Ma májusunk könyvéről osztom meg veletek a véleményemet.
Szilágyi-Kiszler Adrienn: A napfény hangja
Hmm hát...
A címből-borítóból-fülszövegből (az utóbbit
a komment szekcióban találjátok) már sejtettem, hogy ez a könyv,
mondjuk úgy: nagyon nem az én műfajom.
Ezért tartottam kicsit az olvasásától, s
bár voltak részek, amiken nehezen rágtam át magamat, mégis azt mondom,
megérte! Mert... annál jobban élveztem a számomra is élvezhető oldalait.
Oké, nézzük, hogy miről is van szó...
Főszereplőnk (Audrey) egy
kisvárosi(?) 20-22 éves csaj, aki zenekarok menedzserévé tanult, ééés
minden bizonnyal a legjobb barátai (egy fiú banda/zenekar) által
keveredhetett bele ebbe a világba s juthatott erre az elhatározásra.
Mire végre elvégezte a sulit, s kitanulta a szakmát, munkakereső
időszakát megkezdve egyből Los Angelesbe költözik ezen barátaihoz...
Aztán munka mellett - ha úgy vesszük - párt
is igyekezett találni magának. Mai korunk fiataljaira tekintve ő azon
kevesek egyike, aki nem sok (egyetlen 1, és az sem "komoly") ex-baráttal
"kacérkodhat", bár igénye az már igencsak lenne rá (mármint egy
párkapcsolatra. Nem pedig több exre, ugye...).
L.A.-ba érkeztekor még a gyerekkori
szerelme iránt sóvárog (azaz az addigi legjobb barátja iránt, aki nem
mellesleg a banda énekese...), viszont igyekszik elfogadni, hogy már
hiába - mivel a srác már rátalált "élete szerelmére".
Aztán beveti magát L.A. pörgős-bulizós életébe, és egy szívdöglesztő, ám de közel sem "tiszta" pasasba habarodik bele.
Ezután.... mivel van mellette
normális pasi is, egy "új legjobb barát" személyében, és miután kikészül
az előző kapcsolatában, belátja, hogy talán megpróbálhatná (inkább)
vele a "szerelmesdit".
De ez a pasi meg, mire végre minden szuper volt köztük, el kellett, hogy költözzön...
Hát szegény csaj, állatira peches, mit ne mondjak....
Annyi idős koromra én is
hasonlóképp álltam ex-mennyiséggel ahogy ő, így tapasztalatból jöhettek a
vele történt dolgok kapcsán az érzéseim, hogy... egyik részről együtt
éreztem vele, másik részről meg... hát, bevallom, volt ahol kissé
megvetettem.
Aztán... Poén, de az is hasonlóság,
hogy volt egy időszak, ha nem is valami aktívan, de hébe-hóba ugyancsak
zenekarokkal-bandákkal lógtam. Mondjuk én nem csak barátként, hanem
TÉNYLEG a gitáros és/vagy dobos húgaként (az egyik bátyám dobos, a másik
gitáros volt, mindegyik más-más bandában...)
Így a könyv ezen részeit is némileg
szkeptikusan olvastam - hisz' mondhatni "jól tudom, hogy hogy mennek
ott a dolgok...", és úgy gondolom, hogy eléggé levolt "csajosítva" a
helyzet, egy fiúbandához képest. Bár a párbeszédek viccesek, és jók
voltak, írónőnk nem tudja letagadni, hogy bizony: nőből van.
És ennek következményeként inkább egy
aranyos "kisfiús" (némi alkohollal, és húgukat védelmező testvériség
érzéssel megspékelve) társaságot mutat be általuk.
Ami igazából az egyik legjobb volt a
könyvben, úgyhogy a "valódi" férfias megnyilvánulások nem is baj, hogy
kilettek hagyva, (talán Oliver volt, akinek voltak "férfiasabb"
megszólalásai, pl az egyik repülős beszélgetésnél...) nekem tetszett így
is!
Viszont... ami nem: Az a Noah-s rész.
Már ahogy elment arra a
bizonyos koncertre Audrey, tudtam, hogy ezen a részen nehezen fogom
átrágni magamat. Mert... Aki ismer, az tudja, hogy semmilyen káros
szenvedély ki nem fog rajtam, mindegyiket elítélem és világéletembe
kerültem, mint a rossz tüzet. Az, hogy ki-mit csinál a maga életével,
mindenkinek a maga baja, de nincs az az Isten, hogy én úgy igazán
részegre igyam magamat, vagy drogozzak, vagy akár csak 1x rágyújtsak!
SOHA.
Az ismerősi köreimben viszont rengeteg
szenvedélybeteget/függőt tudhatok (sajnos). Ezáltal tudom mivel járnak
ezek a dolgok, s bár elfogadom, hogy pl a párom dohányzik, és azzal
sincs igazán bajom, ha alkalmanként iszik... Bár szerintem nem hord
olyan embert hátán a Föld, akit én részegen vonzónak találnék, szóval
mondjuk úgy, hogy nem 1 olyan napon fogunk belevágni a "babaprojekt"-be,
amikor igazán felönt a garatra.
Viszont, van egy határ, amit
átlépve mindenki kiveri nálam a biztosítékot: Amikor ész nélkül teszi
mindezt, és nemhogy magát, de mindenki más életét is veszélyezteti
ezáltal. Ha nem közvetlen, hát közvetetten.
A Noah-s rész emiatt számomra
gyomorforgató volt, ugyanis a szenvedélybetegségekről szólt az
egész. A
drogról... és a párkapcsolati függőségről.
Az elsőt nyilván eddig-, s ha rajtam múlik,
ezután sem fogom megtapasztalni. Viszont az utóbbiban, akaratlanul is
volt már részem, ahogy főszereplőnknek, nekem is az első komolyabb
kapcsolatom által. Piszkosul nehéz volt véget vetnem neki, de életem
egyik legjobb döntése volt, és mindamellett, hogy állatira szégyenlem
azokat a dolgokat, amiken ezalatt keresztül mentem és amiket eltűrtem,
rohadtul büszke is vagyok magamra, hogy minden lelki- és egyéb nehézség ellenére magam mögött tudtam hagyni...
(Ezt csak az értheti, aki járt már hasonló cipőben...) Szóval, talán ezért lehetett nekem ez a
rész olyan nehezen emészthető - és bár a hátam közepére se kívántam
nosztalgiázni, úgy vélem, néha nem árt... úgyhogy minden negatív
"hatása" ellenére ezt is köszönöm!
Viszont... a Brendonos részek így annál inkább tetszettek!
Gyógyír voltak az én lelkemnek, akárcsak Audrey-énak...
Szerelmi "tapasztalatai" közben
amúgy a karrierje is kezd fellendülni, bár érdekes - és egyúttal várható
módon, de úgy vélem, ezzel a résszel megindult a csúcs felé! Ahogy
talán párkapcsolati téren is...
Audrey története bulizós,
romantikus, vicces, de néhol depis... van benne hírességek utáni
rajongás/epekedés, baráti vicces csipkelődések és barátságokat
megrengető viták. Szerelmes és "szerelmetlen" párok... kis féltékenység
és jókora őszinteség...
És ezt mind körbeöleli L.A. meleg napfénye és pörgős estéi, plusz a bandatagok közti már-már kikezdhetetlen baráti kötelék.
Ezt a könyvet elsősorban csajoknak
ajánlom. Az elején kezdődő csacsogással ember legyen az a pasi a talpán,
aki kitartó és tovább olvassa... bár így voltaképp vállalkozó jellemű kanoknak is mondhatom, hogy vágjanak bele!
Csajok közül pedig leginkább
azoknak, akik a kötődés lehetőségének keresésének útjára lépnének
éppen... mert én anélkül is követtem el hibákat ez ügyben, hogy L.A.
fényei vakítottak volna el. S bár nem tartoztam soha közéjük, rengeteg
lány van, akik RAJONGANAK olyan pasikért, akikről semmit nem tudnak (max csak tetszenek nekik). És ők maguk sem tudják magukról, hogy emiatt
gyakorlatilag bármire rávehetőek...
Ez a könyv talán mutathat nekik
egyfajta tükröt, és ráébresztheti őket azokra a dolgokra, amikre amúgy
maguktól csak tapasztalat útján ébredhetnének rá - az pedig, mint
tudjuk, nem éppen kellemes.
Köszönöm Adri ezt a számomra
valahol ismerős, de mégis teljesen idegen világot - történetet. S bár
engem jócskán kimozdított a komfortzónámból, azt tudom mondani, a maga
műfajában kivételesen jó és különleges alkotás, mely méltán viselheti a
"hónap könyve"-címet.
Baráti öleléssel:
E.Klaudia
/A fotóért pedig 1000 köszönet Gáborunknak! /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése