Sue J. Hopeheart: Vérből születve 1. - A gyönyörű teremtmény

Sue J. Hopeheart, eredeti nevén Müller Zsuzsanna idén nyáron megjelenő regényét, A gyönyörű teremtményt volt szerencsém előolvasni. A Vérből születve trilógia első része egy tizennyolc éven fölülieknek szánt korhatáros erotikus misztikus thriller. Erős idegzetűeknek ajánlott, illetve azoknak az olvasóknak, akik kedvelik a kendőzetlen erotikát.

A könyv olyan súlyos problémákat boncolgat, mint a nemi erőszak, a bántalmazás, a felelősség saját tetteinkért és az újrakezdés lehetősége. Mivel trilógiáról beszélünk, és a cselekmény lassú folyású, én úgy gondolom, ezzel a kezdő regénnyel még csak a történet felszínét kapargatjuk, az első rész önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megértsük, mi zajlott eddig, és nem vonhatunk még le egy átfogó következtetést.

„Agya egyszerűen képtelen volt befogadni, hogy ami körülvette az elmúlt pár órában, kicsit is lehet valóság. Nem derülhet ki a világról, hogy a rohadék máz mégsem egy szürke semmit takar! Vagy a felszín alatt tényleg létezik egy rejtegetni való entitás?”

Olyanoknak ajánlom olvasásra, akik szeretik az érzékletes leírásokkal telített regényeket, amelyek nem annyira cselekményesek, inkább sejtetnek, egyre csak növelik a feszültséget, nem oldják fel a rejtélyeket/misztikumot, épp csak megmutatják. Dramaturgiailag pont ezért nehéz beszélni erről a regényről, mert úgy érzem, nem annyira a cselekmény következetessége, hanem inkább az érzelmi ív tartja össze. Lassan ismerkedünk meg a szereplőkkel, feszültséget keltő jelenetekben követjük Hedda misztikus-erotikus-bántalmazó liezonjait, furcsa álmait, majd a karakterek összeverődnek, szorosabbra fonódnak köztük a szálak, és közösen igyekszenek feltárni Hedda megmagyarázhatatlan élményeinek okát.

Hedda kívülről maga a tökéletesség: gyönyörű bőr, lángolóan vörös hajzuhatag, igéző türkizkék szem, tökéletes alak. Ennek mondjuk természetfeletti okai vannak, hiszen, ahogy a címben is szerepel, ő valójában egy „gyönyörű teremtmény”.

Luna nagyon szimpatikus karakter. Egy fiatal lány sok-sok fülbevalóval, orrpiercinggel, barna hajjal és mogyoróbarna szemekkel. Kelta-wicca vallású, hatalmas családba született, és pajkos, vidám, vicces személyisége mellett azért is különleges, mert „boszorkány”, azaz bizonyos képességekkel rendelkezik. A családja kastélyának, az ünnepeiknek, bulijaiknak leírása borzasztóan hangulatos, és a misztikum, ami körbelengi a mélyen vallásos családot, és magát Lunát is, magával ragadja az olvasót.

„Amikor Luna a virágokra emelte a tekintetét, alig hitte el, amit lát. A színek ezerszer élénkebbnek tűntek, valósággal vibráltak. Az illatok szemmel láthatóam örvénylettek a levegőben, mint amikor sűrű szörpöt öntenek a kristálytiszta vízbe. Elámulva nyúlt a csigák felé. Ősi kapcsolatot érzett a növények, a fák körül mászkáló kisebb lények és állatok, valamint a saját szelleme között. Pár pillanatig hagyta, hogy a lelke legmélyéig hatoljon ez a tökéletesség, ez a szavakkal ki nem fejezhető harmónia, amit a föld sugárzott magából. ”

Az összes szereplő személyisége kimunkált, árnyalt, és figyelemfelkeltő, ami által szerethetővé válnak a kívülről megközelíthetetlennek tűnő (tökéletesített) karakterek. Hedda sokszor meghasonlik önmagával, de folyton épül a történet előrehaladtával, és egyre erősebbé válik érzelmileg.

„– Nem sokkal korábban folyton szétcsúsztam és sírtam – mondta Hedda, könnyeivel küszködve. – Ma már meg sem kottyan egy kis világvége.”

Meliton karaktere is a fejlődésre épül, ez többször kimondásra is kerül: lelketlen erőszakolóból gyengéd, védelmező, szerelmes férfivé érik, és a haverjaival való kapcsolatát tudatos munkával barátsággá mélyíti.

„– Hol van a hév, Meliton! – Csapott az asztalra. – Korábban nagyobb lánggal égtél a nőkért.
És mindet el is emésztettem… ”

Zuriel szoknyapecér srác, akiről kiderül, hogy benne is lapulnak gyengéd érzelmek, sőt, valójában hősszerelmes típus, aki Melitonnal egyetemben igyekszik rendbe tenni az életét (bár neki nem kell olyan messziről indulnia).

„Mostanában egyre éberebben pásztázta a tömeget, mintha tudná, hogy hamarosan felbukkan… valaki. Felbukkan, hogy aztán magához vonzza, mint a gravitáció, és úgy keringjen körülötte, mintha maga lenne a Föld, ami körül mozog.”

Karion személyiségébe ebben a könyvben nem nagyon látunk bele. Ő itt még az értetlen, lassú felfogású barát szerepében tetszeleg, aki néha egy-egy vicces beszólásával oldja a hangulatot. De Luna megérzései szerint (és a sajátoméi szerint is) a későbbiekben lesz még szerepe, és kíváncsian várom, mivé érik majd.

Összességében azt mondanám, ez remek első regény, és nagyon jól megalapozta a többi kötet történetét, világát, hangulatát. Erős kezdésnek mondanám, mert jól megírt könyv, érzékletes leírásokkal, remekül menedzselt thriller hangulattal, valamint eredeti ötletekkel. Borzasztó kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a természetfölötti rejtély megoldása, ki az istenség, és hogyan küzdenek meg a karakterek vele. Nagy reményeket fűzök ehhez a trilógiához, az írónő igen magasra rakta magának a lécet ebben az első részben, és alig várom, hogy olvashassam a következő részeket, ahol pedig megugorja azt.

Kedvenc idézeteim
„Ha megtalálod azt, akit melléd teremtettek, meghozza a változást is. Amennyiben te is akarod. ”

„Úgy érezte, ez valaminek a vége. És ha valami véget ér, akkor új szakasz kezdődik. Ahogy mindig történik az életben. Tehát akkor, ez most lehet valami másnak a kezdete?”

„– A lényeg – tekintetével Karionba fojtotta még a gondolatát is, majd barátjához fordult –, hogy az a legerősebb, aki saját magát győzi le. Aki szembenéz a saját lelkével, a démonaival, aztán győz. Amikor megtalálod a megfelelő utat felfelé, és nem hagyod, hogy visszarántsanak a sötétségbe.”

„De nem csak az öltöny teszi ám a férfit – figyelmeztette a mester feltartott ujjal. – Úgy is kell viselkednie, amikor viseli! Úriemberként. Ezt ne feledje!”

„Sokszor csak egy apró új lökésre van szükség, hogy valami megváltozzon bennünk, és a világot új szemszögből vagy alaposabb csodálattal mérhessük fel.”

„Ha már amúgy is benne vannak a közepében, akár lehetne ez a nap éppen az a bizonyos, amikor minden bili kiborul, amikor az összes mécses eltörik, és amikor mindegyik ragtapaszt feltépik. Úgy tűnik, ezen a napon minden seb kivérzik.”

„Csak nézte a nőt, aki visszahozta az életbe gyarló szívét, aki értelmet adott hitvány létének. És akiért önként eldobná azt.”

„Tekintetük összeforrt. Hedda egyetlen másodpercet sem akart elszalasztani a képből, amint egyre közelebb kerül a férfi testéhez. Egyre közelebb az arcához…

… és egyre közelebb a szívéhez.”