Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Ma egy egészen érdekes, amolyan ezoterikus témájú, több történelmi korszakot érintő történetet magába foglaló könyvről osztom meg veletek a véleményemet:

DR. JEKKEL GABRIELLA - ÉLETEKEN ÁT

A borító engem már szinte azonnal megvett...nekem nagyon tetszik, bár meglepetten fogtam a a kezembe, mivel az online rendeléskor nem láttam, hogy amúgy nem hófehér az alap, hanem vannak rajta amolyan homokszem nagyságú, szürke pöttyök. Fura, de szép!

Bár bevallom, kiolvasva a könyvet... a háromszöget értem, még az orvosi maszkot is, de a többit nem igazán...

Szóval szépnek szép, és igazán tetszik, de pl vártam, hogy megjelenjen a szőke, vörös ruhás nő valahol a storyban... és hoppon maradtam, csak nem jött. (Vagy csak én maradtam le róla?)

No de akkor, nézzük a borító azon részeit, amit értek...

Kezdjük a háromszöggel.

Főszereplőnk, Violet, anyja halála után valahogy nagyon elveszettnek érezte magát, hisz' barátai nemsokkal azelőtt szétszéledtek a világban, és virológus pasi lévén a párja nagyon elhivatottan a vírusoknak és baciknak áldozta leginkább az idejét...

A gyász és a magány, a tehetetlenség vihette rá arra, hogy orvostanhalgatóként megragadja a lehetőséget, hogy külföldi kórházakba menjen segíteni és egyben tanulni, kapcsolatokat kiépíteni.... ezzel természetesen az otthoni, párizsi környezetből, önnön depressziójából is akart szabadulni.

Ám de, úgy alakult, hogy az egyetem egy kifejezetten veszélyes (hisz' ott háborúk dúlnak) országba, Szíriába adna neki lehetőséget a külföldi tanulmányaihoz (amit persze nem köteles elfogadni...).

A veszélyessége miatt Violet hezitál, mert bár a józan ész azt diktálja, hogy ne menjen, mégis a hatalmába keríti egy érzés, hogy de bizony, mennie kell! - viszont döntésképtelensége csak méginkább a depresszióba nyomná, de ezt megelőzendően az egyik barátnője előhozakodik egy (ezoterikus) ismerősével, azaz egy előző életekbe utaztató valakivel (Angelie), akinek segítsége által talán sikerülhet (helyes) elhatározásra jutnia.

Így a tudomány embereként, némi szkeptikus hozzáállással, de utolsó mentsvárként fel is keresi Angeliet, és részt is vesz, méghozzá 3 előző életébe való visszautazáson. - innen lehet a háromszög.

Az orvosi maszkos alak meg onnan, hogy az első utazás alkalmával az 1340-es évekbe ment vissza, és élte át újra a fekete halál (pestis) borzalmait. Bár nem csak azt...

Gabi elképesztő módon mutatja be az akkori kor nehézségeit, a szegénységet, az emberiség tudásának kezdetlegességét, a kereszténység (igencsak borzalmas...) hatásait, és az emberek nagyon durva viszontagságait. Ez mind az élhetetlen időjárásban, az éhínségben, a vak hitben, és a betegségekben nyilvánul meg leginkább.

Második alkalommal pedig az 1760-as évekbe, Mária Terézia fiaként, József (császár)-ként született életébe nyerhetett betekintést. Érdekes, de ugyancsak nagy megrázkódtatásokon esett át ebben az életben is a lelke.

3. alkalommal pedig Japánba, méghozzá 1945-ben, a hirosimai bombázást "éljük át vele".

Ezen életeibe való betekintése valóban segítségéül szolgálnak, hogy dönteni tudjon, de... nem árulom el, hogy mégis miként/hogyan, s hogy ennek eredményeként hogyan is dönt.

Annyit viszont igen, hogy ami ezek után jött, a jelenlegi életében, nekem az tetszett a legjobban. Durva volt, de tetszett.

Kicsit magáról az írói stílusról:

Eleinte fura volt az E/3.-be való történetvezetés, de fura mód elég hamar megszoktam, és végülis... talán ehhez a storyhoz azt is mondhatnám, hogy ez egy jó döntés volt. Bár nekem kicsit (főleg az elején) sok volt a Violet-ezés (Violet így, Violet úgy, Violet amúgy..), ez a későbbiekben egy picit felengedett, de ha elő is fordult, már nem volt annyira zavaró. Mindenesetre szerintem nálunk, magyaroknál nem szükséges ennyire, kb minden második mondatba belerakni, hogy kiről van szó, mivel a mi nyelvünk úgy vélem, eléggé "ráértős", azaz anélkül is tudjuk, hogy x-ről vagy éppen y-ról van szó (a szövegkörnyezetből), hogy az illetőt minden mondatban megneveznénk.... (a németeknél nem igen van így, ha nem mondom bele a mondatba MINDIG, hogy a juliska blablabla, akkor a 3.mondatnál már néznének rám kukán, hogy kiről van szó..., de szerintem mi magyarok egész jól tudjuk követni és tartani a fonalat ilyen téren.)

Aztán, ami még szembetűnő, hogy írónőnk 1-2 dolog kapcsán 2x-3x ismétli önmagát. Mint pl 3x is megírja, hogy József második felesége 2 évvel idősebb nála... Na, nekem, mint olvasónak, ez nem esett jól. Már elsőnek olvasva is tudatosult bennem ez az infó, így nem nagyon értettem, hogy miért rágják újra meg újra a számba. Nem azt mondom, hogy ez hiba (bár mivel nem csak ezen dolog kapcsán volt így, így úgy sejtem, hogy nem volt szándékos...), sőt, lehet, hogy okkal van ez így benne, és az is lehet, hogy ez sokaknak fel sem tűnt... de mivel a saját véleményemet írom épp, így azért megsúgom, hogy hogyha nincs kifejezetten egyértelmű lényege-értelme ezen ismétléseknek, akkor szerintem jobb lenne, ha benne se lennének. (De ezt tényleg csak halkan mondom. )

Viszont imádtam, ahogy írónőnk akkora körültekintéssel és részletességgel mutatta be a különböző korokat, hagyományokat, helyszíneket, hitvilágot. Tényleg úgy érezhettem, mintha magam is Violettel utaztam volna, belecsöppenve az ő előző életeibe.

Aztán... bár a legtöbb karakterrel relative csak rövid időt "tölthettünk", egész jól bemutatta őket is, és mindegyik egész emberire, realisztikusra sikerült.

J.G. ezen könyve érdekes, és elgondolkodtató. Számomra kifejezetten, hisz' volt idő, mikor én is érdeklődtem az ezotéria ezen oldala iránt, viszont bevallom, túl beszari voltam, hogy ennyire mélyre ássam magamat benne. Viszont e könyv olvasása után, nem mondom, hogy ne érdekelne továbbra sem.

Köszönöm Gabi, ezt a nagyszerű és kivételes élményt, amit az "Életeken át" olvasása hozott el nekem!

És már a polcomon várja, hogy sorra kerüljön egy másik könyved is!

Fotós: Pásztor Digi Gábor

Sminkes: Sóvári Dóra

Jekkel Gabriella Hivatalos oldal

Ti írtátok: Eőri Klaudia recenzió

Ma májusunk könyvéről osztom meg veletek a véleményemet. 

Szilágyi-Kiszler Adrienn: A napfény hangja

Hmm hát...

A címből-borítóból-fülszövegből (az utóbbit a komment szekcióban találjátok) már sejtettem, hogy ez a könyv, mondjuk úgy: nagyon nem az én műfajom.

Ezért tartottam kicsit az olvasásától, s bár voltak részek, amiken nehezen rágtam át magamat, mégis azt mondom, megérte! Mert... annál jobban élveztem a számomra is élvezhető oldalait. 

Oké, nézzük, hogy miről is van szó...

Főszereplőnk (Audrey) egy kisvárosi(?) 20-22 éves csaj, aki zenekarok menedzserévé tanult, ééés minden bizonnyal a legjobb barátai (egy fiú banda/zenekar) által keveredhetett bele ebbe a világba s juthatott erre az elhatározásra. Mire végre elvégezte a sulit, s kitanulta a szakmát, munkakereső időszakát megkezdve egyből Los Angelesbe költözik ezen barátaihoz...

Aztán munka mellett - ha úgy vesszük - párt is igyekezett találni magának. Mai korunk fiataljaira tekintve ő azon kevesek egyike, aki nem sok (egyetlen 1, és az sem "komoly") ex-baráttal "kacérkodhat", bár igénye az már igencsak lenne rá (mármint egy párkapcsolatra. Nem pedig több exre, ugye...).

L.A.-ba érkeztekor még a gyerekkori szerelme iránt sóvárog (azaz az addigi legjobb barátja iránt, aki nem mellesleg a banda énekese...), viszont igyekszik elfogadni, hogy már hiába - mivel a srác már rátalált "élete szerelmére".

Aztán beveti magát L.A. pörgős-bulizós életébe, és egy szívdöglesztő, ám de közel sem "tiszta" pasasba habarodik bele.

Ezután.... mivel van mellette normális pasi is, egy "új legjobb barát" személyében, és miután kikészül az előző kapcsolatában, belátja, hogy talán megpróbálhatná (inkább) vele a  "szerelmesdit".

De ez a pasi meg, mire végre minden szuper volt köztük, el kellett, hogy költözzön...

Hát szegény csaj, állatira peches, mit ne mondjak....

Annyi idős koromra én is hasonlóképp álltam ex-mennyiséggel ahogy ő, így tapasztalatból jöhettek a vele történt dolgok kapcsán az érzéseim, hogy... egyik részről együtt éreztem vele, másik részről meg... hát, bevallom, volt ahol kissé megvetettem.

Aztán... Poén, de az is hasonlóság, hogy volt egy időszak, ha nem is valami aktívan, de hébe-hóba ugyancsak zenekarokkal-bandákkal lógtam. Mondjuk én nem csak barátként, hanem TÉNYLEG a gitáros és/vagy dobos húgaként (az egyik bátyám dobos, a másik gitáros volt, mindegyik más-más bandában...)

Így a könyv ezen részeit is némileg szkeptikusan olvastam - hisz' mondhatni "jól tudom, hogy hogy mennek ott a dolgok...", és úgy gondolom, hogy eléggé levolt "csajosítva" a helyzet, egy fiúbandához képest. Bár a párbeszédek viccesek, és jók voltak, írónőnk nem tudja letagadni, hogy bizony: nőből van. 

És ennek következményeként inkább egy aranyos "kisfiús" (némi alkohollal, és húgukat védelmező testvériség érzéssel megspékelve) társaságot mutat be általuk.

Ami igazából az egyik legjobb volt a könyvben, úgyhogy a "valódi" férfias megnyilvánulások nem is baj, hogy kilettek hagyva, (talán Oliver volt, akinek voltak "férfiasabb" megszólalásai, pl az egyik repülős beszélgetésnél...) nekem tetszett így is! 

Viszont... ami nem: Az a Noah-s rész. 

Már ahogy elment arra a bizonyos koncertre Audrey, tudtam, hogy ezen a részen nehezen fogom átrágni magamat. Mert... Aki ismer, az tudja, hogy semmilyen káros szenvedély ki nem fog rajtam, mindegyiket elítélem és világéletembe kerültem, mint a rossz tüzet. Az, hogy ki-mit csinál a maga életével, mindenkinek a maga baja, de nincs az az Isten, hogy én úgy igazán részegre igyam magamat, vagy drogozzak, vagy akár csak 1x rágyújtsak! SOHA.

Az ismerősi köreimben viszont rengeteg szenvedélybeteget/függőt tudhatok (sajnos). Ezáltal tudom mivel járnak ezek a dolgok, s bár elfogadom, hogy pl a párom dohányzik, és azzal sincs igazán bajom, ha alkalmanként iszik... Bár szerintem nem hord olyan embert hátán a Föld, akit én részegen vonzónak találnék, szóval mondjuk úgy, hogy nem 1 olyan napon fogunk belevágni a "babaprojekt"-be, amikor igazán felönt a garatra.

Viszont, van egy határ, amit átlépve mindenki kiveri nálam a biztosítékot: Amikor ész nélkül teszi mindezt, és nemhogy magát, de mindenki más életét is veszélyezteti ezáltal. Ha nem közvetlen, hát közvetetten.

A Noah-s rész emiatt számomra gyomorforgató volt, ugyanis a szenvedélybetegségekről szólt az

egész. A drogról... és a párkapcsolati függőségről.

Az elsőt nyilván eddig-, s ha rajtam múlik, ezután sem fogom megtapasztalni. Viszont az utóbbiban, akaratlanul is volt már részem, ahogy főszereplőnknek, nekem is az első komolyabb kapcsolatom által. Piszkosul nehéz volt véget vetnem neki, de életem egyik legjobb döntése volt, és mindamellett, hogy állatira szégyenlem azokat a dolgokat, amiken ezalatt keresztül mentem és amiket eltűrtem, rohadtul büszke is vagyok magamra, hogy minden lelki- és egyéb nehézség ellenére magam mögött tudtam hagyni...

(Ezt csak az értheti, aki járt már hasonló cipőben...)  Szóval, talán ezért lehetett nekem ez a rész olyan nehezen emészthető - és bár a hátam közepére se kívántam nosztalgiázni, úgy vélem, néha nem árt... úgyhogy minden negatív "hatása" ellenére ezt is köszönöm!

Viszont... a Brendonos részek így annál inkább tetszettek!

Gyógyír voltak az én lelkemnek, akárcsak Audrey-énak...

Szerelmi "tapasztalatai" közben amúgy a karrierje is kezd fellendülni, bár érdekes - és egyúttal várható módon, de úgy vélem, ezzel a résszel megindult a csúcs felé! Ahogy talán párkapcsolati téren is... 

Audrey története bulizós, romantikus, vicces, de néhol depis... van benne hírességek utáni rajongás/epekedés, baráti vicces csipkelődések és barátságokat megrengető viták. Szerelmes és "szerelmetlen" párok... kis féltékenység és jókora őszinteség...

És ezt mind körbeöleli L.A. meleg napfénye és pörgős estéi, plusz a bandatagok közti már-már kikezdhetetlen baráti kötelék.

Ezt a könyvet elsősorban csajoknak ajánlom. Az elején kezdődő csacsogással ember legyen az a pasi a talpán, aki kitartó és tovább olvassa...  bár így voltaképp vállalkozó jellemű kanoknak is mondhatom, hogy vágjanak bele! 

Csajok közül pedig leginkább azoknak, akik a kötődés lehetőségének keresésének útjára lépnének éppen... mert én anélkül is követtem el hibákat ez ügyben, hogy L.A. fényei vakítottak volna el. S bár nem tartoztam soha közéjük, rengeteg lány van, akik RAJONGANAK olyan pasikért, akikről semmit nem tudnak (max csak tetszenek nekik). És ők maguk sem tudják magukról, hogy emiatt gyakorlatilag bármire rávehetőek...

Ez a könyv talán mutathat nekik egyfajta tükröt, és ráébresztheti őket azokra a dolgokra, amikre amúgy maguktól csak tapasztalat útján ébredhetnének rá - az pedig, mint tudjuk, nem éppen kellemes.

Köszönöm Adri ezt a számomra valahol ismerős, de mégis teljesen idegen világot - történetet. S bár engem jócskán kimozdított a komfortzónámból, azt tudom mondani, a maga műfajában kivételesen jó és különleges alkotás, mely méltán viselheti a "hónap könyve"-címet. 

Baráti öleléssel:

E.Klaudia

/A fotóért pedig 1000 köszönet Gáborunknak! /

Szép Zsolt: Kárpát walzer

Szép Zsolt Kárpát walzere egy kívül-belül gyönyörű és nagyszabású kötet. A borító és a fülszöveg azonnal megvett magának, már akkor sejtettem, hogy ez a könyv igazán nekem való. Olvasás közben egyre csak erősödött bennem ez az érzés, imádtam a történetet. Ilyen igényes borítóval – úgy gondolom – ritkán találkozik az ember, egyértelműen a könyvespolcom egyik éke a könyv. Illusztrációi, melyek a szereplőket ábrázolják, még különlegesebbé teszik ezt a remekművet, melyet Kárpát walzernek hívnak. Mikor megérkezett, megleptek a méretei is. Lényegesen nagyobb egy sztenderd könyvméretnél, és a vastagsága sem elhanyagolható, 651 oldal. Tekintélyes méretei előrevetítik az általa hordozott történet grandiózusságát.

A Kárpát walzer ugyanis sok szereplőt mozgat, sok helyszínen, több idősíkon és több nézőpontból bomlik ki a cselekmény.

Az idő 1866, 1872 és 1873 hosszabb-rövidebb szakaszait öleli fel, rendszeresen utazunk az időben. A helyszínek igen változatosak, nagyrészt talán Budapesten járunk, de a Monarchia különböző helyein megfordulunk. Igen sok kedvenc jelenetem van a könyvből, az egyik Duna-Varsányban játszódik. Itt feltűnik egy nagyon szimpatikus és eredeti karakter, Kalavuz Kardocsa, akiről később kiderül, hogy köze van a vigilistákhoz, ahhoz a szervezethez, melyhez a Garabonciás, a történet egyik fő mozgatórugója is tartozik. Kardocsa egy alapvetően kedves és bölcs, de ha kell, bántóan őszinte öregember, akit a természetfelettiről való tudása miatt különcnek tartanak, senki sem veszi őt komolyan. Egy útszéli csárdában találkozik vele Arnót, aki épp keres egy számára fontos személyt, és Kardocsa vezeti el egy gémeskúthoz, aminek a mélyén megtalálja a szükséges válaszokat. Borzongatóan jó az a jelenet, amelyben kivonulnak az erdő közepére a szürkületi ködben, és Arnót lemászik a gémeskútba, hogy ott megtalálja a passagét, az átjárót egy másik világba.

 

„– De mára sokkalta lényegesebbé vált, hogy rohanjunk – Kardocsát nem tudta kizökkenteni. – Hogy legyőzzük az időt, mindig és mindenhol. A gyorsaság, a sietség és a kapkodás lett a fontos, hogy minél előbb elérjük céljainkat, hogy napokat, órákat és perceket nyerjünk. A fejlődés, a modern kor technikája elveszi a valódi szépséget, megfoszt minket a részletek megfigyelésétől, az alaposságtól, az idő és a pénz egyre nagyobb úr lesz a földkerekségen.”

Duna-Varsányban egy másik természetfeletti jelenség is történik, egy másik nagyszerű jelenet. A szereplők egy csapata útban Pest felé megszáll egy üresen álló vadászházban. A kunyhót mágikus tejszerű köd veszi körül, mely néha egy bizonyos személy arcát veszi fel, majd holtak egy kisebb serege özönlik ki belőle, hogy elpusztítsa az átutazókat. A sarokba szorított karakterek közül az egyik azonban mágikus képességekkel rendelkezik, és idegen nyelven kántálva, furcsa táncot járva igyekszik visszatartani a Pokol teremtményeit.

Vonattal elutazunk Fiumébe is, melynek leírása szintén nagyszerű. A hegyek között pöfékelő gőzvonat, a tenger és a kikötő képe, a szűk utcák és monumentális épületek lefestése fantasztikusan hat. Emellett a csapat ott-tartózkodása során megelevenedik a fiumei nép élet- és világszemlélete, ami remekül árnyalja a regényt. A fiumei nép se nem magyar, se nem osztrák, se nem olasz, ahogy a nyelve sem, hanem fiumei. Hangosak, őszinték, kedvesek, rajongással fordulnak minden felé. Körmöczi Zsuzsannának eleinte nagy nehézségeket okoz beilleszkedni, talán nem is sikerülne neki Drakvóch Kornél nélkül, aki jól ismeri a fiumeieket, és úgy szereti őket, valamint a fiumeiek is őt, mintha oda tartozna. Ebből a színes kavalkádból csatlakozik a csapathoz a két Rossi-testvér, a fiatal és bugris Tonin és Giovanni, akik nem beszélik a magyart.

Fiume mellett áll egy elhagyatott kis falu, Scebek, ami szintén mágikus események helyszíne, és több meglepő jelenet játszódik benne. Az első és talán legizgalmasabb, amikor Kiss-Zombory kapitány érkezik ide, aki ezúttal két elrabolt gyermeket keres. A falu teljesen kihalt, a házak üresen állnak, a szél sem lengedezik, és állatok sem neszeznek, teljes a nyomasztó csend és mozdulatlanság. Majd élőholtak kezdenek özönleni a sötétségből, ellepik az utcákat, és bekerítik a kapitányt, aki a templomba menekül. Úgy tűnik, itt kis ideig biztonságban van, mert a holtak képtelenek átlépni a küszöböt, megszentelt területre nem mehetnek. Azonban a templomban már meghúzta magát valaki. A kapitány pedig nem időzhet sokáig, hiszen két gyermek élete múlhat rajta, hogy minél előbb megtalálja őket.

A regény egy-két karakterének háttértörténetét részletesen megismerjük egy-egy fejezetben. Ezekben a részekben egészen különböző helyszíneken vagyunk, például Pressbourgban vagy a Lengyel és Cseh Királyság területein.

A karakterek mind jól kidolgozott, érdekes személyiséggel és háttértörténettel rendelkeznek, emiatt nagyon szerethetőek, egyúttal felejthetetlenek is. Körmöczi Zsuzsanna az erényes vidéki nevelőnő szilárd erkölcseit és szigorú neveltetését megrengető földöntúli kalandokba keveredik.

„Kint továbbra is vad dulakodás hangjai hallatszottak, egy nagyobb valami hangos döndüléssel az ajtajuknak csapódott. Zsuzsanna összeszedte minden bátorságát, keresztet vetett, életét Istennek ajánlotta és az ablakhoz lépett, hogy mászni kezdjen.”

Kiss-Zombory Arnót huszárkapitány a becsületét és minden érzését veszíti el, amikor párbajra kényszerül szerelmének bátyjával, valamint egy titkos katonai küldetésen elveszti legjobb barátját és minden emberét, majd dezertőrként a bujdosást választja. 

 

„- Valóban? – lepődött meg a nő. – Azt gondoltam, hogy maguknak mindenre kész válaszaik vannak, a váratlan helyzetekre is. 

– Ne gondolja. Mi mindnyájan rögtönzünk, és reménykedünk abban, hogy jól döntöttünk. De erre mindig csak később kapjuk meg a választ.”

Drakvóch Kornél az egyik kedvenc karakterem, a habókos, humoros beszédű egykori útonálló haramia, aki postakocsi-kísérőnek áll, és a jó útra igyekszik térni. Iwo Wieslaw a másik kedvencem, a mindig vidám és pozitív, büszke lengyel, aki legtöbbre az élet szeretetét tartja, talán pont azért, mert korábban ő is mindenét elveszítette.

„Körmöczi kisasszony bosszúsan nézett rá, azután fáradtan legyintett, most nem volt ereje a riposztra, elvette a férfitől a fegyvert, amelyet a lábára szíjazva csempészett be.
– Velem együtt hurcolták ide, a sorstársam, és félek, hogy bajban van. Maguk mehetnek, ha félnek, de én biztosan nem fogom magára hagyni.
Iwónak más sem kellett, minthogy a kisasszony gyávának titulálja.
– Én félni? – sértődötten felszisszent. – Én lengyel vagyok, féljen az, aki az utamba kerül! – azzal kilépett a szobából.”

Itt van még a titokzatos, kedves és segítőkész nemes, akit egy ideig a Garabonciás álnéven követünk, majd egész hamar megismerkedünk valódi személyével és titkaival, melyek szoros összefüggésben állnak a történetben szereplő természetfelettivel. Ő fogadja maga mellé a társadalom kitaszítottjait, azaz ebben az esetben Kiss-Zombory Arnótot, Drakvóch Kornélt és Iwo Wieslawot, akikben elég bátorságot lát az előttük álló rendkívül nehéz és veszélyes feladat elvégzéséhez, a gonosz megállításához.

„Tudja, kisasszony, mindig bebizonyosodik, hogy legnagyobb ellenségünk a tudatlanság, a nemtörődömség, a babona és a félelem. Amit nem ismerünk, azt eltorzítjuk és mindenféle szörnyű dolgot képzelünk mögéje.”

A gonosz oldalán áll Rudner Edmond, a csúnya ábrázatú, erkölcstelen, erőszakos, ugyanakkor olykor buta és gyáva gazdag iparmágnás. Vele karöltve Szadlonczay-Szomolán Antónia, a kápráztatóan gyönyörű, ugyanakkor hasonlóan erkölcstelen, viszont agyafúrt és igen gazdag grófnő. Mindkettejük gyermek- vagy fiatalkora tartogatott olyan eseményeket, melyek örökre megváltoztatták őket, és emiatt a gyűlöletnél vagy a bosszúnál már nem látnak tovább. Antóniáról a könyv végére egészen elképesztő dolgok derülnek ki.

Nagyon tetszett, hogy a regény természetfeletti vonulata az ősmagyar mitológiából építkezik. Táltosok csak említés szintjén vannak jelen, de a Lúdvérc lénye és Tündérország nagyon is megelevenedik. A könyv egy olyan képpel indít, melyben a Lúdvérc megjelenik. Ez az első fejezet azonnal beszippantja az olvasót, remekül megírt, thrillerhangulatú bevezető az eseményekhez. Egészen a könyv végégig azt hittem, hogy ennek a fejezetnek csupán ez a szerepe, de még a vége előtt néhány hatalmas titokra fény derül, és a  fejezet új értelmet nyer, nagyon is fontossá válnak a részletei. Ezután sokáig nem találkozunk mágiával és természetfölötti dolgokkal, majd egyszer-egyszer megjelennek a regényben, és borzasztóan izgalmas jeleneteket szülnek, míg az utolsó körülbelül 50 oldalon rengeteg varázslatot kap az olvasó.

A történet nagyvonalakban arról szól, hogy a Lúdvérc a Földre lépett, hogy előkészítse az utat a legfőbb gonosznak, a Marchochiasnak, aki elpusztítaná az egész emberiséget. És mi követjük, ahogy a Monarchia legkülönbözőbb helyszíneiről származó karakterek életútjai keresztezik egymást, barátokká és szövetségesekké válnak a gonosz ellen, hogy a Garabonciás vezetésével megállítsák a Lúdvércet, megelőzzék, hogy a Pokol légiói a Földre szálljanak. A történet során mindannyiuknak nagy áldozatokat kell hozniuk, és sok mindent el kell veszíteniük, mert a gonosz nem ismer kegyelmet.

Hibákat szinte alig tudok mondani, azok is elég aprók. Például a vesszőhasználat sok helyen hibás, és néhány elütés, helyesírási hiba is maradt a szövegben. A párbeszédeket néha túl hosszúnak és ismétlőnek éreztem, illetve néha a narráció is el-elcsúszott, a szöveg hirtelen váltott egy másmilyenre. Utóbbit a nem elég szemfüles olvasó észre sem veszi. Ezek azonban nem vonnak le az élvezeti értékéből, a Kárpát walzer az egyik kedvencem lett, alig várom, hogy megjelenjen a folytatás.

Olyanoknak ajánlom, akik szeretik a hosszabb, összetett könyveket sok mondanivalóval, a gyönyörű leírásokat, a magyar közegben játszódó történeteket vagy a történelmi regényeket egy kis mágiával megfűszerezve. A regényben a Kárpátok ölén járjuk a bánat, veszteség, titkok, bosszú és remény bűvkörében az események egyre gyorsuló walzerét.

Végezetül néhány kedvenc idézetemet is szeretném megosztani veletek.

„Miként értékelhetnénk a jót a rossz nélkül? Nincs-e szükség arra is, hogy viszonyíthassunk, felmérhessük a döntéseink következményeit a további életünkre. Szükségünk van a gonoszra, hogy tudjuk és akarjuk a jót. Nélküle képtelenek lennénk a tájékozódásra. Most bizonyosan megbotránkoztatom, de az én véleményem az, hogy a mi világunknak épp annyira kell a rossz, a szenvedés és a fájdalom, mint a jóság és a boldogság.”

„Az üresen kongó házak, az ablakok és az ajtók, elnagyolt, merengő arcoknak tűntek, és az álmukból ébredő épületek úgy bámultak álmos, nagy szemeikkel Arnótra, mintha ismernék minden sötét titkát, amelyeket mélyen magába zárva őrzött.” 

„Körmöczi Zsuzsannának ekkor a nők legősibb és legtitkosabb reakciója sietett a segítségére, amelyet ugyan sehol nem tanítanak, de az élet ösztönszerűen felvértezi vele ezeket a finom teremtéseket. Halkan felsóhajtott, homlokához kapott, és eszméletét vesztve elalélt.”

„– Daróc még mindig nem tért vissza! – Arnót ideges arcot vágott. – Valami történhetett, érzem. Réd-Allmáry gróf emberei két órája jöttek meg Fiuméből, és már Torday gróf is távozott a birtokról.

– Te nem szoktál aludni? – Iwo nyúzottan kapaszkodott a kilincsbe. – Tudod? Dunyha, ágy és vízszintes helyzet... legelszántabb hódolói a nap nyugvása és felkelése között űzik. A Jászságban vagy hol ismeretlen ez a fajta úri passzió?”

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Ma egy olyan könyvről írok nektek véleményt, amit amióta megláttam, vonzott, mint a mágnes!

GÉCZI VIKTÓRIA - ILLÉS ÖRÖKSÉGE

...ééés nem véletlen érezhettem így! Ugyanis e könyvet olvasván egy igazán különleges élmenyben volt részem.

De nézzük először a borítót...: IMÁDOM!

És hogy nincs fülszövege....!? Komolyan mondom, egy másik borítóval-címmel valószínűleg felháborodnék ezen, de így... ezzel a nagy feketeséggel, ezzel a címmel, és a gyönyörű hollóval... érződik, hogy a tartalma is amolyan mély, sötét, titokzatos, de egyben gyönyörű történetet rejt.

Nem csak a borítójával tér el bőven a manapság megszokott kortárs művektől, hanem írói stílusával is, mivel a "régies", kissé klasszikus szépirodalmat ízlelgethetjük általa.

A történet gyökerét az 1800-as évek egyik grófja "ihleti". Az ő emléke a leszármazottjai körében egy bizonyos "Rabán átok"-ról szóló "mesében" maradt fenn -, miszerint Szalviusz Rabán minden elsőszülött fiú leszármazottja az ő kegyetlen tettei miatt elátkozva születnek. Az átok úgy szól, hogy a haláluk előtti utolsó évükben fájdalommal adóznak, s azt veszítik el, ami számukra a legfontosabb.

Mint például: az unokája imádta a zenét, és az 1900-as években, (zenész létére) a halála előtti

évben a hallását veszítette el. Ebből kifolyólag sejlett fel a dédunokájában a gyanú, hogy az apjától ismert, róluk szóló átokról hallott mesék talán mégis igazak, így elkezdett kutakodni a felmenői története után. Mivel ő író volt, így kapóra jött a téma egy regényhez, amit az ezzel kapcsolatos kutatásai alapján meg is írt.

Erre a regényre (ami elsősorban Szalviuszról szól) talál rá a "napjainkban" élő utódja, azaz az ük-ük-ük(...) unokája, méghozzá a nemrégiben elhunyt mamája padlásán.

Így e könyvben gyakorlatilag azt olvashatjuk, ahogy ő (Illés) olvas egy olyan könyvet, amit az írója (H.J. azaz Holló József) maga is különböző feljegyzésekre és mesékre-emlékekre hagyatkozva írt meg. Amúgy... Illés 2 történetet olvas párhuzamosan, azaz egyiket kiegészítve a másikkal. H.J. - Rabán átok c.regényét, és H.J. - Életem és vérem c.kötetét, ami Holló József amolyan önéletrajza volt. Ebben írta le a kutatásait is, hogy miként járt utána a regény történetének alapjául szolgáló információknak, hogy miket -, s miként tudott meg a felmenőiről, aztán azt is, hogy ezeket miként kezelte.

Eleinte nem tudtam, hogy ÉN miként kezeljem a dolgot, hogy gyakorlatilag olvasok egy könyvet, amiben Illésünk olvas KETTŐ történetet egy csaknem 200 évvel ezelőtti őséről...

...de végül ez adta a hozzá készülő fotó(i)m ötletét: Az

-1800-as évek, amikor maga a story "történt", 

-az 1900-as évek, amikor (H.J. által) megíródott, 

-és napjaink, amikor olvassák (azaz Illés által épp "olvasódik").

Viki a történetnek így egy nagyon érdekes szisztémát hozott létre, és bár eleinte furcsa volt, hamar hozzászoktam, és egész jól át is láttam ennek miértjét. Olyan stílusosan és logikusan kapcsolódtak a szálak egymáshoz, hogy... azt hiszem, maga Szalviusz is megemelné előtte a kalapját, és büszke lenne erre a könyvre.

Ugyanis a történet szerint Szalviusz egy nagyon intelligens, céltudatos, s ha az érdekeit szolgálta, akár kegyetlen ember is volt. De.... a körülmények hatására a legbelsőbb énje a jó irányba terelődött, és ha kívülről "démoni" embernek is tűnt, különb volt a legtöbbeknél. Egy egészen kivételes, a szó valódi értelmében: NEMES ember. Imádtam a felfogását, a reakcióit, és az egész karakterfejlődésének útját, amit e történetben bejárt.

Aminát szintúgy, a váratlan és meglepő értelmi és érzelmi intelligenciájával, a kitartásával, kedves jellemével, hűségével és odaadásával.

Az öreg Morell doktort, a bölcs gondolkodásmódjával, szintúgy a hűségével, és azzal, hogy hiába volt, hogy egyes tetteivel "ellent mondott" szeretett fiának, akkor is azt tette, ami helyes.

A pap, Tibád. Imádtam! Egy kedves humorú, optimista, és kivételesen rafinált, de egyenes és talpig becsületes ember, aki a hivatásához hűen jó szándékkal áll minden emberhez, de mindemellett valahogy élvezetét leli mások "botlásaiban". Már-már komikusnak tekinti a falubeli pletykákat, hiedelmeket és ijedelmeket, még ha megalapozottak is. Ő egy olyan eleven valaki, aki szereti, ha történnek körülötte dolgok, és ezeknek szem-és fültanúja lehet, bár tudja jól, hogy "részesévé" max a gyóntatófülkében szabad válnia.

Aztán... hát, lovas múltú emberkeként hogyan is ne tetszett volna nekem Bartal, a lovász/lóidomár (de inkább Szalviusz jobb kezeként funkcionál a storyban). Igazi "kocsis" módjára káromkodik, egy egyenes, határozott, és ugyancsak hűséges ember, akinél jobbat szerintem egy gróf sem kívánhatott maga mellé. Amúgy... szerintem ő volt a történet legidősebb karaktere.

A lovakról csak pár szó esik (a Rabán név szorosan kapcsolódik hozzájuk), de nagyon tetszettek, ahogy a hollók, na meg a látványvilág is.

És ahogy Illés olvasta a könyvet... még valahol az elején megfogalmazódott benne, hogy egy "kosztümös film"-ként képzeli el az olvasottakat, kb úgy voltam vele én is. Nagyon élveztem.

Ahogy a történet vége felé megbarátkoztam Illéssel is. Hisz' míg a képbe nem került Ákos, a nagybátyja, addig nem nagyon volt esélye megkedveltetnie magát, mivel kb csak evett-aludt-és olvasott.

Aztán ahogy beugrott Ákos is, és útra keltek, és "megtárgyalták" az olvasottakat, elnyerték a szimpátiámat és az együttérzésemet. Érdekes volt "hallgatni", ahogy hozzááll a 2 utolsó leszármazott a megörökölt "átok"-hoz. Érdemes lenne mindenkinek elolvasni. Leírnám, hogy miért, de ez a tanulság csak a könyvet olvasva válhat igazán érthetővé.

Végezetül kiemelnék pár jelenetet, amik igazán tetszettek:
-Gábor képbejövetele, majd a későbbiekben a gyilkossági kísérlete. 

-Flávia "megalázása"
-Idősebb Morell, amikor- ahogy udvarlási tanácsot adott Szalviusznak 

-A könyv kezdete a pap "belovaglásával"
-Amikor Amina a kastélyba került, és a festményeket tanulmányozva beszélgetett a dokival (itt kezdett kibontakozni az intelligenciája)

-A jelenet, mikor Amina először látogatott el Szalviusz hálószobájába a titkos alagúton. (Az az egész... ahogy bement hozzá, ahogy beszélt vele (azaz hozzá...) ahogy elaludtak, és ahogy/amire Szalviusz ébredt.)

-Az idősebbik Morell halálának napja. (Az egész ötlet, az elejétől a végéig... ahogy a lovas meghozta a hírt, és épp ott volt a Rabán birtokon az ifjabbik Morell... ahogy a fürdőbe kellett mennie Szalviuszért, és ami-ahogy ott fogadta. Aztán, hogy a titkos alagutat használva mentek a "vad" lovakhoz, és azokkal vágtáztak a haldokló Morellhez. Ott a pofon, ami elcsattant. Na meg... minden más is. Ez mind-mind nagyon ötletesen, gyönyörűen, és izgalmasra, meghatóra lett megírva.)

-A kiskacsás rész, ahol ifj.Morell először találkozik kishugával. (Imádtam azt a jelenetet, annak ellenére, hogy a gyerekek korukat meghazudtolóan már-már túlzottan is éretten fogalmaztak-szólaltak meg. De maga a jelenet imádnivaló és szívet melengető volt, már a nyitásával és egészen a jelenet zárásáig - végig! )

-Aztán a közvetlen ezután történő jelenet, amikor Szalviusz "leszidta" őket.

-A megváltozott Eugén...

-Idősebbik Morell levele...

-És végezetül, ahogy Illés és Ákos eljutnak a kastélyba, ahogy ott kirabolják őket, és hogy ebből milyen következtetésre jutnak.

Tudom, sok mindent felhoztam (remélem nem bánja egyikőtök sem!), de azért mertem ennyit,

mert ez még nagyon messze van a mindentől! Ez csak PÁR kedvenc részem volt, és higgyétek el, még egy csomót rejt ez a csodaszép könyv! 

Viki egy mély, itt-ott megható, néhol némi humorral meghintett (bár ezek szerintem inkább azoknak feltűnő, akik rendelkeznek hasonlóval), intelligens, néhány filozófikus monológgal tűzdelt, elgondolkodtató és gyönyörű könyvet írt meg.

Stílusában és megfogalmazásában egy egészen érett jellemű írót véltem megismerni, aki korához képest igazán bölcs lehet - legalábbis e könyve minden oldala ezt érezteti. És én nagyra becsülöm, szeretem az ilyet.
 

Drága Viki!

Igen, e munkádban megannyi értéket és mélységet találtam, és nem tetszett, hanem egyenesen imádtam! És imádni is fogom, mert el nem felejtem...

Nagyon köszönöm, bőven megérte rá várnom, és várva-várom a következő kötetet (aminek történetszálát nem mellesleg egész ügyesen belefüzted e könyv végébe, azaz Illés örökségének történetébe)!

A fotó(k)ról:

Bár leginkább a frizura és a smink, amivel igyekeztünk a korokat bemutatni (sajna a kosztumök már nem fértek bele a keretbe így csak "olyasmi" ruhákat használtam), és nagyon büszke vagyok a stábomra, állatira szerencsésnek érzem magamat, hogy ilyen profikkal "dolgozhattam" együtt! Nagyon különleges minden fotózásom mindegyik csapatommal, és mindegyiket imádom. De e könyv kapcsán talán az eddig leg "melósabb" ötleteimet segítettek megvalósítani (leszámítva szegény Gáborunkat, amikor otthon szenved a fotóink utómunkáival, hisz' mindig neki jutnak a fantasy-s ötleteim). Komoly munka volt (mármint nekik, én csak ültem-álltam-néztem...), de ha csak fele annyira élvezték mint én, akkor nem lehet okom panaszra. Úgy vélem, a képek (pár nap múlva mindet megosztom veletek, hisz' még rengeteg készült) magukért beszélnek...

Jár a taps az én csoda csaj csapatomnak:

Sminkes: Orosz Ivett  

Fodrász: Forgács Hajnalka 

Fotós: Balla Nóra 

Asszisztencia: Sárközi Anikó

Darvas Petra - Ikrek mágiája

 

Nem is olyan régen egy NewLine kiadós szerzőtársam kért meg arra a megtisztelő feladatra, hogy olvassam el és véleményezzem első publikált regényét, a Hópelyhek májusban trilógia első részét, az Ikrek mágiája című fantasy kötetet.

Azt elöljáróban szeretném tisztázni, mert úgy látom, hamis képek keringenek rólam, bár ezt soha nem jelentettem így ki, de nagyon is szeretem a fantasy történeteket, és nagyon sok ilyen zsánerű könyvet olvastam már, és valószínűleg még fogok is.

Petra regényétől, bevallom, először kicsit megijedtem. Az első oldalak nem ragadtak magukkal, és már féltem tőle, hogy nem fogom megtalálni ebben a regényben azt, amit én általában keresek egy történetben. Nem tudtam megbarátkozni egy karakterrel sem, az események, dramaturgia pedig nem tudott átjönni nekem. Így hát már féltem, hogy csalódnom kell Petrában, a sztorijában. Aztán megérkezett a várva várt pillanat, amikor felcsillant a szemem. Tisztán emlékszem, hangosan felkiáltottam: „Na végre!”. Hajszálpontosan a kétszázadik oldalon történt meg számomra az áttörés, onnantól kezdve pedig teljesen beszippantott és magával ragadott a történet. Megkedveltem a szereplőket, az eseményeket, a helyszínt. Megkaptam azt, amit várok egy sztoritól. Jól rám ijesztettél, Petra, de aztán kárpótoltál mindenért. A kötet természetesen függővéggel ér véget, csak hogy minél nagyobb izgalommal várhassam a folytatást. Köszönöm, Petra, tudom, ezt megérdemeltem, mert az elején nem bíztam benned és a sztoridban. Most viszont vezekelhetek, és várakozhatok a következő kötetig.

Azt hiszem, nem árulok egy nagy titkot azoknak, akik olvasták, azzal, hogy az abszolút kedvencem Borrao karaktere. Egy kicsit emlékeztetett egyik kedvenc filmem kedvenc karakterére, nevezetesen a Gyűrűk Ura Aragornjára, így talán ezért lett számomra ekkora szerelem.

A másik abszolút kedvelt személy Emma, akiben teljesen magamra ismertem. Egyet tudtam érteni minden mozdulatával, minden mondatával, minden megnyilvánulásával. Teljesen az én karakterem, és ezúton köszönöm meg az írónőnek, hogy megalkotta őt. Még soha nem tudtam magam ennyire fantasy regénybe képzelni.

Gary a legjobb barát kategória számomra. Az a fiú, akiben megbízhatsz, és kicsit esetlen jelleme ellenére a tűzbe menne érted.

Lora pedig, hát mit ne mondjak, hatalmas figura. Viccein, beszólásain és bohókás karakterén jókat mosolyogtam mindig.

Néhány mondat furcsán hatott a regény lapjain. Volt, amit nem igazán tudtam beleilleszteni egy középkori jellegű világ karakterének szájába, de annyi baj legyen, ezeken gyorsan túltettem magam, és nem is volt belőle túl sok.

Vannak gyanús karakterek, akikkel kíváncsi vagyok, az írónő végül mit kezd.

A pszichológia és a mentális betegségek, mint tudjátok, nagyon is érdekelt téma nálam, így az, hogy a szerző valami módon ezt is belecsempészte a kötetbe, plusz pont a részemről, sőt, ha a további részekben ezt még jobban kifejtené, még jobban örülnék neki. Szerintem adott egy plusz borzongást és ízt az amúgy is végül izgalmassá vált történetnek.

Szó, ami szó, Petra minden várakozásom és előítéletem ellenére nagyon izgalmas világot alkotott, szerethető karakterekkel, akikben tudom, hogy sokkal, de sokkal több lakozik, mint amit ebben az első regényben elárult nekünk. Én nagyon várom a folytatást, és remélem, hogy a szerző megtartja a kötet második felében felvett fonalat, ami tele volt izgalommal. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy eme páratlan világ részese lehettem. Egy élmény volt, minden mozzanatával, karakter- és dramaturgiai fejlődésével, érzelmi hullámvasútjával. Egy jövőbeli potenciális olvasót már megvett magának a szerző. Csak így tovább!

Darvas Petra szerzői oldal

NewLine kiadó

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

A ​rémálomban egyetlen jó dolog van: az ébredés.
Kivéve, ha a valóság szörnyűbb, mint az álom.

A Gyilkos emlék kisregényben két nő idővonala tárul elénk, az egyikük, Connie V. Marshall, fotós már túl van élete legdurvább cselekményén: ámokfutást végzett egy irodában, maga után hagyva 15 áldozatot. A másik, Shauni Hullivan, nyomozó pedig még előtte áll a saját legdurvább élménye feldolgozásának: miért lát rettenetes rémálmokat nemi erőszakról és képtelen lefeküdni férfiakkal? Két nő üldözi a gólemét, egymást és végül önmagát. Mindeközben nem is sejtik, hogy sorsuk több szálon kapcsolódik össze, mint azt hitték… Mindketten a saját poklukból indulnak, de eljutnak a saját Paradicsomukba a végén?

A Tinnitusz novellában egy házaspár konfliktusa egy buli után bontakozik ki, amikor nem várt vendégeik érkeznek… Ismerik-e egymást annyira, hogy megmentsék az életüket?

A Testcserés számadás előzetes egy nagyon megosztó és bizarr erotikus-misztikus lélektani thrillerhez. Sarah Z. Montgomery nem mindennapi nő: képes lélekként testekben utazni, így spirituális testszállítóként tevékenykedik. Saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. Vajon el lehet viselni a lelki erőszakot? És mi lesz a Montgomery család további sorsa?

A #WeToo – Kettős kereszt vérmes, tabudöntögető lélektani thrillere mindannyiunk története, akár keresztülmentünk a családon belüli erőszaktól a szexuális abúzuson át a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.

Borító:

A borító igazán hozza a thriller feelinget, és bevallom, én még csak ízlelgetem ezt a műfajt, szóval csak a borítót nézve igencsak fontolgattam, hogy kell-e ez nekem. Aztán elolvastam a fülszövegét plusz, amit a webshop írt róla, és rábólintottam.

Személyes véleményem:Éreztem, hogy nem lesz egyszerű menet, hisz' az a típus vagyok, aki nagyon beletudja élni magát az olvasottakba. És itt az írónő egy különösen érzékeny (tabu) témát feszeget. Ami első sorban a nemi erőszak.

Ha jól értettem, ihletként a zaklatási botrányok és a 2017-es #MeToo-mozgalom szolgált.

Magáról a könyvről:Maga a könyv 3 storyt foglal magába.

Egy lélektani krimi kisregénnyel kezdődik, amiben egy mészárlást elkövető, megerőszakolt nő után nyomoznak. Itt nem csak az elkövető tetteiről olvashatunk, hanem az előzményekről, ami erre a tettre késztette, és az előzetes-, közbeni-, és utána levő érzéseiről, gondolatairól. Továbbá az ügyén dolgozó nyomozónő múltjáról, plusz a kollégájával való kapcsolatának fejlődéséről. Mondanom se kell, mindegyikben nagy hangsúlyt kap a nemi erőszak. És mindegyik úgy, hogy próbálhatnánk nyugtatni magunkat: "ó, ilyenek csak a könyvekben/filmekben van!"- de nem. Hiába ámítjuk önmagunkat, ezek sajnos nagyon is reális dolgok, és egyikőnk sem tudhatja, hogy az épp velünk szembe sétálóval, vagy a kasszánál előttünk sorba állóval, vagy a kereszteződésben elsőbbséget adóval, vagy ne adj' ég pont egy barátunkkal/rokonunkkal előfordult már hasonló, csak úgy eltemette magában, hogy még maga sem emlékszik rá.

És itt jövünk rá, hogy milyen határozottan ráillő címet kapott maga a könyv: "WeToo", azaz "mi is". Mert bármelyikünkkel előfordulhatott/fordulhat ilyesmi.

Aztán következik a "TINNITUSZ" c. novella.

Bevallom, ez nekem picit zavaros volt. Lehet, hogy kimerültem (agyilag-lelkileg) az előtte olvasott kisregényben, és talán amiatt ezt itt most nem igen értettem.

Egy párról szól, akik házibulit tartottak, és miután a vendégek leléptek, feltehetőleg az alkohol hatásának köszönhetően nyitva felejtették az ajtót, és a kimerültségnek köszönhetően a nappaliban elbóbiskoltak, majd arra ébredtek, hogy "betörtek" hozzájuk, és épp kifosztják őket. Aztán még el is foglalják a házukat, a betörők maguk tartanak ott egy bulit, aztán utána meg kiderül, hogy mégsem. Ez a story, ha jól értettem, valami metafora akart lenni az "incepció"-ra. De szerintem még vissza kell térnem rá, hogy igazán megértsem, mert pihent aggyal, kisimult lélekkel tutira jobban átjönne, amit az írónő mondani szeretne ezzel.

Végül a "TESTCSERÉS SZÁMADÁS" c. erotikus-misztikus lélektani thriller regényelőzetesét olvashatjuk. Itteni főszereplőnk (Sarah) "spirituális testszállító"-ként tevékenykedik, ami annyit tesz, hogy gyakorlatilag alvás közben a lelke testet cserél egy másik lélekkel, és míg a másik lélek az ő testében szunnyad, addig ő az "elfoglalt" testet elviszi "A"-ból "B"-be. Ennek valami olyan oka van, mármint azért van szükség egyeseknek az ilyen jellegű szolgáltatására, hogy olyanokat is megtegyenek, amit ők, önmaguktól nem tennének/nem mernének megtenni. Értsétek úgy, mint pl szakítani egy pasival/nővel, akivel amúgy a "kuncsaft" nem tud/nem mer, vagy pl felülni egy repülőre és elutazni valahová, holott az illető amúgy retteg a repüléstől. Azaz alapjába véve jó célokra használja eme képességét, csak hogy a most következő "küldetésen" valami balul sül el, és beleesik egy anomáliába (is), és ebből adódóan elég durva lelki megrázkódtatások részesévé válik. Megtapasztalja, hogy milyen, mikor a szabad akaratának gátat szabnak, mikor bezárják egy idegen testbe, és olyanokat "csináltatnak" vele, amihez igencsak nem fűlne foga. Eme lelki megrázkódtatásoknál van egy pont, amikor kicsapódnak testivé is, és a stressz, a pánik, a félelem, az erőszak megélte lelki trauma hatására szegény el is hányja magát. Na, nálam itt tört el a mécses, mert pont előtte 2 sorral kezdtem én is émelyegni. Ahogy mondtam, nagyon beletudom élni magamat az olvasottakba, pláne ha az úgy is van megírva, hogy már-már nem is lehet másképp olvasni. De ahogy főhősünk is tovább haladt a történetben, haladtam vele én is.

És ez csak egy regényelőzetes volt az írónőtől, és minden "rossz érzésem" ellenére se tudnám nem elolvasni a folytatását. A téma, ha megrázó is, érdekes, és hát tanulságos is, ha úgy vesszük.

Olvasás közben felmerült bennem, hogy e könyv végeztével tartok egy szünetet, és olvasok valami "lightosabbat", mielőtt belevágnék a következő részbe, de egy olyan befejezést kapott, hogy nem tudom nem folytatni rögtön, ha már módomban áll. Úgyhogy már sejthetitek, miről fogok írni legközelebb.

Visszakanyarodva a könyv eredeti témájához, megosztanék veletek pár sort az index.hu-ról,

"Habár a #metoo (#énis) hashtaghez tartozó eredeti felhívás egyértelműen a kéretlen és erőszakos közeledésekkel kapcsolatos tapasztalatokra épít, nagyon, akár egyénenként is eltérő lehet, hogy egy adott cselekményt ki hogyan ítél meg."

"A fizikai nemi erőszak melletti, talán még rejtettebb és kevésbé tudatosított, így már-már elfogadott jelenségekkel szemben sokkal elfogadóbb a magyar társadalom, mint a manipuláció, a nyaggatás, a szexre való rábeszélés, az érzelmi zsarolás, amik nagyon sokak szerint az udvarlás részei, mások szerint pedig távolról sem azok."

Itt merül fel a kérdés: Kinek-mit jelent az erőszak/nemi erőszak?

Nagyon sokáig magam sem voltam tisztában vele, hogy nekem mit jelent, pedig ennyi idős fejjel (28) visszatekintve nekem is vannak hasonló jellegű emlékeim (leginkább az érzelmi zsaroláson belül, bár közel sem kell olyan, hű de durvára gondolni), és kicsit a könyvben szereplő nyomozóhoz hasonlóan, akár eltemetett emlékeim is. Ha valakinek van olyan korszak az életében, amire visszagondolva konkrét emléket nem tud felidézni, viszont nagy (lelki) fájdalmat érez és sírhatnékja van, az tudja, miről beszélek. Úgyhogy igen. #MeToo

Tabu téma? Igen. Érdemes róla beszélni? Ezt mindenki maga döntse el. Egy biztos, ROW írt róla, és csak annak ajánlom elolvasni, akinek van ideje és ereje helyén kezelni az olvasottakat. Mert ha pl egy régi emléket hoz fel a felszínre, nem árt, ha épp szabadságon vagy, és eltudsz menni egy pszichológushoz.

Én ennek nem érzem szükségét, bár itt megemlíteném a "13 okom volt" (13 Reasons Why)c. filmsorozatot. Mert nagyon is eszembe jutott e könyv, e téma kapcsán. Engem pl. hiába nagyon durván depresszív állapotba taszított, örülök, hogy megnéztem, és csak ajánlani tudom, főleg tini gyerekek szüleinek, és tanároknak!

Ha valaki látta már, az biztosan érti, hogy miért.

Most pedig fogok egy nagy tábla csokit, és nekiállok a #WETOO2-nek.

U.I.: A regényelőzetesben elég sok a francia szóhasználat! Én ennek csak örültem, hisz' épp franciául tanulok, és kevés alkalmam van gyakorolni, viszont akik cseppet sem konyítanak e nyelvhez, bosszantó lehet, hogy semmi módon nincsenek kifejtve/elmagyarázva/lefordítva. Aláírom, nagyban hozzájárulnak a történet feelingjéhez, és tényleg szuper, hogy bele lettek csempészve, VISZONT szerintem nem ártott volna, hogy azok számára is teljes olvasói élményt nyújt az írónő, akik cseppet sem konyítanak a francia nyelvhez - azaz pl megszámozva ezeket a szavakat, az oldal alján kifejthette volna.

Bár e történet így is érthető, úgy gondolom, minél érthetőbb maga a szöveg, annál élvezhetőbb maga a történet, szóval adott volna némi pluszt.

S bár itt elmaradt, de a következő részben viszont megkapjuk függelékben ezen szavakat (is), úgyhogy no para!

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Ahogy a kezembe vettem, a gyerekkori ponyclub-os könyveimre emlékeztetett, ugyanis "fazonilag" nagyon hasonlít többjükhöz: kemény kötése ellenére is könnyű, kis terjedelmű, és az oldalak papírjai sárgás-régies hangulatot idéző anyagúak.

De ez jót jelent, mert a ponyclub-os könyvek szerettették meg velem az olvasást! Úgyhogy eme kellemes, nosztalgikus hangulatban kezdtem Kristin könyvébe...

Ifjúsági-misztikus-kalandregény lévén első sorban fiatalabb tizenéveseknek ajánlanám, szóval nagyon jó ajándék lenne unokatesóknak, a család gyerekeinek, és/vagy az általános iskolák diákjainak. Én pl nagyon örültem volna ennek a könyvnek, ha ezt kaptam volna aaaaa... mondjuk az ünnepi versmondásaimért, vagy a tanulmányi versenyeken való részvételekért stb... (bár ehhez részt is kellett volna vennem ilyeneken... )

De tudom ajánlani felnőtteknek is, egy lélegzetnyi kikapcsolódásnak, mert nekem pl jól esett olvasni. A reggeli kávé mellett jó napindító, vagy egyszer az esti relaxációs rituálé részeként is be lehet iktatni, egy levendula illóolajos párologtatóval kombinálva. Mert könnyed, egyszerű olvasmányként nagyon kellemesen elcsendesítheti az ember gondolatait... Legalábbis annak, aki külső szemlélőként tudja figyelni az olvasottakat, mert aki nem, annak idegtépő is lehet a testvéri civódás és nyűglődés, ami benne van. De... én pl végig tudtam (sokat sejtetően) mosolyogni. Persze annak tudatában, hogy ez egy gyerekkönyv, nem pedig nagy, komoly, felnőtteknek szóló történet. Ha arra számítottam volna, akkor jókora csalódást éltem volna meg.

A sztoriról:

Van ez az üveggyémánt, aminek átka az ikertestvérekre hat - oly módon, hogy beszippantja őket a maga különleges világába. Az átok lényege, hogy egymást támogatva megleljék a kiutat.

Erre épülve én egy "felnőtt" változatot is szívesen olvasnék, szerintem érdekes nagyon az alapkoncepció... csak ebben a könyvben nagyon le van egyszerűsítve, és "gyerekesítve". De persze ez nem gond, ez is hozzá tartozik a "szépségéhez". 

Amit kicsit furcsálltam, hogy a történet szerint az ikerpár az utolsó gimnáziumi évükre készül. Pedig szerintem a viselkedésük és a gondolkodásuk a náluk sokkal fiatalabbakéra hajaz... de lehet, hogy csak én nem vagyok igazán képbe a mai gyerekeket illetőleg...

Másik, mivel itt egy fiú-lány testvérpárunk van a sztoriban: az ő kapcsolatuk. Én a bátyáimmal maximum ünnepnapokon adtunk egymásnak puszit meg kisebb ölelést, amúgy lehettem bármilyen szomorú, nem rémlik, hogy eképp vigasztaltak volna. Emiatt nekem a kettejük közti "intimitás" (bár ez jócskán erős szó rá...) fura volt, de amúgy aranyos.

Szóval azt mondom: vegyétek, olvassátok, szeressétek, aztán passzoljátok le a lányotoknak/unokahúgotoknak, hogy neki akár az egyik kedvenc könyvévé válhasson! 

Úgy tervezem, hogy ilyen korú gyerek rokon híján az enyém adományba fog menni (a fotóm kellékéül szolgáló üvegkristállyal) . :) Merem remélni, hogy bőkezűen fognak rá licitálni a támogatók...

Köszönöm Kristin ezt a kellemes kis időt, amit a könyveddel tölthettem. Még sok hasonlóan szép történetet kívánok neked! 

A fotóról:

Számomra e könyv nagyon lila hangulatú (pedig a háztetőkön és a levendulán kívül más ilyen színűt nem igen ír) és részben ezért tetszik ennyire. Szóval igyekeztem megadni a módját a vele készülő fotómnak, és ugyancsak lila hangulatot teremteni!  Ezért is csak most osztom meg veletek a véleményemet róla - mivel felhasználtam hozzá a nőnapi-szülinapi-névnapi-húsvéti kívánságomat: ezt az igencsak lilás, csodaszép csokrot!

Ez úton is köszönöm (köszönjük) szeretett páromnak az "új hobbimhoz" (a fotózkodás a könyveitekkel) való közbenjárását! 

Legyen csodaszép, tavaszi virágillatban gazdag napotok, (ha már nekem nem lehet, hisz' itt ma reggelre megint hóesésre keltem....)

és békés, levendulapárás, pihentető estétek! 

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Pfeiffer Gábor: Lábnyomok a sárban

A borítóról:

Képzeljétek, az író fia tervezte!

A kedvenc borítóim nem éppen minimalista(?) stílusúak, de ez még ennek ellenére is bekerült a "Top10"-be.

Amúgy nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a borító (és a cím) egy piciri krimi jelleget sugároz. Pedig a könyv egyáltalán nem az. (De nem ám! Majd lentebb kifejtem.)

Mégis, eljutva a rajta "bemutatott", igencsak emlékezetes és jelentőségteljes jelenethez, mondhatom, hogy a lehető legjobb választás volt a borítóra vinni, és ráadásul a legjobb módon sikerült. Hiszen drámainak drámai, de mégsem morbid. Kutyabarátként lehet, hogy más formában megmutatva ezt a jelenetet, már nem lett volna merszem e könyvet a kezembe venni. De így számomra is befogadható, sőt, tökéletes! (És így van ez megírva is. Drámai, de a kutyabarát lelkeknek is emészthető, úgyhogy ne féljetek!)

A fülszöveg szerintem nagyszerű. Megható, elgondolkodtató, és hiába hosszabb a nagy átlagnál, megér minden csepp tintát!

Magát a könyvet, mint regényt, eléggé formabontónak tartom, még nemigen találkoztam ehhez hasonlóval a maik terén. Rengeteg a kép, van tartalomjegyzék, függelék stb.

Egész különlegessé lett ezekkel téve az amúgy is érdekes könyv. 

Írónk kifejezetten jól indított a Hurrá, nyaralunk! c. fejezettel!

Én "tavi gyerek"-ként (a gyékényesi bányatavak mellett nőttem fel) teljesen át tudtam érezni ezen sorai hangulatát, bár itt nem tavas, hanem egy medencés jelenet volt. Totál átjött a strand feeling, olyan volt, mintha édesapám szemszögéből láthattam volna a körülöttünk nyaralókat.

Hát én ennyit egy fejezeten már rég nevettem. Igazi, jó, magyaros, egyszerű, de nagyszerű! Kell ennél több?

A saját gyerekkoromat juttatta eszembe, és nagyon jólesett nosztalgiázni, köszönöm!

A továbbiakban is volt pár vicces rész. Sok helyen tele német/sváb szavakkal és/vagy utalásokkal.

E kapcsán szeretném felhozni Farkas Bíborka Druidaösvény c. könyvét. Ott is rengeteg volt az idegen nyelvű (kelta) szó, de abban a könyvben ezen szavak meg voltak számozva, és az oldal alján magyarul leírva, elmagyarázva. Itt csak a könyv legvégén levő függeléket vehetjük segítségül.

Mivel én tanultam németül – sőt, napi szinten használom is – nem volt egyáltalán szükségem arra, hogy egyfolytában hátralapozzak.

Ezen kifejezések nagyban hozzájárulnak a történet feelingjéhez (én speciel imádom is az ilyet, mikor idegen nyelven szólal meg egy-egy karakter, és ezt meg is osztja velünk az író), ezért megértem, hogy miért nem 100%-osan a magyar szóhasználatra törekedett az író, és amúgy nem is feltétlen szükséges érteni őket a történet megértéséhez és élvezéséhez, viszont ha már (és nagyon helyes!, hogy) el vannak magyarázva, tényleg ajánlom figyelmébe mindenkinek a függeléket, érdemes szükség esetén hátralapozni!

A könyv 2 nagyobbacska és 1 kisebb történetet oszt meg velünk, amit úgymond "körbeölel" az írónk regényalkotásánák története – azaz megosztja velünk, hogy miképp vágott bele ezen sorok megírásába – mintegy keretet képezve a 3 "kisregény" köré.

Mindhárom a családi, rokoni, ismerősei emlékei által segített, megihletett történetek, amik itt-ott átszövik egymást.

Így lett ez egy családregény! És egyben "helytörténeti dokumentum" is – mivel bemutatja Csolnokot, Budakeszit, Budapestet, Ukrajnát, Brno-t és az egykori NSZK városait is.

Ha emiatt valaki egy száraz, nyers, történelem-tankönyvre számít, hát csalódni fog, de pozitívan! Ugyanis a történelmi adatokat átszövi a szerelem, a fájdalom, az öröm és még megannyi érzelem, ezzel színesítve és testközelivé téve a regény politikai és történelmi vonalát is. Az író ezt oly módon kimaxolta, hogy még engem is magával ragadott a story, méghozzá úgy, hogy utólag bepótoltam a töriórák által tanítottakat. Mert hogy engem tanítottak, csak nemigen tanultam. Gábor könyvével minden bizonnyal többre mehettek volna a tanáraim, mikor e kor felé szerették volna felkelteni az érdeklődésemet. Mert neki bizony sikerült!

Az 1930-as évektől kb. a 80'-as/90'-es évekig nyúlóan

- először betekintést nyerhetünk a második világháború "hétköznapi" embereinek életébe, és egy hadifogoly viszontagságaiba;

- másodjára hőseink szemszögéből láthatjuk, hogy miként élték meg a zsidótörvényt és a kitelepítést;

- aztán a harmadik "felvonás"-ban belekóstolhatunk a korai szocializmus hatásaiba.

Merem azt állítani, hogy az én rokonaimnak talán nem kell akkora múltbéli terheket magukkal cipelniük, mint pl a sváboknak, de kétség sem fér affelől, hogy ők sem kevés viszontagságon estek át. A nagyszüleim is szoktak storyzgatni abból az időből, és ezek nem egyszer gyászos könnycseppekkel végződnek.

Viszont rengeteg mókás emlékük is van, és azokból is akad, amikre igazán büszkék lehetnek.

Drága anyai nagyapám – Isten nyugosztalja – emlékezett vissza mindig akkora beleéléssel, hogy a történeteit, ha még a legátlagosabb dolgokról is szóltak (pl földművelés, állattartás, házépítés stb.), ezredszerre is szívesen hallgattuk. És még hallgatnánk megannyiszor, ha lehetne.

Viszont ebből a korból nekem is vannak még élő rokonaim.

Volt, aki azokban az időkben Ausztráliáig menekült. Életemben háromszor talán, ha eddig találkozhattam vele, és az első pár alkalommal túl fiatal voltam még ahhoz, hogy erről az időszakról beszéljünk, a legutóbbinál pedig túl rövid ideig volt velünk egy ilyen jellegű témához. Hisz' ha már egyszer leült a család egy közös ebédre, nem ez volt terítéken.

De azzal a tervvel váltunk el, hogy legközelebb én megyek látogatóba hozzájuk. Könnyes szemmel, reménykedve köszönt el tőlem, mondván: "bízzunk benne, hogy még megélem..."

E könyvet olvasván is tudhatom, hogy már annyi nehézséget megélt, mint mi a legfélelmetesebb álmainkban sem. Ahogy papámék, testvéreik, felmenőik, és az ő ismerőseik is.

Ez is csak megerősítheti azt, hogy a mi generációnknak voltaképpen "igen jó dolga van". Mégis sokan mennyire nem becsüljük meg, mennyien panaszkodunk, és mennyi dolgon kesergünk.

Persze, mindenkinek megvan a maga keresztje, és az neki a legnehezebb. De ha más nem, hát adjon erőt a tudat, hogy mindig volt, és mindig lesz, akinek nehezebb sors jutott, mint önmagunknak.

És ahogy elődeink tették: nekünk is el kell fogadnunk, küzdenünk, kitartanunk, túlélnünk, felemelkednünk, és tovább mennünk – magunk után lábnyomokat hagyva a sárban.

Filmek terén talán egy kicsit a fotók hatására az ezzel a témával kapcsolatos dokumentumfilmeket juttatta nekem eszembe, ahol maguk a nénikék-bácsikák az elbeszélők.

Aztán fura mód bevillant már eléggé a könyv elején a Vágta (Seabiscuit) c. film is, pedig teljesen másról szól (részben az 1929-33 közötti Nagy Depressziónak nevezett gazdasági összeomlásról), de az is egy igaz történet alapján készült, belecsempészve régi, eredeti felvételekkel, és a narrátor a történelmi szálat hasonlóan Gábor íróstílusához, ugyancsak könnyed hangnemben, nem pedig tankönyvszerűen osztja meg velünk. Részben ezért is tartozik a kedvenc filmjeim közé. Aki ismeri, és szereti, az eltérő téma ellenére hasonló érzéseket fog kelteni benne a Lábnyomok a sárban is.

Gábor papírra vetett családi históriái egy gyönyörűen összeszedett, megható, elgondolkodtató, és szíveket megszólító kerek történetként lettek megírva. Úgy vélem, ezzel igazán méltó emléket állított nekik. És hálásan köszönöm, hogy mindezt megosztotta velünk.

Alles Gute!/Minden jót!

E.Klaudia

Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió

Fülszöveg

Az életem unalmas és kiszámítható volt a BB65XQ űrállomáson. Aztán megérkezett Lydia, és én egyik hajmeresztő kalandból kerültem a másikba. Polgárháború a Xendonon, egy őrült csempész barátsága, és vágy egy nyugalmas, békés életre. A nevem Max, ez pedig a kezedben a naplóm."

- moly.hu

A borító igen aranyos! Szuperül tükrözi a benne rejlő story hangulatát! Egyedül amit sajnálok, hogy az anyaga nem valami strapabíró, és igyekeztem rá vigyázni, de a fotózásra már tagadhatatlanul láthatóvá váltak rajta az "ez már volt olvasva" nyomok. Amit úgy látom, Gáborunk (a fotós) egész jól "kijavított", úgyhogy nincs semmi baj.

És ha már hangulat.

Már a borítóból és a fülszövegből sejtettem, hogy ez a story a ski-fik limonádéja lesz. És az is! Könnyed, aranyos, humoros és friss, akár egy nyári forróságban elfogyasztott hűsítő ital. Aham, frissítő! Mert hogy, frankón, minden klisétől mentes! Itt szinte mindenki meghal. És a főszereplőnk (Max), hát, ha úgy vesszük, nem is lett "igazi" hős, és nem is akart ebben tetszelegni. És bár már a könyv elején a képbe került egy nő, mégsem úgy alakult a kapcsolatuk, ahogy az a legtöbbször "megesik".

Nagyon-nagyon ajánlom azoknak, akik haverkodni szeretnének a ski-fi műfajjal, mert itt teljesen emészthető mindenki számára, sehol egy száraz tudományos részlet, sehol nincs benne "na most jól megmagyaráztad a megmagyarázhatatlant". És mégis SKI-FI! Eszméletlen kellemes egyensúlyban akcióval, kalanddal... átitatva jóféle, Wesley-s humorral.

És ha már humor.

Bátran poénkodtam el a vele készülő fotómat, mert szerintem nagyon passzol hozzá! Amúgy meg ki ne akarna Matt Damonnal pózolni? Na jó, bevallom, meg sem fordult volna a fejemben, ha nem "Egy űrállomás-takarító naplója" lenne a könyv címe. Első gondolatként a "Mentőexpedíció" c.filmben levő űrállomást gondoltam háttérnek, teszem azt, egy ablaktisztító spray-vel a kezemben. De mikor Matt feltartotta a "naplóját", éreztem, hogy "Igen! Ez lesz a mi közös pillanatunk"!

Na, vissza a könyvre.

Takarítós naplóbejegyzés alig van benne, azaz senki ne higgye, hogy meg fog felelni tankönyvnek a párja/gyereke/anyósa számára. Viszont ami van, az egészen jópofa, úgyhogy olvastassátok el velük is! Amúgy találni benne még csempészetet, űrutazást, csillagközi- és közelharcot egyaránt, vérrel meg humorral, iróniával. Vannak benne különleges nevek és elképzelések, ötletek. Egyszerű, de nagyszerű látványvilág. És egészen egyedi, szimpatikus karakterek.

Pl. Max nem éppen egy megszokott főszereplő, tekintve, hogy relative sokat "picsog", de amúgy meg mégis férfias, és szükség esetén kijön belőle a gorilla. A kedvencem pedig Felp, a csempész. Ő az a típusú karakter, aki hulla laza, és ha autóval mennénk valahová, ő lenne az, aki fék nélkül is simán elvinne A-ból B-be, nyugiba vállat rántva, mondván: "ha más nem, hát a hegyoldal majd megfog..."

A story takarítással kezdődik. Aztán átmegy egy akciófilmbe, mert hogy Max beáll egy ideig forradalmárnak. Utána egy csempész mellett köt ki, aztán lesz pár év nyugi is (meg-megszakítva némi csempészős kiruccanással), mikor letelepedik egy bolygón. De mikor már-már révbe érne, újra "behívják" forradalmárkodni. Na, itt jönnek az igazán véres és csavaros jelenetek, aztán duplacsavar, időcsavar, vicces csavar, komoly/komor csavar... De minden jó, ha a vége jó, és ha úgy vesszük, itt is meglett a happy end.

Szóval japp, nem csalódtam Wesley-ben, töretlenül kedvelem a stílusát, amiben ír, és az egyáltalán nem "hagyományos" ötleteit!

Még sok hasonlót, drágaság!

E.Klaudia