S.A. Locryn- Éjfekete

 Az írónő már harmadik alkalommal tisztelt meg bizalmával és küldte el nekem, recenziós példányként a munkáját, amit szívből köszönök. Ebből kifolyólag, van viszonyítási alapom, és rálátásom a korábbi és a mostani művére. Sok helyen olvastam olyan véleményt, hogy az Éjfekete, Locryn leggyengébb írása, amivel nem feltétlenül értek egyet. Az tény, hogy teljesen más mint a korábbiak, mint zsánerben, mint pedig írástechnikában. 

Ahogy már megszokott a szerzőtől, egy LMBTQ regényről beszélünk, ami tele van fájdalommal, meg nem értéssel, küzdelemmel és érzelmekkel. Korábbi stílusából kiszakadva, most egy misztikusabb légkörbe helyezte ezeket az elemeket. 

Nem mondanám gyengébb történetnek, mint a korábbiak, azonban tény, hogy teljesen más. Locryn itt a metaforikus elemekre helyezte a hangsúlyt, a bennünk dúló haragot, sötétséget, félelemet formálta meg fizikai valójába, és ezek köré szőtt egy varázslással és szerelemmel teli sztorit. 

Ami nekem egyből szemet szúrt, a korábbi könyvekkel szemben, itt nagyon gyorsan kialakult az érzelmi szál. Láttam, hogy a szerző teljesen ezekre a hasonlatokra fekteti a hangsúlyt, korábban pedig a lassan és bizonytalanul kibontakozó érzelmek domináltak. Ez egy kicsit furcsa volt számomra, a korábbi szerelmi kapcsolatok után, de gyorsan túl tudtam lendülni ezen, hiszen amiből elvett ezáltal, egy másik oldalon hozzá adott valami újat és izgalmasat. 

Sok fontos problémát boncolgat a történet, mint a családon belüli ellentéteket, és az ebből kialakult meg nem értést, az iskolán belüli erőszakot, árulást, bizalmatlanságot, féltést. Mindegyikről fontos beszélni, és bevallom nem egyszer felbosszantottam magam az eseményeket. És talán azért is mert túl igaznak véltem. 

Elliot a meg nem értett kamasz fiút, a szülei egy bentlakásos iskolába küldik, ahol társai kegyetlen tréfát eszelnek ki ellene. Beküldték éjszaka az erdőbe, nem sejtve, hogy ezzel milyen kaput nyitnak ki. Elliot balszerencséje lett a legnagyobb szerencséje is, hiszen itt találkozhatott Nyr-el, aki fenekestül felforgatta az életét, és viszont. Nagyon szépen vezeti le, metaforákkal és eseményekkel a szerző azt, hogyan is egészítik ki egymást, és hogyan mentik meg a másik életét, néha nem csak szimbolikusan. 

Nekem, mint inkább érzelmileg túlfűtött szerzőnek, nagyon tetszett, hogy itt most inkább a lélek dolgait boncolgatja Locryn és nem a fizikai szerelmek kiteljesedésére fekteti a hangsúlyt. Tetszett a misztikus szál, érdekesnek találtam a legendákat, bár ott éreztem hiányosságot. Szerettem volna ha ez a rész jobban ki van dolgozva, többet megtudhatunk róla, múlt embereiről, eseményeiről. Örültem volna ha erről olvashatok többet, nem csak néhol egy gyors magyarázatot. 

A bizalom és a megértés ritka madár, és ha valaki egyszer rátalál ne hagyjuk elveszni. Sokan felejtik el ezt a mai rohanó világban, de remélem hogy hamarosan vissza találunk önmagunkhoz, és kilépünk az erdő sötét oldalának fogságából. Ne hagyjuk hogy a Sötét uralkodjon felettünk. Az érzelmeinket csak mi birtokolhatjuk és mi vagyunk azok akik irányíthatják azt, amivé válunk általuk. 

 

Köszönöm a lehetőséget és az újabb bizalmat S.A. Locryn szerzőnek. 

S.A.Locryn írói oldal

Smaragd kiadó

S.A. Locryn - Edinburgh kék fényei

 Minden könyvnek megvan a megfelelő ideje és abban az időben a célja. Hiszem, hogy egy könyv nagyobb fegyver tud lenni, mint azt bárki gondolná. Gondolkodásra, elmélkedésre sarkall, nézeteket, véleményeket változtathat meg. Még nagyobb csoda az, amikor a szerző tudtán kívül alkot egy olyan történetet, melynek a megjelenés pillanatában nagyobb jelentősége lesz, mint azt a kezdetekkor gondolta volna.

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Méghogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén.
Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében.
Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell.
Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük.
Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?

A történet olyan hétköznapi hősök életét mutatja be, akiknek mindannyian hálásak lehetünk a munkájukért, kitartásukért és az erőn felüli teljesítményükért, mely kevésbé kaotikus időkben is komoly megpróbáltatásokat jelentenek. Ez az időszak is, vagyis inkább a kezdete, bele van szőve a történetbe, finoman, mégis érezhetően, ami szerintem még egy plusz realisztikus mivoltot adott neki. 
Főhőseink, Dennis és Davis, mentősként dolgoznak Edinburgh utcáin, nap nap után harcolnak élet és halál között, teszik a dolguk, annak ellenére hogy mindkettejük életében vannak sötétebb foltok. Tele vannak rossz emlékekkel, fájdalmakkal, kínokkal, melyeket háttérbe szorítva annak szentelték az életüket, hogy másokon segítsenek. Annak ellenére, hogy a világ, melyért harcolnak, többször kitaszította már őket magából, és úgy bánt velük, ahogy ők azt cseppet sem érdemelnék. 

Őszintén szólva először nagyon furcsa volt megszoknom a neveket. Olyan egybefüggő hangzása van mindkettőnek, hogy többször előfordult az első oldalakon, hogy vissza kellett olvasnom, most akkor kiről is van szó? De ez a problémám gyorsan tova szállt, mert miután megismerhettem őket, két annyira erős karakter és jellem alakult ki a szemem előtt, hogy ha esetleg át is siklottam a név felett, akkor is tudtam, kiről is van éppen szó. Annak ellenére, hogy mindketten pontosan és érezhetően jól átgondoltan meg lettek formálva a szerző által, éreztem hasonlóságokat is bennük, mely végül okozott súrlódást, de sok pozitívumot is. 
A mellékszereplők szintén érdekesek voltak, egyiküknél sem éreztem azt, hogy amikor kissé a középpontba került, akkor unnám a történetet. Mindenkiről szívesen olvastam, mindenki nagyon szépen meg volt formálva. 
Bár a szerző előző könyvét is nagyon kedveltem, nálam ez a történet vitte most a prímet, és sokkal jobban tetszett. Persze nem is lehet összehasonlítani a két sztorit, hiszen más időben és környezetben játszódnak, bár sajnálattal kellett észrevennem, hogy haladunk vissza néhol az időben, és ezt nagyon szomorúan veszem tudomásul. 
A könyvnek nagyon mély és tartalmas mondanivalója van a mai világról, a mai ember felfogásáról, és nagyon bízom benne, hogy el fog jutni olyanokhoz is, akiknek szükségük van rá. Olyanokhoz, akiknek támogatásra, és olyanokhoz is, akiknek nézetváltásra lenne szükségük. Hiszen nem az identitása alapján kell néznünk egy bizonyos személyt és nem ez alapján ítélünk, hanem a személyisége, a lelke alapján. Én ezt hiszem és vallom is. Azt pedig soha senki ne feledje, hogy a gonoszt a környezet szüli. Mindig mindennek megvan az oka, és lehet, hogy ez az ok saját magunkban keresendő. 

Nem szoktam csillagokkal dobálózni, és az értékeléseimbe sem írom bele, de azt hiszem, sokat elárul, ha azt mondom, én erre a kötetre abszolút 5 csillagot adtam, sőt kedvencnek is jelöltem. 
Érdemes elolvasni, érdemes végiggondolni, nyitott szívvel és lélekkel nézni a sorok mögé. Az ember mögé. Az érzelmek mögé. 

S.A. Locryn olvasói kerekasztal

Smaragd kiadó