Fayer Sándor - A mars pokla

 Azt tudni kell rólam, hogy a horroron túl, talán a sci-fi zsáner áll tőlem a legtávolabb.

 Egyrészt, nem határolódok el egy új történettől sem, másrészt Fayer Sándor első regénye nagyon tetszett, főleg a katona élet bemutatása miatt, és amellett hogy tudtam ebben a kötetben is helyet kap jócskán ez a vonal, kíváncsi voltam mit hoz ki a szerző egy olyan történetből, ahol egy másik bolygón folyik a harc. 

Az Afganisztánban szolgáló magyar őrnagy, Márk és ötfős, harcedzett csapata egy látszólag egyszerű megbízatást kap: át kell adniuk a magyarok felelősségi területét Kabulban az amerikai erőknek. De Afganisztánban nincs rutinfeladat, itt minden nap újabb kihívásokat tartogat. A végrehajtás közben váratlanul bekövetkező, rendkívül szokatlan időjárás-változás, egy irtózatos erejű elektrosztatikus vihar, majd egy tálib rajtaütés olyan irányba tereli a magyar katonák sorsát, ami az egész emberiségre is drasztikus fenyegetést jelenthet. Márk és osztaga hamar szembesül azzal, hogy van rosszabb a földi pokolnál.

A történet, Afganisztánban kezdődik, ahol hőseink az utolsó bevetésükre készülnek, mielőtt haza indulnak a családjukhoz fél éves missziójuk lejárta után. Rutin munkának tűnik, azonban ahogy azt a szerző is említi, "Afganisztánban nincs rutin feladat", így hát itt is beüt a váratlan. Egy tér idő kapu megalakulásakor Márk és csapata a Marson találja magát. De ha ez még nem lenne elég, az időben is utaznak mintegy három milliárd évet. Van szerencsém a kötetről többet is tudni, egy mezei olvasónál. Így sokkal nagyobb előnyben vagyok a látványvilág elfogadását illetően. Fayer Sándor nem csak vaktában dobált a Marsra elemeket, jelenségeket illetve életet, hanem ezek komoly kutatás és szakmai tanácsadás eredményei. A Marson Márkra és csapatára rovar szerű lények találnak rá, szerencsére a "jófiú" fajtából, akik mindenben a segítségükre vannak amiben csak lehet. Azonban akadnak itt világ uralomra törő "rossz fiúk" is bőven, akikkel meg kell harcolniuk, amellett hogy fegyvereik, felszerelésük fogytán, az oxigén hiányáról nem is beszélve. 

Sokáig éreztem azt olvasás közben hogy egy szimpla sci-fi vonalat fogok kapni, amivel nem is lenne semmi baj, de mindenki tudja, hogy engem a drámával és a lelki dolgokkal, nehéz döntésekkel lehet a legjobban megfogni. Miután Fayer Sándor elültette a bogarat a fülemben  ,hogy itt nem fogom megkapni ugyan azt a katonai létformát, nehéz döntéseket, fájdalmat mint az első kötetben, és ebbe bele nyugodva tanulmányoztam a tudományos részek érdekességét, egyszer csak a semmiből arcon öntött egy virtuális vödörnyi jéghideg vízzel. Hát megkaptam. A fájdalmat, a nehézségeket. Onnantól kezdve az események csak úgy pörögtek, én pedig azon kaptam magam, hogy egyre jobban izgulok Márkért és a csapatáért. Egyre jobban félek attól, hogy mi lesz velük, haza jutnak e egyáltalán, és ha haza jutnak ki fogja ezt elhinni nekik. 

A befejezés pedig... nem is tudom mit is mondjak rá. Ugyan úgy, ahogy korábban, ennél a könyvnél is hagy az író gondolkodni valót bőven.   

Nehezen tudtam először megkedvelni a lényeket melyeket Sándor a Marsra helyezett, azonban ahogy haladt a történet egyre inkább éreztem, hogy ha nem is lesznek a kedvenceim mégsem határolódom el teljesen tőlük. Mint azt később megtudtam, ezek sem véletlenül kerültek a könyvbe. Miután felvetettem a szerzőnek azt a gondolatot, hogy talán egy emberibb formába bújtatott marsi populációt, sokkal jobban meg tudna kedvelni az olvasó, azt a választ kaptam rá, hogy bár igazam van, de az akkori atmoszféra, légköri illetve környezeti viszonyok alapján, ezeket a lényeket, ezekkel a beállítottságokkal voltak a leglogikusabb döntés a Marsra helyezni, ezt a döntést pedig hosszas kutató munka előzte meg. Meggyőzött. Nem is volt több kérdésem, és innentől kezdve, teljesen más perspektívából szemléltem az eseményeket illetve maguknak a teremtményeknek a mozzanatait, gondolkodását. 

Fayer Sándor regényeiben, úgy összességében, kifejezetten tetszik, hogy nem próbálja jól hangzó, hősi függöny mögé bújtatni a katona élet és létezés gondolatát, hanem igenis, azokon a nehézségeken túl, melyekkel mindenki tisztába van, bemutatja azokat a dolgokat is, ami túlmutat az egyenruhán, és  a személyiségből fakad. Nem csak a hősöket mutatja be, hanem bennük az embert is. Akik néha rosszul döntenek, akik hibáznak, akiknek el kell fogadni bizonyos dolgokat, akiknek nehezek a mindennapok, és akik igenis próbálják kihozni a pokolból is a legtöbbet. 

Remélem, hogy akár egy másik bolygón vagy a Földön játszódik Fayer Sándor következő regénye, ezeket a betekintéseket továbbra is megadja nekünk. Hiszen ezek által látjuk igazi perspektívából a háború torkában ragadt hősöket. Akik értünk és mindenki szabadságáért küzdenek, feláldozva ezzel a saját életüket, és biztonságukat. 

Köszönöm Sándor. Várom a következő regényt. 

Fayer Sándor

Fayer Sándor szerzői oldal

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Sziasztok!

Nagyon sok szeretettel ajánlom nektek a ma kiolvasott könyvemet:

Csanda Gergő - Isten feketében 

A borítóért és a címért teljesen odáig vagyok! A fülszövegét (amit a kommenteknél olvashattok, és OLVASSÁTOK is el!) tekintve egy átlagos háborús storyra számítottam, bár számomra volt a könyvnek egy olyan kisugárzása, ami azt sugallta, hogy talán az írói stílus ezt jócskán megfogja fűszerezni, s különlegessé fogja tenni. 

A Trivium egyesülettől ezzel együtt 2 nyomtatott könyvem van (plusz pár e-book, amikkel még hadakozok az e-book olvasóm miatt...), és nekem nagyon szimpatikus, ahogy a könyvek hátoldalán nem csak a fülszöveget, hanem egy rövid leírást is kapunk az íróikról (+1 fotót). Azt sajnálom, hogy a legtöbb könyvük (már ami engem érdekelne...) csak e-bookban vásárolható meg. Pedig aztán jól betankolnék tőlük is, még akár hitelre is... 

Aztán, elkezdve az olvasást, a megérzésem beigazolódott! Gergő stílusa egészen megfogó, ami nem csak az első oldalakig tartott, hanem végig kísért az egész könyvön. 

Tetszettek az akciójelenetek, plusz a mély, de nem megterhelően hosszú filozófikus gondolatok, amik amúgy leginkább Ezékielnek voltak köszönhetőek.

Igazán ötletes karaktert talált ki általa (is) G., hiszen ő egy disszociatív identitászavaros katona, és ezt a csapat jól ki is használja, mikor szükséges, méghozzá egész durva módon: ahogy ezt a mélyen vallásos, amúgy "nem árt a légynek sem" karaktert a bántalmazó(?), pedofil apját idézve Lábnap elkezdte ütni, mintegy "játékkatonát felhúzva" - Ezékiel egyszer csak (mint egy gombnyomásra) hatékony, Isten fogalmát még csak nem is ismerő, vérprofi gyilkossá alakul. Slusz poénként, csak ideig-óráig (sose lehet tudni, hogy meddig...), és aztán megint visszaváltozik egy szorongó, hívő, félénk kisgyerekké, aki ezzel pl a tökéletes orosz nyelvtudását varázsütés szerűen el is felejti. 

Már csak az ő karaktere egészen érdekessé teszi a storyt, de vannak itt még mások is... 

Dávid, az ateista, aki MINDENKIT meg akar menteni (ennek miértjére a könyv vége felé derül fény). 

Aztán egy másik karakter, Lábnap, akiről a könyvből idéznék:

"Lábnap tipikusan az az ember volt, akit békeidőben sikeresen beszervezhettek egy MLM-hálózatba,ezután pedig aloe verával etette a gyerekeit, mert egy természetgyógyász oldalon olvasott a növény rákmegelőző hatásairól. Egyszóval, igen jó volt bármiben, amihez naivitásra és a kritikus gondolkodás hiányára volt szükség. Ezért is volt az őrmester egyik legjobb embere..." 

Totya, aki a csapat szíve, és aki szívesen pátyolgatott kb bárkit, aki arra szorult... 

A bölcs és hihetetlen türelmes őrmester... 

Endi, a doki, a jokerarcával, és a már-már túl lelkes, de tiszta szívű "diákjával", Melcsikkel... 

És Noel, aki amolyan sehova se illő, kissé embergyűlölő vonásokkal rendelkező "náci"... 

De nekem pl az "ellen tábor" karakterei is tetszettek. 

Az egész storyt átjárja a bajtársiasság, és az, hogy mi minden játszódhat le a katonák fejében és lelkében, mikor odakint vannak, és küzdenek nem csak a hazájukért, hanem egymás-, és a saját életükért. Azért is érdekesebb ezt olvasni, mint filmeken nézni, mert itt pl abba is beleláthatunk, hogy pontosan mit gondolnak! És szerintem Gergő ennek lehetséges változatait egész jól bemutatta nekünk, továbbá a velük előforduló rengeteg lehetséges szituációt is, egész reálisan, nem pedig "kifényezve", azaz vannak csúnya sérülések, halnak meg fontos karakterek (kb mind...), és ha éri is őket némi "véletlen szerencse", az sem az igazi, szóval nem hullik az ölükbe a megoldás a problémáikra, sem pedig a gyógyír a fájdalmaikra. 

Továbbá nagyon tetszett, ahogy a történetbe be lett illesztve System Of a Down: Soldier Side c. száma, ami Gergő fordításában van itt versként jelen. Ikonikus pillanata a könyvnek. 

Ahogy Dávid visszatérő rémálma, és mondhatni "téveszméje", na meg az se semmi, ahogy Lábnap rátalál "élete ellenfelére", és ahogy az ezzel járó izgalom ad neki lendületet és élni akarást, célt. Nagyon bejött, ahogy a végső küzdelmük volt megírva! 

Írónk története sokkal valósághűbb, mint ahogy a képeim (1-2nap múlva az összeset megosztom veletek!) tükrözik, viszont tudván, hogy ez még mindig csak fikció, kedvet kaptam, hogy egy olyan író szemén át is beletekinthessek a "háborús világba", aki tényleg átélte a katonasággal járó nehézségeket. Már van is egy választottam, és legalább annyira várom, mint Csanda Gergő következő könyvét (mert merem remélni, hogy nem ez volt az utolsó!). 

Az "Isten feketében" minden sorát imádtam. Első könyves íróként pedig minden elismerésem, mert e könyvön (számomra) egyáltalán nem érződik, hogy kezdő lenne az írója!

És ha már videójátékos berkekre tervezel hajtani Gergő, én csak drukkolni tudok, mert ebből ítélve ott is tudnál brillírozni...! 

Nagyon köszönöm már azt is, hogy idáig eljutottál, és iszonyat örülök, hogy ráleltem egy közös ismerősünk (Bí) posztja által a könyvedre! Szívből kívánok további sok sikert (és még több általad írt könyvet)! 

Végezetül, kaptok pár idézetet a könyvből... : 

"- Minden rendben? 

- Az hittem - köhögte Dávid -, hogy a kevlár mellény ennél kicsit jobban véd. 

- A kevlár mellény szétteríti a becsapódást, hogy a lövedék ne álljon beléd, de az erejét attól még te nyeled el – magyarázta Mel- csik. – És gyanítom, hogy ezután a találat után már nem is fogod tudni használni. 

- A következő golyót inkább kapjam telibe – nyögte Dávid, miközben Melcsik és Ezékiel segítségével leküzdötte magáról a mellényt. – Van egy olyan érzésem, hogy az kevésbé fájna. Bemegy, kijön." 

"Ezután még nagyon sok minden szar történt velem, amit sokkal tisztábban és büszkébben fogadtam.

Hiszen ez volt az életem. Aztán jött a háború, a hadsereg, és rájöttem, hogy ez a nekem való. Hogy az olyan anyaszomorítónak, mint én, akinek az élete szart sem ér, de nem riad vissza, ha be kell törni néhány fejet, és még csak nem is olyan hülye, mint a segg, ez a környezet dukál. Fegyelem, macsizmó, fegyverek. Bajtársak, akikben bízom, mert a háború az egyetlen őszinte közeg, ami mentes minden képmutatástól. Lehetsz akármilyen hulladék, ha kirángatsz a szarból. Család és karrier? Hagyjuk már! Az én boldog befejezésem az lesz, amikor a bajtársaim mellett, harcban halok meg." 

"A doziméter kattogott, kattogott, egyre jobban és jobban, de Lábnap nem értett hozzá, nem tudta, melyik kattogás mit jelent. Kizárta hát az érzékeléséből a dozimétert, mint ahogy mindig mindent kizárt, amire nem volt szüksége. "Kell nekem tudni a küldetést teljesítéséhez, hogy nyelem-e a sugárzást? Nem. Na, ennyi." Miután ezt megbeszélte magával, izgatottan fészkelődni kezdett az ülésen, mint aki most gyűrt le valamilyen akadályt, és ismét teljes figyelmét a feladatnak tudja szentelni." 

"Itt hatalmas volt a káosz. Az elszórt és a sárba taposott töltényhüvelyekből ítélve már órák óta tarthatott a harc, kisebb-nagyobb szünetekkel. Az oroszok fel-felbukkantak az árokból, rövid sorozatokat eresztettek a KMZ katonáira, akik viszonozták a tüzet. Nyoma sem volt a jéghideg, Rambós profizmusnak, amit egy Szpecnaz egységtől várna az ember, de Ezékielt ez nem lepte meg. Tudta jól, hogy egy ütközet csak annyiból áll, hogy egy rakás ember összevissza csinál mindenfélét, amit jó ötletnek tart, és közben próbál nem megdögleni. Különleges egység vagy sem. Kiábrándító, ijesztő, de valahol megnyugtató felismerés. Senki sem szuperhős, és semmi sem végletesen egyszerű és egyoldalú." 

"Mi van a hülye gyerekkel? - méltatlankodott Noel. 

- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát Totya - de elég furcsán viselkedik. 

- Mindig furcsán viselkedik. Te vagy a fogyikkal suttogó, csinálj valamit!" 

"- Akkor kivárunk - bólintott. 

- Ne már, uram! – pattant fel a ládájáról Noel. – Maga is tudja, hogy a tétlenség a katona legnagyobb ellensége! 

- Nem, Kárpáti, úgy gondolom, hogy az elhamarkodottság az. 

- Meg a szifiliszes kurvák! – tette hozzá Lábnap." 

...és mint mondtam, hamarosan láthatjátok a többi fotónkat is az "Isten feketében"-nel! Amikért hálás köszönet a megvalósító csodacsapatomnak: 

Sminkes: Orosz Ivett ( Ivy MUA )

Fodrász: Forgács Hajnalka ( Forgács HAJnalka Fodrász és Hajhosszabbító )

Koncepció/Világítás/Mentor: Csendes Péter

Közreműködők:

Sisa Krisztina 

Tapodi Anita

Hudák Bence

Stúdió: Vintage '69 Multimedia Studio 

"HazaÍrókosítás": Lukács Edina

Fayer Sándor - Ördögi kör

Amikor tavaly belekezdtem a HazaÍrókba, volt egy eszmém, melynek hangot is akartam adni. Egy eszmém, mely arról szólt, hogy a hazai írók munkája van olyan értékes, mint a világ többi szerzőjéé. Hogy a hazai írók nem kapják meg azt a tiszteletet, s elismerést melyet megérdemelnek.

Azóta sok minden történt, az eszmém igazabb, mint valaha. Rengeteg fantasztikus szerző remek munkájával ismerkedhettem meg. S ennek köszönhetem azt is, hogy megadatott nekem az a lehetőség, hogy elolvassam Fayer Sándor Ördögi kör című kötetét.

Hiszek abban, hogy minden könyv hozzánk tesz valamit, hiszek a sorsszerűségben. És hiszem, hogy ha nem olvasom el Sándor könyvét akkor most egy kicsit kevesebb lennék, mint korábban. Ez a könyv rengeteget adott. Érzést, felismerést, válaszokat és még annál is több kérdést. Kérdéseket, melyekre választ szeretnék kapni. Még többet szeretnék tudni erről a közegről, a hősökről, és az egész világról, amiben ők benne vannak.

Ez a könyv az élő példa rá, hogy a bajtársiasság nem csak egy rózsaszín ködbe burkolt maszlag, hogy ez nem csak hang, ezek tettek. Ezek a katonák tudják milyen az mikor meg kell bíznod a társadban, és tudják milyen az, hogy felelősséggel tartozol valakiért. Amellett, hogy ezeket a mély érzéseket az író férfiasan és hősiesen a sorok mögé csempészi, olyan humorral van megáldva, ami számomra borzasztó szórakoztató volt. Nem egyszer történt, hogy egy szorult helyzetű eseményben, szürreális módon elmosolyodtam egy-egy szófordulaton. Imádtam a stílusát, a humorát. A csípős humor mellett, köntörfalazás nélkül az arcodba mondja azt, amit tudnod kell.

Megdöbbentő volt számomra az egész világ, amiben ezeknek a katonáknak harcolniuk kellett. Bárcsak kitaláció lenne, de sajnos tudom, hogy nem az. Felfoghatatlan, hogy képesek egy vallás, egy magasztosabbnak hitt eszme miatt emberek érzelemmentes robotokká változni, ahol nincs szeretet, nincs gyermek, nincs élet. Ezek a katonák ebben a világban harcolnak egy cseppnyi jóért, szívüket lakatra zárva hurcolják át a lelküket a napokon, éveken, s csak reménykednek, hogy ha megélik a hőn áhított szép kort, nem kísértenek majd az emlékek.

Hatalmas tisztelet a katonáknak, hatalmas tisztelet a hősöknek.

És hatalmas tisztelet Fayer Sándornak, nem csak azért, mert megírta a regényt, s ezzel bepillantást engedett a katonaéletbe, hanem mert a kötet legalább ötven százalékát a Bapista Szeretetszolgálat Tisztelet a Hősöknek programjának adományozta. Emellett nem tudtam elmenni szó nélkül.

A kötet főhőse Tamás, az amerikai tengerészgyalogsághoz átszerelt magyar katona, olyan jellemfejlődésen megy keresztül, ami szépen lassan az olvasó bőre alá férkőzik. Mikor még nincs indok a túlélésre, csak tengetjük a napjainkat talán könnyebbnek tűnik minden, de nem igazi élet. Az igazi élet a szeretet, és az az érzés mikor tudjuk tartozunk valahová, s haza várnak. Onnantól már értelmet nyer a túlélés ösztöne, mert akkor már nem magunk miatt éljük túl, hanem valakiért, akit tiszta szívből szeretünk. Talán a harcokban nem segít, talán így nehezebb a háború. Mégis maga az ember lesz több ezáltal. 

Biztos vagyok benne hogy egy könyv nem tudja teljes egészében visszaadni azokat a borzalmakat és érzéseket melyeket egy katona átél a háborúban. Ezt talán nem is lehet szavakba önteni. De Fayer Sándor közelebb hozza az olvasónak ezeket. Egy kicsit megérthetjük, egy kicsit átélhetjük, és egy kicsit elgondolkodhatunk. 

Nem szoktam olyat mondani, hogy egy könyvet újra fogok olvasni. Egyrészt nem szeretek vaktába ígérgetni, másrészt mindig azt mondtam, hogy túl sok a jó könyv ahhoz, hogy legyen időm egy már olvasott könyvet ismét átlapozni. Azonban most megszegem ezt a szabályomat, és kimondom. Nem tudom mit fog hozni a jövő, biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok csodás könyvet, de nagy esélyt látok rá, hogy ezt a kötetet még kézbe fogom venni és el fogom olvasni. Több okból is. Amikor arról olvastam, hogy ezek a katonák mennyire összetartanak, mit is jelent a barátság, mit is jelent a hit és a bátorság, mit jelent az áldozat és az erő, akkor bennem teljesen más kép körvonalazódott meg a világról és a magáról az emberi jellemről. Kell nekem még ez a könyv, már csak azért is, hogy emlékeztessen bizonyos dolgokra. A másik ok pedig ami miatt még elő fogom szedni ezt a kötetet a polcról, azok a katonai leírások, maga a háború körvonalazódása. Nőként talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom voltak benne olyan megfogalmazások, amiket nem értettem kristály tisztán, pedig a szerző szépen el is magyarázta. Ezen értetlenkedések az én hibáimból fakadnak, de felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy meg akarom érteni, amennyire csak lehet tájékozódni akarok ebben a témában, és ezt is köszönöm a szerzőnek, hogy egy új tanulás felé terelt engem.

S hogy mit keres az ördög egy háborús visszaemlékezésben? Az ördög mindenhol ott van, pláne a háborúban.

Fayer Sándor szerzői oldala

Fayer Sándor blog