Pfeiffer Gábor: Lábnyomok a sárban
A borítóról:Képzeljétek, az író fia tervezte!
A kedvenc borítóim nem éppen minimalista(?) stílusúak, de ez még ennek ellenére
is bekerült a "Top10"-be.
Amúgy nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a borító (és a cím) egy piciri
krimi jelleget sugároz. Pedig a könyv egyáltalán nem az. (De nem ám! Majd
lentebb kifejtem.)
Mégis, eljutva a rajta "bemutatott", igencsak emlékezetes és
jelentőségteljes jelenethez, mondhatom, hogy a lehető legjobb választás volt a
borítóra vinni, és ráadásul a legjobb módon sikerült. Hiszen drámainak drámai,
de mégsem morbid. Kutyabarátként lehet, hogy más formában megmutatva ezt a
jelenetet, már nem lett volna merszem e könyvet a kezembe venni. De így számomra
is befogadható, sőt, tökéletes! (És így van ez megírva is. Drámai, de a
kutyabarát lelkeknek is emészthető, úgyhogy ne féljetek!)
A fülszöveg szerintem nagyszerű. Megható, elgondolkodtató, és hiába hosszabb a
nagy átlagnál, megér minden csepp tintát!
Magát a könyvet, mint regényt, eléggé formabontónak tartom, még nemigen
találkoztam ehhez hasonlóval a maik terén. Rengeteg a kép, van tartalomjegyzék,
függelék stb.
Egész különlegessé lett ezekkel téve az amúgy is érdekes könyv.
Írónk kifejezetten jól indított a Hurrá, nyaralunk! c. fejezettel!
Én "tavi gyerek"-ként (a gyékényesi bányatavak mellett nőttem fel)
teljesen át tudtam érezni ezen sorai hangulatát, bár itt nem tavas, hanem egy
medencés jelenet volt. Totál átjött a strand feeling, olyan volt, mintha
édesapám szemszögéből láthattam volna a körülöttünk nyaralókat.
Hát én ennyit egy fejezeten már rég nevettem. Igazi, jó, magyaros, egyszerű, de
nagyszerű! Kell ennél több?
A saját gyerekkoromat juttatta eszembe, és nagyon jólesett nosztalgiázni,
köszönöm!
A továbbiakban is volt pár vicces rész. Sok helyen tele német/sváb szavakkal
és/vagy utalásokkal.
E kapcsán szeretném felhozni Farkas Bíborka Druidaösvény c. könyvét. Ott is
rengeteg volt az idegen nyelvű (kelta) szó, de abban a könyvben ezen szavak meg
voltak számozva, és az oldal alján magyarul leírva, elmagyarázva. Itt csak a
könyv legvégén levő függeléket vehetjük segítségül.
Mivel én tanultam németül – sőt, napi szinten használom is – nem volt
egyáltalán szükségem arra, hogy egyfolytában hátralapozzak.
Ezen kifejezések nagyban hozzájárulnak a történet feelingjéhez (én speciel
imádom is az ilyet, mikor idegen nyelven szólal meg egy-egy karakter, és ezt
meg is osztja velünk az író), ezért megértem, hogy miért nem 100%-osan a magyar
szóhasználatra törekedett az író, és amúgy nem is feltétlen szükséges érteni
őket a történet megértéséhez és élvezéséhez, viszont ha már (és nagyon helyes!,
hogy) el vannak magyarázva, tényleg ajánlom figyelmébe mindenkinek a
függeléket, érdemes szükség esetén hátralapozni!
A könyv 2 nagyobbacska és 1 kisebb történetet oszt meg velünk, amit úgymond
"körbeölel" az írónk regényalkotásánák története – azaz megosztja
velünk, hogy miképp vágott bele ezen sorok megírásába – mintegy keretet képezve
a 3 "kisregény" köré.
Mindhárom a családi, rokoni, ismerősei emlékei által segített, megihletett
történetek, amik itt-ott átszövik egymást.
Így lett ez egy családregény! És egyben "helytörténeti dokumentum" is
– mivel bemutatja Csolnokot, Budakeszit, Budapestet, Ukrajnát, Brno-t és
az egykori NSZK városait is.
Ha emiatt valaki egy száraz, nyers, történelem-tankönyvre számít, hát csalódni
fog, de pozitívan! Ugyanis a történelmi adatokat átszövi a szerelem, a fájdalom,
az öröm és még megannyi érzelem, ezzel színesítve és testközelivé téve a regény
politikai és történelmi vonalát is. Az író ezt oly módon kimaxolta, hogy még
engem is magával ragadott a story, méghozzá úgy, hogy utólag bepótoltam a
töriórák által tanítottakat. Mert hogy engem tanítottak, csak nemigen tanultam. Gábor
könyvével minden bizonnyal többre mehettek volna a tanáraim, mikor e kor felé
szerették volna felkelteni az érdeklődésemet. Mert neki bizony sikerült!
Az 1930-as évektől kb. a 80'-as/90'-es évekig nyúlóan
- először betekintést nyerhetünk a második világháború "hétköznapi"
embereinek életébe, és egy hadifogoly viszontagságaiba;
- másodjára hőseink szemszögéből láthatjuk, hogy miként élték meg a
zsidótörvényt és a kitelepítést;
- aztán a harmadik "felvonás"-ban belekóstolhatunk a korai
szocializmus hatásaiba.
Merem azt állítani, hogy az én rokonaimnak talán nem kell akkora múltbéli
terheket magukkal cipelniük, mint pl a sváboknak, de kétség sem fér affelől,
hogy ők sem kevés viszontagságon estek át. A nagyszüleim is szoktak storyzgatni
abból az időből, és ezek nem egyszer gyászos könnycseppekkel végződnek.
Viszont rengeteg mókás emlékük is van, és azokból is akad, amikre igazán
büszkék lehetnek.
Drága anyai nagyapám – Isten nyugosztalja – emlékezett vissza mindig akkora
beleéléssel, hogy a történeteit, ha még a legátlagosabb dolgokról is szóltak
(pl földművelés, állattartás, házépítés stb.), ezredszerre is szívesen
hallgattuk. És még hallgatnánk megannyiszor, ha lehetne.
Viszont ebből a korból nekem is vannak még élő rokonaim.
Volt, aki azokban az időkben Ausztráliáig menekült. Életemben háromszor talán,
ha eddig találkozhattam vele, és az első pár alkalommal túl fiatal voltam még
ahhoz, hogy erről az időszakról beszéljünk, a legutóbbinál pedig túl rövid
ideig volt velünk egy ilyen jellegű témához. Hisz' ha már egyszer leült a
család egy közös ebédre, nem ez volt terítéken.
De azzal a tervvel váltunk el, hogy legközelebb én megyek látogatóba hozzájuk.
Könnyes szemmel, reménykedve köszönt el tőlem, mondván: "bízzunk benne,
hogy még megélem..."
E könyvet olvasván is tudhatom, hogy már annyi nehézséget megélt, mint mi a
legfélelmetesebb álmainkban sem. Ahogy papámék, testvéreik, felmenőik, és az ő
ismerőseik is.
Ez is csak megerősítheti azt, hogy a mi generációnknak voltaképpen "igen
jó dolga van". Mégis sokan mennyire nem becsüljük meg, mennyien
panaszkodunk, és mennyi dolgon kesergünk.
Persze, mindenkinek megvan a maga keresztje, és az neki a legnehezebb. De ha
más nem, hát adjon erőt a tudat, hogy mindig volt, és mindig lesz, akinek
nehezebb sors jutott, mint önmagunknak.
És ahogy elődeink tették: nekünk is el kell fogadnunk, küzdenünk, kitartanunk,
túlélnünk, felemelkednünk, és tovább mennünk – magunk után lábnyomokat hagyva a
sárban.
Filmek terén talán egy kicsit a fotók hatására az ezzel a témával kapcsolatos
dokumentumfilmeket juttatta nekem eszembe, ahol maguk a nénikék-bácsikák az
elbeszélők.
Aztán fura mód bevillant már eléggé a könyv elején a Vágta (Seabiscuit) c. film
is, pedig teljesen másról szól (részben az 1929-33 közötti Nagy
Depressziónak nevezett gazdasági összeomlásról), de az is egy igaz történet
alapján készült, belecsempészve régi, eredeti felvételekkel, és a narrátor a
történelmi szálat hasonlóan Gábor íróstílusához, ugyancsak könnyed hangnemben,
nem pedig tankönyvszerűen osztja meg velünk. Részben ezért is tartozik a
kedvenc filmjeim közé. Aki ismeri, és szereti, az eltérő téma ellenére hasonló
érzéseket fog kelteni benne a Lábnyomok a sárban is.
Gábor papírra vetett családi históriái egy gyönyörűen összeszedett, megható,
elgondolkodtató, és szíveket megszólító kerek történetként lettek megírva. Úgy
vélem, ezzel igazán méltó emléket állított nekik. És hálásan köszönöm, hogy
mindezt megosztotta velünk.
Alles Gute!/Minden jót!
E.Klaudia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése