Csak a képzelet szab határt – Visima A gyöngy (Átkozott lények 1.) című regényéről

Ebben a világban nemcsak emberek népesítik be a földet. Csak a képzelet szab határt, hogy milyen humanoid, azaz emberszabású lények léteznek – írja Virág-Simonfi Adrienn, azaz Visima az Átkozott lények sorozatban fellelhető fajokról. Visima elsőkönyves szerző  2020-ban jelent meg a sorozat első része, A gyöngy –, ezért az írónő amellett, hogy néhány izgalmas adalékkal szolgál regénye háttérvilágáról, röviden be is mutatkozik olvasóinak.


Mit kell tudni rólad? Mivel foglalkozol, vannak-e hobbijaid az íráson kívül?

Amikor éppen nem a saját kis világomban lébecolok, akkor egy egyesület munkáját segítem, mellette pedig kezdő gazdi vagyok. A kutyussal lenni egyben hobbi is, nagy öröm számomra. Továbbá a keresztszemes hímzés a szenvedélyem. Most készítem életem második képét, egy pagodás téli tájat, persze meglévő minta alapján. A "pixelekre" való koncentrálás meditatívan hat rám.

Mik az írói szokásaid? Mikor szoktál írni, és mik azok a körülmények, esetleg rituálék, amik számodra elengedhetetlenek írás közben vagy előtt?

Még nincsenek kialakult szokásaim. Szeretem a hangulatkeltő zenét, szeretek ráhangolódni, érzelmi állapotba kerülni egy sarkalatos jelenet előtt és alatt. Eddig csak akkor írtam, ha úgymond volt ihletem, de ez nem hatékony, igyekszem változtatni. Mindenkinek ismerős, legyen szó bármilyen területről, hogy milyen szenvedés haladni, ha nem tud fókuszálni az ember. Vannak napok, amikor egyszerűen nem megy. Hiába tudom, mit akarok, egyik mondat sem tetszik. Sok helyről hallottam, olvastam, hogy egy profi író minden nap ír, és túllendül ezen, de szerintem mindenkinek beköszön a blokk. Én ilyenkor szünetet iktatok be, nemcsak órákat, napokat vagy heteket. De ebben is fejlődök majd.

A steampunk fantasy zsánerrel nem találkozik gyakran az ember. Te magad hogyan találtál rá, és miért döntöttél úgy, hogy ebben szeretnél történetet írni?

Akik nem tudják, mi is a steampunk, nekik Verne Gyulával és a Wild Wild West-tel próbálják körvonalazni. Én nem emlékszem az első találkozásunkra, csak hogy nagyon megtetszett a stílus, de nem tudtam, hogyan hívják. Majd egy tortakészítős műsorban készítettek egy ilyen témájú tortát, és végre meghallottam a nevét. Azért vonzódom hozzá, mert a 19. század a kedvenc történelmi korom. A fantázia stílus túlzó, de van valóságalapja, hiszen ekkor volt az ipari forradalom, az emberi elme virágzott, számos hihetetlen találmány és ma is hasznos eszköz akkor született. Később ilyen közegben játszódó fantasy regényeket olvastam, de klasszikus steampunk művekkel még biztosan adós vagyok. A fantasy és sci-fi műfaj szereti szigorúan elkülöníteni az altípusaikat, ezért félve soroltam a regényemet ide. Én nem használtam tudományos részleteket, csak ami a világkép leírásához kellett, a steampunk nem vezérelem, hanem egy díszlet, miliő.

Aurea a természet és tudomány közötti harmóniát jelképezi, innen kapta nevét is, hogy ő az arany középút. A szívében nőtt gyöngy hogyan és miért képes kibékíteni a két oldalt?

A szülei hittek abban, hogy a békés, boldog élet kulcsa az egyensúly. Viszont a lányuk egy olyan hatalom létrehozója, amit valójában egyik oldal sem tud kezelni. A valóságban ez az a helyzet, amikor megalkotnak valamit az emberek védelmében, majd ellenük használják fel. A történet szerint Odis a tudomány oldalán áll, mert az segíthet neki emberré válni, és a többi lény megismerésével jobbá tehetik mindenki életét, de valójában az emberek félnek, tudják, hogy gyengébbek, és a maguk érdekében kihasználják őket. A természet követői minden mesterségeset megvetnek, és hagyják az életet áramlani, bármilyen következményekkel járjon is. Aurea nincs egyik ellen sem, csak próbálja logikusan megérteni a világot. Sajnos pont, hogy a békét nem tudja elhozni, mert a hatalomvágy minden oldalon kiütközik.

Mi a különbség a Kiválasztott és egy gyöngykagyló között?

A Kiválasztott egy gyermek, akit az apja nem volt képes elengedni, mikor a halál elragadta, és tudósokkal, alkimistákkal létrehozatott egy követ, ami a gyöngykagyló mesterséges változata tulajdonképpen. A gyermek így képes bizonyos csodatételekre, hatalmat és halhatatlan életet kapott. Ezt azzal magyarázták a külvilágnak, hogy Isten által lett kiválasztva, és egy mítoszt építettek köré. A gyöngykagyló egy nimfa és egy ember gyermeke. Az ő testében keletkező kő maga az isteni erő.

Mi volt valójában az üvegcsében, amit az idős kínai asszonytól kapott Aurea?

Kicsit megfogtál. Tudom, részletes hátteret illene felépíteni, de ennek az italnak nincs pontos receptúrája. Egy gyógynövényes tinktúra, boszorkányos összetevőkkel, esetleg sárkányvér is van benne. A mi szempontunkból arra hivatott, hogy tartsa a lelket a gyöngy hordozójában, meghosszabbítsa az életét egy kis ideig, ha már nem dobog a szíve.

Hogyan jönnek létre átkozott lények, és micsodák pontosan? Aureában egy gyöngy növekszik, Odis félig sárkány. Milyen átkozott lények léteznek még?

Ebben a világban nemcsak emberek népesítik be a földet. Csak a képzelet szab határt, hogy milyen humanoid, azaz emberszabású lények léteznek. Megvannak a klasszikus fantasy teremtmények, de különböző keverékek és fajok is élnek. Szóval boszorkányok, varázslók, alakváltók, jámbor bestiák és emberre veszélyes szörnyek is. Egy helyen istentelen lényekként utaltam rájuk a történetben, és a szereplők ezt meg is vitatják. Az átkozott jelző tulajdonképpen Odistól ered, mert ő annak éli meg a létezésüket. Erről próbálja meggyőzni Aureát is, hiszen az egyikük károkozás nélkül nem tudja jóra használni az erejét, másikuk képessége pedig korai halállal jár.


A gyöngy az első része az Átkozott lények sorozatnak. Hány kötetre számíthatunk?

A fejemben három kötet van, de kettő biztosan lesz. Szokásom lejegyezni az érdekesebb álmaimat, és az egyik ilyen volt a kiinduló alap. Tovább szőttem az eseményeket, vagyis jelen esetben visszafejtettem őket, így lett a könyv. Vagyis a második részben érek el oda, ami nekem a kezdet volt.

Mikorra várható a következő rész? Megosztanál róla egy-két információt, hogy még nagyobb izgalommal várjuk?

Nos, lassan haladok. Ezt a könyvet tavaly januárban fejeztem be, hogy beadhassam egy pályázatra. Már nyár volt, mire eredményt hirdettek, és mivel nem jártam sikerrel, kiadókat kerestem. Majd pozitív választ kaptam, de ugye a megjelenésig vezető út is hosszú, így lett szeptember vége. Időközben én is éltem az életem, a történeteim úgymond bábállapotba kerültek. Fejlődnek szépen a fejemben, és az ötlethalmokkal dagasztom őket. Jelenleg egy másik fantasy projekten dolgozom, ami szintén egy pályázatra ment volna. Sajnos nem készültem el időre, de az ötletet már nem akartam fiókfogságra ítélni. Viszont szeretnék a második résszel még idén elkészülni, hogy jövőre megjelenhessen.

A történet onnan indul majd, hogy Aurea egy elmegyógyintézetben van, és nem emlékszik semmire és senkire, azonban azt érzi, hogy az a személyazonosság, amit rá akarnak erőltetni, az nem igaz. És innen keveredünk majd vissza hőseink megszokott nyomvonalára. A kalandok középpontjában most Odis problémáinak megoldása áll majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése