Robin O'Wrightly: Kettős ​kereszt (#Wetoo 1.)

A tabuk veszélyes dolgok, az érintésük is olyan, mintha az égő szivarod helyett az ujjad próbálnád meggyújtani. Fáj, pokolian fáj. A tűz okozta kín pedig lassan terjed végig a testeden, meg sem állva a szívedig, hogy aztán kemény satuba fogja, az elengedés mindenféle ígérete nélkül. Valami ilyesmi lehet szembeszállni a társadalmi nyomással és nyíltan beszélni olyasmikről, amiket a világ felejteni akar. Könnyen válhatsz célponttá, az emberek pedig mit sem törődnek a szavaik okozta sebzett szíveddel. 
 
Robin O'Wrightly  mindenféle félsz nélkül megy szembe a világgal. A regényében olyan tabukat boncolgat, amelyeket a társadalom szeretne a szőnyeg alá söpörni. A regény központjában Connie V. Marshall és Shauni Hullivan macska-egér játéka van, közben pedig egyikük sötét titka sem marad lepel alatt. 
 
A #Wetoo kendőzetlenül beszél a nemi erőszakról, verbális és fizika bántalmazásról, valamint a főnökök szexuális éhségéről, amit minduntalank alkalmazottakkal csillapítanak. Miután Connie is főnöke áldozatává válik, véres bosszút áll: főnökével együtt az egész eddigi munkahelyét lemészárolja. Hullivan célja kideríteni, hogy mi is történt, közben pedig a múltja démonjaival is meg kell küzdenie. A történet végén pedig talán az is kiderülhet, hogy a két nőben több a közös, mint elsőre gondolnánk. 
 
Amikor készhez kaptuk a könyvet (amit innen is szívből köszönök az írónőnek) szinte azonnal belevetettem magam az olvasásába. Mindig is imádtam a thrillerek és horrorok világát, így éreztem, ez a regény nekem íródott. És végül nem okozott csalódást! A nyomozó és a mentálisan beteg sorozatgyilkos története nagyon megfogott. Pattanásig feszült idegekkel olvastam, kíváncsian várva, hogy mi lesz ennek a gyilkos "játszadozásnak" a vége. Az írónő meglepő csavarokat csempészett az így is izgalmas krimibe, bepillantást engedve egy mentálisan sérült ember világába, gondolataiba is.  

Ezzel pedig  teljesen megvett engem! Akik ismernek, tudják, hogy a téma igencsak foglalkoztat, a távoli jövőben pedig ezen a vonalon képzelem el magam. Élvezetes, ezzel egyidőben pedig sokkoló volt olvasni ezeket a részeket. Egy, számomra teljesen új perspektívából nézhettem meg ezt az egészet.Connie szemén keresztül kicsit én is átélhettem, amit a hozzá hasonló embereknek át kell élnie nap, mint nap. Tetteit egy teljesen új megközelítésbe helyezte, már-már azt érezheti az olvasó, hogy mindvégig tévedett, és ez a lány inkább volt áldozat, mintsem a vétkes, aki lemészárolt egy cégnyi embert. 

A regény különlegessége pedig talán ebbe rejlett. Robin O'Wrightly olyan könnyedséggel játszott karaktereivel - akárcsak nagy kedvencem, King a regényeiben -, hogy teljesen felborítja a romantika korából jövő éles elhatárolódást a két tábor között. A jó és a rossz oldal közötti éles határ elmosódik és a végén már elégedettséggel tölt el, amit az "áldozat" kapott, sőt túlontúl kevésnek érezzük tetteinek súlyához mérve. 
 
Hullivan karaktere, úgy vélem, érdemel egy külön említést. Személyében egy olyan nyomozót kaptunk, aki méltó "ellenfele" volt Connie-nak. Olvasóként érdekes volt látni, hogy a két nő jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk. A lényeges különbség közöttük talán az volt, hogy a törvény két oldalán álltak. Számomra ez tette emberivé a nyomozót. Az írónő egy pillanatig sem akart egy idealizált karaktert az olvasók elé tenni, mindinkább bebizonyította, hogy sokszor a törvény embere sem különb a bűnözőknél. Sajátos humora, túlzott bizonyítási vágya még szimpatikusabbá tette őt a szemembe.
 
Összegezve a #Wetoo egy igazán formabontó olvasmány, csodás illusztrációkkal, és legalább ilyen jól kidolgozott karakterekkel. Az események pörögtek, a feszültség szinte végig tapintható volt, a sorok csak úgy olvastatták magukat. Hullivan és Connie története úgy vélem méltó lezárást kapott, jobbat el sem tudtam volna képzelni. Egyedüli dolog, amiért picit húztam a szám, azok a könyv végén levő részletek. Én picit feleslegesnek éreztem őket, a novellát pedig egyenesen meg sem értettem, hogy mi akart lenni a csattanója. A regényrészlet érdekes volt, de én lehet, nem pakoltam volna a végére. Ezt leszámítva viszont egy fantasztikus írás, amit bátran ajánlok mindenkinek, akinek stabilak az idegei annyira, hogy ezt megbírja, mert legyünk őszinték Robin egy cseppet sem finomkodik és talán ebben rejlik a történet varázsa is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése