Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Ma egy olyan könyvről írok nektek véleményt, amit amióta megláttam, vonzott, mint a mágnes!

GÉCZI VIKTÓRIA - ILLÉS ÖRÖKSÉGE

...ééés nem véletlen érezhettem így! Ugyanis e könyvet olvasván egy igazán különleges élmenyben volt részem.

De nézzük először a borítót...: IMÁDOM!

És hogy nincs fülszövege....!? Komolyan mondom, egy másik borítóval-címmel valószínűleg felháborodnék ezen, de így... ezzel a nagy feketeséggel, ezzel a címmel, és a gyönyörű hollóval... érződik, hogy a tartalma is amolyan mély, sötét, titokzatos, de egyben gyönyörű történetet rejt.

Nem csak a borítójával tér el bőven a manapság megszokott kortárs művektől, hanem írói stílusával is, mivel a "régies", kissé klasszikus szépirodalmat ízlelgethetjük általa.

A történet gyökerét az 1800-as évek egyik grófja "ihleti". Az ő emléke a leszármazottjai körében egy bizonyos "Rabán átok"-ról szóló "mesében" maradt fenn -, miszerint Szalviusz Rabán minden elsőszülött fiú leszármazottja az ő kegyetlen tettei miatt elátkozva születnek. Az átok úgy szól, hogy a haláluk előtti utolsó évükben fájdalommal adóznak, s azt veszítik el, ami számukra a legfontosabb.

Mint például: az unokája imádta a zenét, és az 1900-as években, (zenész létére) a halála előtti

évben a hallását veszítette el. Ebből kifolyólag sejlett fel a dédunokájában a gyanú, hogy az apjától ismert, róluk szóló átokról hallott mesék talán mégis igazak, így elkezdett kutakodni a felmenői története után. Mivel ő író volt, így kapóra jött a téma egy regényhez, amit az ezzel kapcsolatos kutatásai alapján meg is írt.

Erre a regényre (ami elsősorban Szalviuszról szól) talál rá a "napjainkban" élő utódja, azaz az ük-ük-ük(...) unokája, méghozzá a nemrégiben elhunyt mamája padlásán.

Így e könyvben gyakorlatilag azt olvashatjuk, ahogy ő (Illés) olvas egy olyan könyvet, amit az írója (H.J. azaz Holló József) maga is különböző feljegyzésekre és mesékre-emlékekre hagyatkozva írt meg. Amúgy... Illés 2 történetet olvas párhuzamosan, azaz egyiket kiegészítve a másikkal. H.J. - Rabán átok c.regényét, és H.J. - Életem és vérem c.kötetét, ami Holló József amolyan önéletrajza volt. Ebben írta le a kutatásait is, hogy miként járt utána a regény történetének alapjául szolgáló információknak, hogy miket -, s miként tudott meg a felmenőiről, aztán azt is, hogy ezeket miként kezelte.

Eleinte nem tudtam, hogy ÉN miként kezeljem a dolgot, hogy gyakorlatilag olvasok egy könyvet, amiben Illésünk olvas KETTŐ történetet egy csaknem 200 évvel ezelőtti őséről...

...de végül ez adta a hozzá készülő fotó(i)m ötletét: Az

-1800-as évek, amikor maga a story "történt", 

-az 1900-as évek, amikor (H.J. által) megíródott, 

-és napjaink, amikor olvassák (azaz Illés által épp "olvasódik").

Viki a történetnek így egy nagyon érdekes szisztémát hozott létre, és bár eleinte furcsa volt, hamar hozzászoktam, és egész jól át is láttam ennek miértjét. Olyan stílusosan és logikusan kapcsolódtak a szálak egymáshoz, hogy... azt hiszem, maga Szalviusz is megemelné előtte a kalapját, és büszke lenne erre a könyvre.

Ugyanis a történet szerint Szalviusz egy nagyon intelligens, céltudatos, s ha az érdekeit szolgálta, akár kegyetlen ember is volt. De.... a körülmények hatására a legbelsőbb énje a jó irányba terelődött, és ha kívülről "démoni" embernek is tűnt, különb volt a legtöbbeknél. Egy egészen kivételes, a szó valódi értelmében: NEMES ember. Imádtam a felfogását, a reakcióit, és az egész karakterfejlődésének útját, amit e történetben bejárt.

Aminát szintúgy, a váratlan és meglepő értelmi és érzelmi intelligenciájával, a kitartásával, kedves jellemével, hűségével és odaadásával.

Az öreg Morell doktort, a bölcs gondolkodásmódjával, szintúgy a hűségével, és azzal, hogy hiába volt, hogy egyes tetteivel "ellent mondott" szeretett fiának, akkor is azt tette, ami helyes.

A pap, Tibád. Imádtam! Egy kedves humorú, optimista, és kivételesen rafinált, de egyenes és talpig becsületes ember, aki a hivatásához hűen jó szándékkal áll minden emberhez, de mindemellett valahogy élvezetét leli mások "botlásaiban". Már-már komikusnak tekinti a falubeli pletykákat, hiedelmeket és ijedelmeket, még ha megalapozottak is. Ő egy olyan eleven valaki, aki szereti, ha történnek körülötte dolgok, és ezeknek szem-és fültanúja lehet, bár tudja jól, hogy "részesévé" max a gyóntatófülkében szabad válnia.

Aztán... hát, lovas múltú emberkeként hogyan is ne tetszett volna nekem Bartal, a lovász/lóidomár (de inkább Szalviusz jobb kezeként funkcionál a storyban). Igazi "kocsis" módjára káromkodik, egy egyenes, határozott, és ugyancsak hűséges ember, akinél jobbat szerintem egy gróf sem kívánhatott maga mellé. Amúgy... szerintem ő volt a történet legidősebb karaktere.

A lovakról csak pár szó esik (a Rabán név szorosan kapcsolódik hozzájuk), de nagyon tetszettek, ahogy a hollók, na meg a látványvilág is.

És ahogy Illés olvasta a könyvet... még valahol az elején megfogalmazódott benne, hogy egy "kosztümös film"-ként képzeli el az olvasottakat, kb úgy voltam vele én is. Nagyon élveztem.

Ahogy a történet vége felé megbarátkoztam Illéssel is. Hisz' míg a képbe nem került Ákos, a nagybátyja, addig nem nagyon volt esélye megkedveltetnie magát, mivel kb csak evett-aludt-és olvasott.

Aztán ahogy beugrott Ákos is, és útra keltek, és "megtárgyalták" az olvasottakat, elnyerték a szimpátiámat és az együttérzésemet. Érdekes volt "hallgatni", ahogy hozzááll a 2 utolsó leszármazott a megörökölt "átok"-hoz. Érdemes lenne mindenkinek elolvasni. Leírnám, hogy miért, de ez a tanulság csak a könyvet olvasva válhat igazán érthetővé.

Végezetül kiemelnék pár jelenetet, amik igazán tetszettek:
-Gábor képbejövetele, majd a későbbiekben a gyilkossági kísérlete. 

-Flávia "megalázása"
-Idősebb Morell, amikor- ahogy udvarlási tanácsot adott Szalviusznak 

-A könyv kezdete a pap "belovaglásával"
-Amikor Amina a kastélyba került, és a festményeket tanulmányozva beszélgetett a dokival (itt kezdett kibontakozni az intelligenciája)

-A jelenet, mikor Amina először látogatott el Szalviusz hálószobájába a titkos alagúton. (Az az egész... ahogy bement hozzá, ahogy beszélt vele (azaz hozzá...) ahogy elaludtak, és ahogy/amire Szalviusz ébredt.)

-Az idősebbik Morell halálának napja. (Az egész ötlet, az elejétől a végéig... ahogy a lovas meghozta a hírt, és épp ott volt a Rabán birtokon az ifjabbik Morell... ahogy a fürdőbe kellett mennie Szalviuszért, és ami-ahogy ott fogadta. Aztán, hogy a titkos alagutat használva mentek a "vad" lovakhoz, és azokkal vágtáztak a haldokló Morellhez. Ott a pofon, ami elcsattant. Na meg... minden más is. Ez mind-mind nagyon ötletesen, gyönyörűen, és izgalmasra, meghatóra lett megírva.)

-A kiskacsás rész, ahol ifj.Morell először találkozik kishugával. (Imádtam azt a jelenetet, annak ellenére, hogy a gyerekek korukat meghazudtolóan már-már túlzottan is éretten fogalmaztak-szólaltak meg. De maga a jelenet imádnivaló és szívet melengető volt, már a nyitásával és egészen a jelenet zárásáig - végig! )

-Aztán a közvetlen ezután történő jelenet, amikor Szalviusz "leszidta" őket.

-A megváltozott Eugén...

-Idősebbik Morell levele...

-És végezetül, ahogy Illés és Ákos eljutnak a kastélyba, ahogy ott kirabolják őket, és hogy ebből milyen következtetésre jutnak.

Tudom, sok mindent felhoztam (remélem nem bánja egyikőtök sem!), de azért mertem ennyit,

mert ez még nagyon messze van a mindentől! Ez csak PÁR kedvenc részem volt, és higgyétek el, még egy csomót rejt ez a csodaszép könyv! 

Viki egy mély, itt-ott megható, néhol némi humorral meghintett (bár ezek szerintem inkább azoknak feltűnő, akik rendelkeznek hasonlóval), intelligens, néhány filozófikus monológgal tűzdelt, elgondolkodtató és gyönyörű könyvet írt meg.

Stílusában és megfogalmazásában egy egészen érett jellemű írót véltem megismerni, aki korához képest igazán bölcs lehet - legalábbis e könyve minden oldala ezt érezteti. És én nagyra becsülöm, szeretem az ilyet.
 

Drága Viki!

Igen, e munkádban megannyi értéket és mélységet találtam, és nem tetszett, hanem egyenesen imádtam! És imádni is fogom, mert el nem felejtem...

Nagyon köszönöm, bőven megérte rá várnom, és várva-várom a következő kötetet (aminek történetszálát nem mellesleg egész ügyesen belefüzted e könyv végébe, azaz Illés örökségének történetébe)!

A fotó(k)ról:

Bár leginkább a frizura és a smink, amivel igyekeztünk a korokat bemutatni (sajna a kosztumök már nem fértek bele a keretbe így csak "olyasmi" ruhákat használtam), és nagyon büszke vagyok a stábomra, állatira szerencsésnek érzem magamat, hogy ilyen profikkal "dolgozhattam" együtt! Nagyon különleges minden fotózásom mindegyik csapatommal, és mindegyiket imádom. De e könyv kapcsán talán az eddig leg "melósabb" ötleteimet segítettek megvalósítani (leszámítva szegény Gáborunkat, amikor otthon szenved a fotóink utómunkáival, hisz' mindig neki jutnak a fantasy-s ötleteim). Komoly munka volt (mármint nekik, én csak ültem-álltam-néztem...), de ha csak fele annyira élvezték mint én, akkor nem lehet okom panaszra. Úgy vélem, a képek (pár nap múlva mindet megosztom veletek, hisz' még rengeteg készült) magukért beszélnek...

Jár a taps az én csoda csaj csapatomnak:

Sminkes: Orosz Ivett  

Fodrász: Forgács Hajnalka 

Fotós: Balla Nóra 

Asszisztencia: Sárközi Anikó