Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió
Ti írtátok: Eőri Klaudia recenzió
Szép Zsolt: Kárpát walzer
„– De mára sokkalta lényegesebbé vált, hogy rohanjunk – Kardocsát nem tudta kizökkenteni. – Hogy legyőzzük az időt, mindig és mindenhol. A gyorsaság, a sietség és a kapkodás lett a fontos, hogy minél előbb elérjük céljainkat, hogy napokat, órákat és perceket nyerjünk. A fejlődés, a modern kor technikája elveszi a valódi szépséget, megfoszt minket a részletek megfigyelésétől, az alaposságtól, az idő és a pénz egyre nagyobb úr lesz a földkerekségen.”
Vonattal elutazunk Fiumébe is, melynek leírása szintén nagyszerű. A hegyek között pöfékelő gőzvonat, a tenger és a kikötő képe, a szűk utcák és monumentális épületek lefestése fantasztikusan hat. Emellett a csapat ott-tartózkodása során megelevenedik a fiumei nép élet- és világszemlélete, ami remekül árnyalja a regényt. A fiumei nép se nem magyar, se nem osztrák, se nem olasz, ahogy a nyelve sem, hanem fiumei. Hangosak, őszinték, kedvesek, rajongással fordulnak minden felé. Körmöczi Zsuzsannának eleinte nagy nehézségeket okoz beilleszkedni, talán nem is sikerülne neki Drakvóch Kornél nélkül, aki jól ismeri a fiumeieket, és úgy szereti őket, valamint a fiumeiek is őt, mintha oda tartozna. Ebből a színes kavalkádból csatlakozik a csapathoz a két Rossi-testvér, a fiatal és bugris Tonin és Giovanni, akik nem beszélik a magyart.
Fiume mellett áll egy elhagyatott kis falu, Scebek, ami szintén mágikus események helyszíne, és több meglepő jelenet játszódik benne. Az első és talán legizgalmasabb, amikor Kiss-Zombory kapitány érkezik ide, aki ezúttal két elrabolt gyermeket keres. A falu teljesen kihalt, a házak üresen állnak, a szél sem lengedezik, és állatok sem neszeznek, teljes a nyomasztó csend és mozdulatlanság. Majd élőholtak kezdenek özönleni a sötétségből, ellepik az utcákat, és bekerítik a kapitányt, aki a templomba menekül. Úgy tűnik, itt kis ideig biztonságban van, mert a holtak képtelenek átlépni a küszöböt, megszentelt területre nem mehetnek. Azonban a templomban már meghúzta magát valaki. A kapitány pedig nem időzhet sokáig, hiszen két gyermek élete múlhat rajta, hogy minél előbb megtalálja őket.
A regény egy-két karakterének háttértörténetét részletesen megismerjük egy-egy fejezetben. Ezekben a részekben egészen különböző helyszíneken vagyunk, például Pressbourgban vagy a Lengyel és Cseh Királyság területein.
„Kint továbbra is vad dulakodás hangjai hallatszottak, egy nagyobb valami hangos döndüléssel az ajtajuknak csapódott. Zsuzsanna összeszedte minden bátorságát, keresztet vetett, életét Istennek ajánlotta és az ablakhoz lépett, hogy mászni kezdjen.”
„- Valóban? – lepődött meg a nő. – Azt gondoltam, hogy maguknak mindenre kész válaszaik vannak, a váratlan helyzetekre is.
– Ne gondolja. Mi mindnyájan rögtönzünk, és reménykedünk abban, hogy jól döntöttünk. De erre mindig csak később kapjuk meg a választ.”
Drakvóch Kornél az egyik kedvenc karakterem, a habókos, humoros beszédű egykori útonálló haramia, aki postakocsi-kísérőnek áll, és a jó útra igyekszik térni. Iwo Wieslaw a másik kedvencem, a mindig vidám és pozitív, büszke lengyel, aki legtöbbre az élet szeretetét tartja, talán pont azért, mert korábban ő is mindenét elveszítette.
„Körmöczi kisasszony bosszúsan nézett rá, azután fáradtan legyintett, most nem volt ereje a riposztra, elvette a férfitől a fegyvert, amelyet a lábára szíjazva csempészett be.
– Velem együtt hurcolták ide, a sorstársam, és félek, hogy bajban van. Maguk mehetnek, ha félnek, de én biztosan nem fogom magára hagyni.
Iwónak más sem kellett, minthogy a kisasszony gyávának titulálja.
– Én félni? – sértődötten felszisszent. – Én lengyel vagyok, féljen az, aki az utamba kerül! – azzal kilépett a szobából.”
„Tudja, kisasszony, mindig bebizonyosodik, hogy legnagyobb ellenségünk a tudatlanság, a nemtörődömség, a babona és a félelem. Amit nem ismerünk, azt eltorzítjuk és mindenféle szörnyű dolgot képzelünk mögéje.”
A történet nagyvonalakban arról szól, hogy a Lúdvérc a Földre lépett, hogy előkészítse az utat a legfőbb gonosznak, a Marchochiasnak, aki elpusztítaná az egész emberiséget. És mi követjük, ahogy a Monarchia legkülönbözőbb helyszíneiről származó karakterek életútjai keresztezik egymást, barátokká és szövetségesekké válnak a gonosz ellen, hogy a Garabonciás vezetésével megállítsák a Lúdvércet, megelőzzék, hogy a Pokol légiói a Földre szálljanak. A történet során mindannyiuknak nagy áldozatokat kell hozniuk, és sok mindent el kell veszíteniük, mert a gonosz nem ismer kegyelmet.
Hibákat szinte alig tudok mondani, azok is elég aprók. Például a vesszőhasználat sok helyen hibás, és néhány elütés, helyesírási hiba is maradt a szövegben. A párbeszédeket néha túl hosszúnak és ismétlőnek éreztem, illetve néha a narráció is el-elcsúszott, a szöveg hirtelen váltott egy másmilyenre. Utóbbit a nem elég szemfüles olvasó észre sem veszi. Ezek azonban nem vonnak le az élvezeti értékéből, a Kárpát walzer az egyik kedvencem lett, alig várom, hogy megjelenjen a folytatás.
„Miként értékelhetnénk a jót a rossz nélkül? Nincs-e szükség arra is, hogy viszonyíthassunk, felmérhessük a döntéseink következményeit a további életünkre. Szükségünk van a gonoszra, hogy tudjuk és akarjuk a jót. Nélküle képtelenek lennénk a tájékozódásra. Most bizonyosan megbotránkoztatom, de az én véleményem az, hogy a mi világunknak épp annyira kell a rossz, a szenvedés és a fájdalom, mint a jóság és a boldogság.”
„Az üresen kongó házak, az ablakok és az ajtók, elnagyolt, merengő arcoknak tűntek, és az álmukból ébredő épületek úgy bámultak álmos, nagy szemeikkel Arnótra, mintha ismernék minden sötét titkát, amelyeket mélyen magába zárva őrzött.”
„Körmöczi Zsuzsannának ekkor a nők legősibb és legtitkosabb reakciója sietett a segítségére, amelyet ugyan sehol nem tanítanak, de az élet ösztönszerűen felvértezi vele ezeket a finom teremtéseket. Halkan felsóhajtott, homlokához kapott, és eszméletét vesztve elalélt.”
„– Daróc még mindig nem tért vissza! – Arnót ideges arcot vágott. – Valami történhetett, érzem. Réd-Allmáry gróf emberei két órája jöttek meg Fiuméből, és már Torday gróf is távozott a birtokról.
– Te nem szoktál aludni? – Iwo nyúzottan kapaszkodott a kilincsbe. – Tudod? Dunyha, ágy és vízszintes helyzet... legelszántabb hódolói a nap nyugvása és felkelése között űzik. A Jászságban vagy hol ismeretlen ez a fajta úri passzió?”
Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió
Végezetül kiemelnék pár jelenetet, amik igazán tetszettek:
-Gábor képbejövetele, majd a későbbiekben a gyilkossági kísérlete.
-Idősebb Morell, amikor- ahogy udvarlási tanácsot adott Szalviusznak
-Amikor Amina a kastélyba került, és a festményeket tanulmányozva beszélgetett a dokival (itt kezdett kibontakozni az intelligenciája)
Jár a taps az én csoda csaj csapatomnak:
Darvas Petra - Ikrek mágiája
Nem is olyan régen egy NewLine kiadós szerzőtársam kért meg
arra a megtisztelő feladatra, hogy olvassam el és véleményezzem első publikált
regényét, a Hópelyhek májusban trilógia első részét, az Ikrek mágiája című
fantasy kötetet.
Azt elöljáróban szeretném tisztázni, mert úgy látom, hamis
képek keringenek rólam, bár ezt soha nem jelentettem így ki, de nagyon is
szeretem a fantasy történeteket, és nagyon sok ilyen zsánerű könyvet olvastam
már, és valószínűleg még fogok is.
Petra regényétől, bevallom, először kicsit megijedtem. Az első oldalak nem ragadtak magukkal, és már féltem tőle, hogy nem fogom megtalálni ebben a regényben azt, amit én általában keresek egy történetben. Nem tudtam megbarátkozni egy karakterrel sem, az események, dramaturgia pedig nem tudott átjönni nekem. Így hát már féltem, hogy csalódnom kell Petrában, a sztorijában. Aztán megérkezett a várva várt pillanat, amikor felcsillant a szemem. Tisztán emlékszem, hangosan felkiáltottam: „Na végre!”. Hajszálpontosan a kétszázadik oldalon történt meg számomra az áttörés, onnantól kezdve pedig teljesen beszippantott és magával ragadott a történet. Megkedveltem a szereplőket, az eseményeket, a helyszínt. Megkaptam azt, amit várok egy sztoritól. Jól rám ijesztettél, Petra, de aztán kárpótoltál mindenért. A kötet természetesen függővéggel ér véget, csak hogy minél nagyobb izgalommal várhassam a folytatást. Köszönöm, Petra, tudom, ezt megérdemeltem, mert az elején nem bíztam benned és a sztoridban. Most viszont vezekelhetek, és várakozhatok a következő kötetig.
Azt hiszem, nem árulok egy nagy titkot azoknak, akik olvasták, azzal, hogy az abszolút kedvencem Borrao karaktere. Egy kicsit emlékeztetett egyik kedvenc filmem kedvenc karakterére, nevezetesen a Gyűrűk Ura Aragornjára, így talán ezért lett számomra ekkora szerelem.
A másik abszolút kedvelt személy Emma, akiben teljesen
magamra ismertem. Egyet tudtam érteni minden mozdulatával, minden mondatával,
minden megnyilvánulásával. Teljesen az én karakterem, és ezúton köszönöm meg az
írónőnek, hogy megalkotta őt. Még soha nem tudtam magam ennyire fantasy
regénybe képzelni.
Gary a legjobb barát kategória számomra. Az a fiú, akiben
megbízhatsz, és kicsit esetlen jelleme ellenére a tűzbe menne érted.
Lora pedig, hát mit ne mondjak, hatalmas figura. Viccein, beszólásain és bohókás karakterén jókat mosolyogtam mindig.
Néhány mondat furcsán hatott a regény lapjain. Volt, amit
nem igazán tudtam beleilleszteni egy középkori jellegű világ karakterének
szájába, de annyi baj legyen, ezeken gyorsan túltettem magam, és nem is volt
belőle túl sok.
Szó, ami szó, Petra minden várakozásom és előítéletem ellenére nagyon izgalmas világot alkotott, szerethető karakterekkel, akikben tudom, hogy sokkal, de sokkal több lakozik, mint amit ebben az első regényben elárult nekünk. Én nagyon várom a folytatást, és remélem, hogy a szerző megtartja a kötet második felében felvett fonalat, ami tele volt izgalommal. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy eme páratlan világ részese lehettem. Egy élmény volt, minden mozzanatával, karakter- és dramaturgiai fejlődésével, érzelmi hullámvasútjával. Egy jövőbeli potenciális olvasót már megvett magának a szerző. Csak így tovább!
Ti írtátok: Eöri Klaudia recenzió
Kivéve, ha a valóság szörnyűbb, mint az álom.