Sziasztok!
Ma Chris Land – Lélekvesztő I. és II. könyvéről osztom meg veletek a véleményemet.
A borító(k):
Miután a Vivecánál szóvá tettem a hasonlóságot az első és a második kötet borítója kapcsán, a Lélekvesztőnél nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem igen látni ilyet mostanában.
Azért nem fordítottunk különösebb figyelmet arra, hogy a velük készített fotóimon mindkettő rendesen látszódjon – mert teljesen egyformák! Leszámítva, hogy az egyikre „I.rész”, a másikra „II.rész” van írva. Még a fülszöveg is szórul szóra ugyanaz.
Ez nagyon furcsa benyomást keltett bennem.
Viszont, ha eltekintünk a „duplázottságtól”, és magát a képet nézzük... Mivel totál nem érdekelt az egyiptomi világ és kultúra, sokáig szépen tovább is siklottam rajta, hisz' a borítóról egyértelműen lerí, hogy ez bizony nem szólhat másról.
Ámde! Ha valaki, hát Chris Land cseppet sem fogja vissza magát, ami a marketinget illeti. Vagy ha igen, akkor milyen lenne, ha nem fogná vissza magát? Úton-útfélen az ő egyiptomi posztjai jöttek/jönnek velem szembe, és már-már dacból döntöttem úgy: OKÉ! MEGVESZEM! ELOLVASOM! (Pedig nem szokásom az ilyen.) Hozzáteszem, amúgy becsülendő, hogy ő nem rest, és legfőképp nem „szégyenlősködik” posztolni és írni a könyvéről, reklámozni, megosztani velünk. Sokakéról pont ennek hiánya miatt mégcsak nem is hallottam. Szóval a dacomon túl, úgy is gondolom, hogy ennyi meló után bőven meg is érdemelte, hogy nyissak a könyve témája felé, és elolvassam.
Nézzük is, hogy ilyen „hozzáállással” miként is tudtam „megélni” a borító(ko)n belül nyomtatott storyt.
A Lélekvesztő 1. része:
Már az első pillanattól kezdve nagyon gyors iramot diktált az írónő, ami a cselekményt illeti. Jó ideig meg sem pihent, hipp-hopp jöttek és mentek az események, gyakran felfogni sem volt időm. A könyv közepe tájékán pihent meg picit talán először, amikor is lírikusan írt vagy két oldalon keresztül a holdról. Szépnek szép volt, de oda nem illőnek éreztem, és talán ezért nem is igazán értettem, hogy ez hogyan s miért került bele.
No de, nézzük a pörgős részeket.
A főszereplőnkkel indul a story (Christina Webster), aki épp munkanélküli, és kezdetekben egy elég peches-balszerencsés valakinek tűnik.
Nézőpont kérdése, hogy a szerencse vagy balszerencse folytán, de az ölébe pottyan egy munkalehetőség. Amolyan küldetés Egyiptomba, régiségeket felkutatni/megszerezni. Valójában másnak szánták a melót, ő csak véletlen csöppent a képbe, és saját személyazonosságát letagadva, gyakorlatilag „átvette” az illetékes helyét.
Belőlem már ezzel a tettével vegyes érzéseket váltott ki, mert hogy ez egy veszélyes munka, ami szakértelmet is igényel, ennek ellenére fejest ugrott bele. Szóval, most ő bátor, vakmerő, vagy hülye?
És már az itt elejtett pár megszólalásával be is mutatkozott: az átlaghoz képest elég harsány, nagyszájú nő, akinek amúgy megvan a magához való esze, csak épp a szájaláson kívül mintha nem igen használná másra. (A story folyamán azért néha-néha mégiscsak.)
És ezt nem rosszindulatból mondom, hanem szimplán nekem ez volt a benyomásom. De biztosra veszem, hogy vannak, akik számára ezáltal ő egy vicces karakter, viszont engem itt még nagyon nem nyert meg. Érdekesnek érdekes, de nem lett a kedvencem.
A történet a továbbiakban számomra egy hatalmas nagy kuszaság. Hogy ki kivel van, ki kit hajkurász és miért, és amúgy is, hogy lehet, hogy mindenki a főszereplőnkre (is) hajt, annak ellenére, hogy relative hamar kiderült, hogy neki ehhez az ügyhöz kb semmi köze? No de mindegy, ő töretlenül úgy tesz, mintha valóban az ő küldetése lenne a dolog, s mintha lenne hozzá szakértelme. Közben a pasi szereplők pedig ping-pongozva adogatják egymásnak, de nem szexuális értelemben, hanem nem is igazán értem, hogy miért, mert igazán belegondolva a „feladat” szempontjából továbbra sem tartom egy lényeges személynek, de valahogy mégis bent ragadt a történetben.
Ha jól értettem, a lényege a storynak, hogy valamiféle tekercseket kell összegyűjteniük, hogy egésszé váljon a térkép és a rejtvény, ami egy rettegett hegy bejáratát jelöli, ami nyilván egy kincses barlanghoz vezető, sok-sok csapdával tűzdelt járatra/járatokra nyílik.
Szóval több rejtély megfejtése és rengeteg nehézség leküzdése árán (mérgezés, verekedés, menekülés, betegség stb.) végül összerakták a tekercseket, megfejtették, hogy hol lehet a hegyen a bejárat, aztán meg is indultak.
A sztorinak van némi misztikus vonala is (pl. van egy kisgyerek, aki előre megmondja, ki fog meghalni és hogyan, meg átkok stb.), de amúgy még ezek a részek is zavarosak számomra.
A karakterek meg pláne. Fogalmam sincs, hogy ki kivel van úgy istenigazából, egyedül Webstert tudom biztosra, hogy őt nem a rosszindulat vezérli. Bár magával a jellemével a könyv végére sem sikerült igazi szimpátiát éreznem. Egyszerűen nem az esetem.
Azért is kíváncsi vagyok a 2.részre, mert visszaolvasva az eddigi soraimat, igazán jót még nem igen tudtam írni, pedig őszintén mondom, nem volt rossz érzés olvasni. Lehet, hogy csak túl fáradt voltam Chris Land stílusához ezen a héten.
Ugyanis olyan egyedi stílusban és hangnemben ír, amit szerintem leginkább csak a vele egy hullámhosszon levők értenek meg könnyedén. Nos, úgy látszik, hogy nekem ezt még szoknom kell.
Úgyhogy veszem is a Lélekvesztő 2. részét a kezembe!
És kiolvastam!
Nos, már sejtem, hogy miért kapta mind a két könyv ugyanazt a borítót.
Gyakorlatilag a két könyv az egy hatalmas nagy könyv, mintegy félbevágva. Éppen ott kezdődik a második, ahol az első abbamaradt.
No de, nézzük, hogy mi is volt benne.
Itt már jobban kibontakoztak a karakterek, nem csak egymás üldözéséről, kijátszásáról és átveréséről szólt a történet. Eljutottak a hegyhez, megtalálták a járatokat, aztán elkezdődött a kalandtúra. Életveszélyes csapdákon, különböző rejtvényekkel, hieroglif és egyéb üzenetekkel. Nyilakkal, szakadékokkal, mérgező vegyületekkel bekent fáklyákkal stb.
Azaz volt itt minden, ami egy igazán színes, ötletes, érdekes és izgalmas kalandfilmhez kell... ööö... nem, nem film, hanem könyv. Ez most egy könyv..!?
Hát én frankón popcornt burkoltam meg jegesteát szürcsöltem hozzá. Nekem hozta a filmes izgalmakat, és irtóra élveztem!
A könyv felére már teljesen megtudtam szokni az írónő stílusát, és őszintén jól tudott esni, sőt, amik a történetet illetőleg az első résznél még zavarosak voltak, itt szépen tisztázva lettek, még nekem is többnyire értelmet nyertek az ott olvasott dolgok (is). Pl. hogy miért hajtott mindenki annyira Websterre, és arra is, hogy ki kivel van/volt, és miért.
Egy karaktert ki is emelnék, akit a leginkább sikerült megkedvelnem: ő Lahoud.
Csóri toxikológus, aki igazából bármekkora is a „gáz”, nem igazán „hatódik meg”, azaz ha ki is mondja, hogy fél (egyszer talán, ha előfordult), egyáltalán nem úgy tűnik. Igen laza pasas, és ő a legmókamikibb a mókamikik között.
Egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Saleh meghalt. Tetszett, ahogy Webster „átsegítette” a túloldalra, meg olyan különleges volt az egész jelenet hangulata. Nem az az átlagos gyászos, hanem valami egyedi.
Webster totál laikus létére igencsak képben volt, ami az ókori történelmet, meg ami a kémiát, na meg ami a bibliát illeti. Akadnak átlagemberek, akik bármit elolvasnak, megragad a buksijukban. Nos, szerencsés véletlen, hogy Websterünk épp közéjük tartozik, és olvasott már pl. az egyiptomi témában. Gyakran hasznát vették az ő ötleteinek is, nem csak csetlett-botlott, meg veszélyeztette a többiek életét – habár volt olyan is, nem is egyszer.
Ami még nagyon tetszett, az a könyv utolsó mintegy 100 oldala. Ahogy végső erejükkel, egymást támogatva kijuttatták magukat a hegyből.
És mindezidő alatt írónőnk szuper módszeresen felvezette, mintegy belefűzte a történetbe egy ettől független történet lehetőségét. Azaz ha jól sejtem, a Lélekvesztőnek nem lesz 3. része, hanem az itteni szereplőgárdánk egy-két karakterét még viszont fogjuk látni egy másik történet keretein belül. Méghozzá egy esőerdős sztoriban!
Na, Chris Land, kérlek, ne hagyj cserben, úgy elolvastam e két könyvedet, hogy az egyiptomi téma egyáltalán nem is érdekelt! Úgyhogy most, hogy egy esőerdőssel kecsegtetsz (ami meg pont hogy érdekelne!), megírjad ám!
Bár kalandjaim a Lélekvesztővel/Lélekvesztőkkel (a két könyvre gondolok) elég döcögősen indultak, de sikerült megszeretnem őket!
És minden elismerésem az írónőé! Hihetetlen nagy történelmi tudással rendelkezik, bárki, akinek szíve csücske az egyiptomi történelem és mitológia, mindenképp olvassa el! Amellett, hogy sokat tanulhat a témában e könyvekből, le merem fogadni, hogy élvezni is fogja.
Aztán, kedves írók!
Jó dolog a szerénység, de legyetek csak büszkék az eddig elért eredményeitekre,könyveitekre, és bátran reklámozzátok őket, hogy minél több helyre, emberhez eljuthassanak!
Köszönöm, Chris Land, hogy te nem fogtad vissza magad!
Két szösszenetet pedig meg is osztok veletek a 2. részből:
„– Azért ne ess pánikba, talán még van egy percünk.
– Még ha csak pánikba esnék, de ezek nyársak.
– Szóval itt lógjátok el a napot – támaszkodott a járat falának vigyorogva Lahoud, közben felénk irányította a lámpafényt, aztán komótosan letette a földre, a kötelet lerámolta magáról, hogy a végét az egyik kőhőz rögzítse.”
„– [...] A csaták után levágatta az elesett katonák kezét, amit engesztelésül felajánlott az isteneknek.
– Szörnyű – nézegettem a végtagokat.
– Ez? III. Ramszesz a barbár törzsek körülmetéletlen péniszét is az isteneknek adta.
– Jó, hogy nőnek születtem, képzelem milyen csapdákat rejtettek el a folyosón nektek.
A férfiak arcáról tanulmányt lehetett volna írni, Lahoud zavartan rám, majd a társára pillantott. – Ugye ezzel nem azt akarta mondani, hogy ebben a járatban a tökünkre pályáznak?
– Meglehet – vonta meg a vállát régészem, mintha hidegen hagyná az elméletem.
– Ne hülyíts, akhi, mert itt és most fúrok egy lyukat... hé, ne olyan sietősen! – indult meg utánunk, aztán folytatta: – Azért ügyelj a farkadra, és szólj, ha bajban vagy.
– Vigyázz! – intett bronzemberem.
– Máris? – rémüldözött a múmiaboncoló, és a nadrágjához kapkodott.”
És a fotókért pedig hálás köszönet:
Pap Valentinának, aki a fotókat készítette (és egyúttal a teve gazdája is), és Németh Katalin-nak, aki engem készített fel egy sminkkel.
És természetesen társmodellemnek, Aidának, a legtündéribb tevének!
Edina Lukácsnak pedig a "HazaÍrókosítást"!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése