Az írónő már harmadik alkalommal tisztelt meg bizalmával és küldte el nekem, recenziós példányként a munkáját, amit szívből köszönök. Ebből kifolyólag, van viszonyítási alapom, és rálátásom a korábbi és a mostani művére. Sok helyen olvastam olyan véleményt, hogy az Éjfekete, Locryn leggyengébb írása, amivel nem feltétlenül értek egyet. Az tény, hogy teljesen más mint a korábbiak, mint zsánerben, mint pedig írástechnikában.
Ahogy már megszokott a szerzőtől, egy LMBTQ regényről beszélünk, ami tele van fájdalommal, meg nem értéssel, küzdelemmel és érzelmekkel. Korábbi stílusából kiszakadva, most egy misztikusabb légkörbe helyezte ezeket az elemeket.
Nem mondanám gyengébb történetnek, mint a korábbiak, azonban tény, hogy teljesen más. Locryn itt a metaforikus elemekre helyezte a hangsúlyt, a bennünk dúló haragot, sötétséget, félelemet formálta meg fizikai valójába, és ezek köré szőtt egy varázslással és szerelemmel teli sztorit.
Ami nekem egyből szemet szúrt, a korábbi könyvekkel szemben, itt nagyon gyorsan kialakult az érzelmi szál. Láttam, hogy a szerző teljesen ezekre a hasonlatokra fekteti a hangsúlyt, korábban pedig a lassan és bizonytalanul kibontakozó érzelmek domináltak. Ez egy kicsit furcsa volt számomra, a korábbi szerelmi kapcsolatok után, de gyorsan túl tudtam lendülni ezen, hiszen amiből elvett ezáltal, egy másik oldalon hozzá adott valami újat és izgalmasat.
Elliot a meg nem értett kamasz fiút, a szülei egy bentlakásos iskolába küldik, ahol társai kegyetlen tréfát eszelnek ki ellene. Beküldték éjszaka az erdőbe, nem sejtve, hogy ezzel milyen kaput nyitnak ki. Elliot balszerencséje lett a legnagyobb szerencséje is, hiszen itt találkozhatott Nyr-el, aki fenekestül felforgatta az életét, és viszont. Nagyon szépen vezeti le, metaforákkal és eseményekkel a szerző azt, hogyan is egészítik ki egymást, és hogyan mentik meg a másik életét, néha nem csak szimbolikusan.
Nekem, mint inkább érzelmileg túlfűtött szerzőnek, nagyon tetszett, hogy itt most inkább a lélek dolgait boncolgatja Locryn és nem a fizikai szerelmek kiteljesedésére fekteti a hangsúlyt. Tetszett a misztikus szál, érdekesnek találtam a legendákat, bár ott éreztem hiányosságot. Szerettem volna ha ez a rész jobban ki van dolgozva, többet megtudhatunk róla, múlt embereiről, eseményeiről. Örültem volna ha erről olvashatok többet, nem csak néhol egy gyors magyarázatot.
A bizalom és a megértés ritka madár, és ha valaki egyszer rátalál ne hagyjuk elveszni. Sokan felejtik el ezt a mai rohanó világban, de remélem hogy hamarosan vissza találunk önmagunkhoz, és kilépünk az erdő sötét oldalának fogságából. Ne hagyjuk hogy a Sötét uralkodjon felettünk. Az érzelmeinket csak mi birtokolhatjuk és mi vagyunk azok akik irányíthatják azt, amivé válunk általuk.
Köszönöm a lehetőséget és az újabb bizalmat S.A. Locryn szerzőnek.
