"Vegyél egy nagy levegőt és bátran merülj alá!A versek egyszerű sorokból állnak, amelyek kinyílnak neked, ha olvasni kezded őket. Megelevenednek és a szemedbe mondják az igazságot.
Érezd át a verseket úgy, hogy közben megpihensz. Szakadj ki egy pillanatra a világból és hagyd, hogy a bátran alkalmazott költői képek megérintsenek, körbeöleljenek és elgondolkodtassanak téged."
Mindig nehéz verseskötetről bármiféle recenziót írnom, hiszen véleményem szerint a vers egy olyan intim irodalom, mely mindig az olvasóban magában kelt érzéseket és ezt nem lehet teljes mértékben átadni másnak ilyen formában. Olyan sok mindentől függ a vers megítélése, hogy azt nem is lehet egy pontban kategorizálni. Élethelyzet, érzelmi állapot, beállítottság, stílus... Egy vers olyan sokféle és csupán egy dolog azonos benne, a másság. Hiszen mást jelent nekem és mást neked.
Ferger Annamária a kortárs költészet egy ilyen alakja, kinek versei tele vannak érzelmekkel, mély gondolatokkal, s ki felszínesen olvassa azokat talán nem is érti. Egy verses kötetet nem egy szusszra olvasunk el, azt ízlelgetjük, s megértjük. Ha nem értjük talán nem megfelelő időben olvassuk, tegyük félre, és valamikor majd újra elővesszük.
Olyan sokszor hallottam azt a mondatot az iskolában verselemzés során, hogy "mire gondolt a költő", és órákat töltünk azzal, hogy kielemezzük a vers eredetét és születését, pedig szerintem egy vers sokkal inkább szól az olvasóról mint az íróról. A szerző bele ad egy érzelmi síkot, a saját világát, a saját meglátásait, melyet átad az olvasónak, aki ugyan így a maga szemléletére formálja. Így véleményem szerint, sokkal helyénvalóbb lenne az a mondat, hogy "mire gondol az olvasó".
Nem választok kedvencet, mert holnap talán másképpen ébredek, és máris változnak a nézetek. A világunk tele van folytonossággal, változással, egyéniségekkel. A vers az mely velünk van a pillanatokban, örökkön mozgó, folyton álmodó költészet, s talán ez a legszebb a verselésben, s ez a legszebb Ferger Annamária verseiben is. Érzelmekkel teli művek, melyeket a ropogó tűz mellett egy pohár bor társaságában olvasgatunk. Ezt a kötetet nem lehet habzsolni, inkább ízlelgetni, érezni.
Köszönöm a lehetőséget a szerzőnek, bizonyos, hogy a vers örök, s Annamária költészete is a szemem elé fog még kerülni az idők múlásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése