1) Hogyan indult nálad az írás szeretete? Miért gondoltad azt, hogy neked íróként meg kell jelenned?
Mindig is szerettem írni, olvasni és történeteket kitalálni. Történeteket akkor is ötlöttem ki, amikor valami miatt épp nem írtam (mert olyan körülmények közt éltem, amik nem tették lehetővé, például nem volt meg a kellő privát szférám hozzá). De még ezekben az időszakokban is az volt az álmom, hogy megjelenjenek a könyveim nyomtatásban is. Aztán amikor kikristályosodott előttem, hogy pontosan milyen zsánerben is szeretnék írni, akkor már az volt a célom, hogy az LMBTQ+ történeteim minél többekhez eljuthassanak. Meg szeretném mutatni mindenkinek, hogy az LMBTQ+ nem egy bélyeg, nem stigma, ők is pontosan olyan emberek, mint bárki más, pontosan ugyanolyan problémákkal, ami mellé még a saját keresztjüket is cipelni kényszerülnek: az el nem fogadás és elutasítás terhét.
2) Miért pont az LMBTQ témát választottad?
Részben az előző kérdésben már megválaszoltam ezt a kérdést. Amikor igazán komolyan kezdtem el foglalkozni az írással, még nem LMBTQ témákban írtam, de minden történetemben akadt egy ilyen jobban vagy kevésbé domináns mellékszál. Igazából, amikor nekiálltam Tamás és Sándor történetének a Gyufaláng megírásakor, akkor határoztam el magam, hogy ebben a zsánerben szeretnék írni.
Azt viszont annyira nem szeretem, hogy az LMBTQ-t önmagában zsánerként kezelik. Hiszen külföldön ezerféle történtet fellelhető ilyen szereplőkkel; akad természetesen romantikus, történelmi, sci-fi, horror, fantasy és még sorolhatnánk. Épp emiatt továbbra is tartom, hogy a történeteim nem elsősorban LMBTQ történetek, nem a nemi identitása vagy szexuális irányultsága határozza meg a szereplőimet, hanem ez épp úgy részük, mint a testsúly, szemszín, bőrszín, vagy bármilyen tulajdonság, amivel az emberek rendelkezni szoktak. És azt hiszem, ez a fő oka a témaválasztásomnak is, elsősorban azt szeretném megmutatni mindenkinek, hogy nem „fehér hollókról” írok, hanem ugyanolyan emberekről, mint bárki más. Akiknek lehetnének ugyanolyan problémáik, mint bárki másnak, csak éppen sokan, szándékosan nehezítik meg az életüket.
3) Mi ad ihletet a történeteid, illetve a szereplőid megformálásához?
Nagyjából bármi. Egy sorozat rész, egy zene, egy filmrészlet, egy jelenet az utcán, egy sor az épp aktuálisan olvasott könyvből, egy álom – van olyan történetem, ami tényleg egy álom után született (de ez még nem látott napvilágot, egyelőre csak a gépemen ül a többi készülő, formálódó történetem között). A szereplőim szerintem átlagos emberek, akiknek van valami olyan tulajdonsága, ami miatt nem passzolnak a „normálisba” és a megszokottba. Ez a megfelelési és beilleszkedési kényszer az alapja a fő konfliktusaiknak, illetve az irányukba támasztott sokszor teljesíthetetlen elvárásokból építkeznek a külső és belső harcaik.
4) Mi az a témakör, amit semmiképpen nem szeretnél boncolgatni egy írásodban sem?
Nem tudnék egy konkrétumot sem mondani így hirtelen. Igyekszem elgondolkodásra késztetni akár saját magam egy-egy témával, akár az olvasóimat. Egyfajta lelki megtisztulást is hoz számomra az írás, még úgy is, ha egy-egy dologról esetleg kényelmetlen, vagy nehéz is írni. Ha viszont ezt a megelégedettség érzést nem adná meg az adott téma megírása, akkor nem erőltetném.
5) Mik a jövőbeli terveid?
Szeretném tovább vinni az LMBTQ+ vonalat. A következő könyvem főszereplői is a közösség tagjai közül kerülnek majd ki. A korábbi történelmi és jelenkori élethelyzetek mellett szeretnék meg próbálkozni más körülmények közé, más valóságokba helyezett történetekkel is.
6) Hogyan hatottak rád és a munkásságodra az elmúlt időszak korlátozásai, eseményei? Hiszen a te írásaid pontosan ezen korlátok közé szorulnak, sőt mi több, beszélsz is a korlátok feszegetéséről a könyveidben. Mennyire érzed most ezekben a párhuzamot, illetve a megvalósulást? Gondolok itt arra, hogy a Gyufaláng kötetedben, konkrétan „tiltottnak” vélt kapcsolatról írsz.
Engem rettenetesen elszomorítottak ezek az utóbbi események, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet. És sajnos nem ez volt az első olyan dolog, amivel úgy éreztem, hogy egy tiszteset léptünk vissza az időben, de talán ez a mostani volt a legnagyobb eddig.
A Gyufalángban vázolt kapcsolat nemcsak „tiltottnak” vélt, hanem az is, egészen 1961. december közepéig az volt. Börtönbüntetés járt a férfiak kapcsolatáért. És egyébként a maga idejében Magyarország az elég előkelő helyen járt azzal, hogy ’61 végén megváltoztatta a törvényeit. Ennek tükrében számomra hihetetlen és kifejezetten elszomorító, ahogy mások élete és életminősége lett a tét. Jobb hely kellene, hogy legyen a világ. Szerintem lassan be kellene látnia az embereknek, hogy attól, hogy másokat gyűlölnek, nekik sem nem lesz jobb, de még csak a gyűlöltek fölé sem tudnak kerekedni. Figyelem, hogy megértik-e valaha, mindig az lesz a jobb ember, aki szeretettel viszonyul még akár gyűlölködőkhöz is.
7) A családod hogyan viszonyul ehhez, hogy te írsz, és ilyen témában írsz?
Ez számomra mindig egy nagyon szomorú kérdés. A szüleim sokáig nem tudták, hogy írok, mert nem mertem elmondani nekik a témaválasztásom miatt. Amikor biztossá vált, hogy megjelenik a Gyufaláng, az is kissé szomorkás esemény volt számomra, mert nem mondhattam el nekik. Tudtam, hogy nem értékelnék. Aztán megjelent a Stigma antológia, és már küszöbön állt az Edinburgh kék fényei, amikor úgy döntöttem, hogy elegem van az életem egy fontos része körül tojáshéjon lépdelésből, és az egyik családi összejövetelkor elmondtam nekik. Nem szeretném részletezni, hogy sült el, csak az egyetlen nagyjából félig pozitív mondatot idézném tőlük: Tudtuk, hogy van tehetsége az íráshoz, de szerintünk ez elpazarolt tehetség. (És ezt sem nekem mondták, hanem rólam.)
8) Van olyan szereplőd, akinek a személyiségébe bele írod vagy írtad saját magad és a gondolataid, vagy ezek minden esetben fiktív, kitalált tények?
A szereplőim elsősorban fiktív, kitalált személyek. De olyan nem egyszer előfordul, hogy az én saját gondolataimat közvetítik bizonyos témákról a saját, történetbeli kereteik között a saját szűrűjükön át. De magamat szándékosan nem írtam bele egyetlen szereplőbe sem, csak ha a helyzet lehetővé tette, kimondattam velük, amit én is érzek, vagy gondolok. Az egyik ilyen karakterem Tekla a Gyufalángból, ő a kedvenc mellékszereplőm. Az ő véleménye a „családról” és annak „rendíthetetlenségéről” nagyjából ugyanaz, ahogy én is vélekedek. Vagy Dennis az Edinburgh kék fényeiből, néhány az ő csípős megjegyzései közül lehetnének akár az enyémek is, és ő is előbb kimondja ezeket, minthogy higgadtan végiggondolná, és inkább magában tartaná.
9) Mit üzennél az olvasóidnak?
Nagyon köszönöm nekik a sok bátorítást, amit kaptam tőlük, köszönöm a bíztatást, amire nagy szükségem volt, amikor nem voltam biztos benne, hogy van értelme folytatni. És nagyon köszönöm nekik, hogy adtak egy esélyt a könyveimnek, és hogy követik a blogomat is. Remélem, a későbbiekben megjelenő történeteim is elnyerik majd a tetszésüket.
10) A szokásos záró kérdésemet nálad sem hagyom ki. Hogyan látod magad 10 év múlva?
Remélem, sok könyvvel a hátam mögött, és legalább akkora lelkesedéssel és elszántsággal, mint amivel a mostaniak készültek/készülnek. Azt nem tudom, hogy földrajzilag hol leszek, mert nagyon szeretek utazni, és mindig beleszeretek újabb helyekbe, ahova el kell mennem, ahonnan inspirálódni tudok. De az egészen biztos, hogy írni 10 év múlva is fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése