Egyformán kedvelem valamennyi állandó szereplőmet. Együttesen egészítik ki egymást –árulta el nekünk Ysabella Mallows, azaz Ótottné Varga Zsuzsanna az első regényével kapcsolatban. A Játék az élet... olyan önmagukban is érdekes szereplőket vonultat fel, akik valamiféle természetfeletti képességgel bírnak. Az írónő mesélt nekünk a karakterekről, a dimenziók ötletéről és a címről is, mely magában hordozza a történet hátterét.
Ez az első könyved.
Mi volt a legnehezebb a regény létrejöttének folyamatában?
Úgy kezdtem neki az írásnak, hogy én már nagyon sok filmet láttam az amerikai életről, ezzel el tudok indulni. Rá kellett jönnöm, hogy ez csupán a valóság egy nagyon kis része. Az írás mellett a legtöbb időt a kutatómunka tette ki, amit igazán élveztem.”
Két kisfiad van, és
úton a harmadik gyermeked. Hogyan egyezteted össze az írást a munkával és az
anyasággal?
Sokszor volt, hogy hetekig nem is jutott idő az írásra. Fáradt voltam, vagy teljesen tompa. A munkabeosztásom miatt előfordult, hogy a pihenőnapjaim a hétköznapokra (is) estek. Ilyenkor mindig elcsaltam egy-két órát a napból, vagy igyekeztem kicsit hamarabb ébredni, mint a gyerekek. Számomra a nyár az az időszak, mikor igazán a regényre tudtam koncentrálni, ilyenkor ugyanis két kisfiam néhány hetet a nagyszülőknél töltött. Hamarosan bővül a család, így biztosan sokkal kevesebb időm jut majd a folytatásra.
Melyik a személyes kedvenc jeleneted a könyvből?
Huh... Hát erre nem egyszerű a válasz, mert több kedvenc is van, de megpróbálok egyet kiemelni. Számomra talán az jelentette a legtöbbet, ahogy Ruby képes volt kezelni mindazt, amit Phoebe feltárt előtte. Továbbra is szeretettel fordult felé, és a lányaként tekintett rá.
Van kedvenc karaktered?
Nincs, mivel egyformán kedvelem valamennyi állandó szereplőmet. Együttesen egészítik ki egymást.
Számodra mi a legnehezebb az írás folyamatában?
Nem könnyű megítélni, hogy vajon az olvasó ugyanúgy lebilincselőnek vagy érdekesnek tartja-e majd a történetet. Mindig bizonytalan vagyok, hogy talán több izgalomra lenne szükség, vagy inkább egy kis „csendre”. Nekem ez jelenti a legnagyobb kihívást.
Honnan jött az ötlet, hogy párhuzamos dimenziók témájában szeretnél írni?
Maga a téma mindig is nagy érdeklődést váltott ki belőlem. Eljátszottam a gondolattal, hogy egy „átlagos világ” vajon miként fogadna egy párhuzamos dimenzióból érkező embert, vagy ő miként élné meg otthona elvesztését. Úgy véltem, egy felnőtt hamar „elvérezne”, ha bizonygatná igazát, így megmaradtam a kisgyermeknél, akinek élénk a fantáziája.
Sophie többször kerül
sokkos állapotba a regényben, miközben látja a jövőt. Erre hogy-hogy ő képes, és a többi képességekkel bíró személy nem?
Én ezt egy folytatásos regénynek szánom, így ez a szál még meglepetés marad.
Arthur, a
mentorszereplő micsoda valójában? Mitől más, mint a többiek?
Arthur is egy nagyon érdekes karakter. Ő ott is van, meg nem is. Úgy írnám le őt, mint egy fizikai testtel nem rendelkező, erősebb energiájú entitást. Képes fizikai testtel megjelenni, hatást gyakorolni a fizikai világra, de megjelenhet úgy is, hogy senki nem látja őt.
Mesélj egy kicsit a
játékról, mint motívumról, ami a címben is szerepel. Mi mindent jelent a játék
a könyvben? És miért épp ezt a címet választottad?
Magát a címet azért választottam, mert a könyv szereplői egy olyan világban élnek, ahol „dúl a háború”. Más szemszögből nézve ez a jó és a rossz harca egy fejlődési ugrás előtt álló dimenzióban. Arthur egy sakktáblához hasonlítja az életet, ahol a fehér bábuk a tiszta lelkek, egyúttal az „alvók” is. A sötét bábuk képviselik azt az oldalt, mely szeretné, ha a „játék” kudarccal végződne, azaz a fontosabb bábuk elbuknának. A fehér oldal feladata, hogy felébressze az alvókat, mielőtt a sötét oldal kiüti őket, vagy a saját oldalára állítja.
Lehet már tudni a folytatás címét?
Bevallom őszintén, még nem gondolkoztam rajta.
A következő kötetben tudunk meg többet Sophie dimenziójáról?
Nem, azzal a szállal végzett a történet, de sok másra meg lesz majd a válasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése