Hiszen ez volt az életem. Aztán jött a háború, a hadsereg, és rájöttem, hogy ez a nekem való. Hogy az olyan anyaszomorítónak, mint én, akinek az élete szart sem ér, de nem riad vissza, ha be kell törni néhány fejet, és még csak nem is olyan hülye, mint a segg, ez a környezet dukál. Fegyelem, macsizmó, fegyverek. Bajtársak, akikben bízom, mert a háború az egyetlen őszinte közeg, ami mentes minden képmutatástól. Lehetsz akármilyen hulladék, ha kirángatsz a szarból. Család és karrier? Hagyjuk már! Az én boldog befejezésem az lesz, amikor a bajtársaim mellett, harcban halok meg."
Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió
Hiszen ez volt az életem. Aztán jött a háború, a hadsereg, és rájöttem, hogy ez a nekem való. Hogy az olyan anyaszomorítónak, mint én, akinek az élete szart sem ér, de nem riad vissza, ha be kell törni néhány fejet, és még csak nem is olyan hülye, mint a segg, ez a környezet dukál. Fegyelem, macsizmó, fegyverek. Bajtársak, akikben bízom, mert a háború az egyetlen őszinte közeg, ami mentes minden képmutatástól. Lehetsz akármilyen hulladék, ha kirángatsz a szarból. Család és karrier? Hagyjuk már! Az én boldog befejezésem az lesz, amikor a bajtársaim mellett, harcban halok meg."
Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió
Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió
Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió
É.Tóth Judit - bőréhség
Péri Györgyi - Aki hétszer született
„Történetünk valahol a koraújkor kezdetén játszódik, abban a korban, ahol a babona az úr.” hangzik a fülszöveg első mondata. Mindig is lenyűgözve olvasok korábbi életekről, felfogásokról. Olykor sokkoló, olykor megbotránkoztató, olykor inkább furcsa, de előfordul, hogy sokkal pozitívabbnak érzek bizonyos momentumokat azokból az időkből. Mindenképpen más volt, vagy talán mégsem? Ezen nem tudtam dűlőre jutni, a történet olvasása során. Hiszen bármennyire fejlett világot élünk, a babonák, a nézetek, az elméletek még mindig uralkodnak az elménk felett, sőt most talán még jobban, mint valaha. Talán véletlen, talán a sors keze, hogy ennek a kötetnek most kellett megszületnie, napvilágot látnia. Mindenkit buzdítok arra, hogy olvassa el, lásson a sorok mögé, és amennyire tudja illessze bele jelen korunkba az olvasottakat, s akkor rádöbben arra, hogy a világ nem változik, csupán a technika fejlődik. Érzelmek hullámvasútját jártam át, annak ellenére, hogy nem kifejezetten az extrém eseményekkel dúsított pergős nyelvezetű kötetről beszélünk. Nekem jól esett olvasni, a maga fájdalmával, s sokkoló mivoltával. Gyengéd mondatokba bújtatott kegyetlen valóság, talán ez jellemezheti leginkább.
Egy babonákkal teli világban, hol az Isten s az ördög mindenek felett áll, születik egy gyermek, nem mindennapi testi adottságokkal. S emiatt, egy ártatlan cseppnyi lelket, béklyóznak meg egész életére, pusztán a maguk önös, szemellenzős meggyőződésük miatt. Egy élet, mely az emberi rosszindulat és negatív meggyőződés miatt szenved, egy gyermek, ki nem érti mit vétett, miért nem érdemes a szeretetre, önmagát bünteti csak azért, mert a világ bűnösnek titulálja. Élete első másodpercében megpecsételőik a sorsa, s az emberek nem tágítanak, még akkor sem mikor bebizonyosodik, hogy tévednek. Újabb elméleteket gyártanak, mert van egy bűnbak, akire mindent rá lehet fogni, s ettől megnyugszik önző lelkük. Mert mindenért egy embert lehet okolni, s saját kötelességünk, felelősségünk immáron háttérbe szorul. Bár játszódhatna akár most is, hiszen a babonák túlélve minden ellenük irányuló kísérletet mai napig részei kultúránknak. Az a babona, amely megkeseríthet egy egész életet, de néha, valamilyen csodás módon meg is mentheti.
Péri Györgyi eddigi irodalmi munkái antológiákban jelentek meg és a 7torony irodalmi magazinban. Ezzel a fejlődésregénnyel, mint önálló kötettel most lép először a közönség elé."
Basa Katalin - A névtelen királynő
„A szónak hatalma van. Ahogyan a neveknek is.”
„Az emberek a tudást vagy a bölcsektől kapják, vagy a saját bőrükön élik meg. Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy felnőtté válj.”
Mindennek a kezdete Csongor és Tünde történetére, az Argilus-históriára vezethető vissza, több csavarral és újítással. A névtelen királynő Tündérszép Ilona, a legnagyobb erejű tündér, akit az árvízi hajós, Wesselényi Miklós zárt be a Gellért-hegy belsejébe, amiért ő támasztotta az árvizet. Most pedig erőt gyűjt, és hamarosan újra ki fog törni, hogy elárassza Budapestet, és megölje minden lakóját. Tündérszép Ilona maga a víz, ő irányítja a folyókat, a felhőket, az esőt, mindent, aminek köze van a vízhez. Emiatt erősen a vízhez kötött, ahogy többi tündér is, hiszen minden tündért ő teremtett. A tündérek se nem jók, se nem rosszak, csak az embereknek van az adottságuk, hogy megkülönböztessék a kettőt. A tündérek nem ismerik ezeket az erkölcsi fogalmakat, ők esznek, ha éhesek, és bosszút állnak, ha fájdalom éri őket. Tündérszép Ilona kizárólag negatív megítélésű azok alapján, melyeket a szereplők mesélnek róla. Megölte szerelmét, gyermekeit, és pusztulást hoz az emberekre is. Aztán az olvasó is találkozik Tündérszép Ilonával a könyv vége felé, amikor ő maga is elmeséli sorsát, mely egészen másképp hangzik, mint amit eddig hallottunk. Megfordul a gyilkos-áldozat viszony, megértjük a királynő bosszúvágyát, mely az emberek felé hajtja. Ettől még nem lesz ártatlan és morálisan feddhetetlen, de személyisége árnyaltabb, ezáltal sokkal érdekesebb. Ez a toposz megismétlődik két másik karakter viszonyában, megerősítve az olvasóban, hogy nem mindig - talán sohasem? - ismerjük a teljes igazságot, ezért nem a mi dolgunk az ítélkezés. S miután megismertük mindkét oldal szemszögét, akkor is ki tudná eldönteni, hogy kinél az igazság?„Minden élő ezen a világon nyomot hagy a világ szövetében. Mind részesei vagyunk a nagy történetnek, melynek szálai összefonódnak és eltávolodnak egymástól; a szövet hullámzik és összesűrűsödik, majd ellazul, de soha nem szakad el, hiszen az élet áramlik benne.”
„Lona felfortyant. – Mi a baj azzal, hogy a gyerekek könyvtárba járnak?– Nem a könyvtárral van a baj, hanem azokkal a mesékkel, amikkel mostanában etetitek őket. Unalmas féligazságok, cukros hazugságok tárházai. [...] Ti pedig elherdáljátok a tudást, amit a mesék, a régi mesék rejtettek. Ostobaságokkal tömitek a gyerekek fejét, akik elbutulnak, és önző, hiú felnőttek lesznek belőlük, akik képtelenek szembenézni az igazsággal, amit az élet eléjük tár.– Azért még vannak igazi mesék – tiltakozott Lona.– Vannak, persze – hagyta rá a kelpie. – De az én szerencsémre, kevés akad. Az illúziókon nevelkedett gyermek pedig könnyű préda. Az ilyenek inkább magukat ámítják felnőtt korukban is, és így elvesztik a tisztánlátás képességét. Aki pedig nem lát tisztán, az önmagát semmisíti meg.”
„– A világ tele van történettel, melyek csak arra várnak, hogy ki-be járjunk bennük. Minden könyv, minden igazi történet egy új ajtó, amely mögött menedékre lelhet az, aki ki tudja nyitni.– És te ki tudod nyitni.– És bárkit be tudok vinni magammal.”
Lona képes megtörni egy kelpie varázslatát, és legyőzi őt, ezzel megmentve saját életét. A kelpie innentől a szolgája lesz, és különleges kapcsolat alakul ki közöttük. Sgathan megismerkedésük után egy olyan férfi alakját veszi fel, amilyet Lona kíván magának, hiszen belelátnak egymás lelkébe. Így egyik alakjában hosszú fekete hajú, zöld szemű szívtipró, a másikban fekete csontvázló, fején megkövesedett gallyakból agancskorona, róla hínár lóg. Ahogy együtt lépnek fel a gonosz ellen, egyre szorosabb barátság fűződik közöttük. És valami több is. Sgathan előszeretettel falja fel Lona ellenségeit, elhivatott testőre lesz.„– Én a tiéd vagyok, egészen. – Lona nyelt egyet.– Tudom – válaszolta rekedten.– Nem, nem tudod. Használnod kellene engem.– Használni? Mire?– Bármire, úrnőm. Boldoggá tehetlek. Vagy megölhetem az ellenségeidet.– Nem, nem akarlak használni. Utálom ezt a szót.– Minden úr ezt teszi a szolgával. [...] Ezt tartanám természetesnek. Amit te csinálsz... inkább barátként viselkedsz velem. Nem normális.– Én sem vagyok normális. [...] Azt hittem, erre már rájöttél. [...]– Nem érted, mit akarok mondani. [...] A világ nem ilyen. Mindig, mindenki uralkodni akar a másikon, akár az emberekéről, akár az én világom lakóiról van szó. Ismerlek, és értem, hogy mit szeretnél, de emiatt vagy ennyire egyedül.”
„– [...] Mindig tudtam, hogy nem vagyok teljesen oké, de hogy ennyire...– Teljesen oké vagy – biztatta Miklós. – Te vagy a legédesebb lány, akit ismerek.– Mert a többiek nem rajzolnak boszorkányűző ötágú csillagot a rúzsukkal.– Hát nem! – Miklós megfogta Lona állát, és maga felé fordította az arcát. Lona idegesen megigazította a szemüvegét. – Nem vagy egyedül. – mondta neki komolyan. – Tudom, milyen, amikor olyasmivel kell szembenézned, amivel másoknak soha. De neked menni fog. Csak szólj, és jövök.”
„– Mondja csak, nincsenek saját álmai?– Hogyne lennének. [...] Egyetemre akarok menni. Az ország minden könyvtárába akarok belépőt. Meg akarok tanulni japánul. Könyveket akarok írni. Rendet akarok tenni a házamban. Családot akarok, gyerekeket, hármat! – Lona elmosolyodott [...].– Hát ezekre gondoljon, ne a démonaira. Azok úgyis mindenhová követni fogják, akár akarja, akár nem. [...] Ne hagyja, hogy a démonok hozzák meg azokat a döntéseket, amikhez magának van joga.”
Diana Soto - Csak a bolondok boldogok
„De
elfárad a szív egy szaladó korban.
Elfárad
a lélek, ha nincs miért küzdeni,
ha
nincs mit szeretni, ha nincs mit érteni.”
Fülszöveg:
Csupán
24 óra kell ahhoz, hogy a világ a feje tetejére álljon. Pákozdiék elsőre
hétköznapi családnak tűnnek. Egy mindent tudni akaró anya, egy fotelbe ragadt
apa és egy különleges titkot rejtő testvérpár. Ez a szombat reggel azonban
megváltoztatja az életüket. Elmegy az áram…
1793.
Párizs utcáit átjárja a forradalom szelleme, Marie Antoinette gyermekeitől
elszakítva várja a döntő tárgyalást. A népet kettéosztja a pazarló királyné,
aki beismeri bűnösségét, holott ártatlan. Viszont, amikor fellobban egy új
eszme, senki nem menekülhet…
I.
e. 480-ban a Perzsa Birodalom a fénykorát éli. Hámán a király tanácsadójává
válik, élvezi a hirtelen kapott hatalmat, azonban egy héber férfi nem hajlandó
meghajolni előtte. Hámán elhatározza, hogy eltöröl egy népet a föld színéről…
Három
nő. Három dráma. Három történet. Egy tanulság.
Mi
történik, ha lerántjuk a leplet, és végre önmagunkba nézünk?





















