Azt tudni kell rólam, hogy a horroron túl, talán a sci-fi zsáner áll tőlem a legtávolabb.
Egyrészt, nem határolódok el egy új történettől sem, másrészt Fayer Sándor első regénye nagyon tetszett, főleg a katona élet bemutatása miatt, és amellett hogy tudtam ebben a kötetben is helyet kap jócskán ez a vonal, kíváncsi voltam mit hoz ki a szerző egy olyan történetből, ahol egy másik bolygón folyik a harc.
Az Afganisztánban szolgáló magyar őrnagy, Márk és ötfős, harcedzett csapata egy látszólag egyszerű megbízatást kap: át kell adniuk a magyarok felelősségi területét Kabulban az amerikai erőknek. De Afganisztánban nincs rutinfeladat, itt minden nap újabb kihívásokat tartogat. A végrehajtás közben váratlanul bekövetkező, rendkívül szokatlan időjárás-változás, egy irtózatos erejű elektrosztatikus vihar, majd egy tálib rajtaütés olyan irányba tereli a magyar katonák sorsát, ami az egész emberiségre is drasztikus fenyegetést jelenthet. Márk és osztaga hamar szembesül azzal, hogy van rosszabb a földi pokolnál.
A történet, Afganisztánban kezdődik, ahol hőseink az utolsó bevetésükre készülnek, mielőtt haza indulnak a családjukhoz fél éves missziójuk lejárta után. Rutin munkának tűnik, azonban ahogy azt a szerző is említi, "Afganisztánban nincs rutin feladat", így hát itt is beüt a váratlan. Egy tér idő kapu megalakulásakor Márk és csapata a Marson találja magát. De ha ez még nem lenne elég, az időben is utaznak mintegy három milliárd évet. Van szerencsém a kötetről többet is tudni, egy mezei olvasónál. Így sokkal nagyobb előnyben vagyok a látványvilág elfogadását illetően. Fayer Sándor nem csak vaktában dobált a Marsra elemeket, jelenségeket illetve életet, hanem ezek komoly kutatás és szakmai tanácsadás eredményei. A Marson Márkra és csapatára rovar szerű lények találnak rá, szerencsére a "jófiú" fajtából, akik mindenben a segítségükre vannak amiben csak lehet. Azonban akadnak itt világ uralomra törő "rossz fiúk" is bőven, akikkel meg kell harcolniuk, amellett hogy fegyvereik, felszerelésük fogytán, az oxigén hiányáról nem is beszélve.
Sokáig éreztem azt olvasás közben hogy egy szimpla sci-fi vonalat fogok kapni, amivel nem is lenne semmi baj, de mindenki tudja, hogy engem a drámával és a lelki dolgokkal, nehéz döntésekkel lehet a legjobban megfogni. Miután Fayer Sándor elültette a bogarat a fülemben ,hogy itt nem fogom megkapni ugyan azt a katonai létformát, nehéz döntéseket, fájdalmat mint az első kötetben, és ebbe bele nyugodva tanulmányoztam a tudományos részek érdekességét, egyszer csak a semmiből arcon öntött egy virtuális vödörnyi jéghideg vízzel. Hát megkaptam. A fájdalmat, a nehézségeket. Onnantól kezdve az események csak úgy pörögtek, én pedig azon kaptam magam, hogy egyre jobban izgulok Márkért és a csapatáért. Egyre jobban félek attól, hogy mi lesz velük, haza jutnak e egyáltalán, és ha haza jutnak ki fogja ezt elhinni nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése