Szép Zsolt - Sárkányhant (Kárpát Walzer 2.)

A természet és az ember párharcában lehet csatákat nyerni, de a háborút nem kétséges, hogy melyik fél nyeri majd.

 



Szép Zsolt újra tartalommal ruházza fel a klisét, hogy milyen szép a magyar nyelv; úgy ír, hogy feléleszti bennem a hálát, amiért magyarnak születtem és eredetiben olvashatom ezeket a művészi sorokat.

Mikor megláttam, hogy a Sárkányhant mennyivel rövidebb az első résznél, attól féltem, hogy esetleg össze lett csapva, vagy az író lassan kifogy az ötletekből. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
A Sárkányhant bőven hozza azt a színvonalat, amit a Kárpát Walzerben megszokhattunk. Mind a csavaros történet, mind a fantasztikus szereplők, mind a gyönyörűen megkomponált sorok tekintetében, mely utóbbiak fölött rendre meg-megáll az olvasó, és újra meg újra elolvassa, ízlelgeti, csodálja őket.


Ebben a kötetben a Lúdvércnél is hatalmasabb és veszélyesebb szörnnyel kell szembenézniük a karaktereknek: a Kalamonával. A Kalamona az időjárást irányító, leginkább egy sárkánygyíkra hasonlító mágikus bestia. A Lúdvérc esetével ellentétben a Kalamonát már évekkel korábban foglyul ejtették a vigilisták, de a természet egyensúlya megbomlott, ezért kezdi visszanyerni az erejét. A Kalamona mozgolódik. Cservejtő, a falu, aminek határában eltemették a bestiát, átok alá esik: az emberek szenvednek a szárazságtól, vannak akik egy furcsa betegségben halnak meg, és vannak, akiket elrabol a Kalamona. Újabb mitikus lények is említésre vagy a színre kerülnek, például a Bákász.

A Föld kifordult a sarkából, és csak idő kérdése, hogy mikor mossa el az ember alkotta világot!

Nagyon érdekes, hogy Réd-Allmáry gróf  aki fontos szerepet tölt be mind a vigilisták között, mind a történet alakulásában  egy sakkjátszmához hasonlítja a jó és a rossz közt dúló jelenlegi harcot. Ez a gondolat már a Kárpát Walzerben is megjelent, ahol a szerző egészen különlegesen bontotta ki ezt a koncepciót. Itt pedig visszatér ez a motívum: a békéért és az egyensúlyért küzdő fehér bábuk játszanak a káoszt és sötétséget előidézni igyekvő fekete bábuk ellen. Mindkét oldalon vannak erősebb és gyengébb bábuk, és minden lépést alaposan át kell gondolni, különben katasztrofális következményekkel járhat.



Az egyik dolog, amit különösen kedvelek az író munkáiban, hogy nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel. Az őszintét elárulják, a tisztességeset megbecstelenítik, az erényesen erőszakot tesznek, a csupa szív embert pedig értelmetlenül, kegyetlenül meggyilkolják. Hihetetlenül erős jelenetek ezek, a szereplők újra és újra a tűréshatárukon túlra taszítódnak, miközben az olvasónak megszakad értük a szíve. Aztán miután leülepszik a könyves gyász okozta sokk és a fájdalom, rádöbbenünk, hogy talán azért nyújt maradandó élményt a történet, mert kiszakít és elrabol egy darabot a lelkünkből, amelyet magával visz, összekötve az olvasót a történettel az emlékezet örökében.

Delilovics úr megrökönyödve figyelte, hogy mi történik körülötte, mozdulni sem tudott.
Ezt a pillanatot használta ki Körmöczi kisasszony. Kiugrott a kocsiból, közben kisméretű táskájából pisztolyt rántott elő, és a harmadikként feltűnő férfi orra alá dugta. […]
– Ez nem az a nő, akit én ismerek! – bukott ki Delilovics úrból a félelemmel vegyes megállapítás.
– Ő már halott – válaszolta rezzenéstelen arccal a fegyvert markoló dáma. – Maguk ölték meg.

A viszontagságok és a próbatételek mindig megmutatják, hogy igazából mik vagyunk […]. Békében és jólétben könnyedén játszhatjuk a hőst, de a baj és a vész ideje az, ami megmutatja az igaz embert.

 


Mindemellett humorban sem szegény a Sárkányhant. A következő önjellemzés az egyik új szereplő, Tasziló szájából hangzik el, és találóbb nem is lehetne:

Tudok inni, nem ismerem a félelmet, emelkedett stílusban, választékosan szitkozódom, illetve a művészi balegyeneseim és jobbhorgaim is párjukat ritkítják. Hiába, erre a mesterségre teremtődik az ember, tanulni nem lehet.

A Sárkányhantban találtam egy olyan gondolatot, ami különösen megfogott, mert úgy gondolom, hogy sokkal több van a szavak mögött, mint ami első látásra tűnik. Ezzel zárom a recenzióm:

[...] tiszteljétek és szeressétek a világot és az életet. Adni, nem csak elvenni, mindössze ennyi teendőtök van!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése