Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Sziasztok!

Nagyon sok szeretettel ajánlom nektek a ma kiolvasott könyvemet:

Csanda Gergő - Isten feketében 

A borítóért és a címért teljesen odáig vagyok! A fülszövegét (amit a kommenteknél olvashattok, és OLVASSÁTOK is el!) tekintve egy átlagos háborús storyra számítottam, bár számomra volt a könyvnek egy olyan kisugárzása, ami azt sugallta, hogy talán az írói stílus ezt jócskán megfogja fűszerezni, s különlegessé fogja tenni. 

A Trivium egyesülettől ezzel együtt 2 nyomtatott könyvem van (plusz pár e-book, amikkel még hadakozok az e-book olvasóm miatt...), és nekem nagyon szimpatikus, ahogy a könyvek hátoldalán nem csak a fülszöveget, hanem egy rövid leírást is kapunk az íróikról (+1 fotót). Azt sajnálom, hogy a legtöbb könyvük (már ami engem érdekelne...) csak e-bookban vásárolható meg. Pedig aztán jól betankolnék tőlük is, még akár hitelre is... 

Aztán, elkezdve az olvasást, a megérzésem beigazolódott! Gergő stílusa egészen megfogó, ami nem csak az első oldalakig tartott, hanem végig kísért az egész könyvön. 

Tetszettek az akciójelenetek, plusz a mély, de nem megterhelően hosszú filozófikus gondolatok, amik amúgy leginkább Ezékielnek voltak köszönhetőek.

Igazán ötletes karaktert talált ki általa (is) G., hiszen ő egy disszociatív identitászavaros katona, és ezt a csapat jól ki is használja, mikor szükséges, méghozzá egész durva módon: ahogy ezt a mélyen vallásos, amúgy "nem árt a légynek sem" karaktert a bántalmazó(?), pedofil apját idézve Lábnap elkezdte ütni, mintegy "játékkatonát felhúzva" - Ezékiel egyszer csak (mint egy gombnyomásra) hatékony, Isten fogalmát még csak nem is ismerő, vérprofi gyilkossá alakul. Slusz poénként, csak ideig-óráig (sose lehet tudni, hogy meddig...), és aztán megint visszaváltozik egy szorongó, hívő, félénk kisgyerekké, aki ezzel pl a tökéletes orosz nyelvtudását varázsütés szerűen el is felejti. 

Már csak az ő karaktere egészen érdekessé teszi a storyt, de vannak itt még mások is... 

Dávid, az ateista, aki MINDENKIT meg akar menteni (ennek miértjére a könyv vége felé derül fény). 

Aztán egy másik karakter, Lábnap, akiről a könyvből idéznék:

"Lábnap tipikusan az az ember volt, akit békeidőben sikeresen beszervezhettek egy MLM-hálózatba,ezután pedig aloe verával etette a gyerekeit, mert egy természetgyógyász oldalon olvasott a növény rákmegelőző hatásairól. Egyszóval, igen jó volt bármiben, amihez naivitásra és a kritikus gondolkodás hiányára volt szükség. Ezért is volt az őrmester egyik legjobb embere..." 

Totya, aki a csapat szíve, és aki szívesen pátyolgatott kb bárkit, aki arra szorult... 

A bölcs és hihetetlen türelmes őrmester... 

Endi, a doki, a jokerarcával, és a már-már túl lelkes, de tiszta szívű "diákjával", Melcsikkel... 

És Noel, aki amolyan sehova se illő, kissé embergyűlölő vonásokkal rendelkező "náci"... 

De nekem pl az "ellen tábor" karakterei is tetszettek. 

Az egész storyt átjárja a bajtársiasság, és az, hogy mi minden játszódhat le a katonák fejében és lelkében, mikor odakint vannak, és küzdenek nem csak a hazájukért, hanem egymás-, és a saját életükért. Azért is érdekesebb ezt olvasni, mint filmeken nézni, mert itt pl abba is beleláthatunk, hogy pontosan mit gondolnak! És szerintem Gergő ennek lehetséges változatait egész jól bemutatta nekünk, továbbá a velük előforduló rengeteg lehetséges szituációt is, egész reálisan, nem pedig "kifényezve", azaz vannak csúnya sérülések, halnak meg fontos karakterek (kb mind...), és ha éri is őket némi "véletlen szerencse", az sem az igazi, szóval nem hullik az ölükbe a megoldás a problémáikra, sem pedig a gyógyír a fájdalmaikra. 

Továbbá nagyon tetszett, ahogy a történetbe be lett illesztve System Of a Down: Soldier Side c. száma, ami Gergő fordításában van itt versként jelen. Ikonikus pillanata a könyvnek. 

Ahogy Dávid visszatérő rémálma, és mondhatni "téveszméje", na meg az se semmi, ahogy Lábnap rátalál "élete ellenfelére", és ahogy az ezzel járó izgalom ad neki lendületet és élni akarást, célt. Nagyon bejött, ahogy a végső küzdelmük volt megírva! 

Írónk története sokkal valósághűbb, mint ahogy a képeim (1-2nap múlva az összeset megosztom veletek!) tükrözik, viszont tudván, hogy ez még mindig csak fikció, kedvet kaptam, hogy egy olyan író szemén át is beletekinthessek a "háborús világba", aki tényleg átélte a katonasággal járó nehézségeket. Már van is egy választottam, és legalább annyira várom, mint Csanda Gergő következő könyvét (mert merem remélni, hogy nem ez volt az utolsó!). 

Az "Isten feketében" minden sorát imádtam. Első könyves íróként pedig minden elismerésem, mert e könyvön (számomra) egyáltalán nem érződik, hogy kezdő lenne az írója!

És ha már videójátékos berkekre tervezel hajtani Gergő, én csak drukkolni tudok, mert ebből ítélve ott is tudnál brillírozni...! 

Nagyon köszönöm már azt is, hogy idáig eljutottál, és iszonyat örülök, hogy ráleltem egy közös ismerősünk (Bí) posztja által a könyvedre! Szívből kívánok további sok sikert (és még több általad írt könyvet)! 

Végezetül, kaptok pár idézetet a könyvből... : 

"- Minden rendben? 

- Az hittem - köhögte Dávid -, hogy a kevlár mellény ennél kicsit jobban véd. 

- A kevlár mellény szétteríti a becsapódást, hogy a lövedék ne álljon beléd, de az erejét attól még te nyeled el – magyarázta Mel- csik. – És gyanítom, hogy ezután a találat után már nem is fogod tudni használni. 

- A következő golyót inkább kapjam telibe – nyögte Dávid, miközben Melcsik és Ezékiel segítségével leküzdötte magáról a mellényt. – Van egy olyan érzésem, hogy az kevésbé fájna. Bemegy, kijön." 

"Ezután még nagyon sok minden szar történt velem, amit sokkal tisztábban és büszkébben fogadtam.

Hiszen ez volt az életem. Aztán jött a háború, a hadsereg, és rájöttem, hogy ez a nekem való. Hogy az olyan anyaszomorítónak, mint én, akinek az élete szart sem ér, de nem riad vissza, ha be kell törni néhány fejet, és még csak nem is olyan hülye, mint a segg, ez a környezet dukál. Fegyelem, macsizmó, fegyverek. Bajtársak, akikben bízom, mert a háború az egyetlen őszinte közeg, ami mentes minden képmutatástól. Lehetsz akármilyen hulladék, ha kirángatsz a szarból. Család és karrier? Hagyjuk már! Az én boldog befejezésem az lesz, amikor a bajtársaim mellett, harcban halok meg." 

"A doziméter kattogott, kattogott, egyre jobban és jobban, de Lábnap nem értett hozzá, nem tudta, melyik kattogás mit jelent. Kizárta hát az érzékeléséből a dozimétert, mint ahogy mindig mindent kizárt, amire nem volt szüksége. "Kell nekem tudni a küldetést teljesítéséhez, hogy nyelem-e a sugárzást? Nem. Na, ennyi." Miután ezt megbeszélte magával, izgatottan fészkelődni kezdett az ülésen, mint aki most gyűrt le valamilyen akadályt, és ismét teljes figyelmét a feladatnak tudja szentelni." 

"Itt hatalmas volt a káosz. Az elszórt és a sárba taposott töltényhüvelyekből ítélve már órák óta tarthatott a harc, kisebb-nagyobb szünetekkel. Az oroszok fel-felbukkantak az árokból, rövid sorozatokat eresztettek a KMZ katonáira, akik viszonozták a tüzet. Nyoma sem volt a jéghideg, Rambós profizmusnak, amit egy Szpecnaz egységtől várna az ember, de Ezékielt ez nem lepte meg. Tudta jól, hogy egy ütközet csak annyiból áll, hogy egy rakás ember összevissza csinál mindenfélét, amit jó ötletnek tart, és közben próbál nem megdögleni. Különleges egység vagy sem. Kiábrándító, ijesztő, de valahol megnyugtató felismerés. Senki sem szuperhős, és semmi sem végletesen egyszerű és egyoldalú." 

"Mi van a hülye gyerekkel? - méltatlankodott Noel. 

- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát Totya - de elég furcsán viselkedik. 

- Mindig furcsán viselkedik. Te vagy a fogyikkal suttogó, csinálj valamit!" 

"- Akkor kivárunk - bólintott. 

- Ne már, uram! – pattant fel a ládájáról Noel. – Maga is tudja, hogy a tétlenség a katona legnagyobb ellensége! 

- Nem, Kárpáti, úgy gondolom, hogy az elhamarkodottság az. 

- Meg a szifiliszes kurvák! – tette hozzá Lábnap." 

...és mint mondtam, hamarosan láthatjátok a többi fotónkat is az "Isten feketében"-nel! Amikért hálás köszönet a megvalósító csodacsapatomnak: 

Sminkes: Orosz Ivett ( Ivy MUA )

Fodrász: Forgács Hajnalka ( Forgács HAJnalka Fodrász és Hajhosszabbító )

Koncepció/Világítás/Mentor: Csendes Péter

Közreműködők:

Sisa Krisztina 

Tapodi Anita

Hudák Bence

Stúdió: Vintage '69 Multimedia Studio 

"HazaÍrókosítás": Lukács Edina

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Sziasztooook! 

Ma.... 

Andy T. Miller: Areán - Magam vagyok a tűz! regényéről osztom meg veletek a véleményemet. 

Kiolvasva a könyvet, azt mondanám, hogy lehetett volna még cifrázni a borítót... de egyáltalán nem bánom, hogy nem lett! Annyi meg annyi "karakterábrázolásos" könyv van, hogy nem is baj, hogy ennél szó szerint csak egy elemet emeltek ki, és pont ezzel az egyszerűségével tették nagyszerűvé és különlegessé a külsejét. 

Na de a belseje se semmi ám! 

Mint már nem egyszer említettem: újra és újra lenyűgöztök, ti, magyar íróink! Andy-nek is sikerült, hisz' ezzel a könyvvel már kivételeset alkotott, egy egészen új világot, és egy teljesen új fajt - ha mondhatom így. 

Hogyan is kezdjem... 

Szerintem e sztori alapját igen nagy részben a középkori inkvizíció és az azzal járó eretnekség felszámolása szolgálta. 

Ugyanis e történet szerint a keresztény hittel összeférhetetlen emberi, de hatalmas erővel és valamiféle halhatatlansággal rendelkező személyek felkutatása és kiírtása volt az amúgy "boszorkányüldözés"-nek nevezett "őrület". 

Holott... nem voltak ők rosszak, csak... fejlettebbek, mint az átlag emberek. 

Így történhetett meg, hogy a 2000-es évekre ezen személyek igen kevesen maradtak, és a legnagyobb titok övezte létezésüket. 

Viszont az átlag emberek között is fel-fel ütötte egy-egy "alvó génjük" a fejét, és az átlagos szülőknek mégis ilyen különleges gyermekük született. 

Így volt ez Areánnal is. Átlagos szülők gyermeke, akiből 17 éves korára "előbújt" az ereje. 

Erről ő mit sem sejtett, míg nem rátalált egy rejtélyes dobozra egy régiségkereskedőnél. E dobozban pedig válaszokat, és voltaképp - élete párját... 

Ugyanis mikor Areánhoz került a doboz, a tulajdonosa (Akiram) telepatikusan felvette vele a kapcsolatot.

Mivel egy több ezer éves lélekről van szó, akit a boszorkányüldözések alatt nem tudtak elpusztítani, így elzárták a világ elől, és majd' 1000 évet raboskodott, mire valakivel (Areánnal) kapcsolatba tudott lépni, így eleinte csak emlékekkel-képekkel és érzésekkel kommunikáltak. 

Majd ahogy elkezdte a doboz tartalmát Areán jobban megfejteni, és közben tanulni Akiram nyelvét, egyre jobban megértette és kötődött hozzá... 

Míg nem végül el is döntötte, hogy bármi áron kifogja szabadítani. 

A tanulása, és a kutatásai során még megismerkedik pár hozzájuk hasonló személlyel, akik segítik és támogatják őt. 

Picit többet róluk:

- 21éves korukra érik el a teljes fizikai fejlettséget, és onnéttól halhatatlanok (na meg meddők is...), azaz a sejtjeik "újraalkotják" a sérült sejteket. De elpusztításukra a középkorban találnak módszert (boszorkányégetés), viszont az igazán öreg halhatatlanokat teljesen elpusztítani így sem tudták, mivel a lelkük túlélt mindent...

- különleges képességeik közé tartozik a telekinézis, telepátia, (ha jól értettem) az elemek uralma, és a földből/égből nyert energia felhasználása-továbbítása- és akár ezekkel az energiákkal való gyógyítás. 

Érdekes Areán felkészülése Akiram kiszabadítására, és az is, ahogy kommunikálnak, és ahogy éreznek már most egymás iránt a karakterek. Mind, nem csak Areán és Akiram. 

Maga az elképzelés, az ötlet és a történet nekem nagyon tetszett, teljesen bekebelezett! 

Ami kicsit furcsa volt, hogy más könyveknél általában "megvagyunk kímélve" hogy mondjuk mikor elmagyarázza egy karakter a másiknak, hogy mégis mi ő, ki ő, s mit csinál ő, azt nem kell 3x-4x újra olvasnunk, mikor harmadjára és negyedjére is úgy alakul, hogy végigkell zongoráznia 2-3-4 másik karakterrel is a dolgot. Itt azt hiszem, először Karlnak, aztán az anyjának magyarázta el Areán, hogy mi is ő. Ezután az apjának... aztán a legjobb barátnőjének.... aztán... azt hiszem ennyi. És... érthető, oké, hogy a sztoriban elmagyarázta nekik a dolgokat, de ezt nekünk is újra és újra elkellett olvasni, holott kb mindegyik ugyanúgy szólt, és kb mindegyikre ugyanúgy reagált az összes említett karakter (talán egyedül a Karlal lefolyt beszélgetés, ami különb volt...)

Nincs ezzel baj, csak SZERINTEM ebben az esetben, ha már le volt írva a dolog 4x, jó lett volna még bele valamivel több csavar mindegyiknél, hogy ne 4x olvassuk kb ugyan azt a kb fél oldalt, vagy pont hogy csak 1x leírni, a 2.-3.-4. alkalommal meg.... valahogy csak a tudtunkra adni, hogy "Areán itt kénytelen volt a barinőjét is beavatni, így félrevonva elmondott neki mindent, amit tudnia kellett..."-vagy valami hasonló.  

Nem vagyok író, nem is tervezek ilyen pályára lépni. De mint olvasó szeretném csak megemlíteni, hogy vagyunk egy páran, akiknek nem igazán esik jól mondjuk egy fél oldalt leíró valamit 4x újraolvasni még ugyanabban a kötetben itt-ott elrejtve. Jobb szeretjük, ha ennek kiküszöbölésére kitalál valamit az író. 

De ahogy mondtam, ennek ellenére teljesen magával ragadott a történet. 

És ahogy a fülszövegében is írva van:

Elakartam hinni az utolsó betűig. 

Őszintén reménykedek, hogy lesz még folytatása, és ameddig lehet, nyomon követhetjük Areán és a többi karakter életét, s hogy ezáltal jobban megismerhetjük majd a világukat és a képességeiket. 

Köszönöm Andy T. Miller, és további sok sikert kívánok! 

E.Klaudia 

Ui.: Pár sort idéznék a könyvből, hogy ezzel jobban bemutathassam: 

"Bezártak egy háromszoros gyűrűbe, amin nem tudok áthatolni, most a megsemmisítésemre keresik az igét. Nem fog sikerülni, már túl öreg vagyok hozzá, de be tudnak zárni az idők végezetéig, örök magányra kárhoztatva, csak még nem tudják a módját. Azért írom le ezeket, hogy egyszer valaki, aki olyan erős lesz, mint én, tudomást szerezve a létezésemről, kiszabadíthasson. Nem vagyok bűnös, csak halhatatlan. Ezt nem tudják elviselni, akkor sem, ha nem ártok nekik..." 

"Akiram vagyok, a halhatatlan, aki meghal, s mégis él." 

"Nekem még alig volt érezhető a Jelem, ő nem találhatott rám. Te öreg vagy, erős és tapasztalt, mégsem érzed innen, én pedig éreztem, megtaláltam, elértem. Azt mondod, nem élhettem volna túl a kapcsolódást, mert túl gyenge és fiatal voltam hozzá, mégis itt vagyok. Mindent túl fogok élni, és visszahozom őt. Egészen visszahozom! Ha a tűzbe kell mennem érte, hát én magam leszek a tűz, az izzó láva!" 

"Mit tettél vele? - támadt neki Karl, amint egyedül maradtak. 

- Nyugi! Semmi baja, néhány horzsolás. Én is ugyanígy néztem ki, csak gyorsabban gyógyulok, de már ő is fejlődik. Van ragtapaszod? Szerintem pár darab elkelne neki, mielőtt felöltözik. 

- Ragtapasz!? Úgy néz ki, mintha megnyúztad volna!"

Fotó: Pásztor Digi Gábor ( GP Photography Gabor Pasztor )

Smink: Dóra Sóvári 

"HazaÍrókosítás": Edina Lukács

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Ééés igeeeeen! Klaudia ismét kiolvasott egy igen jó könyvet! 

Figyelem-figyelem! Következzék: 

Claire Robins - Sorsok tükre c.regényéről 

szóló véleményem! 

Engedjetek meg egy kis privát STORY TIME-ot! (Előzetesek gyanánt...) 

Mintha az ősidőkben lett volna, pedig csak pár hónapja volt (múlt december), hogy csatlakoztam szeretett csoportunkhoz, és feltettem a kérdést, hogy ki-milyen fantasy könyveket tud ajánlani kortárs magyar íróink tollából. Úgy emlékszem, Claire az első válaszolók között volt, és azonnal(!) meg is rendeltem a könyvét! 

Bár Vyki (romantikus) "Szerethetetlen"-je volt az első lépcsőfok a csoportunkhoz/csoportunkba, de Claire "Sorsok tükre" volt, ami igazán beindította az itteni tevékenykedésem malomkerekét - hiszen elkezdtem begyűjteni a könyveiteket.

Ám de! Mint az életben minden jóra, erre a könyvre is várnom kellett... ugyanis legelőször édesapámhoz került, és kamionos lévén mindenhova elvitte - csak hozzám nem! 

Így hát ki kellett várnom, míg egyszer csak "összetalálkoztunk".  (Nagy is volt az öröm - teli vigyor, ugri-bugri, és ha épp nem lett volna késő este, talán még sikítottam is volna. Ja nem... olyat én nem tudok.) 

Első könyves, és minden bizonnyal maximalista létére, úgy tudom, hogy írónőnk nem igen elégedett a könyve eddigi kiadásának minőségével. (Magára a könyvre gondolván, nem a storyra... legalábbis arról nem esett szó.  ) Olvasóként, ha szőrszálhasogató akarok lenni, talán a hátoldalt említeném meg, hogy bár gyönyörű, de picit nehezen olvasható, a fülszöveg betűtípusa és maga a színválasztása miatt (a borító színétől). 

Ééés sajna a szöveg alatti kép sem olyan csodaszép éles, mint az eredeti képen. De mindezek ellenére én IMÁDOM! Hát még mikor megtudtam, hogy a borítón levő képek, és a storyhoz készült illusztrációk is mind-mind az írónőnk műve, ő rajzolta... köpni-nyelni nem tudtam, leesett az állam! Szerintem ez igen király dolog, nagyon büszke lehet magára! Én az vagyok... (mármint ő rá, nem magamra... ) 

Na, lapozzunk bele... 

Az elejét a storynak úgy tudnám leírni, hogy mindig történik valami, de mondjuk úgy, hogy egy picurit

amolyan "csipp-csupp" dolgok. Jók, valamennyire izgalmasak és érdekesek is, de kissé úgy találom, hogy lassan indul be igazán a story,  a könyv kb feléig inkább csak ismerkedhetünk a világával, a karaktereivel, a szándékaikkal, stb... De mindebbe vannak csempészve történések is, szóval nem hosszas leíró részekre gondoljatok, mert amúgy szépen váltakoznak benne az események a "magyarázások"-kal! E tekintetben (is) elég "tarka" a könyv szövege. 

Többek között, ami igazán tetszett:

Ez egy több szereplőjű történet, és kb mindegyikőjüktől kapunk érzéseket, gondolatokat. Ugyanis nem 1, vagy 2 szemszögből láthatjuk a dolgokat, hanem minden jelenetnél azok között "ugrálunk", akikéből épp érdekesebb a szitu. Ezt így nehéz elmagyarázni, mert amúgy kb fel sem tűnik a váltás, hogy egy sorral feljebb még Nash gondolatait hallgatva néztem a dolgokat, lejjebb meg már... Liamét, mondjuk. De könnyen ráhangolódtam, azaz vettem a váltást, csak valahogy konkrétan nem fogalmazódik meg az emberben.

Nekem ez nagyon bejött, adott egyfajta dinamikát az egésznek. 

Aztááán, nagyon tetszettek a nevek, és nem tudom, hogy pl a helységek-városok nevét mennyire kútfőből találta ki az írónőnk, vagy valahonnan vette-e, de ilyenek vannak, hogy:

Illindria, Revena, Vystera, Clarendris, Elaith, Leahrynne, stb (kapunk amúgy egy térképet is a könyvbe!  ) - és ezek milyen klasszak mááár...!? 

Szerintem ha lesz még kutyám/lovam/macskám, tutira nevezek el párat ezekről... gyönyörűek! 

...Ahogy a látványvilág is. Relatíve sok a táj és személyleírás, de egyáltalán nem megterhelően hosszúak! Épp csak a lényeg van kiragadva mindegyikből, és az összkép, ahogy pl egy résznél 2 karakter a háztetőkön ugrálva versenyezik (gyerekként), számomra eszméletlen jó volt. És Claire a karaktereket is nem csak megrajzolni tudja csodásan, hanem épp úgy le is tudja írni, hogy miként képzeljük el őket. Nekem pl Nash (Natasha) tetszett a legjobban (nem véletlenül mindenáron az ő bőrébe akartam bújni, ha csak 1 fotózás erejéig is...  ) 

Amúgy a kedvenc szereplőm mégis Emeril volt. Mindig jó érzéseket keltett bennem, mikor róla olvastam... talán az ő karakterének a sztoriban ez is a lényege. Bölcs, határozott, de mégis kedves és nyugodt. Persze a megjelenése-külseje se semmi, a képességei meg pláne nem. De engem mégis a belső tulajdonságai, a kisugárzása fogott meg igazán. 

Amúgy... Emeril  "csapatunk" bárdjaként is funkcionál, és írónőnk versekként osztja meg velünk az ő dalait. (Príma ötlet!) Egész pontosan kettőt. Szerintem szép látvány egy regény történetébe valamiképp belefűzni-megírni egy-egy verset is. Ennek a könyvnek pedig kifejezetten jól áll.

Filmek terén, néhol talán a látványvilág, és a fegyverek+ruházat végett számomra hajaz egy picit az

- Assassin's Creed-hez. 

 De felötlött bennem a:

- Vaják (The Witcher) és egy csipetnyi 

- Gyűrűk ura is. 

De... igazán hasonlót még nem olvastam, és filmekben se mondanám, hogy lenne már ilyen. Vannak benne pontok, amiben emlékeztet erre-arra, de mégis teljesen más, mint az eddigiek! 

Pár kedvenc jelenetet ragadnék ki, igyekezve spoilermentesnek maradni.

- Amikor a 2 főbb karakterünk gyakorlatilag "lebukik" egymás előtt, hogy mit éreznek egymás iránt. Ez állatira jól ki lett találva-megírva, nagyon ötletes, és minden klisétől mentes!

- Ahogy Nash az arcán levő sebhelyet szerezte....

- Ahogy fény derült Nash származására.

- Mikor a kicsi Nashre rátalált Albert.

- Tetszett Hiúz története is, hogy honnan is kapta a nevét...

- Amikor 12 év után Nash újra találkozott Leoval, és egy jó KIS akciójelent részese lehettem (bár így írva úgy hangzik, de nem, nem erotikus... ) 

......éééés nagyon nehéz visszafognom magamat, de többet nem árulok el (pedig vannak még jobbak is). 

A világ színesebbé tételében "közreműködik" pár igencsak különleges, és számomra teljesen új (gyanítom, hogy egészen egyediek, azaz más történetben nem fordultak még elő) lények. Méghozzá a DRIOGOK. Ezeket én nemes egyszerűséggel "felturbózott kutyaszerű lények"-nek tudnám mondani, amiknek ráadásul több hibridjét is létrehozták. Mert bizony, nem természetes módon jött létre az ő fajuk... 

Remélem még fogunk kapni róluk több infót, esetleg szentelhetne rájuk az írónő egy komolyabb történetszálat, "szerepet" is egyszer egy jövendőbeli regényében, mert egyenlőre csak "leküzdendő akadályként" vannak jelen, pedig már ők is utalnak Claire fantáziadús mivoltjára, és látok potenciált az általa "megalkotott" lényekben. 

Úgyhogy aki részben egy "Gyűrűk Ura" koppintásra számít, az csalódni fog (pozitívan!), hiába vannak itt is elfek, meg törpök, meg félszerzetek (amúgy ezek sem teljesen olyanok, mint a gyűrűk urában...). 

És... ha ESETLEG valaki egy egyszerű mesére számítana pl mert a borító rajzolva van, meg fantasy meg blablabla, - hát igencsak meg lesz lepve, mert bár eléggé kifinomult módon megírt, de véres jelenetek is vannak, plusz pl megerőszakolnak egy nőt a nyílt utcán (amúgy a galamblelkűek se féljenek ettől a részlettől, mert közel sem a legdurvábbra van megírva...). 

Bár engem eléggé elkápráztatott a könyv világa, a történet, és a különleges lények... egy kisebb negatívum említéséért vissza kell kanyarodnom a karakterekhez. Méghozzá azokhoz, akik a rosszfiúkat alakították.

Ugyanis nagyrészüket (mert többen is vannak ám) nem éreztem kellőképp kidolgozottnak. Kicsit valahogy összemosódtak. A külsejük persze eltérőek, de pl a beszédmodoruk-stílusuk nem lett volna rossz, ha nem hasonlít ennyire. Mert ha nem tudnám, hogy ott "y" beszél, csak magát a mondandót olvasnám, simán hihetném, hogy azt "x" mondja. Mert nagyon hasonló stílusban szólalnak meg, SZÁMOMRA legalábbis hasonlónak sejlettek. Ezt olyan esetekben, mikor közeli barátokról, vagy rokonokról van szó  még relative megengedhetnék maguknak, mert a való életben is szokott hasonlítani a beszédstílusunk, hanglejtésünk (oké, az utóbbit könyvek terén nehéz "szemlélteni") a közeli barátokéra, testvérekére. Hisz' a sok együtt töltött idő alatt formáljuk egymást, csiszolódunk egymáshoz, át-át veszünk egymástól szavakat, stb...

De itt, ebben a történetben, a "többnyire"(nem véletlen az idézőjel) közös céljukon kívül semmi kapocs nem volt e karakterek között.

Csak azért említem meg, hogy ha valaki több szereplős regényt ír, erre sem árt, ha odafigyel. Itt igazán ez a dolog nem szembetűnő, én is csak úgy vettem észre, hogy a könyv végéhez érve TUDATOSAN átgondoltam az olvasottakat, mind a cselekményeket, mind pedig egy részét a karaktereknek... így ötlött fel bennem a "gonoszok" kapcsán, hogy bizony, ők eléggé hasonlóra sikerültek (kivéve a borítón megjelenített csuklyás tagot. Ő egy egyedibb gonoszt alakít a többiekhez képest.) De így is vannak olyan jól megírva, hogy megállják a helyüket! Úgyhogy egyik olvasó sem hiszem, hogy elégedetlenkedne majd emiatt.

Amit viszont még pozitívumként megemlíthetek:

Az az, hogy egyik karakter sincs kímélve. Nem az van, (mint a legtöbb könyvben/filmben), hogy egy nagyobb, durvább, nehezebb küzdelemből-harcból kb minden szereplő sérülésmentesen kerül ki, hanem ponthogy kis híján elvéreznek... nem mind, de nem is egy. Sőt, volt aki meg is halt. Úgyhogy igen, ez nem dajkamese.

Aztán a befejezés...

Hát gyeeeeerekeeeeeek! Nagggyon jó! 

Hogy várom-e a következő részt!? 

De még mennyire!!!

Köszönöm Claire, neked, és mindenkinek, aki közreműködött a Sorsok Tükre megíródásában. Büszke vagyok rád, rátok!

A veletek készült fotóim meg csak hab a tortán... (ugyanis Claire, és a csapatunk nélkül közel sem tudtam volna ilyen szuper képeket produkálni... és maga az írónőnk készítette az alkarvédőt + a tőröket is tőle kaptam kölcsön. A fotózás, és az ott készült képek is teljesen az ő munkájuknak köszönhető. Nagyon jól éreztem magamat, köszönöm a lehetőséget, és örülök, hogy megismerhettelek benneteket!) 

Smink: Ivett Orosz  (Ivy MUA)

Haj: Hajnalka Forgács  (Forgács HAJnalka Fodrász és Hajhosszabbító)

Kellékek (+Retus): Krisztina Sisa (Claire Robins)

Stúdió: Vintage 69' Multimedia Studio

Koncepció/Világítás/Mentor: Peter Csendes  

Fotó: Titoooook, amit remélem, hogy még a közeljövőben megoszthatok veletek

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

...éééés tessék! Máris megvagyok

Robin O' Wrightly: #WeToo 2. - Testcserés számadáskönyvével, mármint annak kiolvasásával, és a róla írt véleményemmel...:

A borítóról:

Nekem gyengém az ilyen. Amellett, hogy "para", letisztult, egyszerű, ízléses, és szép is egyben.  

Írónőnk rögtön az első oldalon felkészít minket, hogy az előző részhez (amelyről itt találhatjátok a véleményemet) képest ez egy sokkal durvább verzióra íródott.

Hátömmm... én ezt nem mondanám. Hacsak ennek a résznek az előzetesét ott nem, hanem itt olvastam volna... mert mivel ott már elolvastam, itt számomra a 70.oldalon folytatódott a történet - így gyakorlatilag a nehezén csaknem túl voltam. Legalábbis számomra a már előzeteskén olvasott eleje volt a történet megrázóbb része, azaz számomra a WeToo első könyve durvább volt. (Vagy a 2.-ra csak megedződtem...?)

Amúgy is az az általános hozzáállásom mindenhez, hogy "készüljünk a legrosszabbra, annál már csak jobb lehet...!" 

Úgyhogy belevágtam...

Volt itt bűntudat, önostorozás, vezeklés,

Bűntetés és bűnhődés,

Haragoskodás és kibékülés

Undorral vegyített tartózkodás és

Vággyal vegyített kitárulkozás,

Öröm, bánat ééés még sorolhatnám.

Az egész könyv egy nagy érzelmi hullámvasút, tele izgalommal, szerettel, szerelemmel, és jócskán erotikával.

Sarah-val átmegyünk egy-két idegösszeroppanáson, "test-cserén", orgazmuson, és emberrabláson, majd emberölésen is.

Ebben a könyvben még mindig ő van főszerepben, de a férje, Richard alig van "lemaradva" tőle, hiszen gyakran az ő szemszögéből láthatjuk/érezhetjük a dolgokat. (Imádtam! Ha karakterek közül kéne választanom, őt akarnám páromnak, de a lányaikat is elfogadnám lányaimnak!)

Vannak mélypontok, de valahogy... mégsem fulladunk bele a könnyeinkbe, hiába drámai pár pillanat.

Az erotika része is igazán jól lett megírva, nekem tetszik ez a stílus.

És a misztikus szál (ami Sarah "testszálló"-ságát illeti) is úgy van beleszőve, hogy... kb észre sem veszi az ember, hogy az "misztikum", én legalábbis annyira hétköznapinak tudtam megélni, mint maguk a karakterek, teljesen a magaménak tudtam "venni", mintha ez amolyan megszokott dolog lenne.

Egyetlen dolog volt, ami hiányérzetet hagyott bennem...

Ha lesz 3.része a sorozatnak, akkor megértem, hogy ez így ennyiben maradt, de a könyv vége nem igazán érzem, hogy utalna erre (bár lenne miből kiindulni hozzá...), szóval ezt most kiírom magamból, bár kénytelen leszek némi spoilert hinteni eme soraimba.

A story végéről van szó.

Ha már Sarahnak sikerült "megszállni" az elrablójuk testét, tudom, hogy épp nem ezzel volt elfoglalva, s nem ez volt a legfontosabb, de kideríthette volna az emlékei között kutatva, hogy emberünk mégis mi célból bízta meg pontosan, mármint mi érdeke fűződött ahhoz annyira baromira, hogy legyen végrehajtva a félbehagyott küldetés, pláne, hogy időt is szabott... és amúgy erre talán Véronique is sejthette volna a választ, de a-aaa... ezügyben nem lettünk okosabbak, pedig tutira nem én vagyok az egyetlen, akit ez érdekelne.

Aztán az eset után, ahogy rendbetették magukat, még mindig eszébe sem jutott se Sarahnak kapcsolatba lépni Veronnal, se neki Sarahval? Eeeez azér' megin' egy pöppet fura. Ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag megmentették egymás bőrét, és kb bármikor kapcsolatba léphettek volna... Nem tudom... én Sarah/Veron helyében, ha ilyen dolgokat éltem volna meg, amint módomban állt volna, felkerestem volna a másikat...

Úgyhogy reménykedek egy 3.részben, mert ez így szerintem nem maradhat...! 

Viszont e könyv olvasása is egy emlékezetes élmény volt, örülök, hogy belevágtam! Nagyon köszönöm ROW, és még sok hasonlóan szuperjó történetet kívánok!

Lélekben, barátilag csókol-ölel:

E.Klaudia  

fotó: Pásztor Digi Gábor (@GP Photography Gabor Pasztor)

smink: Dóra Sóvári

É.Tóth Judit - bőréhség

 

„egymásra pakoltunk mindent –

egy percig bírtuk a terhet

majd szoborrá dermedve vártuk

hogy a csönd kettétörjön minket…”

Első körben szeretnék tisztázni egy fogalmat, mely szorosan kapcsolódik a kötethez, hiszen jobbára ilyen írásokból tevődik össze, ez pedig a haiku.

"A haiku egy 13. századból származó japán versforma és műfaj.

A haiku versformát követő versek három sorból állnak, amik 5, 7 majd 5 morából (magyar nyelvben szótagból) épülnek fel és nem feltétlenül rímelnek."

Forrás: lexiq.hu

É. Tóth Judit munkássága nem volt ismeretlen számomra. Már régóta követem őt a közösségi média felületein, akkor még Egy elképzelt könyv néven volt jelen. S valóban, Judit elképzelte, a könyv pedig itt van, teljes valójában. És micsoda páratlan kötet ez. Kicsi, rövid, de annál hangosabb a maga néma sikoltásaival, érzékenységével, döbbenetével és meghatóságával.

Judit rövid, tömör versei és haikui a bőröd alá másznak, beleférkőznek a tudatodba és megtelepszenek ott. Olyan dolgokról ír, melyeket mindannyian sajátunknak érezhetünk. Mondhatnám azt is, hogy modern köntösbe burkolt horoszkópok ezek a kis versek. Segítenek emlékezni, feldolgozni, remélni.

Szerettem volna kedvencet választani, de nem tudok. Minden sornak megvan a maga varázsa, egyedisége, tartalma.

Örülök, hogy Judit kitartott az elképzelése mellett és nem hagyta a közösségi média felületein elkallódni ezeket a kis anekdotákat, így az olvasók egy kötetben élvezhetik, adott napokon fellapozhatják és elmélkedhetnek. Mert ezen a köteten van mit elmélkedni, az biztos.

„ olcsó pólóra

írt életbölcsességekkel

verem át magam”

A könyv egyszerű, vektor képekkel illusztrált, amik önmagukban is sokatmondóak, és mély tartalmat közvetítenek.

Erre a modern verseskötetre  azt hiszem, szüksége van a rohanó világnak. Egy pillanatra megállni pár sor felett, ízlelgetni, végig gondolni, aztán menni tovább. Egy cseppnyi kikapcsolódás, egy cseppnyi gondolat, az amúgy is háborgó tengerben. Valami, ami két szóval szed darabokra, majd rak össze újra.

"súgd meg a titkod -

színezd ki üres lelkem

a bizalmaddal"

É.Tóth Judit

Bőréhség

 Grafika: Kaprinyák Dóra

Péri Györgyi - Aki hétszer született

 Péri Györgyi minden várakozásomat felülmúlta. Kevés információ birtokában vetettem bele magam a kötetbe, így hát nem is támasztottam felé nagy elvárásokat. Már olvasás közben megfogalmazódott benne a kérdés, mely az utolsó lap után csak erősödött bennem: ez a könyv miért nem kap nagyobb visszhangot, miért nem kap nagyobb elismerést? Pedig megérdemli.

„Történetünk valahol a koraújkor kezdetén játszódik, abban a korban, ahol a babona az úr.” hangzik a fülszöveg első mondata. Mindig is lenyűgözve olvasok korábbi életekről, felfogásokról. Olykor sokkoló, olykor megbotránkoztató, olykor inkább furcsa, de előfordul, hogy sokkal pozitívabbnak érzek bizonyos momentumokat azokból az időkből. Mindenképpen más volt, vagy talán mégsem? Ezen nem tudtam dűlőre jutni, a történet olvasása során. Hiszen bármennyire fejlett világot élünk, a babonák, a nézetek, az elméletek még mindig uralkodnak az elménk felett, sőt most talán még jobban, mint valaha. Talán véletlen, talán a sors keze, hogy ennek a kötetnek most kellett megszületnie, napvilágot látnia. Mindenkit buzdítok arra, hogy olvassa el, lásson a sorok mögé, és amennyire tudja illessze bele jelen korunkba az olvasottakat, s akkor rádöbben arra, hogy a világ nem változik, csupán a technika fejlődik. Érzelmek hullámvasútját jártam át, annak ellenére, hogy nem kifejezetten az extrém eseményekkel dúsított pergős nyelvezetű kötetről beszélünk. Nekem  jól esett olvasni, a maga fájdalmával, s sokkoló mivoltával. Gyengéd mondatokba bújtatott kegyetlen valóság, talán ez jellemezheti leginkább.

 

Egy babonákkal teli világban, hol az Isten s az ördög mindenek felett áll, születik egy gyermek, nem mindennapi testi adottságokkal. S emiatt, egy ártatlan cseppnyi lelket, béklyóznak meg egész életére, pusztán a maguk önös, szemellenzős meggyőződésük miatt. Egy élet, mely az emberi rosszindulat és negatív meggyőződés miatt szenved, egy gyermek, ki nem érti mit vétett, miért nem érdemes a szeretetre, önmagát bünteti csak azért, mert a világ bűnösnek titulálja. Élete első másodpercében megpecsételőik a sorsa, s az emberek nem tágítanak, még akkor sem mikor bebizonyosodik, hogy tévednek. Újabb elméleteket gyártanak, mert van egy bűnbak, akire mindent rá lehet fogni, s ettől megnyugszik önző lelkük. Mert mindenért egy embert lehet okolni, s saját kötelességünk, felelősségünk immáron háttérbe szorul. 

 

Ugye nem is változott semmit a világ, csak átalakult.

 Péri Györgyi talán tudatosan, talán ösztönös tehetségből fakadóan játszott úgy a szavakkal, eseményekkel, hogy az teljes mértékben elgondolkoztassa az arra nyitott olvasót, és kivetítse a jelen életünkre, helyzetünkre, felfogásunkra. Mindenkit arra bíztatok olvassa el, fogadja be Remény történetét, lásson túl a hófehér alapon fekete tintán, és gondolkozzon el azon, hogyan is éltek akkor, hogyan is élünk mi. 

Ezt a könyvet nem lehet elmagyarázni, ezt a történetet meg kell élni, át kell érezni. Péri Györgyit pedig csak biztatni tudom, hogy ne hagyja abba az írást, hiszen első könyves íróként ilyen megragadó, és átfogó történetet írni, bizonyosan tehetségre vall. 

Természetesen azért akadtak kérdéseim az események kapcsán, de bízom benne, hogy a következő kötet választ ad mindre.

Köszönöm a lehetőséget az Írónőnek, élmény volt olvasni (hol fájdalmas, hol örömteli), minden sorát.

"Történetünk valahol a koraújkor kezdetén játszódik, abban a korban, ahol a babona az úr.
Bár játszódhatna akár most is, hiszen a babonák túlélve minden ellenük irányuló kísérletet mai napig részei kultúránknak. Az a babona, amely megkeseríthet egy egész életet, de néha, valamilyen csodás módon meg is mentheti.
Péri Györgyi eddigi irodalmi munkái antológiákban jelentek meg és a 7torony irodalmi magazinban. Ezzel a fejlődésregénnyel, mint önálló kötettel most lép először a közönség elé."

Péri Penna facebook oldal

Basa Katalin - A névtelen királynő

„A szónak hatalma van. Ahogyan a neveknek is.”

Basa Katalin regénye egyedülálló a maga nemében: népmesei elemekkel átszőtt urban fantasy. Számomra emiatt rettentő különleges A névtelen királynő története; az írónő fantasztikus világot teremt az ősi és a modern mesteri keverésével. Napjainkban járunk Budapesten, ahol táltosok heverésznek a hajnali fényben az Erzsébet hídon, a Duna vízében éhes, gyilkos tündérek várják a következő prédájukat, akit szétmarcangolhatnak, és gonosz boszorkányok paktálnak le tudatlan vagy tisztességtelen emberekkel, hogy a saját önző céljaik érdekében az uralmuk alá hajthassák őket.

„Az emberek a tudást vagy a bölcsektől kapják, vagy a saját bőrükön élik meg. Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy felnőtté válj.”

 

Mindennek a kezdete Csongor és Tünde történetére, az Argilus-históriára vezethető vissza, több csavarral és újítással. A névtelen királynő Tündérszép Ilona, a legnagyobb erejű tündér, akit az árvízi hajós, Wesselényi Miklós zárt be a Gellért-hegy belsejébe, amiért ő támasztotta az árvizet. Most pedig erőt gyűjt, és hamarosan újra ki fog törni, hogy elárassza Budapestet, és megölje minden lakóját. Tündérszép Ilona maga a víz, ő irányítja a folyókat, a felhőket, az esőt, mindent, aminek köze van a vízhez. Emiatt erősen a vízhez kötött, ahogy többi tündér is, hiszen minden tündért ő teremtett. A tündérek se nem jók, se nem rosszak, csak az embereknek van az adottságuk, hogy megkülönböztessék a kettőt. A tündérek nem ismerik ezeket az erkölcsi fogalmakat, ők esznek, ha éhesek, és bosszút állnak, ha fájdalom éri őket. Tündérszép Ilona kizárólag negatív megítélésű azok alapján, melyeket a szereplők mesélnek róla. Megölte szerelmét, gyermekeit, és pusztulást hoz az emberekre is. Aztán az olvasó is találkozik Tündérszép Ilonával a könyv vége felé, amikor ő maga is elmeséli sorsát, mely egészen másképp hangzik, mint amit eddig hallottunk. Megfordul a gyilkos-áldozat viszony, megértjük a királynő bosszúvágyát, mely az emberek felé hajtja. Ettől még nem lesz ártatlan és morálisan feddhetetlen, de személyisége árnyaltabb, ezáltal sokkal érdekesebb. Ez a toposz megismétlődik két másik karakter viszonyában, megerősítve az olvasóban, hogy nem mindig - talán sohasem? - ismerjük a teljes igazságot, ezért nem a mi dolgunk az ítélkezés. S miután megismertük mindkét oldal szemszögét, akkor is ki tudná eldönteni, hogy kinél az igazság?

„Minden élő ezen a világon nyomot hagy a világ szövetében. Mind részesei vagyunk a nagy történetnek, melynek szálai összefonódnak és eltávolodnak egymástól; a szövet hullámzik és összesűrűsödik, majd ellazul, de soha nem szakad el, hiszen az élet áramlik benne.”

