beszippantott, és nyomozásba kezdtem Loreena és a kelták után. A kilencvenes évek közepén ez még nem volt olyan egyszerű, internet és magyar nyelvű anyagok nélkül... 
Az ókori kelták és későbbi utódaik, a walesiek, írek, bretonok, cornwalliak, skótok és manxok sokfelé elvezettek engem, hálás is leszek nekik egész életemben. Miattuk jártam többször Nagy-Britanniában és Írországban; azért lettem műfordító, hogy magyarul is olvasható legyen a mitológiájuk; az ő kedvükért kezdtem Civil Rádiósként másokat megismertetni ezzel az izgalmas, ősi kultúrával. Remélhetőleg sokakat megfertőztem a keltákkal, egyrészt rádiósként, másrészt műfordítóként, harmadrészt pedig a Keltaklub alapítójaként. Sem rádiózással, sem műfordítással nem tudok már foglalkozni (ennyi felé nem bírok szakadni…), a Facebookon, a Keltaklubban viszont aktív vagyok. 

Minél jobban elmerültem a kelták világában, annál erősebben éreztem, hogy írnom kell róluk.  Tanult embereik, a druidák az első perctől fogva „megvettek kilóra”: tudtam, hogy nekik érdemes lesz egy teljes regényt szentelni (főleg, hogy tudomásom szerint magyar szerzők még nemigen írtak erről a témáról). Leírni is félek, hogy mikor kezdtem bele Az Istenek akaratába (valamikor a kilencvenes évek második felében történt). Sokszor megtorpantam, volt, amikor évekre abbahagytam az egészet, és úgy gondoltam, sosem fogom befejezni. Azonban az életem szerencsés fordulatot vett 2015-ben, még ha először nem is úgy tűnt: leépítettek az előző munkahelyemről. A végkielégítésből futotta majdnem fél évig, nem kellett sietnem az elhelyezkedéssel. Elővettem a regényt, és nekiálltam a napi szintű, rendszeres írásnak (kb. a 40%-át akkor írtam meg). Sikerült is befejeznem az első változatát, mire új munkahelyet találtam. Szép lenne azt mondani, hogy innen egyenes út vezetett a kiadáshoz, de nem így történt. 
Ami ezután következett, igazán méltó volt főszereplőm, Gwyneth, a druidanő hányatott sorsához: a kiadókeresés és a pályázás keservei. Megtörtént minden, amit nem kívántam sem magamnak, sem másnak, aki írásra adja a fejét: a kéziratomat olvasatlanul dobták el, lefikázták (a személyemet is vele együtt), hitegettek és az utolsó pillanatban elhajtottak, még az is előfordult, hogy a kiadó a csőd szélére került, ezért nem kötöttünk szerződést. A regényem volt shortlistes, kiemelt, Rakéta programra váró, de mindez hiú reménynek bizonyult. Évekig tartott, mire feladtam, hogy ezt a kéziratot ebben a formában valaha is révbe juttassam. 
Mindez mégis jó volt valamire: bár nem kaptam komolyabb szaksegítséget, magamtól is rájöttem a regény gyenge pontjaira, gyerekbetegségeire. Eleinte utálkozva és vonakodva kezdtem neki az átírásnak, gyűlöltem az egészet, de aztán „elkapott a gépszíj”, és az eredetileg egyetlen vaskos kötetből lett három (a harmadon még csak most dolgozom...). A kudarcot kudarcra halmozó évek másra is jók voltak: csatlakoztam írós közösségekhez, megismertem valóban segítőkész embereket, és végül a későbbi kiadómat. 

Azonban nemcsak regények érdekelnek, a rövidpróza is a szívügyem. Novellákat a 90-es évek óta írok, a legváltozatosabb témákban. Sok közöttük az (ön)ironikus hangú, vagy szimplán gonoszkodó írás. Nagyrészt az interneten elérhetőek, de néhány közülük megjelent (nem fizetős) antológiákban. Meséket is írok néhanapján, több mesekönyvbe is bekerültek. Itt bele tudtok olvasni a rövidebb írásaimba: https://irodalmihaz.hu/szerzok/farkas-bborka-300

Publikációk:
Fordítói megjelenéseim: 
1. „Skót legendák és mesék(General Press, 2004
2. „Lady Augusta Gregory: Istenek és harcosok(General Press, 2006) 
3. „Mabinogion, walesi regék(Castellanum Zrt., 2008) 
4. „Lady Augusta Gregory: Cuchulain, az ulsteri hős(General Press, 2009)

