„[...] az életnek bár fekete, de kikezdhetetlen a humora.”
Egy borzasztóan alulértékelt könyvre találtam Visimáéban, és egyre csak az foglalkoztat, hogy miért nem találkoztam én eddig ezzel a történettel? Egy steampunk fantasyről van szó, azaz már a zsánere is izgalmas, emellett pörgős párbeszédek és lenyűgöző leírások követik egymást a feszült akciójelenetek között. Egyszerűen nincs unalmas pillanata a könyvnek. A főhős, Aurea fantasztikus humorral van megáldva, ezért nemcsak a párbeszédekben, hanem az E/1-es narrációnak köszönhetően az elbeszélő részekben is rengeteg a mosolyognivaló. Talán még nem is olvastam olyan könyvet, amiben ennyire egymásra hangolt a karakterek kommunikációja, és ennyire találó replikák sorozata lenne benne. A helyszínek varázslatosak. Először a steampunk bevásárlóközpont leírása nyűgözött le, majd a Manézs, az emberek és átkozott lények igazán fantasys forgataga, végül pedig a veszélyes, titokzatos és színpompás távolkeleti kastély.
A 19. században járunk, azaz nincs hiány csodás ruhakölteményekből és bálokból sem, amelyeken intrikák és titkos küldetések kerülnek kivitelezésre. A történet egy leányneveldében kezdődik. Aurea és barátnői ennek a nívós intézménynek a tagjai, ahol tökéletes feleségeket nevelnek a fiatal lányokból, míg szüleik el nem rendezik számukra a legmegfelelőbb érdekházasságot. A legszigorúbb körülmények között zajlik az oktatásuk, melyet csak a sport és alkalomadtán a bálok izgalma képes feloldani. És ha mindez nem lenne elég, a lányok versengése sokszor veszélyes méreteket ölt.
„Szóval ruha ide vagy oda, gyámoltalan jelmezekbe rejtőzött szeszélyes vadállatok éltek ebben az aranyketrecben.”
Aurea korán elveszítette szüleit, tanulmányait a nagybátyja fizeti, aki valójában nem is vérszerinti rokona. Az intézeten kívülről ő az egyetlen személy Aurea életében, ám ő sem tartja vele a kapcsolatot. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a nagybácsi meghal, és Aureát meghívják a temetésére. A lány elhagyja az intézményt, és ezzel életveszélyes kalandok sora zúdul a nyakába. Épphogy megérkezik a fővárosba, egy autós üldözésbe (vagy inkább gőzmobilos üldözésbe) keveredik, mely életeket követel. Később megérkezik nagybátyja otthonába, ahol megismerkedik az Urakkal, a Renddel és még számtalan olyan információval, amely fenekestül felforgatja az életét.
„És először életemben elkezdtem magam összeméregetni másokkal. A küllemem, a tudásom, a hátterem, a vagyonom és a származásom. Mindben én maradtam alul.
– Vajon a többiek folyton ezt csinálják? Hogy lehet így élni? Egyre lehangoltabbá tesz.”
Például hogy léteznek átkozott lények, akiket a természet különböző adottságokkal ruház fel. Ők általában a tudományhoz fordulnak segítségért, mert olyanok szeretnének lenni, mint mindenki más. Ilyen átkozott lény Odis, a Rend fiatal tagja, akin képtelenség kiigazodni; hol kedves, hol elutasító, de a legtöbbször modortalan és önfejű. És ilyen lény maga Aurea is. Az ő adottsága ráadásul halálos: egy gyöngy növöget a szívéből, amely ha felveszi végső formáját, a szíve megszűnik létezni, és ő meghal. A kő ráadásul rettentő értékes, képes elvenni a lények képességeit, és örök életet ad birtoklójának. Aki pedig ilyen értékes gyöngyöt hordoz magában, az egy pillanatra sincs biztonságban.
„Egy temetésre érkeztem, de helyette az életemre törtek, alvilági nőszemélyek és bohócok vettek körül, és még az az alpári sétáló önimádat is egyfolytában dirigált. Elpattant az utolsó idegszálam is.”
A cselekmény fordulatos, sosem lehet előre tudni, mi következik, és emiatt alig lehet letenni a könyvet. Aurea rátalál egy élő rokonára, finom úrihölgy létére bordélyban is megfordul, elárulják, és többször farkasszemet néz a halállal.
A szereplők remekül kidolgozottak. Aurea egy jólnevelt úrihölgy, és úgy is viselkedik, de a kalandvágy és a merészség mindig is ott motoszkált benne, s ezt az események során bőven kamatoztathatja.
Egészen humoros jeleneteket szül, ahogy a kifinomult hölgy szembesül a világ árnyoldalaival, és karakterfejlődése során kénytelen lesz elismerni, hogy a világ nem olyan fekete-fehér, mint gondolta.
Odis egy nagyon szerethető férfi főszereplő. Súlyos terhet cipel a vállán, kísérti a múltja és a jelene is. Félig ember, félig sárkány, a két formáját akarata szerint tudja váltogatni. Feladatának tekinti, hogy megvédje Aureát, és a két nagyon különböző karakter súrlódásait élvezet olvasni, ahogy azt is, ahogy szép lassan kezdenek összecsiszolódni.
„Igazán sajnálatra méltó a női nem közötti népszerűsége miatt. Ha lesz egy kis időm, akkor majd meghasad önért a szívem.”
Az Átkozott lények - A gyöngy egy kiemelkedően jó regény, ami sokkal több figyelmet érdemel. Ajánlom fantasy-rajongóknak, de azoknak is, akik nincsenek annyira otthon ebben a zsánerben, mert ez a könyv garantáltan megkedvelteti velük. A cselekmény, a karakterek, a párbeszédek, a leírások mind figyelemreméltóak, ezért én úgy gondolom, ebben a regényben mindenki megtalálja azt, amit keres egy jó történetben. A regény maga is egy gyöngyszem.
Kimerítő és kedvcsináló jellemzés. Köszönet érte.
VálaszTörlésÖrülök, hogy elnyerte a tetszését :)
Törlés