 

Basa Katalin a tündéreket és a boszorkányokat a magyar népmesei világnak megfelelően rajzolta meg. Azaz a tündéreket Tündérszép Ilona hozta létre, ezért kénytelenek neki engedelmeskedni, ő és a víz élteti őket, nem ismerik a jó és a rossz fogalmát. Azok, akik nem a vízben élnek, valamilyen madárrá tudnak átváltozni. A boszorkányok sem a modern, idealizált alakban jelennek meg, hanem olyan emberek, akik eladták lelküket a gonosznak. A regényben nagyrészt nőalakban jelennek meg, többségük vén és csúf. Sokat megtudunk az ármánykodásaikról, hogyan csalják tőrbe az embereket azok vágyai segítségével, vagy hogyan kötnek alkut velük a mohó emberek. Mindkét esetet egy-egy karakter mutatja be a történetben. A boszorkányok emberi mivoltuk miatt ismerik a jót és a rosszat, ők szándékosan választották a gonoszság útját, és semmitől nem riadnak vissza, hogy elérjék mohó vágyaik beteljesülését.

„Lona felfortyant. – Mi a baj azzal, hogy a gyerekek könyvtárba járnak?

– Nem a könyvtárral van a baj, hanem azokkal a mesékkel, amikkel mostanában etetitek őket. Unalmas féligazságok, cukros hazugságok tárházai. [...] Ti pedig elherdáljátok a tudást, amit a mesék, a régi mesék rejtettek. Ostobaságokkal tömitek a gyerekek fejét, akik elbutulnak, és önző, hiú felnőttek lesznek belőlük, akik képtelenek szembenézni az igazsággal, amit az élet eléjük tár.

– Azért még vannak igazi mesék – tiltakozott Lona.

– Vannak, persze – hagyta rá a kelpie. – De az én szerencsémre, kevés akad. Az illúziókon nevelkedett gyermek pedig könnyű préda. Az ilyenek inkább magukat ámítják felnőtt korukban is, és így elvesztik a tisztánlátás képességét. Aki pedig nem lát tisztán, az önmagát semmisíti meg.”

 

A főszereplő Lonka, avagy Magyar Ilona, keresztneve szándékosan esik egybe a tündérkirálynő keresztnevével. Félig ember, félig tündér, sőt, szinte pontosan fele-fele arányban kering az ereiben az emberi és a tündérvér. Ő a hetvenhetedik leány Tündér Ilona egy szem leányának, Diamantának a leszármazási sorában. Különleges helyzete miatt arra kényszerül, hogy részt vegyen a királynő elleni harcban, hogy megmentse Budapest városát az árvíztől. Nagyon szimpatikus karakter, bátor, elszánt, önfeláldozó, és végtelenül kedves. Bámulatos tündérereje miatt a királynő tart tőle, ezért el akarja pusztítani.

Hatéves kora után Mesemátka neveli fel, hogy a világ és a királynő elől elrejtve éljen. A Mesemátka név egy népdalból származik, és nekem borzasztóan tetszik. Ő egyike a királynő tizenkét madarának, a tizenkét tündérnek, akik hattyúvá és varjúvá is képesek átváltozni. Különleges képessége, hogy a mesék, melyeket sző, valósággá válnak. Mesemátka karaktere a szó erejének megtestesítője. Azonban elárulta a királynőt azzal, hogy áttért a keresztény hitre, így a királynő rá is vadászik, hogy bosszút állhasson rajta.

„– A világ tele van történettel, melyek csak arra várnak, hogy ki-be járjunk bennük. Minden könyv, minden igazi történet egy új ajtó, amely mögött menedékre lelhet az, aki ki tudja nyitni.

– És te ki tudod nyitni.

– És bárkit be tudok vinni magammal.”

 

Lona képes megtörni egy kelpie varázslatát, és legyőzi őt, ezzel megmentve saját életét. A kelpie innentől a szolgája lesz, és különleges kapcsolat alakul ki közöttük. Sgathan megismerkedésük után egy olyan férfi alakját veszi fel, amilyet Lona kíván magának, hiszen belelátnak egymás lelkébe. Így egyik alakjában hosszú fekete hajú, zöld szemű szívtipró, a másikban fekete csontvázló, fején megkövesedett gallyakból agancskorona, róla hínár lóg. Ahogy együtt lépnek fel a gonosz ellen, egyre szorosabb barátság fűződik közöttük. És valami több is. Sgathan előszeretettel falja fel Lona ellenségeit, elhivatott testőre lesz.

„– Én a tiéd vagyok, egészen. – Lona nyelt egyet.

– Tudom – válaszolta rekedten.

– Nem, nem tudod. Használnod kellene engem.

– Használni? Mire?

– Bármire, úrnőm. Boldoggá tehetlek. Vagy megölhetem az ellenségeidet.

– Nem, nem akarlak használni. Utálom ezt a szót.

– Minden úr ezt teszi a szolgával. [...] Ezt tartanám természetesnek. Amit te csinálsz... inkább barátként viselkedsz velem. Nem normális.

– Én sem vagyok normális. [...] Azt hittem, erre már rájöttél. [...]

– Nem érted, mit akarok mondani. [...] A világ nem ilyen. Mindig, mindenki uralkodni akar a másikon, akár az emberekéről, akár az én világom lakóiról van szó. Ismerlek, és értem, hogy mit szeretnél, de emiatt vagy ennyire egyedül.”

 

Ha Sgathan a rosszfiú, akkor Wesselényi Miklós a jófiú. Barna hajú, gyönyörű kék szemű fiú, remek harcos, aki szegről-végről Lonka rokona is. Gyermekkorukban találkoztak utoljára, így örömteli a viszontlátás. Lonka végre úgy érzi, nincs egyedül. (Hiszen nem járhatott iskolába, alig érintkezett kortársaival, és félig tündér mivolta miatt sosem tudott beilleszkedni sehova sem.) Lonkával felelevenítik régi barátságukat, és valami több is kezd kibontakozni kettejük között. Sgathan nemtetszése által kísérve. Miklós bátor harcos, aki szintén elköteleződik Lona védelme mellett. A Wesselényi család - ahogy az árvízi hajós is volt - Argilus leszármazottja, így örökölték a feltűnően kék, lelkekbe látó szemet. Miklós az utolsó megmaradt, harcra fogható férfi a családban a nagyapján kívül. Szövetkeznek Lonával, Sgathannal, Mesemátkával és Csongorral, a táltossal a királynő ellen, mert önmagában egyikük sem lenne elég erős legyőzni őt. Egyikük nem is éli túl az összecsapást.

„– [...] Mindig tudtam, hogy nem vagyok teljesen oké, de hogy ennyire...

– Teljesen oké vagy – biztatta Miklós. – Te vagy a legédesebb lány, akit ismerek.

– Mert a többiek nem rajzolnak boszorkányűző ötágú csillagot a rúzsukkal.

– Hát nem! – Miklós megfogta Lona állát, és maga felé fordította az arcát. Lona idegesen megigazította a szemüvegét. – Nem vagy egyedül. – mondta neki komolyan. – Tudom, milyen, amikor olyasmivel kell szembenézned, amivel másoknak soha. De neked menni fog. Csak szólj, és jövök.”

 

A történetben a szavak és a nevek hatalmas erővel bírnak. Az a tündér, aki a nevén nevez egy másik varázslényt, a szolgájává teszi, és az kénytelen neki engedelmeskedni. Ugyanakkor a gazdája onnantól fogva felelős érte. Ez a motívum nagy szerepet játszik A névtelen királynőben, az egyik nagy különlegessége.

Basa Katalin mesél nekünk démonokról, de a saját démonainkról is:

„– Mondja csak, nincsenek saját álmai?

– Hogyne lennének. [...] Egyetemre akarok menni. Az ország minden könyvtárába akarok belépőt. Meg akarok tanulni japánul. Könyveket akarok írni. Rendet akarok tenni a házamban. Családot akarok, gyerekeket, hármat! – Lona elmosolyodott [...].

– Hát ezekre gondoljon, ne a démonaira. Azok úgyis mindenhová követni fogják, akár akarja, akár nem. [...] Ne hagyja, hogy a démonok hozzák meg azokat a döntéseket, amikhez magának van joga.”

Diana Soto - Csak a bolondok boldogok

„De elfárad a szív egy szaladó korban.

Elfárad a lélek, ha nincs miért küzdeni,

ha nincs mit szeretni, ha nincs mit érteni.”

Fülszöveg:

Csupán 24 óra kell ahhoz, hogy a világ a feje tetejére álljon. Pákozdiék elsőre hétköznapi családnak tűnnek. Egy mindent tudni akaró anya, egy fotelbe ragadt apa és egy különleges titkot rejtő testvérpár. Ez a szombat reggel azonban megváltoztatja az életüket. Elmegy az áram…

1793. Párizs utcáit átjárja a forradalom szelleme, Marie Antoinette gyermekeitől elszakítva várja a döntő tárgyalást. A népet kettéosztja a pazarló királyné, aki beismeri bűnösségét, holott ártatlan. Viszont, amikor fellobban egy új eszme, senki nem menekülhet…

I. e. 480-ban a Perzsa Birodalom a fénykorát éli. Hámán a király tanácsadójává válik, élvezi a hirtelen kapott hatalmat, azonban egy héber férfi nem hajlandó meghajolni előtte. Hámán elhatározza, hogy eltöröl egy népet a föld színéről…

Három nő. Három dráma. Három történet. Egy tanulság.

Mi történik, ha lerántjuk a leplet, és végre önmagunkba nézünk?

Személyes véleményem:

Őszinte leszek. Szerintem ez volt az első dráma, amit olvastam, de annyira tetszett a címe, hogy mindenképpen el szerettem volna olvasni. Hisz annyira igaza van. Tényleg csak a bolondok boldogok. Annak ellenére, hogy nem mozgok otthonosan ebben a műfajban, csak úgy faltam az oldalakat. Imádtam a rímekbe szedett sorokat, és hogy egyszerűen visz magával a történet. Rengeteg igazság volt a sorok között, és talán egy kicsit én is átgondoltam azt, hogy mennyit töltök naponta a netezéssel. Mármint, ha már csak azt nézem, hogy a munkahelyemen is netkapcsolat kell a munkámhoz, akkor már az kitesz 8 órát. Ezenkívül ott a blog és a barátaimmal történő kapcsolattartás. Na meg persze a párommal is folyamatos kapcsolatban vagyunk, ha épp nem találkozunk. Szóval a napom 80 százalékát minimum a neten töltöm, és közben lehet, hogy vannak dolgok, amikre én sem figyelek, amiket elmulasztok, mert nem a való világot néztem.

Magáról a könyvről

A könyv 3 részből, vagyis inkább 3 történetből áll.

Az első történet a Pákozdi család életébe enged betekintést, méghozzá éppen a legdrámaiabb napon. A nap ugyanúgy kezdődik, mint bármelyik másik, mégis egyik pillanatról a másikra elmegy az áram és egymásra maradnak. Emlékszem erről régen ment egy vicces mém a Facebookon. Elment az áram, és le kellett ülnöm beszélgetni a családommal. Aranyos embereknek tűnnek. Belegondolva most mekkora igazságnak tűnik.

„Elfogadni a könnyeket egy csata zajául,

s túlélni egy szerelmet, mely miattad elárult.”

 A család is most jön rá, hogy mennyi mindent nem tudnak a másikról, hogy milyen álomvilágban élnek, és hogy egy nap alatt mennyi minden megváltozhat. Egyszerűen egy családi élet dőlhet romba. Még belegondolni is szörnyű. Viszont valószínűleg a legtöbb családnál ez van. Mármint az, hogy a szülők és a gyerekek között kevesebb a kommunikáció, és nehezebben engedik be őket az életükbe. A kamaszokkal amúgy is nehéz, nem?

„Tudod, voltunk mi is fiatalok,

szerelmesek, halhatatlanok.

Legalábbis ezt hittük magunkról,

míg a halál mindent le nem rombolt.

Mégis, ha visszanézek, boldog vagyok,

a szerelem nem csak fájdalmat hagyott.”

Viszont nem lövöm le a sztorit. Olvassátok el, hisz rengeteg érdekes dolgot mutat meg nekünk. Ezenkívül tanulhatunk is belőle, mert szerintem erre szükségünk van.

A második történet a francia királyról és királynőről szól. Ebben a pillanatban a király már meghalt, és Marie Antoinette várja az ítéletét. A nő az elején nagyon rossz embernek gondolja magát, és úgy gondolja, hogy megérdemli a sorsát, de a történet alatt végigvesszük élete bizonyos momentumait, és szép lassan rájön, hogy nem minden fekete és fehér. Ebben a történetben is voltak fontos momentumok, amiket már a történet közepén és végén is megtalálhattunk. De ami a legfontosabb, hogy az életünkért ne mást okoljunk, hanem saját magunkat. 

„Bár kívánhatnám, hogy a köldökzsinór

születésemkor inkább gyorsan megfojtson.”

Ha valamit elszúrtunk, ha valami nem úgy sikerült, akkor gondolkodjunk el rajta, hogy mit csinálhattunk volna másképp. A mai világban is szeretünk mások életében vájkálni és mást hibáztatni, hogy ezért rossz nekünk, mert neki jó. Ezt, ahogy látom, több mint kétszáz év alatt sem sikerült levetkőznünk. Pedig igen rossz szokás. Aztán lehet, én vagyok hibásan nevelve, mert engem pont nem érdekel, hogy a másiknak mi van. Engem csak az érdekel, hogy én a céljaimat hogyan és milyen áldozatokkal tudom elérni.

A harmadik történet még régebbi időszakra visz el minket. Méghozzá a perzsai király udvarába. A lány, akit a perzsa király választott, annak származása valójában zsidó. Amit Hadassanak el kellett titkolnia, és nagybátyja átkeresztelte Eszternek. Igazából én itt picit meg is állnék. Hisz egy újabb olyan probléma, ami még most is megállja a helyét. A népek továbbra sem elfogadóak. Kinéznek téged a vallásod, a bőrszíned, a beszéded és a nemi identitásod miatt. Konkrétan már azért is beléd kötnek, ha szőke vagy, vagy ha barna. Tökmindegy miért, de céltábla leszel.  Ezeket a problémákat évezredek alatt sem sikerült leküzdenünk, és van egy olyan megérzésem, hogy ez később sem lesz máshogy.

Egyben az egész

Mivel a történetek maguk rövidek és fontos leckéket adnak, így nem nagyon szeretnék rólunk részletesen írni. Nem fogom elmondani, hogy mi lett a három történet közepe és vége. Viszont szerintem mindet érdemes elolvasni. Rengeteg tanítás van bennük. Talán még nem késő, hogy mi magunk is tanuljunk. Én köszönöm az írónőnek a lehetőséget az olvasásra. Egyszerűen napokig emésztettem a könyvet, és kimondottan 1-1 történetet. Ez tényleg dráma és drámaian drámai, hogy ez a szomorú valóság is. Szóval fiúk, lányok. Én most leveszem a kezem a billentyűkről, és kimegyek a szabad levegőre, hogy embereket is lássak. Mondjuk tegnap reggel a metrón csak zombikat észleltem, de azt betudom a hétfő reggelnek.

Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti 😊