Antológiákban, irodalmi lapban megjelent novellák, mesék: 
1. „Merlin(In: Fellobbanó árnyak, Accordia, 2006)
2. „Királynő(In: IrodalMatt a magyarnak, Irodalmi Rádió, 2007)
3. „A Rongyinyulak és a Hold(In: Mesélj mindennap! Médiaunió, 2011)
4. „...És bánom, nagyon bánom(In: C.E.T., 2009. I. szám)
5. „Baby-trip(In: Születés, Magyar Irodalmi Ház, 2017)
6. „Hátország(In: Ezerszín, Magyar Irodalmi Ház, 2018)
7. „Álmos mese(In: A zűrhajó, Magyar Irodalmi Ház, 2019)
8. „Tőr(In: Félel-mesék, e-könyv, NYUSZI, 2020)

Regény:
1. „Druidaösvény”/ „Az Istenek akarata 1.(Pergamen Libro, 2020)

Egy meseország, ahol semmi sem történik véletlenül - interjú Bombicz Judittal

A mesékről, azok alkotásáról és fejlesztő hatásairól kérdeztem Bombicz Juditot, a NewLine Kiadó szerzőjét, aki azt is elárulta nekem hogy a meséken túl, más tervei is vannak a hazai irodalomban. 
Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. 


Az Íróbörzében olvashatjuk, hogy kezdetben a kislányodnak mondtál, saját, kitalált meséket. Honnan jött ez az ötlet? Miért így alakult, hogy te találod ki a meséket?
Először is köszönöm a lehetőséget az interjúra. Igyekszem teljeskörűen megválaszolni a kérdéseidet. Igazság szerint gyermekkorom óta szerettem történeteket kitalálni. Unokanővérem, amikor együtt nyaraltunk nagyszüleinknél, minden este saját mesét talált ki elalvás előtt. Hozzáteszem, összesen két héttel idősebb csak nálam, így nem a nagy altatta a kicsit. Úgyhogy a történetek kitalálása családi vonás. Lányomnak sokat meséltem mesekönyvekből is, folyamatosan vásároltam neki, sőt, az én gyermekkori mesekönyveimet is őrzöm. Úgyhogy nem csak saját mesét kapott. Viszont nagyon élvezte, amikor ő lehetett egy történet főszereplője, és köré találtam ki egy történetet. Aztán amikor már nagyobb lett, nem igényelte a mesélést, a kitalálásuk is elmaradt. Juditom már majdnem felnőtt korba lépett, amikor újra elkezdtek zümmögni a fejemben a mesék, de ezeket már muszáj volt leírnom, mert addig nem nyugodtak.

Mit gondolsz a mai, s főleg a hazai mesekönyv piacról? Mennyire készülnek igényes mesék?
A piac nagyon változó. Igazság szerint nagyon vegyes a felhozatal, mert léteznek nagyon igényes, értelmes mesekönyvek, de sajnos az ellenkezője is igaz. Számomra a mese varázslat. Megtörténnek benne olyan dolgok, amik csak a képzeletünkben történhetnek. Elvisznek egy olyan világba, ahová másképp nem léphetünk be. Biztos vagyok benne, hogy sokkal több jó mesekönyv születhetne meg, ha az írójuknak meglennének hozzá a feltételek. Akár lelki, akár anyagi. Ha ezek nincsenek meg, ha ő nem tudja megteremteni, akkor egyszerűen a feledés homályába vész, és a gyerekek elesnek olyan történetektől, amikből tanulhatnak, amiket magukévá tehetnek. Biztos vagyok benne, nagyon sok igényes mese készül ebben a percben is az országban, amiről nem tudunk még, vagy talán soha nem is fogunk.

 Hogyan készülnek az illusztrációid a történeteidhez? Kérlek mesélj nekem kicsit a folyamatról? Hogyan születik nálad egy mese?
Nagyon szerencsés vagyok, mivel úgymond saját illusztrátorom van. A neve Hiczkó Zsuzsanna, és lányommal nagyon jó barátnők az óvoda óta. Furcsa, hogy amíg nem kerestem illusztrátort, nem is tudtam, hogy mennyire jól tud rajzolni, mivel nem ez a szakmája. Kedvtelésből rajzol a meséimhez, amiket elmondása szerint nagyon szeret. Amikor elkészül az illusztrációkkal, megkapom tőle a kész rajzokat, amiket szkennelnem kell. Amint ezzel készen vagyok, jöhet a grafikus szerkesztés, vagy mondhatjuk digitális szerkesztésnek is. Mivel kezdettől fogva olyan mesekönyvet szerettem volna, amiben nincsenek fehér, csakis színes hátterű oldalak, a beszkennelt illusztrációk hátterét először ki kell vetítenem a teljes oldalra, s ezekkel a színes hátterekkel rögtön üres, képmentes oldalakat is létre kell hoznom, hogy legyen mire írni majd a kész szöveget. Lényegében egy-egy színes hátterű oldal kb. öt lépésből készül el. Rajzolás, szkennelés, a kép hátterének kiegészítése, beillesztés egy teljes oldalra, majd a háttér kivetítése az egész lapra.
A mese szinte magától születik. Bármiből lehet mese. Látok valamit az utcán, megfog egy kép, álmodok valamit, hallok valamit, esetleg a tévében látok, vagy bármilyen filmben. Erre nincsen szabály. A lényeg, hogy kell egy pici dolog, ami elindít bennem valamit, ami aztán addig cikázik az agyamban, amíg nem engedem, hogy megszülessen. Igazság szerint, ha valaki megmondja, mit szeretne egy mesében viszont látni, akár szereplőt, akár cselekményt, én bármikor köré kanyarítom a történetet. Lényegében így történik a havi nyereményjátékaimban is a nyertesnek történő meseírás.

Már korábban is említetted, és én is észrevettem, hogy visszatérő motívuma a meséidnek a kisegér. Miért van ez? Tudatos vagy puszta véletlen?
Igazából soha nem volt tudatos, azt hiszem. Egyszerűen a kisegereket nagyon kis cukinak lehet ábrázolni a mesékben, annak ellenére, hogy az életben nem nagyon szeretnek vele találkozni az emberek. Kicsi, fürge, és az illusztrációkon is nagyon aranyosan mutatnak. Ennek ellenére biztos, hogy nem véletlen, mert azokban nem hiszek. Véleményem szerint az életben minden okkal történik, még ez is. Csak nem mindig tudom az okokat beazonosítani.
Mit gondolsz a mesék fejlesztő hatásairól? Azt mind tudjuk, hiszen rengeteg platformon jelen van a tény, hogy a mese jótékony hatással van a fejlődésre. Viszont én vallom azt is, hogy nem mindegy milyen mese, hiszen ahhoz, hogy megfelelő mesét írjunk a fiatal generációnak, olyat, ami hozzá ad a jellemükhöz, ahhoz kell egyfajta paradoxon, érettség és gyermeteg lélek egyben. Mit gondolsz erről?
Teljesen egyetértek veled. Egy mese írásához összetett személyiség kell. Kell, hogy elő tudjam hívni magamból azt a kislányt, aki valaha voltam. Szerencsére ez nem nehéz, mert nagyon sok dolgot megőriztem a személyiségemben, gyermekkoromból. Ezek nélkül talán nem is tudnék mesét írni. A másik, hogy nagyon kell hozzá érettség, talán egy kis bölcsesség is, hogy az ember tudja, nem adhat ki a kezéből bármit meseként, ami gyermekekhez kerül. Hiszen az ő fejlődésüket segíteni kell, nem pedig hátráltatni, vagy éppen rossz irányba vinni. Szerintem egy mesének mentesnek kell lennie az agressziótól, a szitokszavaktól, káromkodástól. A meséknek nevelniük kell, méghozzá a jóra, a jó irányba. Úgy kell elültetni a fontos dolgok magvait a gyermekek agyában, hogy azt ők észre sem veszik, hiszen szórakozva szívják magukba a pozitív és fontos dolgokat. Gondolok itt a szeretetre a másik iránt, az őszinteségre, mások iránti tiszteletre stb.

Ha egyetlen egy mesédet kéne kiválasztani, amire azt mondod mindenkinek olvasnia kellene, melyik lenne az?
Számomra ez mindig a legnehezebb kérdés. Néhányszor már megkaptam, és igazából soha nem tudtam választani csak egyet. Pontosan azért, mert minden mesémben létezik tanulság, minden mesémben feltűnnek azok a fontos értékek, amikről az előzőekben írtam. Azonban van egy mesém, amivel legelőször kerültem be egy antológiába, a Havakba égetett szavakba. A mese címe Télapó ajándéka. Ebben nem az állatok a főszereplők, hanem két kislány, a Mikulás, Mikulásné, a manók. Ezt a mesét az amerikai karácsonyi családi filmek inspirálták, de nagyon szerettem akkor is, ma is. Ettől függetlenül mindegyik mesém a kedvencem, hiszen belőlem születtek.

Említetted, hogy a regényírásba is bele kóstoltál már. Mesélj nekem erről. Mik a terveid vele?
Igen, van egy kész kéziratom. Igazság szerint függővéggel rendelkezik, így nem ártana, ha végre neki tudnék állni a második kötetének is. Eredetileg egy kötetnek készült, aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy két kötet lett a végleges terv. Romantikus fantasy zsánerben íródott. Jelenleg a NewLine Kiadónál van a kézirat, meglátjuk, érdemesnek tartják-e majd a kiadásra. Úgy tervezem, első körben e-könyv formájában szeretném kiadni, a többit majd menet közben meglátjuk. Hogy mikor lesz belőle valami, vagy egyáltalán lesz-e, az majd a későbbiekben kiderül.
Mire számíthatunk tőled a jövőben? Min dolgozol éppen?
Jelenleg a harmadik mesekönyvemen dolgozom, pontosabban az illusztrációk digitális szerkesztésén. Még két meséhez várom a rajzokat. Ebben a könyvben nyolc mese lesz, mindegyikhez több illusztráció, plusz mindegyikbe írtam egy-egy gyermekverset is. Terveim szerint év vége felé jelenne meg, így a szülők már a karácsonyfa alá tudnák tenni a kicsiknek.
Idén ez a legfontosabb projekt, amin dolgozom. Mellette van egy négy, téli meséből álló kéziratom, amit e-könyv formájában, vagy csak pdf formában gondoltam elkészíteni. Meglátjuk, mi lesz vele. Arra is gondoltam már, hogy a könyvem vásárlói számára egy plusz ajándék lenne. Idén talán kiderül, hogy ezzel mi fog történni.

Mit üzennél a mai gyerekeknek, s szüleiknek?
Ez fogós kérdés. Minden felnőttnek üzenem, hogy soha ne felejtsék el, hogy minden irodalmi mű alapja a mese. Ha nem hallgatunk, olvasunk gyerekkorunkban meséket, nem lépünk be az irodalom varázslatos világába. Ha nem lépünk be, akkor nem szeretjük meg az olvasást. Soha ne becsüljék le a mesék hatalmát, mert a megfelelő mesékkel jó irányba tudják terelni csemetéiket, akikből felnőttként hasznos tagja lehet az emberi társadalomnak. Ráadásul ne higgye azt senki, hogy a mesékből ki lehet nőni. Néha, szabad perceiben fogjon egy mesekönyvet egy-egy felnőtt és csak saját magának olvassa el. Merüljön el abban a világban, ahol a gyerekek annyira jól érzik magukat, s meglátja, hogy jól fogja érezni magát. Felnőttként sem szégyen mesekönyvet olvasni és visszarepülni a boldog gyermekkorba, sőt.

A gyerekeknek pedig azt kívánom, minél több jó mesét halljanak szüleiktől, minél több jó mesekönyv kerüljön a kezükbe, s hogy ezek a mesék arra tanítsák őket, hogy mindig higgyenek magukban, ne tántorítsák el őket az útjukba kerülő akadályok, viszont mindig tegyenek meg minden tőlük telhetőt a céljaik eléréséhez, de úgy, hogy másoknak ezzel soha ne okozzanak kárt.


Interjú Szabó Borkával, avagy Robin O'Wrightly kulisszatitkai


Műhelytitkok című rovatunk következő beszélgető partnere Szabó Borka, kinek nevét valószínűleg már mindannyian ismeritek, s ha még nem, az bizony nagy hiba, itt az ideje megismernetek. :) 
Borkának széleskörű rálátása van a hazai irodalomra, s azon belül a könyv kiadás misztikus világára. 
Köszönöm szépen hogy elfogadtad az interjú felkérésünket. 

Mindig is tudtam, hogy összetett tudással rendelkezel, ami a könyvkiadást illeti. Szöveggondozó, grafikus-, kiadványszerkesztő, nyomdai előkészítő és természetesen, nem utolsó sorban író. Mesélj nekem, kérlek, kicsit erről? ! Hogyan is szerezted meg ezt a tudást és tapasztalatot?
Igazából a családi hátterem mixtúrája vagyok – apukám grafikus- és iparművész, illetve író volt, anyukám pedig szöveggondozással és -szerkesztéssel foglalkozik. Egész életemben elkísért az írás és a vizuális alkotás világa, de az írásra inkább szórakoztató hobbiként gondoltam, mintsem szakmaként. Így nem volt kérdés, hogy 23 évvel ezelőtt, végül a grafikusi pályára lépjek. Laptördelő és képszerkesztő képesítést kaptam, de tervben volt, hogy ennél azért továbbmegyek majd. Újságnál és nyomdánál kezdtem, aztán a reklámszféra felé haladtam tovább. Minden egyes munkahelyen eggyel több munkakört töltöttem be – tördeltem, terveztem, illusztráltam, cikket írtam, korrektúráztam stb. A könyvkiadás 12 éve az életem része, az Ad Librum kiadónál kezdtem. Édesapám sajnálatos halála és életrajzi könyvének posztumusz kiadása indította el, hogy aztán regényíró is legyek. 2015-ben adtam ki az első könyvemet, és idén már a 14. kerül az olvasóközönség elé pár nap múlva. Tavaly óta egyszemélyes szerkesztőségként funkcionálok, ami azt jelenti, hogy a nyers kézirattól a nyomdai és/vagy elektronikus publikációig akár egymagam is el tudok kísérni egy könyvet. Természetesen ezt nem pártolom annyira, mert a könyvkiadás okkal csapatmunka. De minden szegmensbe bele tudok nyúlni, ha arról van szó.

Szabadúszóként dolgozol vagy esetleg egy adott kiadónakkiadónál?
Vannak kiadók – például a könyveimet kiadó Mogul vagy a NewLine – és saját kiadásos szerzők is az ügyfeleim között, és igen „szabadúszom”, azaz vállalkozóként dolgozom.

Mit gondolsz, mire kellene az íróknak jobban odafigyelniük egy egy-egy kézirat megírása, illetve kiadóhoz való beadása során? Mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban? Van olyan, amit általánosságban elhanyagolnak a szerzők, vagy ez mindenkinél egyedi?
Ez nagyon változó. Általában a legtöbb gondot az jelenti, hogy sokan az alapfogalmakkal nincsenek tisztában. Nem tudják, miből áll egy szerkesztőség, hogyan épül fel a könyvkiadási folyamat, mire van éppen szükségük – melyik szerkesztő is kell, mit csinál a korrektor, a lektor stb. –, csak már én szembesülök a kapott eredménnyel, és mondom el nekik, hogy ezzel még ezt és azt kéne csinálni, hogy dolgozni tudjak vele. Alapszinten rendezett kéziratot kellene leadni – ezzel is foglalkozom, illetve a vállalkozásunkban van olyan, aki kifejezetten szövegbevitelre és -feldolgozásra rendezkedett be –, aminek vannak szabályai. Volt már olyan, hogy teljesen rendezetlen kéziratot kaptam, és a rendbe tétele elvette a teljes szerkesztési munkára szánt idő harmadát. Ezzel nincs gond, ha sok ideje van az írónak. :) De általában a határidők szűkösek szoktak lenni, ezért érdemes lenne mindenkinek megkönnyíteni a feladatát. Ehhez azonban tisztázni kell a szakmai kifejezéseket és munkaköröket. Indítottam egy sorozatot a blogomon ezzel kapcsolatban, hogy „mit csinál a hogy is hívják” a szerkesztőségen belül.
szerkesztői kép Borkától
Mindegyik téma, mellyel foglalkozol, nélkülözhetetlen egy könyv megszületéséhez, és nyilván nehéz őket külön választani. De ha csak egyet választhatnál, mellyel tovább foglalkozol, persze az íráson kívül, melyikre esne a választásod és miért?
A grafika lenne, mert ez örök szerelem. Sajnos egészségügyi problémák – egy hosszan elhúzódó, a teljes jobb karomat érintő ínhüvelygyulladás – miatt ez most egyelőre „jegelt állapotban” van. A szöveggondozás marad a választásom, és azért nem is bánom, mert így az a munkám, hogy olvasok. Tökéletes foglalkozás egy nyelvtanbolond könyvmolynak! :)
Mit gondolsz egy könyv gondozásánál mi a legfontosabb alappillér? Mi az, amin egy akár jól megírt sztori is hatalmasat bukhat?
A csapatmunka. Minél több kör a nyers változat és a késztermék között, ami az ellenőrzést illeti. Továbbá iszonyatosan fontos, hogy az író és a szerkesztői munkatársak hihetetlen egységben dolgozzanak. Azt szoktam mondani, hogy a tartalmi vagy irodalmi szerkesztőnek ugyanúgy kell szeretnie a könyvet, mint az írónak, vagy legalábbis majdnem, de a szívügye kell, hogy legyen. Ha a szerző és a szerkesztő nincsenek egy hullámhosszon, vagy nem szereti a könyvet a kolléga, akkor az beláthatatlanul rossz következményekkel járhat. Emellett az idő is komoly tényező. Rendesen rá kell szánni a kivitelezésre az időt. Átlagosan egy könyv elkészülése az író tiszta nyers kéziratától a nyomdagép gumihengeréig 4-8 hónap. Nem szabad kapkodni, mert azzal csak a hibák halmozódnak. Talán pont a te blogodon olvastam, hogy a történet megírása sem készül el egy hét alatt, hát a kiadásra is hosszabb időt kell szentelni. Ezzel maximálisan egyetértek.

Mennyire egyszerű így megalkotnod egy sztorit, hogy ennyi féle tudással rendelkezel a kiadással kapcsolatban? Mit gondolsz, az íróknak mindenkinek kellene egy alap tudással rendelkezniük ezekről, vagy elég az, ha írnak, és a többit megoldják a szakemberek?
Határozottan könnyebb dolgom van, hogy belelátok ezekbe a folyamatokba, így viszont a szerkesztőimnek nincs könnyű dolguk, mert az ő feladataikba is hajlamos vagyok beleszólni. :) Ez nem igazán jó sem nekik, sem az ügynek, szóval javaslom, hogy az írók, ha tehetik, csak az írásra koncentráljanak. A többit bízzák szakemberekre, ők azért vannak. Csak hát ez anyagi kérdés is, tudom én azt jól. Hajjaj, nagyon is tudom!

Kicsit azért kanyarodjunk rá az írói tevékenységedre is. Elég széles körben munkálkodsz, ami az írást is illeti. Van kifejezetten üzenni valód a történeteiddel a világ felé, vagy egyszerűen megfogalmazódik benned egy sztori, amit le kell írnod, és majd lesz, ami lesz? Mennyire tudatosak a téma választásaid?
Azt hiszem, is-is. Valahogy a téma az utcán hever, és én pont akkor járok arra, hogy felszedjem. Ezekre mindig így utólag jöttem rá. Például hipszter voltam a #metoo-mozgalomra való rávilágításban, mert már 2015-ben írtam arról, ami 2017-ben került rivaldafénybe. De két esetben konkrét választás volt: az Emlékkönny egy családi titok kiderülése okán, az Andrea tutto bene pedig a koronavírus-járvány okozta, szomorú, olasz karanténhelyzet miatt íródott meg.

A több kötetes szerzőktől ez elég általános kérdésem, ezért nálad is felteszem. Ha egy könyvedet kellene mondanod, amit mindenképpen olvassanak el az emberek, melyik lenne az?
Az Emlékkönny, mert ez íródott a legszélesebb körben is befogadhatónak, ma Magyarországon. Aztán a Tripiconi sztori, mert az a kiskamasz-kamasz olvasók számára lehet fősodri alternatíva.

Szerinted mitől lesz jó egy sztori, és mitől lesz igényes egy könyv?
Mindenképpen attól, ha hiteles és megfelelő kutatómunka áll mögötte, valamint, ha az író eléggé olvasott, magas a szókincse és persze a megfelelő szerkesztői munkatársakkal dolgozik. Ez csapatmunka. :)
Nagyon sok helyen jelen vagy a hazai irodalom terén. Persze tele vagyunk tehetségekkel, de ha egy írót kellene mondanod, akire azt mondod, érdemes rá nagyon odafigyelni, mert van benne valami, amitől ő különleges, ki lenne az és miért?
Csak egyet?! Jaj nekem! Legalább húszat tudok… :) Nem vagyok képes választani, ne haragudj! Pláne, hogy havi szinten fedezem fel őket, könyvről könyvre. Mindannyiójuk a maguk módján zseniális. Hálás vagyok azért, amiért a közösségi média felületén, vagy akár személyesen is ismerhetem őket. Akivel viszont különleges kapcsolat fűz össze, mert egy közös könyvet jegyzünk (A követ 2. Menedék) és számtalan izgalmas emléket őrzünk, ő Krencz Nóra. Idén májusban jelenik meg a – szerintem – eddigi legjobb könyve Szilánk címen. Minden nőnek és lánynak merem ajánlani, mert forradalmi és alapvető gondolatokat oszt meg egy igen kalandos és érzelmes utazás keretén belül, csodálatos igényű nyelvezettel.

Köszönöm szépen az interjút és a lehetőséget! :)