Az áldozat a hibás, a bűnös az áldozat... Mikor jutottunk idáig? Mikor lett az áldozat hibáztatása és megalázása, meghurcolása hobbi, az elkövető sajnálata pedig erény? Mikor következett be az, hogy az igazságszolgáltatás menten azon ügyködik, hogy a vétkes szabad legyen és bátran folytathassa, amit csinált? Akkor hajlandók lépni, mikor késő, amikor már visszafordíthatatlan károk keletkeztek. Hogyan jutottunk idáig?
Dezső Nikoletta ezt a témát is feszegeti Női szemmel című regényében. Jane történetén keresztül kendőzetlenül beszél az igazságszolgáltatás ítélkező, sokszor áldozathibáztató hozzáállásáról, a toxikus kapcsolatból történő kilépés nehézségeiről és mindarról a lelki megpróbáltatásról, amivel ez jár. Jane-nek nincs könnyű dolga, volt párja lépten-nyomon a sarkában lohol, ellehetetleníti az életét, egy alkalommal pedig a tettlegességtől sem riad vissza. Ekkor dönt úgy a hölgy, hogy sorsát az igazságszolgáltatás kezébe helyezi, akik viszont csúful elárulják: inkább hinnének zaklató exének, mint neki. Kezdetét veszi a végtelenségbe nyúló bírósági procedúra, melynek végén közel sem biztos, hogy Jane kerül ki győztesen.
Ezt a könyvet maga az élet írta és ezért is olyan különleges szerintem. Nem kell nagy történésekre és akciókra számítani, inkább az üzenete az, ami csodás és magával ragadó. Jane példakép lehetne mindenki számára, aki hasonló cipőben jár, mint ő. Küzdött, és bár a világ összeesküdött ellene, milliószor került padlóra, ő mégis felállt és győzött. Elérte, hogy toxikus exe megkapja, ami igazán jár neki, ezzel sok más potenciális áldozatot megmentve és valós, kézzel fogható példát statuált a hasonló helyzetben levőknek.
A történet összetört, bár egy egészen más módon, mint például Tormási Vyktória - Szerethetetlen című alkotása. Ez esetben a valóság súlya szakadt a vállamra. Ismét egy olyan szegmensét és arculatát ismertem meg a világnak, amelyről tudtam, hogy létezik, de nem akartam látni, nem akartam hallani, mint sajnos sokan mások is teszik. Itt pedig feltevődik a kérdés: mikortól számít egy kapcsolat toxikusnak? Honnan lehet felismerni?
Minden olyan ember életében, aki hasonló kapcsolatban él, eljön az a pont, amikor realizálja, hogy amiben él az káros. Hogy a dicsérő, becézgető szavak mögött nem rejlik őszinteség és arra szolgálnak, hogy elhitessék veled, számodra ők a világ, és az, hogy újra és újra bántanak a szavaikkal, a te érdekeid szolgálják. Pedig nem így van, közel sem. Sosem lesz rendben, hogy bántsanak, megalázzanak és elhitessék veled, egy senki vagy, aztán pedig néhány kedves szóval elfeledtessék az egészet. Ez egy végtelen tortúra, aminek addig nem lesz vége, ameddig te magad nem szabsz határt neki.
Csak hogy példával éljek a személyes életemből, nálam a változást pont ez az olvasmány idézte elő. Sok mindenre rádöbbentett, köztük arra, hogy amit eddig jónak hittem, közel sem az. Jane karaktere olyan erővel ruházott fel, amelynek hála bátran, már-már kihívó mosollyal tudok szembenézni a magam kihívásaival.
A regény üzenete szerintem egyértelművé válik mindenki számára: küzdj, harcolj bármi áron az igazságért. Ne add fel akkor sem, ha felhőssé válik az ég feletted, mert minden sötét felleg hordozza a napsütés ígéretét és minden reménytelen helyzetből van kiút.
Jane példa lehet mindenki számára. Kitartása, bátorsága és akaratereje olyan inspirációt képes nyújtani, amely nem csak a felszínt kaparássza, hanem igenis a belsődig hatol. A könyv széttör és össze is pakol és bátran ki merem jelenteni olvasása után nem leszel többé ugyanaz, mindezt alapozva a saját életemre.
Ezt az alkotást nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, ennek egy kötelező darabbá kellene váljon mindenki számára. Egy kissé erős idegzetet megigényel a téma, de tálalása végett viszonylag emészthető. Felzaklat, de a végén mégis egy elégedett mosollyal teszed le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése