Diana Soto - Csak a bolondok boldogok

„De elfárad a szív egy szaladó korban.

Elfárad a lélek, ha nincs miért küzdeni,

ha nincs mit szeretni, ha nincs mit érteni.”

Fülszöveg:

Csupán 24 óra kell ahhoz, hogy a világ a feje tetejére álljon. Pákozdiék elsőre hétköznapi családnak tűnnek. Egy mindent tudni akaró anya, egy fotelbe ragadt apa és egy különleges titkot rejtő testvérpár. Ez a szombat reggel azonban megváltoztatja az életüket. Elmegy az áram…

1793. Párizs utcáit átjárja a forradalom szelleme, Marie Antoinette gyermekeitől elszakítva várja a döntő tárgyalást. A népet kettéosztja a pazarló királyné, aki beismeri bűnösségét, holott ártatlan. Viszont, amikor fellobban egy új eszme, senki nem menekülhet…

I. e. 480-ban a Perzsa Birodalom a fénykorát éli. Hámán a király tanácsadójává válik, élvezi a hirtelen kapott hatalmat, azonban egy héber férfi nem hajlandó meghajolni előtte. Hámán elhatározza, hogy eltöröl egy népet a föld színéről…

Három nő. Három dráma. Három történet. Egy tanulság.

Mi történik, ha lerántjuk a leplet, és végre önmagunkba nézünk?

Személyes véleményem:

Őszinte leszek. Szerintem ez volt az első dráma, amit olvastam, de annyira tetszett a címe, hogy mindenképpen el szerettem volna olvasni. Hisz annyira igaza van. Tényleg csak a bolondok boldogok. Annak ellenére, hogy nem mozgok otthonosan ebben a műfajban, csak úgy faltam az oldalakat. Imádtam a rímekbe szedett sorokat, és hogy egyszerűen visz magával a történet. Rengeteg igazság volt a sorok között, és talán egy kicsit én is átgondoltam azt, hogy mennyit töltök naponta a netezéssel. Mármint, ha már csak azt nézem, hogy a munkahelyemen is netkapcsolat kell a munkámhoz, akkor már az kitesz 8 órát. Ezenkívül ott a blog és a barátaimmal történő kapcsolattartás. Na meg persze a párommal is folyamatos kapcsolatban vagyunk, ha épp nem találkozunk. Szóval a napom 80 százalékát minimum a neten töltöm, és közben lehet, hogy vannak dolgok, amikre én sem figyelek, amiket elmulasztok, mert nem a való világot néztem.

Magáról a könyvről

A könyv 3 részből, vagyis inkább 3 történetből áll.

Az első történet a Pákozdi család életébe enged betekintést, méghozzá éppen a legdrámaiabb napon. A nap ugyanúgy kezdődik, mint bármelyik másik, mégis egyik pillanatról a másikra elmegy az áram és egymásra maradnak. Emlékszem erről régen ment egy vicces mém a Facebookon. Elment az áram, és le kellett ülnöm beszélgetni a családommal. Aranyos embereknek tűnnek. Belegondolva most mekkora igazságnak tűnik.

„Elfogadni a könnyeket egy csata zajául,

s túlélni egy szerelmet, mely miattad elárult.”

 A család is most jön rá, hogy mennyi mindent nem tudnak a másikról, hogy milyen álomvilágban élnek, és hogy egy nap alatt mennyi minden megváltozhat. Egyszerűen egy családi élet dőlhet romba. Még belegondolni is szörnyű. Viszont valószínűleg a legtöbb családnál ez van. Mármint az, hogy a szülők és a gyerekek között kevesebb a kommunikáció, és nehezebben engedik be őket az életükbe. A kamaszokkal amúgy is nehéz, nem?

„Tudod, voltunk mi is fiatalok,

szerelmesek, halhatatlanok.

Legalábbis ezt hittük magunkról,

míg a halál mindent le nem rombolt.

Mégis, ha visszanézek, boldog vagyok,

a szerelem nem csak fájdalmat hagyott.”

Viszont nem lövöm le a sztorit. Olvassátok el, hisz rengeteg érdekes dolgot mutat meg nekünk. Ezenkívül tanulhatunk is belőle, mert szerintem erre szükségünk van.

A második történet a francia királyról és királynőről szól. Ebben a pillanatban a király már meghalt, és Marie Antoinette várja az ítéletét. A nő az elején nagyon rossz embernek gondolja magát, és úgy gondolja, hogy megérdemli a sorsát, de a történet alatt végigvesszük élete bizonyos momentumait, és szép lassan rájön, hogy nem minden fekete és fehér. Ebben a történetben is voltak fontos momentumok, amiket már a történet közepén és végén is megtalálhattunk. De ami a legfontosabb, hogy az életünkért ne mást okoljunk, hanem saját magunkat. 

„Bár kívánhatnám, hogy a köldökzsinór

születésemkor inkább gyorsan megfojtson.”

Ha valamit elszúrtunk, ha valami nem úgy sikerült, akkor gondolkodjunk el rajta, hogy mit csinálhattunk volna másképp. A mai világban is szeretünk mások életében vájkálni és mást hibáztatni, hogy ezért rossz nekünk, mert neki jó. Ezt, ahogy látom, több mint kétszáz év alatt sem sikerült levetkőznünk. Pedig igen rossz szokás. Aztán lehet, én vagyok hibásan nevelve, mert engem pont nem érdekel, hogy a másiknak mi van. Engem csak az érdekel, hogy én a céljaimat hogyan és milyen áldozatokkal tudom elérni.

A harmadik történet még régebbi időszakra visz el minket. Méghozzá a perzsai király udvarába. A lány, akit a perzsa király választott, annak származása valójában zsidó. Amit Hadassanak el kellett titkolnia, és nagybátyja átkeresztelte Eszternek. Igazából én itt picit meg is állnék. Hisz egy újabb olyan probléma, ami még most is megállja a helyét. A népek továbbra sem elfogadóak. Kinéznek téged a vallásod, a bőrszíned, a beszéded és a nemi identitásod miatt. Konkrétan már azért is beléd kötnek, ha szőke vagy, vagy ha barna. Tökmindegy miért, de céltábla leszel.  Ezeket a problémákat évezredek alatt sem sikerült leküzdenünk, és van egy olyan megérzésem, hogy ez később sem lesz máshogy.

Egyben az egész

Mivel a történetek maguk rövidek és fontos leckéket adnak, így nem nagyon szeretnék rólunk részletesen írni. Nem fogom elmondani, hogy mi lett a három történet közepe és vége. Viszont szerintem mindet érdemes elolvasni. Rengeteg tanítás van bennük. Talán még nem késő, hogy mi magunk is tanuljunk. Én köszönöm az írónőnek a lehetőséget az olvasásra. Egyszerűen napokig emésztettem a könyvet, és kimondottan 1-1 történetet. Ez tényleg dráma és drámaian drámai, hogy ez a szomorú valóság is. Szóval fiúk, lányok. Én most leveszem a kezem a billentyűkről, és kimegyek a szabad levegőre, hogy embereket is lássak. Mondjuk tegnap reggel a metrón csak zombikat észleltem, de azt betudom a hétfő reggelnek.

Köszönöm, hogy benéztetek.

Xoxo, Patti 😊