Sziasztok!
Egyenlőre még nagyon visz a lendület, remélem nem bánjátok, hogy ebben a hónapban így megbombázlak titeket a véleményeimmel-ajánlóimmal...
Igazából amilyen egyszerű a borító, engem annyira megfogott! Szép és szolid, igényes és sejtelmes. Szeretem az ilyet! Anyagát tekintve fényes és strapabíró - épp nekem való! És persze az sem utolsó, hogy fantasy fan vagyok, és a címét olvasva is "befigyelt a radarom", a fülszövegnél meg máris szó esik egy angyalról. Bár ott írva nem titkolta a könyv romantikus mivoltját, ennek ellenére engem ez sem tántorított vissza. Fura mód eddig még nem igen olvastam angyalos könyveket, ellenben rengeteg filmet láttam, amiket szerettem. És... megsúgom, hogy pár éve belevágtam egy regény írásába, amiben angyalokról is szó esik (de ne féljetek/örüljetek, jó ideje félreraktam, kicsi az esélye annak, hogy komolyan nekiüljek és legyen belőle valami). Na mindegy.
Lényeg, hogy ez a könyv kíváncsivá tett! Hát mikor utána néztem a beszerezhetőségének, és arra jutottam, hogy útba tudom ejteni, hogy személyesen az írónőtől vehessem át, nem is maradt több kérdésem - AKARTAM!
Aztán elkezdtem olvasni és... te jó ég, milyen részletes írásmód! És ezt nem negatívumként mondom!
Írónőnk az első fejezetben precízen, minden momentumot és apróságot megoszt az olvasóval, mert semmit sem akar az önálló képzeletünkre bízni, azt akarja, hogy teljes mértékben azt "lássuk", amit ő mutatni szándékozik! És ez 100%-osan sikerül is neki - de én egyáltalán nem bánom, mert amit általa láthattam, nagyon is tetszett!
De nem akarom, hogy félreértsetek!
Lang nem úgy részletezi a dolgokat, hogy túlzásokba esne! Nem arról van szó, hogy látunk egy fát, és oldalakon keresztül kell olvasnunk róla, hogy az egyik levele zöldebb, mint a másik... Inkább olyat képzeljetek el, hogy: látunk egy gyönyörű fát, mellette egy kristálytiszta vizű tóval. Üde zöld gyep terül el a kettő között, amit lágyan borzol a langyos nyári szellő, magával hozva megannyi illatot. Főszereplőnk mélyet szippant belőle ahogy a látványból is, és melegséggel szívében, kedves mosollyal arcán ballag a mittudomén - mondjuk tölgy árnyékába. Aztán valami tökjó dolog történik...
Értitek? Nem az van, hogy tó,fű,fa, ember, aztán cselekmény, hanem... ott vagyunk, és tisztán látjuk, érezzük a cselekmény köré épített világot, látjuk és érezzük, amit a szereplőink látnak és éreznek. De még a jó, kellemes mennyiségben, és egyáltalán nem megterhelően-túlzóan!
Persze ez azzal járt, hogy valamivel lassabban haladtam, mint pl az előző könyvemmel, de tovább olvasva ez a töménység egy kissé hígult, míg nem számomra is könnyebben csúszott.
Viszont! Ahogy gondoskodott arról, hogy mind látványbeli, mind érzelmi téren "jelen" lehessünk a történetben... úgy akadt valami, amiből kimaradtunk, pedig szerintem adott volna némi pluszt a "hangulathoz".
Ez pedig nem más, mint az idegen nyelvek.
Főszereplőnk (Sarah) ugyanis angyali másodhegedűsünkkel karöltve több országban is megfordul. Evégett több nyelvet is beszélnek/hallanak. Amellett, hogy vannak helyzetek, hogy Ronael (az angyalunk...) nem evilági, hanem angyali nyelven szólal meg.
Nos. Tény, hogy egész jól megvan oldva ezen beszédek "elmismásolása", de tegye fel valaki a kezét, aki olvasta/látta a Harry Pottert, és legalább 1 varázsige nem dereng neki! Ugye? Én elsőre megjegyeztem kb az összeset, és jókat mosolygok magamon, amikor pl felakarok tenni a szekrény tetejére valamit és valahogy nem működik a "Vingárdium levi ószá". Na meg aztán... nézzünk egy boszis könyvet/filmet. Sokkal komolyabb hatást érnek el, ha a mágia nyelvén kántálnak és ezt hallhatjuk/olvashatjuk is, mint hogy az anyanyelvünkön, vagy ne adj' isten csak annyit kapunk: "aztán 3x elismételt egy számomra érthetetlen sort és bumm".
E könyvben egyedül csóri házigazda neve ( Didier Dupois, ejtsd "Didié Düpüi") volt, ami némi francia töltetet kölcsönzött a fejezetnek, amiben épp ott jártak. (Meg még talán a bagett...) Bár a törökországi résznél már több dologgal is "törökösítve" volt a hangulat (szóba kerül egy nazar amulett, a raki - azaz ánizspálinka, hagyományos török ételek, és a hastánc is természetesen... ), de a török beszéddel itt sem volt módunkban megismerkedni. Oké, az ország egy turista paradicsomi részén szálltak meg, de rádióból vagy valahonnan csak kaphattunk volna némi érdekes török mondatot...
Tudom, hogy az idegen nyelvek használata, mint "hangulatfokozó", sokaknak nem hiányzik a könyvekből, s talán fel sem tűnik nekik ez a mulasztás. És nincs is vele gond, nem létfontosságú. De én pl értékelném, ha benne lenne... Ezt, kedves írók, vegyétek inkább egy ötletnek, amivel felturbózhatjátok az írásaitokat, ha esetleg idegen nyelven szólalna meg a karakteretek.
No de hadd ejtsek pár szót magáról a storyról is:
Kissé irracionálisnak tartottam olvasás közben, hogy Sarah a voltaképp "világmegmentő" küldetés alatt gyakran leginkább Ronael iránt érzett vonzalmával volt elfoglalva. Habár nem ítélkezem, ki ne epekedne egy angyalért...!? (Valószínűleg engem csak azért zavart kissé, mert negyede annyira nem vagyok romantikus meg vágyakozó típus. Viszont aki hasonlóképp nincs oda a romantikáért, szerintem ezzel a könyvvel kissé megbarátkozhatna vele, mert nem az az émelyítően szerelmetes kategória. Aki meg amúgy is szereti... ezzel tovább szeretheti)
Mire Törökországba értek, már komolyan gyanús volt, hogy főszereplőnk tényleg nem éppen egy minta "angyalsegéd"! A kis lükét megint csak jobban érdekelte minden más (a szálloda nyújtotta lehetőségek), mint az ok, amiért ott voltak. Tény, hogy addigra már eléggé kikészült idegileg, és ráfért volna egy törökfürdős spa, na de na... ennyire butusnak lenni!?
Na szóval ott kezdtem igazán megkérdőjelezni Ronael döntését, hogy részben egy ilyen csajra hagyatkozva próbálja teljesíteni a feladatát. De aztááán!
Kb a könyv felétől minden hasonló "sorstársam" fellélegezhet, mert onnan indul be igazán a buli - és bőven megéri túltenni érte magunkat az előzetes "szenvedésen".
Nehéz spoilermentesen beszélni erről a könyvről. Mert... iszonyat nagy pozitív csalódás volt. Nagyon tetszett az egész világ, amibe általa cseppentem, és amilyen nehézkesen rágtam át magamat a könyv elején, olyan csodálattal olvastam a végét! Az utolsó előtti fejezetek a pokolban játszódnak. Írónőnknek itt is elképesztő és gyönyörű ötletei voltak, aki elolvassa, megérti, miért e két szavat használom. Az utolsó fejezet pedig engem totál kikészített. De a szó pozitív értelmében! Nem tudom... amiket átéltem a könyv elejétől a végéig a karaktereinkkel, olyan hatással voltak rám, hogy nem bírtam nem elkönnyezni magamat. És ezen könnyekbe volt gyötrelem, fájdalom, küzdelem, boldogság, meghittség, és hála.
Aztán, pár sort ki is emelek:
"Miután elmúlt a megszeppentsége, elöntötte a pulykaméreg." - nálam ez kilőtte a cukiságfaktort, és nem egy ilyenre bukkantam a könyv olvasása során. Pl
"Sejtette, hogy lesz még ennek következménye. Ha más nem, akkor az, hogy Ronael ismét csendkirályosat fog játszani".
De tetszett az a rész is, hogy:
"...majd mindenki megdöbbenésére egy férfi hastáncos következett. Értette a dolgát, de mégiscsak szívesebben gyönyörködött volna a publikum java egy nőben."
"Logikát keresett az irreálisban, miközben éppen olyan gyarlónak érezte magát, mint bármely halandó."
"...olyan lágyan csókolta meg, mint ahogyan a pillangó száll a hajladozó virágra."
Szóval, írónőnkre igencsak illik a valódi neve (Tünde), mert tündéri, ahogy ír!
Továbbá, olvasás közben ráleltem pár dologra, ami lehetőséget kínálhatna egy spin-off könyv megírására. Őszintén remélem, hogy írónőnk élni fog vele, mert kétség se fér afelől, hogy sorba állnék érte! És remélve, hogy addigra ez a vírusos nyavaja nem szab gátat a szándékomnak, amiről a mostani alkalommal le kellett tennem: majd meghívnálak egy kávéra/teára egy sütivel!
Köszönöm T.C.Lang (Tünde), hogy utazhattam a fantáziád birodalmába! Minden percért megérte, ez így volt kerek, ahogy meglett írva - elejétől a végéig!
Végezetül hadd ajánljam a franciás fejezethez Indala - Dernière Danse c. dalát egy kis hangulatfokozónak. E könyvhöz nem csak a nyelv végett, hanem stílusában-hangulatában, és kissé a dalszöveget illetően is passzolónak érzem.
Pár szó a fotóról:
Még soha nem fordult elő velem, hogy így örültem volna egy fotónak, amin totál előnytelenül festek. Bár messze van a tökéletestől, most megengedem magamnak, hogy büszke legyek az ötletre, és hogy Drágó kutyám világítós labdájával, és a párom 5 perces segítségével sikerült is kivitelezni! Hiába a cseppet sem szép ábrázatom, és a fagyasztószekrény pirosan derengő lámpája a hajamnál. (Semmi tudással és tapasztalattal próbáltam el tüntetni eme hibát, de vérszemet kaptam és végül vele együtt eltüntettem az arcomat is. Úgyhogy inkább elfogadtam olyannak, amilyen, és nem erőlködtem.) Számomra izgi a könyveitekkel képeket készíteni, ha csak fele annyit mulattok rajtuk mint én, akkor meg pláne megéri!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése