A karakterek témáját Edina az eddigi cikkeiben nagyszerűen körüljárta, mától átevezünk a cselekmény vizeire. A történet e két aspektusa szorosan kapcsolódik egymáshoz, így az én cselekményről szóló cikkeimben is bőven lesz még szó arról, hogyan érdemes megírni az egyes szereplőket és útjukat a történetben.
A mai egy bevezető cikk lesz a cselekményszerkezetekhez, holnaptól mindegyik alább felsorolt szerkezetről egy-egy részletes cikk fog érkezni.
Mi az a cselekményszerkezet, milyen fajtái léteznek, és miért kellene minden írónak ismernie legalább az alapjait?
Szokás az írókat megkülönböztetni az alapján, hogy
mennyire részletesen tervezik meg a regényük cselekményét, mielőtt leülnének megírni a
szöveget. Angolul plannernek, azaz tervezőnek nevezik azokat az írókat, akik
részletesen terveznek, sok-sok jegyzettel, karaktertáblákkal,
világépítéslistákkal, részletekbe menő cselekményvázlatokkal stb. Pantsernek
pedig azok az írók számítanak, akiknek megjelenik egy ötlet a fejükben, és
kevés jegyzettel vagy mindenféle jegyzetelési hercehurca nélkül leülnek, és
megírják a regényt. Magyarul a planner építész, mert tudatosan
építi fel a történetét kőről kőre, tégláról téglára, a pantser pedig kertész,
mert elveti a történet magvait, és végigkíséri, mi fejlődik ki belőle a végére.
Gyakori vita tárgya azonban, hogy van-e értelme így megkülönböztetni
az írókat és az írói módszereket, ebbe most nem mennék bele, de amennyiben ti
el szeretnétek mondani a véleményeteket a témában, tegyétek ezt meg bátran a discordon.
Amennyiben szerettek tervezni és jegyzetelni, már valószínűleg hallottatok a cselekményszerkezetekről – angolul story structure. A cselekményszerkezet egy olyan vázlatszerkezet, ami egy ajánlott sorrendben felsorakoztatja azokat a cselekménypontokat, amelyeknek szerepelnie kell és amik esetlegesen szerepelhetnek a regényünk cselekményében. Biztosítja, hogy a történetünknek legyen eleje, közepe, vége, megfelelő íve, és a szereplőink eljussanak A pontból B pontba, és ne csak a szó szerinti értelemben. A dolog egészen egyértelműnek tűnhet, néhányan felháborodhattok, hogy „persze, hogy a regényemnek van eleje, közepe meg vége, hiszen anélkül nem is jöhetne létre, micsoda hülyeség ez”. Fizikailag nyilvánvalóan megvannak minden regény ezen részei, azonban a cselekmény szempontjából előfordulhat, hogy nem működnek, nem töltik be a szerepüket. A történet elejének, közepének és végének megvannak a maga feladatai, és a szükséges elemei, amik ha kimaradnak vagy rosszul ábrázoltak, akkor az egy olyan hiba, amit az olvasó is érzékelni fog, még akkor is, ha esetleg nem tudja pontosan megmondani, mi nem stimmel.
Számtalan cselekményszerkezet létezik, röviden bemutatom a legismertebbeket.
Three Act Structure – Háromfelvonásos szerkezet
A rengeteg cselekményszerkezet közül a legtöbbnek ugyanaz az alapja, a Three Act Structure, azaz a háromfelvonásos szerkezet. Ennek lényege, hogy a történetet három részre bontja, melyből az első felvonás a történet eleje [Setup – felállás/kezdeti beállítás/nyitókép], a második a közepe [Confrontation – konfrontáció], és a harmadik a vége [Resolution – döntés]. Ezeken belül megnevezi azt a pár cselekménypontot, amelyeknek az egyes felvonásokon belül ott kell lenniük, hogy a történet részei betöltsék a szerepeiket.
Save the Cat/15 Beat Structure – A 15 ütemű szerkezet
Blake Snyder
Ez a szerkezet – mint sok másik is –, a
háromfelvonásos részletesebb változata, ami 15 cselekménypontot nevez meg a három felvonáson belül. Sokan ezt már túlságosan részletesnek is tartják
The Hero’s Journey – A hős útja
Christopher Vogler
A hős útját már nem lineárisan szokás ábrázolni, mint a felső kettő szerkezetet, hanem körként. Joseph Campbell The Hero with a Thousand Faces (Az ezerarcú hős) című nagyon híres regényében írja, hogy számos mítoszt és régi történetet megvizsgálva a világ különböző pontjairól, észrevette, hogy minden történet nagyjából ugyanarra a sémára épül fel: a hős elindul, különböző kalandokon vesz részt, majd a kezdőpontba tér vissza, de már megváltozott emberként. Az emberiség a kezdetektől fogva így mesél történeteket. Christopher Vogler fogta ezt az elképzelést, és megalkotta belőle a hős útja nevű cselekményszerkezetet. Tehát ha eddig nem volt szimpatikus számodra, hogy "sémákba szorítsd" a regényed, most megbizonyosodhatsz róla, hogy a cselekményszerkezetek nem olyan szigorú és merev sémák, amiknek minden pontjának meg kell felelned, és ezzel elveszik a kreativitás az írásból. Ezeket valójában a már meglévő történetekből alkották, tehát fontos, hogy nem a történetednek kell szolgálnia a sémát, hanem a séma szolgálja a történetedet. Nem minden részletét kell felhasználni, hanem érteni kell a mechanikáját, és így eldöntheted, hogy melyik az a cselekménypontok azok, amelyeknek a te regényedben is szerepelnie kell, és melyek azok, amelyeknek nem.
Plot Embryo/Dan Harmon’s Story Circle – A cselekménykör
Dan Harmon
Ennek a szerkezetnek nem találtam magyar megfelelőjét, ezért cselekménykörként fordítottam, de inkább a pontosabb plot embryo kifejezést fogom használni a későbbiekben, mert ez a pontos. Ez a cselekményszerkezet A hős útjának egy karakterközpontú változata, ami inkább a főhősre koncentrál, a karakterfejlődési ívből (ami már ismerős lehet nektek Edina egy korábbi cikkéből) alkotja meg a cselekményt. Négy nagy részre bontja a történetet, a negyedeken belül pedig kettő-kettő cikkre, így jön ki az összesen 8 körcikk, amik nem annyira cselekménypontokat jelölnek, mint inkább a karakter viselkedését, hozzáállását a történet bizonyos részeihez.
Snowflake Method – Hópihe-metódus
Randy Ingermanson
Ahogy az elnevezés elárulja, itt valójában nem
cselekményszerkezetről van szó, hanem egy vázlatolási metódusról, ami a
cselekményen kívül a karakterek kidolgozására is kitér. Azért gondoltam, hogy erről
a módszerről is írok, mert sokan már ismerik a magyar írói berkekben, ez az a
módszer, aminek a magyar neve a legtöbbször szembe jött már velem. A hópihe
nevet egyébként Koch matematikus görbéjéről kapta, melyet az úgy hozott létre, hogy egy
egyszerű alakzatból indult, és azt felosztva majd önmagával kombinálva egyre
bonyolultabb alakot hozott létre, ami a végén egy hópehelyre hasonlított. A
hópihe-metódus így arról szól, hogy az egyszerűtől építkezünk az összetett
felé. Azaz megragadjuk az alapötletünket, és az adott szempontoknak megfelelően
addig bővítjük, míg el nem készül a vázlatunk.
Még több cselekménykidolgozással kapcsolatos cikk érkezik, ahogy már említettem, de megmutatom nektek, hogy milyen szuper jelvényt zsebelhettek be akkor, ha teljesítitek azt a borzasztóan nehéz feladatot, hogy elkészítitek a regényetek vázlatát:
Ki hogyan szokott megbírkózni a vázlatolással? Milyen részletességgel szoktatok vázlatolni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése