Tormási Vyktória - Szerethetetlen

Rohanunk a világban. Egy pillanatra sem állunk meg, sőt a lassítás gondolatától is ráz a hideg. Nem látunk arcokat, csak egy csapatnyi árnyalakot, akik vakon követve egymást igyekeznek valahova. Álarcok mögé bújunk és a világtól elvárt test sablonba próbáljuk szuszakolni magunkat. Nincsenek valódi érzések, minden csak egy jól felépített színjáték része. Elnyomjuk a fájdalmat, a szekrény mélyére rejtjük démonjainkat és belevetjük magunkat a névtelen és arctalan tömegbe, hogy eggyé váljunk velük. Mosolyogva tűrjük a megalázást, a szakítást, nem hagyunk időt a gyászra. A világ minden nap egy parányi sebet ejt rajtunk, mi azonban félünk megmutatni a hegeket. Rettegünk az ítélettől, amit a társadalom olvas ránk. Ha egyszer rád kerül a billog, nincs az a tett, azaz istenség, amelyik megszabadít tőle. Fejemben hallom az emberek szavait minden egyes nagyobb lépésem előtt: mit fog gondolni xy? ; Ne mond hangosan, nehogy meghallja más! ; Más ezt és azt hiszi majd rólad…

 

Ennek a világnak mutat egy görbe tükröt Tormási Vyktória fantasztikus debütáló regénye, a Szerethetetlen, amely a Newline kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban. A Szerethetetlen egy fájdalmasan gyönyörű szerelmi történet. Mégis többről is szól ennél: az önmegtalálásról, önelfogadásról, függőségeink levetkőzéséről, mindezt 180 oldalban elmesélve, így az olvasó tömény dózisban kapja a fájdalmat. Ez a kötet nem nem az a tipikus cukormázas történet, mint amire az olvasó vár a műfaja vagy éppen a címe okán. A regény új szinteken képes összetörni téged, talán ott és úgy, amiről csak álmodni mertél volna.

A regény váltott szemszögben meséli el Zétény és Léna történetét. Léna újságíró, egy helyi internetes portálnak ír cikkeket annak reményében, hogy egy napon előléptetik és álmát valóra váltva híres újságíró lehet.  Biztos ez az ő álma?  Az olvasóban minduntalan felmerül ez a kérdés. Jól tanult, viszonylag jó pozíciója van, de nem boldog. Vállát a társadalom, a család elvárásainak súlya nyomja, amiknek ő rendületlenül meg akar felelni, úgy érzi, csakis ettől vállhat boldoggá. De mindez csak kegyes hazugság volt. Nem erre vágyott, de ezt még magának is félt beismerni, nemhogy a világnak.

 

Kicsit ismerős, nem igaz? Hányszor rettegtünk váltani, valami újat kipróbálni, mert tartottunk az ítélettől? Sokszor tapasztalom, főleg az internet világában azt a mentalitást, hogy ítélj, és akkor nem ítéltetsz meg. Könnyebb mást szapulni (általában a celebek esnek ebbe a célkeresztbe), annak reményében, hogy a tömeges utálat elrejt téged a világ vizslató tekintete elől. Az anonimitás korában ez csak még inkább felerősödött, amikor is abba a hiú ábrándba ringatjuk magunkat, hogy az arc és névnélküliség mindenható védőpajzs.

 

Zétény teljes ellentéte Lénának, a férfi, aki elizolálja magát a külvilágtól. Ő a tipikus rossz fiú, akitől minden anyuka félti a lányát, azzal a különbséggel, hogy ezt a rosszfiút a világ alkotta, annak kegyetlenségei zúzták porrá és hitették el vele, hogy ő szerethetetlen.

 

Ennek a két, látszólag teljesen eltérő személynek fonódik egybe a története. Azért látszólag, mert igazából több a közös bennük, mint azt elsőre hinné az olvasó. Mindketten megtörtek, mindketten keresik önmagukat, de mégis erősek maradtak és küzdöttek a végéig. Az ő történetük nem tündérmese, hanem a kegyetlen, szívet tépő valóság, ahol sajnos kevés esetben győz a jó. 

Ez a könyv nem hemzseg nagy grandiózus akciójelenetektől, mindinkább a lelkedre hat, azt simogatja csendesen, hogy aztán egy tollvonással darabjaira törje. Elgondolkodtat minden sora, bár a monológok néhol hosszasak, mégsem szárazak. Óvatosan pengetik szíved húrjait, majd újra és újra elérik, hogy számba vedd az életed. Nem egy könnyű olvasmány, mint azt sokan feltételeznék a hosszúsága miatt. Rövid, de annál velősebb. Kicsit olyan érzés, mint egy megtermett gyomros, ami arra sarkall, hogy felállj és tovább küzdj, merj váltani. Ne a világnak, a társadalomnak élj, hanem magadnak. Éld át a pillanatot, vésd örökre az eszedbe, mert sosem tudod, mikor jön el az a perc, amikor többé már nem teheted. Most szeress, ne akkor, mikor késő…

Szerintem ez a regény egyik legfontosabb üzenete. Ne félj a változástól, éld meg a pillanatot, és ha az élet úgy hozza, merj kockáztatni, akkor is ha nagy az esély rá, hogy te húzod a rövidebbet.

 

Szívből ajánlom ezt a kötetet mindenkinek. Röpke kis történet ugyan, de annál mélyebb mondanivalóval. Ezúton is Köszönöm Tormási Vykinek, hogy megalkotta ezt a csodát. És köszönöm azt is, hogy kezemben tarthatom, bármikor újra elolvashatom, ha csak menekülni szeretnék a világ elől.

Ysabella Mallows: Játék az élet...

Sophie Hill vagyok, és ez a világ nem az én otthonom. Azt kérdezed, hogyan lehetséges ez? Elmesélem.

Már a könyv első sorai igen figyelemfelkeltőek. Sophie, akit a regény során Phoebe néven követünk nyomon, elmeséli sorsát ötéves korától kezdődően egészen harmincéves koráig. A kis Sophie egy, a miénkkel párhuzamos dimenzióban él, ahol az emberek különleges képességekkel rendelkeznek, főként a telepátiával és a telekinézissel. Egy napon Sophie és szeretett testvére a gonosz nénikéjükhöz utaznak, mivel a dadájuk betegszabadságon van, szüleik pedig éjt nappallá téve dolgoznak. Kiderül, hogy nénikéjük szeret kísérletezni, bár hogy pontosan mit kutat, az nem derül ki azonnal, csupán akkor válik egyértelművé, mikor Sophie egy szerencsétlen véletlen folytán a nénikéje által létrehozott dimenziókapun átesik az általunk ismert dimenzióba.

Itt hamar a hatóságok kezébe kerül, akik hiába próbálják megtalálni az otthonát. Hosszadalmas ügyintézés után végül Sophie számára is világossá válik, hogy soha többé nem mehet haza, és mindenét örökre elvesztette. Az élete innentől fogva nem könnyű. Rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, nem tartozik sehova, folyton kiközösítik, megbélyegzik furcsaságai miatt. Alig lesz egy-két személy az életében, akitől szeretetet kap. Megtapasztalja a fényűző gazdagságot és a mélyszegénységet is. Folyamatosan ellentétek között hányódik, miközben nem érti a körülötte lévő világot, legkevésbé pedig önmagát.

Egy árvaházban kezdődnek Sophie kalandjai, ahol mindenki megveti őt, és rosszul bánnak vele. Majd

nem éppen legális módon örökbefogadják. Egy luxus körülmények között élő család kislánya leesik otthon a lépcsőn, és meghal. Az álomcsalád mindenképpen fenn akarja tartani a tökéletesség illúzióját, ezért Sophie az elhunyt Phoebe helyébe lép. Befestik a haját, és egy évvel idősebbnek hazudják. Valahol itt kezdődik a hazugságokkal teli élete. Az árvaház sanyarú körülményei után új családjában mindent megkap, csak éppen a szeretetet nem. Sosem lesz teljes értékű tagja a családnak, és ezt éreztetik is vele. Kap egy dadát, Rubyt, aki onnantól fogva mindig vele marad. Ő pótolja a kislány számára az anyai szeretetet, Phoebe pedig a gyermeket pótolja Ruby számára, mint később kiderül. Phoebe nevelőanyja tökéletes utódot akar nevelni a kislányból, akinek így csinos ruhában, kifinomultan és kifogásolhatatlanul kell viselkednie mindenféle bemutatókon és luxuspartikon. Hibátlan kirakati bábnak kell lennie nevelőanyja oldalán, ahol a szabad akarat nem létezik. Habár Phoebe nem mindig élvezi a fényűzést és a csillogást, nevelőanyja nevelésének hatása előbb-utóbb megmutatkozik személyiségén, és anyja nyomdokaiba lépve kezd érzéketlenné, elkényeztetetté és nagyképűvé válni. Ruby igyekszik a valóság talaján tartani a kislányt, aki lassan nehezen kezelhetővé válik, és igyekszik megadni neki a gyerekkort, melyet a nevelőszülei mellett nem kaphat meg. Nagyon szoros kötelék alakul ki közöttük, ami katasztrófával végződik. Rubyt nemcsak elküldi a család, de tönkreteszik a karrierjét is. Majd Phoebe nevelőapja csődbe megy, a szülők elválnak és Phoebe az utcára kerül nincstelenül.

Kétségbeesésében felkeresi Rubyt, és közös életet kezdenek. A két nincstelen embert próbáló időkön megy keresztül, Phoebe a minden után a semmibe zuhan. A feszültség gyakran csattan a két nő között, kapcsolatuk közel sem felhőtlen, de mindennél jobban szeretik egymást. Időközben Phoebe keresi önmagát. Pszichiáternek tanul, több helyen dolgozik, ahol mind értékes tapasztalatokat gyűjt, próbálgatja természetfölötti képességeit, és szerelmet keres. Gyakran rossz bandákhoz keveredik, az élete is többször veszélybe kerül. Majd egy fiút egy idegen férfi segítségével lebeszél az öngyilkosságról, és innentől fogva a sorsuk összekapcsolódik.

Az idős férfi, Arthur, egy féllény, aki segít Phoebe-

nek megtanulni használni az erejét. Bölcsességei miatt az egyik kedvenc szereplőm. A fiú, aki többször akarta elvenni magától az életét, Zach. Zach-ről nehéz spoilermentesen írni, de azért megpróbálom, mert az egyik legjobb könyves férfi főszereplő, akiről eddig olvastam. De tényleg. Ysabella Mallowsnak erőssége, hogy nagyszerű karaktereket teremt. Összetettek, hitelesek, könnyű velük azonosulni, és ami a legfontosabb, esendőek. Egyik karaktere sem tökéletesített, mindegyik követ el hibákat, sokszor orbitális hibákat, amelyek miatt többször épphogy csak megmenekülnek a haláltól. Phoebe nem a tipikus jókislány, és nagyon sok pofont kap az élettől. Zach drogos, díler, erőszakos és még sorolhatnám. Borzasztó dolgokat követett el a múltban, amelyeket az olvasó sem feltétlenül bocsát meg neki. De vállalja tettei következményeit, vállalja a vezeklést, Phoebe-ért pedig bármire képes. Nagyon igyekszik megváltozni, a jó útra térni, és védelmezni a gyengéket, segíteni az elesetteket. Az ő esetében semmi sem fekete-fehér, ettől nagyon emberi és szerethető. Különösen tetszett, hogy kívülről sincs idealizálva. Nincs szó markáns arcvonásokról, kockahasról, közel kétméternyi magasságról. Zach egy átlagos kinézetű, arányos testfelépítésű, talán kicsit vézna srác, akit azért szeretünk, aki, és nem azért, ahogyan kinéz.

Nagyon érdekes, hogy a játék motívuma milyen szerepeket tölt be a regényben. Először egyszerű gyermeki szórakozás, majd menekvés a gonosz nagynéni elől, unaloműzés, de később a póker képében túlélési eszköz is, vagy Ruby esetében egy olyan dolog, ami tönkreteheti valaki életét. Menekülés, veszteség, veszély, de remény is, és még sok minden más.

Hosszú regényről van szó, amiről hosszan lehetne értekezni, de most megállok, hogy hagyjak nektek önálló felfedeznivalót is. A Játék az élet... érdekes történet remek karakterekkel, és alig várom a folytatást, hogy tovább követhessem a szereplők útját, és választ kapjak a kérdésekre, melyeket egyelőre nyitva hagyott az írónő.

Erberling Judit - Vers a tengerben

 A minap sétálgattam a környéken, és egy kedves ismerősömmel megálltam beszélgetni. Szóba került a HazaÍrók tevékenysége, a küldetése, és a hazai szerzők munkája. Pedagógiai pályával a háta mögött eme kedves ismerősöm megkérdezte: " És mondd csak Vyki, költők vannak a kortárs hazai szerzők között?". Nagy örömmel és büszkén feleltem Igen-t erre a kérdésre, és Judit, valamint a hozzá hasonló tehetséges költők az oka annak, hogy így reagáltam. 

( a szerző oldaláról) 

Judit már az első versével, mely a kötetben található, a lelkemig hatolt, és teljes mértékben azonosulni tudtam a mondandójával.

Csupán ennyi vagyok

"... Folytonosan alkotó,

szép szívekbe markoló,

egy röppenő pillangó....

( részlet )

S eme mélyen ható tendencia a lapok előrehaladtával egyre csak nőtt bennem. Judit nagyon szépen bánik a szavakkal, mély érzéseket tud előhívni az olvasóból, olyanokat, melyeket át tud illeszteni a saját életébe, el tud gondolkodni azokon, és mérlegelni tudja az olvasottakat. 

Egy verseskötetet, véleményem szerint, nem egyszer olvasunk el. Azt napról napra, időről időre, amikor szükségünk van rá, elővesszük, ízlelgetjük, értelmezzük, megoldásokat keresünk benne, s bizton állíthatom, hogy az esetek többségében, ha odafigyel az ember, és a sorok mögé tud látni, talál is benne. Egy költő talán nincs is tisztában szavainak súlyával, és hogy az emberi léleknek micsoda balzsam lehet magasztos gondolatainak egyvelege. 

Hiszem, hogy a költészetnek van jövője, hogy újra felfedezik az emberek ezt a csodálatos műfajt, és annak talányát, mi mindent adhat számunkra. Szükségünk van a versekre és az általuk adott szépségre, és ezt a küldetést Judit teljes mértékben megtestesíti. 

Köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam, és csak biztatni tudom a szerzőt, hogy tartson ki az elképzelései mellett, bármilyen rögös is legyen az út, mert a léleknek kellenek ezek a gondolatok. 

Erberling Judit szerzői oldala

Bert Miller - A menedék (Az utolsó rend 1.)

Különleges könyvet olvashattam, olyat, amivel korábban még nem találkoztam. Mondhatjuk úgy is, hogy ismét kiléptem a komfortzónámból, ahogy az az elmúlt időszakban már szokásommá vált. Azonban ilyen jellegű könyv még csak a látómezőmbe sem került eddig, bár lehet, én nem mozgok ilyen körökben. Szó ami szó, egy apokaliptikus regényt olvashattam Bert Miller református lelkész tollából, melynek a vallás és a keresztény tanok voltak a fő mozgatórugói. 

"A ​Sötétség fejedelme „Sonny Orient" néven már évszázadok óta a Földön tartózkodik, és egy napon elérkezettnek látja az időt, hogy létrehozza az antikrisztusi világbirodalmat. Felhasznál egy Samuel Meyer nevű embert, akinek múltját eltörölve, új személyazonosságot ad, és Declan Xavier néven gyanúsan hamar Izrael miniszterelnökévé teszi. Ezzel kezdetét veszi a Gonosz nagyszabású tervének megvalósítása.

Egyetlen titkos, föld alatti szervezet van a világon, amely ismeri Orient kilétét és szándékait: „az utolsó rend". A szervezet egy új tagja, Joe Kalmar tiszteletes azt a feladatot kapja, hogy mentsen meg Sonny gyilkosai elől egy luxusprostituáltat, Melissát, aki emlékszik Xavier előző életére, és egy Mandela-effektussal foglalkozó honlapon publikálja is ezt a kompromittáló információt.

Mit rejt valójában Joe múltja? Honnan származnak az egyre inkább megmutatkozó különleges képességei?

Van-e jelentősége Melissa és Kalmar tiszteletes közös múltjának?

Kicsoda Mickey, a titokzatos csuklyás figura, aki mindenkiről mindent tud?

Apokaliptikus sci-fi regénysorozat egy lelkész tollából.

Nem csak hívőknek."

Nem kifejezetten tudom, és nem is akarom bekategorizálni magam olyan módon, hogy hívő lennék vagy sem. Van egy részem, mely szeretne hinni egy hatalmasabb, magasztosabb erőben, a másik pedig azt hiszi el, amit lát, érez, tapasztal. Mindannyian megtudjuk az igazságot akkor, amikor eljő az ideje. Azonban minden részem egyetért abban, hogy semmiképpen sem leszünk a tudástól kevesebbek, és attól sem, ha szélesítjük a látókörünket. Bert Miller egy manapság igen népszerű témakörbe építette bele a hit világát. Az apokalipszis eljövetele már régóta foglalkoztatja az emberiséget, ennek a tudata az idő múlásával csak mélyül bennünk. A történet egy elképzelt jövőben játszódik, amikor Sonny Orien, azaz Hélél már jóideje a Földön tartózkodik, és tervezi az apokalipszist. A bukott angyal kapta meg egykor Istentől a földet, s azt teljes mértékben a hatalma alá készül vonni, majd elsüllyeszteni. A Sátán mély megvetést érez az Isten által oly nagyra becsült teremtmények, az emberek iránt. Hélél kiválasztja a tökéletes Antikrisztust, akit Declan Xavier néven testesít meg, és viszi a végzete felé. A történet tele van rejtett mozzanatokkal, mint például a Declan Xavier név sem pusztán jól csengő véletlen.

Szerencsére itt is létezik ellentábor, aki szembeszáll a gonosszal, és megvédi az emberiséget. Hogy ez mennyire bizonyul sikeresnek, arra még várni kell. 

A kötetnek akadnak gyengepontjai, melyet természetesen jeleztem is magánbeszélgetésben az írónak. Nem is ezen pontokra szeretném helyezni a hangsúlyt, ahogy soha nem is teszem. Érdekes elképzelést indított el a szerző az Antikrisztus eljöveteléről, annak folyamatáról és miértjeiről. 

Ez a kötet egy sorozat első része, és tudtommal hamarosan érkezni is fog a folytatás. 

Különös volt látni ebből a szemszögből a világunkat, a kötet valamilyen szinten egy görbe tükör számunkra. A Bibliából nem kevés mozzanatot tudunk átmásolni jelen életünkre, ezeket érdemes lenne megfogadni, nemcsak olvasgatni. Ha átlátunk az egykori mondatszerkezetek felett, és átkonvertáljuk azt a 21. századi életünkbe, kaphatunk akár olyan tanácsokat is az élet lefolyásáról, melyekre nagy szükségünk van. Nem lettem sokkal  hívőbb ettől a történettől, ha lehet ilyet mondani, mindenesetre a szerző elérte azt, hogy némely mozzanat után félretegyem a könyvet, és kutatni kezdjek az adott esemény, megnevezés eredete iránt. Számomra ez mindenképpen pozitív hatás egy kötet esetében, mikor új dolgokra,  ismeretekre tud tanítani. 

Köszönöm szépen a szerzőnek a megtisztelő bizalmat!

Bert Miller szerzői oldal

Bert Miller blog

„Kerestem önmagamat, de nem találtam. 

Kerestem felebarátomat, de nem találtam.

 Kerestem Istent, és mindhármat megtaláltam.”

Petróczki Kitti - Alfonz ikerlángja

 

Igazából szeretem a csendet. Azt a fajta csendet, amikor hallom, hogy akit szeretek, mellettem szuszog, megfordul az ágyban. Nem szeretem a csendet, amióta egyedül vagyok. Túl sokat gondolkodom. Rájöttem, hogy a csend megfojt, és a saját hangomat hallani sem olyan, mint amikor valakihez ténylegesen beszélek, vagy amikor valakinek énekelek. Valahol mégis szeretem a csendet. Azt a fajta csendet, amikor tudom, hogy szavak nélkül is elmondhatom, amit gondolok és érzek. Őszintén gyűlölöm a csendet, amikor kínos, és megszólalnék, csak azért, hogy mondjak valamit. A csend számomra relatív. Olyan, mint a magány: nem kell, hogy egyedül legyek egy szobában ahhoz, hogy magányos legyek, és van, hogy nem kell, hogy mellettem legyen valaki ahhoz, hogy a gondolataim társaságában jól érezzem magam. A csend csupán egy állapot. És igen, jelentése van. Jelenthet megnyugvást, menekülést, fájdalmat, magányt, fáradtságot, csalódást, beletörődést, egyetértést, szerelmet, várakozást. Egy biztos: a csend is üzenet.

Petróczki Kitti regénye egy fiatal srác, Alfonz életét mutatja be gyermekkorától az első igazi szerelmének megtalálásáig. Alfonz zűrös gyerek, nehéz rajta kiigazodni, sokszor ő maga sem tudja, mit akar. A könyv elsősorban a szerelmi életére koncentrál; végigkövetjük első viszonyait addig, amíg meg nem ismerkedik Lujzival, aki megváltoztatja az életét. Lujzi épp egy szakításból igyekszik kilábalni, ezzel együtt egy olyan kapcsolatból, ahol nem becsülték meg igazán. Ez rajta hagyta a nyomát az önképén és a párkapcsolatokhoz való hozzáállásán, így hiába érzik Alfonzzal, hogy fontosak egymásnak, kaotikusan, veszekedésekkel indul a románcuk, és a regény végéig sem egymással sem egymás nélkül nem tudnak meglenni. Ez azonban nem csupán Lujzin múlik, Alfonz is követ el hibákat.

Az Alfonz ikerlángja egy létező elképzelést, az ikerláng-kapcsolatot mutatja be olvasójának. Ennek lényege, hogy az ikerlángok egymás lelki társai, tükröt tartanak egymásnak, melyben felismerik saját magukat, a jó és a rossz tulajdonságaikat egyaránt. Egy ilyen szerelemben hihetetlen energiák szabadulnak fel, összekötve a két félt egész életükre, tökéletes harmóniában. Mindez azonban csak akkor történhet meg, ha a felek először önmagukkal megbékélnek. Az ikerláng-kapcsolat kialakulása pont emiatt egy igazán rögös út. Hét lépcsőfoka van, és a regény ezeken a szinteken vezeti végig Alfonzt és Lujzit, miközben sem az olvasó, sem maguk a szereplők nem biztosak abban, hogy működni fog-e az a vonzalom, mely inkább csak újra és újra eltaszítja egymástól a két félt, mintha ellentétes pólusok lennének.

A könyv egyik különlegessége a kaotikusság, és az, hogy semmi sem biztos, semmire nem ad egyértelmű választ. Egészen rövid történetről van szó, amely mégis elgondolkodtat, azáltal, hogy teljesen objektív, nem ítélkezik, csupán megmutat, és teljes mértékben az olvasóra bízza a történet értelmezését. Ezért elképzelhetőnek tartom, hogy egészen eltérő vélemények feszüljenek egymásnak a történet olvasói körében.

Egy másik szembeötlő jellegzetessége a könyvnek, ami szintén a káoszt erősíti, hogy sok üzenetváltást mutat meg. Alfonz és Lujzi gyakran beszélnek online, és habár megvitatják azt is (szintén online), hogy így sokszor elbeszélnek egymás mellett, és könnyebben terjednek a félreértések, mintha élőben beszélnének, továbbra is fontos dolgokat online akarnak megbeszélni, mint a kapcsolatuk alakulása és az érzelmeik bonyolultsága. Ez amolyan generációs probléma, melyet hűen tükröz a regény. A csetbeszélgetések abszolút élethűek, és nagyon pontosan mutatnak rá a problémákra, melyeket magukban hordoznak.

A szerelem témája mellett fontos szerepet kap a zene is. Alfonz ebben találja meg önmagát, dobos lesz. Több zenekarban játszik, és Lujzit is ezáltal ismeri meg. A zene jellem- és közösségformáló hatásairól is szól a regény.

„Élvezte amit csinált, olyan érzés volt ez, mint a hazatérés. A legfelemelőbb érzés a világon, amikor tudod, hogy jókor, jó helyen vagy.”

Úgy gondolom, hogy az Alfonz ikerlángja kifejezetten egy korszakról szól a fiatalok életében, és emiatt nagyon sokan megtalálhatják magukat ebben a regényben.

S. A. Locryn - Gyufaláng

Azt mondják, időzíteni tudni kell. Nos, én időzítettem. Életem első LMBTQ regényét ebben a zűrzavarban olvastam, bár mikor belefogtam, még nem is tudtunk, mi vár ránk ilyen szempontból. Mindenesetre eleget teszek a törvénynek, és felhívom minden olvasó figyelmét, hogy a kötet témája 18 éven aluliak számára csak szülői engedély mellett ajánlott, így megkérném a kiskorú olvasókat, konzultáljanak szüleikkel, hogy ez a kötet valóban megfelel-e az általuk alkotott nézetek elfogadásához és csak ezután olvassák el az erről szóló véleményemet és a kötetet magát. 

Na, most hogy végigmentünk (ezen az abszurd) procedúrán, bele is kezdenék magába a véleménynyilvánításba.

A kötet a szerző jóvoltából került hozzám, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. Nem szoktam első mondatokkal kezdeni az értékeléseket, de ezt egyszerűen nem tudtam magam mögött hagyni. Pláne azt a tényt, hogy mikor a szerző leírta ezt a mondatot, még sejtelme sem volt arról, mennyire realisztikus és egyben provokatív lesz majd egyszer. A történet 1945. 04. 24-én kezdődik, a prológusban egy külső szemlélő kezd bele egy rövidke tényfeltárásba Szép Tamás őrmesterről és Nemessy Sándor századosról. Ezután kezdődik a váltott szemszögű történetmesélés, amiben hol az őrmester, hol pedig a százados szemén át kísérhetjük végig az események alakulását. 

Az egész kötet aprólékosan ki van dolgozva, néha azt éreztem, már túlságosan is belemegy a részletekbe, de aztán minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy minden apró részletnek megvan a maga jelentősége. Nem egy egyszerű tiltott szerelmi történetről van szó egy olyan világban, ahol főbenjáró bűn volt a másság, hanem egy mély érzésekkel és küzdelmekkel tarkított, misztikus elemekkel színesített izgalmas történetet kaphat az olvasó azáltal, hogy a kezébe veszi a kötetet.

Nem fogok hazudni, számomra ez volt az első ilyen témájú történet, kissé furcsán éreztem magam olvasás közben, de ez semmiképpen sem a szerző vagy a történet hibája. Nyilván, mint oly sok olvasó, én is a ,,standardnak" titulált férfi-nő kapcsolatokhoz vagyok szokva egy regényben, de mindenképpen fontosnak tartom, hogy kapjunk egy kis rálátást a másik oldalra is. Hiszem, hogy a szerelem az szerelem, és nem lehet kategorizálni. Egyszer egy népszerű tévéfilm sorozatban hangzott el az a mondat (nem teszem idézőjelbe, mert nem vagyok biztos benne, hogy szó szerint idézem): lehet, hogy nem értem, de meg ne próbálj más lenni, mint amit a szíved diktál. 

Én hiszek ebben a mondatban, és abban is, hogy ha ezt mindenki mérlegeli, egy jobb világgá válik a társadalmunk. Nem mondom, hogy mostantól falni fogom az LMBTQ könyveket (ha egyáltalán lesz lehetőségem rá), mert nem kifejezetten tudtam magam annyira beleképzelni a szereplők helyzetébe mint amennyire amúgy szoktam az olvasmányaim során. De külső szemlélőként, ahogy végigpörgettem az eseményeket, a karakterekkel együtt izgultam, féltem, sőt olykor rettegtem és örültem is. 

Van szerencsém egy hangyányit ismerni a szerzőt, és tudni róla pár dolgot, de ha ez a tudás nem is lenne a birtokomba, akkor is teljesen egyértelmű lenne számomra, hogy imádja a macskákat, hiszen egy kis négylábút helyezett a középpontba, de olyan szinten, hogy az olvasónak meghagyta, ahogy ő nevezte, ,,szörnyeteg" szerepének kialakítását. Villámhárító, menedék, megnyugvás, ragaszkodás... Szörnyeteg szerepe sok minden volt, mégis elrejtette őt a sorok között. 

Magát a háborús szerelmi történetet körbefonja egy misztikus szál, mellyel Szép Tamást ruházták fel. Ez bevallom, egy cseppet homályos volt számomra, itt egy kicsit túl rejtélyesre volt véve a történetmesélés. Örültem volna, ha a végén határozottabban fény derül Tünde és a hozzá hasonló szereplők kilétére. Tünde egyébként nekem abszolút kedvenc karakter lett. Lehet őrült vagyok, de megjelenésével felpezsdítette az egész történetet és adott neki egy olyan pluszt, ami nekem kifejezetten jól esett. 

Másik kedvenc karakterem Emil-Ferenc, mikor hogy hívják. Szeretem az ilyen kis dörzsölt, jólelkű karaktereket, akik bár a törvény ellen mennek (kérdés az helyes-e), de mindent puszta jószándékból tesznek, s hatalmukat, tudásukat a segítségnyújtás oltárán áldozzák fel.

A vége is kifejezetten tetszett, végül mindenki megkapta azt a lehetséges jövőt, ami a legjobb volt a számára. S hogy ezt miért így fogalmazom? Olvassátok el és megtudjátok. Mert van, amin nem lehet változtatni, de a jövőnek mindig vannak lehetséges változatai, s nekünk pedig halandóként is megvan a lehetőségünk arra, hogy a számunkra a legmegfelelőbbet válasszuk ki ezek közül. 

S.A.Locryn olvasói kerekasztal

Blog

Adam J. Clarke - A lehetetlen

Fülszöveg:
Milyenné ​alakulhat világunk, a „világjárványok kora” után, amikor a mesterséges intelligencia már visszafordíthatatlanul átveszi a vezető szerepet a bolygón? A jövő emberei látszólag luxuséletet élnek házaik magányában. Az agyukba ültetett chip segítségével állandó internetes kapcsolatuk van, annak minden kényelmével. Olykor azonban nem eldönthető számukra, mi valós, mi virtuális. A természeti környezettől való iszonyukban már nem mernek a szabadba menni, pedig odakint minden működik, minden a kényelmükre és kiszolgálásukra szolgálhatna. Emberek még egyáltalán a mai felfogásunk szerinti értelemben?
Élnek köztük szerencsére olyanok, akik feszegetik a határokat, akik kíváncsiak létezésük értelmére. Honnan származunk? Mi a célunk? Örök kérdések ezek történelmünkben. Vajon hőseink megtalálják a válaszokat? Mi történik, ha az okos gépek hirtelen egyszerre mondják fel a szolgálatot abban az eljövendő korban, amikor az emberek már semmihez sem értenek? Túlélheti az emberi faj? Ha igen, milyen áron?
A szerző számtalan tudományos kutatás esszenciájából ad interpolált – nagyon is lehetséges – magyarázatokat. Huxley Szép új világa és Orwell 1984-e után egy újabb mérföldkövet jelentő disztópia, ami számításba veszi mind a közben eltelt évtizedek fejlődését, mind az exponenciálisan gyorsuló technológiai fejlődés lehetséges következményeit.
„Hajlamosak vagyunk azt gondolni, értjük, ismerjük és valamennyire irányítjuk is az életünket. A kételyeinket nagy gyakorlattal nyomjuk el, nagyvonalúan siklunk át létezésük fölött. Hiszen ez a világ bizonyos értelemben valóban minden világok legjobbika. … S bár lehetetlennek szeretnénk gondolni, mégsem lehetünk bizonyosak abban sem, hogy az emberi faj idővel (ha lesz még rá ideje) nem változik valami mássá; hogy a jövendő nem humán, hanem poszthumán jövendő lesz. Számunkra, emberek számára ez lehetetlen. A poszthumánoknak azonban maga a valóság” – írja Bene Zoltán előszavában.
„A valóság és az írói képzelet játékának eredménye ez a fordulatos, mai történet. … Igazán remek kötetnek tartom és jó szívvel ajánlom mindenkinek!” – fogalmaz Tamás Gábor könyves blogger.
Személyes véleményem:Egy újabb sci-fi regény került a kezeim közé. Pedig utoljára mintha azt mondtam volna, hogy nem mostanában fogok újra ebben a stílusban olvasni. De Patrícia tervez és Isten végez vagy valami ilyesmi. Szóval újra itt vagyok. Kicsit sokáig tartott a könyv elolvasása. Nehezen álltam rá újra erre a műfajra és időm is kissé húzós volt a vizsgák miatt és bármennyire szerettem volna még mindig lesz. Szóval most, hogy kisírtam magam jöjjön a könyvről pár gondolatom.

Tegnapi nap folyamán pont előjött a rokonságba a téma. Mármint a fejlődésről és, hogy ez a könyv is arról szól, hogy mennyire fejlett a világ és, hogy mindent gépek csinálnak az embereknek pedig semmi dolguk. Így jobban belegondolva ebe még ráció is van. Mármint tegnap hallottam, hogy vannak olyan robotok, akik pl. targoncaként mozognak és ők szedik össze a dolgokat és pakolásznak. Nem is gondoltam, hogy már van ilyen. Vannak beépített szenzoraik és azzal találják meg a dolgokat. Ezt azért írtam le, hogy lássátok miért is gondoltam végül érdekesnek a könyvet.

Magáról a könyvről:
A történet a jövőben játszódik, ahol a lakosság elég szépen megritkult. Ami azt jelenti, hogy a bolygón összesen 37.000 ember él. Ami a mai lakossághoz képes igazából semmi. Az emberek nem mennek ki az otthonukból és nem járnak dolgozni. Nincs igazi kapcsolatuk, csakúgy vannak. Minden ember egyedül él és nincs közvetlen kapcsolata más emberrel. A robotok irányítanak. Ők azok, akik a legtöbb kérdésünkre választ adnak, ők azok, akik irányítják, hogy kik szaporodhatnak és kik halnak majd meg. Nekem ez nagyon ijesztőnek tűnt az elején. Emiatt is haladtam nagyon lassan vele. Valahogy nem tudtam hova tenni a dolgot és most csúnyán ijesztő, hogy tényleg lehet pár száz év múlva valóság alapja.
A történet főszereplője Ádám. Aki nem sok mindent csinál. Eszik, alszik, edz és néha egy robottal folytat szexuális együttlétet. A robotok által fellehet hívni más lányt és így megismerhetsz új embereket. Viszont mindig csak ilyen kapcsolatban leszel velük és ez alapján kérhetsz a robotoktól egy robotot. Viszont megismerkedik Évával. Gondolom, mindenki rájön, hogy a két szereplő nem véletlenül Ádám és Éva. Éva teljesen felforgatja Ádám életét és innen indul be a történet. Éva nem kimondottan buta. Olvas és még a lakását is elszokta hagyni. A fiút pedig ez nagyon megrémiszti. Idővel viszont követi őt. Szuperagy pedig, aki mindent irányít úgy néz ki, hogy emberére talált Évában. Sokat nem szeretném feszegetni a történeteket, mivel a könyv nem egy terjedelmes regény. Szóval olvassátok el és élvezzétek. :)
Egyben az egész:

Egy nagyon jól megírt történt. Az egész olyan jól össze volt rakva, hogy egyáltalán nem tudok róla olyat mondani, ami rossz lenne. Az Ádám és Éva névválasztás sablonosnak tűnik, de számomra nagyon találó volt. Így azt mondanám, hogy még a névválasztás is jó volt. Viszont azt nagyon remélem, hogy a jövő nem ilyen lesz. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a sci-fi könyveket és persze azoknak is, akik annyira nem. Hisz látjátok. Még én is imádtam. :D
Köszönöm, hogy benéztetek.
Xoxo, Patti 

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Sziasztoooooook! 

Már "A tigris szeme"-c. regényével a szívembe lopta magát Gáborunk, és a mai nappal ki is olvastam a másik általa íródott könyvemet. 

Gabriel Russ - Az Apa 

Szokásommá vált a könyveitekről írt véleményeimet mindig egy-egy fotóval "bemutatni", ezek kevésbé ötletes változata, amikor a borítót igyekszünk valamelyst "megeleveníteni". Ennek leginkább 3 oka lehet:

1., A fotózás idejére még nem olvastam az adott könyvet, így csak a címére-fülszövegére, és a borítójára tudok hagyatkozni az ötletek terén.

2., Olvastam a könyvet, és ötletem is lenne mivel megmutatni a tartalmát... csak sajnos elég pénzem nincs hozzá.

3., Ha olvastam, ha nem, a borító annyira tetszik, hogy nem tudom nem "felhasználni". 

....nos, "Az Apa" a 3. indok "áldozatául" esett. És úgy vélem, ezzel el is mondtam, hogy mit gondolok a borítóról. 

A története kapcsán viszont azt hallottam, hogy volt, akit a "Mélyütés" c. filmre emlékeztetett. Mivel szeretem azt a filmet, emiatt még inkább vártam, hogy olvashassam ezt a könyvet. És... nagyot csalódtam, de kellemesen! Mert hogy, egyrészt totttttál más ez a történet (CSAKIS annyi a közös pont, hogy az apa mindkettőben boxoló...), másrészt még a film sztorijánál is sokkal-sokkal jobban tetszett! 

Bill e történet kezdetére már világhírű boxoló, viszont karrierje csúcsának kapujában állva magánélete pont a legmélyebb pontjaihoz érkezik. Ugyanis több mint 5 éve belekeveredett egy kapcsolatba, méghozzá az egyik rajongójával. Egy darabig imponált neki, és élvezte Nancy iránta érzett rajongását, de hamar kibújt a szög a zsákból, és rájött, hogy szimplán a pénzéért tapad rá a csaj, nem pedig önmagáért. Amikor szakítani akart, - mondjuk úgy - bevetette a legnagyobb "aduászt", amit egy felelősségteljes férfivel szembe lehet, és közölte vele, hogy terhes. 

Így főhősünk, a kislánya miatt, további 4-5 évig őrlődött ebben a mérgező kapcsolatban, míg nem szakítottak. 

És itt kezdődik a könyv története, ami egy felelősségteljes, elhivatott sportoló és szerető apáról szól. 

Aki amúgy vérmérsékletét meghazudtolóan, relatíve egész jól tűri, és bár nehezen, de higgadtan tudja kezelni a rettenetesen buta és önző anya "dolgait", és egyúttal a velejéig romlott élettársát.

Mindeközben pedig igyekszik megtartani a veretlenségét a ringen is, ami persze cseppet sem könnyű ilyen nehézségek közepette. 

A sztori több helyen csavaros, itt-ott fény derül 1-1 igen durva titokra, és mind-mind a realitás talaján maradva, azaz simán hallhatnánk az e könyvben előforduló dolgokat akár az esti híradóban (Isten őrizz!), vagy a hírlapokban... 

Érzelmi zsarolás, bántalmazás, erőszak, pedofilizmus, gyilkosság. 

Írónk cseppet sem kímélte olvasói lelki világát, gyomorforgatóan dühítő, bicskanyitogató jeleneteknek "lehetünk tanúi", és együtt szenvedünk Billel és a lányával. Mert hogy.... mint minden családban, itt is leginkább a gyerek szenvedi el a szülők tetteit és döntéseiknek következményeit. 

Kitérve a karakterekre, nekem Mami (Margo), a szakácsnéni,

és Mrs.Woods, az óvónő volt a legszimpatikusabb.

De nagyon szerettem Demetriust (az edző), Fabiot (Bill menedzsere), és a papot is.

Számomra a legirritálóbb Nancy karaktere volt, és pont azért, mert sodort már a szél az "utamba" egy pont ugyan ilyen nőszemélyt, és persze a legborzalmasabb tapasztalataim közé sorolom. Sajnos nem csak a könyv lapjain szerepelnek ilyen emberek, hanem a valóságban is mérgezik az életünket. 

A legrokonszenvesebbnek Bill ügyvédnőjét tartom. Hasonlóképp kezeltem én is a Nancy-féle fúriát, bár egyáltalán nem volt könnyű nem a földbe döngölni (minden alkalommal, amikor megszólalt...), úgyhogy büszke is vagyok magamra, ahogy Jeniferre is (és így Gáborra, hisz' ő az "alkotója"). 

Eleinte ami egy picit tündérmesévé tette a sztorit, az nem is az, ahogy Ann (Bill gyerekkori szerelme/mostohatestvére) visszatért Bill életébe, hanem az, hogy miután kis híján megölte a pasija, full

nyitott volt szinte rögtön egy új párkapcsolatra.... oké, hogy már nagyon régről ismerte Billt, és tudta, hogy megbízhat benne... De számomra a pszichológia azt sugallta, hogy hogyha engem szinte agyonver a párom, majd vízbe akar fojtani, nem kívánkoznék egy pasi közelébe sem, még nagyon jó ideig.

De aztán... ha jól belegondolok, édesapámat és a bátyáimat AKARNÁM, hogy mellettem legyenek, mert tudom, hogy ők megvédenének, és bízhatok bennük. Bill pedig, a történet szerint - mondhatni a mostohatestvére volt egy ideig, így igazából... még ez is oké. 

Ami kevésbé, az a szökési- "gyermekrablási" kísérletük. Értettem és átéreztem eme döntésüket, de ezzel a valóságtól kissé már elrugaszkodottnak véltem dolgot. Bár... a sztori Amerikában játszódik, és ott a valóságban is tesznek olyanokat az embereket, amiket mi, átlag európaiak kb annyival reagálunk le: "ez is tuti egy amerikai baromság, ez tutira ott történt, ezt tutira ők csinálták, stb..." 

Írói szempontból viszont jól működött, még színesebbé tette a történetet, még inkább izgalmasabbá és kiélezettebbé a helyzetet. 

Bill legféltettebb titka, ami a könyv vége felé derül ki, irtóra ledöbbentett. Sok minden megfordult a fejembe, hogy mi lehet, de ez egyáltalán nem! 

Végül megint (hisz' írónk "A tigris szemében" c., előző regényénél is így volt) kaptunk egy hatalmas nagy tragédiát, egy csipetnyi misztikummal megfűszerezve, és aztán keserédes érzésekkel zárva a kötetet. 

És ahogy abban a könyvében, úgy itt is kaphattunk mély gondolatokat, bölcsességeket, és megannyi érzelmet.

Viszont Gáborunk ezen művében szinte szemernyi humor sincs. De elgondolkodni való bőven! És ez jó! Mert kell ilyen is! 

Nagyon örülök, hogy töretlenül büszke lehetek rád, Gábor, és bár ez a könyved ismét kissé megviselt lelkileg, szívből tudom ajánlani mindenkinek! 

További jó munkát, és sok sikert kívánok a többi írásodhoz is! Már most nagyon várom őket... 

Szeretettel:

E. Klaudia 

Fotó: Pásztor Digi Gábor ( GP Photography Gabor Pasztor )

Smink: Sóvári Dóra

"HazaÍrókosítás": Lukács Edina