Visima – A gyöngy (Átkozott lények 1.)

„[...] az életnek bár fekete, de kikezdhetetlen a humora.”

(kép a nyitójelenethez)

Egy borzasztóan alulértékelt könyvre találtam Visimáéban, és egyre csak az foglalkoztat, hogy miért nem találkoztam én eddig ezzel a történettel? Egy steampunk fantasyről van szó, azaz már a zsánere is izgalmas, emellett pörgős párbeszédek és lenyűgöző leírások követik egymást a feszült akciójelenetek között. Egyszerűen nincs unalmas pillanata a könyvnek. A főhős, Aurea fantasztikus humorral van megáldva, ezért nemcsak a párbeszédekben, hanem az E/1-es narrációnak köszönhetően az elbeszélő részekben is rengeteg a mosolyognivaló. Talán még nem is olvastam olyan könyvet, amiben ennyire egymásra hangolt a karakterek kommunikációja, és ennyire találó replikák sorozata lenne benne. A helyszínek varázslatosak. Először a steampunk bevásárlóközpont leírása nyűgözött le, majd a Manézs, az emberek és átkozott lények igazán fantasys forgataga, végül pedig a veszélyes, titokzatos és színpompás távolkeleti kastély.

A 19. században járunk, azaz nincs hiány csodás ruhakölteményekből és bálokból sem, amelyeken intrikák és titkos küldetések kerülnek kivitelezésre. A történet egy leányneveldében kezdődik. Aurea és barátnői ennek a nívós intézménynek a tagjai, ahol tökéletes feleségeket nevelnek a fiatal lányokból, míg szüleik el nem rendezik számukra a legmegfelelőbb érdekházasságot. A legszigorúbb körülmények között zajlik az oktatásuk, melyet csak a sport és alkalomadtán a bálok izgalma képes feloldani. És ha mindez nem lenne elég, a lányok versengése sokszor veszélyes méreteket ölt.

„Szóval ruha ide vagy oda, gyámoltalan jelmezekbe rejtőzött szeszélyes vadállatok éltek ebben az aranyketrecben.”

Aurea korán elveszítette szüleit, tanulmányait a nagybátyja fizeti, aki valójában nem is vérszerinti rokona. Az intézeten kívülről ő az egyetlen személy Aurea életében, ám ő sem tartja vele a kapcsolatot. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a nagybácsi meghal, és Aureát meghívják a temetésére. A lány elhagyja az intézményt, és ezzel életveszélyes kalandok sora zúdul a nyakába. Épphogy megérkezik a fővárosba, egy autós üldözésbe (vagy inkább gőzmobilos üldözésbe) keveredik, mely életeket követel. Később megérkezik nagybátyja otthonába, ahol megismerkedik az Urakkal, a Renddel és még számtalan olyan információval, amely fenekestül felforgatja az életét.

„És először életemben elkezdtem magam összeméregetni másokkal. A küllemem, a tudásom, a hátterem, a vagyonom és a származásom. Mindben én maradtam alul.
– Vajon a többiek folyton ezt csinálják? Hogy lehet így élni? Egyre lehangoltabbá tesz.”

Például hogy léteznek átkozott lények, akiket a természet különböző adottságokkal ruház fel. Ők általában a tudományhoz fordulnak segítségért, mert olyanok szeretnének lenni, mint mindenki más. Ilyen átkozott lény Odis, a Rend fiatal tagja, akin képtelenség kiigazodni; hol kedves, hol elutasító, de a legtöbbször modortalan és önfejű. És ilyen lény maga Aurea is. Az ő adottsága ráadásul halálos: egy gyöngy növöget a szívéből, amely ha felveszi végső formáját, a szíve megszűnik létezni, és ő meghal. A kő ráadásul rettentő értékes, képes elvenni a lények képességeit, és örök életet ad birtoklójának. Aki pedig ilyen értékes gyöngyöt hordoz magában, az egy pillanatra sincs biztonságban.

„Egy temetésre érkeztem, de helyette az életemre törtek, alvilági nőszemélyek és bohócok vettek körül, és még az az alpári sétáló önimádat is egyfolytában dirigált. Elpattant az utolsó idegszálam is.”

A cselekmény fordulatos, sosem lehet előre tudni, mi következik, és emiatt alig lehet letenni a könyvet. Aurea rátalál egy élő rokonára, finom úrihölgy létére bordélyban is megfordul, elárulják, és többször farkasszemet néz a halállal.
A szereplők remekül kidolgozottak. Aurea egy jólnevelt úrihölgy, és úgy is viselkedik, de a kalandvágy és a merészség mindig is ott motoszkált benne, s ezt az események során bőven kamatoztathatja.

Egészen humoros jeleneteket szül, ahogy a kifinomult hölgy szembesül a világ árnyoldalaival, és karakterfejlődése során kénytelen lesz elismerni, hogy a világ nem olyan fekete-fehér, mint gondolta.

Odis egy nagyon szerethető férfi főszereplő. Súlyos terhet cipel a vállán, kísérti a múltja és a jelene is. Félig ember, félig sárkány, a két formáját akarata szerint tudja váltogatni. Feladatának tekinti, hogy megvédje Aureát, és a két nagyon különböző karakter súrlódásait élvezet olvasni, ahogy azt is, ahogy szép lassan kezdenek összecsiszolódni.

„Igazán sajnálatra méltó a női nem közötti népszerűsége miatt. Ha lesz egy kis időm, akkor majd meghasad önért a szívem.”

Az Átkozott lények - A gyöngy egy kiemelkedően jó regény, ami sokkal több figyelmet érdemel. Ajánlom fantasy-rajongóknak, de azoknak is, akik nincsenek annyira otthon ebben a zsánerben, mert ez a könyv garantáltan megkedvelteti velük. A cselekmény, a karakterek, a párbeszédek, a leírások mind figyelemreméltóak, ezért én úgy gondolom, ebben a regényben mindenki megtalálja azt, amit keres egy jó történetben. A regény maga is egy gyöngyszem.

Szilágyi-Kiszler Adrienn: A napfény hangja

Mindenki álmodik a hírnévről. Mindenki titkon szeretne ennek a kegyetlen világnak a része lenni, bele sem gondolva abba, hogy mi vár ott rá. Hollywood nem egy barátságos hely tele menő hírességekkel, ahogy azt sokan hiszik, sztárjaink élete pedig nem csupa csillogás. Senki nem beszél a dolog sötét oldaláról. Minek tenné az ember? A fényűzés megbabonázta és nem lát át a függönyön.

 

Ki ne akarna híres lenni? De hajlandó vagy megfizetni az árát? Képes vagy csendben és mosolyogva tűrni a megalázást? Eltudnád viselni, hogy minden lépésed kamerák kereszttüzében éled? Barátok csak addig vannak, amíg híres vagy és gazdag, a titok fogalma pedig egy nemlétező dolog ebben a világban. Nincs őszinteség, nincs bizalom. Mindenki egy képet fest magáról, a csillogás álarca mögé bújik, miközben a felszín alatt haldoklik. Így is vállalnád, hogy híres leszel? Képes lennél elviselni a vállaidat nyomó terhet és felelősséget?

Ellyne - Egy szív darabjai

Rengeteg történet szól összetört karakterekről, megrendült lelki világról, sőt a legtöbb New Adult történet erre alapoz, így nem kellett volna meglepjen vagy éppen lenyűgözzön ez a kisregény. Mégis megtette. 

Íróként és olvasóként egyaránt egy olyan oldalát ismertem meg az összetört karakterek ábrázolásának, amivel még soha, sehol nem találkoztam. Rá kellett döbbennem, hogy vannak helyzetek, amikor feleslegesek a hosszú monológok, nem éri meg kínozni a karaktereinket - bármennyire is ez éltet minket, írókat. Sokszor elég egy-két jól megfogalmazott mondat. Nem kell túldramatizálni, mártirkodni. Nem kell ötször, tízszer elismételni ugyanazt a dolgot, elég egyszer is, de akkor nagyon.

Egy ember elvesztése komoly hatással van az életünkre, főleg akkor, ha az illető nem meghalt, hanem egyszerűen nem vesz rólunk és az érzéseinkről tudomást. Talán azért esett ilyen jól ez a kis történet, mert hasonló cipőben járok én is, így tökéletesen azonosulni tudtam a főszereplő lánnyal, Ellievel. Az első és legfontosabb/legszarabb pillanat, amikor rájössz, hogy az illető személy nem lehet a tied. Ez a tény teljesen felmarcangol, sokszor magadat hibáztatod, pedig pontosan tudod, hogy nem te vagy a hibás, és mégis. Hosszú a folyamat, ameddig beletörődsz abba, hogy bármennyire is szeretnéd, ő már sosem lesz a tied. Idő kell, még rájössz arra, hogy ez nem feltétlenül jelent rosszat, sőt. A két pont közötti időszak a legpocsékabb. Kívülről látod magadat - bitang szarul vagy, szétcsúszott, az energia és közted fényévnyi távolság van -, és tökéletesen látod őt is - boldog, valaki mással, aki te kéne legyél, de nem te vagy. Ellyne tökéletesen bemutatja ezt az állapotot, sőt, talán még túlságosan is reálisan láttatja a szituációt.

Muszáj szót ejtenem a tördelésről és a történetvezetésről is. Eszméletlenül gyönyörű képek egészítették ki a pársoros részeket, tökéletesen elérték, hogy azt érezzem, mintha a saját naplómat lapozgatnám, ami az érzéseim mellett tele van emlékekekkel és olyan motívumokkal, amelyek meghatározzák a személyiségemet. A történetvezetés könnyed, átlátható, reális. És nagyon fontosnak tartom ez utóbbit kiemelni, mivel nagyon sok történet ennél az alapötletnél itt bukik el. Egy majdnem szerelem elvesztése hihetetlenül fájdalmas, nem egyik pillanatról a másikra múlik el, és ha ismét feltűnik egy pillanatra, azonnal lerombolja azt a várat, amit egészen addig épített fel a szenvedő főszereplő. Ellyne nagyszerűen végigmegy a gyász, az elengedés fázisain, érzékelteti, hogy melyik melyik, hiszen óriási közöttük a különbség.

forrás 

Összességében úgy gondolom, ez a kis novellásfüzér egy önsegítő történet azoknak az embereknek, akik épp ilyesmin mennek keresztül. Olvasás közben olyan dolgokra, hibákra hívta fel a figyelmemet, amiket magam is vétettem, csak egészen mostanáig nem tudatosult bennem, hogy azokkal a lépésekkel mekkorát ártottam magamnak és az önérzetemet. Bátran ajánlom olyan olvasóknak, akik egy kicsit el szeretnének gondolkodni az életükön, a döntéseiken, a − majdnem − párkapcsolataikon.

A napló elérhetősége

Ellyne weboldala

Borbíró Klára - Kiposztolt boldogság

Vannak olyan történetek, melyekre nem tudsz csípőből reagálni. Át kell gondolni, meg kell emészteni az olvasottakat. Ennek több oka is lehet, azonban úgy vélem, egy jó történet hozzánk tesz valamit, valami pluszt. Elgondolkodtat, tanít, görbe tükröt mutat. Borbíró Klára legújabb kisregénye teljes mértékben megfelel ezeknek a kritériumoknak. 

,,Sorozatgyilkos garázdálkodik Budapesten. Saját lakásukban támad népszerű bloggerekre és vloggerekre. Ugyanebben a körzetben piti tolvajbanda tör fel vendéglátóegységeket. A gimnazista Tördei Zoét a tolvajok karjába űzi az otthoni elmérgesedett hangulat. Amikor egy betörés alkalmával a két szál összeér, Csobor Alek nyomozó új lehetőséget kap, hogy elfogja a gyilkost, és…"

Első olvasatra nem is tűnik olyan extravagáns tartalmú kötetnek, igaz? Pedig nagyon is kegyetlen és tömény módon szedte össze a huszonegyedik század modern társadalmának gyenge pontjait, hibáit, agresszióit. 

A történetben a médiacentrikus világban élő bloggerekre vadászik egy sorozatgyilkos, aki hosszan és fáradhatatlanul figyeli meg az áldozatait, majd saját lakásukban gyilkolja meg őket, aztán az érintett közösségi média oldalain közli a bűntényt. Ez az egyik társadalomkritika, amivel a szerző megkínálja az olvasót, s mint fő szál vezeti a történetet. Azonban számos mellékvágány fut végig a köteten, melyek végül összeérnek, de addig a pontig, míg mindenre fény derül, találkozunk kiskorúak által elkövetett bűnszerveződéssel, droggal és annak visszaélésével, aljas csábítással, nemi erőszakkal, verbális illetve némi tettleges bántalmazással, s olyan problémákkal, melyek mellett semmiképpen sem szabad elmennünk. Negatívumként mindenképpen megemlíteném, hogy a kötetnek sokkal hosszabbnak kellett volna lennie, mert bár bemutatja ezeket a problémákat, de némelyiket a szőnyeg alá söpörte vagy túl hamar elintézte. A való életben ezek a problémák nem így alakulnak, vagy ha igen, annak általában a későbbiekben súlyos lelki sérülései lehetnek. Szerettem volna kicsit jobban belemélyedni ezeknek a megoldásoknak a menetébe, miértjeibe, hiszen komoly szálon futó társadalmi problémák tömkelegét sűrítette a szerző egy ilyen kicsiny kötetbe. 

Ami abszolút pozitívan hatott számomra, hogy bemutatott egy talán kevésbé ismert betegséget, a prozopagnóziát, közismertebb nevén arcvakságot. Korábban azt gondolták, ebben a neurológiai betegségben csekély ember szenved, azonban mostanra, a legújabb kutatások szerint a népesség 2,5 százaléka érintett. Az egyén kiszolgáltatott a külvilág alakulásaival szemben, s ahogy a történetben is több színben fel volt tüntetve, különböző praktikákkal igyekeznek leplezni illetve túlélni ezt a problémát. Többek között ez volt az egyik korábban említett szituáció, ami számomra nem volt eléggé kifejtve. Meglehet, én vagyok túlzottan rákattanva a pszichológiai problémákra és a neurológiai betegségekre, de nem tehetek róla, a szerző felcsigázta az érdeklődésem, ami minden ilyen jellegű megnyilvánulásra ki van élezve, aztán zuhanó repülésben zárta le őket. 

Zoé története abszolút tanulsággal szolgál a mai kamaszok számára, bár itt is másképpen jártam volna el az igazságszolgáltatás és az őszinteség terén. Tény, hogy valószínűleg a való életben így történt volna minden, ahogy az a kötetben le van írva, azonban számomra ez megerősíti az anya-gyermek közti titkolózás pozitivitását, amire én talán túlzottan érzékeny vagyok. Mert én hiszem, vallom, és így is neveltek, hogy bármilyen fájó is, bármi gondom van, édesanyám az első és sokszor az egyetlen, akihez segítségért fordulhatok. Ugyan bemutatja a problémák alakulását, és azt, hogy milyen következményekkel járhat az, ha valaki nem fordul időben a megfelelő személyhez, mégis maradtak vakfoltok, amelyek el lettek tusolva, illetve hamar ki lettek írva. 

Bár a kötet tartalmaz erősen tizennyolc karikás jeleneteket is, mégis azt gondolom, hogy több fiatalnak kellene elolvasni. Tudom, hogy a társadalom elvárja, hogy mindenki elhiggye, a fiataloknak csak nagykorúságuk betöltésén túl indulnak be a hormonjaik, és fogalmuk sem lenne a könyvben olvasottakról, de ne legyünk álszentek. A mai fiatalok nagyon is korán lépnek be a felnőtté válás kapuján, hogy ez mennyire jó vagy sem, azt nem most szeretném kitárgyalni, azonban nem megoldás, ha homokba dugjuk a fejünket. Éppen ezért gondolom azt, hogy megfelelő szülői felügyelet, beszélgetés mellett ez a kötet sok fiatalnak adhat egy olyan pluszt, ami megmentheti őt a későbbi problémáktól. 

A szerző nagyon jó fonalat kapott el, sajnálom, hogy nem göngyölítette fel jobban. Mindenesetre, ha lehet ilyet mondani erre a történetre, nekem tetszett. Bele tudott férkőzni a tudatomba, a szereplők sorsán sokáig agyaltam, miérteket, pro-kontra érveket állítottam fel róluk. Voltak néhol hibák, de igen elenyésző a mondanivalójához képest. 

Ajánlom mindenkinek aki izgalmas, elgondolkodtató történetre vágyik, és nem fél tovább gondolni az olvasottakat. Én mindenesetre ritkítottam a személyes posztjaimat, és komolyabban oda fogok figyelni a könyvben feltüntetett problémákra. 

Talán a vége, egészen konkrétan az utolsó jelenet az, ami számomra idegenként hatott a történtek után. Én nem így, nem ezzel a mondattal zártam volna le. De mindannyian másképpen gondolkodunk, és semmiképpen sem véltem hibának, csak meglepett, az adott történésekkel a hátam mögött. 

Köszönöm szépen a szerzőnek a megtiszteltetést hogy olvashattam, átélhettem, elgondolkodhattam a Kiposztolt boldogság fogalmán. 

ezkönyv.hu

Tormási Vyktória - Szerethetetlen

Rohanunk a világban. Egy pillanatra sem állunk meg, sőt a lassítás gondolatától is ráz a hideg. Nem látunk arcokat, csak egy csapatnyi árnyalakot, akik vakon követve egymást igyekeznek valahova. Álarcok mögé bújunk és a világtól elvárt test sablonba próbáljuk szuszakolni magunkat. Nincsenek valódi érzések, minden csak egy jól felépített színjáték része. Elnyomjuk a fájdalmat, a szekrény mélyére rejtjük démonjainkat és belevetjük magunkat a névtelen és arctalan tömegbe, hogy eggyé váljunk velük. Mosolyogva tűrjük a megalázást, a szakítást, nem hagyunk időt a gyászra. A világ minden nap egy parányi sebet ejt rajtunk, mi azonban félünk megmutatni a hegeket. Rettegünk az ítélettől, amit a társadalom olvas ránk. Ha egyszer rád kerül a billog, nincs az a tett, azaz istenség, amelyik megszabadít tőle. Fejemben hallom az emberek szavait minden egyes nagyobb lépésem előtt: mit fog gondolni xy? ; Ne mond hangosan, nehogy meghallja más! ; Más ezt és azt hiszi majd rólad…

 

Ennek a világnak mutat egy görbe tükröt Tormási Vyktória fantasztikus debütáló regénye, a Szerethetetlen, amely a Newline kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban. A Szerethetetlen egy fájdalmasan gyönyörű szerelmi történet. Mégis többről is szól ennél: az önmegtalálásról, önelfogadásról, függőségeink levetkőzéséről, mindezt 180 oldalban elmesélve, így az olvasó tömény dózisban kapja a fájdalmat. Ez a kötet nem nem az a tipikus cukormázas történet, mint amire az olvasó vár a műfaja vagy éppen a címe okán. A regény új szinteken képes összetörni téged, talán ott és úgy, amiről csak álmodni mertél volna.

A regény váltott szemszögben meséli el Zétény és Léna történetét. Léna újságíró, egy helyi internetes portálnak ír cikkeket annak reményében, hogy egy napon előléptetik és álmát valóra váltva híres újságíró lehet.  Biztos ez az ő álma?  Az olvasóban minduntalan felmerül ez a kérdés. Jól tanult, viszonylag jó pozíciója van, de nem boldog. Vállát a társadalom, a család elvárásainak súlya nyomja, amiknek ő rendületlenül meg akar felelni, úgy érzi, csakis ettől vállhat boldoggá. De mindez csak kegyes hazugság volt. Nem erre vágyott, de ezt még magának is félt beismerni, nemhogy a világnak.

 

Kicsit ismerős, nem igaz? Hányszor rettegtünk váltani, valami újat kipróbálni, mert tartottunk az ítélettől? Sokszor tapasztalom, főleg az internet világában azt a mentalitást, hogy ítélj, és akkor nem ítéltetsz meg. Könnyebb mást szapulni (általában a celebek esnek ebbe a célkeresztbe), annak reményében, hogy a tömeges utálat elrejt téged a világ vizslató tekintete elől. Az anonimitás korában ez csak még inkább felerősödött, amikor is abba a hiú ábrándba ringatjuk magunkat, hogy az arc és névnélküliség mindenható védőpajzs.

 

Zétény teljes ellentéte Lénának, a férfi, aki elizolálja magát a külvilágtól. Ő a tipikus rossz fiú, akitől minden anyuka félti a lányát, azzal a különbséggel, hogy ezt a rosszfiút a világ alkotta, annak kegyetlenségei zúzták porrá és hitették el vele, hogy ő szerethetetlen.

 

Ennek a két, látszólag teljesen eltérő személynek fonódik egybe a története. Azért látszólag, mert igazából több a közös bennük, mint azt elsőre hinné az olvasó. Mindketten megtörtek, mindketten keresik önmagukat, de mégis erősek maradtak és küzdöttek a végéig. Az ő történetük nem tündérmese, hanem a kegyetlen, szívet tépő valóság, ahol sajnos kevés esetben győz a jó. 

Ez a könyv nem hemzseg nagy grandiózus akciójelenetektől, mindinkább a lelkedre hat, azt simogatja csendesen, hogy aztán egy tollvonással darabjaira törje. Elgondolkodtat minden sora, bár a monológok néhol hosszasak, mégsem szárazak. Óvatosan pengetik szíved húrjait, majd újra és újra elérik, hogy számba vedd az életed. Nem egy könnyű olvasmány, mint azt sokan feltételeznék a hosszúsága miatt. Rövid, de annál velősebb. Kicsit olyan érzés, mint egy megtermett gyomros, ami arra sarkall, hogy felállj és tovább küzdj, merj váltani. Ne a világnak, a társadalomnak élj, hanem magadnak. Éld át a pillanatot, vésd örökre az eszedbe, mert sosem tudod, mikor jön el az a perc, amikor többé már nem teheted. Most szeress, ne akkor, mikor késő…

Szerintem ez a regény egyik legfontosabb üzenete. Ne félj a változástól, éld meg a pillanatot, és ha az élet úgy hozza, merj kockáztatni, akkor is ha nagy az esély rá, hogy te húzod a rövidebbet.

 

Szívből ajánlom ezt a kötetet mindenkinek. Röpke kis történet ugyan, de annál mélyebb mondanivalóval. Ezúton is Köszönöm Tormási Vykinek, hogy megalkotta ezt a csodát. És köszönöm azt is, hogy kezemben tarthatom, bármikor újra elolvashatom, ha csak menekülni szeretnék a világ elől.

Ysabella Mallows: Játék az élet...

Sophie Hill vagyok, és ez a világ nem az én otthonom. Azt kérdezed, hogyan lehetséges ez? Elmesélem.

Már a könyv első sorai igen figyelemfelkeltőek. Sophie, akit a regény során Phoebe néven követünk nyomon, elmeséli sorsát ötéves korától kezdődően egészen harmincéves koráig. A kis Sophie egy, a miénkkel párhuzamos dimenzióban él, ahol az emberek különleges képességekkel rendelkeznek, főként a telepátiával és a telekinézissel. Egy napon Sophie és szeretett testvére a gonosz nénikéjükhöz utaznak, mivel a dadájuk betegszabadságon van, szüleik pedig éjt nappallá téve dolgoznak. Kiderül, hogy nénikéjük szeret kísérletezni, bár hogy pontosan mit kutat, az nem derül ki azonnal, csupán akkor válik egyértelművé, mikor Sophie egy szerencsétlen véletlen folytán a nénikéje által létrehozott dimenziókapun átesik az általunk ismert dimenzióba.

Itt hamar a hatóságok kezébe kerül, akik hiába próbálják megtalálni az otthonát. Hosszadalmas ügyintézés után végül Sophie számára is világossá válik, hogy soha többé nem mehet haza, és mindenét örökre elvesztette. Az élete innentől fogva nem könnyű. Rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, nem tartozik sehova, folyton kiközösítik, megbélyegzik furcsaságai miatt. Alig lesz egy-két személy az életében, akitől szeretetet kap. Megtapasztalja a fényűző gazdagságot és a mélyszegénységet is. Folyamatosan ellentétek között hányódik, miközben nem érti a körülötte lévő világot, legkevésbé pedig önmagát.

Egy árvaházban kezdődnek Sophie kalandjai, ahol mindenki megveti őt, és rosszul bánnak vele. Majd

nem éppen legális módon örökbefogadják. Egy luxus körülmények között élő család kislánya leesik otthon a lépcsőn, és meghal. Az álomcsalád mindenképpen fenn akarja tartani a tökéletesség illúzióját, ezért Sophie az elhunyt Phoebe helyébe lép. Befestik a haját, és egy évvel idősebbnek hazudják. Valahol itt kezdődik a hazugságokkal teli élete. Az árvaház sanyarú körülményei után új családjában mindent megkap, csak éppen a szeretetet nem. Sosem lesz teljes értékű tagja a családnak, és ezt éreztetik is vele. Kap egy dadát, Rubyt, aki onnantól fogva mindig vele marad. Ő pótolja a kislány számára az anyai szeretetet, Phoebe pedig a gyermeket pótolja Ruby számára, mint később kiderül. Phoebe nevelőanyja tökéletes utódot akar nevelni a kislányból, akinek így csinos ruhában, kifinomultan és kifogásolhatatlanul kell viselkednie mindenféle bemutatókon és luxuspartikon. Hibátlan kirakati bábnak kell lennie nevelőanyja oldalán, ahol a szabad akarat nem létezik. Habár Phoebe nem mindig élvezi a fényűzést és a csillogást, nevelőanyja nevelésének hatása előbb-utóbb megmutatkozik személyiségén, és anyja nyomdokaiba lépve kezd érzéketlenné, elkényeztetetté és nagyképűvé válni. Ruby igyekszik a valóság talaján tartani a kislányt, aki lassan nehezen kezelhetővé válik, és igyekszik megadni neki a gyerekkort, melyet a nevelőszülei mellett nem kaphat meg. Nagyon szoros kötelék alakul ki közöttük, ami katasztrófával végződik. Rubyt nemcsak elküldi a család, de tönkreteszik a karrierjét is. Majd Phoebe nevelőapja csődbe megy, a szülők elválnak és Phoebe az utcára kerül nincstelenül.

Kétségbeesésében felkeresi Rubyt, és közös életet kezdenek. A két nincstelen embert próbáló időkön megy keresztül, Phoebe a minden után a semmibe zuhan. A feszültség gyakran csattan a két nő között, kapcsolatuk közel sem felhőtlen, de mindennél jobban szeretik egymást. Időközben Phoebe keresi önmagát. Pszichiáternek tanul, több helyen dolgozik, ahol mind értékes tapasztalatokat gyűjt, próbálgatja természetfölötti képességeit, és szerelmet keres. Gyakran rossz bandákhoz keveredik, az élete is többször veszélybe kerül. Majd egy fiút egy idegen férfi segítségével lebeszél az öngyilkosságról, és innentől fogva a sorsuk összekapcsolódik.

Az idős férfi, Arthur, egy féllény, aki segít Phoebe-

nek megtanulni használni az erejét. Bölcsességei miatt az egyik kedvenc szereplőm. A fiú, aki többször akarta elvenni magától az életét, Zach. Zach-ről nehéz spoilermentesen írni, de azért megpróbálom, mert az egyik legjobb könyves férfi főszereplő, akiről eddig olvastam. De tényleg. Ysabella Mallowsnak erőssége, hogy nagyszerű karaktereket teremt. Összetettek, hitelesek, könnyű velük azonosulni, és ami a legfontosabb, esendőek. Egyik karaktere sem tökéletesített, mindegyik követ el hibákat, sokszor orbitális hibákat, amelyek miatt többször épphogy csak megmenekülnek a haláltól. Phoebe nem a tipikus jókislány, és nagyon sok pofont kap az élettől. Zach drogos, díler, erőszakos és még sorolhatnám. Borzasztó dolgokat követett el a múltban, amelyeket az olvasó sem feltétlenül bocsát meg neki. De vállalja tettei következményeit, vállalja a vezeklést, Phoebe-ért pedig bármire képes. Nagyon igyekszik megváltozni, a jó útra térni, és védelmezni a gyengéket, segíteni az elesetteket. Az ő esetében semmi sem fekete-fehér, ettől nagyon emberi és szerethető. Különösen tetszett, hogy kívülről sincs idealizálva. Nincs szó markáns arcvonásokról, kockahasról, közel kétméternyi magasságról. Zach egy átlagos kinézetű, arányos testfelépítésű, talán kicsit vézna srác, akit azért szeretünk, aki, és nem azért, ahogyan kinéz.

Nagyon érdekes, hogy a játék motívuma milyen szerepeket tölt be a regényben. Először egyszerű gyermeki szórakozás, majd menekvés a gonosz nagynéni elől, unaloműzés, de később a póker képében túlélési eszköz is, vagy Ruby esetében egy olyan dolog, ami tönkreteheti valaki életét. Menekülés, veszteség, veszély, de remény is, és még sok minden más.

Hosszú regényről van szó, amiről hosszan lehetne értekezni, de most megállok, hogy hagyjak nektek önálló felfedeznivalót is. A Játék az élet... érdekes történet remek karakterekkel, és alig várom a folytatást, hogy tovább követhessem a szereplők útját, és választ kapjak a kérdésekre, melyeket egyelőre nyitva hagyott az írónő.

Erberling Judit - Vers a tengerben

 A minap sétálgattam a környéken, és egy kedves ismerősömmel megálltam beszélgetni. Szóba került a HazaÍrók tevékenysége, a küldetése, és a hazai szerzők munkája. Pedagógiai pályával a háta mögött eme kedves ismerősöm megkérdezte: " És mondd csak Vyki, költők vannak a kortárs hazai szerzők között?". Nagy örömmel és büszkén feleltem Igen-t erre a kérdésre, és Judit, valamint a hozzá hasonló tehetséges költők az oka annak, hogy így reagáltam. 

( a szerző oldaláról) 

Judit már az első versével, mely a kötetben található, a lelkemig hatolt, és teljes mértékben azonosulni tudtam a mondandójával.

Csupán ennyi vagyok

"... Folytonosan alkotó,

szép szívekbe markoló,

egy röppenő pillangó....

( részlet )

S eme mélyen ható tendencia a lapok előrehaladtával egyre csak nőtt bennem. Judit nagyon szépen bánik a szavakkal, mély érzéseket tud előhívni az olvasóból, olyanokat, melyeket át tud illeszteni a saját életébe, el tud gondolkodni azokon, és mérlegelni tudja az olvasottakat. 

Egy verseskötetet, véleményem szerint, nem egyszer olvasunk el. Azt napról napra, időről időre, amikor szükségünk van rá, elővesszük, ízlelgetjük, értelmezzük, megoldásokat keresünk benne, s bizton állíthatom, hogy az esetek többségében, ha odafigyel az ember, és a sorok mögé tud látni, talál is benne. Egy költő talán nincs is tisztában szavainak súlyával, és hogy az emberi léleknek micsoda balzsam lehet magasztos gondolatainak egyvelege. 

Hiszem, hogy a költészetnek van jövője, hogy újra felfedezik az emberek ezt a csodálatos műfajt, és annak talányát, mi mindent adhat számunkra. Szükségünk van a versekre és az általuk adott szépségre, és ezt a küldetést Judit teljes mértékben megtestesíti. 

Köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam, és csak biztatni tudom a szerzőt, hogy tartson ki az elképzelései mellett, bármilyen rögös is legyen az út, mert a léleknek kellenek ezek a gondolatok. 

Erberling Judit szerzői oldala

Bert Miller - A menedék (Az utolsó rend 1.)

Különleges könyvet olvashattam, olyat, amivel korábban még nem találkoztam. Mondhatjuk úgy is, hogy ismét kiléptem a komfortzónámból, ahogy az az elmúlt időszakban már szokásommá vált. Azonban ilyen jellegű könyv még csak a látómezőmbe sem került eddig, bár lehet, én nem mozgok ilyen körökben. Szó ami szó, egy apokaliptikus regényt olvashattam Bert Miller református lelkész tollából, melynek a vallás és a keresztény tanok voltak a fő mozgatórugói. 

"A ​Sötétség fejedelme „Sonny Orient" néven már évszázadok óta a Földön tartózkodik, és egy napon elérkezettnek látja az időt, hogy létrehozza az antikrisztusi világbirodalmat. Felhasznál egy Samuel Meyer nevű embert, akinek múltját eltörölve, új személyazonosságot ad, és Declan Xavier néven gyanúsan hamar Izrael miniszterelnökévé teszi. Ezzel kezdetét veszi a Gonosz nagyszabású tervének megvalósítása.

Egyetlen titkos, föld alatti szervezet van a világon, amely ismeri Orient kilétét és szándékait: „az utolsó rend". A szervezet egy új tagja, Joe Kalmar tiszteletes azt a feladatot kapja, hogy mentsen meg Sonny gyilkosai elől egy luxusprostituáltat, Melissát, aki emlékszik Xavier előző életére, és egy Mandela-effektussal foglalkozó honlapon publikálja is ezt a kompromittáló információt.

Mit rejt valójában Joe múltja? Honnan származnak az egyre inkább megmutatkozó különleges képességei?

Van-e jelentősége Melissa és Kalmar tiszteletes közös múltjának?

Kicsoda Mickey, a titokzatos csuklyás figura, aki mindenkiről mindent tud?

Apokaliptikus sci-fi regénysorozat egy lelkész tollából.

Nem csak hívőknek."

Nem kifejezetten tudom, és nem is akarom bekategorizálni magam olyan módon, hogy hívő lennék vagy sem. Van egy részem, mely szeretne hinni egy hatalmasabb, magasztosabb erőben, a másik pedig azt hiszi el, amit lát, érez, tapasztal. Mindannyian megtudjuk az igazságot akkor, amikor eljő az ideje. Azonban minden részem egyetért abban, hogy semmiképpen sem leszünk a tudástól kevesebbek, és attól sem, ha szélesítjük a látókörünket. Bert Miller egy manapság igen népszerű témakörbe építette bele a hit világát. Az apokalipszis eljövetele már régóta foglalkoztatja az emberiséget, ennek a tudata az idő múlásával csak mélyül bennünk. A történet egy elképzelt jövőben játszódik, amikor Sonny Orien, azaz Hélél már jóideje a Földön tartózkodik, és tervezi az apokalipszist. A bukott angyal kapta meg egykor Istentől a földet, s azt teljes mértékben a hatalma alá készül vonni, majd elsüllyeszteni. A Sátán mély megvetést érez az Isten által oly nagyra becsült teremtmények, az emberek iránt. Hélél kiválasztja a tökéletes Antikrisztust, akit Declan Xavier néven testesít meg, és viszi a végzete felé. A történet tele van rejtett mozzanatokkal, mint például a Declan Xavier név sem pusztán jól csengő véletlen.

Szerencsére itt is létezik ellentábor, aki szembeszáll a gonosszal, és megvédi az emberiséget. Hogy ez mennyire bizonyul sikeresnek, arra még várni kell. 

A kötetnek akadnak gyengepontjai, melyet természetesen jeleztem is magánbeszélgetésben az írónak. Nem is ezen pontokra szeretném helyezni a hangsúlyt, ahogy soha nem is teszem. Érdekes elképzelést indított el a szerző az Antikrisztus eljöveteléről, annak folyamatáról és miértjeiről. 

Ez a kötet egy sorozat első része, és tudtommal hamarosan érkezni is fog a folytatás. 

Különös volt látni ebből a szemszögből a világunkat, a kötet valamilyen szinten egy görbe tükör számunkra. A Bibliából nem kevés mozzanatot tudunk átmásolni jelen életünkre, ezeket érdemes lenne megfogadni, nemcsak olvasgatni. Ha átlátunk az egykori mondatszerkezetek felett, és átkonvertáljuk azt a 21. századi életünkbe, kaphatunk akár olyan tanácsokat is az élet lefolyásáról, melyekre nagy szükségünk van. Nem lettem sokkal  hívőbb ettől a történettől, ha lehet ilyet mondani, mindenesetre a szerző elérte azt, hogy némely mozzanat után félretegyem a könyvet, és kutatni kezdjek az adott esemény, megnevezés eredete iránt. Számomra ez mindenképpen pozitív hatás egy kötet esetében, mikor új dolgokra,  ismeretekre tud tanítani. 

Köszönöm szépen a szerzőnek a megtisztelő bizalmat!

Bert Miller szerzői oldal

Bert Miller blog

„Kerestem önmagamat, de nem találtam. 

Kerestem felebarátomat, de nem találtam.

 Kerestem Istent, és mindhármat megtaláltam.”

Petróczki Kitti - Alfonz ikerlángja

 

Igazából szeretem a csendet. Azt a fajta csendet, amikor hallom, hogy akit szeretek, mellettem szuszog, megfordul az ágyban. Nem szeretem a csendet, amióta egyedül vagyok. Túl sokat gondolkodom. Rájöttem, hogy a csend megfojt, és a saját hangomat hallani sem olyan, mint amikor valakihez ténylegesen beszélek, vagy amikor valakinek énekelek. Valahol mégis szeretem a csendet. Azt a fajta csendet, amikor tudom, hogy szavak nélkül is elmondhatom, amit gondolok és érzek. Őszintén gyűlölöm a csendet, amikor kínos, és megszólalnék, csak azért, hogy mondjak valamit. A csend számomra relatív. Olyan, mint a magány: nem kell, hogy egyedül legyek egy szobában ahhoz, hogy magányos legyek, és van, hogy nem kell, hogy mellettem legyen valaki ahhoz, hogy a gondolataim társaságában jól érezzem magam. A csend csupán egy állapot. És igen, jelentése van. Jelenthet megnyugvást, menekülést, fájdalmat, magányt, fáradtságot, csalódást, beletörődést, egyetértést, szerelmet, várakozást. Egy biztos: a csend is üzenet.

Petróczki Kitti regénye egy fiatal srác, Alfonz életét mutatja be gyermekkorától az első igazi szerelmének megtalálásáig. Alfonz zűrös gyerek, nehéz rajta kiigazodni, sokszor ő maga sem tudja, mit akar. A könyv elsősorban a szerelmi életére koncentrál; végigkövetjük első viszonyait addig, amíg meg nem ismerkedik Lujzival, aki megváltoztatja az életét. Lujzi épp egy szakításból igyekszik kilábalni, ezzel együtt egy olyan kapcsolatból, ahol nem becsülték meg igazán. Ez rajta hagyta a nyomát az önképén és a párkapcsolatokhoz való hozzáállásán, így hiába érzik Alfonzzal, hogy fontosak egymásnak, kaotikusan, veszekedésekkel indul a románcuk, és a regény végéig sem egymással sem egymás nélkül nem tudnak meglenni. Ez azonban nem csupán Lujzin múlik, Alfonz is követ el hibákat.

Az Alfonz ikerlángja egy létező elképzelést, az ikerláng-kapcsolatot mutatja be olvasójának. Ennek lényege, hogy az ikerlángok egymás lelki társai, tükröt tartanak egymásnak, melyben felismerik saját magukat, a jó és a rossz tulajdonságaikat egyaránt. Egy ilyen szerelemben hihetetlen energiák szabadulnak fel, összekötve a két félt egész életükre, tökéletes harmóniában. Mindez azonban csak akkor történhet meg, ha a felek először önmagukkal megbékélnek. Az ikerláng-kapcsolat kialakulása pont emiatt egy igazán rögös út. Hét lépcsőfoka van, és a regény ezeken a szinteken vezeti végig Alfonzt és Lujzit, miközben sem az olvasó, sem maguk a szereplők nem biztosak abban, hogy működni fog-e az a vonzalom, mely inkább csak újra és újra eltaszítja egymástól a két félt, mintha ellentétes pólusok lennének.

A könyv egyik különlegessége a kaotikusság, és az, hogy semmi sem biztos, semmire nem ad egyértelmű választ. Egészen rövid történetről van szó, amely mégis elgondolkodtat, azáltal, hogy teljesen objektív, nem ítélkezik, csupán megmutat, és teljes mértékben az olvasóra bízza a történet értelmezését. Ezért elképzelhetőnek tartom, hogy egészen eltérő vélemények feszüljenek egymásnak a történet olvasói körében.

Egy másik szembeötlő jellegzetessége a könyvnek, ami szintén a káoszt erősíti, hogy sok üzenetváltást mutat meg. Alfonz és Lujzi gyakran beszélnek online, és habár megvitatják azt is (szintén online), hogy így sokszor elbeszélnek egymás mellett, és könnyebben terjednek a félreértések, mintha élőben beszélnének, továbbra is fontos dolgokat online akarnak megbeszélni, mint a kapcsolatuk alakulása és az érzelmeik bonyolultsága. Ez amolyan generációs probléma, melyet hűen tükröz a regény. A csetbeszélgetések abszolút élethűek, és nagyon pontosan mutatnak rá a problémákra, melyeket magukban hordoznak.

A szerelem témája mellett fontos szerepet kap a zene is. Alfonz ebben találja meg önmagát, dobos lesz. Több zenekarban játszik, és Lujzit is ezáltal ismeri meg. A zene jellem- és közösségformáló hatásairól is szól a regény.

„Élvezte amit csinált, olyan érzés volt ez, mint a hazatérés. A legfelemelőbb érzés a világon, amikor tudod, hogy jókor, jó helyen vagy.”

Úgy gondolom, hogy az Alfonz ikerlángja kifejezetten egy korszakról szól a fiatalok életében, és emiatt nagyon sokan megtalálhatják magukat ebben a regényben.